KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS!

Ez egyszer így lesz! Benne lesz a sztoriban de ugye később! :D holnap már folytatom az eredeti sztorit! :)

Még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT! :)

- John nálad vannak az ajándékok? - kérdeztem miközben a kocsiba száltunk befelé.
- Persze! Eltettem őket! Nem felejteném el. - csatolta be a biztonsági övet majd közel hajolt hozzám.
- Nem csókollak meg! - dőltem hátra majd becsuktam a kocsi ajtaját.
- Anya a macim bent maradt! - motyogta Eathon.
- Nincs rá semmi szükség. - mondtam.
- Jenna! - mondta John.
- Két perced van vagy itt hagyunk! - hunytam le a szememet majd egy mély levegőt vettem. A pocaklakó iszonyatosan mozgott és feszítette a hasamat.
- De anya be vagyok szíjazva! - mondta kétségbe esve.
- Akkor mindjárt jövök! - nyitottam ki az ajtót majd elindultam befelé. Igaz alig tudok a hasamtól mozogni, de van egy rendes és kedves férjem aki a kocsiban melegíti a kicsi testét, hogy meg ne fázzon. Ilyenkor úgy tudom sajnálni. Na de hol az a maci? Mindenütt megnéztem. Biztos az ágya alatt van. Lassan ereszkedtem le a térdemre majd benéztem az ágy alá. Ott sem volt. Mérgemben az ágyra csaptam majd lassan álltam fel. Ott volt a párnája mellett. John dudál egyet. Sietteti a nehezen mozgó bálnát. A baba hatalmasakat rúgott a gyomromba. Felkavarodott a gyomrom. Lassan mentem le a lépcsőn. John még egyet dudált. Mélyeket lélegeztem hogy a baba leálljon és megnyugodjon. A macit bedugtam a kabátom alá, hogy megvicceljem vele. Lassan mentem ki és lassan zártam be az ajtót majd kiejtettem a kezemből a kulcsot.
- Oh, a franc! - morogtam majd lehajoltam érte. Alig értem a hasamtól. A baba ismét aktivizálta magát.
- Jenna, siess már! - hajolt ki John az ablakon. Mérgesen néztem rá majd annál is mérgesebben indultam felé. Beszálltam majd becsatoltam a biztonsági övet.
- Maci? - kérdezte Eathon. Mély lélegzeteket véve hunytam le a szememet. - anya! - nyávogta.
- Nincs maci! - motyogtam.
- Na de anya! - mondta.
- Induljunk már! - néztem Johnra. A pocak lakó nem akart leállni. Fáradt voltam és fájt mindenem. Hamar át akartam esni az egész családi vacsorán aztán pihenni. Ezért is nem szeretem már annyira a karácsonyt. Régen nem arról szól, hogy ki mivel ajándékozza meg egymást és mennyire szereti a családját. Mindenki veszekszik mindenkivel. Senki nem gondol a másik érzéseire.
- Jenna - szólított mosolyogva John. - add már neki oda! - tátogta. Csak megráztam a fejemet és a kabátomban kezdtem turkálni.
- Kérem vagy valami? - fogtam meg a macit.
- Anya légy szíves ide adnád a macit? - mondta aranyosan. - kérlek! - motyogta. Hátra nyújtottam neki a macit. Újra behunytam a szememet majd az ablak felé fordítottam a fejemet. Ez első meghitt karácsonyunk együtt. Öten. A Grimes családi házban fogunk vacsorázni a hatalmas családdal. Egész nap veszekedtünk Johnnal. Ő is feszült és én is. Ő nem tudom mi jogon, hisz semmi oka rá. Inkább állna mellettem. Ez a terhesség legnehezebb időszaka a hatodik hónap. Mindenen elsírom magamat. A legkisebb sértő gondolattól is, ahogyan most is. Semmi okom nincs a sírásra. Talán az, hogy John egyáltalán nem törődik velem. Hét év után végre együtt vagyunk és olyan lenne mintha ugyan úgy nem is létezne. Halkan szipogtam, ne hogy a srácok észre vegyék. Ők is ugyan olyanok mint az apjuk. Ha John nincs itthon ugyan úgy követelik. Én már nem is vagyok jó.
- Anyu, Rosalie felébredt! - mondta Jeremy.
- Add oda neki a cumiját! - mondtam. Rosalie a majdnem két éves kislányunk. Ő még talán követel engem. De már nem sokáig. Hamarosan már rászokik az apjára. Mostanság mindig az ő kezében látni.
John lassított. Felkaptam a fejemet. Kicsatolta a gyerekeket majd rám nézett. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy jön a szokásos már megint sírsz szöveg.
- Jenna minden rendben? - tette a kezét a combomra.
- Igen!
- Azt nem hinném! Végig sírtad az egész utat! - tette a kezét az arcomra. - mond mi a baj? - fordította felé a fejemet.
- Csak tudod, terhes vagyok és túl reagálok mindent! - szipogtam.
- Gondolj a gyerekekre és arra, hogy karácsony van a szeretet ünnepe! - mosolygott majd letörölte az arcomon végig gördülő könnycseppet.
- Csókolj meg! - követeltem. Közel hajolt hozzám majd egy apró puszit adott az ajkaimra. - milyen csók volt ez? - csatoltam ki a biztonsági övét majd megragadtam a kabátját és áthúztam a sebváltó felett. Neki estem az ajkainak és szenvedélyesen kezdtem csókolni.
- Imádom mikor ilyen vagy! - morogta a számba. - többször kéne terhesnek lenned! - motyogta. - a következő is lány lesz! - hajolt el tőlem.
- Milyen következő? - fordultam felé. Mosolyogva szállt ki a kocsiból. Mérgesen követtem őt. - John válaszolnál?
- Persze, de mi a kérdés?
- Az hogy milyen következő? - nyitottuk ki a hátsó ajtót.
- A következő szerelem gyerekünk! - csatolta ki Rosaliet az gyerekülésből.
- Még ő sem született meg! - mutattam a hasamra. - de te már a következőt tervezed?
- Egy kész foci csapatot szeretnék! - mosolygott majd elindult befelé. Becsaptam a kocsi ajtaját és elindultam utána.
- Majd ha te kihordod őket! Meg vigyázol rájuk a nap huszonnégy órájában. Sztárkodok én helyetted! Lógathatom legalább helyetted a lábamat. Ülhetek a kanapén és nézhetem a sok értelmetlen műsort a tv-ben! - kiabáltam. Csak ment tovább befelé. Mérgesen lépkedtem utána. Mikor beértem levettem a kabátomat és beléptem a nappaliba. Az egész ház karácsonyi díszekben pompázott.
- Szia Jenna! - üdvözölt Susanna. Átöleltem majd két puszit adtam neki. Leültetett a kanapéra és kikérdezett mindenről, főleg a babáról. Kérdezte, hogy hány unoka várható még, mire azt mondtam hogy én már nem szeretnék több gyereket.
- Pedig John azt mondta, hogy ő még szeretne! - mosolygott.
- John könnyen beszél! - mondtam halkan.
- Ez a baj a férfiakkal! - állt föl. - segítenél nekem a konyhában? Közben beszélgethetünk! - nyújtotta a kezét. Nem fogadtam el miszerint magamtól is feltudok állni. Lassan totyogtam át a konyhába. Ötezer féle sütemény sora között a konyha pulton.
- Megkóstoltam a te sütidet! Ha nem baj. Nagyon finom. - indult a sütő felé. - mondta John, hogy egész nap a sütikkel szerencsétlenkedtél! - mondta.
- Mivel John nem segített ezért húsz dolgot csináltam egyszerre! - ültem le az egyik székre. - miben kell segíteni? - kérdeztem.
- Tálalni! - tette elém a csirkét.
- Ez gyönyörű és finomnak is néz ki! - mondtam tátott szájjal. - de miért nem úgy tálaljuk fel, hogy kirakjuk az étkező asztal közepére és mindenki azt a részét eszi amelyiket szereti?
- Ez eszembe se jutott! - mondta. - nem is gondolkodok.
- Elő fordul! - mondtam.
- Hát akkor nem is kell segítened!  - fordult felém mosolyogva.
- Na de én akarok! - álltam fel.
- Anya! - mondta Rosalie. Rá néztem és aranyosan szaladt felém.
- Óvatosan! - mondtam majd felemeltem. - szia kicsim! - adtam egy nagy cuppanósat az arcára majd leültem a székre és a térdemre ültettem.
- Olyan mint te! - mosolygott Susanna.
- Nem is! - öleltem át Rosaliet. - csak viselkedésre! - csíptem az oldalába majd egy nagyot kacagott.
- Mutatok egy képet! - mondta majd keresgélni kezdett a konyhaszekrényben.
- Ehetünk egy sütit? - kérdeztem. Rosaliet már nem tudtam visszafogni.
- Persze! - mondta. Elvettem az egyik csokis kekszet majd darabokban ettük meg Rosalieval. - itt a kép! Két éves voltál mint ő! - nyújtotta a képet. Kivettem a kezéből majd szemügyre vettem.
- Ő még nem két éves! - nyámmogtam. - de nem hasonlít rám. Én kis duci voltam ő meg csont!
- Az ikertestvéred! - mondta John a fülembe majd egy puszit adott a fejem búbjára.
- Igen én huszonnyolc vagyok ő meg kettő lesz! Mi az a pár év? - néztem Johra.
- Még mindig olyan vagy mintha kettő lennél! - vigyorgott.
- Anya! - mondta Rosalie majd a fülemhez hajolt. - teli! - motyogta. Azaz teli a pelus.
- Azt hiszem van egy kis ajándék számodra! - nyújtottam Johnnak Rosaliet.
- Miért pont én? - lépett hátrébb.
- Kicsim úgy tűnik, hogy az apu megint nem csinálja a dolgát! - öleltem magamhoz Rosaliet majd felálltam. - kicsit se zavarjon, hogy több mint tíz kiló én pedig hat hónapos terhes vagyok! - indultam kifelé.
- Lehetnél kedvesebb! - mondta halkan Susanna Johnnak. Kimentem a kocsihoz a táskáért. Elő kerestem a csomagtartóból egy pelust majd elindultam vele befelé.
- Már rég bilibe kéne pisikélned! - csuktam be az ajtót. - de majd én megtanítalak, mert apu még erre sem képes! - tettem le a kanapéra. Lehúztam a nadrágját majd kicseréltem alatta a pelenkát és vissza mentünk a konyhába. Megálltam az ajtóban, éppen egy veszekedés közepébe csöppentem.
- Na de anyu, tudod milyen! - mondta John.
- Tudom, és nem engedem, hogy így viselkedj vele. Még ha megakarod lepni is. Akkor sem! - mondta dühösen Susanna.
- Jaj, anya! Már megszokhatná, hogy mindig így lepem meg. Mindig feldühítem majd megnyugszik és jól kibékülünk! - mondta örömtelien. Ezen igazán változtathatnál - gondoltam magamban.
- Változtathatnál rajta! - mondta Susanna. - szerintem már elege van belőle. A sok idegeskedés nem tesz jót a babának! - mondta.
- A múltkor is...
- Az ikrek is koraszülöttek lettek, mert idegesítetted Jennát! - mondta Susanna. - és szeretném ha minél előbb meglepnéd mert nem bírom nézni, ahogyan ilyen szomorú! - mondta halkan.
- Oké anyu! - motyogta John.
- Nem hallom!
- Jól van anya! - mondta hangosan és dühösen John. Úgy tettem mintha most mentünk volna oda.
- Zsupsz, ott az apus! - lendítettem John kezébe Rosaliet. - valami inni valót kérhetnék? - léptem Susanna mellé.
- Persze, mit kérsz? - kérdezte kedvesen.
- Egy pohár víz jól esne! - mondtam majd egy méreggel teli pillantást vetettem Johnra.
Lassacskán megérkeztek Edwardék is. Két babával a karjukban. Nem sokkal Rosalie érkezése után bejelentették, hogy Vannessa ismét babát vár és nem is egyet. John erre úgy döntött, hogy neki is kell még egy gyerek. Még fél órát vártunk a vacsorára, közben jókat beszélgettünk hármasban a konyhában. Vanessa, Susanna és én. Jól kibeszéltük a srácokat.
Mikor az étkező asztalnál ültünk fura dolgokra lettem figyelmes. John és Edward össze súgtak közben engem pásztáztak a szemeikkel. Néhány szót el is csíptem.
" nem fér el, dagadt, ma is bőgött, nagy, óriási" és hasonló jellemzők rám. Vanessára néztem aki aranyosan játszadozott az ikreivel majd mindenkin végig néztem. Jókat nevettek és teljesen olyan volt mintha rajtam nevetnének. Kiröhögtek, mintha én lennék a kivétel és a nagy bálna, aki a harmadik terhességen esik át. Nem bírtam tovább ott ülni és eltűrni ezt a feszültséget. Felálltam és kisiettem a nappaliba. Leültem a kanapéra és gondolkodni kezdtem az egész életemen. Hol rontottam el? John mivel akar meglepni? Semmit nem kértem karácsonyra. De egyet igen! Azt, hogy legyen velünk és ezt meg is tette. Csak a kellő szeretetet nem kaptam meg.
- Anyu gyere már! - mondta Jeremy! Felálltam és elindultam a hang forrása felé. Az emeletről jött. Lassan mentem föl a lépcsőn. - anyu! - sikította. Tudtam, hogy csak viccből csinálja. Az egyik szobából jött a hang.
- Jeremy, hol vagy? - nyitottam be a szobába. Az állam leszakadt. Valahol a pincében megfogom találni. Azért nem gondolkodtam ennyit. Szív formába voltak kirakva a mécsesek. A közepén pedig John állt.
- Boldog karácsonyt! - mondta vigyorogva majd előhúzott egy csokor rózsát a háta mögül.
- John ez valami eszméletlen! - léptem át a mécseseket. - mikor csináltad? - kérdeztem.
- Lényegtelen! - nyújtotta át a rózsát. - amúgy akkor amikor anyával voltál a konyhában! - vigyorgott. - elsőnek szeretnék bocsánatot kérni, másodjára meg szeretném ha - emelte fel a fejemet. - lenne még pár gyerekünk! - mondta komolyan. Kérdően néztem rá majd bele szagoltam a rózsába.
- Elsőnek is, többet kell velünk lenned! Másodjára, nem fogsz még egyszer így meglepni. És harmadjára, egyszer végre viselkedhetnél igazi férfiként! - mosolyogtam majd egy apró puszit adtam az ajkaira. - szó sem lehet róla, hogy legyen még pár gyerekünk... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy befejezzem, elindult kefelé. Kérdően néztem utána.
- Gyere! - morogta. Megvontam a vállamat és vigyorogva indultam el utána. A nappaliba ment a többiekhez. Mindenki ott volt. Az idősebb John ölében Jeremy és Eathon ült. Susanna ölében pedig Victoria és Rosalie. Vanessa az egyik kisfiút fogta Edward pedig a másikat.
- Végre! - mondta Edward. - már azt hittük, hogy valami mást csináltok! - kacsintott.

- Azt nem fogjuk! - dörmögte John. - na akkor csináljunk egy családi fotót. - lépett oda a fényképezőgéphez. Csinált pár ezer képet majd szétoszlottunk. Vártam, hogy majd közeledni fog felém John vagy valami egyéb dolgot fog csinálni, de még rám sem nézett. John és Edward a karácsonyfa két oldalára ültek és úgy boldogítottak minket. Forró csokit ivott mindenki. Hangosakat kacarásztunk és sokat beszélgettünk. Arra lettem, figyelmes, hogy John egyszer csak fel áll és kimegy. Kérdően néztek rám a fiúk és mindenki.
- Ne engem kérdezzetek! - álltam fel majd kimentem utána. Pulóverben állt a hóesésben. - John gyere már be! - álltam mögé. Nem csinált semmit. Mellé álltam és átkaroltam.
- Miért nem akarsz több gyereket? - kérdezte gyerekesen.
- Mondtam egy szóval is?
- Az imént... - kezdett bele, de megfogtam az arcát és csücsörítésre késztettem.
- Nem hagytad, hogy befejezzem! - hajoltam közelebb hozzá. - szóval folytatom, hogy csak akkor ha nem viselkedsz így! És nem leszel velem olyan mint például ma! Oda figyelsz rám és törődsz velem! - mondtam. Bólogatni kezdett majd elengedtem az arcát. - csak a baj az, hogy nem tudunk majd sokáig szeretkezni! - hajtottam le a fejemet.
- Figyelj, ha nem akarsz gyereket akkor én nyugodtan elfogadom azt is ha szünetelni akarsz! - mosolygott.
- Miért akarsz ennyire gyereket?
- Mert anyának azaz álma, hogy sok-sok unokával halmozzuk el őt! - mondta. - és sok-sok unokának tudjon karácsonyra sütit sütni...
-... ami nagyon finom! - fejeztem be a mondani valóját.
- Na meg tudjon nekik pulcsit kötni! - mosolygott. - és persze tudjunk jó sokat szeret...
- De ha sok gyerekünk lesz nem lesz időnk ilyenekre! - vágtam a szavába.
- Majd lepasszoljuk a nagyinak! - vigyorgott.