32. rész: A végzetem!

Na sziasztok! Tegnap nem hoztam nektek rész mert nem komiztatok, de most eltekintek attól mert ugye karácsony volt/van! :D 

- Nem indultál be? - motyogtam.
- Kicsit sem! - mosolygott majd megfogta a kezemet és a sebváltóra húzta.
- Akkor hová megyünk? - kérdeztem. Már vagy fél órája kocsikázhattunk mikor befordult az utcánkba.
- Haza hoztalak! - állította le a kocsit majd hozzám hajolt és csókolni kezdett. Édes és puha ajkai olyan volt mintha epret nyalogatnék. Csalódottan fordultam el tőle mikor elhúzódott.
- John, megéheztem! - mondtam vágyakozva.
- Akkor menjünk be! - nyitotta az ajtót. Megfogtam a kezét és vissza húztam.
- Nem kajára! - hajoltam közelebb hozzá.
- Aha! - sejtelmesen vigyorgott. - a terhes nők megkívánnak fura dolgokat! - motyogta. - de most menjünk be! - kiszállt a kocsiból majd becsapta az ajtaját és elindult befelé. Csak ültem a kocsiban és arra gondoltam, hogy milyen boldog lennék mellette. Nem kéne rettegésben élnem, félni attól, hogy ha egy rossz szót is szólok pofonnal végződik! Johnnal csak veszekedtünk de élveztem minden egyes sértő mondatát.
- John várj meg! - szálltam ki a kocsiból majd utána siettem.
- Min gondolkodtál? - ölelt át.
- Semmin! - mentem befelé.
- De mégis gondolkodtál valamin! - motyogta. - tudom, hogy milyen arcot vágsz amikor gondolkodsz!
- Na milyet? - kérdeztem mikor levettem a köntösömet majd bambuló fejet vágott.
- Köröl belül ilyesmit! - mosolygott. Beljebb léptünk a nappaliba.
- De sötét van! - tapogatóztam a villany kapcsoló után. Mikor sikerült felkapcsolnom Jeremy és Eathon egy-egy papírlapot fogva álltak a kanapé előtt.
- Üdvözlünk itthon mami! - kiabálták. Könnybe lábadt a szemem, majd oda mentem hozzájuk és megöleltem őket.
- Szeretlek titeket! - szorítottam magamhoz őket. -soha többet nem engedlek el titeket! - szipogtam.
- Anyu rajzoltunk neked! - hajoltak el tőlem, majd megmutatták a kezükben tartott papírlapot. Egy nagy ház volt rajta velünk. Négyünkről. Persze mindenki pálcika ember volt, de nekem egy nagy has volt rajzolva.
- És én pomber maci vagyok? - kérdeztem sértődötten.
- Nem! Ő a kis tesónk! A papa... - akadt meg Jeremy, majd hátra néztem és John őrülten kalapált. Elmosolyodtam majd bementem a konyhába, hogy feltegyem a hűtőre a rajzokat.
- Oh te szentséges ég! Mi történt itt? - néztem a mosogatóba púposodó mosatlan halomra.
- Oh bocs! Nem volt még időm mosogatni, de a kaja mindjárt kész! - motyogta a tűzhely mellől Gabi. - vigyáznál Sophira? - mutatott az étkező asztal felé.
- Elsőnek átöltözök! - indultam kifelé.
- Ha megakarod úszni, hogy ne tépje szét a rajzokat akkor vidd magaddal! - lehajtott fejjel indultam Sophi felé, aki angyalian mosolygott rám.

- Na gyere, anyu nem tud egyszerre két dolgot csinálni! - emeltem fel a székről. Két csikizés között eljutottunk a szobámig. Letettem az ágyra majd ruhát kezdtem keresni. Egy krémszínű selyem ujjatlan felső egy övvel és egy farmer nadrág. Megfésültem a hajamat és lágy sminket raktam magamra. Rá néztem Sophira aki a vörös rúzsommal játszott és szépen kikente magát.
- Jaj te! Mit csináltál? - húztam magamhoz. Meg próbáltam leszedni róla de jött le róla. - anyád engem szétszed! - dörzsöltem az arcát. - hát nincs más választásunk csak így mehetünk ki! - lehajoltam és a lábam közé tettem majd megfogtam mindkét kezét és úgy mentünk ki.
- Na de apuuu! - ugrott Johnra Jeremy. Soha nem láttam még ilyen aktívnak. Mindig is a játék katonákkal játszott. Ha én birkóztam Eathonnel mindig elment. John jó hatással van rá. Eathonnek kisebb a szája és nem szól vissza, Jeremy pedig aktívabb mint valaha is volt. Leakartam tenni Sophit a kanapéra, de húzta a felsőmet, hogy ne tegyem le. John kerek szemekkel nézte végig, ugyan is ki látszódtak a melleim. Jól megcsikiztem Sophit és itt a baba hol a babát játszottunk amit végig nevetett. Igaz majdnem két éves, de nagyon élvezte.
Edward édesen ringatta a kisbabájukat. Vanessa nem volt velünk. Gondoltam, hogy Gabinak segít.
Fejjel lefelé lógatva vittem be a konyhába Sophit.
- Te mit csinálsz a lányommal?  - kérdezte Gabi.
- Csak játszunk! - lóbáltam meg. Hangosan nevetett fel.
- És hogy néz ki? - állította meg Sophit. - ez rúzs? Te ki kented a lányomat? - vette ki a kezemből.
- Jól van már. Nem esett semmi baja! - vágtam oda neki.
- És mi van ha lenyelte volna? Hmm? - emelte fel a hangját. Soha nem láttam még ilyennek.
- Jó igazad van! Sajnálom! - mondtam lehajtott fejjel. Nem bírom ha valaki kiabál velem.
- Igazán oda figyelhetnél miközben sminkeled az arcodat! - morogta. - nem csoda, hogy a fiaid is olyanok.
- Nem akartam rosszat! - mondtam zokogva.
- Gabi, ne viselkedj már így! Jenna jó anya! - mondta John.
- Azt látom! - morogta Gabi.
- Még te mondtad, hogy milyen tisztaság van itt mikor ide jöttünk! Hogy szavaiddal éljek, mintha nem is lennének gyerekei! - mondta John. - ami meg ott van az meg a te munkád! - mutatott a mosogató felé. - úgy hogy neked kéne bocsánatot kérni!
- Oké! Igazad van! Én sajnálom Jenna. Kicsit ideges vagyok! - mondta Gabi. A kezembe nyomta Sophit majd megbízott azzal, hogy vigyázzak rá mintha a sajátom lenne! Megtudtam, hogy Victoriának hívják Edward és Vanessa babáját, megtudtam, hogy Northnak nem az a neve, hanem William North. Csak Gabi rászokott a vezeték nevére. De megengedte, hogy én is úgy hívjam.
Mikor már élveztem a gyereke társaságát és jókat nevettünk egymáson, valaki kivágta az ajtót. Háttal álltam neki, így nem láttam.
- Te szent ég mi van itt? - morogta. Owen volt az és elég dühös. A szívem kétezret vert percenként. Kivert a víz és szaporán kezdtem lélegezni. - szia drágám! - fogta meg a csípőmet majd egy puszit adott az arcomra. - mi folyik itt? - motyogta a fülembe. - beszéljünk! - fogta meg a kezemet majd behúzott a szobába.
- Owen megmagyarázom! - csuktam be az ajtót.
- Mondtam, hogy ne csinálj butaságot! - indult felé. A szívem nem akart lenyugodni. Majdnem kiugrott a helyéről. - küld el őket, majd nyugodtan beszélünk! - tette a kezét a nyakamra.
- De hisz ők...
- Azt mondtam, hogy küld el őket, vagy Eathon...
- Oké! - csaptam le a kezét a nyakamról. Elindultam kifelé közben azon gondolkodtam, hogy hogyan küldjem el őket. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy itt hagyjanak minket. A veszélybe! Mikor kiértem a nappaliba, mindenki árbús szemekkel nézett engem.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondtam fapofával.
- De anyu! - nyávogták az ikrek.
- Jenna ki az fickó? - kérdezte Gabi. Oda sétáltam az ajtóhoz és kinyitottam azt.
- Majd még beszélünk! - mondtam mérgesen. Csak az járt a fejembe, hogy bánthatja az fiaimat, ha nem küldöm el őket.
- Hát jó akkor menjünk! - mondta John, majd elindultak kifelé. Lehajtott fejjel vártam meg míg mindannyian kimennek. - Jenna nincs helyem! - fordult vissza John. Oda dobtam neki az én kocsi kulcsomat. - mondott valamit? - hajolt a fülemhez.
- Nem! De most már menj! - csuktam befelé az ajtót.
- Szólj ha bármi van! - állította meg a kezével az ajtót.
- Majd szólok! Szia! - csuktam be az ajtót. Vissza mentem a szobámba, ahol Owen az ablakból kémlelte, hogy elmennek-e.
- Végre beszélhetünk! - dörmögte. - szóval - fordult felém. - te kórházban voltál három napig, és nem mondtad el. Ráadásul a kis Johnnal kar öltve! - lépkedett felém. - mondtam, hogy ne csinálj hülyeséget, de te nem hallgattál rám, szivi! - tette a kezét ismét a nyakamra.
- Nem tettem semmi rosszat! - mondtam ijedten.
- Kussolj! - szorította meg a nyakamat. - tudom, hogy megcsókoltad! Érzem a nyamvadt szájszagodon a szagát! - morogta, majd el lökött. Szerencsére meg tudtam támaszkodni a kezemen, így négy kézláb álltam. - még egy ilyen és az egyik fiadnak annyi! Érthető voltam? - kérdezte. Nem válaszoltam. Könnyezni kezdett a szemem. Azt hittem, hogy kimegy a szobából de nem. Meg lendítette a lábát és egy jó nagyot rúgott a bordám közé. Próbáltam úgy mozdulni hogy ne a hasamat érje rúgása! - az ilyen ribancok ezt érdemlik! - hajolt a fülemhez majd megfogta a hajamat és hátra rántotta a fejemet. - remélem most már érthető voltam! - tapasztotta a száját a fülemre.
- Igen! - hörögtem.
- Nem hallom! - húzta hátrébb a fejemet.
- Meg értettem! - kiabáltam!
- Jól van szivi! - engedte el a hajamat majd egy puszit adott az arcomra és kiment. Sírásba törtem ki. Alig bírtam levegőt venni. Biztos eltört vagy három bordám. Szúrt a tüdőm és fájt minden egyes mozdulat.Sikerült nagy kínok közepette felállni majd átmentem a srácokhoz. Féltettem őket, hogy azaz idióta bánthatja őket. A játék katonákkal játszottak meg a kocsikkal. Nem akartam, hogy sírni lássanak és szenvedni a fájdalomtól.
- Mami! - nyitotta ki az ajtót Jeremy. - bántott téged? - kérdezte.
- Nem, de hogy is! - erőltetetten mosolyogtam rá.
- Akkor miért kiabált veled? - kérdezte Eathon.
- És miért kellett apuéknak elmenniük mikor ő megjött? - kérdezte Jeremy.
- Figyeljetek! - guggoltam le. - Owen nem rossz bácsi, csak most nincs jó kedve. Nagyon nincs jó kedve! - öleltem magamhoz Jeremyt. A bordám ismét szúródtak. - most pedig tessék aludni! - mondtam. Nagy nehezen felálltam majd kimentem.
- Jól beszélsz, Jenna! De ezt neked köszönhető! - suttogta.
- Csak egyet kérek! - fordultam felé. - őket ne bántsd! Áll rajtam bosszút hisz én tettem rosszat! - mondtam könnyekben úszva. Akkor éreztem úgy, hogy mai napnak még nincs vége! Egyáltalán még el sem kezdődött.