44. rész: Locked out of heaven

Eltekintve a komi határtól hoztam nektek részt! :D de azért ott van az is, hogy névtelenül is lehet komizni. :d tegyétek bátran :P
A rész abszolút erős idegzetűeknek :3 na meg nagyon perverzeknek :D aki nem szereti az olyat vagy tartja magát tőle az NE olvassa! mondom még egyszer: NE OLVASSA! :D

- Elmondanád végre, hogy miért rángattál ide? - álltam meg a közös házunk nappalijában. Már régen vissza kellett volna érnem.
- Mindjárt mondom! - jött a konyhából a hang. Úgy döntöttem, hogy leülök a kanapéra. Imádtam azt a kanapét. Fehér bőr huzatos amit aránylag könnyű takarítani.
- Siess már. Mi az amin csak én tudok segíteni? - dőltem hátra. - vinném a kaját a gyerekeknek! Ne szórakozz már! - kiabáltam.
- Nem nagy ügy! De elég kínos! - hallottam ahogy kilép a nappaliba, ezért hátra fordultam. Keze feszülten volt összeszorítva maga előtt.
- Mit rejtegetsz? - kérdeztem félénken.
- Megesett dolog! Már többször is. - sétált a kanapéhoz. - segíts! - állt elém, majd elvette a kezét. Fekete farmer nadrágja nagyon feszült ott. Majdnem lerepült róla a gomb.
- John, mi történt veled? - kérdeztem nevetve.
- A múltra gondoltam és hát - mutatott ágaskodó nadrágjára. Egyszerűen kitört belőlem a nevetés.
- Ez nem vicces! - morogta.
- Bocsi! - nyögtem ki. - szóval a múltra gondoltál és ez lett belőle. Érdekes! - álltam fel.
- Tudod mikor a pulton akartál...
- Shh! - tettem a mutató ujjamat az ajkaira. - tudom mit akartam, akarok, és fogok akarni! - léptem közelebb hozzá. - az viszont a varázs botod és azaz idióta tested! - motyogtam majd a fülemhez hajolt.
- Folytathatnánk amit a repülőn elkezdtünk! - mormogta a fülembe.
- Miért nem használod a kezedet? Nekem menennem kéne. - tettem a kezemet a mellkasára.
- Az nem megy és amúgy is csak pár percről lenne szó! - húzott közelebb magához.
- De a repülőn - tettem a kezemet a pulcsija cipzárjára. - félmeztelenül voltál! - húztam le egyenesen a kezemet, majd letoltam róla a pulcsiját. Nem volt alatta semmi csak a hófehér bőre.
- Tudom, hogy imádod a kockáimat! - csúsztatta a kezét a fenekemre.
- Tudod, hogy imádod a fenekemet! - hajoltam a füléhez.
- Tudom, hogy szeretsz szeretkezni. - tolt lefelé a kanapéra.
- Tudom, hogy szeretsz perverzkedni! - haraptam a fülébe.
- Tudom, hogy tudod az összes érzékeny pontomat. - tette a kezét a pólóm alá.
- Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod, hogy utállak! - motyogtam.
- Tudom, hogy ezt nem gondoltad komolyan! - húzta le rólam a pólót. - de el kell mondanom valamit! - hajolt vissza a fülemhez. - nem feküdtem le Mirandával! Próbáltuk de nem akart engedelmeskedni a botom. - kezdte harapdálni a nyakamat. Egy hangos nyögés csúszott ki a számon.
- Színleltem az orgazmust Owennél! - mondtam kéjesen. Abba hagyta a faldosást majd kérdően nézett.
- És nálam hányszor? - kérdezte mérgesen. A füléhez hajoltam majd széles mosollyal az arcomon oda suttogtam.
- Soha. Te már egy szóval is felizgatsz! - nyaltam végig a fülét, amibe beleremegett. - ezt szereted igaz? - motyogtam majd a számba vettem a fülcimpáját.
- Tudod te a dolgod! - suttogta a fülembe majd elhajolt tőlem. Mélyen a szemembe nézett. Elmosolyodott majd csókolni kezdett. Amennyire lágyan és finoman lehet falta az ajkaimat. Halkan nyögtem bele a csókunkba. Már csak pár lépés választ el a csúcstól. Imádok terhes lenni. Apró puszikat adott az ajkaimra az államra majd a nyakamat célozta meg, utána a melleim felé vette az irányt. Amilyen pici olyan izgató puszikat adott. Egyre kéjesebben nyögtem és hangosabban. John majdnem letépte rólam a melltartót mikor csörögni kezdett a telefonom. Gyorsan halászta ki a zsebemből John a telefont. Megnézte a kijelzőt majd nagyot sóhajtott és át nyújtotta a telefont. Edward volt az.
- Mi az? - kérdeztem ziháltan.
- Hol vagy már? - kérdezte idegesen.
- Ja öhm dugóban vagyok! A belvárosban. - mondtam miközben azt néztem, hogy John mit művel.
- Körülbelül mikor jössz?
- Nem tudom. Olyan félóra múlva. - mondtam. John a hasamat kezdte csókolgatni amitől kirázott a hideg.
- Akkor majd jössz... - mondta Edward. Eltartottam a fülemtől a telefont majd elejtettem azt. Hallottam ahogyan szétesik. Az izgatottság és az a bizonyos érzés nem hagyott. Nem vettem észre, hogy lehúzta rólam a nadrágot és a bugyimat. A testem automatikusan reagál az érintéseire. John a nyelvével kényeztetett oda lent, mikor egy hangos nyögés csúszott ki a számon. Majd egyre többször és többször.
- Oh te szemétláda! - kaptam a jobb kezemmel a kanapé háttámlájába. A légzésem akadozni kezdett és egyre jobban áramlott szét bennem a gyönyör pillanata.
- Ne kínozz! - hörögtem.
- Nem akarlak többször! - motyogta, majd nagy léptekben adott puszit a hasamra, a melleimre majd az ajkaimra.
- Most leszek igazi vadállat! - morogta a fülembe majd belém hatolt. A testem megadta magát és egyszerre kezdtünk mozogni. Hamar elértük a csúcsok csúcsát de nem bírtunk leállni újra érezni akartuk egymást és bizonyítani szerelmünket.
- Nekem már nem kéne itt lennem! - kaptam a hátába mikor újra belém hatolt. Lágyan mozgott felettem. Fáradt voltam és túlságosan is élveztem, hogy nem kell semmit tennem csak feküdnöm. Három hetet bírtam ki érintése nélkül. Túl sok idő volt ez nekem, sőt még neki is. Ez volt a sokadik orgazmusom egyetlen szeretkezés során. Vagyis szexelés során.
Hangosan nyögtem fel. Próbáltam vissza fojtani de nem ment. Ő is hangosan morgott a fülembe majd éreztem ahogyan elélvez. Tovább mozgott bennem mert tudta hogy még nem végeztem.
- Sikíts! - parancsolta. Kéjesen a fülébe nyögtem, hogy nem megy mert túl lassan mozog ezért olyat lökött bennem, hogy egy hangos nyögés csúszott ki a számon, ami már szinte sikítás volt. - na ezt már szeretem! - morogta a fülembe. Újra elvitt oda ahová csak ő tud el juttatni. A hátát kezdtem karmolászni válaszul beleharapott a nyakamba. Összeszorítottam a számat, hogy ne jöjjön ki belőlem a vad állat. Edward nem sejti, hogy mit csinálok és hogy hol vagyok, főleg azt nem hogy kivel. Kitekerné a nyakamat és Johnét is.
- Ezt - hajoltam a füléhez miközben kicsusszant belőlem. - többször is megismételhetnénk! - tapasztottam az ajkaimat a fülére.
- De Edward! - puszilta meg a kulcscsontomat.
- Majd eljövök takarítani - motyogtam.
- Megfog ölni! - puszilt arcon.
- Mosni, mosogatni, port törölgetni. - mondtam kéjesen.
- Nem lehet! - hajolt el tőlem egy nagyot sóhajtva.
- Ezt ki kell használni amíg kicsi a hasam. - toltam felfelé. - szereted ha orgazmusom van, nem? - néztem mélyen a szemébe. - és ha terhes vagyok tudod, hogy több jön egymás után! - ültem fel majd öltözni kezdtem.
- De Edward megfogja tudni! - állt fel.
- Ha te nem mondod el neki akkor nem fogja! - húztam föl a nadrágomat.
- De ikrek vagyunk és tudja hogy mikor élvezkedek! - húzta föl a boxerét.
- Majd kitalálunk valamit! - vettem föl a pólómat.
- Én is szoktam érezni, hogy ők mikor szeretkeznek! - húzta föl a farmerjét. - és mostanság elég sokszor!
- Legalább tudom mivel zsarolni ha rájön! - húztam föl a cipőmet. - mert azt mondta, hogy ők a gyerekek füle hallatára nem fognak.
- Edwardtől minden kitelik! - húzott magára.
- Majd felhívsz, hogy elkéne egy kis segítség a takarításban! - tettem a kezemet a mellkasára.
- A bugyid nem kell? - mutatott a háta mögé.
- Itt hagyom emlékbe! - pusziltam meg a homlokát majd leszálltam róla és elindultam az ajtó felé.
- Akkor majd hívsz! - mondtam.
- És a telefon nem kell? - kérdezte. Megfordultam és vissza mentem érte. Kiakartam venni a kezéből, de elrántotta.
- Ne játszadozz! - kaptam a keze után. Csak mosolyogva emelte fel a kezét. - nagyon vicces, de nem fogok ugrálni érte! - morogtam.
- Hát ha nem akarsz jönni takarítani... - mondta vigyorogva majd egy lágy puszit nyomtam az ajkaira. Próbáltam lehúzni a kezét, de nem engedte. Kezemet a meztelen mellkasára csúsztattam miközben lassan nyaltam végig alsó ajkát. Izgatóan húztam végig a kezemet felsőtestén majd ízlelgetni kezdtem az ajkait. Újra megpróbáltam lehúzni a kezét, de nem bírtam. Túl erős.
- Lemondhatsz az erotikus por törlésemről! Pedig van egy elég szexi rucim is hozzá. - hajoltam el tőle. - Edward nem fogja felvenni a telefont. Vanessa sem. Engem pedig nem tudsz hívni! - indultam ismét az ajtó felé.
- Az neked is fájna! - hallatszódott a hangján hogy vigyorog.
- Neked még hogy fog! - morogtam majd kezemet a kilincsre raktam mikor megfogta a másik kezemet és megfordított. Kihúzta a pólómat és a melltartómba csúsztatta a telefont.
- Itt aztán biztonságban lesz! - markolta meg a mellemet. Meg akart csókolni de elfordítottam a fejemet.
- Majd hívj ha bármire szükséged van! - mondtam majd lenyomtam a kilincset és elléptem előle. Mielőtt kiléptem volna, rá csapott a fenekemre. - majd holnap jövök! - vigyorogtam majd kiléptem az ajtón.
- Jó a segged anyus! - kiabálta utánam. A hátam mögé raktam a kezemet és megmutattam neki a középső ujjamat.

Mikor vissza értem Edwardékhez halkan léptem be az ajtón. Kis pakkal voltam hisz csak csokik voltak nálam. Na meg pár krémes. Na jó rétes is volt nálam. Meg linzer is. Híznom kell. Újra rászoktam a sütikre mióta Johnnal hazajöttünk. Igaz két napja, de annyi sütit megettem már, mint egész életem során.
- Na végre hogy jöttél! - morogta Edward. Jeremy a dohányzó asztalt törölgette Eathon pedig a szekrényt.
- Ti mit csináltok? - tettem le a dobozt az asztalra.
- Jenna, beszélnünk kell! - paskolta meg a kanapét maga mellett. Dühösen ültem le mellé. - elmehettek! - mondta a srácoknak akik fellégezve mentek el.
- Miért fogtad be őket? Miért nem te takarítasz? - morogtam.
- Tudod van egy iker testvérem akinek érzem az érzéseit! És nem régen elég jót érzett! Te pedig később jöttél. Milyen véletlen egybe esés.
- Honnan tudod, hogy nem a kezét használta?
- Mert nem tudja! Ahogy én sem! De ez lényegtelen.
- És miért fogtad be a fiaimat?
- Ez nem ide tartozik! - karolta át a vállamat. - nagyon nagy hülyeséget követsz el ha vissza mész hozzá. Ha ennyiszer elhagyott már akkor megint elfog!
- Kimondta, hogy visszamegyek hozzá? Ez csak spontán szex volt a javából! Ne mond, hogy ti nem szoktatok? - néztem rá kérdően.
- Szóval tényleg nála voltál!
- Igen és megtudtam pár dolgot a nemi életedről! - vigyorodtam el. - többek között azt, hogy a srácok füle hallatára csináljátok. Pedig te nem.
- Ez más.
- Nem hinném!
- Megérdemled, ha megint átver. - állt fel.
- Hagyd békén a fiaimat! - indultam a szobám felé. Hallottam, hogy valaki jön mögöttem. Nem vettem tudomásul. Beléptem a szobámba és az ajtót akartam becsukni mikor Vanessa elém állt.
- Hallottam az előbbi beszélgetéseteket! - lépett be. - a srácokat én is elleneztem, de Edward hajthatatlan. Azt mondtam neki, hogy ne őket büntesse miattatok!
- Nem értem miért szól bele az életembe! Semmi köze hozzá. - ültem le az ágyra. - mindenki csak mondani tudja, de ha ő lenne ugyan ilyen helyzetbe ugyan ezt tenné! - morogtam.
- Már voltunk ilyen helyzetben! - ült le mellém. - két éve mikor összevesztem vele azon, hogy nem foglalkozik már pár hónapja velem. Erre csak azt mondta, hogy minek?
- Ugyan olyanok! - tettem a kezemet a hátára. - pasiból vannak! Azok meg mind egyformák.
- Már megbántam amit mondtam és bocsánatot kértem tőle! - lépett az ajtóba Edward. - szégyellem magam amiatt még ma is. - jött beljebb.
- És nem rohantam vissza hozzá azonnal.
- Pedig akkor már régen házasok voltunk! - lépett Vanessa elé.
- Nem tudok mit tenni. Teljes szívemből szeretem őt! - hajtottam le a fejemet és potyogni kezdtek a könnyeim.
- És ha ő nem szeret viszont? - kérdezte Vanessa.
- De szeret! - tört ki belőlem a sírás. - mondta már csak én nem mondtam neki vissza!
- A között, hogy mondok valamit vagy teszek valamit van különbség! - sóhajtotta Vanessa.
- John már tett valamit, hogy bizonyítsa mennyire szeret? - kérdezte Edward.
- Igen! - szipogtam.
- A szeretkezésen kívül! - tette hozzá.
- Megmentette az életemet! De azt soha nem fogom meg elfelejteni amikor csak úgy elment! - töröltem le a könnyeimet.
- Azt nem is lehet! - mondta Vanessa. Victoria sírni kezdett a másik szobába.
- Majd én megyek! - mondta Edward majd egy puszit adott Vanessa ajkaira és kiment.
- Amúgy milyen terhesen szeretkezni? - kérdezte halkan Vanessa.
- Csodálatos mikor egymás után jönnek az orgazmusok! - mosolyogtam.
- Biztos jó lehet! - sóhajtott.
- Miért ti nem csináltátok úgy?
- Nem mert Edward szerint az fáj a babának! - mondta szomorúan.
- Az elején kell mikor még pár centi az embrió! Amúgy se érezné. Tartsak biológia órát Edwardnek? Kitűnő voltam belőle. Sőt, dicséretes!
- Jó lenne! - morogta.
- Amúgy kikéne békíteni őket!
- Szerinted Edward, megbocsájt neki azok után amit John tett veled? - húzta föl a szemöldökét.
- Igen! Csak a testvére! - motyogtam.
- Úgy se fog!
- Kő-papír-olló! - mondtam majd ökölbe szorítottam a kezemet és elé tartottam. Elsőnek kérdően nézett majd csatlakozott. Kettő menetet nyertem a háromból.
- Akkor hogy csináljuk? - morogta. - úgy mint akkor?
- Nem! - mosolyogtam. - sokkal jobb ötletem támadt! - néztem rá. - ők is szenvedtetnek! Mi is szenvedtessük őket. - vigyorogtam.
- És azt hogy?
- Egészen a szülinapjukig húzzuk az agyukat. Megvárjuk míg  megőrülnek egymás nélkül. És mi sem fogjuk meghallgatni az ő bajaikat! - suttogtam.
- Szenvedjenek! - mosolygott majd a tenyerét tartotta.
- Szenvedjenek! - csaptam a tenyerébe, majd mindkettőnk száján egy ördögi kacaj hagyta el...

43. rész: Rules

Ismét nehezen gyűlt ki a hat komi, de most könnyebb volt :)
Még lesz itt izgalom, az garantálom! :D És Ildi az intimitás: pótolva lesz! ;)
És olyan aranyosak vagytok, hogy nem fogjátok elfelejteni a történetet :) élmény írni és olvasni a komikat! :) :*


Végül is megszokható, hogy mindig kamerák lógnak az arcodba. Minden egyes lépésedet és mozdulatodat követik. Csak az egész napomat fényképezték le. Nem nézhettem ki az ablakon sem mert lefényképeztek. Nem csinálhattunk semmi olyat mert hallgatóznak. Pedig már párszor ráindultam Johnra. Tartottam magamat mert nem akartam még megadni magamat olyan könnyen. Várjon a csodára, ami majd idővel megtalálja. Azután a csók után egyszer sem értem hozzá. Kedvesen sem szóltam hozzá. Elrángatott a reptérre miközben iszonyatosan fájt a lábam. Ott ültünk két órán keresztül. Sok fényképet csináltak rólunk. Már untam az egészet. Takargattam az arcomat, hogy hagyjanak már békén de nem hagytak. Alig, hogy felértünk a gépre hagytak minket. Azért még az utolsó lépteinket is lefényképezték.
Gyűlölök repülni és várni. Ülni egy helyben és unatkozni. A turista osztályra vettünk jegyet. Sokkal olcsóbb volt. John mögöttem ült és rugdosta a székemet. Eleinte még elnéztem neki, majd meguntam és hátra fordultam.
- Nem unod még? - kérdeztem mérgesen.
- Nem én voltam! - mutatott a mellette alvó férfira.
- Höh! - fordultam vissza.
- Tudod mindjárt landolunk! - hajolt a fülemhez majd hátra döntötte a székemet. - jó a belátás! - morogta majd egy puszit adott az arcomra.
- Rohadj meg! - motyogtam majd felálltam és elindultam a wc felé.
- Hova mész? - kérdezte.
- Pisilni! - fordultam felé majd intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam. Mikor kinyitottam az ajtót megnéztem, hogy jön-e, de még mindig ült. Beléptem majd becsuktam magam után az ajtót. Nem fordítottam el a zárat. Beszélni akarok vele, de tartok az újság íróktól! Itt is meglapulhatnak. A tükörhöz álltam és megigazítottam a hajamat.
- Jó volt amúgy is! - ölelt át hátulról. Fejét a fejem mellé tette a vállamra. Nézni kezdtem magunkat a tükörben. Tökéletesek voltunk és pont egymáshoz valóak.
- Beszélnünk kéne a kapcsolatunkról! - tettem a kezére a kezemet.
- Szeretlek és te is szeretsz engem. Szerelmesek vagyunk. Majd ha alakul a kapcsolatunk meg megbocsájtasz majd akkor megkérem a kezedet, összeházasodunk és lesz egy gyönyörű családunk! - motyogta.  Elmosolyodott majd puszilgatni kezdte a nyakamat. Lehunytam a szememet majd egy hangosat sóhajtottam. Kezemet a kezére raktam és végig simítottam rajta. Tudtam, hogy mi a szándéka és nem akartam elutasítani.
- Ezt nem kéne - nyögtem. - de olyan jó! - suttogtam majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam.
- Nem akarok még szeretkezni! - motyogtam.
- Akkor szexeljünk! - esett neki az ajkaimnak.
- Ez máris jobb! - morogtam majd ellöktem magamtól és neki estem a nyakának. Lehúztam róla a zakót és elkezdtem kifelé gombolni az ingjét. Közben vadul faltam a legérzékenyebb pontjait a nyakán majd áttértem a mellkasára.
- De vad vagy! - nyögte csukott szemmel. Kérdően néztem rá. - jaj igaz! A hormonok! - motyogta. Elmosolyodtam majd neki estem az ajkainak. Vadul ízlelgettem majd kezemet a hátára csúsztattam és lágyan kezdtem simogatni. Lassan kezdte lehúzni magáról az inget majd tolni kezdett. Neki nyomott a mosdó kagyló pultjának. Halkan nyögtem fel. Kezét a mellemre csúsztatta a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt. Szenvedélyesen csókolt, ami nagyon feltüzelt. A nyakamra tért át. Pont a fülem alatt csókolgatott mikor egy hangosabb nyögés hagyta el a számat.
- Ezt nem ismételhetjük meg! - hörögtem. Kezemet a nadrágjához csúsztattam és kigomboltam azt. - csak azért mert elmentél! - csúsztattam a kezemet a boxerébe. Egy nagyot harapott a nyakamba majd kihúzta a kezemet. Apró puszikkal halmozta el a kulcs csontomat majd a melleimet célozta meg. Halk hörgés hagyta el a számat.
- Bocsáss meg kérlek! - mondta majd a megmarkolta a pólómat és leakarta rólam húzni mikor megszólalt a pilóta.
- Kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be öveiket! - mondta.
- A francba! - morogtam majd eltoltam magamtól Johnt.
- Pont jókor! - gombolta be a nadrágját.
- Egy utolsót! - motyogtam majd felemeltem a fejét és megcsókoltam.
- Nagyon felizgultam! - hajolt a fejem után miközben elhúzódtam tőle.
- Majd csinálunk valamit! - kacsintottam majd kiléptem a wc-ből. Látszólag mérgesen mentem vissza a helyemre. Vissza állítottam az ülésemet és majd bekötöttem magamat.
- Hölgyem, minden rendben? - kérdezte a mellettem ülő férfi. Lehet látszik rajtam, hogy beindultam Johnra.
- Persze minden rendben! - fordultam felé. Elegáns volt. Biztos újságíró. - de tudja, hogy milyen idegesítő egy olyan férfi mellett élni aki megbánt és hazudik? - kérdeztem felháborodottan. - meg az is milyen idegesítő, hogy minden nap kamerák lógnak az arcodba, és minden egyes lépésedet követik? Tudja milyen rossz? - kérdeztem mérgesen. Mosolyogva nézett rám. Nem értettem ezt a reakcióját. Furának tartottam a viselkedését.
- És hanyadik hónapban van?  - kérdezte kedvesen.
- Mi köze hozzá? - kértem számon. - különben is, ki maga?

- Oh, elnézést Robert Downey Jr. vagyok! - nyújtotta a kezét. Le esett állal fogtam meg a kezét. Mosolyogva rázta meg. Nem kaptam észbe. Sokkolva voltam.
- De maga mit keres a turista osztályon?
- Már csak itt volt hely! Na meg olcsóbb is! - mosolygott. - és elárulná, hogy hanyadik hónapban van?
- Nem rég léptem a negyedik hónapba! - mosolyogtam. John akkor ült le a helyére. - honnan tudja, hogy terhes vagyok és nem kövér?
- Magukkal volt tele New Yorkban az összes újság! A párja helyében megbecsülném magát! Maga nagyon gyönyörű! - hajolt közelebb.
- Ő nem a párom! - mosolyogtam.
- De hisz tőle várja a babát, nem?
- Igen, csak elkövetett egy nagy hibát amit egyszerűen nem lehet könnyen megbocsájtani! - döntöttem hátra a fejemet.
- Én is ezerszer elkövettem kis hibákat amik egy idő után nagyok lettek! Bocsásson meg neki! - mondta.
- De én nem a maga felesége vagyok aki mindenért megbocsájt! - dörmögtem magam elé.
- De ha igazán szereti megbocsájt neki! - mondta.
- Ha igazán szeretett volna nem hagyott volna el! - morogtam.
- Szerintem butaságot követ el ezzel!
- Szerintem meg ne szóljon bele! - morogtam. Miért szól bele az életembe? Foglalkozzon a huszonhatezer Globen Globe díjával és ne velem. Unottan ültem tovább és vártam, hogy leszálljunk és negyven kamerát nyomjanak az arcomba. Hányinger kapott el mikor landoltunk. Nem éreztem semmit, csak azt, ha nem megyek a wc-re akkor a még a repülőn dobom ki a taccsot. Gyorsan kapkodtam lefelé a lábaimat a lépcsőn, közben a számat fogtam. Szerencsémre a közelben volt egy kuka. Oda végeztem el a dolgomat. Nem sikerült valami jól ez a landolás. Felkavarodtak bennem a dolgok. Ez most lehet azért volt mert félbeszakítottak minket Johnnal. Vagy az a bolond Robert csinált velem valamit.
Ahogy beléptem a terminálba azonnal megszédültem. Forgott velem minden és mindenki. Nem akartam össze esni ezért próbáltam a körülöttem lévő embereken megtámaszkodni akik negatívan elkerültek engem. Egyre jobban dülöngéltem jobbra balra, mikor úgy éreztem, hogy nem birok tovább menni. Emberi suttogást hallottam még majd teljes képszakadás. Túlságosan is megzavart engem és a babát is az idő eltolódás. Három napot voltam ott. Meg sem tudtam volna szokni az ottani időt. Csak ha többet maradtam volna ott.

Fura szagokra lettem figyelmes. Édes, sós, savanyú. Egyszerre érződött mind a számban majd rájöttem, hogy  éhes vagyok. Kívánom ezeket az ételeket. Főleg azt ami most a levegőben száll.
- Mi lesz a vacsi? - motyogtam félálomban.
- Oh na végre! Azt hittük, hogy már soha sem ébredsz fel! - állt mellém Edward.
- Nem vagyok Csipkerózsika! - ültem fel. - de mi lesz a kaja? Éhes vagyok! - álltam felfelé.
- Mindjárt kész! - állt a kanapé mellé John. Láttam rajtuk, hogy valami nincs rendben.
- Mindjárt kiesik a szemem! - indultam a konyha felé. Gondoltam, hogy beszélni akarnak egymással.
- Anya! - szaladtak felém az ikrek.
- Jaj, óvatosan! - borzoltam meg a hajukat. - nagyon hiányoztatok! - öleltem magamhoz őket. - nem tudjátok mi lesz a kaja? - súgtam oda nekik.
- Sült csirke! - mondta csillogó szemekkel Jeremy.
- És találkoztatok már a papával?
- Nem - kezdte Eathon.
- És nem is fogunk! - vágta be a durcát Jeremy.
- Igazuk van! - fordult felém Vanessa a pulttól.
- Az megeshet! - léptem az ajtóhoz. Gondoltam hallgatózok egy kicsit. Szerencsémre fennhangon beszéltek egymással.
- Tudod te min ment keresztül? - mondta Edward.
- Igen mert elmondta. És nagyon sajnálom. - mondta John.
- Az szinte semmi sem volt! Láttad volna, hogy hogy szenvedett. Teljesen magán kívül volt. Vanessa orvost akart hozzá hívni, de én lebeszéltem róla, mert tudom, hogy erős és megtudja csinálni. John te teljesen nem vagy normális! Tökre teszed azt a csöpp nőt! Nem tehet semmiről, mert te okoztál neki minden fájdalmat. - na ez jogos volt.
- Igen tudom! Megbántam minden egyes hülye idióta mondatomat! Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak vissza csinálhattam volna. De rádöbbentem, hogy már régen mindegy.
- Egészen két rohadt hétig várta, hogy egyszer te lépsz be azon a rohadt ajtón! Minden nap itt ült a kanapén és nézte az ajtót és várt! De te nem jöttél, mert neked már teljesen mindegy! Egyáltalán érdekelnek téged a gyereke? - kérdezte felháborodva Edward.
- Igen! Szeretem őket!
- De ők már nem szeretnek, mert elmentél. Ezért nem maradhatsz! Én még azt is megtiltanám, hogy a közelükbe menj! De sajnos ezt nem én döntöm el!
- De Jenna már megbocsájtott. - hadarta John. Csönd követte John mondatát.
- Jenna gyere! - kiabálta el magát Edward. Próbáltam úgy tenni mintha semmit sem hallottam volna.
- Igen? - léptem ki a nappaliba.
- Tényleg megbocsájtottál Johnnak? - kérdezte Edward. Közben az arcomat nézte. Felhúzott szemöldökkel néztem rájuk. Elsőnek Johnra majd Edwardre.
- Szó sem volt róla! - morogtam. Láttam ahogyan John arca megfagy.
- Nos John, hazug vagy! A bíróság elítélt! Hagyd el a házamat! - fordult össze kulcsolt kezekkel Edward, John felé.
- Nem küldhetsz csak így el! A testvéred vagyok! - értetlenkedett John.
- De igen! - állt fel Edward majd az ajtóhoz sétált. - tudod mióta elsőnek bunkó voltál vele nem érezlek a testvéremnek! - nyitotta az ajtót. - aztán még jobban bunkó voltál vele. Aztán meg egy igazi vadbarom! Nem hittem, hogy képes vagy ilyenekre! Szóval viszlát! - mutatott kifelé.
- A franc! - morogta John majd elindult kifelé. - csak benned bíztam Edward! Mert te mindig a helyes útra térítettél! - mondta majd kiment. Végig néztem ez a szomorú pillanatot.
- Nem leszel megtűrt személy ha ide látogatsz! - csapta be az ajtót. Elcsodálkoztam az egészen. Csak bambultam kifelé a fejemből. Egy testvér képes lenne ilyenre? Na jó egy testvér igen, de egy ikertestvér és pont ők ketten vesznek így össze? Na ezt tartottam régen abszolút lehetetlennek.
- Itt vagy? - állt elém Edward.
- Persze! - ráztam meg a fejemet. Csak egy lágy mosolyt dobott majd elment. Hezitáltam rajta, hogy John után menjek e. Nem sokat gondolkodtam rajta. Szinte utána rohantam. Kicsaptam az ajtót, és ott állt az ajtó előtt. Még mindig.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Csak azt, hogy a gyerekeket látogathatod! - ziháltam.
- De ők utálnak, ahogy mondtátok. - hajtotta le a fejét.
- Mondom a gyerekeket! - fogtam meg a hasamat. - itt is van egy. Ő nem utál! - simítottam végig rajta. Csak elmosolyodott rajta. - na meg engem is! És ha reménytelien vársz, hogy mikor bocsájtok meg, akkor kicsit gondolkodj el rajta, hogy valamit tenned kéne! - mondtam mosolyogva.
- És sokat kell várnom? - kérdezte.
- Igen! - morogtam. - de azért még azt amit a repülőn elkezdtünk azt befejezhetnénk! - mosolyogtam.
- Te ilyen téren nem fogsz változni! - mondta vigyorogva.
- Ez tart minket össze! - kacsintottam.
- Jobb ha mész mert Edward szívinfarktust kap! - fordult el. - szeretlek! - mondta háttal.
- Én is! - suttogtam, hogy ne hallja meg, majd bementem...

42. rész: Playing lovely

WÁÁÁ meghoztam!!! :D mivel tegnap sokan könyörögtetek, hogy hozzak részt és nem hoztam mert köszönhetitek a NEM KOMIZÓ egyedeknek!!! legközelebb nem fogok részt hozni ezért! :D de most kaptatok egy hosszabb részt, mint a többi :3A szavazás lezárult! :D szóval várjátok sok-sok szeretettel :D el árulok háttér infókat, hogy egyaránt lesz benne Jedward és One derection is! :D de annál több Jedward! :* mert ugye én nem vagyok 1D fan! :D Szóval szeretnék szünetet tartani miután befejeztem ezt a blogot és ne várjátok annyira hamar! :D

KOMIZNI! CSAK HAT UTÁN HOZOK RÉSZT!

Az a bizonyos huszonnégyes szoba. Gondolkodtam rajta, hogy oda menjek-e vagy sem. Féltem tőle, hogy komolyan gondolta a levelet! De John és a komolyság együtt összeférhetetlen. A saját szobámba mentem, ami azzal a szobával szemben volt. Lecseréltem a cipőmet mert már fájt a lábam benne.
Mikor kiléptem az ajtón John akkor ment be a szobájába. Gyorsan léptem utána. Láttam, hogy keres engemet.
- Talán elvesztettél valamit? - csuktam be az ajtót.
- Igen, a szerelmemet! - fordult felém.
- Ó, és az ki? - léptem közelebb hozzá.
- Te! - indult felém.
- Állj! - tettem magam elé a kezemet. - ezt nem értem. Éppen ezért jöttem ide, hogy megkérdezzem. Ott hagytál minket egy csaj miatt, hogy elfelejtsél engem. Akkor miért én vagyok a szerelmed?
- Mert nem tudtalak elfelejteni! Majdnem megnősültem, de gondolom láttad a hírekben, hogy szinte kirohantam a teremből.
- Nem! Nem láttam. Mert nem néztem tv-t az elmúlt két hétben! - kulcsoltam össze a kezeimet.
- És miért? Pedig mindig azt bámultad!
- Úgy mond depressziós voltam. Túl sok volt ez nekem. Apu elvesztése, anyuék helyzete, Owen, majd még te is! Pont akkor hagytál el mikor a legjobban szükségem lett volna rád. Nem volt kire támaszkodnom...
- De ott volt Edward. Ő mindenben segít!
- Igen ha ő nem lenne talán tényleg bedilizek! Tudod min mentem keresztül az elmúlt két hétben? Nem ettem három napig. Vanessa szólt rám, hogy ezzel nem oldok meg semmit. És igaza volt! Nem oldok meg semmit sem azzal ha megölöm magunkat. - tettem a kezemet a hasamra. - pedig szívesen meghalnék.
- Ne mondj ilyet! Sajnálom! - hajtotta le a fejét.
- Hányszor mondtad már ezt? És ezt most komolyan gondolod?
- Igen! És még szeretlek is, de már megbántam amit tettem!
- Azt bánhatod is! Van két gyereked akikért felelőséget kéne vállalnod! De te úgy döntöttél, hogy lelépsz. Gratulálok, John! Egy igazi bunkó vagy. - motyogtam.
- Tudod, hogy én min mentem keresztül az elmúlt két hétben? Újra álmodtam azt amikor fojtogat Owen. De most később értem oda! Akkor mikor már holtan folysz le a falon. Szörnyű volt napról napra újra és újra álmodni. Akkor tudatosult bennem, hogy jó az amit tettem és inkább ebben szenvedek, mint hogy elveszítselek!
- Túl élted volna. Mert én is túl éltem. Olyan volt mintha meghaltál volna. Mintha soha többet nem láthatnálak! - engedtem le a kezeimet. Láttam rajta hogy rosszul esik neki, de nem érdekelt. - a fiúk pedig megutáltak téged! Egyáltalán nem várnak vissza! - motyogtam. - én pedig nem tudom, hogy mit csináljak. Megbocsássak vagy sem? Mert ha megbocsájtok úgy is összeveszünk valamit. Ha viszont nem bocsájtok meg, akkor megőrülök és biztos hogy kórházba kerülök...
- Bocsáss meg és nem leszek többször ilyen vagyis próbálok! - lépett közelebb majd egyik térdét behajlítva térdelt elém.
- Ne kérdezd meg mert tudom mi a célod! Inkább megyek és alszok egyet! - indultam kifelé.
- Tehát megbocsájtasz?
- Nehezen fogok! Amilyen könnyen elmentél olyan nehezen fogok megbocsájtani! - nyitottam az ajtót.
- Még csak hét óra.
- Otthoni idő szerint tíz! Jó éjt! - léptem ki a szobából. - amúgy - fordultam vissza. - miért is vagy ilyen olcsó szállodában? - álltam a folyosó közepén.
- Mindent az álom esküvőre költöttem. Nincs sok pénzem. Ami van, azt meg nem akarom elkölteni. - még mindig térdelt.
- Ah, értem. - mondtam álmosan majd megfordultam és kinyitottam a szobám ajtaját.
- Jenna - mondta fennhangon. Felé fordultam az ajtóból. - szeretlek! - mondta az ajtaját fogva. Félig nyitott szájjal néztem rá ámultam. Túl fáradt voltam hozzá, ezért tetettem hogy nem érdekel. Egy lágy mosolyt dobtam neki majd becsaptam az ajtót. Vigyorogni kezdtem majd lassan kezdtem pörögni az ágy felé.
- Tudtam, hogy még szeret! - motyogtam majd háttal dőltem az ágyra. Ez csodás érzés, de nem fogom magamat csak úgy oda adni és könnyen megbocsájtani. De szeretem és érte csinálom. Na meg a srácokért.

Másnap reggel furán keltem. Egyáltalán nem is reggel volt. Még hajnal egy óra volt. Öt óra idő eltolódást nehéz volt kordában tartani. Szét folytam az ágyon. Otthon már reggel van és a srácok is hamarosan kelnek. Úgy hiányoznak már.
Álmosan keltem ki az ágyból. Egy fehér topp volt rajtam és egy mackó alsó. Az ablakhoz sétáltam és lassan húztam el a függönyt, hogy megcsodáljam New York csodás fényeit. Ahogy kinéztem az ablakon csak fákat láttam, ami Central parkot ékesítette. Igazuk van a napi lapoknak és a különböző újságoknak. Ez a város tényleg nem alszik. Egész éjjel a mentő szirénáit hallottam, a taxisok mérges dudáit, kiabálásokat, a disco zenéit. Borzalmas volt. Alig aludtam valamit. Kopogásra lettem figyelmes, miközben az ablak alatt elsuhanó kocsikat néztem. Tudtam, hogy John az és nem akartam ajtót nyitni neki. Újra kopogott majd megint vártam. Közelebb sétáltam az ajtóhoz és vártam, hogy mikor szól.
- Jenna nyisd már ki! Tudom, hogy fent vagy már! - dörmögte halkan. Nem válaszoltam neki. - tudom, hogy az ajtó mögött kuncogsz rajtam. - suttogta, majd dörömbölni kezdett.
- Hajnalban ébreszti az embert! - nyitottam az ajtót. - mit akarsz? - kérdeztem álmosan, de mérgesen.
- Öltözz fel! - lépett be mellettem a szobába.
- Fel vagyok! - csaptam be az ajtót.
- Ha így akarsz jönni várost nézni, hát nekem jó. - mosolygott.
- Ki mondta, hogy elmegyek veled bárhová is? - indultam az ágyam felé.
- Gondoltam érdekel a város. - nézett körbe a szobában. A bőröndömhöz léptem és széthúztam azt majd valami ruhát kerestem.
- Gondolat olvasó vagy? - morogtam.
- Igen. De csak a te és az Edward gondolataiban tudok. - fordult felém. - most mit csinálsz?
- Ha már ilyen kedves voltál, hogy felkeltél korán és elviszel várost nézni, nem utasíthatom vissza. - motyogtam miközben a ruhát válogattam.
- Hát jó. Tudtam, hogy nem mondasz nemet! - ült le az ágyra.
- Most itt akarsz ülni és nézni miközben öltözök? - kérdeztem ijedten.
- Nem mozdulok egy centit sem! - motyogta maga elé. Megvontam a vállamat és öltözni kezdtem. Mikor a nadrágot húztam fölfelé beakadt az éjjeli szekrénybe.
- Akadj már ki! - rúgtam egyet a lábammal.
- Minden rendben? - fordult hátra.
- Ne leskelődj! - morogtam, majd próbáltam kiszabadítani a nadrágomat.
- Gyere.Már.Ki! - morogtam idegesen majd rángatni kezdtem a nadrágot. Meguntam, előre hajoltam és kiakasztottam.
- Oh micsoda popó! - mondta örömtelien.
- Fogd már be. - morogtam majd felhúztam a nadrágomat. Magamra szuszakoltam a pólót majd John elé álltam.
- Jó vagy sem? - fordultam körbe.
- Dögös! - vigyorgott közben bólogatott.
- Akkor nem jó! - indultam vissza a böröndhöz.
- Vá-vá-várj! - húzott vissza. - jó lesz ez! - nézett végig rajtam.
- Nem akarom, hogy beindulj, aztán tudod...
- Nem állt szándékomban! - fogta meg a kezemet majd húzni kezdett kifelé.
- Kabát vagy pulcsi? Nincs hideg?
- Nem vagyunk már gyerekek! - csukta be az ajtót.
- De bennem növekszik egy! - indultam vissza felé.
- Nincs hideg! - húzott vissza.
- De ha meg fázok Grimes! - léptem mellé.
- Majd vigyázok rád! Mint mindig.
- Ja persze mindig! - motyogtam.
- És hova menjünk?
- Szerinted ismerem a várost?
- Jó na! - morogta majd behúzott a liftbe. - Edwarddel is pont ilyen időben mentünk. Azok a régi szép idők! - sóhajtott.
- Jók is voltak azok! Mikor nem szóltál hozzám két héten keresztül. Oh tényleg bunkó voltál. Akkor is! - támaszkodtam a lift falának.
- Emlékszel mikor elsőnek indultam rád? - suttogta.
- És Gabi megzavart minket! - morogtam.
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte mikor kinyílt a lift ajtaja az elsőn. Nem szállt be senki.
- Hormon zavarok! - motyogtam. Persze nem az volt a bajom.
- Elhiszem. És hogy van a baba? - fordult felém. Unottan álltam a lift falának támaszkodva. Kérdően nézett rám John.
- Jól! - morogtam.
- És erre a zavarokra, nincs gyógyszer?
- De van! Ha nem fekszünk le többször.
- Akkor baby ma este nem alszunk! - indult ki a liftből.
- Nem úgy értettem! - bicegtem utána. - a szeretkezésre gondoltam. - suttogtam.
- Tudom, hogy mire gondolsz! - fogta meg a kezemet. Elrántottam tőle. Nem akartam személyeskedni.
- Mondtam, hogy nem fogok egy hamar megbocsájtani! - morogtam miközben a kiléptünk a szállodából.
- Ezt is tudom! - motyogta. Elmesélte, hogy miket csináltak Edwarddel a Central parkban és hogy hányan jegyezték meg a hajukat és fényképezték le. Felidézett minden egyes cool pillanatot amit közösen csináltak. Majdnem elütötte egy kocsi a zebrán, majnem bele esett a csónakról a Hudzon folyóba, és még hasonló dolgokat mesélt miközben át vágtunk a Central Parkon. Jókat nevettem rajta, de próbáltam nem túl reagálni és úgy tenni mintha még a barátom se lenne. Csodálatos volt a városnak azon részei ahol elsétáltunk. Fél órája sétálhattunk mikor oda értünk a Times Squaerre. Csodálatos látvány volt a nagy kivetített táblák. Fényben úszott az egész utca. Tátott szájjal sétáltam John után. Nem tudtam felfogni, hogy tényleg itt vagyok. Szerintem New York az a hely ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia. Egyszerűen fantasztikus érzés és felfoghatatlan.
- Egy mosolyt! - mondta John az arcomba nyomva a fényképezőjét. Ellenkezhettem volna, de akkor magammal cseszek ki. Meg kell örökíteni az ilyen pillanatokat. Soha nem jártam még Amerikában. De egyszer ez volt az álmom, hogy John Grimessal fogok partizni New Yorkban. Ez az álom is valóra vált. Jókat nevettünk ismét egymáson. Azok az arcok eszméletlenek voltak. John azt a bizonyos Twilight képet akart velem csinálni, de elhúzódtam tőle. Akartam azt a képet, mert nincs még vele ilyen képem. De ezt az örömöt nem adom meg neki, hogy majdnem megcsókoljon és hogy érezze az őrült szívverésemet, ami ha a közelemben vagyok olyan gyorsan ver, hogy szinte áll. Nem adhatom a tudtára, hogy szeretem.
- Hát akkor jó lenne meglátogatni egy éttermet. - sóhajtottam majd a hasamra néztem.
- Éhesek vagytok? - húzott magával. Nem akartam tudni, hogy melyik hülye étterembe visz.

Jókat nevettem ismét rajta. Sőt az egész napot végig nevettem vele. Jó kedvet csinált nekem, ami ritka. Főleg ilyen mély depresszió után. Bár mindig ilyen jó napunk lenne együtt.
Sikerült át élnem New York dugóját, sok káromkodást, tolongást, lopást, sikító mentő szirénákat. Az a tömeg feledhetetlen volt. Nagyon élvezetes volt, ahogyan a magas felhő karcolók között taxiztunk. New York még a sárga taxijairól híres, amik teljen ellepik a várost.
- Jenna, van egy olyan érzésem, hogy címlapon leszel! - suttogta John a fülembe miközben a Times Squaren sétáltunk végig egészen a Wall streetig.
- Miért is? - karoltam bele.
- Mert velem sétálsz karöltve és híres vagyok és pár nappal ezelőtt lett volna az esküvőm egy top modellel, aki szintén híres. - hadarta. - már előre látom a címet. " John Grimes lecserélte menyasszonyát." - mutogatta. - vagy "John Grimes újabb gyönyörű és nagyon szexi barátnője, aki sokkal de sokkal szebb és aranyosabb és szeretni valóbb, mint az előző!" - mondta majd lassítottam a tempón. Elpirultam azon amit mondott. Örültem is neki, hogy ezt gondolja rólam és ezt meg kell hálálnom.
- Hát akkor legyen mit fényképezniük! - álltam meg. Ő is megállt hirtelen. A szél nagyon csípősen fújt. Összerándultam. Ez valami jel volt, hogy ne csináljak semmi butaságot. Főleg ne csókoljam meg. Túl korai még. Oda léptem mellé és lehúztam a pulcsiján a cipzárt majd hozzá bújtam.

- Még, hogy nem kell pulcsi. - morogtam. Forróság áradt a testéből. Szíve eszméletlenül kalapált, ahogyan az első ilyen találkozásunknál.
- Jobb, ha most megyünk! - hajolt el tőlem. A járda széléhez sétált majd leintett egy taxit. Besegített, bemondta a címet majd elindultunk. Még a kocsiban is vacogtam. Megkocogtattam John kezét, aki azonnal rám nézett. Pár miliméter volt köztünk
- Éhes vagyok! - motyogtam.
- Majd ren... - mondta mire az ajkaimat az ajkaira tapasztottam. Egy lágy puszi volt, de még is sokat adtam ezért. Elhajoltam tőle és vártam a reakcióját. Csukva volt a szeme és résnyire nyitva a szája. Elmosolyodtam rajta. Kezemet az arcára csúsztattam, mire kinyitotta a szemét.
- Tudod, szeretlek csak sok volt ez nekem! - motyogtam majd lágyan csókolni kezdtem. Puha ajkai simogatták az enyémet. Dús alsó ajka sokkal puhább volt most mint máskor. Lehet csak ezért mert ennyire fájt, hogy ott hagyott és most jól esett ez a csók. Kezét a hátamra csúsztatta, amitől melegség járta át a testemet.
Egész úton faltuk egymást. A taxis szólt ránk, hogy megérkeztünk, és hogy fizessünk. Elszakadtam Johntól, aki úgy fizette ki a fuvart, hogy végig engem nézett. Kiszálltunk a taxiból és millió fényképező gép fúródott az arcunkba.
- Ő az új kiszemelt?
- Mikor kéred meg a kezét?
- Lesz esküvő?
- A te gyerekedet várja?
- Ilyen hamar átléptél Miriamon? - ordibálták sorba az újság írók. John a kezemet fogta és próbált át törni a tömegen, de nem sikerül neki. A lábam már fájt és fáradt is voltam, a szeme majd le ragadt. Nem bírtam volna tovább talpon maradni. Éreztem ahogyan John-t elönti a méreg. Hirtelen megállt és mag mellé húzott.
- Figyelem! Ő itt az új kiszemeltem. Lehet nem fog egyhamar megbocsájtani azért amiért csak úgy otthagytam őket, de elfogom érni, mert tudom, hogy szeret. És én is szeretem őt. Bármit megtennék érte! Na és persze, hogy az én gyerekemet hordja a szíve alatt. Ki másét? Már amúgy is van kettő akiket nagyon szeretek és nagyon hiányoznak. Elcsesztem a kapcsolatunkat azzal, hogy felakadtam valamin és Jennát hibáztattam. Szeretjük egymást! - kiabálta. Sok fényképet csináltak. Nem tudtam köpni nyelni sem. Ott helybe megtudtam volna enni amiért így kiállt értünk. Kezét a derekamra csúsztatta és húzni kezdett befelé. Ámult voltam és boldog is egyben. Nem tudtam, hogy most mondjak-e valamit vagy, hogy hallgassak. Inkább csak szépen lassan mentem mellette. Megadta magát a lábam. Mondta az orvos, hogy ne erőltessem mert még gyenge, de egész nap sétálgattunk. Alig bírtam ráállni, éppen hogy csak betudtam bicegni a liftbe. Nagyokat pislantottam és majdnem elaludtam állva, ahogyan neki dőltem a lift falának. Éreztem, hogy már nem annyira fázok és biztonságban tudhatom magamat. Biztos, hogy elaludtam és John fog a karjaiban.
- Köszönöm! - fúrtam a fejemet a mellkasába. Éreztem azt az erős jellegzetes John illatot. Csak neki lehet ilyen parfümje.
- Nincs mit! - suttogta. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a folyosón visz, mint egy rongybabát.
- Tudok menni a saját lábamon is! - motyogtam. Éreztem ahogyan lassan engedi le elsőnek a lábaimat majd lassan enged el. A lábam iszonyatosan szúródott, nem bírt meg.
- John azt hiszem, hogy ez tényleg nem megy! - mondtam kétségbe esetten.
- Nem kellett volna elmennünk sétálni! - motyogta majd lassan fel emelt.
- Az én hibám mert mondanom kellett volna, hogy nem szabad megerőltetnem! - motyogtam majd átkaroltam a nyakát.
- Nem, mert az én hibám, mer gondolhattam volna, hogy nem szabad! - morogta.
- Akkor a te hibád meg az enyém is! - mosolyogtam. Elcsodálkoztam arcvonásain. Direkt csinálja az olyan dolgokat mint például a száj nyalás és az ajkaiba harapás! Meghalok, annyira tökéletes és csábító. Egy halk nyögés hagyta el a számat, mire rám nézett és egy mosolyt engedett el. Tovább vizsgáltam az arcát.
- Mi az? - kérdezte.
- Még mindig helyes vagy! - mondtam mosolyogva.
- Te meg mint mindig gyönyörű! - mondta majd megállt egy ajtónál. Rá néztem a számra a huszonhatos volt az. - melyik? - kérdezte.
- Az enyémben nem jól aludtam tegnap! - motyogtam. Elmosolyodott majd benyitott a saját szobájába.
- Itt viszonylag jó a kilátás és az ágy is! - motyogta miközben próbálta becsukni az ajtót.
- Elsőnek tegyél le! - mondta. Hallgatott rám. Letett az ágyra majd becsukta az ajtót. Látszott rajta, hogy izgul, de ne tudom miért. Nem tud mit mondani? Pedig sokat beszélt egész nap. Masszírozni kezdtem a lábamat, hogy múljon a fájdalom. A hasam alig engedte, hogy előre hajoljak. John hirtelen a telefonhoz sétált.
- Most mit csinálsz? - fordultam felé.
- Azt mondta, hogy éhes vagy! Rendelek kaját. - emelte fel a telefon kagylót.
- Nem arra gondoltam! - mosolyogtam majd eldőltem az ágyon.
- Hát mire? - állt felém.
- Most ennyire hülye vagy? Vagy csak tetetted? - motyogtam csukott szemmel.
- Csak tetettem! - suttogta. Éreztem lehelete melegségét és tudtam, hogy mit akar csak nem meri megtenni.
- Mire vársz? - kérdeztem izgatottan majd lassan nyitottam ki a szememet.
- Nagy hibát követtem el! Ez nem megy csak úgy! - mérte végig az arcomat.
- Farkas éhes vagyok és azt mondta, hogy rendelsz kaját! Na és hol van? - kérdeztem miközben lassan emeltem a kezemet az arcához.
- Kicsit késik! - mondta.
- Nem tudok várni! - motyogtam majd kezemet az arcára raktam és közelebb húztam magamhoz majd egy lágy puszit adtam az ajkaira. - ez nagyon édes - mondtam majd egy újabb puszit adtam neki. - és finom is - motyogtam. Éreztem ahogyan lassan a lábaim közé mászik. - és kell nekem - suttogtam majd lassan kezdtem ízlelgetni a felső ajkát.
- Te tényleg nagyon éhes vagy! - motyogta majd viszonozni kezdte a csókot. Szúrt, fájt égetett, de nem érdekelt mert szomjas is voltam egy ilyen szerelmes csókra. Éreztem ahogyan egyre jobban belejövünk és egyre szenvedélyesebben csókolózunk. Kezemet az trikója alá csúsztattam és lassan kezdtem lehúzni róla. Tényleg nagyon lassan húztam le róla. Nagyon álmos voltam és fáradt. John elhajolt tőlem és levette magáról. Nem éreztem volna, hogy újból csókolni kezd. Na ez abszolút ciki. Bealudtam egy kis csóktól és előjátéktól. Ez nem ér!

41. rész: Hello, NYC

Na itt van és válaszoltam a komikra... De még várom a hat komit! Mert ez kivételes alkalom, hogy most hozok részt!! Nagyon kivételes, mert nem lesz több ilyen! Szóval tessenek komizni... hogy miért hozok részt? azért mert már beakarom fejezni az egész történetet, mert már nagyon húzom az egészet... nem tudok már mit beleírni... xd :D na jó olvasását! :)

Ismét a kanapén ültem és bambultam az ajtót. De most azért, hogy jól döntöttem-e, hogy utána megyek. Meg kell néznem. Látnom kell őt, vagy tényleg bekattanok. A saját szájából kell hallanom.

- Anya - ült mellém Jeremy. - apu már nem jön vissza? - kérdezte.

- szerintem már nem. Vagyis remélem, hogy van rá esély, hogy vissza jön. - motyogtam.

- Remélem nem jön vissza azután amit tett veled! Nem engedem! - bújt hozzám. Meglepődve néztem rá. Nem volt ilyen amióta Johnnal volt.

- De nem szabad ilyet mondani. És nem szabad utálni a papát!

- De csak úgy itt hagyott minket és téged is meg sírarott! – bújt még jobban hozzám. Éreztem ahogyan sírni kezd.

- Figyelj - emeltem fel a fejét. - apu szeret titeket és ha minden jól megy akkor vissza hozom őt. - néztem angyali arcát. - itt maradtok Edwardéknél és az idegeikre mehettek! - adtam egy puszit a homlokára.

- Szeretlek anya! - nyomta az oldalát a mellkasomba.

- Én is nagyon szeretlek! - öleltem át, majd egy puszit adtam a feje búbjára.

- És ehetünk lefekvés előtt csokit? - motyogta.

- Nem! Mert elromlik a fogatok. - suttogtam. Akkor hallottam, hogy csengetnek majd Vanessa rohan kinyit az ajtót.

- Anya és hogyan fogod vissza, hozni a papát? - kérdezte a hátam mögül Eathon.

- Úgy drágám, hogy én segítek neki! - mondta Gabi. Szónélkül és meglepődve álltam fel majd néztem rá. Honnan tudja, hogy New Yorkba készülök? - na mi az? Hihetetlen, hogy tudom, hogy mit akarsz csinálni? Edward elmondott mindent! - hadarta. Nyitva volt a szám. - csukd be a szádat és vedd a kabátodat! - vágta hozzám.

- De hová megyünk?

- Új ruhát venni! Olyan a ruhatárad mint a 80-as évek. Na mozdulj már! - siettetett a kezével. Lassan vettem fel a kabátomat majd indúltam felvenni a cipőmet. - és ne, hogy azt  hidd, hogy új ruhatárat veszek neked, csak simán egy ruhát amiben csövelhetsz New York-ban. - húzott kifelé.

- Te aztán nem változtál semmit! - motyogtam lehajtott fejjel.

- És most miért vagy ilyen? Szomorú mogorva és mindent motyogsz! Nem lehet érteni mit mondasz! - ültünk be a kocsiba.

- Mert elment és itt hagyott egyedül! - ugyancsak motyogva beszéltem.

- Legyél már maga biztosabb! Így hogy fogod vissza hódítani Johnt? - boxolt vállon.

- Sehogy mert nem ez a célom! - néztem rá.

- Edward nekem azt mondta, hogy vegyünk neked valami divatos ruhát meg cipőt na meg persze legyen szexi és kihívó. - mosolygott.

- Az a célom, hogy Ő mondja el azokat a sorokat amiket leírt! Látni akarom az arcát, a szeme csillogását, hogy mit gondol és érez és hogy komolyan gondolja e! - mondtam kicsit hangosabban miközben elindultunk.

- Akkor is valami szexi ruha kell, hogy visszahódítsd! Táncolni akarok az esküvőtökön, minél hamarabb. Szóval Johnnal majd én is beszélni akarok ez ügyben.

- Mi az, hogy te is?

- Hát az izé! Biztos hiányoztam neki és ezért viselkedett úgy ahogy. Na meg ezért estél teherbe mert én nem zavartalak meg titeket! - mosolygott.

- Gabi te őszintén, direkt zavartál meg minket?

- Igen! Mert már hallottam, hogy nyögsz John csókjaiba! Gondoltam, hogy már nem sok hiányzik, hogy beindulj, mert mindig is perverz voltál!

- Azért nem mindig! Általában.

- Igen persze, tudom, hogy pár héttel ezelőtt csak azt csináltátok Johnnal! - vigyorgott.

- És honnan tudod?

- Ennek van egy bizonyos szaga, drágám! Le sem tagadhatnátok magatokat! Tudod az a sejtelmes szag. Az a bizonyos nézés egymásra! Tudom, hisz amikor meghívtál vacsorára pont úgy néztetek egymásra, sőt még úgyabb!

- Ha te mondod! - sóhajtottam.

- Hidd el mert mi is North-al... tudod...

- Igen, szexeltek! Nem vagyunk már tinik, Gabi. Akkor direkt nem mondtuk ki hisz nem mertük a szüleink előtt, de most már mi vagyunk szülők! - mosolyodtam el.

- Na ezt akarom látni! Ezt a mosolyt! Ne legyél letörve egy pasi miatt! - fogta meg a kezemet majd szorított rajta egyet.

- Ő nem csak egy pasi! - motyogtam.

- Öcsém, ha róla van szó azonnal motyogni kezdesz! Hogy van ez?

- Úgy, hogy szerelmes vagyok bele! Ő a mindenem, ha ő nincs én sem létezem. Nincsen éjjel, se nappal, se emberek csak ő! Csak John! Vele minden más, Gabi. Esténként mikor magához ölel és hallani dübörgő szívritmusát és arra elaludni. Reggelente az Ő arcát látni elsőnek, érezni erős spray illatát. Beletúrni a hajába, annak ellenére, hogy utálja, ha hozzá érnek...

- Na jó elég! Te tényleg halálosan belezúgtál...

- Látok esélyt arra, hogy vissza jön hozzánk! - néztem Gabira, aki az utat fürkészte.

- Láttam már ilyet, vagyis hasonlót. Egy filmben. Tökre beleilletek!

- Azért nem vagyunk színészek!

- Hát pedig John jól megjátsza, hogy nem szeret. Pedig látszik rajta, hogy csak téged akar, meg fülig szerelmes beléd, meg a srácokat is szeretni, csak most..

- Össze van zavarodva! - mondtam.

- Meg is érkeztünk volna! - mondta miközben megállt egy ruha bolt előtt. Méreg drága ruhák lehettek itt. H&M ruha bolt, imádtam régen a ruháikat.

- Gabi ezt nem gondoltad - fordultam vissza felé, de már nem volt a kocsiban.

A sokadik ruhát akasztottam vissza a fogasra, gondolva, hogy ez nem jó rám a hasam miatt. Léptem tovább a következő ruha sorra. Az egybe ruhákra. Itt sem találtam semmit. Csak hajtottam tovább mindet, mert nem tetszett vagy nem volt jó méretben. Nagyot sóhajtva kerestem  Gabit a tekintetemmel. A nadrágok között állt és bőszen nézegette őket.

- Gabi nem találtam semmit! - bicegtem oda hozzá.

- Nézz valami vipőt! - mutatott a cipőkhöz.

- Majd nézek, de most pihennék egy kicsit! - ültem le az ott magányoskodó kanapéra.

- Ezeket nézd meg! - dobott mellé, egy halom nadrágot és szoknyát. Nézegetni kezdtem őket, majd félre tettem azokat amik tetszenek és félre dobtam azokat amik nem tetszenek.

- Hozok cipőt! - indult a cupők felé.

- De csak egyet! - mondtam utána.

- Mind kettőt meg kell venünk, ha te nem hordod, majd én! - mondta, majd tovább válogattam a nadrágokat. 

Izgatottan léptem be a London-i reptér termináljába. Vártam és vártam a repülőre. Ismét felülni és több mint két órát repülni, iszonyatos volt. Sokszor voltam a mosdóba. Mielőtt elindultam volna, elmentem orvoshoz aki azt mondta, hogy minden rendben a lábammal és levették a gipszet. Majd átbicegtem egy ultrahangra, ahol azt mondták, hogy elég keveset híztam ami nem annyira jó. De írt fel egy fura gyógyszert, ami elméletileg ét végy gerjesztő.

Sokan megdicsérték az öltözékemet a repülőn. Nehezen szoktam bele az ötórás idő eltolódásba és nehezen találtam meg magamat a sok amerikai között akik teljesen más nyelvet beszélnek mint mi angolok! Negyedjére értettem meg a recepcióssal magamat, mire egy szobát adott, New York egyik szolid hotelében. Tudtam, hogy ez a nap már nem olyan szokásos mint a többi. Úgy döntöttem, hogy nem megyek fel a szobába. Elmegyek várost nézni. Nem volt még lehetőségem ilyen híres helyen járni. Central park a megfelelő hely a nyugalomra és arra, hogy megtaláljam Johnt. A fasor között sétáltam és néztem a mellettem elvonuló görkorcsolyásokat. Mindig is irigyeltem őket, soha nem tudtam görizni.

Az egyik hotdog árushoz sétáltam és kértem egy adagot. Nem tudtam, hogy vissza adni, így azt mondtam, hogy költse amire akarja. Kerekedett a szeme, szóval túl sok dollárt adtam neki azért túl sok mustárt nyomott rá.  Mikor bele haraptam a hotdog-ba, mustár a pólómra cseppent. Dörzsölni kezdtem a szalvétával lefelé mikor valaki nekem jött.

- Á nem kell bocsánatot kérni! Bunkó! – kiabáltam el magamat. Csak tovább ment és vissza sem nézett. Túlságosan is azt hittem, hogy Amerika kedves ország. Nagyot csalódtam! Bunkó mindenki.

- Hé bocsi az előbbiért!  – mondta mögülem. Nem figyeltem rá, csak tovább mentem. Ha ő bunkó én is! Megfogta a karomat és megfordított. – nem vagyok bunkó csak magam alatt vagyok. – mondta. Gyönyörű zöld szemei megvakítottak. Nem bírtam levenni róluk a tekintetemet. Csillogott, ragyogott, gyönyörű volt és csodálatos. A karomat fogta és mindketten megfagytunk egymástól. Süsü volt rajta és sötétbe volt öltözve.

- Én szeretlek! – nyögtem ki. Meg lepődtem magamon, amit mondtam. Gyors voltam és egyértelmű.

- Ezt ne itt beszéljük meg! – karolt belém, majd húzni kezdett kifelé a parkból.

- Furcsa vagy! – motyogtam miközben próbáltam mellette sietni, de a lábam nem bírta. – egy kicsit lassabban, ha lehetne! – kérleltem. Meg változott a hangszínem miután újra láttam őt.

- Próbálj meg sietni! – suttogta. – mert követnek! – morogta. Ijedten néztem hátra. Pár fényképezős ember jött utánunk.

- Mi történt? – kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább húzott. Azt hittem, hogy nem leszek vele ilyen kedves, de sikerült. – és miért húzol a hotelem felé?

- Azaz én hotelem! – morogta.

- Meg az enyém is! És miért ilyen olcsó szállodában vagy?

- Majd elmondok mindent! De siess már! – szorította meg a kezemet.

- Tegnap vették le a gipszemet nem tudok még rendesen járni! – motyogtam, mikor megálltunk az egyik zebránál.

- Én kerülök, de abban a hotelben, a huszonnégyes szoba! Ott találkozunk! – suttogta a fülembe majd eltűnt a tömeg között. Nem tudtam követni őt a tekintetemmel. Félénken mentem át a zebrán, majd be a szállodába…

40. rész: Lelki válság

Megérkezett a rész, ami más és kicsit másabb lett. :D de ezt van, ha nem tetszik elfogadom, mert nekem sem tetszik... szóval oldalt van szavazás!! A történet a végét járja!! :D De még messze van a vége, számítsatok olyan 50 részre minimum! :D Ha akarjátok elkezdek egy új sztorit amit, mindenki olvashat elölről és lehetnek új olvasóim! :)
Szóval szavazni oldalt! :)
6 komi után következő!!!
Jó olvasást! :)

Ülni ott és bambulni ki a fejemből. Várni mindennap, hogy vissza jön, bocsánatot kér és boldogok leszünk ismét. Nem értettem miért teszem azt amit most teszek. A szívem után megyek pedig nem kéne. Az eszem le blokkolt. Teljesen feladtam mindent. Csak Johnon járt az eszem mindig. Ő az én másik oldalam, akitől még a kritikákat is mosolyogva tűröm, felvidít, mellettem van bármi van velem, megvigasztal és barát akire számíthatok. De ez már mind múlt idő. Mert már ő nincs itt. De a szívemben örökre ott lesz. Vigyázni fogok rá, hogy ne tűnjön el. Bár nem tud mert örökre bevésődött. A mi szerelemünk igazi szerelem volt. Még ha veszekedtünk is, de boldogok voltunk. Főleg az úgy együtt töltött pillanatok.

Már nem tudok sírni. Nincs könnyem, erőm és önbizalmam. Két hete, hogy örökre elment és már nem jön vissza. Nem lehetünk együtt soha többé. Miattam! Az én hibám minden, ha akkor nem hagyom el és végig hallgatom akkor most nem vagyok itt. Egyedül, már megint. Egész életedben ilyen voltál, mit vártál? - súgta egy belső hang. De ő honnan jött? Azt hiszem megőrültem. Össze roskadtam és várok egy csodát, ami már nem lesz soha többé. Rossz azzal a tudattal élni tovább ezt a nyomorult életemet, hogy tudom, hogy New Yorkban szórakozik a barátnőjével és csak le passzolt minket. Edward és Vanessa igazán kedvesek voltak, hogy csak úgy befogadtak minket és segítenek, de én nem tudom, hogy én kivagyok és mit keresek még ezen a világon.

Felfedeztem pár hasonlóságot a srácok és John között. Ezért is próbálom őket kerülni, de Vanessa rám ordított. Azóta magamba roskadva bambulok kifelé a fejemből. Mindennap a kanapén ülök és várom, hogy nyílik az ajtó, majd belép rajta John. Nem alszok rendesen mert mindig azt remélem, hogy John fekszik mellettem mikor felriadok esténként és oda bújhatok mellé, hogy vissza tudjak aludni.

A pocakom egyre nagyobb és nagyobb. Bízom benne, hogy John érte fog visszajönni, ha visszajön. Kitalálhatna neki valami nevet, mert én nem tudok semmit. Nem is néztem még neveket sem. Az ikrek neveit is ő találta ki. Egy igazi pancser vagyok,minden téren. Talán van olyan amiben jó vagyok? Kitűnő érettségim van, majdnem lett egy diplomám és majdnem férjhez mentem amit elcsesztem azzal, hogy kinyitottam a számat. Rossz anya vagyok mert nem foglalkozok a srácokkal és egy semmire való, aki egész nap csak ül a kanapén és az ajtót bámulja. Néha eszek valamit és iszok is, de nem sokat mozgok. Nem híztam semmit, ahogy az orvos ajánlotta. Félek, hogy elveszíthetem életem értelmét, a babát akit életem másik értelmétől van. Talán jobb lenne, ha ő nem növekedni itt a hasamban. Nem lenne, mi kötne Johnhoz az ikreken kívül. Könnyebb lenne minden. Túl vészelni ezt az egészet egyedül és hormonok nélkül. Néha túlságosan is magamba vagyok roskadva. Olyankor csak ülök a kanapén és bambulok ki a fejemből. Szoktam hallani mikor Edward és Vanessa ezt megjegyzi, de úgy teszek mintha nem hallanám. Vanessa azt mondta, hogy talán van rá esély, hogy kijöjjek ebből a depresszióból, de ha nem akkor orvoshoz kell fordulnom, amit nem akarok. Edward pedig azt mondta, hogy ez csak egy átmenet. A sokadik átmenet, amit már nem bírok átvészelni. Orvoshoz viszont nem megyek mert bántana. Minden orvos vágya és álma az, hogy kínozhassa a pácienseit. Nem fogom betenni oda a lábamat! Csak nőgyógyászati vizsgálatokra, amikre muszáj elmenni.
Éppen a kanapén ültem és bambultam a kilincset - hátha lenyomódik - mikor mérges hangok szűrődtek ki a konyha ajtó mögül.
- De megint itt fogja hagyni! - morogta Vanessa.
- De én beszélni fogok Johnnal vagyis ordibálni és vissza jön és mindenki boldog lesz ahogy a múltkor! - vágta vissza Edward.
- Láttad már, hogy milyen szarul néz ki? Még egy ilyen cserben hagyás, ami már John szokásává vált, Jenna meg fog buggyanni! Mi lesz a gyerekekkel? Nem fogom egyedül bírni miközben te turnézol! - mondta fennhangon Vanessa. Úgy döntöttem, hogy közelebb megyek, hogy jobban halljam, miről beszélnek.
- Majd én megoldom, de kell hozzá a te segítséged is! - mondta Edward. Már az ajtóban hallgatóztam. - felhívom Johnt, hogy mi van vele, majd ha hazudik tovább faggatózom, majd megkérdezem, hogy mi van Jennával, és...
- Elkéred a címét! - mormogtam halkan mikor beléptem. Akkor jutott eszembe egy iszonyat rossz ötlet és az, hogy tőle kell hallanom, nem pedig a kéz írására vagyok kíváncsi.
- Hogy mit csinálni? - kérdezte Vanessa. - te oda akarsz menni?
- Látnom kell őt! - álltam az ajtóban, mint egy szobor.
- De, hogy kérjem el? - kérdezte izgatottan Edward.
- Te mindenkinek segítenél? - kérdezte mérgesen Vanessa.
- Rajtuk persze! A vak is látja, hogy egymásnak vannak teremtve és nem egészek egymás nélkül! - mondta mosolyogva Edward, majd lehúzott egy székre.
- Feladom! - indult Vanessa a mosogatóhoz.
- Küldeni akarsz neki valami ajándékot! - morogtam. Nem voltam képes kinyitni a számat.
- Jenna egyél, aztán tervezhetitek a kibékítő mizériát! - tett elém egy tálcát teli szendviccsel.
- Nem vagyok éhes! - mondtam lassan.
- Ez jó ötlet! Biztos megadja! - mosolygott Edward.
- És engem ne kérdezz meg! Az biztos lebuktató kérdés! - álltam fel majd elindultam az ajtó felé.
- És mit akarsz csinálni? - kérdezték egyszerre.
- Oda megyek hozzá! Hallanom kell azt amit leírt. - álltam meg majd megfordultam. - aztán könnyebb lesz elfelejteni őt és nem leszek olyan mint most és elmegyünk innen!
- Nem! Itt maradtok amíg helyre nem áll minden! Tudjuk milyen helyzetben vagytok! - mondta Vanessa.
- Nem maradhatok veletek örökre! - indultam kifelé. - majd lesz valami. - motyogtam vissza a vállam felett.

John szemszöge:


Élvezem az életet Miranda mellett. Nem vagyunk együtt minden nap és ez így jó. Voltunk összeveszve, kibékültünk, boldogok, örömmel teli és szerelmesek. Na ha még nem is szerelmesek, mert én nem tudom neki azt mondani, hogy szeretem. Be meséltem magamnak, hogy teljes szívemből szeretem, de ez nem igaz. Jennán átlépni és elfelejteni, szörnyű volt, de mégis könnyű. Két hét után iszonyatosan hiányoznak a srácok. Nem bírok nélkülük meg lenni. Várom minden reggel az ágyon ugrálásait és azt, hogy várják az esti meséket. Könnyű volt elfelejteni Jennát? A mindent jelentő levegőről? Lehetetlen lesz őt valaha is lefelejteni. Badarságokat beszélek. Nem is csoda, hisz ma van az esküvőm napja. Hiányzik Edward biztató szavai, azaz azok a szavak amik biztosra mondanák, hogy rosszat csinálok és vár rám az igaz szerelem Londonban. De ott van azaz átkozott emlék, ami nem akar ki menni a fejemből. Képtelen vagyok úgy Jenna mellett élni úgy, hogy ezt ott van az emlékeim között. Hozzá kapcsolom ami szörnyű.
Vártam, hogy mikor lép be Miranda a folyosóra a gyönyörű ruhában. Tudja az egész világ, hogy mi egybe kelünk, de nem gondolom, hogy otthon is tudják. Otthon? Hisz nekem már New York az otthonom. Londonban már biztos tudják és már biztos alszanak. Semmi barátom nincs itt csak a Mirandáé. A családom sincs itt és Jenna se.

Miranda Kerr

Imádkoztam Istenhez, hogy érezzem azt a bizonyos fura érzést és kaján vigyor legyen az arcomon, amikor meglátom őt. Vártam, hogy mikor jelenik meg. Bíztam benne, hogy lelépett. Nem játszanám túl, hogy mennyire rossz lehet. Az első géppel repülnék vissza Londonba.
Mikor megjelent ott én nem éreztem azt a bizonyos bizsergető érzést. Gyönyörűen nézett ki, de nem pont úgy mint Jenna. Őt képzeltem  helyébe és fülig érő mosollyal jönne ide hozzám. Gyönyörűbb ruhát venne fel, nem ilyen kivágottat, ahol mindene kilátszódik. Mikor oda ért mellém kirázott a hideg amit egy mosollyal lepleztem. A házasság összekötőhöz fordultam és elöntött a bűn tudat.
- Elnézést de mielőtt mindenbe bele kezdenénk mondanom kell valamit! - fordultam vissza Miranda felé.
- Nemár macikám! Rám ijesztesz! - fordult felém.
- Nem akarok, de muszáj lesz! Azt akarom mondani, hogy én nem szeretlek! - nyeltem egy nagyot majd megkönnyebbülve folytattam. - iszonyat ronda ez a ruha és én mást szeretek! Szerelem nélkül viszont nincs házasság! - mosolyodtam el. - legyen boldog életed valaki más oldalán! - indultam kifelé. Vagyis szaladtam. Boldog voltam és mosolyogtam, hogy végre túl estem rajta.

Két nappal az "esküvő" után fáradtan vittem be azt a pár cuccot az egyik olcsó hotelba. Nincs pénzem, hisz mindent az álom esküvőre költöttem. Így maradt New York egyik legolcsóbb hotele. Itt lakok pár napig amíg összekaparom a pénzt a repülőjegyre. Kértem Edwardtől akinek megmondtam, hogy hol vagyok. Érdekes kérdéseket tett fel, amiket furcsálltam, de hisz ő Edward, mit várjak tőle?
Azt hittem káprázik a szemem, mikor ismerős arcot láttam meg a recepciós pultnál. Annyira hasonlított rá, de nem lehet ő Jenna. Az képtelenség. Megráztam a fejemet és tovább mentem. Lehajtottam a fejemet, hogy ne vegye észre, hogy figyelem. Mikor elment mellettem láttam, hogy biceg és gipszben van a lába. Gömbölyödő hasa is volt, de kalap volt a fején amit Jenna utál. Soha nem szokott kalapot vagy sapkát felvenni.

39. rész: River flows in you

Nos itt van az új rész! :) elég neheze gyűlt össze az komi, de ha szerintem nem ajánlom be azt amit tegnap írtam a csoportba akkor még mindig nem lenne meg a négy komi sem!! Ezért is emelni fogom a komi határt!!! Kevesebb időm lesz írni szóval több időtök lesz kigyűjteni a komit, ami hatra emelkedett! De ezt főleg azoknak köszönhetitek, akik nem komiznak!

A részhez pedig hallgassátok a zenét amit belinkeltem!! :D

Jó olvasását! :)

Nehéz volt repülőre ülni gipszes lábbal. Főleg fekvő gipsszel. Sikeresen eltörtem a sípcsontomat. hét hét gipsz, de előtte egy hét járó gipsz. A babának nem esett semmi baja. Hál' Istennek. Kiderült az ultrahangból, hogy kislányunk lesz. Igaza volt Johnnak! Kiderült, hogy anyának súlyos tüdőgyulladása van. De antibiotikumokkal meg lehet gyógyítani, ami iszonyat drága, ezért oda adtam neki még azt a pénzt vagyis kártyát amit, még apától kaptam. Több ezer font van rajta, ami most jól jön nekik. Két napig voltunk ott mert jönnünk kellett haza, mert a fiúknak kezdődött volna az iskola, de kiderült, hogy még nem járhatnak oda, mert még nincsenek hat évesek. Ideg bajt kaptam és aggodalmaskodtam, hogy mi lesz most, mert már kiiratkoztunk az oviból. John megnyugtatott azzal, hogy majd vissza íratjuk őket. De én nem akartam és ők sem. Ezen jókat veszekedtünk, majd engedtem Johnnak és vissza írattuk őket.
Öt napja nem csináltam itthon semmit. John helyettesít, segít, vigyáz rám és ápol. Mindent elintéz és még főz is! De van egy olyan érzésem, hogy rendeli a kaját. A régebbi rántottájából ki indulva, biztos, hogy rendeli! Kaptam járó gipszet és azt mondták, hogy szépen gyógyul és még hat hetet kell rajta lennie. Nem örültem neki, mert nem mehetek a Johnnal és a srácokkal el sehová. Még alig birok rá állni, de már szépen hozzá szoktam és szépen bicegek a nappali és a konyha között. A három fiam - igen három mert John is úgy viselkedik mint egy gyerek főleg velük - bevásárolni vannak, késő délután. Már kezdett sötétedni és kezdtem aggódni értük. Igaz későn mentek el, de nem kéne későn jönniük! Vártam és vártam rájuk. Nem tudtam mit csinálni. Ide oda csukogattam a tv-t mikor kivágták az ajtót.
- Végre, hogy megérkeztetek! - álltam fel nagy nehezen. Jeremy egy bábut szorongatva rohant el mellettem majd Eathon egy nagy macit fogva jött felém. Vártam, hogy majd John is jön befelé nagy pakkal és segítek neki bevinni a könnyebb cuccokat, de nem jött.
- Eathon, hol a papa? - kérdeztem miközben elvettem tőle a macit.
- Még kint van és azt mondta, hogy nagyon szeret minket meg, hogy ezt adjam át neked! - motyogta majd átnyújtott egy fehér borítékot. Lassan ültem le a kanapéra. Azt gondoltam, hogy valami meglepetést tartogat és ez valami játék lesz és elvezet egy szép romantikus helyre. Lassan bontottam ki a borítékot majd kihúztam belőle egy fehér lapot. Gyönyörű betűkkel volt írva rá.

" Jenna, nem tudom, hogy hol kezdjem amit írni akarok. Talán bele vágok a közepébe. Amit mindig is mondtam és sokat is veszekedtünk e miatt. Próbáltam meg tenni a lehetetlent. Együtt élni a tudattal, amit tettem. Tudom, hogy meg mentettelek ezzel, de nekem ez nem megy. Próbáltam azt tenni amit mondtál. Pozitívan rá gondolni és arra gondolni, hogy ezzel meg mentettem két életet is. Minden este mikor lefekszünk aludni és egy puszit adok az ajkaidra majd csodálni kezdem gyönyörű arcodat, mindig eszembe jut az a kép mikor téged fojtogat az a vadbarom, oda megyek majd leütöm a lámpával. Minden este lejátszódik a fejemben. Újra és újra. Már nem tudok tőle aludni sem. Rém álmok gyötörnek és bűn tudat. Minden reggel úgy kelek ki az ágyból, hogy mit tettem - embert ÖLTEM! Nem tudok így élni, Jenna. Sajnálom, de nekem kell egy kis idő, hogy ezt elfelejtsem és át tudjak lépni rajta. Talán pár hét az egész vagy egy egész élet. Vagy talán el sem fogom felejteni és nem fogok majd rajta átlépni, hisz ezen nem is lehet! Kérlek nevel úgy a gyerekek úgy ahogyan eddig tetted! Soha nem mondtam milyen aranyos és kedves gyerekeket neveltél belőlük. Nagyon jó anya vagy és remélem a lányunkat is ugyan így neveled majd fel. Sajnálom, hogy nem lehetek ott mikor megérkezik! Tudom, hogy egy hülye állat vagyok amiért így döntöttem, de miattatok teszem amit teszek. Ez később kijönne belőlem és valami hülyeséget csinálnék. Ezért meg próbállak elfelejteni téged! Mintha soha nem is léteztél volna. A barátnőmhöz megyek New Yorkba. Remélem te is találsz valakit aki jobban szeret mint én és nem bánt titeket. Legyél jó és vigyáz magatokra!

Millió puszi.

John"

Ahogy ezeket a sorokat olvastam hullani kezdtek a könnyeim. Nem akartam felfogni amit ott látok. Mikor a végére értem ki esett a kezemből a lap és síró görcsöt kaptam. Megint itt hagyott egyedül a gyerekekkel. Szenvedek már megint miatta. Terhes vagyok amit nem tudok egyedül végig csinálni. Régen fel adtam volna az élettel való küzdelmet, de nem tehetem. Szívesen adnám át magamat a végtelen mennyországnak. Szárnyalnék szabadon, lennék fent apával és beszélgetnénk és boldogok lennénk. Bár meghaltam volna ott a műtő asztalon. Miért hoztak egyáltalán vissza? Hogy szenvedjek a szerelemben? Miért mindig én vagyok ilyen szerencsétlen? Más miért boldog a férjével vagy az élettársával? Mindig én iszom meg a szerelem rossz oldalának keserű nedvét! Sokadjára küld padlóra, de mindig felálltam eddig, de most már nem tudok. Ott ragadtam a fagyos padlón. Úgy érzem már soha nem lehet az enyém. Azt hittem, hogy boldogok vagyunk. Összeházasodunk majd és lesz egy szép nagy családunk. Mindig lesz valami oka a szerelemnek, hogy ne lehessünk együtt.
Nem tudtam abba hagyni a sírást. Rángatózni kezdtem és húzni kezdett maga után. Többet és többet sírtam. Soha nem akartam, hogy meglássanak a fiúk sírni, de most nem rejtőztem el. Görcsösen sírtam és alig akartam meg nyugodni. Kijött belőlem az amit Owen tett vele, apa halála, anyáék helyzete és most az, hogy elveszítettem Johnt is. Akár örökre. hogy mondom meg a srácoknak, hogy ismét nincsen apjuk? Hogy fogom én túl élni az egészet? Attól félek, hogy feladja a szervezetem és mindennek vége lesz. De nem adhatom fel mert van két csodálatos fiam akiket minden áron felfogok nevelni és lesz egy tündéri lányom, aki miatt is nem dobhatom el az életemet!
- Jenna - mondta egy lágy hang, majd kezét a hátamon simította végig. Nagyot szippantottam majd megpróbáltam rá nézni. - mi a baj? - kérdezte Edward.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem sírva.
- Eathon hívott! Azt mondta, hogy rosszul vagy és hogy azonnal jöjjek ide! - jött közelebb. - de elmondanád, hogy mi a baj? - kérdezte kedvesen és nyugtatóan.
- Elment! - tört ki belőlem ismét a sírás majd oda nyújtottam neki a levelet. Nem vette el csak átölelt. - mi lesz velünk? - kérdeztem. - mindent John fizetett, nekem meg nincs munkám! - szipogtam.
- Gyertek hozzánk! - simogatta a hátamat.
- De ti egy kisbabával vagytok! - néztem rá. Még mindig sírtam.
- Ugyan már! Jöttök és kész! - állt fel. - gyere pakoljunk össze a srácoknak meg neked! - húzott fel. Csalódottan és ámultan bicegtem fel Edwarddel a lépcsőn. Olyan mintha örökre elvesztettem volna őt. A mindent jelentő világot. Azt hittem, hogy végre csak is az enyém, boldogok lehetünk - együtt. De ez soha nem fog valóra válni. A régi álom az csak álom marad. Bárcsak mindig rajongó maradtam volna. Nem lenne ez az egész és bele törődtem volna abba, hogy Ő soha nem lehet az enyém.
Nem tudtam feldolgozni azt ami történt. Vanessa nem értette, hogy miért ment el. Nem érdekelt igazán semmi. Még a gyerekekkel sem foglalkoztam úgy mint akkor. Szívesebben hallottam volna az ő szájából azokat a szavakat amiket le írt. Hogy mit érezhetett mikor azt leírta és mit tett miközben írta. Egyáltalán mikor írta? Mikor pakolt össze? Egyáltalán össze pakolt? Vitt magával cuccot?
Csak bambultam kifelé a fejemből és úgy ültem a kanapén mint egy fogyatékos, agyilag súlyos beteg, aki oxigén hiányosan született. vártam a pillanatot, hogy John mikor lép be az ajtón és mondja azt, hogy mekkora barom, és hogy mennyire szeret és hogy bocsássak meg neki. De ez nem következett be. Nehezen fogtam fel, hogy ő soha nem jön már vissza. Próbáltam bele nyugodni és elfogadni. Mindig is tartogattam mindenre egy kis reményt. Pont mint most is. Reménykedtem benn, hogy John egy nagy halom csokival vagy édességgel tér vissza. Azt reméltem, hogy csak elhagyott valamit a boltban és azért ment vissza. De ő már nem jön vissza hozzám. Mert megpróbál elfelejteni és élni az életét a barátnőjével.

38. rész: Látogatás

Hát sikerült megírnom! :D négy óra alatt meg csak megírtam :D nem tudom mikor lesz következő rész... Lehet holnap, vagy azután vagy azután... nem tudom mikor jelentkezem megint! :/Jó olvasását meg komizást addig is! :)

Mindig is utáltam, ha rólam volt szó, vagy ha csak a nevemet hallottam. De ma, most, hogy olyan helyen vagyunk ahol sokan vannak és sok rajongó is van. Soha nem hallottam ilyen sokszor a nevemet. Még anyától sem mikor nem mentem le hozzá segíteni. A reptér hatásos dolog arra, -  főleg ismeretlen emberek között - hogy új dolgokat tudj meg magadról, amit eddig még nem is tudtál. Hallgatni a sok kérdést a srácokról, a kapcsolatunkról és hogy mi várható még. Ez még nem is lenne olyan idegesítő, de az, hogy John ezekre őszintén válaszol és nem tagad semmit. Na ez már felettébb idegesítő volt! Főleg az mikor szóba jött szexuális életünk. Nem hagyhattam szó nélkül. Azon a fehér széken ültem már egy jó ideje, ami már szétnyomta a hátsó felemet, úgy döntöttem, hogy felállok és járok egyet. DE ott volt az az idegesítő sipítozó lány tömeg, akik nem akartak ki engedni. Éppen a tegnap előtti akcióját ecsetelte és, hogy ő milyen kanos.
- Ezt mind tudjuk John! Talán, ha azt elmesélnéd mikor nem voltál aktív. Na azt is zabálnák! - álltam fel, majd utat törtem magam előtt. Hallottam ahogyan az esetről kérdezősködnek és John köpni nyelni nem tudott. Persze nem volt igaz amit mondtam, ezért próbált, valami hihetőt mondani. A srácok ott lógtak John nyakán ezért nyugodtam sétálhattam egyet a sorok között. Ahogy egyre jobban távolodtam, egyre jobban éreztem azt, hogy valaki jön utánam. Nem mertem hátra nézni. Úgy gondoltam, hogy hirtelen jobbra fordulok egy újságos felé. Ő is jött utánam! Követett mint egy kiskutya. Gyorsítani kezdtem!
- Anyu hová sietsz? - kérdezte félénken. Hirtelen álltam meg és fordultam meg. Eathon volt az.
- Neked az apuval kéne lenned! - sétáltam oda hozzá.
- De apu nem foglalkozik velem! - mondta szomorúan.
- Mindjárt sorra kerülünk és bemehetünk egy váróterembe ahol nem zaklatnak és sokkal kevesebben vannak! - emeltem fel majd elindultunk vissza a tömegbe.
- Anyu, mikor érünk oda? - kérdezte izgatottan.
- Majd, ha végre helyre áll a rendszer és leszáll a gépünk meg felengednek rá! - motyogtam közeledve a tömeg felé.
- És mikor érünk majd oda? - kérdezte.
- Olyan félóra a repülő út! - mosolyogtam. - és apu észre sem vette, hogy eljöttél? - kérdeztem mérgesen.
- Nem! - motyogta szomorúan.
- Majd akkor a papa kap! - léptem be a tömeg közé. Akkor mondták be, hogy leadhatjuk a csomagjainkat és mehetünk a váróterembe további várakozásra. Mindenki oszlani kezdett John környékéről.Aggodalmasan kezdte keresni Eathont. Dühösen néztem végig Eathonnel a karomban, hogy hogyan keresi őt.
- Ne szórakozz velem! - dörmögte közben forgolódott.
- Mit keresel? - kérdeztem majd letettem Eathon.
- Eathont! - mondta háttal.
- Elhagytad? - morogtam.
- Az előbb még itt volt! - fordult meg majd meglátta, hogy ott áll mellettem. - oh hát megvagy! Legközelebb el ne menj szó nélkül! - emelte fel a hangját.
- Én szóltam, hogy anya után megyek! - mondta ijedten Eathon.
- Nem szóltál! - morogta John.
- Nem szólni kellett volna hanem rájuk ügyelni és tudnád, hogy mit csinálnak! Nem pedig a rajo... - álltam meg majd eszembe jutott, hogy egyszer már veszekedtünk miattuk és nem jól végződött. - mit csináltál volna ha nem kerül elő? - fogtam meg a bőröndömet.
- Nem tudom! Hívtalak volna téged. Úgy is mindig veled van. - morogta.
- John, mi lenne, ha én nem lennék? Nem kéne a rendőrséget hívnod, ha vigyáznál rájuk! A múltkor hamarabb aludtál be mint ők, és jöttek hozzám! Jegyezd meg, hogy mindig első a gyerek! Mindent úgy kell nézni, hogy neki legyen jó! - indultam a sor felé. John ötezerszer mondta el, hogy ez többször ne fog elő fordulni és hogy nagyon sajnálja! Alig kellett várnunk a gépre. Pár perc alatt ott volt. Félénken szálltak fel az ikrek és én is. Ahogy megéreztem azt a jellegzetes repülőgép és kerozin szagot felkavarodott a gyomrom! Mély lélegzeteket véve ültem le a helyemre és félénken csatoltam be az övemet. A fiúk ültek az ablaknál, mi ketten pedig szélen Johnnal. Egész úton szorongattam a kezét. A gyomrom a torkomban volt és úgy éreztem, hogy mindjárt kijön a tartalma.
- Jól vagy? - kérdezte John. Csak bólintottam egyet majd rá néztem. - nem úgy érezem! - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Csak hányingerem van! Nem nekem való ez terhesen! - motyogtam.
- Mindjárt landolunk. - nyugtatott meg. - aztán kiadhatod! - mosolygott.
- Nagyon vicces! Ennyit még nem hánytál mint én az elmúlt időben. - motyogtam.
- Nem is akarok! Láttalak már hányni elég sokszor és nem akarok annyit! - mondta.
- Ne is tudd meg milyen rossz! De kezdek hozzá szokni. - motyogtam. A pilóta azt mondta, hogy kapcsoljuk be az öveket. Rá néztem az ikrekre akik nyugodtam és csöndben ültek. John azt mondta neki, ha nem viselkednek jól akkor megeszi őket a gonosz pilóta és lezuhan a gép. Megijedtek és mozdulatlanul ülték végig az egész utat.

Miután landoltunk és béreltünk egy kocsit egyre jobban izgultam. Az ikrek is egyre jobban várták, hogy láthassák a nagymamájukat. John is nagyon várta én viszont annál jobban izgultam, hogy mi van anyával. Mennyire beteg és hogy menyire rossz náluk a helyzet? Mi van az étteremmel?
Mély levegőt vettem mikor John felhajtott a ház bejárójára. Fura volt minden. Másabb volt a kert is és a ház kinézete is.
- John én izgulok! - indultunk az ajtó felé.
- Hidd el, én is! - mondta halkan majd megfogta a kezemet. A srácok mellettünk kullogtak. Egyszer nyomtam meg a csengőt majd vártam. Izgatott voltam és ideges, de nem tudom miért. Hisz a családomhoz jövök ide. Nem pedig valami idegen emberekhez.
- Igen? - nyitott ajtót egy szőkés-barna hajú kisfiú. - te vagy Jenna, igaz? - mutatott rám.
- Cody engedd már be őket! - kiabálta anya majd megjelent Cody mögött. Piros volt az orra, fehér az arca és vastag sál volt a nyakában. Nagyon rosszul nézett ki!
- Anya! - rohantam felé majd a nyakába ugrottam. Magamhoz szorítottam és erősen öleltem.
- Lányom! - simította végig a hátamat. Percekig álltunk úgy ölelkezve. Eleresztettem pár könnycseppet. - Jenna - lépett volna hátrébb, de nem engedtem. - te már megint terhes vagy? - kérdezte. Elhajoltam tőle és kérdően néztem rá. - ha ti összekerültük annak mindig ez a vége! - mosolygott. - mennyi idős? - nézett a hasamra.
- Majd nem négy hónapos! - lépett közelebb John. - örvendek! - mosolygott majd átölelte anyát.
- Hallom te meg összekaptál anyáddal! Elég csúnyán! - morogta anya a vállába majd John hátrébb lépett tőle.
- Nem az én hibám volt! - mondta lehajtott fejjel John.
- Persze. Ő kezdte a lánykéréssel, nem? - emelt fel a hangját anya. Úgy tettem mintha nem hallottam volna meg.
- Anyu itt vannak az unokáid! Jeremy és Eathon! - toltam oda őket. Anya elsőnek kérdően nézte őket és próbálta felfedezni köztük a különbséget. Félénken léptek oda hozzá. Láttam, hogy Cody nincs velünk kibékülve. Oda mentem hozzá és kikérdeztem mindenről. Nem emlékezett rám és furának tartotta, hogy van egy huszonhat éves nővére, de ő csak kilenc éves. Megtudtam, hogy sok barátja van a suliban és jól viselkednek vele a többiek. Meg védi magát, ha azt kell.
- Jenna, gyere velem! - húzott be anya a szobájába.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Beszélgetni apádról és Owenről. - ült le az ágyára és magával húzott. - szóval, két éve történt mikor apád elment. Azt mondta, hogy majd jön. Elég későn. Vártam rá és vártam. De nem jött. akkor már tudtam, hogy baj van. Mikor elvittelek oda Belfastba apád azt mondta, hogy muszáj ott lenned. Nem mondta el, hogy miért csak azt, hogy a volt cége már megint kavar. Csalódott voltam. Nem szóltam hozzá és akkor ment el és nem jött haza. Próbáltam hívni minden órában, de nem vette fel. Tudtam, hogy baj van! Két nap aggódás és virrasztás után jött a rendőrség és apád régi jó barátja, aki még mindig látogat minket. Elmondott mindent. Azt hittem, hogy egy baleset történt, de az még a közelben sem volt. Dulakodott azzal az Owennal. Majd valahogy egy pisztoly került hozzá és lelőtte. Azért tette mert amikor még apád katona volt lelőtt egy férfit és a felesége ezért lett öngyilkos. A fia pedig nevelő szülőkhöz került. És az a fiú Owen volt. - fogta meg a kezemet. Nem tudtam, hogy most sírjak vagy ordítsak egyet.
- Szóval ezért bántott engem? - fordultam anya felé, aki könnyes szemekkel nézett rám. Csak bólintott egyet. - anya valamit elkel mondanom! - motyogtam. Izgatottan várta, hogy fogok mondani. Elmondtam neki, hogy mit tett John. Hogy megmentett az életemet és én vállaltam fel helyette. Válaszul csak megölelt és az súgta a fülembe, hogy soha többet ne engedjem el Johnt!

Péntek délután három óra volt, mikor úgy döntöttem, hogy felmérem a terepet. A konyhában kezdtem. Nem volt annyira vészes. A nappali sem. Felmentem az emeletre, ami kész katasztrófa volt. Zsákok, egymás hegyén hátán. Belenéztem az egyikbe. Apa cuccai voltak benne. Könnybe lábadt a szemem mikor kivettem az egyik ingét. Olyan illata volt még mindig, mint neki. Gyorsan vissza raktam mielőtt elöntött volna a sírógörcs. Összébb pakoltam a zsákokat a vendég szobában, hogy elférjünk erre a pár napra. Meg emeltem az egyik könnyebb zsákot és úgy döntöttem, hogy leviszem a földszintre, hogy ne kerülgessük a folyosón. Könnyedén vettem minden egyes lépcsőfokot. Már csak pár volt hátra, mikor a lábam megadta magát és kibicsaklott. A zsák kirepült a kezemből és előre buktam. Két lépcső fokot estem le. A lábam nagyon fájt és nyilallt. Négy kézláb támaszkodtam és próbáltam felállni.
- Jenna te mit csinálsz? - jött lefelé a lépcsőn John.
- Elestem! - morogtam majd próbáltam rá nehezedni a lábamra ami nem bírt meg.

37. rész: Bad news

Kicsit csúszva, de már tegnap hoztam volna csak ünnepeltem :D Én hihetetlen boldog vagyok, hogy tegnap volt egy éves az egész történet! *_* :)

Hoztam nektek egy elég furcsa rész, de majd a híreket jobban kifejtem a következő részben! :)

Négy komi után tudjátok mi következik!! :)

Jó olvasását! :)

Mikor nincs jobb dolga az embernek mint ülni a kanapén és nézni a tv-t. Unalmas sorozatok tömkelege. Elegem van. Nincs más dolgom csak unatkozni. Patyolat tiszta a ház. Egy szál pókháló se lóg sehol. Minden edény tiszta. Minden a helyén. Egy darab koszos ruha sincs. Azt hiszem tisztaság mániás lettem. Nem az nem, csak unatkozok. John és a srácok a játszótéren. Nem mentem velük mert akkor nem értem rá. Takarítottam. Mint mindig. Feladva kapcsoltam ki a tv-t és vetettem hátra a fejemet.
- Mi a francot csináljak? - morogtam magamnak. Olyan jó volna ha itt lenne John. Hozzá bújni és vele unatkozni. Másabb lenne vele. Minden másabb vele! Még levegőt venni is. Végre együtt vagyunk sok-sok küzdelem után. Szenvedélyes szerelembe. Végtelen szeretetben és boldogságban. Bárcsak nem ment volna el akkor. Ne küldtem volna el. De rá jöttem most, hogy ő mennyire fontos nekem. Soha nem fogom elengedni őt. Soha és senki nem állhat kettőnk közé.
- Mégis mit csináljak? - nyitottam ki a szememet.
- Nem tudom, de én halott vagyok! - vánszorgott felém John. - megfogok dögleni! - huppant le mellém majd a fejét az ölembe rakta. - végem van! - lihegte.
- Mit csináltatok? - simítottam végig a fejét.
- Szaladgáltunk meg játszottunk.  Egészen hazáig. - zihálta. - már meg ittam egy csomó vizet és még mindig úgy érzem, hogy szomjas vagyok! Legközelebb te rohangálsz majd velük! - motyogta csukott szemmel.
- Majd persze, drágám! Majdnem négy hónapos terhesen fogok neked rohangálni két ötévessel! Azt nézheted! - motyogtam majd megpaskoltam a homlokát.
- Tudom, hogy babát vársz! - fordította el a fejét és egy puszit adott a hasamra. - biztos vagyok benne, hogy kislány! - puszilta meg még egyszer.
- És ha nem?
- Én csináltam! Csak tudom! - nézett rám.
- Bízok benne, hogy kisfiú! - motyogtam.
- Kislány. - mosolygott. - és nekem van igazam. A vitát lezárom! - támaszkodott fel.
- Hova mész? - kérdeztem ijedten. Csak kérdően nézett. - ne menj el! Unatkozok és te most megmentettél. - bújtam hozzá.
- Nincsen takarítani való? - kérdezte gúnyosan.
- Amint látod! - öleltem át. - miért nem megyünk el valahová? - néztem rá.
- Hová?
- Olyan régen voltunk már csak úgy ketten! - motyogtam.
- Akkor tegnap este mi volt? - kérdezte felháborodva.
- Nem úgy gondoltam! Régen beszélgettünk csak úgy egy jó nagyot meg voltunk el csak úgy mint a barátok! Tudod? - néztem rá.
- Ja értem szívem! Megoldjuk. És hova menjünk?
- Mehetnénk anyuékhoz,  vagy Susannékhoz! Úgysem látták még az unokáikat. Apu biztos örülne a fiúknak. Eltudom képzelni az arcát, hogy örülne nekik. És a srácok is jókat tudnának játszani Coyval, meg még ők se látták ugye anyuékat. - néztem Johnra aki kerek szemekkel nézett. - na mit szólsz hozzá? Jól jönne amúgy is egy kis kiruccanás. - mosolyogtam. John érdekesen nézett rám. Olyan valamit nem mondtam el neked arcot vágott. - valami baj van? - kérdeztem mosolyogva.
- Jenna valamit el kell mondanom! - hajtotta le a fejét.
- És mit? - kérdeztem izgatottan. - rossz dolog? - kérdeztem. Nem válaszolt. - John mond már el! - tettem a kezemet a lábára.
- A szüleidről lenne szó és arról a pöcs fejről! Owenról. - a torkom összeszorult ahogy rám nézett.
- Mond el, kérlek. - ültem közelebb hozzá. Nagy levegőt vett majd belekezdett.
- Hol is kezdjem? - sóhajtott. - kezdem az elején. Ott amikor furának tűnt Owen viselkedése! Amikor egy magány nyomozót fogadtam. Aki kiderített pár dolgot. - nézett mélyen a szemembe. Nagyon komolynak tűnt. - kiderítette, hogy Owen nem csak egy átlagos pasi aki segít a birtokon. Hanem egy nem normális pszhiopata. Túlságosan is bele ásta magát a nyomozó. Addig amíg ki nem derült, hogy egy francos maffia tag aki a ti családotokat akarja kicsinálni. Olyan mérges lettem, hogy nem tudtam mit csinálok ezért felhívtam apudat, hogy figyelmeztessem, de anyukád vette fel. - sóhajtotta. Csodálkozva néztem mit mond és tett. - és azt mondta, hogy Frank már régen - csuklott el a hangja.
- Régen mi? John ne itt állj meg! - szorítottam meg a lábát.
- Meghalt! - motyogta. Nem akartam el hinni azt amit mondott. Azt gondoltam, hogy csak viccel, de elég komolynak tűnt. Próbáltam nyugodt maradni, ami sikerült is!
- És anyával mi van? - kérdeztem lehajtott fejjel.
- Azt mondta, hogy jól van! - ölelt át.
- Akkor az már jó! - motyogtam majd elhullajtottam pár könny cseppet.
- Jenna, Franket Owen ölte meg! - húzott közelebb magához.
- Tudtam! - szipogtam. - valahol éreztem, hogy rossz döntés volt vele kikezdeni! - mondtam. - de beszélnem kell anyával! - töröltem le a könnyeimet, majd felálltam.
- Ez jó ötlet? - kérdezte John.
- Nekem most ő tenne a legjobbat! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Csak bólintott egyet és felment a srácokhoz. Tárcsáztam anya számát. Nem nyomtam meg a hívó gombot. Össze állt a kép. Miért tett ki pont ott, miért nem mondhattam el senkinek sem, hogy miért vagyok ott. Azon gondolkodtam, hogy most ordítsam le a fejét vagy köszönjem meg neki azt amit értem tett. Szerencsére nem zuhantam magamba a hír hallatán. Épp ésszel felfogtam mi történt. Tudtam, valahol érezem, hogy miért viselkedik úgy Owen és anya is. Csak nem tudtam össze tenni a képet. Nagy levegőt vettem és megnyomtam a hívó gombot. Csak csörgött és csörgött. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e felhívni, de úgy éreztem, hogy beszélnek kell vele. Magyarázatot akarok és tőle akarom hallani.
- Tessék! - szólt bele egy fiú. Biztos Cody az.
- Szia, Jenna vagyok! - mondtam elmosolyodva.
- Jenna? - kérdezte.
- Te bizonyára Cody vagy. Igaz? - kérdeztem.
- Igen én vagyok az. - motyogta.
- Én a nővéred vagyok Jenna! - mondtam egy nagyot sóhajtva.
- Biztos? - kérdezte. Nem emlékezhet rám. Hogy emlékezne rám, hisz négy éves volt mikor utoljára látott.
- Mindegy! Oda adnád az anyukádnak a telefont? - kérleltem.
- Máris adom! - mondta, majd susogást hallottam. Felálltam a kanapéról és konyhába sétáltam.
- Igen? - szólt bele rekedtesen.
- Anya - csuklott el a hangom.
- Jenna, kicsim. Miért hívsz? - kérdezte.
- Mert hiányzol! És tudni akarok mindent! Elsőnek is azt, hogy, hogy vagy? - támaszkodtam neki a konyhapultnak.
- Nem jól! De Jenna, ti veszélyben vagytok! - mondta aggódva.
- Ahogy te is és mindenki!
- Nem. Én Owenről beszélek!
- Anya Owen már rég a múlté! - motyogtam összeszorult torokkal. - de mi az, hogy nem jól vagy?
- Mi az, hogy rég a múlté?
- Megtámadott és leütöttem és meghalt! De anya én most rólad beszélek! - mondtam könnyedén.
- Beteg vagyok. Nagyon beteg! - mondta. - nincs pénzünk gyógyszerre, Jenna! - zokogta.
- Máris ott vagyunk! - indultam a nappali felé.
- Nem! Nem fogadhatom el a segítségedet! - anyáskodott.
- Anya az anyám vagy és van egy kilenc éves öcsém. Nem hagyhatom, hogy ott halj meg! - indultam felfelé a lépcsőn. - ne erőltesd meg magad és ne csinálj semmit! Holnap érkezünk és majd mi megcsináljuk és persze mindent megbeszélünk! - mondtam anyáskodva.
- Jenna én...
- Pihenj sokat és Codyt készítsd fel a srácokra! - mondtam mosolyogva.
- Nem tudnálak megállítani igaz?
- Tudod, hogy nem! - nyitottam be az fiúk szobájába majd intettem a fejemmel Johnnak, hogy jöjjön ki.
- Akkor várlak! - mondta anya.
- Majd érkezünk és addig is vigyázz magatokra! - mosolyogtam.
- Most mennem kell!
- Majd felhívlak miután landoltunk! - mondtam. John akkor lépett mellém és izgatottan várta mikor teszem le.
- Jók legyetek és vigyázzatok mindenre!
- Mint mindig anya!
- Szia! - mondta rekedt hangon.
- Puszi, szia! - mosolyogtam majd kinyomtam a telefont.
- Na mi az? - kérdezte John.
- Holnap megyünk Dublinba! - jelentettem ki.
- Ah,és miért? - kérdezte búsan.
- Talán baj? - kérdeztem felháborodva.
- Nem, csak volt egy kis össze tűzésem anyával!
- Akkor itt lesz az ideje, hogy kibéküljetek! - indultam a szobába.
- És a srácok?
- Majd te elmondod nekik!
- Miért én?
- Mert te vagy az apjuk!
- Te meg az anyjuk!
- Öt évig nem csináltál...
- Oké! Elmondom nekik! - morogta. Győzedelmesen léptem be a szobába összepakolni egy hétvégére.

Egy éve!

Azta gyerekek! :D én úgy örülök ennek! Ünnepeljünk együtt! Ma egy éve, hogy feltettem ezt az egész történetnek az első részét! :)

Azzal kezdődött az egész, hogy eszembe jutott azaz elvetemült ötlet, hogy mi lenne, ha a csaj fősulira járna és egy dolgozatot írna a Jedwardről?! Minden itt kezdődött. Egy őrült barátnő, egy őrült CD dedikálás és egy másik őrült ötlet, hogy mi lenne ha leírnám John szemszögéből is?! Ez már akkor elszáll ez az ötlet mikor elromlott a laptopom és nem tudtam meg írni a részeket! Áprilisban törtem meg, hogy mi lesz, ha nem bírom tovább írni? De ott volt az én drága telefonom jegyzetei és tudtam folytatni. Neki köszönhetek mindent!! Még most is rajta írom, csak attól félek, hogy mi lesz, ha az is elromlik? Aztán végleg vége lesz mindennek! O.o én meghalok meg gondolom ti is ha nem lesz új rész!!!

Na de tegnap nem tudom ki volt az a bátor (xD), de névtelenül írt, hogy "ez a történet már ott el lett rontva ahol a csaj terhes lett. bocs ez a véleményem" a blogom ELSŐ kritikája! De amúgy mit vársz, ha Jenna és John folyton ágy tornáznak? Na jó én mondom meg nekik, hogy mit csinálnak és tőlem jön az ötlet, de akkor is ez fájt egy kicsit és eszembe juttattál egy hiper szuper ütős ötletet!! Köszönöm komidat! :P

Vissza térve a történethez, nagyon örülök, hogy tetszik a második évad, és hogy sokan várjátok a folytatást. És örülök a komiknak is, de most a 36. résznél tátva maradt a szám!! Két napja fent van és csak 3 komi van alatta ez SZÖRNYŰ! Ilyenkor elbizonytalanodok, hogy nem jól írok és szar az amit csinálok mert senki nem olvassa és komizik hozzá!! Sírni tudnék ilyenkor és jön a lelkismim, hogy mit csináltam rosszul? Vagy senkinek nem tetszik?
De néha azért komiztok és össze gyűlik akár hét komi is!!! Aminek nagyon örülök, hogy írtok, meg hogy tetszik meg ilyenek! De várom a negatív gondolatokat is csak NÉVVEL!!!

Így vissza olvasva, hogy mit írtam tavaly ilyenkor, hát mit is mondjak? Elég fura volt vissza olvasni. Jókat mosolyogtam rajta! :') még azokon is, hogy fejezetekben írtam nem részekben. LOL!
Itt egy kis ízelítő aki nem olvasta az előző évadot:




1. fejezet: Csak akarni kell! (Jenna)


Hosszú barna hullámos haj, zöld szem, kicsit duci, ám takaros. Kedves az emberekkel, nem beképzelt, nem flegma, kicsit csendes és elég bolond. Hát ez lennék én. Jenna Andrewnak hívnak, húsz éves, vagyok. Londonban élek egy panelben a barátnőmmel Gabival. Hosszú fekete haja van és vérbeli Spanyol, de elég furcsa nyelv tudása van. Angolul folyékonyan beszél, de spanyolul viszont nem tudott egy szót sem. Két éve kezdett el, tanulni a spanyolt az óta mindig úgy beszél hozzám és én egy szót sem értek belőle. A szüleim két és féléve meghaltak egy autó balesetben. Egyedüli gyerek vagyok.
Rendezvényszervező, protokoll és ügyintéző szakon vagyok a fősulin. Két éve vagyok itt. Pár hete egy disszertációt adtak fel. Persze már egy egész regényt írtam. Számomra a leghülyébb, legbolondabb és legjobb fejekről írok.
- Jenna! – kiabált Gabi. – nem jössz a dedikálásra? – lépett be a szobámba.
- Milyen dedikálásra? – álltam föl.
- Tudod a los muchachos most, dedikálnak a cd boltban. – mutogatott.
- A kik és mik? És minek menjek én oda? – ültem le az ágyamra.
- Tudod a Jedward, gyere már! – lökdösött.
- Ne már! Komolyan? – pattantam föl. Mint egy tizenhat éves kis rajongó pattogtam a szobában.
- Si, si! De vegyél fel valami el vestidot! – mutatott a szekrényre. Soha nem értettem mit beszél. – úgy is róluk írod a disszertációdat, beszélhetnél velük.
- Te megőrültél? Akkor nem megyek! – ültem vissza. – inkább megbukok, de én nem birok velük beszélni.
- Pedig tudnál velük. – indult kifelé.
- Na jó elmegyek, de én nem beszélek velük! – nyitottam ki a szekrényajtót. Felvettem egy koptatott farmert, egy rózsaszín felsőt, egy szürke bő pulcsit és a piros converse cipőmet. Kiléptem az ajtómon és Gabi már idegesen várt.
- Siess már! Enyém Ed és nem akarom, hogy mások lenyúlják, szóval siess!
- Jól van már készen, vagyok! Indulhatunk? – lóbáltam a kocsi kulcsot.
- Nem kocsival megyünk! Gyalog! Úgy sokkal jobb. – indult az ajtóhoz.
- Ha te mondod! – mentem utána. Egész úton Edward arcát elemezte.
- Olyan kis aranyos, és az a mosoly. Áh elolvadok. – ábrándozott.
- Na hát itt lennénk. – álltam meg a bolt előtt. Minden porcikám bele remegett, hogy láthatom őket. Mikor beléptünk a rajongók tolongottak egymás után. Lökdösődtek és nyomorogtak csak, hogy egy autógrammot kapjanak. Órákig álltunk sorba és mögöttünk nem volt senki.
- Te Gabi. Mi vagyunk az utolsóak! – mondtam háttal.
- Ezt örömmel hallom. – mondta valaki. Megfordultam és az asztalnál álltam ahol ők ültek.
- Már én is untam az ácsorgást. – sütöttem le a tekintetemet.
- Le ne száradjon a lábad babám! – húzta végig a kezét az arcomon Gabi.
- Nem fog mami! – bújtam hozzá, mint egy kis lány. – ha gyorsan le nem ülök. – hadartam.
- Na mi a helyzet? – kérdezte Ed.
- Csak egy autógramm kéne aztán lépünk is. – lökte oda Gabi.
- Sietünk! Ne, hogy leszáradjon a lábad! – kuncogott John. A kezemmel rátámaszkodtam az asztalra. A lábam már alig tartott annyit álltam, és még pisilnem is kellett. Valami hideget éreztem a kezemen. Lenéztem és Edward végig, húzta a filcet a kézfejemen.
- Héj! – rántottam el a kezemet. Elkezdtem lefelé dörzsölni, de nem jött le.
- Háhá nem fog lejönni. Alkoholos. – nevetett Ed.
- Le fog száradni mami? - nyomtam Gabi orra alá a kezemet.
- Legalább nem fogsz dúrkálni az orrodban! – szorított magához.
- John is szokott. – vágta rá Edward.
- De most miért árultál el? – mondtuk egyszerre Johnnal. Nagyot nevettünk majd oda adták az autógrammot.
- Gracias! – mondta Gabi és megfordult!
- Ne nyalizz már! – löktem rajta egyet. – inkább vigyél ki! – ugrottam a hátára.
- Te akartad! – mondta, majd elkezdett forogni utána meg szaladni kifelé. Én végig sikítottam az utat. Mikor kiértünk ledobott magáról. Hazáig a fiúkról beszélgettünk. Beléptem a szobámba és felszúrtam a sokadik autógramm kártyámat a táblára. Ez egy kicsit furcsa „lap” volt. Valami írás volt a hátulján. „Köszönöm a jó kedvet. =) John”.