28. rész: Két tűz között

Szerencsétek, hogy írtatok négy komit! És hogy láttam mert ha a délutáni komikat néztem volna nem hoztam volna  ezt a részt. És a kérdéseket chatben tegyétek már fel oldalt! :D és aztán komizzatok! :)Jó olvasást!  ^.^

- Én is segíthetek? - kérdeztem Owentől.
- Ezt nem ilyen díváknak találták ki! - mosolygott.
- Nem fog letörni a körmöm mert nincs! Amúgy is csak a fa hordásra gondoltam. Tudom, hogy a múltkor is mennyit szenvedtél vele! - mosolyogtam. Nem akartam, hogy bármi baja essen Johnnak.
- John te mit gondolsz? - csapott a vállára közben sejtelmesen vigyorgott rám.
- Nem is tudom. Fogjuk be! - mosolygott rám John. Kettőjükön cikázott a szemem. Ugyan olyan kacér mosoly ült az arcukon. Tudtam mire gondoltak. John arra, hogy bosszút áll amiért elküldtem. Owen pedig arra, hogy legszívesebben levágná a baltával John fejét.
Megkértem Petert, hogy vigye el a srácokat az oviba majd hozza is őket haza. Elviselhető "munkás" ruhát vettem fel, amit nyugodtan kiszakíthat a fa. Félénken mentem le a lépcsőn. Már több, mint tíz perce vannak kettesben. Megölöm Owent, ha bármi baja is esett Johnnak. Megpróbálom elfelejteni és Owent szeretni. Boldogan fogunk élni egymást mellett és senkinek semmi baja sem fog esni. Fapofával mentem végig azon a hossz úton a kis házhoz. Hűvös szél fújt. Egy szál pulcsiban hideg volt. Remegve léptem be hozzájuk.
- Oh baby, végre! Már van mit pakolnod! - mosolygott Owen. Ránéztem a köztük magasodó fa halomra. John rám mosolygott  Fehér atléta volt rajta. Le volt izzadva és feszült is rajta. Über brutál szexi volt. Nagyot nyeltem majd elkezdtem hordani a fát. Gyorsan haladtam. Mikor ők pihentek én még hordtam a fát.
- Drágám ezért már fizetni kéne! - mondta Owen. Nem figyeltem rá. Végül is csak a kis ház mellé kellett kivinni. Nem volt fárasztó munka.
- Na mi az? Nem dolgoztok? - léptem be az ajtón. Egy fa tönkön ültek és beszélgettek. Meg se hallottak csak tovább dumáltak.
- Minden reggel jönnek felébreszteni! - mondta John.
- Talán majd engem is megszeretnek. - mondta Owen.
- Biztos is! Ha te szereted őket akkor ők is fognak! - mondta John. Megfogtam a maradék fát majd kivittem. Mikor vissza mentem még mindig beszélgettek. Oda álltam melléjük, és köhintettem egyet. Nem figyeltek. Kivettem Owen kezéből a baltát majd elindultam a fa felé.
- Oh nézd csak a kis méreg zsákot! - mondta Owen.
- Hallottam! - mondtam mikor oda értem a fához. Megemeltem a baltát majd egy nagyot lesújtva mellé csaptam a fának. Hangos nevetésbe törtek ki. Mérgesen néztem rájuk majd újra megpróbáltam. Most szerencsés voltam egy ütésre sikerült.
- Most nevessetek! - fordultam feléjük. - gyertek már! - intettem a fejemmel. Nem mozdultak meg csak tovább beszélgettek. Oda mentem Owenhez majd bokán rúgtam.
- Héj! - morogta. Elfordítottam a fejemet mintha mi sem történt volna. - na jól van, dolgozzunk! - álltak fel. Owen ment előre majd John. Egész közel jött hozzám. Elfordultam mielőtt bármit csinálhatott volna mire megmarkolta a fenekemet. Egy nagyot sóhajtva néztem végig a testén. Leültem oda ahol ők ültek. Már fájt a derekam a sok hajolgatástól. Behunytam a szememet és egy mély levegőt szívtam be. Mire kinyitottam Owen fél meztelenül vágta a fát. Tátva maradt a szám. Igaz, hogy mindent megadnék Johnért, de Owen teste ámulatba ejtő! És nem csak a teste. A tegnapi eset után rettegek tőle, de mielőtt megfélemlített volna. Kedveltem őt. Egy másik énét is megismertem, ami más, mint a saját természete. Nem ilyennek mutatkozott eleinte. Kedves, romantikus, kicsit vicces, jóképű, jó fej és aranyos volt. Azt gondoltam, hogy számíthatok majd rá mindenben és pótolni tudja Johnt. De őt senki nem tudja pótolni, csak ő maga.
Nagyot nyeltem mikor Owen rácsapott az egyik a fára és megfeszültek az izmai. Megráztam a fejemet és Johnra néztem. Nagyot sóhajtott majd rávágott a fára.
- Oh a fracba! - tette le a baltát majd egy mozdulattal letépte magáról a szétszakadt trikót. Ámultam és nyál csorgatva néztem végig. Tökéletes fehér bőre tökéletesen domborodott a tökéletes karján, a tökéletes hátán és mindenhol. Tökéletes szőkés haja tökéletesen volt oldalra fésülve. A fehér herceg szemben a fekete herceggel. Owen csoki barna szeme, sötétbarna haja és barna bőre egy olyan embert takar akit szívesen elviselnék, úgy, hogy esetleg havonta kétszer látom. Talán úgy tűrhető lenne.
John viszont maga a tökéletesség fehér lovon. Ő az akit minden nap elviselnék magam mellett. Ölelgetném, csókolgatnám, szeretgetném. Egy percre sem lennék tőle távol csak ha nagyon muszáj lenne. Lehet ez volt a baj, hogy mindig a nyakán csüngtem. De azért beiktatnánk pár hetet mikor külön vagyunk. Két tökéletes férfi. Tiniként bármit megadtam volna ezért, hogy akár egy pasim is legyen. Mára már untálom az egészet. Csak összekavarnak a pasik. Főleg ők ketten. Ha választanom kéne sem tudnék. Owenben megvan az ami nincs meg Johnban. Főként tisztelet a másik iránt. Johnban sokkal több minden megvan mint Owenben. Tökéletes tökéletesség, humor, fiatalság, kedvesség, határtalan szeretet és őszinte dumálás! Igen! Johnt választanám. Sajnos minden egyes mondat után ott áll az, hogy DE ami mindent megmagyarázna, de én utálom ezt a szót.
DE mivel Owen megfenyegetett, hogy megöli a fiaimat aztán engem ha nem fogadok neki szót, ezért el kell engednem Johnt. Ismét át kell esnem egy hosszas önkínzáson. El kell engednem azt akit a világon legjobban szeretek.
Búsan ültem a vacsoránál. Egész nap csak kettőjük között ingáztam. A két tűz között. Hallgattam ahogyan jókat nevetgélnek ők ketten. John mit sem sejt arról hogy ha nem megy el és tovább fűzi az agyamat akkor baja eshet a fiainknak. És ezt nem hagyhatom. Inkább leszek vele olyan mint egy kutyával, de a fiaimat nem engedem. Semmi pénzért nem adom őket! Senki nem bánthatja őket!
Összevissza puszilgattam Owent mikor elbúcsúzott tőlem. És hogy milyen jó, hogy végre elmegy és nem kell tőle rettegnem. Gondoltam magamban. A fülembe súgta azt, hogy reméli, hogy mire vissza jön az a balf*sz már nem lesz itt. Mire csak azt mondtam, hogy ezért ne aggódjon.
Keresni kezdtem a srácokat. Tudtam, hogy hol kell kezdenem. Ott ahová veszélyes belépnem. A tiltott zóna. Azaz John szobája. Halkan nyitottam be. Arra számítottam, hogy hárman egymás hegyén hátán fognak aludni. Meglepetésemre csak John volt az ágyban. Hason feküdt félmeztelenül. Halkan másztam mellé és a füléhez hajoltam.

- John, nagyon sajnálom amit mondtam reggel! De volt rá okom. Elég nagy amit sajnos nem mondhatok el. Mert még valami butaságot csinálnál és rosszul sülne el! De ezt nem részletezném! Csak, hogy tudd mindennél jobban szeretlek mint bárki mást. Mindenemet oda adnám, hogy te, a srácok és én együtt legyünk akár szegényen egy híd alatt is. De boldog lennék az biztos! Mert melletted az élet olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnik. Azt akartam, hogy boldogok legyünk. De nem lehetünk, egy egyszerű butaság miatt. Szeretlek John! Veled még a kis veszekedések is tűrhetőek. Eltűrném a bunkóságokat, a hisztijeidet. Bár minden tökéletes lenne! - suttogtam. - ott van az a fránya de. Szeretném, ha nem keresnél minket! Ne akarj megtalálni, felejtsd el! Add fel a reményt, hogy mi egyszer boldogok leszünk, mert én is ezt teszem! Az elmúlt két hét csodálatos volt, de sajnos történt valami, ami teljesen megváltoztatott mindent! Ezért is kell elfelejtenünk egymást örökre! - hangsúlyoztam az utolsó szót. - amit nem tudok elégszer mondani ahhoz, hogy elhidd; Szeretlek! - motyogtam. - miután kisétáltam az ajtón nem foglak ismerni. Egy idegen leszel nekem aki csak úgy ide pofátlankodott és tönkre tette a boldog párkapcsolatomat! - mondtam, majd felálltam és a másik oldalára mentem. - legyen csodás életed a barátnőd mellett! - mondtam majd egy fájdalmas és égető csókot adtam az ajkaira. A könnyeim maguktól kezdtek potyogni. Elindultam az ajtó felé, letöröltem a könnyeimet majd egy mély levegőt véve emeltem fel a kezemet, hogy lenyomjam a kilincset.
- Ne menj ki! - hallottam John szomorkás hangját.
- De muszáj! - mondtam. A kezem a kilincs fölött állt meg.
- Ha szeretsz akkor miért mész el? - kérdezte.
- Nem én megyek el! - fordultam meg. - hanem te! - mondtam könnyekben úszva.
- De én nem akarok! - mondta könnyes szemekkel.
- De el kell menned! - kulcsoltam össze a kezeimet.
- És mi van ha nem? - gyerekeskedett.
- John, ne nehezítsd meg a dolgomat! - szipogtam.
- Miért nehezítem meg? Nem értelek Jenna! - tárta szét a karjait.
- Nem egyértelmű, hogy menj el? - mondtam mérgesen. - hagyj minket békén! Feltudod fogni?
- Csak egy okot mondj! Aztán itt sem vagyok. - mondta komoran. Meg akadt a szavam. Nem akartam ki mondani, azt, amit Owen tett velem a múlt éjjel. - na mi az? Talán nem tudsz mondani?
- Fogd be! Semmit nem értesz! Nem is tudnád megérteni. - morogtam. - csak annyit, hogy már egyáltalán nem érzek irántad semmit! - mondtam komolyan. Remélem elhiszi.
- Tudom, hogy hazudsz! - lépett közelebb.
- Nem, John! Ez az igazság! - mondtam. Kerek szemekkel nézett rám.
- Akkor miért mondtad azt, hogy szeretsz?
- Mert ezt érzem, de mást kell tennem!
- Akkor miért nem a szíved után mész? - kérdezte. Az arcán egy könnycsepp gurult végig.
- Mert már kétszer utána mentem! És rosszul döntöttem! Nem fogok egy harmadik esélyt adni, John! Add fel a reményt...
- És ha nem adom fel? Jenna én teljes szívemből szeretlek. Majdnem belehaltam mikor reggel láttalak titeket Owennal. Nem értem ezt a hirtelen döntésedet! Owen mondott valamit? Mond el ha igen és elintézem! - nagyot nyeltem és megráztam a fejemet.
- Nem! Mit mondott volna? Hmm? Hogy kitekeri a nyakamat, ha téged választalak? - mondtam dühösen. Pont ezt mondta. - Ő nem olyan John! Ő szeret engem és hűséges és nem bunkó! - mondtam.
- Hát jó Jenna! Nyertél! De nem fogom engedni a srácokat! Owen mondta, hogy elmondtad neki, hogy én vagyok a fiúk apja. És azt mondta, hogy ha ti ketten összeházasodtok nyugodtan meglátogathatom a fiúkat! - mosolygott.
- És ha én nem engedem? Ha megtiltom, mit csinálsz? - kérdeztem.
- Ha így akarod, hát legyen! De én akkor is szeretni foglak! ÖRÖKRE! - lépett közelebb. Magam elé tettem  a kezemet.
- Holnap el kell menned! - fordultam az ajtó felé. - és ha úgy döntök láthatod a fiúkat! - indítottam újra a kezemet a kilincs felé.
- Legyen csodás életed Owen melletted! - motyogta. A kezem ismét megállt és az eszem azt mondta, hogy ne menjek még ki. Megfordultam és egy lágy égető puszit adtam az ajkaira.
- Nem az én hibám!- motyogtam majd kimentem. Sírva mentem át a szobámba. Becsuktam az ajtót és lefolytam rajta. Ismét megsemmisültem!