30. rész: Az őrangyal

Sziasztok!

Itt a kövi rész és remélem lesztek olyan aktívok még így aranyvasárnapon is, hogy komiztok úgy mint tegnap! :D

Jó olvasását! :)

Újra és újra elmondta, hogy mennyire szeret, de én nem tudtam mit tenni ellene. Egy sötét alak Jeremyt fojtogatta. Eathon félholtan feküdt a földön és ő azt mondta, hogy megöli őket, ha nem őt választom. Egy kés volt a kezemben és John állt előttem. Hiába mondtam neki, hogy menjen innen nem ment. Arra késztetett hogy tegyem meg vagy végez a fiúkkal. Nem volt más választásom. Megszorítottam a kést és elindultam John felé. Pár centire álltam meg tőle.

Felriadtam álmomból. Már megint ugyan azaz álom két hete. Nem tudok vissza aludni mert félek, hogy ugyan azt álmodom. Felálltam majd felvettem a köntösömet és benéztem a srácokhoz. Édesen szuszogtak és nyugodtan járták az álmok világát. Visszatakartam őket majd egy-egy puszit adtam a homlokukra. Még csak reggel öt óra volt. Csináltam magamnak pirítóst és teát. Leültem enni. Közben azon gondolkodtam, hogy tegnap Steven és Matt hogyan találtak rám. Biztos láttak valamelyik szupermarketben és követtek. Miután ettem a gyomrom kavarogni kezdett. A mosdóba siettem hányni.
Elgyengülten támaszkodtam a mosdókagyló felett.
- Jól vagy? - kérdezte Owen.
- Persze, csak nincs hozzá szokva a gyomrom a sok kajához! - motyogtam.
- Jobbulást drágám! - mondta. Rá mosolyogtam. Öltönyben állt mint egy úriember. Beljebb lépett majd elém állt a nyakkendőjét mutogatva. - bekötnéd? - kérlelte. Bekötöttem neki majd elment. Becsuktam mögötte az ajtót majd a pipere cuccaim között kezdtem keresgélni. A kezembe akadt a nem régen vásárolt terhességi teszt. Hosszas gondolkodás után úgy gondoltam, hogy megcsinálom.
Vártam és vártam. A konyhában álltam és másodpercenkét néztem az órát. Vártam, hogy mikor húzhatom elő a pulcsim zsebébe lapuló tesztet. Nehezen telt el az a tíz perc.
- Na megyek! - mondta Owen.
- Ma is később jössz? - fordultam felé.
- Hát úgy néz ki hogy igen! - motyogott.
- Jó munkát! - mosolyogtam majd vissza fordultam.
- Már egy puszit sem adsz? - mondta. Rá néztem és rám meresztette a boci szemeit. Elindultam felé majd vigyorogva csókoltam meg. Elhajoltam tőle majd elment. Mély levegőt vettem és előhúztam a tesztet.
- Istenem csak add, hogy negatív legyen! - motyogtam. Lassan fordítottam meg. Két vonal volt rajta, miszerint pozitív a teszt és terhes vagyok. Ámultan ültem le a kanapéra a tesztet nézve. Nem lehetek terhes. Ez nem lehet igaz. Biztos rossz. El kell mennem egy orvoshoz. Csak egy kérdés merült fel bennem. De kitől? Ugyan is két emberrel is lefeküdtem. Jobban szeretném, ha Johntól lennék az. De mi van ha Owentől?
- A francba hol lehet? - lépett be Owen az ajtón. Meglepődve néztem rá. - nem láttad a telefonomat? - lépett közelebb.
- A szobában láttam. Ide hozom! - álltam fel hirtelen  Szédülve mentem a szobába majd hármat láttam Owenből visszafelé menet. Oda adtam neki a készüléket majd megint elment. Leültem a kanapéra és mélyeket lélegeztem. Nem akartam neki elmondani, hogy lehet apa lesz. Megölne az is biztos. Főleg akkor, ha Johntól lenne.
Kihívtam a gyerekeket sétálni. Elmentünk a közeli játszótérre. Magammal vittem a terhességi tesztet és egy papírzsebkendőbe csomagolva kidobtam egy kukába útközben, ne hogy Owen rá találjon. Mosolyogva figyeltem az ikreket ahogyan játszottak. Azt hittem káprázik a szemem mikor megláttam, hogy Jeremy egy szőke hajú férfit ölelget. Majd az a férfi nem más volt mint John. Be csalogatott egy faházba. Eszem vesztettem mikor megláttam. Közel hajolt hozzám.
- Szeretnéd igaz? - motyogtam.
- Csakis téged, Szerelmem! - morogta majd majdnem megcsókolt mikor felébredtem. Nyilaló fájdalmat éreztem a fejemben. Fáztam és valaki szorongatta a kezemet.
- Hol vagyok? - hörögtem. A szívem ritmusát hallottam a géptől. Megszorította a kezemet és felém hajolt. Homályosan láttam az arcát. Majd tisztán csodálkozhattam gyönyörű szemeiben.
- Jenna! - nyögte.
- Hogy kerültem ide? Hol vannak a srácok?
- Elájultál a parkban és nem akartál felébredni nehezen tudtam kitapintani a pulzusodat  Azt hittem, hogy elveszíttettelek! - simította végig az arcomat. - a srácok pedig jó helyen vannak! - mosolygott majd felemelte a kezemet és megpuszilta azt.
- Hogy találtál meg? - suttogtam.
- Majd mindent elmesélek. - törölte le a könnyeit.
- Owen ugye nem tudja, hogy itt vagyok? - kérdeztem ijedten.
- Nem! Küldött neked egy SMS-t hogy elutazik egy hónapra vagy mennyire!
- Miss Andrews? - lépett be az orvos.
- Maga? - néztem rá meglepődve.
- Micsoda véletlen! De kezdjük ott, hogy
- Hogy kerül maga ide? - motyogtam.
- Jó, elmondom. Tudom milyen maga! Szóval a feleségem itt kapott állást. Én meg át jöttem mert itt jobb a fizetés. - mondta. - tudja hogy megy ez? - tette a szája mellé a kezét.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte John.
- Ő volt az orvosom Dublinban! - mondtam. - na de mi a bajom?
- Nagyon gyenge a szervezete. Az elmúlt időben mennyit étkezett?
- Keveset! Azt is kihánytam. - néztem Johnra aki bánatos szemekkel mért végig.
- Oh, ez érthető! Ezért ilyen krónikus az állapota. Az utolsó eredmények szerint majdnem hatvan kilogramm volt most meg alig üti meg az ötvenet! - mondta az orvos. - ezért ájult el. A magzat nagyon elszívta az energiáját. Még azt is ami alig volt. - mondta. John felhúzott szemöldökkel nézett rám majd elmosolyodott. - igen, átesett egy ultrahang vizsgálaton is ami teljesen kimutatta az embriót. Olyan nyolc-kilenc hetesnek mondanám. Ha az infúzió lecsepeg és jobban érzi magát tőle haza mehet, de szigorúan híznia kell! Vagy veszélyeztetheti a saját életét is! - mondta majd mondott még valamit és kiment. Nem figyeltem rá, elvesztem John gyönyörű szemeiben. Bánat és szomorúság játszódott le benne és annál nagyobb bűntudat.
- Vigyázok rátok! Ígérem még ha eddig nem is tettem! - motyogta. - most pedig - vigyorgott majd felemelte a takarót. - oh sajnálom! - takarta el a szemét.
- John ezt most úgy csinálod mintha nem láttál volna még meztelenül! - mosolyogtam.
- Ez most más! - motyogta.
- Búj már be! - emeltem fel a takarót. Nagy nehezen mellém feküdt.
- Én leszek az őrangyalod! - ölelt át.
- És ez miért más? - motyogtam. Közelebb bújt hozzám és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Mert mindkettőnknek van párja! - motyogta. Nem válaszoltam. A kezét az alhasamra csúsztatta. - szóval itt növekszik egy baby!
- Reménykedek benne, hogy tőled van! - motyogtam.
- Mi? - nézett rám. - Owent szereted és tőlem akarod a gyereket?
- Ne hogy azt hidd, hogy szeretem! - motyogtam. - szívesen lennék veled minden nap!
- Nem értelek! - támaszkodott mellém. - elküldtél azzal hogy te Owent szereted!
- Fogd be! - tettem a kezemet a szájára. - az nem számít, hogy szeretlek? - hajoltam közelebb hozzá. - szabályokat hágok át miattad! - néztem mélyen a szemébe.
- Milyen szabályokat?
- Majd egyszer megtudod! - tettem a kezemet a mellkasára. - olyan vagy, mint a srácok. Nem is véletlen hogy egyszer Jeremyt Johnnak hívtam!
- Hmm tényleg a fiúk! Úgy örültek nekem. Sikítoztak meg ugrándoztak! - mosolygott.
- De biztonságos helyen vannak? - kérdeztem.
- Igen, de miért félted őket ennyire? - hajolt felém.
- Majd egyszer megérted! - motyogtam majd közelebb húztam és csókolni kezdtem.


John szemszöge:

Olyan nehéz volt látni, hogy csont sovány. És ez mind miattam. Vagyis Owen miatt. Nehéz volt tetetni, hogy nem tudok semmiről, pedig elolvastam az összes SMS-ét amit Owentől kapott. Sejtem már miért küldött és miért döntött így. Az a nem normális megfenyegette. Legalább is ez derül ki az üzenetekből.
" Kb egy hónapig távol leszek. Aztán ne hogy rosszat csinálj!! Mert tudod mi a következménye!"
"Remélem nem követed el azt a hibát mint a múltkor! Későn megyek haza!"
Innen már minden sejthető. Az én hibám volt minden. Nem tudtam mit tenni vonzó, szexis teste ellen. Beindultam rá.
- Sajnálom, Jenna! - hajoltam el tőle.
- Mégis mit? - kérdezte. Megvontam a vállamat.
- Még én sem tudom! - mosolyogtam. - de bármit is tettem ami, nagyon fájt neked vagy még fáj! Nagyon sajnálom! - motyogtam.
- Betudnád fogni? Nem tettél semmi rosszat! Csak így alakult! És váltsunk témát! - mosolygott. Gyönyörű mosolyával a mennyekbe tudna röpíteni.
- Hát akkor mégis mikor csöpög le azaz átkozott infúzió, hogy haza tudjalak vinni? - feküdtem vissza mellé.
- Majd ha már nem lesz benne semmi! - motyogta. - de várjunk csak! Miért nincs rajtam ruha?
- Az orvosok így látták jónak vagy nem tudom, de rossz téged így látni! Csont sovány vagy! - fogtam meg a kezét. - haza viszlek és teli tömlek jó sok kajával! - mondtam mosolyogva. - nem én fogok főzni! Tudod, hogy rémesen főzök. Ja igen és van egy meglepetésem. De ezt csak otthon árulom el! - hadartam.
- Mindig meglepsz valamivel. Ezt már nem bírja a szívem! - mondta majd átölelt.
- Hozatok neked ruhát! - csúsztattam ki a lábamat a takaró alól.
- Ne! Ne menj el! - húzott vissza. Magához szorított mintegy macit és a fülemhez hajolt. - Köszönök mindent! - suttogta majd egy puszit adott a homlokomra.
- Inkább pihenj, várandós anyuka! - mosolyogtam, majd felálltam az ágyról és gondosan betakartam.
- Mesélsz nekem tündér mesét? - mondta kislányosan.
- Nem, mert - mondtam mosolyogva. - aludj! - pusziltam meg a homlokát.
- Ugyan olyan szemét vagy mint voltál! Semmi nem tudna megváltoztatni! - húzta fel magán a paplant. - de én így szeretlek! - mosolygott majd lehunyta a szemét.
- Csak az tudna, ha együtt élnénk! - motyogtam majd kimentem és felhívtam a réges-régi barátnőjét Gabit.