21. rész: New dreams, new people, new me

Na hát megérkezett! :) új desingn, új hely, új élet! Kíváncsi vagyok mit gondoltok Jenna helyzetéről és hogy ezek után mi fog történni! :)



ÖT ÉVVEL KÉSŐBB!

A csodálatos belfasti kastély rejtelmeit fedezték fel a fiaim. Kint a kertben olvastam egy könyvet a nyíló virágok között. Öt év alatt rászoktam.
Miért is vagyok itt? Miután az orvosok azt mondták, hogy haza mehetünk anya jött értem. Bepakolta az összes cuccomat egy bőröndbe és több mint két óra kocsikázás után itt rakott ki. Magyarázatként, azzal hogy apa cége megint kavar. Csendben maradtam, ahogy mondta. Nem említettem senkinek semmit.

Befogadtak és saját gyerekükként bántak Jeremyvel és Eatonnel.

Peter Carrington a kastély tulajdonosa. Goromba és önfejű az öreg, de tudom, hogy nagyszíve van. Tudom, mert esténként sütit szokott adni a srácoknak. A feleségéről nem is beszélve. Meaghan Carrington.

Mindennap sütit süt a srácoknak, amit Peter később betud nekik csempészni. Már többször szóltam a srácoknak, hogy ne egyenek este, mert dagik lesznek, de mintha a falnak beszélnék. Nem bánom, hogy sütit csinálnak nekik, mert tudom, hogy szeretetből csinálják. Sajnos az öregházaspárnak nem született gyermekük. Egy volt nekik, ő négyhónaposam bölcsőhalálban halt meg. Meaghan és Peter szinte megörültek a kisbaba elvesztésében így nem is próbálkoztak.

Vinset Althorp a kastély inasa. Olyan pletykás, gonosz és morcos vénembert még nem láttam. A fejemet merném rá tenni, hogy utálja a srácokat és engem is.

Gladys Greco a cseléd fő. Ő irányit mindent. Még Vinsentet is. A kertészetet, a főzést, a mosást, a takarítást és a pletykákat. A kert is azért néz ki úgy, ahogy. Arra fordít a legkevesebb időt. Kiadja a feladatot a többi cselédnek, és ha nem végzik, el jól a munkájukat leszidja őket. Biztos vagyok benne, hogy addig Vinsenttel hetyeg. Jól elvoltak a múltkor is a kamrában.

Owen Barlow. Ő foglalkozik az állatokkal a közeli farmon. Jól bírja, nem mondom. Több mint ötven bárány, hat ló és még száz és száz egyéb házi állat. Nehéz lehet köztük eligazodni. Mr. Carrington őt bízta meg, de még néha besegít az öreg. Sötétbarna haj, gesztenyebarna szemek, széles vállak, erős test, helyes arc. Tökéletesnek mondanám. Elsőnek csak bámult mikor idejöttem. Majd egyre többet beszélgettünk. Végül összebarátkoztunk. Vicces, kedves, együtt érző és még sorolhatnám a jobbnál jobb dolgokat róla. Elfogadta a gyerekeket és sajátként szereti őket. Már a harmadik "randin" úgy éreztem, hogy ő több nekem, mint barát. Szerelmes leveleket kaptam, kővel dobálta az ablakomat és romantikus sétákra vitt, amiknek a végén egyre közelebb és közelebb került hozzám. Elsőnek, csak megölelt. Aztán megfogta a kezemet, majd arcon puszilt. Később már szájra puszival búcsúzott. Ma már a csóknál tartunk. Úgy érzem sikerült teljesen elfelejteni Johnt. Már csak annyi köt hozzá, hogy ő a srácok apja.

- Szia, drágám! - vette ki a kezemből a könyvet majd a kezembe tolt egy bögre teát és leült mellém.

- Köszönöm! - mosolyogtam majd egy puszit adtam az arcára.

- Ez már hanyadik? - forgatta a könyvet.

- Sokadik és add vissza mert már csak pár lap van hátra. - vettem ki a kezéből a könyvet.

- Nem mondtad, hogy ennyire szeretsz olvasni! - ölelt át.

- Nem szeretek, csak rászoktam. - mosolyogtam. Sikoltozást hallottunk a kastély felöl.

- Na ez biztos Vincet! - álltam fel. Felhúztam Owent majd elindultunk befelé.

- Gondolom a srácok csináltak valamit! - sóhajtottam.

- Anyaaa! - szaladt felém Jeremy.

- Mi történt? - kérdeztem. Tudtam hogy Vinsentet készítették ki.

- Vinset elkapta Eathont! - lihegte.

- Gyere, mentsük meg! - kaptam fel Jeremyt majd berohantam vele. Láttam, ahogyan Vincet lökdösi Eathont.

- Te ördögfióka! - lökte Vinset elém Eathont.

- Maga mit lökdösi a fiamat? - fogtam meg Eathont.

- Mert egy kis átokfajzatok! - mormogta.

- Tudja ki az átok fajzat? - tettem le Jeremyt. - maga! Hogy bánhat így két ötévessel?

- Az én apám szíjjal vert engem, ha valami rosszat csináltam! - mondta.

- Tudja - fogtam meg a fiúk kezét. - a különbség az, hogy nekik nincs apjuk! - indultunk felfelé a lépcsőn. Bekísértem őket a szobájukba csendes pihenőre.

- Anyu, én nem vagyok fáradt! - ugrott fel az ágyra Eathon.

- De igen! Alvás! - nyomtam le az ágyra.

- Anyu én sem vagyok álmos! - motyogta fél álomból Jeremy.

- De muszáj aludni!

- De mi nem akarunk! - ugrott át Eathon, Jeremy ágyára.

- Hát oké! - indultam kifelé. - ha nem akartok aludni, nyugodtan szólok Vinsentnek! - nyitottam ki az ajtót. Hallottam, ahogyan a takaró susogott. Rájuk néztem és mindketten "aludtak". Visszaléptem hozzájuk majd egy-egy puszit adtam a homlokukra.

- Szép álmokat! - suttogtam majd halkan kimentem. Próbáltam minél halkabban becsukni az ajtót.

- Csini, anyuka! - motyogta mögöttem Owen. Úgy megijedtem, hogy becsaptam az ajtót.

- Jézusom, Owen! A szívbajt hozod rám!

- Bocsánat nem akartalak megijeszteni! - mondta megbánóan.

- Semmi baj, csak kicsit halkabban, mert most aludtak el! - léptem közelebb hozzá.

- Akkor legyünk csendben! - suttogta majd lágyan csókolni kezdett. Kezemet a vállára tettem majd tolni kezdtem a fal felé. Elsőnek a felső ajkát ízlelgettem majd a szájába toltam a nyelvemet, amire ráharapott. Elhúzódtam tőle majd kérdően néztem rá.

- Félsz a nyelvemtől? - suttogtam.

- Nem. Csak kicsit furcsa ez nekem. - mondta.

- Öhm, - kezdtem bele a mondandómba, de elgondolkodtam a kérdésemen. Biztos nem szűz már. Vagy mégis? Áh, de harmincöt éves. - Owen, te voltál már nővel? - kérdeztem.

- Még nem volt rá lehetőségem! - mondta majd ellépett előlem és elment. Besiettem a szobámba és halkan kezdtem kuncogni. Hogy lehet az, hogy még nem volt nővel? Képtelenség. Helyes, izmos, barna hajú, gesztenye barna szeme, meg olyan titokzatos, hogy azt képtelenség megfejteni, és más mint a többi férfi.

Kuncogásom már ördögi nevetés volt.

- Jó napot! - nyitott be a szobámba Sally.

Sally Rowland a kastély egyik segédje. Ő is Gladys irányítása alatt áll. Sajnálom szegény lányt, hisz még húsz éves sincs. Visszahúzódó, csendes, érzékeny és törékeny egy lélek.

- Mondtam már, hogy tegezz! - mondtam a könnyeimet törölgetve.

- Csak a huzatért és a lepedőért jöttem! - lépett közelebb az ágyhoz.

- De hiszen nem régen lett kimosva! Maradhat még. - fordultam a hasamra.

- De kiadta Gladys a munkát...

- Majd Gladyst elintézem! Gyere már ide! - paskoltam meg az ágyat. Féléken ült le. - félsz tőlem?

- Nem. Maga idősebb, mint én és gyerekei is vannak. - motyogta az orra alatt.

- És attól, hogy anya vagyok, nem kell magázni. Szólíts Jennának! - ültem fel.

- Hát rendben assz... Jenna. - motyogta.

- Sally, nem rég végeztél a gimiben igaz? - kérdeztem. Válaszul csak bólintott egyet. - és miért nem egy egyetemen vagy?

- Nincs rá pénzem. Négyéves voltam mikor elhagyott az apám, az anyám pedig két éve meghalt. Nincsen senkim. Az egyik ismerősömnél laktam egy évig amíg befejeztem a gimit. Most meg ide kerültem! - mondta könnybe lábadt szemekkel.

- Ezt miért nem mondtad? - ültem közelebb hozzá majd átöleltem.

- Nem akartam, hogy ezért sajnáljanak! - motyogta.

- Ez nem sajnálat. - hajoltam el tőle.

- Ha most megbocsátasz, nekem mennem kell! - állt fel.

- Remélem, még beszélünk! - mondtam mosolyogva.

- Én is! - nyitotta az ajtót.

- Szia Sally!

- Szia Jenna! - mondta vissza az ajtóból majd kiment. Mosolyogva dőltem hátra. Azon gondolkodtam, hogy most milyen boldog életem van. Sokkal jobb, mint akkor.

- Jenna! - kiabálta Gladys. Felugrottam majd az ajtóhoz siettem.

- Az istenért Gladys! Halkabban! - léptem ki a folyosóra.

- Takaríts ki két szobát! De gyorsan! - emelte fel a hangját majd sarkon fordult és elment.

- Ó te úristen mi lesz itt! - fogta a fejét Meaghan.

- Mi az asszonyom? - léptem oda hozzá.

- Zsúfolt lesz a kastély hétvégen! - indult lefelé a lépcsőn.

- Melyik szobát takarítsam ki? - szaladtam utána.

- Azt a kettőt, ami a ti szárnyatokon van! - mondta lefelé menet.

Felfogtam a hajamat majd neki láttam a munkának. Új huzatot húztam a takarókra és a párnákra. Élveztem ezt a munkát. Legalább kiveszem a részemet és nem unatkozom. Letöröltem a szekrényeket és friss virágokat tettem az asztalra. Ugyan így a másik szobában. Az utolját jártam mikor rám szólt Gladys hogy segítsek a konyhán. Lesiettem, majd lent fel küldtek. Aztán úgy mászkáltam a lépcsőn fel s le mintha gyors futó lennék. Mikor a srácokat üldöztem lefelé a vacsorához az ebédlő előtt Owen elkapott és felemelt. A szívem hírtelen megfeszült. Belenyilallt a fájdalom a mellkasomba.

- Hmm drágám! - morogta majd elkezdett pörögni. A fájdalom alább hagyott. Lehet azért fájt annyira mert váratlanul ért?!

- Tegyél le! - vigyorogtam mire belém csípett egyet. Feldobott a vállára és elindult velem az étkező felé.

- Owen, tegyél le! - ütöttem a hátát, de feleslegesen. Megadtam magam és úgy lógtam a vállán mint egy rongy baba. Mikor beért velem letett a székre és leült mellém.

Már több mint fél órája ülnek a kádban és egymást fröcskölik és engem is. Háromszor szóltam nekik hogy ideje lenne kiszállni, de szerintük még meleg a víz. Meguntam és a kád mellé álltam egy törülközővel.

- Na kifelé pöcörősök!

- Ne már anyaaa! - mondták kórusban. - még pár percet!

- Majd polipok lesztek! Vagy szólok Vinsentnek, vagy nem kaptok holnap sütit, nincs tv és még a játékaitokat is elveszem! - fenyegetőztem.

- De...

- Nincs de! Kifelé! - mondtam egy kicsit hangosabban. Mindketten egyszerre indultak meg kifelé. Megtörültem az összes porcikájukat, felöltöztettem őket majd közösen fogat mostunk és elindultunk kifelé. Három mesét meséltem nekik mire elaludtak. Fáradtan indultam a fürdő felé.

- Mama engem is elaltatsz? - jött felém Owen.

- Majd később! - motyogtam. Magához rántott majd lágyan csókolni kezdett.

- Hmm mentolos! - mondta a számba. A szívem újra szúrni kezdett. Nem bírtam a fájdalmat. Főleg ott aminek a működését még mindig nem érzem.

- Ezt folytathatjuk tíz perc múlva is! - hajoltam el tőle.

- Rendben! - mondta. Gyorsan végeztem a tusolással majd egy szál törülközőben mentem be Owenhez. Úgy éreztem, hogy itt az ideje megszentségteleníteni a kisfiút. Mikor beléptem korom sötét volt.

- Alszol? - léptem az ágya mellé. Nem jött semmi válasz. Nem takarózott be. Félmeztelenül feküdt az ágyon. Kockás hasa, izmos karja, mell izma és napsütötte barna bőre egyszerűen maga volt a mennyország. Halkan kimentem majd átnéztem a srácokhoz. Motyogtak. Azt hittem, hogy álmukban beszélnek, de nem.

- Szerinted apu létezik? - kérdezte Jeremy.

- Anya még nem mesélt róla. Szerintem nem. De már a mikulásról mesélt és tudom, hogy létezik. - motyogta Eathon.

- Szerinted Owen a papánk?

- Nem létezik apukánk! - mondta Eathon. Halkan becsuktam az ajtót majd bementem a szobámba. Sírni kezdtem. Elszégyelltem magam, amiatt amiért nem meséltem még nekik az apukájukról. Rossz anya vagyok! Aztán amiatt sírtam, hogy milyen hamar átléptem rajta. Pedig nem lett volna szabad...