16. rész: Fogadd el

Igaz nincs meg a négy komi, de kárpótlásért hoztam :D de ezek után csak is négy komi után hozok részt!!!  ha nem írtok én nse írtok! mert egy írónak szüksége van a véleményekre mert ez motivál! :D 

ha nincs komi nincs rész!!! és lezáródott a szavazás! Tehát ez is motivált! és 11 ember szavazott miszerint ennyien olvassátok! Köszönet! :D csak komiknál is ennyien írnátok!!!!! :D

John szemszöge:

Másfél hét telt el. Jenna szó szerint megörült és túlhajtotta magát az étterem miatt. Mérgelődött, idegeskedett és stresszelt, ami nem tesz jót a babáknak. Ha volt egy kis szabad ideje, akkor is aludt. Alig volt velem. Mindig a laptop előtt ült vagy a telefon tapadt a füléhez. Féltettem az ő és a babák egészségét.

Végre kimondhatom, hogy a menyasszonyom. Sokat vártam rá, de ő egy drágakő számomra, amit csak szerelemből kaphatok meg. Úgy érzem ő az igazi számomra és nem lesz másik nő, aki őt kiszoríthatja a szívemből. Talán csak a lányunk, aki majd ugyan úgy fog kinézni, mint Jenna.

Idegesen vártuk az orvost. A lábamat remegtettem. Két órája itt dekkolunk és sehol semmi. Ideges vagyok, mert aggódok értük és izgulok is, mert most láthatom elsőnek a fiaimat.

- Hagyd már abba! - tette a kezét a lábamra.

- Olyan izgatott vagyok! - fogtam meg a kezét.

- Nyugi, majd akkor ess pánikba, ha valami negatívat mond! - mondta. Még jobban ideges lettem.

- És mi van ha valami baj lesz? Vagy rosszhelyre nyúl? - kérdeztem.

- Miért nyúlna rossz helyre? Orvos! Ezt tanulta! - mondta mosolyogva.

- Egyáltalán minek az a vizsgálat? Nem lehetne kihagyni? - kérdeztem ijedten.

- Mert az is hozzám tartozik és azt is meg kell vizsgálni! Vagy valami fertőzést felszedek, és azt majd később átadhatom neked is. Célzok a múltkori akciódra. - mondta.

- És mi lesz ha a babákkal lesz valami?

- Nem lesz semmi! - mondta a fejét rázva.

- És ha... - kezdtem bele majd befogta a számat.

- Ne aggodalmaskodj már! - mondta mosolyogva majd felé fordította a fejemet. - nem lesz semmi baj! - mondta majd egy lágy puszit adott az ajkaimra.

- Hogy vagy ilyen nyugodt? - kérdeztem.

- Elsőnek én is féltem. Aztán már azért jártam, mert tök jó érzés volt látni őket. - mosolygott.

- De úgy izgulok! - fogtam meg a kezét.

- Igen, tudom. Meg látom is! - tette a kezét a lábamra. Közelebb ült majd hozzám bújt. - a neveken még nem gondolkodtunk!

- Majd ha haza mentünk nézünk párat! - pusziltam meg a fejét.

- Mikor jön már? - kérdezte. Nagyokat sóhajtott majd kezével csapkodni kezdte az enyémet. Komolyan mint egy gyerek.

- Ennyire unatkozol?

- Inkább szétütlek, mint hogy idegeskedjek. Árt a babáknak! - fogta meg a hasát. Akkor jött meg az orvos. Mi voltunk az elsők. Alig voltak utánunk. Behívott minket majd engem megállított a függöny előtt. Fura kérdéseket tett fel Jennának az orvos. Főleg a szeretkezéssel kapcsolatban. Mennyi ideig, hányszor és milyen pozícióban csináltuk. Jenna pedig őszintén válaszolt.

Megijedtem mikor az egyik műszer hangját meg halottam csörreni a fém tálcán vagy min. Hallani is rossz volt. Megkönnyebbültem mikor azt mondta, hogy végeztünk és minden rendben idáig. Már csatlakozhatok én is a vizsgálathoz. Jenna egy ágyon feküdt, felhúzott pólóval.

- Izgulsz még? - fogta meg a kezemet.

- Most már még jobban! - mondtam. Leültem mellé és szorongatni kezdtem a kezét.

- Ez fáj! - mondta halkan. Engedtem a szorításból és egy puszit adtam a kezére.
- Na lássuk a pocak lakókat! - ült le az orvos az ultrahanghoz. Valami gélt vagy zselét nyomott a hasára majd a műszerrel szétkente a hasán. Néztem a monitort, de nem láttam semmit.

- Oda nézz! - mutatott Jenna a falon lévő képernyőre.

- És hol vannak? - kérdeztem. Nagy fehérség és feketeség közepette nem láttam őket. Megnyomott valamit majd már kezdtem egy fejet észre venni. Elmosolyodtam. Hihetetlen érzés látni őt.

- Az ott keze! - mutatta egy fehér ponttal. - és az ott a lába. - motyogta. Olyan aranyos volt. Látni lehetett az orrát és a szemét is.

- Az ott pedig a... - mondta kétségbe esett hangon az orvos. Volt ott valami a keze alatt. Nem tudom mi lehetett az.

- Minden rendben? - kérdezte Jenna. Valamit pötyögött és állítgatott a gépen.

- Hallgassuk meg a szívét! - mondta. Jenna nyugodtan feküdt tovább. Én már teljesen felrobbantam belülről. Nem tudom, hogy ilyen nyugodt!

Susogó hangot hallottunk. Jennára néztem, akinek a szeme könnybe lábadt. Vigyorogni kezdtem. Megszorítottam a kezét. A szívemet fura érzés árasztotta el. Az öröm pillanata. Legszívesebben ugrálnék, de ez egy rendelő.

Pár perccel később már Jenna kész volt. Örömtelien vettem el a kabátját és indultam felé.

- Szóval minden rendben? - kérdezte Jenna.

- Nem mondanám. - mondta. Az arcomról lehervadt a mosoly. Mi van?

- Előfordulhat a szív megnagyobbodás! - mondta. Jenna elképedve nézett maga elé. Az örömöt a düh váltotta fel.

- És nagyon komoly? - kérdezte Jenna.

- Az ultrahangból ítélve elég komoly. De holnap átesik egy vizsgálaton. Három hét múlva jön meg a vizsgálat eredménye. Addig még én sem tudok semmi biztosat mondani.

Jenna szemszöge:

Nem akartam elhinni azt amit az orvos mondott. Elképedve mentem ki az épületből. Gyalog indultam el hazafelé. Annyira lesújtott a hír, hogy el is felejtettem, hogy kocsival jöttünk. John húzott vissza. Nem akartam haza menni és elmondani, hogy mit tudtunk meg. Nem szóltunk egymáshoz Johnnal. Azt mondta, hogy őt nagyon lehangolta a hír és hogy nagyon rosszul esett neki. Persze ezt mind úgy mintha nem az én hasamba növekednének és mintha nekem nem esett volna rosszul. Tény és való hogy összevesztünk.

- Bele gondoltál már abba, hogy ha tényleg betegek? - kérdezte John miközben felhajtott a bejáróra.

- Igen bele. És mi van akkor?

- Csak két beteg gyerekkel nehéz! - húzta be a kéziféket.

- John, te nem fogadnád el őket? Ők a gyerekeink. El kell őket fogadnunk úgy ahogy vannak! Nem tudok neki mit tenni, hogy betegek, ha betegek! Nem tehetek ellene semmit. Nem csinálhatom őket vissza! - mondtam fenn hangon majd kiszálltam a kocsiból. Már megint bunkóskodik. Dühösen mentem be a házba. Leültem a kanapéra majd belegondoltam, hogy John miért is ilyen. Talán csak azért mert tényleg rosszul és váratlanuk érte a hír.

- Na mi történt? - kérdezte anya.

- Lehet betegek! - mondtam magam elé. Anya valamiről magyarázni kezdett. Bíztam benne, hogy azaz idióta doktor csak félre nézte. Volt már rá példa. Nem mai csirke már. Lehet már több embert is megrémisztett ezzel.

- Anya nem tudsz egy másik orvost? - fordultam felé.

- A kórházba van már csak. Azok meg olyanok is! - mondta.

- Lehet azaz öreg is már vak és nem lát rendesen! Biztosabb vagyok egy kórházi orvosban. - mondtam. Elém rakott egy cetlit, amin egy telefonszám volt. Megbízott, hogy ő jó, mert oda járt Codyval amikor vele volt terhes.

- Jó napot, Jenna Andrews vagyok. Szeretnék időpontot kérni! - szóltam bele félénken a telefonba. A kezem remegett és kivert a víz.

- Holnap kora reggel van. Ráérek akkor és nyugodtan bejöhet! - válaszolt egy elég udvariasnak tűnő férfihang. - fél nyolc. - mondta.

- Megfelel! - mondtam. Letettem a telefont és felmentem a szobámba. John a bőröndjét pakolta össze felé. Kérdően néztem rá.

- Elmész? - léptem beljebb.

- El, de csak pár napra. - dobta bele a ruháit a bőröndbe.

- És hová? - léptem mellé majd kivettem a bőröndbe gyűrt ruháit.

- Londonba. Liammel beszélni! De te mit csinálsz? - fogta meg a kezemet.

- Egyáltalán minek neked ennyi ruha? És minek gyűröd így a bőröndbe? - kérdeztem.

- Mert át megyek a másik szobába. Lehet miattam betegek. Nem férünk el ezen a kis ágyon! - dobta vissza a ruháit.

- Értem! Szóval kövér vagyok? - léptem hátrébb.

- Nem! Csak...

- Csak mi? Mégis az vagyok? Egy tehén, igaz? Terhes vagyok! - emeltem fel a hangom.

- Figyelj Jenna, igazad van! Egy tehén vagy! - húzta össze a bőröndjét.

- Engem sem fogadsz, nem hogy még az ikreket! Ők már az életem részei, nem fogom őket eldobni, csak azért mert betegek! És küzdeni fogok értük még akkor is ha már tudom, hogy nincs sok hátra nekik. De te elmenekülsz a bajaid elől és nem foglalkozol velük! Ez az ÉLET John! - mondtam kicsit hangosabban. - de tudod mit? Sz*rd is le! Megoldom egyedül! - sétáltam az ajtóhoz majd kinyitottam. - érezd jól magadat a másik szobában! - mutattam kifelé. Dühösen húzta ki a bőröndjét. Villámok cikáztak a szemében.

- Remélem semmi baj nem lesz! - állt meg előttem majd kezét a hasamra rakta és egy puszit akart adni, de elfordítottam a fejemet. Nagyot sóhajtott majd kiment. Becsuktam az ajtót majd átöltöztem.

Mindig töröm a fejemet valamin. Milyen színű legyen az étterem fala, hogyan legyenek elrendezve az asztalok vagy, hogy John miért ilyen? Fél az egésztől vagy lehet nem is akart még gyereket. De akkor miért kérte meg a kezemet? Biztos csak lelki ismeretből. Vagy csak azért mert hogy ne csináljam végig egyedül. Lényegtelen. Biztos nem szeret már annyira, vagy soha nem is szeretett igazán.

- Ez most komoly? - rontott be a konyhába Edward.

- Hallom John elmesélte a halálos világ vége hírt! Nem komoly. Sőt még nem is halálos! - álltam fel a pulttól.

- Nem csak arra értettem! John azt mondta, hogy nem jössz Londonba! - mondta.

- Nem is említette. Meg amúgy sem mennék ilyen hírek után sehová! - fordultam felé.

- Már megint kezdi a bunkóskodást? - kérdezte.

- Nem hinném. Szerintem csak rosszul esett neki a hír! De remélem elfogadja őket úgy is, hogy betegek. - mondtam.

- Beszélek a fejével! Hisz a ti gyereketek. Mi az hogy nem fogadja el őket?

- Miattunk ne vesszetek össze megint! - fogtam meg a hasamat.

- Gyereketek lesz! Szenvednék egy kicsit, hogy nem szól hozzám John, de mindent meg ér, hogy figyeljen rátok! - mondta.

- Te aztán tökéletes családapa leszel! - mosolyogtam. - tényleg mi is van köztetek Vanessával?

- Hát már összemelegedtünk! - vigyorgott. - és hamarosan meg fogom kérni a kezét! Csak nem tudom, hogy hogyan!

- Vidd el egy romantikus helyre! Lepd meg a gyűrűvel. - indultam kifelé. Anya két fiatal lánnyal ült a kanapén és megszámlálhatatlan gyerekek rohangált körülöttük. Anyáék felém fordultak.

- Ő lenne az, Jenna! - mutatott rám. A két lány ugyan úgy néztek ki.

- Jézusom ti ikrek vagytok? - léptem közelebb hozzájuk.

- Nem is a testvérem! - mosolyogtak.

- Ők a húgaim, Samatha és Hanna. - mutatta be őket anya.

- Soha nem is említetted őket. - mondtam.

- Lényegtelen. Nem azért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk! - mondta a bal oldali. - a fiaidról lenne szó! - kérdően néztem anyára.

- Hanna fia szívbeteg! - mutatott anya az egyik gyerekre.

- Úgy voltam, mint te. Terhes voltam vele mikor megmondták, hogy nem sok esélye van a túlélésre. De még is itt van! - mondta mosolyogva.

- Sam lánya pedig oxigén hiányosan született. És látod ugyan olyan, mint a többi gyerek! - mondta anya.

- Ezt most miért nekem mondjátok? Nem én nem fogadom el a gyerekeimet akár betegen is, hanem John! - mondtam.

- Csak erőt akartunk adni! - motyogták. - mindkettőnknek az első gyereke lett beteg és szeretnénk, ha erősek lennétek!

- Én erős vagyok! De egyedül nem tudom meddig fog tartani. - álltam fel.

El akartam felejteni a mai napot. Ezen csak egy zuhanyzás vagy egy alvás segít, de nem tudnék aludni. Rémeket álmodnék. Bezárkóztam a zuhanykabin falai közé. Átadtam magamat a lágy meleg vízsimogató érzésének. Csak álltam ott mint egy kőoszlop. Megfogtam a gyűrűt amivel John megkérte a kezemet. Nézni kezdtem és elgondolkodtam rajta, hogy jó ötlet volt-e igent mondani. Lehet előbb kellett volna ezen gondolkodnom, hogy tényleg szeret-e vagy csak úgy kötelességből kért meg.

- Sajnálom! - ölelt át hátulról.

- John, mit keresel itt? - fordultam meg. Ruhástól állt be hozzám.

- Szeretnék bocsánatot kérni! Egy nagy balfék vagyok és gyűlölöm magamat e miatt. Igazad van! Tényleg elmenekülök, a bajaim elöl. Ti vagytok az életem, a mindenem. Majdnem meghaltam miután mérgesen elküldtél. - mondta könnyes szemekkel. - beszélt velem Edward, vagyis ordibált. Aztán anyukád is beszélt velem az előbb. Majd magamban emésztettem meg az egészet. Igaza van mindkettőjüknek. Egyedül nem fogod tudni végig csinálni!

- Nem fogom feladni! Addig ne gondoljunk semmi rosszra míg meg nem érkezik az eredmény. És holnap elmegyek egy másik orvoshoz! Mert kételkedem abban az öreg fószerban. - mondtam.

- Akkor meg bocsátasz? - húzott közelebb magához.

- Nem fogok olyan könnyen! De mivel szeretlek és csak te tudsz megnyugtatni és felvidítani ezért most - mondtam majd egy puszit adtam az ajkaira. - megengedem, hogy megmosd a hátam...  

15. rész: Utó szülinapi ajándék

Hey ALL! :D meghoztam! reméltem, hogy írtok többen is komit főleg ÉRTELMESET! :"D na mindegy nem töröltem ki :P legalább komiztok! Oldalt szavazzatok! :)

Jó olvasását! :)

Másnap reggel csak ültünk az asztalnál és vártunk arra a kis ribancra. Már kopogott a szemem az éhségtől.

- Meddig kell még várni? - kérdezte Cody. Apa csak az órára nézett majd egy nagyot sóhajtott.

- Ha így haladunk itt fogok megszülni! - simítottam végig a hasamat. - oh, várjunk nem is mert előbb éhen halok!

- Jenna fejezd be! - mormogta anya.

- Jaj jól van már csak nem szoktunk hozzá, hogy órákat kell várni a reggelire! - hajtottam le a fejemet.

- Jó reggelt! - mondta rekedt hangon Khaty.

- Végre ehetünk! - nyúltam a szendvicsért.

- Oh szia! - hajolt Johnhoz Khaty. Csak akkor láttam meg, hogy mi van rajta. A hasáig kivágott felső és ezek mellett még nem volt rajta melltartó. John persze, hogy azt nézte. Azt hittem, hogy felrobbanok. Köhintettem egyet. Véletlenül félre nyeltem a kenyeret, ami számba volt. Fuldokolni kezdtem tőle. Felálltam és a mosogatóhoz sétáltam majd engedtem egy pohár vizet.

- Jól vagy? - simította végig a kezét a hátamon John.

- Nem! - mondtam rekedt hangon. Mérgesen néztem rá.

- Most mi a baj? - kérdezte.

- Az hogy úgy bámultad a melleit, mint ha nem láttál volna még! - mondtam halkan, de mérgesen.

- Azt pedig nem hallottad, hogy mit mondtam neki! - mondta. Kérdően néztem rá. - hogy senki nem kíváncsi azokra! - nézett a melleimre.

- Te vagy én pasim! - mondtam majd megsimítottam az arcát és egy puszit adtam az ajkaira. Visszaültünk majd Khaty a száját fogva rohant el. Nyugodtan falatoztam tovább. Bambultam a falon a foltot, amit a falhoz vágott tojás okozott. Elmosolyodtam rajta. John a lábát az enyémhez érintette. Ránéztem majd húzogatni kezdte a szemöldökét. Még jobban mosolyogni kezdtem. Majd csücsöríteni kezdett. Halkan kezdtem kuncogni.

- Jól vagy? - kérdezte apa Khatytől.

- Persze! - ült le a székre majd recsegő hangot adott ki.

- De illetlen vagy! - mondta apa. Láttam, hogy Cody és John pukkadoznak.

- Nem én voltam! - mondta Khaty majd kivett maga alól egy puki párnát. Nem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Szégyelljétek magatokat! - mondta apa majd elküldött a szobánkba. John és Cody pacsiztak egyet. Vigyorogva néztem végig.

- Ti nem vagytok normálisak! - csuktam be a szobám ajtaját. - apa egy évig fog minket piszkálni.

- Na és? Az a senki megérdemli! - mondta John.

- Igen! Széttépte a macimat! - mondta Cody.

- Oké de... - kezdtem bele. Az ikrek fura érzést nyomtak a hasamra. Táguló érzést éreztem.

- Minden rendben? - kérdezte John.

- I-i-igen! - dadogtam. - de ez olyan fura! - fogtam meg a hasamat.

- De. De mi a baj? - jött közelebb.

- Ez olyan mintha hirtelen növekedne a hasad. Fura, de mégis jó érzés! Fogd meg! - tettem a John kezét a hasamra.

- Hogy mozognak! - mondta.

- Én is! - rohant hozzám Cody majd a hasamra hajtotta a fejét. Alig akartak elengedni már levegőt is alig kaptam.

- Jó elég lesz! - léptem hátrébb.

- De olyan jó! - mondta Cody. John letérdelt majd ugyan úgy ráhajtotta a fejét a hasamra, mint Cody.

Délután volt és a kanapén ültem. A lábamat az asztalra tettem fel. Hátra dőltem és bekapcsoltam a tv-t. Egy tál chipset tettem a hasamra. A tv-ben valami hülyeség ment. Mexikói szappanoperák tömkelege. Ugyan arról szól mind csak másik szereplővel. John leült mellém majd izgatottan kezdte nézni a tv-t és a chipset zabálta.

- Oh, szegény Miguel! - mondta. Hátra hajtottam a fejemet és egy halkat nyögtem. - óh de erotikus! - mondta örömtelien majd egy puszit adott a nyakara.

- Mit akarsz? - hajoltam vissza. Maga mellé nyúlt majd egy adag filcet mutatott fel.

- Rajzolhatok a hasadra? - kérdezte gyerekesen.

- Csak, ha nem alkoholos filc! - tettem magam mellé a chipset.

- Ez ilyen test ceruza vagy mi! - mondta majd felhúzta a pólómat. Közben átkapcsoltam a zene csatornára. John levette a filc kupakját majd lassan érintette hozzá a hasamhoz.

- Ez hideg! - mondtam vékony hangon. Csak mosolygott egyet majd tovább rajzolt. Ránéztem a hasamra. Egy nap volt rajta.

- Ne nézz ide! - fordította el a fejemet. Tovább rajzolt majd a tv-ben Taylor Swift új számát adták. John énekelni kezdte.

- Ezt elénekeltük Edwarddel! - mondta majd rákontrázott. A telefonom csörögni kezdett. John kihalászta a zsebemből majd a fülemhez rakta.

- Igen? - szóltam bele a telefonba.

- Jenna Andrewst keresem. - mondta egy férfihang.

- Én vagyok! - vettem ki John kezéből a telefont.

- A pizzéria adatairól érdeklődnék! - mondta. John csak tovább rajzolt a hasamra. Elvettem a kezét majd felálltam. A szobámba indultam az adatokért. Lediktáltam neki majd azt mondta, hogy ma délután ki is szállítják, és majd alá kell írnom.

- Lefényképezhetem? - lépett be John az ajtóba.

- Kizárt dolog! - indultam kifelé.

- De olyan jól sikerült! - jött utánam. - nem mutatom meg senkinek! Amúgy is nincs még kép a hasadról.

- Jó, hogy mondod! Holnap belépek az ötödik hónapba! - álltam meg. - lefényképezheted! De csak a hasamat. - fordultam felé.

- Jaj de jó! Gyere! - fogta meg a kezemet majd lehúzott a lépcsőn. Megállított a fal mellett majd felhúzta a pólómat.

- Fogd meg a pocidat! - utasított. Mosolyogva csináltam azt, amit mond. Vagy negyven képet csinált a hasamról. - ezt fel kell tennem a laptopra, mielőtt, kitörölnéd! - rohant fel a lépcsőn. Lenéztem a hasamra. Egy kék fiú és egy kék lány pálcika ember volt rá rajzolva plusz jellel meg egy nap. Lehúztam a pólómat majd leültem a kanapéra. Nézni kezdtem a tv-t. Unalmas volt. Kikapcsoltam majd hátradőltem. Khaty falfehéren jött le a nappaliba. Fura volt így látni.

- Jól vagy? - kérdeztem mintha érdekelne.

- Nem annyira! - ült le mellém. - de mit érdekel téged? - legyintett.

- Azért, hogy te bunkó vagy én nem leszek az! - mondtam. Csendben ültünk pár percig.

- Tegnap este óta a rosszul lét kerülget. - hajtotta le a fejét.

- Hánytál is? - hajoltam előre.

- Igen! - mondta zokogva. Tudtam, hogy miről van szó.

- Ismerem ezt az érzés! - mondtam.

- De hogy is!

- Mikor voltál együtt azzal a fiúval? - kérdeztem.

- Ne érdekeljen az téged! - mondta.

- Ez fontos! - tettem a kezemet a hátára.

- Több mint két hónapja! - motyogta. Bólogattam majd magam felé fordítottam.
- Te terhes vagy! - mondtam. Elkerekedett a szeme.

- De azt mondta, hogy van nála gumi! - zokogta. - egy éjszakás kaland! Nagyszerű!

- Az olyanoknak nem szabad hinni! - tettem a kezemet a hátára.

- Te hogy bírtad végig csinálni? - nézett rám.

- Úgy, hogy én huszonegy vagyok és felnőtt. Te viszont még tini! - mondtam.

- És most mégis mit csináljak? - kérdezte.

- Két választásod van! - ültem közelebb hozzá. - vagy megtartod! Vagy elveteted! - torok szorítva mondtam ki az utolsó szót.

- De az abortusz az gyilkosság! - mondta.

- Csak a magzatnak! - mondtam halkan. Nem szeretek erről beszélni.

- Te nem akartad elvetetni? - kérdezte.

- Soha! Azt gondoltam régen, hogy ha véletlen esek majd teherbe akkor nem fogom elvetetni! Mert egy gyermek a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaphatsz! - mondtam. Lehajtotta a fejét majd sírni kezdett. Közelebb ültem hozzá és átöleltem.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - húzódott el tőlem.

- Tudom, hogy min mész keresztül! Én is átestem egy hasonlón! - mondtam.

- Egy lúzer vagyok! Majdnem kibuktattalak és majdnem elestél. Megsirattam Codyt is! Anya már nem úgy viselkedik velem, mint régen. Miért van ez? - kérdezte fen hangon.

- Mert mindenki változik! - mondtam. Rám nézett majd átölelt és sírni kezdett. Hosszas perceken keresztül sírt a vállamon. Együtt éreztem vele. Szenved és azért ilyen bunkó mindenkivel.

Délután három óra volt, mikor hívtak, hogy tizenöt percen belül ott lesz a szállítmány. Sietve mentem le a lépcsőn. Apa és anya a nappaliban beszélgettek! Történelmi pillanat volt.

- Apa elvittem a kocsit! - mentem az ajtó felé.

- Nem viszed sehová! - mondta. Megfordultam majd kérdően néztem rá.

- De miért? - kérdeztem.

- Mert nem!

- Jaj, de apa! Sietek! Hagy vigyem már! - mondtam gyerekesen.

- Nem! Háromszor koccantál és egyszer majdnem baleseteztél! Nem engedhetem, hogy valami kárt tegyél magadban! - mondta.

- Aljas rágalom! - mondtam. - most menjek gyalog? Apa nézz már rám! - mutattam végig magamon. Csak bámult. - terhes vagyok és nem tudok sokat sétálni!

- Nem, viszed sehová a kocsit! - emelte fel a hangját.

- Hát jó megyek gyalog! - csaptam le a szekrényre a kulcsot majd felvontam az államat és elindultam kifelé. Dühösen csapkodtam a lábaimat. El fogok késni és az ajtóban fogják lerakni a díszletet. Ki fogja azt a dög nehéz cuccot bevinni? Majd én? Azt nézhetik!

- Ó szia cica! Van gazdád? - lassított mellettem egy kocsi. Már majdnem oda vágtam neki, hogy van és utálja a patkányokat, mire oda néztem. John volt az. Könyökölt az ablakba és ördögien vigyorgott. - most jössz vagy sem? - állt meg a kocsival. Lassan sétáltam a kocsihoz és sértődötten. Beszálltam majd mérgesen csatoltam be a biztonsági övet. Összekulcsoltam a kezeimet majd dobogni kezdtem a lábammal.

- Miért vagy durcás? - kérdezte, majd gázt adott.

- Te benyaltad magad? - néztem rá mérgesen.

- Nem! Ő mondta, hogy jöjjek utánad! - mondta.

- Szóval, egyedül eszedbe sem jutott volna, hogy utánam gyere? - kérdeztem.

- De, csak nem mertem volna elhozni a kocsit, engedély nélkül!

- Beszari! - motyogtam.

- Te sem merted! - motyogta vissza. - amúgy milyen koccanásokat csináltál? - kérdezte normál hangnemben.

- Neki mentem egyszer a kukának, egyszer meghúztam a szomszéd kocsiját, és egyszer neki mentem a garázs ajtajának. - mondtam. Halkan kezdett kuncogni, majd hangos nevetésbe tört ki. - ez nem vicces! - mondtam dühösen. John nem figyelt az útra. Éppen két gyerek rohant elénk.

- John vigyázz! - kiabáltam. Hirtelen lefékezett.

- Hoppá! - mondta meglepődötten.

- Azért én nem veszélyeztettem az emberi életeket! - mondtam. Csak gúnyosan rám mosolygott majd tovább mentünk. Pár perc alatt ott voltunk. A szállítók épp akkor parkoltak le. Kábé fél óra alatt cuccoltak le. Ledöbbenten álltam be a pizzázóba. Vagyis az étterembe. Szanaszét rakták le a dobozokat. Hiába mondtam, hogy mit hová tegyenek, csak azért is. Ugyan már hisz terhesen is olyan könnyű nehéz dolgokat pakolászni.

- Azt hiszem lesz egy kis dolgunk! - mondtam, mikor John mellém állt.

- De ezek amúgy mik? - bontotta ki az egyik dobozt.

- Azaz új gáztűzhely! Na meg asztalok, székek, a díszlethez pár cucc meg az új pult néhány darabja. - mondtam.

- Hát tényleg lesz pár dolgunk! - lépett közelebb.

- Nem is kevés! És még az engedély sehol sincs! Pedig háromszor hívtam fel őket, de semmi válasz. Na meg az ablak címke sincs még meg! - mondtam.

- Nyugi! - húzott magához.

- De hogy nyugodjak le? Apa semmit nem tesz ez érdekében, és magasról lepottyantja!

- Ne foglakozz vele! Idő, mint a tenger! - mondta. Kezemet a tarkójára csúsztattam.

- Ezt elárulnád, hogyhogy csinálod? - kérdeztem.

- Mit? - mosolygott.

- Hogy így megnyugtatsz és olyan jó melletted, lenni?!

- Nevezném sima szeretetnek! - mondta majd lágyan csókolni kezdett. -  igen! Ezzel kérdezni is akartam valamit! - húzódott el tőlem majd tapogatni kezdte magát. Az alsó ajkamba harapva néztem végig. - hol van már? - kutatta végig a zsebeit. - áh megvan! Na azt akartam mondani, hogy három okom van rá, hogy ezt neked adom. Sorolhatnék ezret is, de ez a három a legfontosabb. - mondta. Az arcára komolyság ült ki.
- Első; semmi értékeset nem kaptál tőlem szülinapodra. Második; hamarosan szülők leszünk. Harmadik; elmondhatatlanul szeretlek! - mondta mélyen a szemembe nézve. Nem tudtam, hogy mosolyogjak vagy sírjak.

- Nem éppen egy romantikus hely, de itt az ideje megkérdeznem. - mondta majd elő vett valamit a zsebéből. Kicsit közelebb lépett majd lassan térdre ereszkedett.

- Leszel a feleségem? - kérdezte majd kinyitotta a kis piros ékszerdobozt. Nem tudtam mit mondani. Köpni, nyelni nem tudtam. Megfagytam és csak álltam ott. Láttam rajta, hogy elbizonytalanodik.

- Az igen az megfelelő válasz? - kérdeztem vissza. Felcsillant a szeme. - igen! - nyújtottam elé a kezemet. Lágyan megfogta majd felhúzta rá a gyűrűt. - ez gyönyörű! - húztam el a kezemet. Egy nagyobb gyémánt volt rajta, kisebbekkel körbe rakva. Elnézelődtem rajta. John felállt majd magához húzott.

- Nem örülsz? - kérdezte. Fapofával néztem rá. Láttam rajta, hogy szomorkás. Nem tudtam tovább állni, mosolyogni kezdtem.

- Egyáltalán nem! - motyogtam majd a kezemet a nyaka köré fontam és csókolni kezdtem…

14. rész: My little sister

HEY! :) Megvolt a négy komi! Többre számítottam, de ahogy látom megint van a korlát, hogy négynél több komi nincsen. De most hoztam egy rövidebb részt. Remélem itt már több komit kapok mint négy. Mert engem a komit motiválnak, hogy milyen rész hozzak és milyen hosszút, meg hogy mennyire várjátok és persze, hogy mennyien olvassátok! :)

Egy ideig most nem fogok részt hozni! SORRY! De ez csak párnap. Jövőhéten már hozok! Számítsatok rám! :D

Jó olvasást! :)

Has simogatás, korgás, pisilhetnék és álmatlanság. Már annyira ki pihent voltam, hogy nem tudtam aludni. A babák már szétrugdosták a hasamat. Éhes voltam. Pisilnem is kellett. Szinte kirohantam a mosdóba. Megkönnyebbülve ültem le a wc-re. Miután elvégeztem a dolgomat a mosdókagylóhoz léptem megmosni a kezemet majd az arcomat. Egy kisebb meglepetés várt. Az arckrémjeim ki voltak nyomva. A fogkrém középen volt megnyomva és a szemhéj púdereimet, amit ott tároltam szét voltak passzírozva. Mindezt pepitába, a mosdókagylóba. Dühösen mentem le a nappaliba. John a laptopját nyomkodta.

- Oh jó reggelt! - mondta kedvesen.

- Jó reggelt! - sziszegtem a fogaim közül. Felállt majd elém lépett.

- Mi a baj? - kérdezte.

- Láttad már a fenti mosdóban a krémet? - kérdeztem nyugodtan.

- Csak annyit mondok, hogy nem én voltam! - mosolygott. - és még annyit, hogy ne menj be a konyhába!

- Mit csináltál már megint? - vontam fel a szemöldökömet.

- Én, semmit! - tiltakozott a kezével.

- De valami van!

- Igen van. - motyogta. Elindultam a konyha felé. - Jenna jobb lenne, ha nem mennél be! - fogta meg a karomat. Csak tovább mentem. Mikor beléptem megfagyott a levegő körülöttem. Egy csaj ült az étkező asztalon, ahol én szoktam enni.

- Jaj apuu! Tudod anya nem olyan! - nyávogta a csaj. Jaj ne már! Hétvége van. El is felejtettem, hogy jön. Magamra öltöttem a kedves álarcot és oda sétáltam hozzá.

- Hát megérkeztél? Nagyon örvendek! Jenna. - nyújtottam a kezemet. Flegmán nézett rám. Elhúztam a kezemet. Kedvesen mosolyogtam. Utálom az ilyen embereket. - és nagyon örülnék, ha leszállnál az asztalról. Azon étkezni szoktunk, nem ülni! - mondtam nyugodtan.

- Na és? Nem vagyok fertőző! - mondta.

- Mindenki tudja, hogy mi jön ki onnan, amin ülsz és kicsit undorító lesz ott ennem! - ültem le a székre.

- Ohm te ülsz itt? - szállt le az asztalról. - bocsi! - mosolygott. Anya pék sütiket rakott elém. Minden szombaton ez a reggeli. Imádom. Khaty és apa elbeszélgettek. Az eleje még értelmes is volt, de amit utána mondott nem tudtam tőle tovább enni.

- Tehát te már nem vagy szűz? - kérdeztem. Csodálkozva néztem, ahogyan boldogan öröm telien bólogatott.

- De úgy látom már te sem vagy az! - mutatott a hasam felé.

- De én huszonegy vagyok, te meg tizenhat! - emeltem meg a hangom.

- Nem vagyok terhes! - nyávogta. Nem bírtam tovább hallgatni a hülyeségeit, azt hogy ő mennyit bulizik, milyen hülyék a tanárjaik és még minden más hülyeségről. Elment az étvágyam tőle. Miközben felfelé mentem a lépcsőn a pocakomhoz kezdtem beszélni.

- Ilyen értetlen kölyköt! Ha ti is ilyeneket lesztek, meg se szüllek titeket! - simítottam végig a hasamat. Mikor felértem az emeletre John a bőröndjét húzta maga után.

- Te hova mész? - kérdeztem ijedten.

- A húgodnak kell a hely! - vakarta meg a tarkóját majd elsétált mellettem.

- Elmész? - fordultam meg. A torkom összeszorult. Féltem, hogy ismét elveszítem.

- Csak a kanapéig! - emelte meg a bőröndjét.

- Van a szobámban hely! - mentem a lépcsőhöz.

- Nem akarlak titeket összenyomni. - mondta.

- Este is elfértünk! Amúgy is az oldalamon szoktam aludni. Elférünk! Gyere már! - követeltem. Megállt az utolsó lépcsőfoknál. - kérlek! - mondtam kislányosan. Megfordult majd mosolyogni kezdett.

- Most cipeljem vissza ezt a dög nehéz bőröndöt? - kérdezte.

- Nem muszáj! Van pár kismama ruhám. A múltkor olyan jól állt rajtad. - mosolyogtam. Két lépéssel fent volt nálam.

- Szóval női ruhákat vegyek fel? - fogta meg a derekamat.
- Megnéznélek az egyik testhez simuló ruhámban! - karoltam át a nyakát. 

- Nem fogom felvenni! - mondta, majd tolni kezdett hátra felé.

- Nekem aztán jó vagy meztelenül is! - húztam meg a nyakánál a pólót.

- Mániás vagy! - húzott közelebb magához.

- Hazudós!

- Nem tudom, ki indult rám a múltkor. - tolt be a szobámba.

- Ki volt az? - kérdeztem.

- Szerintem a leendő gyerekeim anyja! - csúsztatta a kezét a hasamra majd egy lágy puszit adott.

- Csak szerinted vagy rosszul emlékszel? - kérdeztem. Hirtelen magához húzott és egy hosszú puszit adott az ajkaimra.

- Rosszul emlékszek! - motyogta a számra. Elhúzódódtam tőle, de nem engedett el. Egy újabb puszit adott.

- Összenyomod a... - motyogtam, de nem hagyta, hogy beszéljek. Csókolni kezdett. Újra érezni az ajkait olyan volt, mint aszályban a várt eső. Puha, lágy, érzéki, csodálatos, tökéletes, valahol mélyen vad. Kezeim a hátát simogatták.

- Jenna... Oh, bocsánat! - zavart meg minket anya. Elléptem Johntól majd anyára néztem. - csak azt akartam, hogy... - vakarta meg a tarkóját.

- Én nem is zavarok! - indult kifelé John mosolyogva, majd becsukta maga után az ajtót.

- Szóval, ti együtt? - mutogatott anya. - tudtam én! - mosolygott.

- Ezt akartad nem? - indultam a szekrényhez.

- Igen, csak én azt hittem, hogy azonnal egymásnak estek, ahogy az előbb! - mondta. Közben a napi öltözékemet állítottam össze.

- Az nem egymásnak esés volt, csak egy szerelmes csók. - mondtam kaján vigyorral.

- Tudom, hogy mást is csináltatok! - mondta.

- Anya, neked nincs más dolgod? - kérdeztem. Közben levettem a felsőmet.

- Van, csak azt akartam mondani, hogy a húgoddal próbálj rendesen viselkedni. Apád már így is ideges, hogy leszóltad. - mondta.

- Apa pártján állsz vagy az enyémen? - vettem fel a kék felsőmet.

- A tiéden, de szeretek békében élni! - indult kifelé.

- Most nem fogsz! - toltam le a nadrágomat.

- Majd meglátjuk! - mondta majd kiment. Gyorsan felöltöztem, majd megigazítottam a hajamat.

- Szóval van hely nálad! - állt be az ajtóba John a bőröndjével.

- Ez itt mind az! - mutattam körbe a szobámon.

- Jó kevés. - jött közelebb.

- Tudod, van még hely a kanapén is. - léptem az ágyhoz.

- Te mondtad, hogy jöhetek hozzád! - mondta.

- Nem azt jelenti, hogy el is kell fogadnod! - fogtam meg a takarót. - sőt, van két kutyánk! Mellettük is van hely! - igazítottam meg a párnákat.

- Ez a Jenna hiányzott! - ölelt át hátulról.

- Melyik? - fordultam meg.

- Ez a kötekedő, beszólogatós és szexi. - szorított magához.

- John, a babák! - toltam el magamtól.

- Jaj tényleg! - lépett hátrébb. Letérdelt majd pólón keresztül puszilgatni kezdte a hasamat. - egyet ide. - puszilta meg a baloldalt. - egyet ide is! - puszilt középre. Felállt majd a szemembe nézett. - egyet pedig a mamának! - adott egy puszit az ajkaimra.

- Nem vagyok mama! - mormogtam.

- De! Kismama vagy! - mosolygott. - és gyönyörű. - adott még egy puszit. - és dögös. - motyogta. Majd a nyakamat célozta meg.

- John azt mondtad nem ismétlünk! - nyögtem.

- Tudom, de nem lehet neked ellenállni! - szívott egyet a nyakamon. El akartam tolni, de valami/valakik azt súgta, hogy ne utasítsam el. Kicsit fura volt a múltkor is, ugyan terhes vagyok, de az a többszöri érzés, orgazmusok halmaza. Feledhetetlen!

Már majdnem viszonozni kezdtem mikor egy sikítást hallottam.

- Ez mi volt? - toltam el John magamtól.

- Én nem hallottam! - puszilgatta tovább a nyakamat. Eltoltam majd az ajtóhoz léptem.

- Sírj csak! - hallottam Cody szobája felöl. Azonnal elindultam felé.

- Senki nem hall! - mondta Khaty. Felismertem a nyávogó hangjáról.

- De igen! - löktem be Cody szobájának az ajtaját. Khaty meglepődve nézett rám. Cody a földön térdelt és sírt. Nem tudom mit csinálhatott vele.

- Nem tudom mi a baja! - mondta elképedve. A háta mögé tette a kezét. Cody csak tovább sírt.

- Valamit csak csináltál! - mentem oda Codyhoz.

- Én semmit! - ártatlankodott.

- A macim! - mutatott Khatyre Cody. Kérdően néztem rá. Levágta a padlóra a macit.

- Itt van te hiszti gép! - mondta flegmán majd elindult kifelé.

- Kis cafka! - hajoltam oda Codyhoz. Széttépte a maciját. Leszakította a kezét és az egyik fülét. Cody nem bírta abba hagyni a sírást. Szinte a maci volt a barátja. Az ágyon ültem, ö pedig szorosan bújt hozzám.

- Meghalt! - szipogta.

- Meglehet gyógyítani! - simítottam végig a hátát.

- Tényleg? - hajolt el tőlem. Bólogattam majd felpattant és a kezembe nyomta a macit. - gyerünk! Gyorsan! - húzott kifelé.

- Óvatosan! - mondtam miközben a lépcsőn rángatott lefelé.

- De Tedy meg fog halni! - nézett rám kerek szemekkel. Gyorsan lementem a lépcsőn majd anya szobájába mentem. Elvettem a tűt és a cérnát a szekrényéről majd leültem és elkezdtem összevarrni a macit. Cody közben arról beszélt, hogy milyen sok mindent csináltak már együtt. Képzelt barát, de ez minden gyereknél előfordul.

- Azt tudtad, hogy szeretik a macik a mézet? - könyökölt az asztalra.

- Minden maci szereti a mézet! - mosolyogtam. - sőt csak azt a mézet amit az erdőben találnak! - mondtam miközben az utolsó öltést végeztem a maci fülén.

- Ezt tudtam! - vigyorgott. - tegnap anya azt mondta, hogy a királylányok az Óperencián túl laknak. Ez igaz? - kérdezte. Elsőre nem értettem mire mondta. Majd rájöttem, hogy a mesék úgy kezdődnek, hogy az Óperencián is túl.

- Persze! A gyönyörű, magányos hercegnők ott laknak. - mondta John.

- Az messzi van? - kérdezte Cody.

- Nincs. - mondta John.

- Oda bármikor elmehetek? - fordult felém Cody.

- Csak akkor, ha olyan nagy leszel mint John! - húztam meg a cérnát majd elvágtam. - tessék! - adtam oda Codynak a macit. Elkerekedett a szeme, kivette a kezemből majd elindult kifelé. Mikor elért Johnhoz visszafordult.

- Köszönöm! - mondta. Mosolyogva bólintottam egyet majd kiment.

- Te hős vagy! - lépett be John.

- Nem, csak éhes! - álltam fel. Nem akart kiengedni. Bármerre indultam elém állt. Megfogtam a vállát és kitoltam. Kikerültem, majd elindultam a konyha felé. Khaty a kanapén ült. Flegmán néztem rá. Bementem a konyhába. Csináltam pár ezer kis szendvicset majd elindultam kifelé. Khaty előtt sétáltam el. Nem néztem rá. Ki volt nyújtva a lába, azt gondoltam, hogy majd átlépem, de nem. Megemelte a lábát és majdnem elestem. Szerencsére meg tudtam állni. Megfordultam és mély levegőt vettem, hogy majd leordítom a fejét, de John megelőzött.

- Te normális vagy? - emelte meg a hangját John.

- Miért? - véknyította el a hangját.

- Nem látod, hogy terhes? El is eshetett volna! - lépett mellém.

- Ja, hogy terhes! Én azt hittem, hogy ilyen kövér! - mondta, majd tovább nézegette a telefonját. Láttam John arcán, hogy majd felrobban. Megráztam a fejemet, hogy ne mondjon semmit és hagyjuk rá, de a szeme azt mondta, hogy nem!

- Figyelj! Mitől van neked ekkora arcod? Van valami maffiai kapcsolatod valakivel? Vagy mi? Mert vissza vehetnél az arcodból! Egyáltalán nem vagy poénos! - mondta fenn hangon.

- Hö! Mert te ki vagy? Egy lepukkant sztár, aki csóré és egy putriba költözött. - fordult felénk. Megfogtam John kezét és azt mondtam neki, hogy hagyjuk, nem éri meg. Elhúzta a kezét és közelebb lépett Khatyhez.

- Na ide figyelj, te nem vagy ebben a házban SENKI! Érted? Nem tudsz te semmit a múltamról, és ne sértegesd Jennát! - mondta. Láttam, hogy apa akkor lép be a házba.

- John, gyere már! - nyújtottam a kezemet. Nem figyelt rám, csak mérgesen nézett Khatyre.

- Ha még egyszer meglátom az előbbit, én kicsinállak! - mondta. Szeme szinte lángolt.

- Majd kicsinállak én! - állt John mögé apa. John lassan fordult meg. Tudtam, hogy nem fog ebből jól kimászni.

- Apa, jó hogy jöttél! Meg gyanúsított! - állt fel Khaty majd apa mellé állt.

- Nem is igaz! - mondta John.

- Te vagy egy senki nem Ő! És ne beszélj így a lányommal! - mondta apa.

- A másik lánya meg majdnem elesett! Mert a lánya kibuktatta! - mondta John.

- Nem is igaz! Mondom, hogy gyanúsítgat! Ugye nekem hiszel apuuu? - bújt apához Khaty. John mellé mentem majd megfogtam a kezét.

- Persze, hogy neked! - mondta halkan apa.

- John! - suttogtam.

- Ja és még Codyt is megsiratta! - mutatott rám Khaty. Nem bírtam magamban tartani.

- Persze, majd csak úgy szétszaggatom a maciját, nem? - emeltem meg a hangomat.

- Igen! - mondta Khaty. - te ribanc! - tátogta. Ördögi mosoly ült ki az arcára.

- Ez igaz? - kérdezte apa. Nem válaszoltam. - tudtam, hogy utálod Codyt! És Khatyt is! - ordibálta. - hogy lehetsz ilyen szívtelen? A saját testvéreddel! Képtelenség! Ne kerülj a szemem elé! - mondta. Khaty csak mosolygott. Elengedtem John kezét majd a szobámba siettem. A saját apám így viselkedik velem. És ezt, azaz angyali Khatyke hozta ki belőle! Ezt még, hogy visszakapja! De azt viszont szeretem, hogy John így megvédett.

- Jól vagy? - nyitott be John.

- Igen, csak kicsit rosszul esett. - sütöttem le a tekintetemet, majd könnyezni kezdett a szemem.

- Ó! - ölelt át. A homlokomat a mellkasához nyomtam. Ringatni kezdett. Kicsit megnyugodtam, de nem teljesen. Ismét síró görcsöt kaptam. Alig bírt John megnyugtatni. Inkább nem is tudott. Még este is kitört rajtam.

13. rész: How did you know?

Úristeeen! :O nem tudjátok ti, hogy mennyit szenvedtem vele, mire mindent amit kitaláltam benne legyen! :D azta mindenit!! Lényeg, hogy remélem tetszik és komiztok, mint mindig, de van egy hatalmas nagy feltétetem: 4 komi után fogok ezentúl hozni részt, mert tudom, hogy többen olvassátok, mint hárman és három kominál több nem szokott lenni! Szóval tessenek komiz, mert kíváncsi vagyok a véleményekre, ne tessék kedvtelennek lenni és lustának lenni. De most szerintem pár író nevében is beszéltem!!!
Jó olvasást! :)

Egész éjjel beszélgettünk. Minden szóba jött. Világbéke, világvége, Britney Spears, csokik, titkos ügynökök, a banánok, szuperhősök, ikrek. Majd elmondtuk egymásnak, hogy mi nyomja a szívünket. Elmondtam neki, hogy min mentem keresztül a suliban. Mennyien piszkáltak apa sikere miatt. És hogy szinte mindent megkaptam csak egy dolgot nem. Szeretetet! Mikor kimondtam ezt az egy szót John magához szorított. Valami fura járta át John testét. Beleremegett.

Fura volt egyedül felébredni. Péntek reggel van, és huszonegy vagyok. A függönyön beszikrázó nap fénye szinte megvakított. Felálltam majd elhúztam a függönyt. Csodálatos reggel volt. Hétágra sütött nap.

- Oh már felébredtél? - kérdezte csüggedt hangon John. Meg fordultam és az ajtóban állt egy tálcával. - meg akartalak lepni! - közeledett felém.

- Ha erről van szó! - bújtam vissza az ágyba. - gyere be még egyszer! - hunytam le a szememet majd vártam, hogy felébresszen. Mosolyogtam. Csak úgy jött belőlem a boldogság.

- Álomszuszék, kelj fel! - mondta halkan. Felültem, majd nyújtózkodtam egyet. Az ölembe rakta a tálcát és vigyorogni kezdett. Pirítóst hozott. Mogyoró vajjal és jam-mel.

- Jó reggelt szülinapos! - térdelt le az ágy mellé majd rátámaszkodott. Nézte, ahogyan megkenem a pirítóst, majd elkezdem enni. Nem bírtam megállni nevetés nélkül. Soha nem szerettem, ha néznek evés közben.

- Ne bámulj már így! - nyámmogtam.

- Jó, bocsi! Csak várom, hogy mit szólsz majd a következő meglepihez. - mosolygott majd felállt.

- Nem azt mondtam, hogy menj el! - mondtam. Ez csak úgy kicsúszott. Nem gondoltam át, hogy mit is akarok, mondtam. Zavartan mosolyogtam.

- Nem hoztam neked meleg tejcsit! - mosolygott majd elindult kifelé.

- Rakjál bele cukrot is! - mondtam kislányosan.

- Hány teáskanállal? - fordult vissza az ajtóból.

- Kettővel. - folytam lejjebb az ágyon. Meg feszítette a hüvelykujját majd kiment. Pár pirítóst ettem meg, nem voltam éhes! Félre tettem a tálcát majd felálltam és felöltöztem. Erős copfba kötött fel a hajamat. Epres szájfényt raktam az ajkaimra, kevés alapozót és vékonyan húztam ki a szememet. Majd lementem a nappaliba. Anya és apa a kanapén ültek. Ritka pillanat.

- Jó reggelt! - mentem el mellettük.

- Várj már! - mondta apa. Valami baj van vagy valamit csináltam.

- Igen? - fordultam vissza félénken.

- Gyere már ide! - ütögette meg apa a kanapét. Lassan oda sétáltam majd leültem közéjük. - mivel átvetted a pizzéria átalakítását és sokat dolgoztál már rajta. Amúgy meg szülinapod van ma ezért úgy döntöttem, hogy ezt neked adom! - nyújtotta át az ezüst bankkártyáját, ami még anno a cégtől volt.

- De apa ez..

- Nem de, hanem vedd el! Régen adtam már neked bármit is szülinapodra! - soha nem adtál semmit. Javítottam ki magamban.

- Hát köszönöm! - vettem el tőle a hitelkártyát.

- Tőlem meg ezt kapod! - nyújtott át anya egy kis könyvet. - ebben mamád, az én, a Codyé és a te születési adataink vannak. Szeretném, ha te vezetnéd tovább! Nem tervezek több gyereket. - mosolygott. - és itt egy új! - Lassan nyitottam ki a könyvet. Végig lapoztam a generációkat. Mikor elértem magamhoz mosolyogva olvastam el a születési adataimat. 52 centiméter, 3250 gramm, huszonhárom óra negyvenkilenc perc.

- Ilyen későn születtem? Az már majdnem huszadika. - szólaltam fel.

- Ha tudnád mennyit, szenvedtem veled! Nem volt téged olyan könnyű a világra hozni. - mondta anya majd végig, simította a kezét a hátamon. Összecsuktam a kis könyvet majd kinyitottam a frisset. Krémszínű volt. Azaz a semleges nem színe. De azért tetszett. Több gyereket is be lehet írni. Ha lesz több! Megköszöntem majd átmentem az ajándékaimmal a konyhába.

- Te még mindig a meleg tejemet csinálod? - álltam John mellé.

- Azért nem a tiéd! A bociból jött. - mutatott a dobozos tejre.

- Az tudod mikor látott tehenet? - kérdeztem. - szinte soha! - álltam mellé.

- Amúgy mit is terveztél mára? - nyomta a kezembe a bögrét.

- Csöpögős film nézést, délutánra nem tudom, estére egy kis sétát és naplemente nézést! Egyedül, de mivel te egésznap velem akarsz foglalkozni ezért ez így felrobbant. - mutattam a kezemmel.

- Nézzünk ketten csöpögős filmet! - mosolygott. Ahogy belekortyoltam a tejbe úgy köptem vissza azt a bögrébe.

- Biztos vagy benne? - töröltem meg a számat.

- Miért is ne? Nem láttál még pasit romantikus filmet nézni? - kérdezte.

- Pasit már igen. - mondtam. - de téged... - legyintettem. Gonoszan nézett rám.

- Azt hiszed huszonegy vagy és már is beszólhatsz? - kulcsolta össze a kezeit.

- Igen! - mondtam büszkén.

- Hát jól hiszed! - vigyorgott majd elindult kifelé. A gyomromon valami furcsa bizsergető érzés futott át. Belekortyoltam a tejbe hátha elmúlik. Azt hittem, hogy a gyomorsavam rakoncátlankodik ismét, de nem. Nagyon furcsa érzés volt. Letettem a pultra az üres bögrét majd kimentem a nappaliba. Korom sötét volt.

- Csendes pihenő? - kérdeztem. Lehet senki nem volt ott, aki válaszolt volna. Félénken mentem keresztül a nappalin próbáltam emlékezetem szerint kikerülni a bútorokat. Kétszer rúgtam bele a dohányzó asztalba és a kanapéba. Nem törődtem vele. Csak el ne essek! Nem is tudom, mit csinálnék, ha a babáknak valami baja esne. Az arcom egy puha, férfi parfüm illatú pamut pulcsiba fúródott. Nem válaszolt, hiába kérdeztem. Kezemet a mellkasára raktam majd tapogatni, kezdtem a testét felfelé. Mikor elértem az arcát éreztem, ahogyan mosolyra húzódik a szája. A haját céloztam meg. Tudtam, hogy ki Ő. Elsőnek csak tapogattam hosszúkás fürtjeit majd beletúrtam. Hagyta magát. Tudtam, hogy nem szereti, ha a haját piszkálják. Csak jobban kezdtem túrni szőkés tincseit.

- Csináld még! - mondta.

- Ha jobban felérnélek... - motyogtam.

- Lényegtelen! - mondta majd bekapcsolta a tv-t. Fura volt a szememnek, azaz éles fény. Hunyorogva néztem Johnra. Lassan leültem a kanapéra, és simogatni kezdtem a hasamat.

- A többiek hol vannak? - kérdeztem.

- Edward és Vanessa elmentek, anyukád elment shoppingolni, Cody meg apukáddal. - mosolygott. - szóval csak mi ketten vagyunk. - nézett rám majd felhúzta az egyik szemöldökét.
- Fantasztikus! - mosolyogtam majd a tv-re szegeztem a tekintetemet. Nem akarok neki esni. Nem is fogok.

- Mit nézzünk? - kérdezte.

- Ha igaz volna. - vágtam rá.

- Ez a szín tiszta valóság! - mondta. Elmosolyodtam.

- Az a film címe te észlény! - tettem a kezemet a homlokomra.

- Nem értem! - rázta meg a fejét. Kikaptam a kezéből a távirányítót majd kiválasztottam a filmet. Mikor elkezdődött elhelyezkedtem a kanapén, de nem volt jó. Felraktam a lábaimat, majd úgy ültem. Így sem volt jó.

- Sokáig fészkelődsz még? - kérdezte. Nekidőltem a kanapé karfájának majd a lábaimat John ölébe raktam.

- Már nem! - mondtam vigyorogva. Már négyszer láttam ezt a filmet, de nem tudom megunni. Egyszer sem sírtam rajta. Szeretem, hogy ilyen furán lett kitalálva a forgató könyve. "Szelem" csaj. Vagyis a lelke van ott a pasival. Már ez is olyan fura.

Mikor a film végéhez értünk nyújtózkodtam egyet. John a kezét az orrához rakta majd szipogott egyet. Oldalra dőltem, hogy jobban lássam. A szemei könnyben úsztak. Letettem a lábaimat majd közelebb ültem hozzá.

- Még soha nem láttalak így! - tettem a kezemet a vállára. Rám nézett majd hirtelen átölelt.

- Soha, nem akarlak elveszíteni! Soha! - suttogta a fülembe. A szívemet hihetetlen boldogság öntötte el. Átérezte a filmet. A kis cuki. Legszívesebben összevissza csókolgatnám, de nem tehetem.

- Amúgy szép vagy ma! - hajolt el tőlem.

- Ritka pillanat. - mosolyogtam majd felálltam.

- Most hova mész? - kérdezte boci szemekkel.

- Pisilnem kell! - suttogtam majd elindultam a mosdó felé.

- Siess, mert még nincs vége a napnak! - mondta hangosabban.

Pár perc múlva tértem vissza. Már világos volt. Nem láttam Johnt sehol. Leültem a kanapéra és vártam. Már dél is elmúlt. Ilyen jó szülinapom még nem volt. Soha nem kaptam ágyba reggelit. Johnnal még soha nem néztem filmet. Ahogy a mai napra gondoltam az ikrek a hasamban mozgolódni kezdtek.

- Jössz? - indult az ajtó felé. A haja égnek állt.

- Hova? - kérdően néztem rá.

- Sétálni. Meg van még meglepetés a tarsolyomban. - akasztotta le a kabátomat majd közelebb jött hozzám. Csak bámultam rá. - na, gyere már! - mondta. Felálltam majd rám segítette a kabátot.

- Remélem, nem akarsz elrabolni vagy megerőszakolni. - motyogtam.

- Pont ez volt a célom! - mondta, miközben oda hozta nekem a csizmámat. Leültetett majd rám adta. Úgy viselkedik, mintha a gyereke lennék.

- Apu egyedül is menni fog! - húztam el a lábamat. Nem reagált csak megfogta a lábamat és felhúzta a csizmát.

- Komolyan? Akkor húzd fel a cipzárt! - hajolt el a lábamtól. Felraktam a lábamat a kanapéra majd előre hajoltam. Nem sikerült felhúzni. Szerencsétlenkedtem egy ideig. Nem értem el a hasam miatt a cipzárt.

- Nem segítenél? - kérdeztem fennhangon. Elmosolyodott majd felhúzta a cipzárt. Megfogta a másik lábamat majd azon is felhúzta.

- Na gyere! - nyújtatta a kezét. Megragadtam majd felálltam. Majdnem eleset a lendülettől.

Lassan mentünk az utcákon. Közben az élet nagy dolgairól beszéltünk. Például, hogy John mindig is szeretett volna szuperhős lenni. Harry Potterré is szeretett volna válni, de nem lehet, mert az egy film. Britney Spearst szerette volna elvenni feleségül, de megelőzte valaki. Aztán Taylos Swiftet majd Avrilt. Kinevettem, majd megkérdezte, hogy én kit fogadnék el férjül. Nem tudtam válaszolni. Nem jutott eszembe semmi pasi.

- Vin Diesel! - nyögtem ki.

- Fúj az a kigyúrt testű tetű láda? Csupa izom! - fújogta. - semmi érzelem nincs benne. - mondta.

- Akkor Jason Statham. Másik jó pasi és meg tudna védeni. Ja és ő is ki van gyúrva. - mondtam mosolyogva. - mondj egy olyan csajt aki nem énekes!

- Háát mondjuk Tara. - mondta. Kérdően néztem rá.

- Most komolyan az a szottyos?

- Nem szottyos! Tara a barátunk amúgy sem tudnék vele járni. - mondta.

- Akkor mást mondj! Ne sztárt, hírességet! Egy rendes átlag embert. - mondtam. Törte a fejét majd elmosolyodott.

- Jenna Andrews.

- Az meg ki? - kérdeztem. Majd rá jöttem, hogy az én vagyok. - na ez kicsit sem volt szőkés. – mosolyogtam zavaromban.
Beszélgetni és beszélgetni. Régi, idegesítő tanárokról, szokásokról, osztálytársakról és emlékekről. Egész úton egy éteremig. Nem volt puccos, sem előkelő. Egy eldugott kis helyen volt.

- John, ugye nem akarsz ide bevinni? - álltam meg a járdán.

- Enni csak kell! - nyitotta ki az ajtót. Belépett és ott hagyott a járdán. Egyedül. Csak álltam ott és bámultam a kivilágított éttermet.

- Gyere már! - ragadta meg a karomat majd behúzott. Gyönyörű volt belülről. Nem olyan csicsás és nem olyan egybe minden volt ahová Pedro vitt. Szép volt, mint kívülről. Alig voltak a sok asztal között. A pincér az egyik asztalhoz kísért minket. John levette rólam a kabátot majd alám tolta a széket. Nem gondoltam róla, hogy ilyen udvarias. Ő is leült majd kezébe vette az étlapot.

- Mit együnk? - kérdezte.

- Valami könnyűt! - mondtam.

- Majd pont kinézem belőled, hogy egy sima salátát benyomsz! - tette le az étlapot. Felvettem a sajátomat majd lapozgatni kezdtem. Semmi, amire elsőre összefutott volna a nyál számba. Megláttam a bélszínt majd Johnra néztem. Kíváncsi voltam az arcára, amikor kimondom a legdrágább étel nevét.

- Bélszínt sült krumplival! - csuktam össze az étlapot. Közben John arcát néztem. Csak mosolygott és beleegyezett. Itt valamivel olcsóbb volt, de még az is drága. Csöndben vártuk, hogy készen legyen és kihozzák.

- Szép vagy ma! - könyökölt az asztalra.

- Már mondtad!

- Tudom, de ezt nem lehet elégszer elmondani. - mosolygott.

- Jaj ne már! Elpirulok. - mosolyogtam zavartan.

- Olyan szép vagy, mint tavasszal a virágzó fák! - mondta. Éreztem, ahogyan az arcom elvörösödik. Lehajtottam a fejemet majd mosolyogni kezdtem. - olyan, vagy mint egy kis lány!

- Most egy fa vagy egy kis lány vagyok? - néztem rá.

- Egy virágzó kislány! - mondta. Csak nézett engem. Még akkor is, amikor már kihozták az ételt. Végig nézte, ahogyan felvágom a bélszínt majd ízlelgetni, kezdtem. Gyönyörűen volt feltálalva. Néztem, ahogyan néz engem. Lágyan mosolygott.

- Te nem eszel? - nyeltem le a falatot. Lassan neki látott közben engem nézett. Az evésből az lett, hogy végig nevettem az egészet. Nem hagyott enni. Lehajtotta a haját és eljátszott egy spanyol férfit. Majd kitalálta, hogy ő Vin Disel. Levette a zakóját és kinyomta a mellkasát. Alig bírtam megenni az utolsó falatokat.

- Jól lakott hölgyem? - kérdezte mély hangon. Megfogtam a hasamat és hátra dőltem. Bólogattam majd intett a pincérnek. Kifizette a számlát és távoztunk. Azt hittem, hogy hazafelé indulunk, de nem. Hosszasan percekig sétáltunk az utcákon. A lábam már nem bírta. Egyre lassabban lépkedtem. Fáradt voltam és aludni akartam, főleg teli hassal.

- John, hová megyünk? - kérdeztem fáradt hangon. A nap még éppen fent volt. Nem válaszolt csak ment tovább az orra után. Kénytelen voltam utána menni. Lehajtottam a fejemet és azon gondolkodtam, hogy hová vihet. Semmi jó nem jutott az eszembe.

- Megérkeztünk! - mondta. Csodálkozva néztem fel. Egy kis legelő tárult elénk. Kis kerítés volt előttünk. John átlépett rajta majd kérte, hogy én is lépjek át. Nem mertem. Féltem, hogy elesek. Megfogta a csípőmet majd átemelt. Leült a kerítésre majd maga mellé húzott.

- Tehát az én kedvemben jársz? - néztem rá.

- Igen, csak nem akartam, hogy egyedül legyél! - mosolygott. - de nézd már, nem tart olyan sokáig! - mutatott a lenyugvó napra. Csodálatos volt a rózsaszín ég és a kis bárány felhők. Szerencsére tiszta volt az ég. Néztem, ahogyan a nap egyre lejjebb megy. John dumálni kezdett valamiről. Azt hiszem arról, hogy mennyire jó a naplemente. Tehát filozofált nekem, de soha nem voltam belőle nagyon jó. Befogtam a száját, majd próbáltam tovább nézni a naplementét. A kezemet összevissza nyalta, levettem a szájáról a kezemet majd a kabátjába kentem a nyálát.

- Köszönöm! - mondtam.

- Akarsz még? - mutatott a szájára.

- Nem arra gondoltam! - ráztam meg a fejemet. - a mai napra.

- Ja, hát az csak természetes! - mosolygott.

- Nem volt még ilyen különleges napom! - hajtottam a fejemet a vállára. Az ő fejét az enyémre hajtotta. Közösen néztük a naplementét. Hosszas percek teltek el. Az a fura érzés újra a gyomromban elmondhatatlan volt. Soha nem éreztem még idáig.

Az ajtót nyitotta, ki mikor úgy éreztem, hogy szétszakad a derekam. Sokat álltam ma és alig pihentem. John egész úton piszkáltam e miatt. Nem bírtam megemelni a lábamat. Megkönnyebbülve dőltem le a kanapéra.

- El fogsz aludni! A szobádba kéne lefeküdni, nem? - kérdezte John.

- Jó itt! Nem tudok már felmenni. - tettem a fejem alá egy párnát. Közelebb lépett hozzám, majd felemelt. Szokásához híven, felvitt a szobámba. Nem akartam lefeküdni, még aludni, csak pihenni egy kicsit. Leültetett az ágyra és mellém ült. Bambultam kifelé a fejemből. A gyomrom nem akarta abba hagyni a bizsergést. Egyre inkább erősödött. Az a különleges, hogy ez csak John jelenlétében érzem. Fura érzések tömkelege futott át rajtam. Nem tudtam őket hová tenni. Hirtelen Johnra néztem aki engem bámult. Reakciómra közelebb hajolt hozzám és szájon akart puszilni. Elfordítottam a fejemet.

- Ez nem megy így tovább! - mondtam. Felállt majd elindult kifelé. Nem bírtam tovább tartani magamban az érzéseimet. - nem tudod, hogy mennyire összetörted a szívemet aznap! Azt hittem, hogy mindennek vége lesz és hogy mi ketten soha nem leszünk még barátok sem. - mondtam. Megállt majd visszafordult. - nem hittem volna, hogy ez így megváltozik! Egésznap valami fura érzés kavargott bennem, de nem tudtam, hogy mi az! Egyre többször éreztem, mikor közelemben voltál erősebb volt. Most meg szinte teljesen felkavart. De tudom, hogy nem az ikrek azok. Inkább nevezném ezt az érzést pillangóknak! - néztem rá. Közelebb jött majd egy nagyot nyelt.

- Ha azt tudnád, te hogy összetörted a szívemet! Mikor aznap reggel kisétáltál, leültem a kanapéra és vártam, hogy vissza gyere mosolyogva, és hogy azt mond "Csak vicceltem!". De nem jöttél. Csak ültem és lestem kifelé a fejemből. Elgondolkodtam azon, hogy mit tegyek! Felálltam és a konyhába elővettem egy kést. Nem tudtam, hogy mit csinálok. Az eszem végig azt mondta, hogy ne csináljak hülyeséget, de én a szívem után mentem. Már majdnem megvágtam magamat mikor Edward belépett és kirántotta a kezemből a kést. Ha ő nem lenne már rég a túl világon, lennék! Miután felpofozott magamhoz tértem, de valahol valami megszűnt akkor bennem. Másnap koncertünk volt. Nem tudtam kiállni a színpadra eljátszani, hogy milyen jó a kedvem és jó pofizni. A koncert után a fanokkal találkoztunk. Az első fannál feladtam. Nem bírtam őt úgy megölelni, ahogyan régen. Minden lányban téged kerestelek. Félénken rohanta ki a rajongók közül. Aztán beszéltem Edwarddel és megegyeztünk, hogy leállunk pár hónapra. - mondta. A torkom összeszorult. Nem bírtam tovább hallgatni. - igazad volt. Csak miattad volt! - mondta.

- Nem bírom így tovább! - álltam fel.

- Hogy?

- Azt, hogy csak barátok vagyunk. Lesz két közös gyerekünk, és mi itt vagyunk egy lépésnyire egymástól, és mindketten szenvedünk a másik, okozta sebek miatt! - néztem a szemébe. Úgy figyelt, mintha egy előadást nézne. - úgy érzem, hogy a szívem újra egyben van! Vagyis azt érzem, hogy szeretlek! - mondtam. Nem láttam az arcán semmit, de én belülről meg könnyebbültem.

- Szóval mi legyen velünk? - kérdezte. Nem válaszoltam. Lesütöttem a tekintetemet. - az én szívem viszont valahol a szobában van! - emelte fel a fejemet. - egy bűnöző vagy! - kérdően néztem rá. - elloptad a szívemet. - mondta majd mélyen a szemembe nézet. Közelebbről sokkal több mindent lehetett róla leolvasni.

- Akkor? - kérdeztem.

- Szerintem folytassuk! - tette a kezét a csípőmre.

- Mégis mit? - kérdeztem majd kezemet a mellkasára, csúsztattam.

- Ahol abba hagytuk! Mikor még nagyon is jó volt a kapcsolatunk. - mondta halkan majd közelebb húzott magához.

- Tehát, te újra... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy végig mondjam. Egy lágy puszit adott az ajkaimra. A testemet átjárta az a régen érzett, boldog vagyok és halálosan szerelmes érzés. Mosolyogva szakadtam el tőle. Kezemet a tarkójára csúsztattam és mélyen a szemébe nézett. Régen láttam ilyennek a szemeit. Az ikrek egy jó nagyot rúgtak belém.

- Oh, de aktívak! - fogta meg a hasamat.

- Csak jelzik, hogy feküdjek le pihenni, mert már ők is fáradtak! - mosolyogtam. John furán mosolygott, azaz készül valamire. Kezét a hátamra csúsztatta.

- John, bármire készülsz, felejtsd el! - mire kimondtam ismét felkapott és az ágyba fektetett. Nevetve fordultam az oldalamra. Betakart majd mellém feküdt. Arca pár centire volt az enyémtől. Meleg lehelete szinte simogatta az arcomat. Már majdnem elaludtam mikor John felhúzta a felsőmet és kezét a pocakomra, csúsztatta.

- Bármi is történjen én veletek, leszek! - motyogta, majd egy puszit adott a homlokomra.

12. rész: Bad day

Ahogy megígértem itt a 12-dik :D kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá :) Várom a komikat!

És holnap hétfő! :/ hozzak részt a jobb kedvhez? :D Már meg van, hogy miről fog szólni :D De gondolom tudjátok! :)

Jó olvasását! :)

Ma, azaz csütörtökön nem terveztem semmi fontos elintézni valót. Egésznap a kanapén feküdtem. Vagy a tv-t néztem, vagy laptopoztam. John és Edward nagy nehezen kibékültek. Mikor bezártuk őket elsőnek ki akartak mászni az ablakon. Majd azt mondták, hogy csinálnak egy bombát és így is úgy is kijutnak valahogy! Jókat nevettünk rajtuk az ajtó másik oldalán.

Csoki a lábamnál feküdt. Nyaldosta magát és engem lökdösött. Lelöktem majd visszamászott. Ezzel szórakoztam mikor apa megzavart, hogy menjek el vele vásárolni.

- Nem megyek, nincs kedvem! - fordultam az oldalamra.

- De te vagy a nő! - mondta.

- Ott van John és Edward! Menj el velük egy sör bevásárló körútra. Ismerkedj meg velük. Rád fér! - hunytam le a szememet.

- Felejtsd el a nasit! - motyogta.

- A nélkül is megvagyok. - mondtam.

- John, Edward. Gyertek! - kiabálta el magát.

- Nem én voltam! - mondta John.

- Én sem! - mondta Edward ijedten. Ezek már megint csináltak valamit. Mióta kibékítettük őket, azóta törnek, zúznak.

- Most nem erről van szó! - mondta apa. - jöttök bevásárolni?

- Még szép! - pacsiztak. Felálltam majd elindultam feléjük.

- Ti mit csináltatok már megint? - mentem el mellettük.

- Te inkább pihenj! - húzott vissza Edward.

- Igen, rád fér a pihenés! - toltak a kanapé felé. - egész héten a pizzázó és a ház között cikáztál! - nyomott le John a kanapéra.

- Ez nem egy kismamának való túra. - mondta Edward.

- És főleg nem az, amit a konyhában hagytunk. - mondta John. Anya akkor lépett ki a konyhából.

- Hoppá! - mondták egyszer majd az ajtó felé rohanták. - jó pihenést Jenna! - kiabálták majd kirohantak. Apa utánuk ment.

- Ezek meg mit csináltak? - kérdeztem anyától.

- Azt ne tudd meg! - mondta mérgesen. Nem bírtam tovább várni. Ezt látnom kell! Felálltam majd átmentem a konyhába. A pult teljesen össze volt lisztezve és tejezve. Mancs volt az egész.

- A drágák készülnek a karácsonyra! De kaja csatáztak. - mutatott anya a falra ahol egy tojás folyt lefelé.

- Ez gyönyörű! - mondtam.

- Akkor itt meg se nézd! - mondta Vanessa a pult mögül. Oda sétáltam. A padló ugyan úgy nézett ki, mint a pult. Csak egy kis vajjal és lekvárral vegyítve.

- Van egy ötletem! - vettem elő a telefonomat.

- Mire készülsz? - kérdezték.

- Főzünk egy hatfogásos vacsorát és ők fognak eltakarítani! - mosolyogtam. Apa számát tárcsáztam. - talán egész hétvégén ők fognak takarítani! - mondtam.

- Igen? - szólt bele apa a telefonba.

- Tej, tojás, liszt, cukor, lekvár. - soroltam.

- Igen jegyeztem. Amúgy elmondták, hogy mit csináltak!

- Már láttam.

- Meg neveljem őket? - kérdezte.

- Engem sem tudtál! - mondtam mosolyogva.

- Majd ha haza értünk, majd megnevellek én! - mondta, fenn hangon.

- Ki az, Jenna? - kérdezte John. Apa nem válaszolt csak susogást hallottam.

- Sajnáljuk a konyhát, és jóvá tesszük! - mondta John.

- De még mennyire, hogy jóvá! - mondtam lelkesedve, majd kinyomtam a telefont.

Nagy nehezen eltakarítottuk a csata helyszínét, majd anya a recept könyvet kezdte lapozgatni. Nem talált semmit.
- Jenna te ezek után, hogy fogod elő állítani az étlapot? - csapta össze a könyvet.

- Már nem fogom, hanem kész van. - mondtam büszkén.

- És a díszlet? - kérdezte Vanessa.

- Már majdnem készen van. - mosolyogtam.

- És ezt csináltad egész héten! - mondta anya mosolyogva.

- És terhesen! - tette hozzá Vanessa.

- Na jó, elég! De mit főzzünk? - kérdeztem. Anya mosolyogni kezdett miszerint milánói lesz a vacsora. Elküldtek pihenni. Nem akartam felmenni a szobámba ott olyan magányos minden, mint én. Lefeküdtem és pár perc múlva már aludtam. Gyönyörűt álmodtam. Egy tenger parton voltam a gyerekekkel. Olyan öt évesek lehettek. Egy férfi is volt a parton. De távol volt és háttal. Nem voltam róla meggyőződve, hogy John az. Mire megfordult volna valami csiklandozni, kezdte az orromat. Megdörzsöltem majd próbáltam aludni tovább, de újra csiklandozni kezdte. Kinyitottam a szememet majd John vigyorgott az arcomba.

- Hagyjál! - löktem el magamtól majd átfordultam a másik oldalamra. Edward ült a kanapé háttámláján egy kis tollal a kezében és az fújdosta.

- Kapjátok be! - motyogtam majd mindkét kezemet az arcomhoz, raktam.

- Mégis mit? - kérdezte Edward.

- A bal bokámat! - mormogtam majd mindketten a lábamhoz ugrottak és felhúzták rajta a nadrágot.

- Nem szó szerint értettem! - rántottam el a lábamat.

- Amúgy tiszta szőr a lábad! - mondta Edward.

- Amúgy tényleg! Csubakka. - mondta John. Nem szóltam semmit csak felültem, fáradtan néztem rájuk, felálltam majd átmentem a konyhába. Leültem a pulthoz majd letettem rá a kezemet és ráhajtottam a fejemet.

- Felébresztettek? - kérdezte anya.

- Igen! - mondtam mély hangon.

- Ehhez hozzá kell szokni! - mondta Vanessa. Az ikrek egyre többet mozgolódtak.

- Amúgy mikor lesz kész? Éhesek vagyunk! - emeltem fel a fejemet.

- Pár perc! - mondta anya majd a főzőlaphoz sétált. Vanessa mellé állt majd sutyogtak valamiről. Vissza hajtottam a fejemet majd megsimítottam a hasamat. Ez alatt a három hét alatt olyan sokat nőtt. Igaz hétfőn belépek az ötödik hónapba. De akkor is hatalmas a hasam.

- Jenna gyere már egy kicsit! - mondta John.

- Nem megyek! - motyogtam.

- Akkor nem kapsz csokit! - mondta.

- Van itt egy csoki!

- Ez csoki csoki. Epres, barackos öhm töltött, fehér csoki, mogyorós. Van itt minden. - mondta.

- Nem kell tőled semmi! - emeltem meg a hangom majd sírni kezdtem. Nem tudom, miért mondtam. Már megint kezdődik a sírós mindenkivel, kiabálok nap. Sőt hét. Ez mindig ilyen lesz? Vagy ez változni fog? Felálltam és a szobámba siettem bőgve. Becsaptam az ajtót, majd leültem az asztalomhoz sírni. Összegörnyedve ültem ott. A terhesség teljesen felkavar. Úgy éreztem magamat mikor mindenki ellenem volt az első napokban, amikor ide költöztem.

Csak sírtam és sírtam. Kijött minden összegyűlt feszültség. Az asztalra könyököltem majd a kezemet a homlokomhoz tettem.

- Ha így folytatod én is, elsírom magam! - mondta John. Egyáltalán nem nyugtatott meg csak jobban elkezdtem sírni. Megfogta a kezemet majd felé fordított. Mellettem térdelt. - gyere ide! - ölelt át. A fejemet a vállára hajtottam és ott sírtam. Így sem sikerült megnyugodnom. - egyszer minden helyre jön! - mondta.

- Nem fog! - motyogtam.

- Na mi a baj? - kérdezte Edward. Éreztem, ahogyan John mutatott valamit. - akkor jöjjön a nagy ölelés! - mondta majd átölelt hátulról.

- Akkor már én is! - mondta Vanessa majd ő is átölelt John felől. Egyre kisebbnek éreztem magamat. Próbáltam kiszabadulni a szorításból, de nem sikerült. Mocorogni kezdtem, majd nagy nehezen elengedtek. Felálltam majd a fürdőszobába siettem. Bezártam az ajtót mielőtt bejött volna John.

- Engedj be! - kopogtatott be.

- Hagyjatok már békén! Jól vagyok csak... - mondtam majd sírni, kezdtem.

- Nem hagylak békén! Gyere ki!

- Egyedül akarok lenni! - kiabáltam.

- Nem tudsz! - mondta Edward.

- Képletesen szólva. De hagyjatok már, kérlek! - kiabáltam. Nem válaszoltak. Lehajtottam a wc tetejét, ráültem majd sírtam. Nem tudom miért, csak úgy jött. Gyakran előfordult velem. Még fog is. Szeretném, már ha minden a helyén állna.

Kis koromban is mindig fürdőbe zárkóztam sírni. Mikor anyáék kiabáltak és mindenért engem okoltak. A suliban is piszkáltak. Utáltam azt az időszakot. Mindenkinek csak én voltam a gazdag elkényeztetett kis nyávogós csaj. Akinek mindene megvolt. Persze arról senki nem tudott, hogy anyáék soha nem szerettek igazán engem. Még most se. Ugyan úgy érzem magam, mint akkor, ott, kis koromban a wc-n. De kit érdekel? Magányos fogok lenni egészen, odáig amíg az ikrek meg nem születnek. Ők fogják megváltoztatni az életemet.

Felálltam és tükörhöz sétáltam. Belenéztem és egy túl sokproblémást, lányt láttam. Vörösek voltak a szemeim. Mélylevegőt vettem. Nem hatott, majd lehunytam a szememet és egy újabb mély levegőt vettem. Valamivel jobb lett. Letöröltem a könnyeimet majd elindultam kifelé. Próbáltam mosolyogni. Kinyitottam az ajtót. John és Edward ültek ott. Vagyis aludtak. Lassan dőltek be az ajtóval együtt. Átléptem rajtuk és bementem a szobámba. Felvettem a frissen mosott hálóingemet. Imádtam abban aludni. Kényelmes és szellős. Bebújtam a takaró alá és pár másodperc alatt el is aludtam. Fáradt voltam és túl egyedül éreztem magamat. Jobb volt aludni.

Az ajtó nyikorgására ébredtem. Nem láttam, hogy ki jött be rajta. Vizes volt a takaróm és a lepedő is. A hátamon feküdtem. Hirtelen felpattant a szemem. Egy sí maszkos férfi állt késsel felettem. Befogta a számat majd takarón, keresztül célozta meg a hasamat. Próbáltam kiszabadulni és kiabálni, de nem ment.

Hirtelen ültem fel. Le voltam főve és kapkodtam a levegőt. Megnyugodva dőltem vissza a párnák közé.

- Csak álom volt! - sóhajtottam. Nem mertem vissza aludni. Szomjas voltam és pisilnem is kellett. Felkeltem majd elvégeztem a dolgom és lementem inni. A konyhában égett a villany. Az ijesztő álmom után félénken és megfontoltam léptem be. John ült a pultnál.

- Te sem tudsz aludni? - kérdezte.

- Ha nem lett volna rém álmom, akkor aludnék, mint a bunda! - indultam a hűtő felé.

- Miért, mit álmodtál?
- Azt, hogy valaki kiakarta szedni az ikreket a pocimból! - mondtam miközben egy ásványvizet próbáltam kinyitni.

- Az már nagyon rémes! - mondta. Még mindig a palackkal szenvedtem. - kinyissam?

- Sikerülni fog! - nyögtem, miközben erőlködtem.

- Ne szerencsétlenkedj már! - vette ki a kezemből az üveget majd egy egyszerű mozdulattal, kinyitotta azt.

- Így már könnyű! - vettem ki a kezéből majd beleittam. Csak mosolygott és mosolygott. - mi van? - kérdeztem. Csak megrázta a fejét. Elindultam vissza a szobámba. Éreztem hogy követ. Hátra fordultam. Két lépésre mögöttem volt. Elfordult és a körmét nézegette közben fütyörészett. Megráztam a fejemet és mosolyogva indultam felfelé. Tudtam, hogy tervez valamit, és hogy én leszek az áldozata. Gyorsan szedtem a lábaimat, amennyire tudtam. Becsuktam az ajtót, majd befeküdtem az ágyba. Vártam, hogy mikor ront be.

- Máris alszol? - vágta ki az ajtót.

- Hülye vagy? Anyuék alszanak. Halkabban! - mondtam.

- Jó bocsi! Durci királynő. - csukta be az ajtót majd elindult felém. - hoztam neked valamit! - hasra vágta magát az ágyamon és egy ajándék tasakot rakott az arcom elé.

- Ezt mi célból? Semmim nincs ma! - ültem fel az ágyon, majd elvettem az ajándékot.

- Már elmúlt éjfél! - kajánul vigyorgott. - és ez azt jelenti, hogy ma vagy huszonegy! - mondta mosolyogva. Lassan húztam elő a gondosan becsomagolt ajándékot.

- Egy papírzsepi, ami így be van csomagolva? - bontottam kifelé.

- Majd meglátod! - mosolygott. Lassan előbújt a csomag alól a két pár kis cipő. A szememben összegyűlt a könny. Annyira örültem neki.

- Köszönöm! - mondtam.

- Várj! Van még ott. - mutatott bele a tasakba. Ki vettem belőle, ami még benne volt. Két kis világoskék body, két kék sapka, amire rá volt írva, hogy a mama kedvence. Nem tudtam mit mondani csak a könnyektől, küszködtem már megint. John átkarolt majd elvette a cipőt, lehúzta a hasamról a takarót és rá tette kis cipőket.

- Boldog Születésnapot! - mondta majd egy puszit adott az arcomra. - de még te nem kaptál semmit. - mondta majd felállt és kiment. Megforgattam a kis ruhákat. Olyan aranyosak és kicsik voltak. Féltem tőle, hogy túlságosan is kicsik lesznek majd a bébiknek. Megnéztem a kis cipőket is. Azok is olyan cukik voltak! De a lényeg az, hogy Johntól van. Két perc múlva jött vissza kék farmerban és egy zakóban.
- Te mire készülsz? - kérdeztem. Csak egy kacér mosoly volt a válasz majd elkezdte kifelé gombolni a zakóját. Rosszra gondoltam és nem akartam ugyan abba a hibába esni, mint a múltkor, pedig az nagyon is jó volt. Mikor kigombolta széttárta a zakóját és csücsörített hozzá. Levette majd bebújt mellém.

- Egész nap csak veled fogok foglalkozni! - mondta majd magához húzott.

11. rész: Békítést a békítéssel

Na megérkezett a tizenegyedik! :D ez új desingnnel jár. Nem változtattam sokat, de mégis másabb! :) remélem tetszik  a rész is és a blog is. Sok-sok komit várok. Következő nem tudom mikor várható de lehet vasárnap este vagy holnap este! Ez az ihlettől függ és, hogy mennyire vagytok aktívak a komiknál! :D

Jó olvasást! :)

John szemszöge:

Akarva és akaratlanul is akartam őt. Újra érezni bársonyos bőrét, puha keze érintését, de tudtam, hogy nem lehet. Mikor nekem esett nem tudtam ellenállni. Ajkai széttépték az ajkaimat. Nagyokat szívott a nyakamon. Erre azonnal beindultam és nem tudtam megfékezni magamat. Tudtam, hogy rossz amit csinálunk, de neki nem lehet nemet mondani.

Mosolyogva emlékeztem vissza. Az ágyamon feküdt és aranyosan szuszogott.

- Jenna! - suttogtam. Csak egy kicsit mozdult meg. - Jenna? - simítottam végig a haját.

- Mi van már? - nyögte fél álomból.

- Nem kellene átmenned a saját szobádba? Fura lenne, hogy itt alszol! - mondtam majd felült.

- Add vissza a laptopomat! - mondta. Még álmosan is követelőzik.

- Majd egyszer! - mondtam mosolyogva. - gyere el velem randizni!

- Elmegyek, csak add vissza a laptopomat! - mászott ki a takaró alól. - hogy öltöztem fel?

- Magadtól! Félálomba kábé öt másodperc alatt készen voltál. - molyogtam. - amúgy miért kell annyira a laptop? Mivan rajta?

- Fontos dokumentumok! A pizzázóról. Szóval vissza kell adnod! - állt fel. Kimásztam az ágyból és levettem a szekrény tetejéről a laptopot. - egyszer nekem is ilyen volt, de elhagytam! - nyújtottam át neki a gépet.

- Köszönöm, de kérhetek még valamit? - nézett mélyen a szemembe.

- Bármit!

- Békülj ki Edwarddel! - mondta.

- Nem fogok! - mondtam. Megvonta a vállát majd elindult kifelé.

- Akkor felejtsd el a randit! - mondta majd kiment. Azt várhatja. A saját testvéremmel ordibáltam! Igaza van, de Edward is hibás. Ha nem lökdöste volna Jennát akkor... Áh mindegy! Hülyeséget csináltam csak miatta. Újabb dalszöveg sorok jutottak az eszembe. De este van. Megvontam a vállamat majd bebújtam az ágyba. Olyan illata volt a takarónak és a párnáknak, mint Jennának. Nem bírtam aludni, csak forgolódtam. Olyan volt ez az este, mint az a nap mikor elhagyott. Egésznap ültem a kanapén és a kis ékszerdobozt, szorongattam, amibe az a gyűrű volt, amivel meg akartam kérni a kezét. Életem legrosszabb napja volt. De ez már a múlté. Életem legszebb napja viszont az, amikor megtudtam, hogy apa leszek. Aztán az amikor kiderült, hogy két fiú növekszik a pocakjában. Felül múlhatatlan érzés. Vér a véremből, egy darab belőlem és Jennából. Tökéletes remekmű lesz! Nem tudtam aludni. A hátamról a hasamra fordultam majd az oldalamról a hátamra. Kimásztam az ágyból majd kimentem a folyosóra. Talán, ha járok egyet jobb lesz. Éppen Jenna szobája előtt jártam. Az ajtaja megint sarkig nyitva volt. Beálltam az ajtóba és nézni kezdtem, ahogyan alszik. Az oldalán feküdt. Aranyos volt és édes, mint mindig. Bementem hozzá majd betakartam. Egy puszit adtam az arcára majd elindultam kifelé.

- Te sem tudsz aludni? - kérdezte.

- Már megint megjátszod magad? - fordultam vissza.

- Szerinted miért szoktam olyan sokáig aludni? - fordult a hátára.

- Amúgy tényleg nem jössz el velem randizni? - térdeltem fel az ágyára.

- Majd meglátom! - motyogta. - nem akarsz elaltatni? - kérdezte.

- Ha-ha! Annak van ára is! Léptem le az ágyról majd kimentem.

Másnap reggel alig akart kinyílni a szemem. Ki csoszogtam a folyosóra. Édes illat járta át az egész házat. Az orrom után mentem. Szinte csukott szemmel lépkedtem ki a konyhába.

Jenna szemszöge:

Nem békül ki Edwarddel? Nem megyek el vele randizni! Lehet hülyeség, de azért szinte a semmiért ordibálta le Edward fejét.

Egész éjjel nem aludtam! Csak azon járt a fejem, hogy mit csináltunk Johnnal. Ez olyan mintha lefeküdtem volna egy vad idegennel. Egy éjszakás kaland. Hurrá Jenna. Gratulálok! Újabb őrültséget csináltál, amivel csak utat adtál Johnnak. Egy reményt, hogy talán lesz köztünk valami. Nem akartam hogy ilyen könnyen megszerezzen. Nem vagyok könnyen megszerezhető nő! Nem is akarok annak látszani. Fél tízkor másztam ki az ágyból. Levittem magammal a laptopomat a reggelihez. Anya amerikai palacsintát csinált. Édes illat járta át az egész házat. Mikor elém, rakta a tányért és jamm-et azonnal neki estem.

- Amúgy mi újság Johnnal? - ült le mellém egy tányérral.

- Nem tudom! - nyámmogtam.

- Majd elhiszem! - mondta. - Edward mondott valamit!

- Edward kapja be! - nyeltem le a palacsintát.

- És tegnap hangokat hallottam John szobája felől mikor lefektettem Codyt! És nem voltál a szobádban. Gondoltam, hogy csak ti lehettek!

- Nem beszélnénk inkább rólad és apáról? - kérdeztem, miközben bekaptam egy újabb falatot.

- Nem, mert nem érdekel apád, és amúgy is te terhes vagy! Tudom milyenek a terhes nők. Tudom, mit kívánnak a legjobban a kaján kívül. - vigyorgott. Kérdően néztem rá.

- Anya, kinézed belőlem? - kérdeztem felháborodottan. Vanessa akkor jött be egy szál ingben.

- Jó reggelt! - indult a pult felé.

- Szerintem ők voltak! - suttogtam közben Vanessára mutattam. Valamit biztos csináltak. Nem jönne le Edward ingjében csak úgy!

- Nem hinném! - vigyorgott anya majd felállt és elment. Csöndben voltunk mindketten. Unalmasan ettem meg a palacsinta utolsó falatjait.

- Mit csináltatok a régi ismerősömmel? - kérdeztem majd felálltam és a mosogatóhoz vittem a tányért.

- Öhm hát izé. - dadogta.

- Értem, szóval szexeltetek?! - mondtam.

- Nem! De, hogy is! - mondta határozottan majd az asztalhoz ment.

- Ne tagadd! - mentem kifelé. Edward velem szembe jött vigyorogva.

- Bevált a terv! - tátogta. Tehát szexeltek! Visszavigyorogtam, rá majd kiléptem a nappaliba. John éppen akkor jött le a lépcsőn csukott szemmel! Felém, vette az irányt. Kikerültem mielőtt nekem jött volna.

- Láttalak! - mondta majd neki ment a falnak. Halkan kuncogtam rajta. Gonoszan nézett rám.

- Jenna vigyázz! - ordította el magát apa. Egy hatalmas nagy labrador futott felém. Nem tudtam mit tenni! Rám ugrott. Hírtelen hátra léptem pár lépést a nagy lökéstől. Az arcomat kezdte nyalogatni.

- Őt most miért? - simítottam meg a hátát.

- Csoki, gyere! - füttyentett neki apa majd lemászott rólam. - megláttam a menhelyen, és nem tudtam ott hagyni. - mondta. - ja és ő is hozzá járt! - mutatott Codyra aki egy kis kutyát tartott a kezében. - Apa ezt nem gondoltad komolyan! - vettem ki Cody kezéből a kutyát.

- Miért is ne? Ez az én házam! Azt csinálok, amit akarok! - mondta majd leguggolt a kutyához.

- Mindig is vágytam egy kutyára! - emeltem fel az aranyos kiskutyát. - de nem lehetnek bent a házban!

- De igen! - mondta Cody majd a kezével kérte, hogy adjam neki oda a kutyát.

- De nem! - nyújtattam ki a nyelvem.

- Add ide! - mondta hisztis hangon.

- Nem adom! - fordultam el.

- Add vissza! - mondta sírva.

- Jól van már! Oda adom. Tessék! - nyomtam a kezébe majd magához szorította a kutyát. Sípcsonton rúgott majd felszaladt a kutyával. John nevetve és a hasát fogdosva nézte végig az elmúlt egy percet. Mérgesen néztem rá majd felmentem lezuhanyozni.

Mikor bementem a szobámba egy elég furcsa meglepetés várt.

- Az mit keres itt? - kérdeztem Codytól aki a kutyának alakított ki egy kisebb barlangot a ruháimból (!!!).

- Ő itt fog lakni! - hajtott még egy ruhát a kutya köré.

- De ez az én szobám! És azok az én ruháim! - mentem közelebb hozzá.

- És? - hajolt a kutya felé. Lehúztam a ruháimat a kutyáról majd letettem őt a földre.

- Van a te szobádban is hely! - mutattam kifelé. A kutya kiszaladt majd Cody utána ment. Becsuktam az ajtót, majd egy normális ruhát kerestem, amit nem rakott oda a kutyához. Egy ősrégi testhez simulós ruha lógott még a szekrényben. Nem volt más választásom csak azt tudtam felvenni. Magamra szuszakoltam majd megfogtam a kutya barlangját és átvittem a fürdőszobába. Beletuszkoltam őket a mosógépbe majd elindítottam egy programon. Nem akartam, hogy bárki is lásson ebben a ruhában. Átlopakodtam a szobámba, majd bezárkóztam.

Csak ültem az ágyon. Vártam a csodára. Nem bírtam így lemenni a laptopomért sem. Jobbnál jobb ötletek jutottak az eszembe. Körbe néztem a szobámban. Észre vettem az íróasztalomnál a pulcsimat. Felpattantam az ágyról majd felvettem a pulcsit. Borzalmas volt az a ruha. Régi retrós, flitteres és undorító. A pulcsi pont eltakarta a lényeget. Lementem a konyhába. Pechemre mindenki pont akkor volt ott. Gyorsan elvettem a laptopomat majd elindultam visszafelé. Mindenki furán nézett rám. Minél hamarabb fent akartam lenni. Megalázva éreztem magamat. Nem figyeltem, hogy mit mondtak csak mentem az orrom után.

Órákat ültem a laptop felett. Sokat telefonáltam a díszlet miatt. Újítások és még jobb hangulat. Az új Andrews étterem. De kell pár méret a helyről. Apa biztos tudja, és jól jönne egy kis pihenő a szememnek. Lementem a nappaliba. John a kanapén ült egyedül. Edward a fotelban, ölében Vanessával. Még mindig ugyan az a ruha volt rajtam csak felturbózva. Levágtam az úját és becakkoztam az alját. Hozzá illően volt feltupíroztam a hajam. Úgy néztem ki, mint egy őrült. Vanessa és Edward jól elvoltak egymással. Nevetgéltek és egymást piszkálták. John csak bambulta a tv-t. A konyha felé indultam.

- Hű de őrülten nézel ki, Jenna! - mondta Edward. Csak mosolyogtam egyet majd tovább mentem. Elővettem egy narancslevet majd elindultam visszafelé. Edward Vanessát csiklandozta a kanapén. Hangosan kacarásztak, majd Vanessa véletlenül megrúgta Johnt. Bocsánatot kért mire John csak sóhajtott egyet és meg rázta a fejét. Rossz így látni. Magányosan és Edward nélkül. Miről is beszélek? Jó így látni. Ő is így bánt velem két hétig. Átnézett rajtam és nem szólt hozzám. De én nem leszek olyan vele.

- Vanessa, jönnél egy percre? - kérdeztem. Bementünk a konyhába.

- Mi az? - kérdezte vigyorogva.

- Nem akarod kibékíteni Johnt és Edwardöt? - kérdeztem.
- Végül is! - mosolygott. Mindenbe bele egyezet. Mi szerint behívjuk őket Cody szobájába és bezárjuk őket. Addig nem engedjük ki őket, míg ki nem békülnek. Cody játékaival ellesznek.

.