55. rész: Rossz a jóval

Sziasztok megint :D szóval ez a rész két napomba tellett! De úgy írnám még! Lenne még mit írnom... de nem akarok, mert hamarosan jön az új blog és majd abba beleírom!
Tényleg a szavazás... Hát öt ember szavazott eddig! Remélem lesz több is, aki kíváncsi és olvasni fog belőle valamit! :)

A nőgyógyásznál feküdtem az ultrahangnál. Izgultam, hisz most tudom meg a baba nemét. Ez a harmadik ultrahangom, de még mindig izgulok. Tudom, hogy minden rendben, de azért azaz alap izgalom ott van. Főleg, úgy hogy már vagy tíz perce húzogatja az ultrahangot az alhasamon. Nyugodtan tűrtem és néztem, hogy mit néz, mert azért némi tapasztalatom azért van.
- Végeztünk! - vette el az ultrahangot rólam.
- Minden rendben? - kérdeztem miközben letöröltem a hasamról a gélt.
- Mint mindig. - sóhajtott majd visszagurult az asztalához a székkel.
- Csak? - húztam le a pólómat. - tudom, hogy van valami még.
- Az mindig van! - bökött a monitor felé, ami az ultrahang képet mutatta. - két szív hangot hallottam és meg is mutatkoztak. Úgy néz ki fiúk lesznek! - mosolygott. Csak bámultam az orvosra, majd az aszisztensére. Aztán leesett a többes szám és a kettő szívhang.
- Ikrek? - mondtam halkan, majd a hasam felé mutattam.
- Igen ikrek! - vigyorgott. Pislogtam párat, majd felálltam és összeszedtem a cuccaimat. - jól van? - kérdezte az orvos.
- Persze. Igen. Csak tudja, nem magának fog megnőni a hasa a negyvenszeresére, nem maga fog, úgy kinézni mint egy bálna és nem magának lesz öt gyereke. Úristen még kimondani is szörnyű. Mi lesz, majd ha ott fognak körülöttem rohangálni? - morogtam.
- Tudja ez ellen tenni is lehetett volna! - mondta az orvos.
- Ezt mondja meg a tökfejű férjemnek is! - mondtam, majd kikaptam a lapot a kezéből és elindultam kifelé.

Egész úton haza felé azon gondolkodtam, hogy hogyan mondom el Johnnak. Egyszerű kimondani, de még is fura. Már megint. Lassan vezettem az úton, koncentráltam. Szédültem vezetés közben. Szerencsémre pont a házunk előtt jött rám a hányinger. Ahogy csak tudtam beálltam és indultam befelé.

Amikor készen lettem az ebéddel, azon gondolkodtam, hogy most minden milyen rendben van a házban. Köztem és John között. Az egész családban boldogság és békesség van.
- Mikor eszünk drágám? - kérdezte John.
- Mindjárt - szipogtam. - csak hűlnie kell! - motyogtam majd letöröltem a könnyeimet és megfordultam.
- Miért sírsz? - lépett elém.
- Csak mert olyan boldogok vagyunk most. Meg minden jól alakult eddig.
- Eddig? Ezt hogy érted? - tette a kezét a karomra, majd végig simitott rajta.
- Hogy most már valami rossznak kell történnie. Vagy nem tudom, de érted mire célzok? - néztem a szemeibe.
- Aha értem. - sóhajtott. Furán néztem rá, majd ellépett előlem és elindult az ebédlő felé.
Átvittem a leveses tálat az ebédlőbe majd enni kezdett a nagy család. Ami lassacskán hét tagú lesz. Heten leszünk, mint a gonoszok.
Jó ízűen falatoztam a sült húst és a borsót, mikor azt vettem észre, hogy John nem eszik csak lökdösi a borsót. Amikor az mondta, hogy Aha értem nem gondolta komolyan. Vagy már megtörtént a rossz? Vagy történt vele valami!
Vártam amíg a srácok végeznek az ebéddel, majd Johnra néztem.
- Minden rendben? - kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább lökdöste a borsót.
- Mit kérdeztél? - nézett rám.
- Csak nem ettél semmit és mindig isteníted a főztöm most meg egy falatot sem ettél. Van valami baj?
- Nincs semmi baj! - mosolygott rám.
- Tudod bármit elmondhatsz! - biztattam.
- De komolyan nincs semmi! - hajtotta le a fejét.
- Biztos nincs? - kérdeztem ismét.
- Jenna hányszor mondjam még, hogy nincs semmi? - ordította majd levágta a villát, felállt és kiviharzott. Mély levegőt vettem és próbáltam lenyelni az iméntit. Felálltam, majd leszedtem az asztalt. Ahogy a konyhába értem a tányérokkal hallottam ahogyan csapódik a bejárati ajtó. Kinéztem az ablakon és láttam hogy John mérgesen beszáll a kocsiba majd elhajt.
- Menekülj a gondjaid elől John. Úgy, mint régen. Nekem nem kell róla tudni! - morogtam magam elé miközben teli engedtem a mosogatót.

Késő délután volt. Rosalie csendben nézte a szokásos délutáni meséjét. Az ikrek a szobájukban tanultak amikor eszembe ötlött, hogy lehet Edwardhöz ment. Azonnal kaptam az alkalmon és Vanessát tárcsáztam.
- Szia Jenna mi a helyzet? - szólt bele kedvesen.
- Szia, csak szeretnék kérdezni valamit! - álltam fel a kanapétól majd a konyhába sétáltam.
- Nyugodtan!
- John ott van? - kérdeztem halkan.
- Igen már egy jó ideje
- Kb mióta?
- Kb dél óta, de miért kérdezed? Összevesztetek?
- Nem. Csak nem mond el valamit. És idegesít.
- Pont úgy mint Ed. Pár hete elég furán viselkedik.
- Történhetett valami a családjukban. De úgy is kihúzom belőle, majd ha hazajön.
- Sok szerencsét!
- Te is próbálkozhatnál.
- Ó én már kb két hónapja hozzá sem szólok. Vagyis ő énhozzám.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Még nem. Csak...
- Csak mégis! Tudom milyen érzés. Figyelj Vanessa kihúzom belőle, amit csak tudok. Holnap hívlak! - mondtam, majd el köszöntünk és letettem. Nem voltam nyugodt. Egyáltalán nem. De próbáltam és nem ment.
- Anya gyere! - kiabálta Jeremy. Útközben adtam Rosalienak egy puszit, majd fel mentem a srácokhoz.
- Na mi az? Mit nem tudtok már?
- Eathon azt mondta, hogy a négyszer hat az huszonnégy. Szerintem meg huszonhat.
- Nekem van igazam, ugye? - nézett rám Eathon.
- Elméletileg tudjátok a szorzótáblát, nem?
- De igen, csak Jeremy nem! - gúnyolta Eathon. Leültünk, majd elmondattam velük a szorzótáblát. Néha Jeremy nem tudta, néha Eathon kavarodott bele.
- Szóval addig nem fekszetek le aludni, amíg nem tanuljátok meg!
- De anya! - nyafogták.
- Semmi de! Még van időtök szóval tessék hozzá látni! - álltam fel, de megszédültem és az asztalba kapaszkodtam.
- Anya éhes vagyok! - motyogta Rosalie.
- Mindjárt megyek! - mondtam, majd lassan kiegyenesedtem.
- Milyen kaját kérsz Rosalie? - állt fel Jeremy. - van finom vajkrém. Meg szalámi. - indult kifelé.
- Anyu jól vagy? - kérdezte Eathon. - megint apu miatt vagy rosszul?
- Nem. De hogy is. Csak megszédültem. Egész nap rosszul voltam. - ültem vissza.
- Nem igaz anyu! Hallottuk, hogy kiabált veled. - nézett rám.
- A babák miatt vagyok ilyen! Az apád viszont nem kiabált, csak ideges volt egy kicsit. Majd ha haza jön megbeszéljük. - magyaráztam.
- Anya, ha apu megint egy segg fej lesz mi veled megyünk! - fogta meg a kezemet. Tátott szájjal néztem rá.
- Ezt honnan szedted?
- Edward bácsi mondta. És igaza van! - mosolygott.
- Inkább tanuld meg a szorzótáblát pöcskös! - fordítottam el a fejemet. - a majd' kilenc éves fiam kioktat! - néztem rá meglepődve. - a világ békét is megoldanád? - kérdeztem.
- Ha tudnán, hogy mi az még azt is. Anyu érted mindent! Apu sokat mesélt a kapcsolatotokról és arról, hogy hogyan születtünk meg! - magyarázta. - azt is elmondta, hogy sokat veszekedtetek.
- Szóval ezért lóg veletek ilyen sokat?!
- Mi kérdeztünk tőle. Nem mindenre válaszolt. - vigyorgott.
- Mikre nem válaszolt? - kérdeztem meglepődve mire csak vihogott egyet. - meg mondanál valamit? - hajoltam közel hozzá. - te hány éves vagy?
- Drága anyu ahogy te is mondtad már majdnem kilenc! - mondta büszkén, majd egy puszit adott a homlokomra.
- Néha többnek nézlek öcsi! - álltam fel.
- Anyu már nem én vagyok a legkisebb. Ne hívj így! - fordult a füzete felé. Megráztam a fejemet, majd elindultam kifelé. - és anyu! - szólt utánam.
- Mondjad pöcörős!
- Nagyon szeretlek anyu! - mondta fülig érő vigyorral.
- Én is szeretlek te vénség! - mondtam mosolyogva, majd elindultam lefelé. Az élet legnagyobb ajándéka a gyermek. Jobban ismer, mint bárki más és jobban óv, mint én őt. Meg kell őket becsülni hisz öreg korunkra ők vigyáznak majd ránk! És persze ők választják ki az idősek otthonát.
- Rosalie menj készülj elő a pancsizáshoz! Jeremy te meg menj és tanuld a szorzótáblát! - adtam ki a parancsokat. Vissza mentem fel a fürdőszobába és vizet engedtem a kádba. Azon járt az eszem, hogy miért ilyen John. Már megint! Miért kiabált? Nem szokott és ha akar is visszafogja magát. Egész nap jó kedvében volt amíg vigyázott a gyerekekre. Vagy lehet ők csináltak valamit és rajtuk húzta fel magát. De inkább rajtam töltse ki a dühét, mint a gyerekeken! Fogalmam sincs, hogy miért kiabált!
- Anya jól vagy? - kérdezte valamelyik fiú gyerekem. Nem ismertem fel a hangját.
- Persze. - zokogtam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Akkor miért vagy így összekuporodva a kád mellett? - kérdezte Jeremy. - apu miatt igaz?
- Nem. Nem miatta! Csak a hormonok! - álltam fel. - gyere Rosalie! - hívtam oda magamhoz, majd bele emeltem a kádba. - ti pedig velem jöttök! - fordultam az ikrek felé, majd kitoltam őket a fürdőszoba elé. - miért szóltok bele a felnőttek dolgába? Inkább tanuljátok meg felé a szorzótáblát, majd utána beleszólhattok! Nyomás! - mutattam a szobájuk felé.
- Anyu mi csak jót akartunk! - motyogták befelé menet.

Miután meséltem Rosalienak nyolc mesét és betakargattam az ikreket is elindultam lefelé, hogy megvárjam Johnt. Nem kellett sokat várnom, ahogy leértem a harmadik lépcsőfokra nyitódott az ajtó.
- Még is hogy a francba mondjam el neki? - dörmögte alig érthetően maga elé. - hogy? Hogy? Hogy? - csukta be az ajtót. De mit kell elmondanod John? - hogy a francba lehet elmondani egy rákot? Hogy? - fordult meg, majd rám meredt. Ledöbbenten néztem rá. Átfutott az agyamon minden. Nyeltem egyet, majd a konyhába mentem. Bassza meg! Lehet ő a rákos? Vagy Edward és ezért nem szól Vanessához? Vagy Susanna és ezért nem akarta, hogy meglátogassuk? A francba! A szemem könnybe lábadt, a gyomrom egy gombóc volt a torkomban és a végtagjaim remegtek. Minden lehetőség rossz! Nagyon rossz! Csak abban reménykedtem, hogy nem John az! Mert ha elveszítem én belehalok! Tudom, hogy rossz másnak kívánni betegséget, de ez most tényleg komoly. Ha John elmegy én is megyek vele. Nélküle semmi nem ugyan olyan.
Aggódó, félő és ideges gondolataimat egy sóhaj szakította félbe. A mosogató felett álltam és lehunyt szemmel.
- Te vagy beteg John? - kérdeztem halkan. Nem válaszolt. Éreztem, hogy valamit mondani akar csak nem tudja, hogy hogyan! - a francba John! Válaszolj! - fordultam meg. - te vagy rákos? - kérdeztem elcsukló hangon. Ahogy láttam, hogy hogyan csillog a szeme az összegyűlt könnytől, majdnem elsírtam magam.
- Nem! - mondta halkan. A pultnál lévő székekre mutatott, hogy üljünk le. Biztos látta rajtam, hogy remegek. Leültem a széléhez ő pedig mellém.
- Nem én vagyok rákos, drágám. Egyáltalán nem! De sajnálom ami az ebédnél történt. Nem tudom, hogy miért kiabáltam rád! Mostanában nagyon feszült vagyok. Sajnálom! - mondta megbánóan. Nem nézett rám csak a pulton összekulcsolt kezét bámulta.
- De ki a rá... - kezdtem bele.
- Amikor meglátogattuk anyukádat még Dublinban, anyával összekaptunk. Nem mondtam el, hogy miért. De akkor derült ki róla, hogy cisztát találtak a mellében. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, de nem ment el mert azt mondta, hogy biztos félre néztek valamit. Pár napja viszont kiderült, hogy mellrákja van! - mondta elcsukló hangon. Hirtelen nem tudtam mit csinálni és mondani sem. Tátott szájjal néztem magam elé és próbáltam felfogni. - Jenna az anyám megfog halni! - mondta halkan. Az arcomon végig folyt egy könnycsepp, majd amilyen gyorsan csak tudtam oda kaptam a kezéhez és megszorítottam azt. Vele kell lennem. Támaszkodhat rám. Hallottam, hogy zokogni kezd, majd a keze is remegett.
- Gyere! - húztam magamhoz majd szorosan megöleltem. A vállamba fúrta a fejét és ott sírt, mint egy nagy gyerek. - nem tudom mit kell ilyenkor mondani, de én itt vagyok John! Tudod, hogy számíthatsz rám! - suttogtam a fülébe.
- Tudom! - hajolt el tőlem. - de olyan rossz lesz nélküle! - szipogta. - mindig őt hívtam fel, ha valami gond volt köztünk vagy csak beszélni akartam vele!
- Tudom John. Nagyon is tudom milyen rossz! - húztam vissza magamhoz.
- Nem tudhatod! - hajolt el tőlem sértődötten. - mindkét szülőd él! Honnan a francból tudhatnád? - állt fel a székről.
- Tizenhét voltam John! Tizenhét! - álltam fel én is. - mikor "meghaltak" a szüleim. Azt se tudtam mi lesz velem a jövőben! Hogy az utcán fogok élni, vagy nevelőszülőkhöz kerülök és majd a nevelőapám hatszor megerőszakol?! Sírni sem volt időm, John. Mindenki azt mondta, hogy milyen erős vagyok és hogy bírom a szüleim elvesztését! - mondtam neki, de ő háttal állt nekem. - de nagyon nem voltam erős! - hajtottam le a fejemet. - öngyilkos akartam lenni! Többször is. A híd, a csuklóm amit soha nem láttál és ezért ismerem olyan jól London utcáit. Olyan helyen akartam meghalni ahol senki nem ismer, de Frank Andrews lányát ki ne ismerné?! Tizenhét évesen, kis pisisen nem sírtam annyit mint te most! Tudom, hogy rossz, de John te már felnőtt vagy és egy férfi, egy apa és egy férj! Erősnek kell maradnod. Nem szabad összetörnöd! - csak úgy dőltek belőlem a szavak. - csak tudod azt fáj a legjobban, hogy a terhes feleségeden töltöd ki a dühödet! De ha már másra nem vagyok jó akkor nyugodtan használj lábtörlőnek. Csak ne cserélj le ha túl koszos lennék! - mondtam őszintén, majd egy mély levegőt vettem.
- Szükségem van rád! - fordult meg hirtelen. - éppen ezért! Egy hatalmas nagy loser vagyok amiért így beszéltem veled! Ha te nem lennél már régen összetörtem volna, és többet sírnék mint te tizenhét évesen. Nem mondtad soha, hogy megakartad magad ölni!
- Mert gyűlöltem azt a pár hónapot! És szégyelltem magam.
- És azt sem tudom, hogy hogyan bírod ilyen jól! Mikor elmondtam, hogy az apud meghalt sem törtél össze! Hogy csinálod?
- Talán azért mert amikor rossz híreket közölsz mindig terhes vagyok! - néztem rá.
- Tudod mit birok benned annyira? Mibe szerettem bele? - kérdezte. Csak kérdően néztem rá. - hogy olyan nagy a szád! És ami a szíveden az a szádon is. - mondta. - ezért nem tudlak elfelejteni. Nem mintha akarnálak is. De mióta ott a kórházi ágyon elküldtél azóta jobban szeretlek!
- És akkor is sírtál...
- Igen mert szeretlek! És attól félek most is, hogy neked is lehet olyan. - lépett közelebb. - és nem akarlak elveszíteni!
- Engem soha nem fogsz elveszíteni! - mondtam. - és nekem soha nem lesz mellrákom. Legalább is a közel jövőben biztos nem! - mentem közelebb hozzá, majd a nyaka köre tettem a kezemet.
- Ezt ho...
- Tudod mire gondoltam? - hajoltam a füléhez. - hamarosan karácsony és a srácok szülinapja. Elmehetnénk anyukádhoz és ünnepelhetnénk ott!
- Ez nagyon jó ötlet. Anyu biztos örülne neki. De előbb az én drága feleségem betölti a huszonkilencet! - hajolt kicsit távolabb tőlem.
- Tényleg!
- És mit kérsz? Vagy lepjelek meg?
- Mit kérek? Hmm... Egy erős apát, férjet és férfit! Na meg persze két kiságyat. Nem is! Minden baba cuccból kettőt! Ja és kéket! - hadartam az információkat.
- Mi van? Miért kell mindenből... Úrirteen! Ikrek? - kiáltott fel örömében.
- John halkabban! - tettem a kezemet a szájára.
- A héten valami jó hír is! - vigyorgott a kezembe, majd lehajolt.
- John ne már! - tiltakoztam mire felemelt. - megfog fájdulni a derekad a tehén alatt.
- Most, hogy mondod! - engedett el, majd feljebb dobott, hogy kapaszkodjak a nyakába.
- Te hülye vagy! - morogtam.
- Igen ezt már tudom! - mosolygott.
- Ezt akarom én látni!
- Mit?
- Ezt a mosolyt! Én meg ebbe szerettem bele. A kis fiús mosolyodba! És a kis fiús viselkedésedbe. - mondtam mosolyogva majd egy puszit adtam az arcára. - most viszont felvihetsz a szobába.
- Nem! Más terveim vannak! - indult el velem. - elsőnek lezuhanyzunk, majd aztán ágyba bújunk!
- De semmi intimitás! - motyogtam.
- Nem lennék most jó benne! - mondta bánatosan. - de egy jó csók, most jól esne! - mondta, majd megállt a pult mellett és rám nézett. Az a nézés mindent vitt. Látszott a szemein, hogy éhezik valamire. És az a valami én ajkam! Kezemet az arcára raktam és közelebb húztam magamhoz majd egy lágy puszit adtam ajkaira.
- Egy csókot... - nem hagytam, hogy befejezze. Az ajkainak estem és csak tettem a dolgom. Szerettem...

Alkalmatosság!

Sziasztok! :) Gondolkodtam egy kicsit... SOKAT! Szóval azért írom ide ezt az újdonságot mert, ha hat helyre írom se mindenki fog róla tudni... Itt viszont mindenki megnézi, mert ez a "leghíresebb" blogom! :3
Szóval ott kezdeném, hogy elkezdtem azt az ef o es blogot, amit simán csak What If-nek hívnak, de ez hamarosan törlésre kerül! :)
Ez az egyik hír a másik az, hogy kezdeni kell, valamit magammal, ha már nyári munkát nem kaptam... Olvasni nem akarok, mert kifolyna a szemem... és annyit olvastam már, hogy minden könyvből jött valami ötlet! És azokat szeretném összegyúrni, de még nem állt össze! Persze ez nem egy harmadik éved újból, vagy ennek a blognak a folytatása lenne, hanem teljesen új kitalált történet!
A kérdésem csak az lenne, hogy benne legyenek a srácok vagy sem? Mert ezen agyalok három napja! És tényleg nem tudom... De nagyon hajlok a felé, hogy benne legyenek! :)
Szóval döntsetek ti! Oldalt csinálok egy szavazást és eldönthetitek, hogy mi legyen. :)
A héten valamikor jelentkezek egy résszel IDE!
Újdonságok azok lesznek, hogy nem lesznek képen szereplők. Így sokkal könnyebb lesz elképzelni őket :)

Szóval jó szavazást! És a szavazást pénteken zárom! :)


Peace and Love
Loi