4. rész: Mindent az elejétől

Jó estét mindenkinek vagy jó reggelt! Ki mikor olvassa! :)

Megírtam még egy részt! De mint mondtam ne szokjatok hozzá! Most szünet van és van időm írni.:)

Olvastam a komikból, hogy többet vártatok Johntól, de így van ez megírva ezt kell szeretni. Ebben a részben többet kaptok Johntól! :)
Remélem kapok most is sok-sok kommentet, véleményt és észre vételt. :D
Jó olvasást! :)

Nem jött semmi válasz. Semmi reakció. Nagyot sóhajtottam majd elfordultam tőle.

- Tudtam! - álltam fel, majd elindultam a lépcső felé.

- Na, mi az dagi nem kell? - kérdezte Edward. Mintha meg se hallottam volna mentem tovább. – ja, értem most már, hogy John miért volt veled olyan bunkó! - mondta. Megdermedtem a lépcső aljánál. Megfordultam majd könnyes szemekkel Edwardre néztem.

- Igazad volt! Te nyertél! Túl nagy beszólás volt ez. Kiütöttél vele! - indultam felfelé. Még hogy tudja miért volt velem bunkó John! Kiismertem őket! Reménykedtem benne, hogy Edward másabb. De nem. Mindketten bunkók.

Leültem az ágyamra és csak sírtam. Már csak abban tudok reménykedni, hogy lesz egy hülye, aki talán elvesz feleségül vagy csak szeretni fog és mellettem lesz. Johnnal nem fogok így kibékülni, soha. Nem akar bocsánatot kérni, és nem akarja elmondani miért volt olyan bunkó. Ezért csak magamat hibáztatom. De nem emlékszek rá, hogy bármi rosszat is csináltam volna. És miért töröm ezen a fejem? Úgysem lesz köztünk már semmi!

- Bejöhetek? - nyitott be John.

- Nem! - mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem akartam senkit sem látni. Egyedül akartam lenni! Azt vettem észre, hogy megmozdul alattam az ágy. Felnéztem. John ült mellettem.

- Te nem tudsz eltűnni az életemből? - mondtam zokogva.

- Már nem! Nem is akartam! Nem is fogok! A közös gyerekünk ott növekszik a hasadban! Nem fogok csak úgy eltűnni!

- Akkor miért néztél át rajtam? Miért viselkedtél úgy? Miért nem hallgattál meg? Mindaddig jól ment az életem, amíg nem jöttél te! - mondtam. Nem válaszolt. - ne válaszolj! Legyél olyan bunkó amilyen voltál! Kár volt elmennem arra a dedikálásra. Bárcsak soha ne ismertelek volna meg! - emeltem meg a hangom, de felesleges volt. Elvékonyult és még jobban sírni kezdtem, de nem a terhességtől. Ez szívből jött. Akárhányszor komolyan beszélek Johnnal dühből jön minden egyes szó. Hogy miért? Mert szeretem, és nem akarom elveszíteni őt.

- Mikor elsőnek megláttak nem hittem a szememnek! Azt gondoltam, hogy most biztos álmodok, és nem szeretnék felébredni! Gyönyörű voltál! Tündököltél! Rossz napom volt. Bal lábbal keltem fel, és te felvidítottál. Ilyet soha senki nem csinált még velem. Még Edward sem. - mondta. Nem néztem rá. - nem hittem az első látásra szerelemben. De most már hiszek! És amikor négy nappal ezelőtt ajtót nyitottál újra fellángolt bennem, azaz érzés. - mondta. Próbáltam nem rá figyelni. Jobban kezdtem sírni. Ez már a terhesség miatt volt.

- Miért bántál úgy velem? - szipogtam. Közelebb ült hozzám és átölelt.

- Egyszer majd megtudod! - suttogta.

- Lefeküdtél valakivel? - húzódtam el tőle.

- Nem! Azt soha nem tudná feldolgozni a lelki ismeretem! - húzott magához. - sokkal jobb dolog miatt viselkedtem úgy! - mondta majd magához szorított. A mellkasára hajtottam a fejemet és sírtam. Hallgattam a szívverését. Nem ritmusos volt, hanem zavaros. Összevissza kalapált. Ahhoz képest, hogy idegesítőek, bunkók és kibírhatatlanok. Elég nyugtató, meleg és szeretettel teli ölelésük van. Amit tanulhattak a rajongóktól az ez volt, vagy talán nem is tanulták, hanem ezt nyújtottál nekik. Már tudom, miért akarnak velük sok képet csinálni.

Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot. John elakart húzódni tőlem, de nem engedtem el.

- Ne menj el! Még ne! - motyogtam majd becsuktam a szememet. Olyan volt mintha egy jó nagy, puha, meleg, és ringató ágyon feküdnék. Nem akartam elengedni őt. Túl nyugodt voltam.

- Gondolkodtál már azon, hogy ezek után lesz-e bármi is köztünk? - kérdezte. Elhúzódtam tőle és kérdően néztem rá.

- Igen lesz köztünk valami! Lesz egy gyerekünk! - simítottam végig a hasamon.

- Még nem is fogtam! - mondta. Megfogtam a kezét és a hasamra tettem. Elsőnek csak pihentette rajta a kezét.

- Ha jó alkalmat fogsz ki, akkor mozog is! - csúsztattam lejjebb a kezét.

- Nekem már ez is élvezet! - mondta mikor egy nagyon minimálisat mozdult meg a hasam. - érezted? - kérdezte.

- Oh, ez még semmi! - mondtam.

- Hanyadik hónapban is vagy? - simogatta a hasamat.

- Negyedik! - mondtam. Az arcát kezdtem nézni és azt találgattam, hogy mit gondolhat, és mit érezhet. Megfogtam a kezét és a pólóm alá tettem.

- Itt jobban lehet érezni! - mondtam. Félénken érintette meg a pocakomat. Régi emlékek ugrottak a szemem elé.

- Szóval, ha negyedik hónapban jársz az még öt hónap a kilenchez és most november eleje van. Akkor úgy márciusban a kezemben tarthatom? - nézett rám.

- Igen! Szép tavaszi napunk lesz! - mosolyogtam. Mélyen a szemembe nézett. Valami felcsillant benne. Nem tudtam mi volt az, de valami féle bánat lehetett. Csak néztünk egymás szemébe. Újra éreztem azt a bizonyos érzést, amit hónapokkal ezelőtt. Elgondolkodtam rajta, hogy miket is csináltunk mi akkor. Szép emlékek sokasága, és azokat újra átakarom élni.

- Éhes vagyok! - mondtam. Célozva arra, hogy ízlelni akarom ajkait.

- Akkor hozok kaját. - hajolt el tőlem, de megfogtam a kezét.

- Nem kaját akarok! - hajoltam közelebb hozzá. - a terhes nők néha megkívánnak fura dolgokat! - tettem a kezemet az arcára.

- Szóval csókolózni akarsz? - motyogta. - de azt csak a szerelmesek csinálják! - sütötte le a tekintetét. - és tudtom szerint te gyűlölsz engem!

- Azt csak úgy mondtam! Amit érzek, az nem számít? - emeltem fel a fejét, majd közelebb húztam magamhoz.

- De számít! - mondta, majd ajkait az ajkaimra tapasztotta. A szívem összevissza kalapált. Kezét az oldalamra csúsztatta és szenvedélyesen kezdett csókolni. Úgy ízleltem az ajkait, mint még soha. Mintha a világ legfinomabb csokiját ehetném. Erre éheztem hónapokon keresztül. Mindent elmondott a csókunk. Haragot, bánatot, olthatatlan vágyat, szenvedélyt, szerelmet. Nem akartam leállni. Őt akartam, csak Őt! Érezni azt, mint régen, és szerelemben úszni a felhők felett, rózsaszín ködben. Nyelve lassan csúszott rá az enyémre, majd simogatni kezdte. Kirázott a hideg, és azonnal viszonozni kezdtem. Vadul, érzékien és akaratosan csókoltam. Nem tudtam leállni. Még tovább akartam menni a csóknál, de megfékeztem magamat. Terhes vagyok, és nem engedhetem meg magamnak. Elhúzódtam tőle, majd az ajkaimat kezdtem simogatni. Lehet épp a babánk gyújtott bennem ekkora vágyat. De a csókban nincs semmi rossz.

- Jenna én szeretném, ha elölről kezdenénk! - lihegte. Csodálkozva néztem rá.

- Mennyire elölről? - hajoltam vissza hozzá.

- Az ismeretlenségtől! - mondta határozottan.

- Nos, kedves idegen, folytathatjuk a csókcsatánkat! - nyomtam le az ágyra majd az ajkainak estem. Hangosan kezdett nevetni.

- Most mi van? - hajoltam el tőle.

- Te vad idegenekkel is szoktál csókolózni?

- Mondtam, hogy a terhes nők fura dolgokat is megkívánnak! - feküdtem mellé.

- Legyen ez az utolsó esténk, hogy ismerjük egymást! - húzott közelebb magához.

- Utállak! - bújtam hozzá.

- Tudom! - puszilta meg az arcomat. - de nem fogsz sokáig! - motyogta.

- Honnan tudod? - néztem rá.

- Mert vágyakozol értem. Csak engem akarsz! - mondta.

- Ez nem így van! - feküdtem vissza.

- Akkor mi volt, azaz előbb? - hajolt felém.

- Egy csók! Csak bosszút álltam, amiért olyan bunkó voltál és átnéztél rajtam. - nyújtottam ki a nyelvemet.

- Szóval tényleg nem szeretsz már? - kérdezte gyerekesen.

- Ha nem szeretnélek, már rég egy másik férfi karjaiban lennék! Csak terhes vagyok és így jön ki rajtam, amit irántad érzek. - tettem a kezemet a tarkójára.

- Bocsánat! - mondta. Bánatos szemekkel nézett rám. - bocsáss, meg amiért úgy bántam veled! De megmagyarázom, és ne gondolj semmi rosszra. - mondta. A mutató ujjamat a szájára raktam.

- Megbocsátok, csak ne bánj még egyszer úgy velem, vagy végleg elhagyunk! Szeress, ölelj és legyél mellettem! - húztam közelebb magamhoz.

- Majd miután megismertelek! - mondta majd egy puszit adott az ajkaimra. - de most sem érzek, máshogy ahogyan eddig. Szeretlek! - mormogta majd felrántotta a pólómat és millió puszival árasztotta el a hasamat. Nagyon csikizett. Halkan kezdtem nevetni. Nagy levegőt vett majd rátapasztotta az ajkait a hasamra és kifújta a levegőt. Nagyon csiklandós vagyok, ezért fennhangon kezdtem nevetni.

- Állj le! - lihegtem mikor újra támadásba lendült, de csak egy puszit adott a hasamra.

- Anyu most nagyon fáradt! Hagyjuk aludni! - adott még egy puszit a hasamra, lehúzta a pólómat majd felállt.

- Nem vagyok fáradt! - ültem fel.

- Most pihend ki magad, amíg tudod! - indult kifelé.

- Viszlát idegen! - mondtam.

- Még csak kilenc óra van! - lépett ki az ajtón, majd elment. Felálltam és mosolyogva bújtam be az ágyba. Nem fogtam fel a mai napot. John teljesen megváltozott. Bár lehet azért amiért megtudta, hogy gyereket várok tőle. Legalább bocsánatot kért. Újra akarja kezdeni és nem tiltakoztam. A baba most a megszokottabbnál is többet mozgott. Alig tudtam tőle elaludni. De mi lesz majd később? Lehunytam a szemem és próbáltam elaludni. Ismét megmozdult alattam az ágy és egy forró kéz csúszott a pólóm alá a hasamra.

- A gyereked nem hagy aludni! Mióta megpuszilgattad nem áll le! - motyogtam. Nem mondott semmit csak hozzám bújt.

- Akkor még felbégászolom! - csúsztatta lejjebb a kezét.

- Majd, ha te kihordod esetleg! - mondtam. Megfogtam a kezét és összefontam ujjainkat.
- Nem soká éjfél! - suttogta a fülembe. - azaz mindjárt idegenek leszünk egymásnak! - fordított a hátamra.

- De az még messzi van! - néztem a szemébe.

- Így igaz! - mondta, majd lágyan csókolni kezdett. Eleinte az alsó ajkamat harapdálta majd áttért a felsőre. Hagytam, hogy kiélje magát és irányítson. Gyengének tetettem magam.

Arra ébredtem, hogy fázok és remegek. Nem volt rajtam takaró. Az oldalamon feküdtem. A hátamra fordultam és Johnt kerestem, de nem volt mellettem. Csak álmodtam volna az egészet? De az nem lehet! Olyan élethű volt. Ha álmodtam is gyönyörű álmom volt. Bár olyan igazi és érzéki volt. Kimásztam az ágyból majd átmentem a fürdőszobába. A wc felé indultam, de megcsúsztam és majdnem elestem. Valamelyikőjük megfürdött. Nem is! Edward újabb csínytevése! Dühösen indultam a nappali felé. A kanapén ültek, és mint szokásuk, a tv-t bámulták.

- Edward, te szoktál gondolkodni egy csöppnyit is? Hogy lehettél olyan felelőtlen, hogy tusolás vagy fürdés után otthagyod a ki pocskolt vizet? Edward, ha nem tudnád, terhes vagyok! Mi lett volna, ha elesek? Hmm? - fakadtam ki.

- Nem én voltam! - mondta ártatlanul. - John szokott úgy fürdeni! Fent van Youtube-on is! Megnézheted. - emelte meg a hangját, majd felállt és átsétált a konyhába.

- Bocsi, nem tudtam az állapotodról! - mondta. Szóval mégsem álmodtam! Legyintettem egyet majd felmentem rendbe tenni magamat. A telefonom csörgése zavart meg a reggeli vitamin adagom bevételét.

- Igen? - szóltam bele. Magán szám volt.

- Szia, még egyszer bocsánatot szeretnék kérni a kisebb tóhoz a fürdőben! - mondta John.

- Bocsi, de honnan is ismerlek? - kérdeztem mosolyogva.

- Oh, de bunkó vagyok! John vagyok...

- Ah, tényleg ti költöztetek ide! Elázott a házatok. Ugye? - kérdeztem. Ha így megkért, hogy kezdjük, elölről hát legyen.

- Igen! Így volt! De nem jönnél le jobban megismerkedni? - kérte.

- Ha szépen megkérsz, talán lemegyek! - nyitottam ki az ajtót.

- Kérlek, szépen gyere le beszélgetni! - mondta gyerekesen.

- Hmm. Nem tudom. Nincs kedvem! - mondtam miközben halkan mentem lefelé a lépcsőn.

- Jaj, de legyen már! Nem lehetsz fáradt a terhességtől, most keltél föl! - mondta.

- Ki mondta, hogy fáradt vagyok? - álltam meg a lépcső aljánál.

- Csak gondoltam, hogy az vagy! - fordult felém mosolyogva.

- Tudsz gondolkodni? - indultam a kanapé felé.

- Van némi eszem! - mondta.

- Maréknyi vagy mazsola? - ültem le a kanapéra. Egymás mellett voltunk, de még mindig a telefonon beszéltünk.

- Maréknyi! Nem olyan kicsi, mint egy mazsola! - emelte el a fülétől a telefont. - üdvözöllek köreimben! - bontotta a vonalat. Letettem az asztalra a telefont és felálltam.

- Jenna Andrews! - nyújtottam a kezemet, megragadta majd felállt. Úgy nézett ki, mint egy úriember. Piros ing, fehér nyakkendővel és fekete zakóval.

- John Paul Henry Daniel Richard Grimes! - rázta meg a kezemet. - örvendek!

- Én még mennyire! - ültem le. Beszélgetni kezdtünk olyan dolgokról, amit már tudtunk egymásról. Eddig azt nem tudtam, hogy Ő és Edward ikrek. Nem voltam róla meggyőződve, de miután tízszer elmondta egymás után leesett, hogy ők ketten ikrek. A terhességemről is szó esett és az apáról. Saját magát lehülyézte, hogy úgy bánt velem és utána még fel sem hívott. Magamat is hibáztattam, amiért szakítottunk, de ő nem tartott annak. Mindketten felfigyeltünk mikor anya kivágta az ajtót és dühösen rontott be a szobájába.

- Itt valami komoly probléma van! - jegyeztem meg halkan. Apa is ugyan úgy lépett be a házba, majd Cody jött utána könnyes szemekkel.

- Anyáék el fognak válni! - rohant felém sírva.

3. rész: Ha játszunk, hát játszunk!

Sziasztok! :D ÁÁÁH  úgy megleptetek a 6 komival! :$ úgy örültem neki :D SOHA nem kaptam még ennyit! Köszönöm! :D és remélem most is komiztok! De ehhez ne szokjatok hozzá, hogy mindennap hozok részt, mert azért előfordul, hogy nincs kedvem vagy nincsen ihletem írni. :/ de most volt és megírtam ^^ *büszkefej*

Jó olvasást! :)

Semmit sem sejtve adtam oda Edwardnek a bögrét. Megköszönte majd beleivott. Ízlelgette, majd visszaköpte.

- Uh. Ez meg mi? - savanyú fejet vágott és összehúzta a szemöldökét.

- Oh, jaj bocsi. Ez ilyen különleges, vitaminokkal teli tea nekem. Elfelejtettem, hogy neked másik teát kell csinálni. - mondtam teljes lelki ismeretfurdalással.

- Mindegy csinálok akkor magamnak! - indult dühösen a konyhába. Elmosolyodtam majd befészkeltem magamat a kanapéba, magamra húztam a takarót és nézni kezdtem a tv-t. Annyira belemerültem a filmbe. Azt se vettem volna észre, ha kitörik a III. Világháború.

- Szóval beárult John! - mormogta Edward, de nem figyeltem rá. Jobban lekötött a Die Hard negyedik része. Bruce Willis azaz John McClane. Bárcsak minden pasi ilyen hősies lenne és önfeláldozó, bátor és magabiztos.

- Hát jó! - mondta Edward majd kikapcsolta tv-t.

- Ezt most miért? - néztem rá mérgesen.

- John beárult! Te meg sunyin kihasználtad! - mondta sértődötten.

- Lebuktál, ennyi! - álltam fel.

- Ezt még visszakapod! - kulcsolta össze a kezét.

- Izgatottan várom! - indultam a konyha felé. Éhes vagyok. Ma még alig ettem valamit. Péntek délután van és még csak reggelit ettem. Anya sürgött forgott a konyhában. Nem tudta, hogy mit csináljon már így is késésben volt. Apával és Codyval minden második hétvégén elutaznak. Én nem szoktam velük menni. Inkább itthon maradok, pihenek és takarítok.

- Az sem sikerül! - csapta le a kést a pultra.

- Segítsek? - álltam mellé. Bőszen bólogatott majd kiadta a feladatot miszerint pucoljam meg a krumplit. Jó nagy segítség. Nem beszélgettünk egymással ugyan is John a konyhában pötyögött a laptopján. Anya csak rám és rá nézett felváltva, majd mosolyogni kezdett és kiment a konyhából. Ezzel nem ért el semmit. John rám se nézett. Nagyot sóhajtottam majd tovább pucoltam a krumplit. A kés hírtelen megcsúszott és megvágtam az hüvelykujjamat.

- Áú! De pancser vagyok! - kaptam be az ujjamat. John hangosan nevetni kezdett.

- Most mi van? - néztem rá kérdően.

- Semmi, csak vicces, hogy szopizod az ujjadat! - kuncogta. Felálltam majd ragtapaszért indultam. Hű de viccesek vagyunk Johnnyka! Próbálok vele rendes lenni, de nem megy. Túlságosan is összetörte a szívemet. Ahhoz, hogy ne legyek vele bunkó elsőnek bocsánatot kéne kérnie. Majd újra alakulhatna köztünk valami.

Délutáni ebédhez terítettem. Anyáék már elmentek. Éppen, hogy elköszöntek. Elég fura fél ötkor ebédelni. Ez már inkább egy vacsora. Édes hármasban ültünk le enni. Forró zöldség leves, sült csirkecomb krumplipürével. Az ebédlő asztalhoz vittem a leveses tálat. Ahogy megcsapta az orromat a leves illata azonnal felkavarodott a gyomrom. Letettem a tálat majd a wc-re rohantam. Régen hánytam már. Összeszedtem magamat és visszamentem.

- Még jó, hogy nem a tálba hánytál! - kanalazta Edward a levest. "Ha kikotyogtad Johnnak, hogy terhes vagyok, meghalsz!" tekintettel néztem rá.

- A wc rejtelmeiben még megtalálhatod! Talán még nem folyt le a csatornába! - ültem le.
- Izgisen hangzik! Legalább nem kellene annyit rágnom! - mondta.

- Enni szeretnék! - mondta dühösen John.

- Semmi nem tart vissza bátyus! - nézett Edward Johnra. Végignéztem, amíg megeszik a levest. Edward a második tállal evett mikor már majdnem kiesett a szemem az éhségtől. Felálltam és elindultam a második fogásért, közben meglöktem Edwardöt. A leves a kanaláról az ingjére löttyent.

- Köszi! - mormogta.

- Bocsi, de dagi vagyok, ahogy mondtad, kell a hely! - mentem tovább.

- Ledagiztad? - hallottam John sutyorgó hangját. Szóval meg akar védeni? Ugyan már, nem vagyok gyerek, aki ne tudná magát megvédeni.

Visszamentem a csirkével és a körettel, majd elvittem a leveses tálat.

- Jenna hoznál egy kis sót? - kérte Edward. - úgy látszik nem vagy szerelmes!

- Ez így igaz! - kaptam fel a só tartót majd elindultam az asztal felé. Lecsaptam Edward elé a só tartót majd leültem. Vártam John reakcióját, de csak tovább falatozott. Úgy de úgy megbántam, hogy akkor elmentem arra a hülye dedikálásra. Ha nem megyek el talán elvégzem a főiskolát és lesz egy jó állásom valahol Amerikában és feleségül megyek egy izmos, csoki barna szemű férfihoz. Edward csengő hangja zavart meg az ábrándozásban. Kirohant a nappaliba. Kapva az alkalmon megragadtam a só szórót.

- Még, hogy sótlan! - motyogtam közben alaposan meg hintettem sóval a krumplipürét. Büszkén ültem vissza és enni kezdtem.

- Ugye azt tudod, hogy ezt ezerszer fogod megszívni? - kérdezte John.

- Én élvezem! - mosolyogtam. Megrázta a fejét és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Régen láttam így mosolyogni. Jó ízűen falatoztam mikor Edward visszajött. Sunyin néztem rá, mikor bekapott egy adag krumplipürét.

- Hű de megszórtam! - mondta. Halkan kezdtem nevetni. Nem bírtam megenni az utolsó falatot. A könnyeim már folytak a nevetéstől.

- Te kis sunyi dög! - nézett rám. Felálltam és elindultam kifelé.

- Hű Edward, szerelmes vagy? - nevettem. Felmentem a szobámba. Már fájt mindenem a sok robotolástól. Bevettem a napi vitaminokat majd átöltöztem pizsamába és befeküdtem az ágyba. A hasamat simogatva aludtam el.

Másnap reggel alig akartam kikelni az ágyból. De muszáj volt, mert már nagyon kellet pisilnem. Nyújtóztam egyet majd felültem. Felvettem a köntösömet és a mamuszomat majd elindultam kifelé. Álmosan nyitottam be a fürdőszobába. Nagyot ásítottam majd a fogkefémért nyúltam. Rányomtam a fogkrémet majd a tükörbe néztem.

- Hogy a francba? - néztem az arcomon lévő filccel felrajzolt sminkemre. Még bajszom is volt. A szemöldököm kétszer olyan vastag volt, a számról pedig ne is beszéljünk. Azonnal az arckrémemért nyúltam.

- Csak gyere le! - kentem fel az arcomra a krémet. Rajta hagytam pár percig, majd lemostam. Szerencsére lejött az álarcom.

Felfrissülve mentem lefelé a lépcsőn. Edward, hogy ezt hogy vissza fogod kapni. John a kanapén ült és a tv-t nézte.

- Edward? - léptem le az utolsó lépcsőfokról.

- Még alszik! - mondta. Ördögi mosollyal indultam a konyha felé. Elővettem egy jó nagy tálat majd teli engedtem hideg vízzel. Ezt tényleg nem úszod meg szárazon Edward. Kellemes ébresztőben lehet részed!

Óvatosan lépkedtem felfelé a lépcsőn, ne hogy kilöttyenjen a víz. Minden csepp számít. Benyitottam a szobájába. A hasán aludt. Letettem a tálat az asztalra. Leültem mellé és piszkálni kezdtem a haját.

- Edward, itt az ideje felkelni! - suttogtam. Nem mozdult.

- Hétágra süt a nap! – mondtam hangosabban.

- Még adj pár percet! Aztán piszkálhatsz! - fordította el a fejét. Felálltam majd lerántottam róla a takarót.

- Csak pár percet! - fordult a hátára. Megfogtam a tálvizet majd ráborítottam.

- Jó reggelt álomszuszék! - mondtam, majd nevetve kimentem a szobából. Elégedetten és kaján vigyorral mentem le a lépcsőn.

- Ennyi vizet még nem öntöttem rá! - mondta John.

- A bajuszért még kapni fog! - léptem be a konyhába. Csináltam egy tál gabonapelyhet majd leültem enni. A napi újság az asztalon volt. Elkezdtem olvasni. Annyira bemerültem a cikkbe, hogy nem vettem észre, hogy ki jött be. Csak tovább olvastam az újságot. Azt vettem észre, hogy meghúzódik a nyakamon a pulóver és jég hideg valami csúszik végig a hátamon.

- Jó reggelt Jenna! - mondta Edward a fülembe. Kiegyenesedtem mikor a hátam közepéhez ért. Felálltam, kiráztam a pulcsimból a jégkockát majd elindultam a gabonapelyhes tálammal a nappali felé.

- Ezt még, hogy visszakapja! - ültem le a kanapéra és bekaptam egy kanállal a gabonapehelyből. Iszonyat sós volt. Ahogy bekaptam úgy köptem vissza a tálba.

- Én mondtam! - nevetett John.

- Ez nem vicces! - álltam fel. Kár volt belemennem ebbe az egészbe. Eddig három-három az állás. De én fogok győzni!

Nyugodtan léptem be a konyhába.

- Finom volt? - nyámmogta Edward. Letettem a tálat majd kimentem. Nem fogok jó pofizni! Visszaültem a kanapéra és nézni kezdtem a tv-t.

- Feladtad? - kérdezte John.

- De, hogy! Csak szünetet tartok. - dőltem hátra.

- Azért, vigyázz majd ha bemész a szobádba! - figyelmeztetett.

- Egy bombára számítsak? - néztem rá.

- Nem! Csak velem már csinált olyat, hogy beléptem a szobába és egy labda vágott gyomorszájon! - ecsetelte. - a te állapotodban én vigyáznék! - mondta. Csodálkozva néztem tovább a tv-t. Vagyis tettetem. Szóval Edward elmondta! Ezt még meg bosszúlom.

- Edward, ugye? - kérdeztem Johntól.

- Igen, tegnap véletlenül kicsusszant a száján. De egy idő után úgy is rájöttem volna! - mondta nyugodtan.

- Ó, a gerlepár! - mondta Edward elsuhanva a tv előtt. Megfogtam egy párnát és hozzá vágtam.

- Én fogok nyerni! - rohant fel a lépcsőn.

- Azt majd meglátjuk! - álltam fel. Hírtelen megszédültem és visszaültem.

- Ez nem fog menni! - motyogtam.

- Minden rendben? - kérdezte John. Egyértelműen bólogattam. Ülve is szédültem. Fáztam és dideregni kezdtem. A tegnapi ázásom meghozta eredményét.

- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte.

- Igen! Ne aggódj értem! - álltam fel. Elindultam felfelé a szobámba. Már majdnem benyitottam a szobámba mikor megragadta a kezemet és magához húzott. Nem tudtam mit akar.

- Hagyj békén! - léptem hátra, de nem engedett el.

- Te tőz forró vagy! - tette a kezét a homlokomra. Benyitott a szobámba és egy tál esett le az ajtóról, ami teli volt vízzel. A lábaim nem bírták tovább. Megadták magukat. Összecsuklottam John karjaiba. Felemelt majd az ágyhoz vitt. Nem volt rajta semmi.

- Maradj itt! - tett le az ágyra, majd kiment. Nem bírtam tétlenül várni. Lázas vagyok és a babámnak ez nem tesz jót. A gyógyszereim az íróasztalon voltak. Felálltam és elindultam, több kevesebb sikerrel. Kettőt láttam mindenből.

- Edward, hova raktad őket? - hallottam John dühös hangját. Már majdnem elértem az asztalhoz mikor berontott a szobába.

- Idióta egy öcsém van! De te miért álltál fel? - indult felém.

- A gyógyszerek! - mutogattam az asztal felé!

Fura volt nem a saját ágyamban felkelni. Azt sem tudtam hol vagyok. Korom sötét volt. Nem tudtam mennyi az idő. Kihámoztam magamat a takarók alól majd kisétáltam a folyosóra. Ezek szerint John szobájában voltam. Kedves tőle, hogy így bánik velem, de ez még mindig nem elég, ahhoz, hogy megbocsássak neki a bunkóságáért. Fény szűrődött fel a nappaliból. Reméltem, hogy valaki van ott és nem egyedül vagyok a házban.

- Mennyi az idő? - csoszogtam lefelé a lépcsőn.

- Öt óra múlt! - mondták egyszerre.

- Akkor itt az ideje nasizni! - indultam a konyha felé.

- Majd én csinálok kaját! - állt fel Edward.

- Nem kérek bele sót! - ültem le John mellé. Csendben vártam, meg míg Edward bemegy a konyhába. Meg szeretném köszönni Johnnak, ahogy bánt velem. Ha ő nincs, talán a korházban kötök ki.

- Köszönöm! - néztem rá. Csak tovább nézte a tv-t.

- Hogy mit mondtál? - fordította rám a fejét.

- Hogy köszönöm, amit értem tettél! - mondtam bővebben. - ha te nem vagy, ki tudja mi történt volna velem. Vagyis velünk!- fogtam meg a hasamat.

- Ugyan ez semmiség! - mosolygott.

- Ez nem semmiség! Most mi lett volna, ha megszédülök a lépcsőn és legurulok? Vagy megfejelem az asztalt és kifolyik az agyam? Jó, nincs minek kifolynia, de érted mire célzok!? - néztem rá kérdően.

- Bármikor meg tenném ezt érted! - mondta. - ezért nekem ez semmiség! A bunkóságomat illetve akkor. Egy idő után meg fogom magyarázni! - nézett mélyen a szemembe.

- Miért nem most? - fordultam teljes testtel felé. Látszott rajta, hogy megbánta az egészet, és hogy nem szeretné elmondani, de én hallani akarom!

2. rész: For ever alone

Hello All! :) már hamarabb megírtam ezt a részt, csak vártam a komikat, de nem nagyon érkeznek :/ magyarázat a komikra az, hogy így legalább megtudnám, hogy mégis mi a hiba, hogy tetszik, mennyien olvassátok, mit vártok még benne! De ha nem érkezik több komi akkor nem fogok sűrűn hozni részeket! Szóval tessék komizni mert nem nagyon nehéz! :D

Várom a véleményeket! :)Jó olvasást!^^

Unottan álltam a pénztárban. Alig voltak most a pizzériában, és akik voltak azok is boldog kapcsolatban és szerelemben úsztak a rózsaszín felhők felett. Irigykedve néztem őket. Én is akarok ilyen boldog lenni és szerelmes. Szerelmes vagyok, csak éppen csalódásban. Olyan rossz, hogy elmegy mellettem a folyosón, hogy reggelente vele reggelizek és átnézünk egymáson. Szeretem még őt és nem tudom kiverni a fejemből. Úgy érezném a keze melegét a hátamon, az ajkai puha érintését, lágy, kedves hangját hallani, amikor azt mondja, szeretlek. Újra érezni a pillangókat a gyomromban.

- Föld hívja Jennát! - csalapált előttem valaki. Majd ráfordítottam a fejemet. John volt az.

Próbálj kedves lenni!

- Mit adhatok? - néztem a szemébe. Olyan fura volt a tekintete.

- Egy pizzát? - húzta fel a szemöldökét.

- Azt ne tőlem kérd! - mutattam Rickre a pincérre.

- Az a helyzet, hogy nem bízok benne! - hajolt közelebb.

- Az a helyzet, hogy a legmegbízhatóbb pincérünk! Rendelj tőle! - mondtam. Túl kedves voltam.

- De az van kiírva, hogy Andrews pizzéria. Szeretnék valamelyikkőjüktől rendelni! - mosolygott.

- Apa! - kiabáltam.

- Mi az? - lépett mellém apa.

- Most már rendelhetsz! - mosolyogtam. Arrébb léptem és kiszolgáltam a többi vendéget. Kérdően nézett rám John. Szenvedj! Velem nem fogsz flörtölni. Nem fogok elpirulni.

Már alig bírtam állni, fájt a derekam és éhes is voltam. Fáradtan néztem körbe az asztalokon. Megakadt a szemem Johnék asztalán.

Aki csengetett nem volt más, mint Vanessa. Nagy bőröndökkel állt az ajtóban.

- Szia! - ölelt át szorosan. - úgy hiányoztál! - simított végig a hátamon.

- Te is nekem! - hajoltam el tőle. - de hogyhogy itt vagy? - léptem el az ajtóból.

- Gyakorlaton! - húzta be a bőröndjét. - de te úgy megváltoztál! - mutatott végig rajtam. - így megviselt John?

- Nem! Vagyis igen, de ezt hagyjuk! - ültem le a kanapéra. - és meddig maradsz?

- Már is elküldenél? - mosolygott.

- Vanessa! - rohant le a lépcsőn Cody ordibálva. Vanessa felemelte majd megpörgette.

- Hoztam neked valamit! - tette le mellém Codyt. Kíváncsian várta amíg Vanessa elő keresi az ajándékát.

- Vanessa? - vágtatott le a lépcsőn Edward. Letámadták egymást. Mindenütt szerelmes párok, én meg szenvedek a vágytól és a hiánytól. Nem bírtam tovább hallgatni a cuppogást és nézni őket. Felálltam és felmentem a szobámba.

Edward, Vanessa, John és az a fekete hajú ribanc ültek egy asztalnál. Az agyam forrni kezdet. Nem elég, hogy megcsalt vele még az orrom előtt randiznak.

- Jenna kivinnéd a pizzát? - tolta a kezembe apa a kukoricás extra sajtos pizzát.

- Már is! - mondtam álmos hangon.

- Ötös asztal! - tolt ki a pult mögül. Keresni kezdtem az asztalt. Mikor megláttam, hogy pont, azaz asztal ahol ők ülnek, vissza akartam fordulni, de összeszedtem magamat. Lehajtott fejjel léptem oda.

- Elkészült a pizza! - tettem le a tányért az asztalra. - Jó étvágyat! Valamit még hozhatok? - mondtam normálisan. Talán csak Edwardhöz és Vanessához beszéltem.

- Egy lightos cokát! - mondta a fekete hajú.  - Már is hozom! - fordultam meg. Véletlenül kiütöttem Rick kezéből a tálcát, aminek a tartalma John nyakába borult. Nem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Jaj, bocsi! - vettem le nevetve az egyik szeletet a hajából. - ingyen pizzát? - dobtam a tányérjára, majd nevetve indultam vissza a pult mögé.

- Azt direkt csináltad? - tette le a maradványokat Rick a pultra.

- Mivel nincs hátul szemem, ezért nem. - nevettem.

- Legközelebb vigyázhatnál! - ment el az egyik asztalhoz. Már délután három van. Öt órája állok a pult mögött. Kivettem egy colát a hűtőből és visszamentem az asztalukhoz.

- Itt a cola! - tettem le az asztalra. John és a csaja nem ültek ott.

- Jenna! - húzott le Edward. - az a csaj az unokatestvérünk Erica! - mutatott ki az ablakon. Kint állt és telefonált. Néztem egy ideig őt, majd azon gondolkodtam, hogyhogy lehettem ilyen hülye. Bár erről nem csak én tehetek. Bunkón viselkedett velem, kihozta belőlem a démont. Levettem magamról a kötényt és elindultam kifelé. Végig néztem Ericán. Most így, hogy tudom ki ő megváltozott róla a véleményem. Kedvesnek tűnik. Egy szál pulcsiban indultam hazafelé. Hűvös szél fújt. Miért nem hallgattam végig akkor John? Miért hittem egy hülye fényképnek? Miért flörtölt vele? Bár én is úgy csináltam mintha flörtöltem volna a meleg barátommal. Egy idióta vagyok. Egy pancser. Egy szerencsétlen. Egy hiszékeny picsa. Szerkesztett kép, vagy egy jól elkapott pillanat. Vesztes vagy Jenna!

Az eső esni kezdett. Imádom az esőt akkor, ha van nálam kabát és esernyő. Bőrig áztam mire hazaértem. Égtek a lámpák a házban. Szóval hazajöttek kocsival. Engem meg hagytak hagy sétáljak. Benyitottam, beléptem, becsaptam az ajtót és elindultam felfelé.

- Veled mi történt? - állított meg apa.

- Egy kicsit esik az eső! - mentem tovább. A fogaim ütköztek egymással annyira fáztam. Majdnem benyitottam a szobámba mikor John elsétált mögöttem.

- John? - mit csinálsz? Teljesen hülye vagy! Most bocsánatot fogsz kérni?

- Igen! - fordult meg. A szívemre fogok elsőnek hallgatni. És a szívem azt diktálja, hogy meg kell tennem.

- Sajnálom! - nyögtem ki.

- Mégis mit? - nézett rám kérdően.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért féltékeny voltam! - mondtam magabiztosan. Továbbra is csak bámult. Nem bírtam tovább várni a reakciójára. Vagy nem is akart reagálni. Beléptem a szobámba.

Nem ezt akartam. Azt vártam, hogy Ő kér elsőnek bocsánatot, amiért ilyen bunkó volt. Már nem haragszok rá annyira, és nem utálom őt.

Forró teával és vastag takaróba bugyolálva ültem le tv-t nézni. Már három napja, hogy plusz három fővel élünk együtt. Egyedül vagyok. Anya apával, Cody Johnnal, Vanessa Edwarddel. Végül is nem vagyok teljesen egyedül. Itt növekszik a hasamban életem értelme. Talán ő lesz az egyetlen. Csak a baj, hogy nem válaszol, ha kérdezem. Senki nem foglalkozik velem! Mindenki átnéz rajtam! Ha anya azt várja, hogy egyszer úgy jön haza, hogy Johnt nyalom a kanapén, várjon csak nyugodtan tovább! Addig nem nyúlok hozzá, amíg bocsánatot nem kér! Azt garantálom!  Ő volt bunkó, én csak hittem annak a hülye csajnak, aki féltette a Jedwardöt.

- Szia! - vágódott le mellém Edward egy doboz gabonapehellyel. - mit nézel?

- Úgy semmit! - raktam le a lábamat.

- Akkor jó időpont, hogy beszélgessünk! - ült még közelebb. - hallom bocsánatot kértél Johntól!

- Muszáj pont róla beszélnünk? - ittam bele a teámba.

- Nem! - mosolygott. - és akkor hányadik hónapban jársz?

- Edward, nem hagynál ezzel?

- Nem mert kíváncsi vagyok! Szóval? - nem lehetett letörölni az arcáról a mosolyt. Most meg mit csináljak? Valljam be neki?

- Honnan jöttél rá? - tettem le a bögrét az asztalra.

- Tudtam! - csapta össze a tenyerét. - amúgy még a vak is látja. Azért ide ne soroljuk be Johnt, mert megkérdeztem, hogy lát-e rajtad valami változást és azt mondta, hogy semmit nem lát. - hadarta. - amúgy hogy viseled? Nehéz?

- De hogy is nehéz! Néha kicsit rossznapjaim vannak és néha ok nélkül sírok, de tűrhető. - mosolyogtam.

- És hányadik hónapban vagy? - tette fel az egyik lábát a kanapéra és bedobott a szájába pár darab gabonapelyhet.

- Negyedikben! - szemeztem a kezében lévő dobozzal.

- És akkor már tudod, hogy fiú vagy lány? - kérdezte. Cody is pont ilyen volt, mikor elmagyaráztuk neki, hogy mi is fog történni az elkövetkező kilenc hónapban.

- Még nem! Majd a következő ultrahangon derül ki! - mondtam ámultan. Nem tudtam levenni a szememet a dobozról és egyre éhesebb és éhesebb lettem.

- Már várom, hogy kiderüljön! - mosolygott. - és mekkora hasad van már? - húzta le rólam a takarót. Felálltam majd felhúztam a pulcsimat és büszkén mutattam meg a gömbölyödő hasamat.

- Nekem akkor szokott ilyen lenni, ha túl tömtem magamat! Bár az nem háj? - nyúlt a hasam felé.

- Köszi, szépen! Igazán kedves vagy, hogy így megdicsérted a hurkáimat. - ültem le.

- De most ha dagi vagy! - mosolygott. - jön az apuka! - suttogta majd elfordult a tv felé. Kezembe vettem a távirányítót és kapcsolgatni kezdtem a csatornák között. Nem találtam semmi érdekeset. Megfogtam a bögrémet és elindultam konyhába teáért. Jól megáztam délután. Nem árt az elő vigyázatosság. Beléptem a konyhába. John a laptopján pötyögött közben evett, anya valamit főzött. Jó illata volt. Miközben elővettem a teafüvet vagy negyvenszer tüsszentettem.

- Egészségedre! - nyámmogta John.

- Köszi! - tüsszentettem. Megvolt a második beszélgetésünk három nap alatt.

- Nem ártana C-vitamint is bevenned! - mondta.

- Oké apu! - mondtam. Ha már ő lemamizott. A víz felforrt. Beleöntöttem a vizet a bögrébe majd beleraktam a tea füvet.

- Amúgy Edward bűncselekményt akar ellened elkövetni és Codyt is a szövetségessé akarta tenni, de beszéltem vele! - harapott bele a szendvicsébe.

- Ez most komoly? - néztem rá.

- Azt mondta, hogy fel akar vidítani a hétvégén, mert Vanessa nem ér rá és nem akar egyedül, azaz velem hülyéskedni! Engem is be akart venni, de tiltakoztam! Legyen ez a ti harcotok! - mosolygott.

- Ohó! Nem tudja, hogy kivel kezdett ki! - tettem a teámba a cukrot. - azt nem mondta milyen hülyeségeket fog velem csinálni? - kavartam meg a teát.

- Nem említett semmit. De készülj a legrosszabbra! - csukta le a laptopját.

- Hát jó! Akkor kezdődjön a játék! - vettem le egy másik bögrét Edwardnek.

- Mire készülsz? - kérdezte sejtelmes hangon John.

- Azt ne tudd meg! - raktam sót a bögrébe és ecetet, majd felöntöttem vízzel. Elkavartam és beleraktam a teafüvet.

- Ha már a játéknál tartunk, akkor játszunk! - vettem fel mindkét bögrét majd elindultam kifelé.