50. rész: Érzelmi változás

Ó igen! Ez új rekord! :D én örülök :) örüljetek ti is :D még kell pár komi, hogy ne örüljek hanem őrüljek :D de már nem tartom a komi határt ha észre vettétek, ha nem! Mert szeretném befejezni és a másikat elkezdeni, de holnap hozom a prológust és meglátjuk, hogy kinek, hogy tetszik :D
Na aztán komizni de határtalanul! :)

Sokan voltak a szobában. Azt sem tudtam hirtelen ki kicsoda de miután egyesével gratuláltak és megölelgettek felismertem őket.
Elsőnek Jeremy és Eathon ismerkedett meg Rosalieval. Ahogy az arcukat elnéztem örültek neki főleg Eathon.
- Na milyen a hugi? - hajolt közelebb John az ikrekhez.
- Ráncos! - jegyezte meg Jeremy.
- Kicsi! - motyogta Eathon. - mikor foghatjuk meg? - fordult felém.
- Majd talán ha felébredt! - mondtam.
- De az olyan későn van! - lógatta az orrát Jeremy.
- De ha így kiabálsz és felébreszted nem foghatjátok majd meg! - álltam fel.
- Drágám neked nem kéne még járkálnod! - nézett rám atyáskodóan John.
- Kibírom! - legyintettem.
- Anyu és mikor jöttök haza? - kérdezte fennhangon Jeremy.
- Elsőnek is halkabban. Másodjára pedig talán holnap után! - léptem melléjük majd feléjük hajoltam. Eathon Rosalie arcát simogatta, Jeremy pedig a kezét.
- Anyu, a hugi miért ilyen kicsi? - nézett rám Eathon.
- Ti is voltatok ilyen kicsik! Sőt még kisebbek! - suttogtam.
- És anyu ha haza jöttök az az jelenti hogy te fogsz főzni? - kérdezte Jeremy.
- Miért? - hajoltam közelebb.
- Mert apu nagyon rossz kajákat csinált! - motyogta a fülembe. Halkan kezdtem kuncogni, hogy fel ne ébresszem Rosaliet.
- Héj! - szólta el magát John. - igen is tudok főzni! - durcázott. Felegyenesedtem majd oda sétáltam Johnhoz.
- Van még mit tanulnod Apus! - veregettem meg a mellkasát. - majd ha lesz időnk megtanítalak!
- Főzhetnél olyan csoda levest meg egy olyan boros-zacskós-krumplis csirkét és egy almás lepényt! - húzott magához.
- A csoda levest hanyagoljuk! A borban benne vagyok mert elpárolog sütés közben az alkohol az almás lepényt meg majd te megcsinálod! - húztam végig a kezemet a mellkasán.
- Pedig a csodalevesed a legfinomabb! - csúsztatta a kezét a fenekemre.
- Tudod hogy a csodaleves mire hat! És én nem vagyok olyan állapotban, hogy azt csillapítsam! - hajoltam a füléhez. - és itt vannak a gyerekeink! - morogtam majd a srácokra néztem.
- Én fogom meg! - csapott Eathon Jeremy kezére.
- Nem! Én! - nyúlt Rosaliehoz Jeremy.
- Én fogom megfogni! - léptem kettőjük közé. Rosalie aprókat pislogott már amennyire tudott. Meglepett, hogy nem sírt és hogy mennyire nyugodt.
- Hát szia! - emeltem fel lassan Rosaliet.
- Mama mikor foghatjuk meg? - kérdezte halkan Jeremy.
- Miután a mama megetette! - mondta John, majd a srácok mellé lépett. - inkább miután nagyobb lesz és majd leharapja az ujjaitokat! - vigyorgott rájuk. - forduljunk el, hogy a hugi tudjon vacsizni! - kacsintott rám John, majd elfordultak. Leültem az ágyra majd megetettem Rosaliet.
- Ki akarja megbüfiztetni? - kérdeztem, majd hirtelen hárman termettek az ágy mellett.

Nagyon lassan telt el ez a három nap. Sokan voltak bent nálam. Vagyis nálunk. Rosalie most nincs. Vizsgálaton van és injekciót kapott. Izgulok érte és már nagyon hiányzik. Nagyon fura, hogy még megmaradt a hasam és néha még vannak olyan érzéseim, hogy rugdos. Nehezen telt el az utolsó nap. Ma jönnek be értem és mehetünk végre haza. Kíváncsi vagyok, hogy John milyen rendet tartott és tisztaságot. Hogy elmosogatott e. Bár amikor nem engedett meg semmit akkor ő csinált mindent. És akkor elég tisztaság volt. Na már megint a tisztaság mániás énem. Végül is nem olyan rossz annak lenni két hat éves mellett. Sőt, muszáj annak lenned, hisz mindent szét pakolnak, de visszatenni már nem tudják. Szóval ezért lettem ilyen. Saját ház, saját körülmények, saját család. A kastélyban azért más volt, mert ott volt személyzet.

Azt hittem, hogy John haza visz és végre nyugodtan pihenhetek és megölelgethetem a srácokat és magamhoz ölelhetem Johnt és boldogan élhetünk. Rosalie hátul aludt csendesen a baba hordozóban.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Bevásárolni! - vigyorgott. - veled olyan muris vásárolni!
- Muris? - néztem rá.
- Igen olyan jó! Átvettem a srácoktól. Ez olyan fiatalos. - mondta.
- Mert öreg vagy?
- Hát nem mai csirke már! És igen öreg vagyok három gyerek mellett.
- Akkor én mit szóljak négy gyerek mellet? Nyolcvan évesnek érzem magamat!
- Milyen négy gyerek? - kanyarodott be a bevásárló központhoz.
- Hát te vagy a negyedik! Főleg, ha velük vagy. - mosolyogtam.
- Igazán kedves Miss Andrews! - állította le a kocsit.
- Leszokhatnál erről a Miss-szezésről! - nyitottam az ajtót majd Rosaliehoz léptem. - de hogy visszük be? Itt nem hagyhatjuk! - kérdeztem Johntól, aki a másik oldalon ügyködött.
- Vettem egy ilyen kengurut! Beletesszük és úgy! - vette fel a "mellényt".
- De felfog ébredni és akkor enni fog! - csatoltam ki Rosaliet.
- Az előtt evett mielőtt eljöttünk! Ne hizlald el a lányomat! - mondta fen hangon.
- Te meg ne sajátítsd ki mert nem csak a tiéd! - tettem Rosalie feje alá a kezemet. John csak állt és nézett. - most jössz és belerakjuk abba a tartóba vagy ott fogsz szobrozni? - megvonta a vállát majd át jött a másik oldalra. Lassan emeltem ki Rosaliet majd tettem John mellkasára abba a kenguruba.
Egész körúton nem szóltam hozzá. Megint ki sajátítja a lányunkat. Ezt nem szeretem benne. Mindent magának akar és az másé nem is lehet. Nem értem! Pedig olyan jól megvoltunk - idáig. Nem szeretnék ismét összeveszni és nem szeretném ha ismét elmenne. Búsan toltam magam előtt a bevásárló kocsit és elejtettem pár könnycseppet, ahogy vissza gondoltam a múltra.
- Milyen fűszer só kell? - kérdezte előttem John. Épp hogy megtudtam állni. Belenéztem a kocsiba és szinte már teli volt.
- Erős vagy csemege? Oh milyen hülye kérdés volt. Persze, hogy nem erős. Nem szeretem, de még a srácok sem ennék meg. Neked meg még a gyomrod érzékeny és a tejnek se jó a csípős! - dobott be három csomagot. Gondoskodó és gondol mindenkire.
- Az a három sok lesz! - figyelmeztettem.
- De hogy lesz! - dobott még egy adagot a kocsiba. - még bor kell és mehetünk is! - nézett rám. - mi a baj? - kérdezte. Csak nemlegesen ráztam meg a fejemet. Oda jött hozzám, majd letörölte a könnyeimet.
- De van baj. És a baj az én vagyok! Tudom, hogy hülye vagyok meg mindent kisajátítok magamnak, de én nem akarlak megint itt hagyni titeket - simította meg az arcomat.
- Én csak nem akarlak elveszíteni! Tényleg belehalnék! - suttogtam. Megakart csókolni, de Rosalie feje hátra hajlott ahogy lehajolt. - vigyázz! - toltam vissza. Elmosolyodott majd gyorsan leemelt a polcról egy bort és siettünk a pénztárhoz.
Húsz percig pakoltuk be a kocsiba a cuccot amíg Rosalie szépen aludt.

Azért itthon már minden másabb. Tényleg megváltozott minden. Mikor beléptem a lakásba édes illat csapta meg az orromat. Halk kacarászás hallatszódott a konyhából. Letettem a kis táskámat amiben a kórházi cuccaim voltak a kanapéra és a konyhába mentem.
- Nem hiszem! - mondta nevetve egy ismerős nő.
- Pedig hidd el, hogy rend mániás! - mondta Edward. Ő mit keres itt? Mikor beléptem a konyhába ledöbbenten álltam meg az ajtóban.
- A-a-anya? - dadogtam csodálkozva. - és Susanna? És ti? - mutattam Edwardékre.
- Neked is szia! - mosolygott Edward.
- Te lány! - vigyorgott anya. Nagy léptekben indultam meg felé szinte szaladtam mint egy hatéves első iskolai napja után. Régen láttam már anyát és nagyon hiányoztak a biztató szavai. És szégyellem magam amiért nem hívtam fel hét hónapon keresztül egyszer sem.
- Sajnálom anya! - motyogtam összeszorított szemmel a nyakába.
- Ugyan mit? - simított végig a hátamon.
- Hogy nem hívtalak! Nagyon sajnálom! - hajoltam el tőle, majd egy puszit adtam az arcára. - nagyon hiányoztál és beszélnünk kell négy szem között! - hajoltam vissza a füléhez. - kellenek az új pletykák! - suttogtam a fülébe. Elhajolt tőlem majd végig mért.
- Nagyon nem látszik meg, hogy három napja szültél! - csodálkozott.
- Egy jó nagy verés sem látszana meg rajta! - nyögte mögöttem John. Hátra néztem és két nagy szatyorral állt és dühösen.
- Bocsi! - motyogtam. - Rosalie? - meredtem rá.
- Kint a kocsiban! - fordult meg gondtalanul.
- Ott hagytad? Egyedül? - emeltem fel a hangomat. - nem tudsz rá vigyázni? Mondtam már, hogy mindig első a gyerek! - indultam kifelé dühösen. - ilyen felelőtlennek lenni! - dünnyögtem magam elé mikor elmentem John mögött. - és még ő akar gyereket! - mondtam hangosabban mikor kimentem a nappaliba. Már majdnem kiléptem a bejárati ajtón mikor halk nyöszörgés hallottam a kanapétól. Oda fordultam majd lassan kerültem meg azt. Meg könnyebbültem mikor megláttam, hogy ökölbe szorított kézzel rúgkapál.
- Jaj te! - csatoltam ki a baba hordozóból majd kiemeltem. - nagyon buta apád van! - motyogtam miközben a vállamra fektettem, majd elindultam vele felfelé.

Rosalie édesen aludt a kiságyban mikor anya halkan nyitott be.
- Bejöhetek? - kérdezte halkan.
- Persze! - mosolyodtam el. Halkan becsukta az ajtót majd lehajtott fejjel indult felém. Lefog szidni és kioktatni! Jellemző test tartás tőle.
- Azt mondtad beszélni akarsz! - állt meg a kiságy felett. - halljam! - suttogta. Meglepett, hogy nem kioktatni akar. De az lepett meg még jobban, hogy rá sem nézett Rosaliera, pedig most látja elsőnek.
- Anya, elsőnek is. Ő itt az unokád Rosalie! - néztem le.
- Tudom! De te nem erről akarsz beszélni! - még mindig engem nézett.
- Elsőnek ezt akarom megbeszélni veled, hogy miért nem nézel rá? - kérdeztem normál hangnemben.
- Én meg elsőnek azt, hogy miért bánsz így Johnnal!? - suttogta. - nem ezt érdemli! - mondta. Nem néztem rá. Tekintetemet Rosalie mellkasára irányítottam, ami fel s le mozgott.
- Szerintem te is voltál hormon zavaros! Tudod milyen, nem? Vagyis ezt inkább szülés utáni depressziónak nevezném. - suttogtam.
- De te terhesen is ilyen voltál! Úgy bánsz Johnnal mint ha idegen lenne és nem a vőlegényed! Neki is vannak érzései, hiába pasi! - mondta egy kicsit hangosabban.
- Inkább rajta vezetem le a feszültséget mint a gyerekeimen! - néztem rá. - és amúgy is megérdemli! Ugyan így bánt velem. Kétszer is. Harmadjára meg csak úgy lelépett. Negyedjére pedig ismét kezdi azt, hogy kisajátít mindent magának! Olyan mint egy huszonhét éves gyerek. Irányítani akar és parancsolgatni!
- Ezt csak azért csinálja, hogy éreztesse veled, hogy itt van, és hogy nem fog megint itt hagyni, egyedül! Szerinted miért mondja azt, hogy akar még gyereket? Vagy miért kérte meg a kezedet? Azért, hogy megint elhagyjon? - kérdezte.
- Kitelne tőle, anya!
- Te most mit akarsz tőle? De őszintén! Azt akarod, hogy szerető férj és apa legyen vagy azt, hogy szerető apa?
- Az elsőt! - motyogtam.
- Akkor mire vársz még? Mert ha eddig húzod az agyát előbb utóbb rád un és itt hagy! És azt gondolom nem akarod! - motyogta.
- De anya láttad, hogy elhanyagolta a lányát! Otthagyta egyedül...
- A kanapén! - vágott a szavamba. - beszéltem vele az előbb! Azt mondta, hogy csak megakarta nézni, hogy mit reagálsz. Elsőnek Rosaliet hozta be, aztán a csomagokat! Te hagytad ott őket, nem ő!
- Persze, hogy én vagyok a hibás! - hajtottam le a fejemet.
- Nem! Mindketten hibások vagytok! Elsőnek egymásra kellene megtanulni figyelnetek! Aztán a gyerekekre. - tette a kezét a kezemre. Felnéztem rá és halványan mosolygott.
- Akkora hülye vagyok! - hajtottam le ismét a fejemet. Összeszorult a torkom. - nem tudom mi van velem, anya! Ha nincs itt hiányzik, ha meg velem van úgy bánok vele mint akit utálok. - kezdtek hullani a könnyeim.
- Ilyen a szerelem! Kevesebb időt kell együtt töltenetek! Vagy többet együtt a gyerekek nélkül! - sétált át a kiságy másik oldalára. Kezét az állam alá rakta és felemelte a fejemet. - mindjárt Valentin nap  Addigra lepd meg valamivel. - ölelt át. - és nem akarok ebben az évben több unokát. Ráértek! - suttogta.
- Köszönöm! - öleltem át.
- Menj és hódítsd el! Hétvége jön. Holnap péntek és én majd vigyázok a gyerekekre. Na meg a másik nagyanyó. - hajolt el tőlem. Nevetnem kellett majd letöröltem a könnyeimet.
- Na gyerünk! Rend mániás! Ne is lássalak hétfőig! - tolt kifelé.
- Anya, és ha valamit elrontok? - fordultam vissza.
- Nem fogsz! - nyitotta az ajtót majd kitolt rajta. - sok szerencsét! - mondta majd becsukta az ajtót. Tehetetlenül álltam a folyosón. Anyának igaza van. Sőt mindig igaza van! De mit mondjak Johnnak? Megint ez a kérdés. Idegesít. Lassan mentem le a lépcsőn és azon gondolkodtam, hogy mit mondjak Johnnak. A szeretlek az túl kevés és a sajnálom is. Ennél több kell. De mi? Tudom, hogy mit mindjak, de nem tudom összefoglalni. Mire kezdett összeállni a kép már a konyha ajtóban álltam. John éppen a hűtőbe pakolt és valakivel beszélt telefonon. Tudom nem szép dolog hallgatózni, de megint megtettem.
- Igen úgy... Nem tudom mi van vele... Ez nem hormon zavar. Ez más... - szóval rólam tárgyalnak. - olyan rossz! Úgy bánik velem mintha ős ellenségek lennénk... Nem. Nem beszéltünk még ilyenekről... - mondta búsan. - elmenni? Nem! Soha többet! Csak magamat kínoznám. Na meg őt. - hallottam, ahogy becsukja a hűtőt. - úgy lesz... Nem hinném... Persze, hogy kinyomom! - mondta majd a telefon a fehér márványon koppant. - francba! - morogta. Lassan léptem el a fal mellől majd az ajtóba álltam. Mély levegőt vettem majd rá néztem. A pulton támaszkodott és a fejét fogta.
- Oké, John. Minden rendben lesz! - nyugtatta magát, majd elindult a konyha másik felébe. Oldalra döntöttem a fejemet és úgy élveztem a műsort. Hátsója még mindig ugyan olyan formás. Főleg abban a fekete farmerben. Hirtelen fordult meg.
- Tudtam, hogy csak te veheted ilyen hangosan a levegőt. - mosolygott. - főleg amikor a seggemet nézed! - tette hozzá.
- Nem tehetek róla, hogy vonzza a szememet. Különösen a tiéd! - indultam felé.
- Főzni kéne valamit! - indult a hűtő felé. Kerül engem és ez nem jó. Biztos haragszik amiért leszidtam.
- Ráérünk! - támaszkodtam a pultnak. A telefonja kéz nyújtásnyira volt tőlem, de nem érdekelt, hogy kivel beszélt rólam.
- Az én gyomrom már nem annyira! - nyitotta ki a hűtőt. Nagyon szúrja az oldalamat a ki nem mondott szavak.
- Hülye vagyok! - indultam felé.
- Nem. Nem vagy az! - motyogta.
- Komoly depresszióm volt mikor elhagytál. Nem ettem, nem ittam és veszélyeztettem a saját és a lányod életét! - léptem mögé. - nem viseltem el senkit magam mellett! Hanyagoltam a srácokat is és nem érdekelt, hogy mi van velük. - hunytam le a szememet majd közelebb léptem hozzá. - jelenleg ugyan ezt érzem! Egy nagy pancser vagyok! Itt vagy két miliméterre tőled és nem érek hozzád mert - megálltam egy kicsit és egy nagyot nyeltem. - annyira szeretlek, hogy már dühbe fojtom az érzéseimet. - az arcomon egy forró könnycsepp folyt le. - tudom, hogy nehéz eset vagyok, de én nem érdemmellek meg téged! - mereven állt előttem háttal. - tudom, hogy most azt gondolod, hogy ez nem igaz, de így van! Azt akartam veled éreztetni, hogy milyen rossz is volt nekem akkor, de én csak egyre jobban szúrtam beléd a kést aztán még meg is forgattam! És te tűrted az egészet. Elviselted a düh kitöréseimet, a sírásaimat és vigasztaltál  Sőt még a kezemet is megkérted és azt ígértem, hogy megpróbálom helyre tenni, de csak tovább rontottam az életedet. Nem tudom meddig bírod még, de én azt hiszem megölöm a mostani énemet és változtatok magamon. - szipogtam.
- Nem kell változtatnod magadon. Én így is szeretlek. Ördögien és angyalian is! Nekem örökre az a  lány maradsz aki meg nevetettet egy iszonyat rossz napon! - fordult meg. - és mondtam már, hogy ilyen könnyeket nem akarok látni! - fogta meg a fejemet.
- Bocsáss meg kérlek! - simítottam végig a kezén. - nem akarlak elveszíteni! Veled akarok megöregedni és meghalni! - nyitottam ki a szememet.
- Nem fogsz egyhamar megszabadulni tőlem! - mosolygott. Az arcát könnyek áztatták akár az enyémet. - csak te tudsz ilyet művelni velem, hogy megsiratsz! - húzott magához. - mióta elvágtam a köldökzsinórt azóta érzékenyebb vagyok. - motyogta a nyakamba.
- Nagyon de nagyon szeretem a fejedet, a füledet, a szemedet, a orrodat, a szádat, az álladat, a nyakadat, a válladat, a kezeidet, a mellkasodat, a hasadat, a férfiasságodat, az 1:25-det, a combodat, a térdkalácsodat, a vádlidat, a lábfejedet és a kis lábad ujját! - suttogtam a fülébe.
- A többit nem szereted? - mondta duzzogva.
- Egy nagyon fontosat kihagytam! - hajoltam el a nyakától. Kérdően nézett rám. Az egyik kezemet a szívéhez tettem a másikat a hajába csúsztattam.
- De ez két dolog! - morogta.
- Nem tudok köztük dönteni! De a hajad a fejeden, a szíved pedig a mellkasodban és én mindkettőt szeretem. - mosolyogtam.
- Amúgy nem bocsátok meg! - vigyorgott.
- Mi-miért nem? - néztem rá kérdően.
- Mert nem tudom, hogy miért kellene! Én így is szeretlek csak így én is feszült vagyok - magyarázta. Elmosolyodtam majd egy lágy puszit adtam az ajkaira.
- Még egy dolgot kihagytam! - motyogtam. - a segged az egy nagyon különleges dolog a testeden ami nagyon elvonja a figyelmemet ha háttal vagy nekem! - suttogtam.
- Ugyan így érzek leendő Mrs.Grimes! - csúsztatta a kezét a fenekemre majd csókolni kezdett.

49.rész: 9. hónap vége

Ó Istenem adj erőt és bírjam ki végig, hogy már csak 4 vagy 5 rész van hátra és bírjam ki, hogy megírom és addig nem kezdek bele a 3. évadba. Apropó 3. évad! Lizee76 komija megnyugtatás képen elölről kezdem az egész kapcsolatukat és TELJESEN már lesz, mint az eddigi sztorik. Szerintem ilyet még senki nem írt Jedwardösbe. :) remélem az is tetszeni fog majd nektek fő szereplők ugyan azok maradnak :) ide nem tudom mikor érkezik új rész de igyekszem minél hamarabb hozni :D amúgy is már tegnap hoztam volna, de anya függő facebookozó lett :/
Tehát jó olvasását és komizást! :)

John szemszöge:

Hamarabb érkezett Jenna Valentínnapi ajándéka. Pedig nem mára vártam. A csomag szállító hitetlenkedett mikor vagy negyven helyen alá kellett írnom. Nekem pont jól jött. Régen osztottam már autogrammot. A negyedik lapnál jártam mikor halk ordításra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy rosszul hallok és tovább foglalkoztam a papírokkal.

- John! - ordította kétségbe esetten Jenna. Tudtam, hogy valami baj van. Ott hagytam a kiszállító fiút, majd felszaladtam a baba szobába. Jenna a kiságy szélét markolászta és a hasát fogta.

- Mi a baj? - léptem oda hozzá.

- Jön! - nézett rám kétségbe esetten.

- Biztos? - tettem át a kezét a vállamon.

- Január harmincadikára vagyok kiírva vele és a kilencedik hónap végén járok! - morogta. Lassan battyogtunk ki, majd felhívtam Edwardöt, hogy vigyázzon a srácokra.

Az egész úton végig szidott, amiért nem tudok védekezni, és hogy le kéne' száradnia a micsodámnak. Aggódva vezettem az alig fogalmas úton. Nem tudom miért, de féltem, hogy valami baj lesz amiért ilyen későn érünk be.

- Ki heréllek érted? A saját két kezemmel! - ordította.

- Rendben mindjárt beérünk! - nyugtattam.

- Több gyereket nem fogsz csinálni. - morogta. - legalább is... én nem... fogom... kihordani... - sziszegte a fogai közül.

- Azt majd meglátjuk! - mosolyodtam el.

-Te rohadék! Te akarsz még gyereket? Nem fogsz kapni te pöcs! - sziszegte.

- Nyugodj le, kicsim! -tettem a kezemet a combjára.

- Nem neked fáj és engem ne fogdoss. - dobta le mérgesen a kezemet magáról. - a franc! - mondta majd egy hangosabbat ordított. - mikor érünk már be? - kiabálta.

- Mindjárt! - fordultam be a kórházhoz.

- Megöllek, megöllek, megöllek! - ismételgette mérgesen. Ahogy leállítottam a kocsit magától akart kiszállni. Gyorsan és kapkodva segítettem neki, majd az ágyra fektettem ami a bejáratnál várt. A nővérek próbálták nyugtatni, de nem sikerült nekik. A kezemet szorította amíg a szülőszoba elé nem értünk. El akartam engedni a kezét, mert paráztam már a klórszagtól, de visszahúzott.

- Te csináltad és azt mondtad szeretnél bent lenni! Nem fogsz itt hagyni, te szemét! - húzott befelé. 

- De én... - dadogtam.

- Ezt vegye fel! - nyomott a kezembe egy kék köpenyt a nővér. Nem tudtam mit tenni. Utálom a kórházakat és azt a tömény klórszagot. Hányingerem lett. De tartozok neki ennyivel, hogy ott leszek mellette és ezt meg is ígértem, hogy ott leszek mellett. Felkaptam a köpenyt, majd oda sétáltam hozzá.

- Hogy vagy? - kérdeztem izgatottan. Az újával mutatta, hogy hajoljak közelebb hozzá. Nagyot nyeltem, majd oda hajoltam hozzá. Megragadta a köpenyt a mellkasomon, majd közelebb rántott magához.

- Emlékeztess, hogy öljelek meg ezután! - morogta. - maga meg mit csinál ott? - emelte fel a fejét és a lába közt matató orvosra nézett.

- Hány percenként jönnek a fájások? - kérdezte az orvos.

- Azt hiszi, hogy majd az időt nézem? - morogta Jenna.

- Elég sűrűn. - válaszoltam helyette.

- Úgy kábé...

- 4-5 percenként. - mondtam. Valakinek észnél kell lennie. Jenna most mérges a fájások miatt és nem nagyon reagál csak döhöng.

- Valaki, fényt! - kiabálta az orvos. Jenna hirtelen kapta el a kezemet majd mély levegőt szívott be ahogyan a nővér ajánlotta.

Sokat ordítozott és kiabált. Számomra teljesen más volt, mint amire számítottam. Azt kiabálta egész végig, hogy nem fog velem szeretkezni soha többet és azt, hogy megfog ölni. Az orvos negyvenszer elmondta, hogy akkor nyomjon, ha jön a fájás. Erősen szorította a kezemet. Szerintem eltörte pár ujjamat, de ez lényegtelen hisz a lányom most lát napvilágot. Megkönnyebbültem mikor az orvos azt mondta, hogy látja a fejét. Jenna ekkor rám nézett, majd azt ordította, hogy gyűlöl. Kérdően néztem rá majd alá támasztottam a kezének és biztatni kezdtem, hogy már nem sok van hátra.

Fellélegeztem és Jenna is elengedte a kezemet és gyöngyöző homlokkal dőlt hátra, mikor fülsüketítő sírás töltötte be a szobát.

- Gratulálunk, egészséges kislányuk született! - vigyorogta az orvos. - köldökzsínort apuka? - kérdezte. Elsőnek Jennára pillantottam, aki elgyengülve feküdt az ágyon. Az orvoshoz léptem és remegő kezekkel vágtam át a zsinórt.

Fura érzés volt a kezemben tartani és érezni apró szíve kalapálását. A szemem megtelt könnyel és elpotyogtattam párat is belőlük.

- Üdv, a világon Rosalie! - suttogtam neki.

- Add ide! - utasított fáradt hangon Jenna. Mosolyogva fektettem mellkasára a lányunkat.

- Szia! - suttogta Jenna, majd  lágyan simította meg Rosalie arcát.

Jenna szemszöge:

Mikor észhez tértem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Majd eszembe jutott, hogy megindult a szülés és meg is született a lányunk, akinek még a nevét sem tudom. Résnyire nyitottam ki a szememet, majd hallottam, hogy valaki van a szobában.

- Hol van? - motyogtam.

- Ó, hát szia! - lépett az ágyam mellé John.

- Hol van? - ismételtem meg a kérdést, majd megpróbáltam feljebb ülni.

- Majd, mindjárt behozzák! - vigyorgott.

- És mi a neve? - kérdeztem.

- Majd, ha behozzák elárulom!

- John ne játssz velem! Áruld már el! - motyogtam.

- A-a! - mosolygott. - nem akarom elmondani, mert szeretném neked bemutatni!

- Ez akkor sem igazságos! - mondtam durcásan.

- Amúgy annyira büszke vagyok rád! - támaszkodott az ágynak. - én nem tudom, hogy-hogy bírtad ki! Az fájt nekem ahogyan szorítottad a kezemet. - mutatta fel a jobb kezét, majd elgondolkodtam azon, hogy miket mondtam neki miközben vajúdtam.

- Sajnálom! - motyogtam közben a szemébe néztem. - nem gondoltam komolyan azokat amit mondtam!

- Ugyan már! Megérdemeltem és nem gondoltam én sem komolyan! - mosolygott. - ennél is jobban csodállak és hősnőnek tartalak! - motyogta. Elmosolyodtam ezen a kijelentésen - gyere! - mutattam az ujjammal, hogy jöjjön közelebb.

- A-a! A legutóbb mikor odahajoltam majdnem megfojtottál és azt mondtad, hogy emlékeztesselek, hogy ölj meg! - húzódott hátra.

- De most mások a szándékaim! - motyogtam vigyorogva, mire csak megrázta a fejét. - pedig az ajkaidat és a nyelvedet akartam megdolgoztatni egy kicsit!

- Ó, hát erről van szó? - hajolt közelebb majd megfogtam a nyakkendőjét és oda húztam magamhoz. Lágyan kezdtem csókolni és köszönet képen. Ajkai puhák voltak mint mindig és alsó ajka életem legfinomabb John csókját ízlelhettem. Lassan toltam be a szájába a nyelvemet majd harcolni kezdtem vele.

- Jó reggelt Mrs.Grimes! - nyitott be egy fiatal nővér.Azonnal elszakadtam Johntól és elmosolyodtam amiért Mrs.Grimesnak hívott.

- Még nem a feleségem! - mosolygott kedvesen John.

- Az első etetésre hoztam! - tolta be a kiskocsit majd becsukta az ajtót. Felkaptam a fejemet. Másodjára láthatom őt. Olyan fura, hogy már nincs a hasamba és nem ott mozog hanem ön állóan. John oda sétált a kiskocsihoz, majd, majd kivette belőle a babát.

- Óvatosan a fejével! - figyelmeztettem.

- Nem tudod, te hogy hányszor vigyáztam Victóriára. - vigyorgott. - van tapasztalatom. - nézett a lányunkra. Idegesít, hogy nem tudom mi a neve. - szóval Jenna, ő itt a Rosalie Grimes. A lányod. - lépett az ágyam mellé, majd a kezembe nyújtotta Rosaliet.

-Szia, kicsikém! - tartottam alá a fejének, mire nyöszörögni kezdett. - szóval Rosalie! - vigyorogtam Johnra. Tényleg szép név és rá illik. Sötét haj, ráncos haj, öt-öt ujj mindkét kezén és lábán. - megvan mindened! - pusziltam meg az arcát.

- Hölgyem! - lépett az ágy másik oldalára a nővér. - vegye elő emlőjét és lágyan vegye két ujja közé a bimbóját majd nyomja meg! - lassan néztem a nővérre, aki fapofát vágva nézet rám. Ugyan úgy néztem vissza rá.

- Hölgyem, - kezdtem nyugodtan. - van már két fiam. Tudom, hogy kell megszoptatni egy új szülöttet! - mondtam arc rebbenés nélkül.

- Rendben asszonyom, akkor én magukra hagyom önöket. - lépett el az ágy mellől. - ha bármi szükség van rám csak szóljanak! Bár nem hinném hogy lenne! - mondta flegmán, majd kiment. John a szája elé tette a kezét és halkan kezdett kuncogni.

- Már vártam, hogy mikor robbansz! - nevetett. - háromszor küldtem el, hogy még alszol, de még Rosalie is békésen aludt, mikor idehozta!

- Kezdők! - morogtam majd Rosaliere néztem. - most pedig fordult el Apus! - mondtam Johnnak.

- Most miért? Láttam már a cicidet! - vigyorgott. - vagyis az emlődet! - tört ki belőle a fogyatékos nevetése, mire Rosalie sírni kezdett.

- Halkabban már és fordulj! - utasítottam. Rosalie lassan kezdett szopizni. Mindent úgy csináltam még hogyan anya elmagyarázta. Két kézbe fogni és segíteni neki a tartásban! Alap szabály volt! Anya mindig segített míg velem volt akkor. Eszembe juttatta mikor segített is. Hálás is vagyok érte. És fel kell majd hívnom őt.

- Amúgy hol vannak a srácok? - kérdeztem Johntól miközben Rosaliet néztem.

- Kint! - motyogta.

- Komolyan itt vannak? - néztem rá. Engem nézett és vigyorogni kezdett. Biztos elkalandoztak a gondolatai.

- Igen, szóljak nekik? - biccentett az ajtó felé.

- Majd ha végeztünk! - néztem Rosaliera.

- Értem Anyjuk! - hajolt közelebb. - annyira büszke vagyok rád! - adott egy puszit a homlokomra.

- Tudod, hogy szeretlek! - néztem rá.

- Igen tudom! - mosolygott. - és én is szeretlek! - suttogta majd lágyan csókolni kezdett. Éreztem ahogyan Rosalie elfordul tőlem.

- Meg kéne' büfiztetni! - motyogtam John fülébe.

- Gyakorlott vagyok benne! - adott még egy puszit, majd kivette a kezemből a lányunkat, a vállára fektette és járkálni kezdett vele.

48. rész: Pár hónap

Na sziasztok! :) bocsi a késéssel, de olvastam(!!!!) ami nagy szó :D egy elég jó könyvet és lehet, hogy jövőhéten is csak hétvégén hozok részt mert megint olvasni fogok :D de innen jött egy ihlet :)
És vagy egy ÚJ HÍREM ( ez most olyan mint az x-faktorban) LESZ 3. ÉVADA A SZTORINAK!!!
Röviden és tömören arról fog szólni, hogy mi lett volna ha...? természetesen angol címmel lesz mint az összes többi : What if...?
nekem már nagyon tetszik :) ez a rész is és gondolom, hogy tudjátok, hogy mi fog történni :D
Jó olvasást! :)

Már december eleje van. A hasam már akkor, mintha megettem volna egy görögdinnyét. Huszonkilencedik hét nem is olyan borzalmas, mint gondoltam volna. Azonkívül, hogy sok mindent megkívántam és sokat sírtam el magamat akár egy kedves mosolytól is, elég nyugodt vagyok. Ez a két hónap csodálatosan telt el főleg John mellett és a srácokkal. John huszonhetedik szülinapja majd az én szülinapom maga volt a boldogság. Végre együtt ünnepelhettünk ismét.
Éppen a karácsonyi égőket tettem akasztottam a verandán lévő oszlopokra mikor John meglökte alattam a széket.
- Óvatosan már! - vigyorogtam el magamat.
- Mondtam, hogy majd én megcsinálom! - nyújtotta a kezét, hogy másszak le a székről, de nem engedelmeskedtem neki.
- Igen mondtad, de három nappal ezelőtt és már mindenki háza a karácsonyi fényekben úszik csak a miénk nem! - fordultam felé majd össze kulcsoltam a kezeimet.
- Inkább mássz le onnan! Elég furán nézel ki ott. - nyújtotta továbbra is a kezét.
- Csaptam el a kezét majd leléptem az egyik lábammal a székről.
- Vigyázz! - figyelmeztetett, majd lassan leakartam lépni a másik lábammal is de a hasam nem engedett.
- Na én mondtam! - fogta meg a derekamat majd leemelt a székről.
- Anyu, játszunk! - dobtak egy-egy hógolyót a srácok.
- Anyu most nem játszik! - tolt befelé a házba John. - anyu fáradt! - mondta, majd kinyitotta az ajtót.
- Kimondta, hogy fáradt vagyok? - léptem el előle. - ne védj ennyire, John! Nem beteg vagyok csak terhes! - léptem le a lépcsőről, majd az ikrek mellé sétáltam. - adjatok egyet! - súgtam oda nekik, majd egy hógolyót adott Eathon.
- A papa ellen vagyunk? - kérdezte halkan Eathon.
- Persze! - hajítottam John felé a golyót,  ami a hátán találta el. Lassan fordult meg majd mérgesen nézett rám. Úgy néztem vissza rá  mintha mit sem csináltam volna, majd Jeremyre mutattam. Próbáltam azzal elterelni a figyelmet, hogy megfordultam és elindultam kifelé a kertből az utcára.
- Te megdobtál, Miss Andrews? - dörmögte mögöttem.
- Nem én voltam! - fordultam meg. Egészen közel állt hozzám. - mit akarsz? - suttogtam a mellkasába.
- Csak azt, hogy ne erőltesd meg magad és hogy pihenj! - mondta fegyelmezetten.
- És ha nem? - néztem fel rá.
- Akkor be erőszakollak a házba és lefektetlek. - mosolygott.
- Nem mered! - húztam az agyát, de tudtam, hogy úgy is megcsinálja! Rám vigyorgott majd megfogta a kezemet és elkezdett befelé húzni.
- Mindjárt jövök srácok! - mondta az ikreknek.
- Azért lehetne egy kicsit gyengédebben! - morogtam. Nem reagált csak húzott befelé. Kivágta az ajtót, majd a kanapéra mutatott.
- Pihenj ! - utasított és azonnal kiment a srácokhoz. Amint becsukta az ajtót a konyha felé vettem az irányt.

Egy tál finom csokis gabonapehellyel ültem a kanapén és szépen kanalaztam befelé, közben a kedvenc sorozatomat néztem. Kényelmesen dőltem hátra a kanapén, szinte már feküdtem és a teli gabonapelyhes tál a hasamon volt és úgy falatutam.
- Jól teszed amit teszel! - mondta mögöttem John.
- Anyu-anyu! - ugráltak elém az ikrek. - ekkora hóembert építettünk a apuval! - mutattak magasra a fejük felé. - majd nézd meg! - parancsolták, majd Jeremy vigyorogva szaladt el. Eathon furán nézett rám.
- Anyu, a kis tesó mikor jön? - ült le mellém.
- Majd két hónap múlva! - tettem magam mellé a tálat.
- És majd megfoghatjuk? - kérdezte kíváncsian.
- Csak akkor, ha nagyon vigyáztok rá! - mosolyogtam.
- És mi lesz a neve? - kérdezte. Ezt még magam sem tudom. John emlegetett már valamit, de nem mondott semmi konkrétat, csak azt, hogy tetszik neki egy név és az nagyon rá illene.
- Kérdezd apádat! - motyogtam csalódottan.
- De apu azt mondta, hogy nem mondja el!
- Akkor majd kitalálunk mi neki egy nevet! - húztam közelebb magamhoz Eathont, aki nem hozzám bújt hanem a hasamhoz.
- Aludj szépen hugi! - hajtotta a fejét a hasamra. - majd mi vigyázunk rád Jeremyvel. - motyogta. Alig mertem levegőt venni, ne hogy megzavarjam őket. A kezem a szám elé tettem. - megvédünk mindenkitől! Mi leszünk a bátyáid, ahogy apu mondta! - suttogta a hasamnak. Éreztem ahogyan lassan mozdul meg a baba. - felébresztettem? - nézett rám aggódva Eathon. Csak nemlegesen megráztam a fejemet. - pihenj sokat, mami! Ahogy mindig mondja papa!  - mondta mosolyogva, majd egy puszit adott az arcomra és elment. Soha nem kaptam még tőle puszit. Mindig is Jeremy bújt hozzám és követelt engem. De mióta John velünk van minden megváltozott.
Vigyorogva tettem vissza a tálat a hasamra és kezdtem hozzá a falatozáshoz.
- Te mit csinálsz? - hallottam John "dühös" hangját. - te a gyerekemen eszel? - állt mellém.
- Nem, John. A gyereked és a tál között még ott a bőröm. Tehát magamon eszek! - tettem még egy kanál gabonapelyhet a számba.
- Igazad van de a gyerekem tartja fel  a hasadat vagyis a bőrödet és rajta eszel! - nézett mérgesen!
- Szerinted érzi? - nyámmogtam
- Igen, mert este mikor megérintem mindig rugdos! - vigyorgott.
- Szóval akkor miattad mocorog folyamatosan? - néztem rá dühösen.
- Ne haragudj már rám! De olyan gömbölyű vagy, hogy nem tudok neked ellenállni! - hajolt felém majd a kezével mellettem támaszkodott meg.
- És akkor te mondod, hogy pihenjek sokat! - motyogtam.
- Persze! - vigyorgott, majd egy lágy puszit adott az ajkaimra és finoman megharapta az alsó ajkamat. - csokis volt! - suttogta majd elhajolt tőlem. - ezt olvasd el! - nyújtott felém egy kismama könyvet. Elég vaskos volt.
- Te ilyeneket olvasol? - vontam fel a szemöldökömet.
- Van időm! Beosztottam úgy, mint te! - mosolygott.
- Mostanában mindig azt mondod, hogy úgy mint én. Le akarsz klónozni?
- Nem, csak meg próbálom elsajátítani a te stílusodat! - vette el a tálat a hasamról
- Persze! - dörmögtem.
- Na olvasd már! - állt elém.
- John mindent tudok a terhességről. Nem kell nekem ehhez elolvasni egy könyvet sem! - vettem ki a kezéből a könyvet.
- De ezt eddig nem tudtad! - motyogta.
- Persze-persze! - nyitottam szét a könyvet. Pont a fáradékonyságnál volt megjelölve. - a kismamának sok pihenésre van szüksége főleg a hetedik hónaptól. A harmadik trimiszterbe lépett, ami azt jelenti, hogy más csak 12 hét és érkezik a baba. - olvastam hangosan. - John ezeket én is tudom! - néztem rá hülyén.
- Jó-jó! De olvasd még!
- Ilyenkor érdemes sokat pihenni és megkérni kedvesünket, hogy végezze el helyettünk a házi munkát. Nem szabad megerőltetni magunkat ha egészséges és nem koraszülött babát akarunk! - olvastam tovább. - ez valami lenyűgöző, ha ezt nem olvasom el azt hiszem hülyén halok meg! - tettem magam mellé a könyvet.
- De nem akarsz kora szülött babát! Szóval tessék pihenni! Te rend mániás! - mosolygott.
- Te meg ha nem akarsz agyvérzést kapni amiért nem pihenek. Szóval állj le parancsolgatással. Tudod, hogy nem szeretem ha irányítanak! - ültem feljebb.
- Oké, Miss Andrews! - emelte fel a kezét védekezés képpen.
- Miért hívsz Miss Andrewsnak?
- Mert még nem vagy a feleségem! - indult a konyhába.
- És miért nem mondod el a nevet amit kitaláltál? - fordultam utána, de csak tovább ment. Felálltam és utána mentem. - szóval? - álltam meg a pultnál. A tűzhelynél állt és valamit ügyeskedett.
- Mi szóval?
- Miért nem mondod el a nevet? - indultam oda hozzá.
- Mert szeretnék ott lenni mikor megérkezik! - mondta boldogan.
- Ott akarsz lenni mikor kibújik? - léptem mögé.
- Igen ott! És szeretném én megmondani ott és akkor, hogy mi a neve! - kavargatott.
- Kifogod bírni?
- A vért? Azt persze, hogy kibírom! Meg majd azt ahogyan ott ordibálni fogsz.
- És ha én nem akarom, hogy ott legyél? - léptem mellé, majd megláttam, hogy vagy negyven fazékban fő valami. - te főzöl?
- Igen! - motyogta.
- De te nem tudsz! - mondtam meglepődve, majd belenéztem az egyik fazékba amiben csíkokra vágott hús párolódott. - ahán! Gyros. Az könnyű.
- Ez különleges gyros lesz!
- Főleg, ha ezt is elszarod! - fordultam meg.
- Nem szoktam elszarni semmit! - morogta.
- Áh nem! - legyintettem. - csak kétszer mentél el! Nem szartál el semmit.
- Ha nem küldesz el a kórházban akkor nem kellett volna elmenned Belfastba...
- Ha nem ribancozol le akkor nem küldtelek volna el! - néztem rá könnyes szemekkel. - John, a terhességgel jár az is, hogy könnyebben elérzékenyülök és gyakran sírok és akadok ki. Szóval ezt a bunkóskodást abbahagyhatod, vagy megint kiakadok és annak igazán nem lesz jó vége! - szipogtam.
- Nem akartalak megint megbántani! - fordult felém.
- Inkább olvasd el még párszor azt a könyvet! - indultam ez ajtó felé.
- Várj! - fogta meg a  kezemet. - nem akarok megint veszekedni e miatt! Szeretlek és nagyon óvlak magam miatt! Nem szeretném ha megint haragban lennénk. - mondta csillogó szemekkel. - imádlak! - mondta majd letörölte az arcomról a könnyeket. Égett szagot éreztem.
- John, a hús! - mosolyodtam el.
- A franc! - morogta.

Gyorsan eltelt a hátra lévő két hónap. Alig akartam felfogni, hogy bármikor megérkezhet és vigyázzak magamra mert most már egy hirtelen mozdultam is beindíthatja a szülést. Nem tudom John mit akar a gyerek szobával, hisz még semmit sem csinált benne és semmit nem vett meg bele. Nincs kiságy és kellékek a lányunk érkezéséhez, pedig nagyon is kellenének. Főleg a ruhák, kis kád, pelenka, kiságy és sok más dolog.
- Gyere egy kicsit! - kiabált John. Lassan álltam fel az ágyról, amiben naphosszat feküdtem, majd éreztem ahogyan feszülni kezd a medencém. Nem vettem tudomásul, hisz az orvos azt mondta, hogy ez most gyakrabban elő fog fordulni.
- Jövök! - morogtam. - vagyis döcögök, de hol vagy? - álltam meg a folyosón.
- Itt! - lépett ki a "gyerek" szobából.
- Mit akarsz? - kérdeztem fáradtan.
- Csak mutatni valamit, te gyönyörűség! - fogta meg a derekamat mikor oda értem elé.
- Hazudós! - morogtam.
- Olyan szép vagy várandósan! - puszilt arcon. - szóval lesz még gyerekünk!
- De nem az elkövetkezendő két évben! - motyogtam. - majd a házasságunk után!
- Ha így óhajtod Miss... - csuklott el a hangja. Megmarkoltam középen a nadrágját.
- Két év után te... - akadtam el. Nagyon megfeszült a hasam. - tökfej! - mondtam mikor alább hagyott a "fájás".
- Jól vagy? - kérdezte.
- Persze csak ma jobban mozog a kelleténél. De mit akartál mondani? - néztem fel rá.
- Ja, igen, persze! Gyere! Kíváncsi vagyok mit szólsz hozzá! - nyitotta az ajtót.

- Remélem már meg - mondtam miközben beléptem a szobába. Gyönyörűen volt kifestve. Alul fehér volt, felül pedig lila volt. A bal oldali fal közepénél helyezkedett el a kiságy és fehér baldachin volt felette és egy fehér kétajtós szekrény állt mellette. Egy fiókos pelenkázó szekrény is volt a szemközti falnál. A kiságy felett még voltak szívek és csillagok is. És az egész gyönyörű volt.
Nem tudtam szóhoz jutni. Elakadt a szavam.
- Tetszik? - karolt át hátulról. Megtorpantam az ajtóban.
- Aaa, ez gyönyörű! - indultam a kiságy felé. - ezt mikor csináltad? - kérdeztem miközben végig húztam a kezemet az ágyon.
- Mondtam, hogy van időm! - mondta önelégülten. - amúgy nem valami nagy durranás! Azt mondtad, hogy nincs semmi ruhája amiben haza hozhatnánk a kórházból. Nézz be a szekrénybe! - utasított, majd elindultam a szekrény felé. Ahogy kinyitottam a hasamba nyilallt a fájdalom és megmarkoltam a szekrényt. Nem tudtam reagálni  fájdalomra. Lefoglalt, hogy telis-tele vannak a polcok kis body-kal és pulóverekkel na meg kabátokkal.
- Papa, téged keresnek! - mondta Jeremy. Hallottam ahogyan John elmegy. Kivettem egy kis rugdalódzót a szekrényből és a hasamhoz mértem. A baba iszonyat nagyot rúgott a hasfalamba amitől előre görnyedtem.
- Mi van veled, drágám? - kaptam a hasamhoz. Az előbbi görcs nem múlt el csak alább hagyott. Azt éreztem, hogy mindjárt szétszakadok alul, majd azt, hogy a fájdalom egyre csak erősödik és erősödik.

47. rész : Just give me a reason

Ismét jelentkezem egy új résszel. Remélem tetszik és amit linkeltem hozzá zenét azt ne szó szerint értsétek, csak maga a hangulatot adja meg a résznek. ÉS elsőnek nézzétek végig a klippet majd utána olvassátok el! :D
És lassan itt a sztori vége már csak pár rész várható...
Komikat és komikat és komikat! :)
Jó olvasást! :)

- Itthon? Ezt nem értem! - tátotta a száját John.
- Ez az otthonom, John! Edwardéknél csak "vendégként" vagyunk ott! - magyaráztam.
- Hát akkor gyere - karolta át a vállamat. - aludjunk egyet! - indultunk a lépcsőn felfelé. - látszik rajtad, hogy álmos vagy.
- Csak egy kicsit! - motyogtam.
- Azért már csak fárasztó az ötödik hónap elején! - mondta. - pontosabban a 21. hétben lassan a 22.-ben.
- Így számon tartod? Általában a férfiak nem tudják, hogy mi hányadik hét meg ilyeneket!
- De én nem vagyok átlagos! - nyitotta ki az egykori szobánk ajtaját.
- Ez igaz! - engedett előre. - azt elmondanád, hogy miért vagy ilyen udvarias? - fordultam felé.
- Megváltoztam az öt év alatt! Sőt lassan már hat. Amúgy is udvarias vagyok! - mosolygott büszkén. - de lehetek bunkó is!
- Jaj, csak azt ne! - tiltakoztam. Pár másodpercig kínos csend honolt köztünk.
- Remélem elleszel itt! Ha valami van csak sikíts és máris jövök! - lépett ki az ajtón.
- Hová mész? - léptem utána.
- A vendég szobába! - fordult felém.
- De hogy is! Nagy ez az ágy elférünk rajta! - húztam vissza a szobába.
Miután mindketten lefeküdtük az ágyra csak feküdtünk egymás mellett a hátunkon és éppen csak a vállunk ért össze. Végül is érzem John érzéseit és tudom, hogy mire gondol, de most nem érzek semmit. Ugyan az van az ő fejében mint az enyémben. A nagy semmi.
- Sokat gondolkodtam - kezdte. - a randikon. Pótolnunk kell. Ugyan is nagyon szégyellem magamat amiért nem hívtalak fel...
- Ezért már bocsánatot is kértél. - vágtam a szavába.
- A játékon kívül - folytatta mintha mit sem mondtam volna. - hiányzott valami a szabad délelőttjeimből. Nem tudtam, hogy mi az, de mikor ma megláttalak az ajtóban azonnal tudtam, hogy te vagy az. Hiányzott a kedves mosolyod és hangod. - állt meg egy pillanatra. - én azt hiszem, hogy első látásra beléd szerettem! - mondta komolyan. Nem válaszoltam rá, mert nem tudtam mit mondani, csak mosolyogva néztem tovább a krémszínű  plafont és hallgattam, ahogyan szakad az eső.
- Szóval, turnéztok még? - tereltem a témát.
- Valamikor még akad pár koncert itt-ott, de már nem sok. - sóhajtotta.
- És a rajongók?
- Már ők sem a régiek! Sokan írnak még a mai napig twitteren meg találkozni akarnak velünk, de már nekünk sincs olyan sok szabad időnk mint régen!
- És mikor volt utoljára koncertetek? - hülye kérdések sorozata ömlött ki belőlem.
- Riporter vagy?
- Nem! Csak kíváncsi! - mosolyogtam.
- Tavasszal volt az utolsó. Azelőtt mikor találkoztunk a kastélyban. Edward találta ki, hogy jó lenne egyet pihenni.
- Szóval Edward hibája, hogy újra találkoztunk? - fordultam felé. Akkor vettem észre, hogy könyökölve támasztja a fejét és engem néz.
- Nem, szó nincs erről! Neki köszönhetem hogy megtaláltalak. Sokszor voltam anyukádnál, hogy mondja mag, hogy hol vagy, mert tudtam, hogy ő tudja, de nem mondta meg. Sokszor voltam itt Londonban is a régi lakásodon, és Vanessa volt lakásán is, de ott sem voltál. - mondta.
- Sokszor gondoltam rád az öt év alatt. Sőt, mindig rád gondoltam mert mindenről te jutottál eszembe. Az első két év volt a legnehezebb. Szinte minden este sírtam és magamat hibáztattam. - néztem mélyen a szemébe. Látszódott benne a keserű szomorúság.
- Pedig én voltam a hibás! Én elhittem azt az ártatlan viccedet majd jobban beléd döftem azzal, hogy le ribancoztalak. Sajnálom! Soha nem mondanék ilyet! - tette a kezét az arcomra. és soha nem bántalak, ahogyan ő tette! - simította végig az arcomat. Keze puha volt és szinte égetett az érintése. De élveztem minden egyes másod percét.
- Azt hittem, hogy ő majd segít elfelejteni téged!  hunytam le a szememet.
- Tudom! Ezt már mondtad! - sóhajtotta. - én sem tudtalak téged elfelejteni! Igazuk volt! - húzta végig hüvelyk ujját az arcomon.
- Kiknek? - nyitottam ki a szememet.
- Mindenkinek. Anyának, apának, Kevinnek, Edwardnek, Vanessának, Liamnek. Mindenkinek aki azt mondta, hogy ne engedjelek el és maradjak melletted, mert mi ketten vagyunk egyek!
- Ki egészítjük egymást - folytattam. - ezt nekem is sokan mondták. Edward bár ellenezte, hogy újra együtt legyünk, de nem érdekelt mit mond!
- Ezért vagy most itt. - feküdt mellém. - olyan jó, hogy itt vagy! - suttogta a fülembe.
- Igen, elég furának érzem, hogy nem a srácokkal vagyok! - mondtam.
- Te mondtad, hogy szeretnél kettesben lenni!
- Igen tudom, de hiányoznak! - fordultam az oldalamra.
- Nekem is, de ez az este már csak a miénk! - csúsztatta a kezét az enyémre.
- Úgy érzem, hogy már nem sokáig! - ásítottam.
- Amúgy, milyennek érzed a kapcsolatunkat? - simította végig a kézfejemet.
- Jónak! Akár már holnap ide költözhetek. - motyogtam majd lehunytam a szememet. - persze csak ha akarod!
- Persze, hogy akarom! - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Holnap elmondom a srácoknak. - motyogtam fél álomból. - biztos örülni fognak! - bújtam közelebb Johnhoz.
- Ebben én is biztos vagyok! - tette a másik kezét az oldalamra. - szép álmokat! - suttogta majd éreztem ahogyan egyre melegebb és melegebb lesz John lehelete a homlokomnál és egy puszit ad rá. Talán ettől sikerült elaludnom.

Nagy dörrenésre ébredtem fel és arra, hogy korom sötét van. Még az utca fénye sem világított be. Kipattantam az ágyból és az ablakhoz léptem. Odakint is sötét volt. Bizonyára egy villám okozott áram szünetet. John nem volt az ágyban. Mindig is féltem az ilyen időtől és a sötétben, ahogyan most is. Szinte rohantam az ajtóhoz, hogy kijussak erről a félelmetes helyről és meg találjam Johnt. Ilyenkor tud Ő is egyedül hagyni. Feltéptem az ajtót és ijedten léptem ki rajta.
- Jenna - szólított meg John. Felé fordultam és szinte a nyakába ugrottam. - óvatosan! - tartotta félre a gyertyát.
- Egyedül hagytál! - motyogtam a nyakába.
- Csak gyertyákért mentem! - simította végig a hátamat.
- Akkor is! - motyogtam.
- Menjünk le! - fogta meg a kezemet majd lehámozott magáról. A lábaim még mellette is remegtek. Mikor a leértünk megdermedtem és csodálkozva néztem körbe a nappaliban.
- Ez-ez-ez. Hogy? - néztem a mécsesekre amik egy utat alkottak a konyha felé.
- Tudtam, hogy jönni fogsz ezért miután elaludtál akkor csináltam. - mosolygott majd elindult a konyha felé. - ezért készültem!
- Várj meg! - mentem nagy léptekben utána.
- Hunyd le a szemedet! - állított meg a konyha ajtóban.
- Nem! - gyerekeskedtem.
- Kérlek!
- Nem, mert félek! - motyogtam.
- Nem fog semmi történni! - mondta biztatóan. - bízz bennem!
- De ha neki vezetsz a falnak! - hunytam le a szememet.
- Nem állt szándékomban! - kezdett befelé vezetni a konyhába. Nem tudtam, hogy mire készül és, hogy mi vár rám, de az biztos, hogy kaja van a közelben.
- Kinyithatom már? - kérdeztem izgatottan.
- Mindjárt! - tolt arrébb egy kicsit. - na most! - mondta mögöttem. Lassan és bizonytalanul nyitottam ki a bal majd a jobb szememet. Az ebédlő asztal szépen volt megterítve és két álló gyertya tartó volt rajta.
- Hát ez valami... - mondtam csodálkozva.
- Nem tetszik? - kérdezte szomorúan.
- Még nem fejeztem be a mondatot. - motyogtam. - ez valami gyönyörű!
- Akkor üljünk le! - indult az asztalhoz. Fura nekem az a mai este.
- Te most akarsz enni?- mentem utána.
- Igen!
- Ilyenkor sokat hizlal  - léptem az asztal mellé. John kihúzta nekem a széket, majd megvárta míg leülök és ő is leült a saját székére.
- Pedig még kellene még híznod! A baba érdekében.
- És utána, hogy fogom leadni?
- Tudok egy jó módszert rá! - mosolygott. Tudtam, hogy mire gondol és az nem a futás volt.
- Veled aztán soha többet! - morogtam.
- Miért is? - tett a tányéromra egy combot.

- Két okból is! Az egyik az hogy biztos, hogy teherbe ejtenél,  a másik meg az, hogy az első pár hónapban csak együtt lennénk minden este.
- És az baj lenne? - kérdezte kisfiúsan.
- Ne legyél már olyan mint a fiúk! Ők is mindig vissza kérdeznek!
- Csak az én fiaim! - mosolygott büszkén.
- Na ne mond! - vágtam le egy kisebb szeletet a combból.
- Na de most baj lenne vagy sem?
- Mármint mi? - tettem a számba a csirkét.
- Az, hogy újra gyereket várnál tőlem?!
- Nem annyira, csak az, hogy nem tudnék ellenállni neked és egész nap csak szeretkeznénk és nem a gyerekekkel lennénk! - nyámmogtam.
- Ezért vannak a nagyszülők! - mosolygott. Csak könyökölt az asztalon és engem nézett.
- Majd teljes négy hónapig náluk lennének! Kizárt dolog! - morogtam. - de most is alig tudom megállni magam.
- Már megvolt az utolsó "takarításod"! - mosolygott.
- Attól még rád indulhatok nem? - tettem le a villát. - ez a csirke bűn rossz!
- Még mindig nem tudok olyan jól főzni mint te! - motyogta. - ezért készültem valami mással! - állt fel. Azt hittem, hogy elveszi előlem a csirkét és fagyival vagy valami édesességgel kínál meg. De e helyett valami teljesen más történt. Mellém állt, majd térdre ereszkedett. Nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy mi fog következni.
- Tudom, hogy tudom, hogy mit fogok kérdezni. Ezért nem is húzom az időt! - tartotta maga elé a is fekete ékszerdobozt. - leszel a feleségem? - nézett a szemembe közben kinyitotta a dobozt. Köpni nyelni nem tudtam. Gyönyörű volt a gyűrű és romantikus a hely meg a pillanat is. Hülye lennék ha most elutasítanám.

- Nemet is mondhatsz. Nekem mindegy, de én akkor is veled leszek.
- Nem mondok nekem! Inkább egy igent. - mosolyogtam. - tönkre fogom tenni az életedet! - nyújtottam elé a bal kezemet.
- Már tönkre tetted! - húzta föl mosolyogva a gyűrűt.
- Akkor most megpróbálom helyre tenni! - térdeltem le elé, majd csókolni kezdtem. Kezemet lassan csúsztattam a tarkójára és minden egyes porcikámat hozzá nyomtam. Éreztem ahogyan megremegnek az ajkai. Váratlanul érte a reakcióm. Eluralkodott rajtam a hormon szintem. Éheztem az ajkaira mint egy ragadozó. Régen csókoltam meg ilyen szenvedélyesen. Éreztem, hogy szinte már falom az ajkait, de ezt nem érdekelte se őt se engemet. Nem viszonozta, mert ezt a támadást nem is lehetett. Keze a hátamon járt fel s alá biztatva, hogy ne álljak le, de csalódnom kellett mert elhajolt tőlem.
- Csináljunk egy törvényt magunk között! - mondta ziháltan.
- És mi az? - kérdeztem kíváncsian.
- Hogy a nászéjszakáig nem fogunk szeretkezni! - mondta.
- Ezt kifogjuk bírni? - kérdeztem meglepődve, majd kezemet a mellkasára csúsztattam.
- Biztos, hogy nem, de ha miután megszületett a kislányunk összeházasodhatnánk! - mosolygott.
- Ha-ha-ha! Kizárt! Akkor érdemli a legtöbb törődést a baba. Meg amúgy is fáradtak leszünk én meg úgy fogok kinézni mint egy tehén. Inkább úgy mint most! Lógni fognak a melleim meg... - folytatni akartam a magam szekírozását, de John nem hagyta. Egy lágy puszit adott az ajkaimra.
- Akkor majd várunk egy kicsit! - mosolygott.
- Fáradt vagyok! Aludjunk! - álltam fel. Egy magasságba kerül a hasam és John feje.
- Jó éjt kicsike! - suttogta majd egy puszit adott a hasamra.
- Most éppen nem alszik! Mocorog mint mindig! - mosolyogtam.
- Menj aludni! Majd megyek utánad! - állt fel.
- Majd holnap eltakarítunk, John! - mondtam.
- Honnan tudod, hogy takarítani akartam? - nézett rám kérdően.
- Tudom, hogy mire gondolsz! - mosolyogtam.
- Akkor most mire gondolok? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Ha te azt tudnád! - hajoltam a füléhez. - ilyen perverzségekre nem illik gondolni várandós nő közelében, mert megérzi! - suttogtam kéjesen a fülébe.
- Mert mire gondoltam?
- Az ágaskodó nadrágodra! - néztem lefelé.
- Hoppá! - morogta. - de ezen csak te segíthetsz!
- Majd a nászéjszakánkon. Remélem addig ki bírod! - mosolyogtam, majd elindultam kifelé. - jó éjt, John!
- Vá-várj már! - húzott vissza. - így nem fekhetek le! - fordított meg. Szeretem ilyen téren kínozni.
- De a törvényünk, John! Azt nem szeghetjük meg! - lépte egészen közel hozzá, majd az ajkaimat pár miliméterre tartottam az övéitől.
- A saját törvényeinket megváltoztathatjuk! - morogta.
- De én, vagyis mi, fáradtak vagyunk! - fordultam meg.
- Eddig egyetlen egy szexet sem utasítottál vissza!
- De most igen! - indultam ismét kifelé.
- Egy különleges estét adnék neked! - karolt át hátulról. - tudom, hogy te is akarod! - morogta a fülembe, majd magához szorított.
- Olvasol a gondolataimban? - nyögtem.
- Pont úgy ahogyan te!- kezdte puszilgatni a nyakamat.
- De legyél romantikus és nagyon gyengéd, ahogyan egész éjszaka! - nyögtem.
- Igen is Miss Andrews... - kapott fel a karjaiba majd elindult velem felfelé...

46. rész: Bukta

következő rész nem tudom mikor várható, de lehet a hétvégére összedobok egyet. Ha valami elírás van benne legyetek elnézőek. :D
Ja és a fejlécete ne nézzétek! :D

Egy újabb nap mikor mi hárman együtt tarthatunk egy igazi "csajos" délutánt. Gabi, Vanessa és én. A három házi asszony és fantasztikus anya újra összeülnek pókerezni Titokban ülünk össze, mikor nincs itt John és Edward és a másik két ördög fióka. Boldogítsák az apjukat ilyenkor amikor  pont nyerésre állok.
- Tessék egy drill! - csaptam le a lapjaimat Gabi elé.
- A francba megint te nyertél! - morogta.
- Ilyen a szerencse! - húztam magam elé a zsetonokat.
- Na akkor még egy leosztás! - mondta Gabi.
- Na várj! Vic már éhes! - mondta Vanessa.
- Igen már Nick is kezd! - nézett Gabi a mozgolódó csecsemőre.
- Ó, de jó! - könyököltem az asztalra.
- Ők még követelnek minket! -mondta Gabi.
- Ő is követel még engem! - álltam fel majd a hasamra mutattam. - amúgy Edward hol van? - kérdeztem Vanessától.
- Nem tudom! - motyogta. - biztos jól érzi magát. A múltkor is vigyorogva jött haza.
- Hát ha egy bombázóval hetyeg! - mondta Gabi.
- Edward nem olyan!
- Nem gondoltál még arra, hogy esetleg... elég sokszor nincs itthon! - néztem Vanessára, aki Vickel küszködött.
- Nem mert én nem gondolok ilyenekre, mert Edward nem csalna meg engem soha! - mondta mérgesen.
- Már dühös vagy szóval gondoltál már rá! - mondta Gabi.
- Jó igen... - sóhajtotta.
- De most komolyan mit csinálhatnak Johnnék is? A srácok mindig vigyorogva meg " fú ezt nem szabad elmondani a mamának" jönnek haza. Azt hiszik, hogy nem hallom mit sutyognak. - mondtam.
- Lehet hármasban pókereznek, mint mi. - mosolygott Gabi.
- Nem mert nem tudnak kártyázni! - mondta Vanessa.
- De North tud! Hány napja tűnik el csak úgy Edward?
- Úgy két hete! - mondta Vanessa.
- Igen, körülbelül. John lemondta a randikat. - mondtam, majd a szám elé kaptam a kezemet. Ezt nem kellett volna nekik megtudniuk.
- Szóval te Johnnal randizgatsz? - vigyorgott Vanessa. A fejem egyre vörösebb és vörösebb lett.
- Te ranzigatol Johnnal? - nézett rám Gabi.
- Igen! - motyogtam.
- Na mesélj! - hajolt közelebb. - ugyan olyan jó segge van? Ugyan olyan helyes?
- Szállj le róla, Ő az enyém! Amúgy meg igen olyan kő kemény segge van mint régen. De csak randizgattam mert lemondta a randikat. Mindig Ő hívott el.
- Lehet azt várj, hogy te hívd! - mondta Gabi.
- De lehet tényleg pókereznek. - ültem le.
- Mondom, hogy nem tudnak, meg amúgy is hol játszanának? - mondta háttal Vanessa.
- Nálunk biztos nem mert North soha nem viszi haza a haverjait. - morogta Gabi.
- Akkor John házában! - mondtam tátott szájjal. - elsőnek felhívom, hogy nem-e randiznánk egyet. - vettem elő a telefonomat
- Aztán semmi feltűnő! - mondta Gabi.
- Olyannak ismersz? - tárcsáztam John számát.
- Olyannak hát! - vigyorgott. Megforgattam a szemeimet, majd felálltam és a fülemhez tartottam a telefont. Csöngött vagy harmincat, nem vette fel. Kisétáltam a nappaliba és hívtam egy taxit.
- Hová mész? - lépett ki Vanessa a konyhából.
- Nyomozni! - húztam a cipőmet. - majd, ha sikerrel járok hívlak. - vettem fel a kabátomat. - majd jövök, vagy jövünk! - nyitottam az ajtót.

Egész úton a házig azon reménykedtem, hogy ne csináljon semmi butaságot John. Mármint egy másik nővel. Szét szakadnék belülről és megőrülnék és diliházba kerülnék. Igaz, hogy nem rég óta randizgatunk, de tudok minden egyes lépéséről és múltjáról jelenéről és a jövőéről és szeretem bármi is történjen.
Sok mindenen keresztül mentünk már. Én hagytam el. Ő hagyott el. Új életet kezdtünk, de nem vállt be. Titokban jártunk össze, majd majdnem megöltek e miatt. John meg mentette az életemet és ezért elhagyott, ami mély depresszióba kényszerített. Röviden ennyi a mi kis történetünk, de végül mindig egymás karjaiban kötöttünk ki.
Izgatottan szálltam ki a taxiból. A konyha ablakán fény szűrődött ki ezért úgy gondoltam, hogy besurranok és hallgatózok egy kicsit. Amikor oda értem az ajtóhoz John mondata csengett a fülembe. " Legközelebb gyere be. Szinte már itthon vagy". Halkan céloztam meg  konyhát. Megálltam az ajtó mellett és sunyin néztem be. A csodálatos fehér márványos pultnál ültek - amit mindig is csodáltam, hogy milyen gyönyörű - John pedig a másik oldalon állt. North és Edward is ott volt plusz még két ismeretlen.
- Áh nyeretem! - ordította az egyik.

- Már megint. - dőlt hátra a másik. Ha jól láttam Steven volt az.
- Na én még egy kört aztán megyek, mert Gabi biztos hiányol már! - motyogta North.
- De, hogy hiányol. Ők is pókereznek csak nem zsetonban! - osztotta a lapokat John. - nem mertnek igazi pénzben játszani.
- Ezt most úgy mondod, mintha tudnának. - nevetett fel Edward, majd pacsiztak egyet Johnnal. Ezt meg honnan tudják?
- Honnan tudjátok, hogy játszanak? - kérdezte North. A szívemből szólt.
- Stev mondta! - morogta Edward.
- A múltkor láttam egy kikandikáló Pikk ászt a fiókból. - mondta Steven.
- Fura dolgokat már én is láttam . mondta Edward. - például azt, hogy Jenna rendkívül rendmániás. - motyogta.
- Igen az! Kitakarította a házunkat és még a boxereimet is kivasalta. - mondta North.
- Legalább tiszta lett a házatok. Nem pedig szemét domb maradt. - mondta John.
- De nem az a baj, hogy takarít, hanem hogy hiper gyorsasággal végzett a házunkkal. - tette hozz North.
- Két hete latunk itt, de már a negyedik napon nem láttál egy dobozt sem! - mondta John.
- Ó nekem lenne ilyen feleségem, fizetném, ha takarítana! - mondta az ismeretlen. Nagyon ismerős hangja volt.
- És nem csak a takarításban jó! - mondta John. Jellemző, hogy erről dumálnak.
- Ó apám, te aztán megfogtad az Isten lábát! - mondta. Akkor néztem be amikor nyújtózott egyet. Pont láttam az arcát.
- Aztán nem annyira jó. - mondta szomorúan John. Mi van??
- Mi az, hogy nem jó? - háborodott fel Edward. - hányszor megbocsátott már? Te meg hányszor vágtad át?
- Sokszor, de... - kezdett bele.
- Te átvágtad azt az Isten adta teremtést? - kérdezte Liam.
- Jó inkább játszunk! - mondta Steven. - nekem színem van!
- Nekem nincs semmim! - mondta John.
- Ahogy feleséged sem! - mondta Edward. Hozzá képzeltem egy bizonyos arcot. - nekem sorom van.
- Nekem sincs semmim! - mondta North.
- Ó akkor megint én nyeretem egy pókerrel! - mondta újongva Liam.
- Elnyered az összes pénzemet! - mondta John.
- Játszunk valami nagyobb összegben! - kezdte Edward. - ha John megint veszít...
- Ne már...
- Várj még nincs vége! - mondta ördögien Edward. Mire belekezdett volna megcsörrent a telefonom. Máskor mindig némán van...
- A francba! - morogtam. Előkaptam a telefont majd kinyomtam. Nem akartam előbújni a fal mellől.
- Jenna, bújj elő! - mondta kedvesen Jonh.
- Nem harapunk! - mondták a többiek. - A kezembe temettem az arcomat. Még ezt sem tudom rendesen megcsinálni.
- Gyere már! - rántott el a faltól Liam.
- Te engem ne rángass! - morogtam majd a pultnál ülőkre néztem, akik ijedten néztek vissza. - most mi van?
- Te nyomozol utánam? - kérdezte John
- Nem utánad! Utána! - mutattam Edwardre.
- Utánam? - mutatott magára Edward.
- Igen mert Vanessa nem tudta, hogy hová járkálsz el ilyen sűrűn!
- Legalább most megtudtad, hogy titokban pókerezünk. - mondta Liam.
- És Gabi ideges? - kérdezte félénken North.
- Igen. Azt mondta, hogy ha haza mész megfojt! - hazudtam.
- Jézusom! - pattant fel a székről.
- Ennyire félsz tőle? - mosolyodtam el.
- Már menni akart! - mondta Steven.
- Ha hamarabb haza érsz mint ő, semmit sem fog csinálni. Főleg ha egy kiadós szexet adsz neki. - mondtam. Mindenki elcsendesedett és kérdően nézett rám. - most mi az? Ilyen a terhesség! - mentem közelebb.
- Nagyon jól tudjuk, hogy milyen a terhesség! - mondták kórusban.
- Akkor meg ne nézettek így! - mondtam.
- Ezt ne mond el Vanessának! - kérte Edward.
- Meg Gabinak se! - mondta North.
- Ha már itt tartunk Jennának se! - mosolygott John.
- Tényleg te miért nem tudod felvenni a telefont? Egyáltalán hol vannak a srácok? - kérdeztem idehesen.
- Most jön a hormon zavar! - suttogta a többieknek Liam.
- Csitt legyen! - mutattam az újjammal.
- ÉS azon belül, hogy majd hívlak mit értsek? - folytattam.
- Hívni akartalak, de ezt ne most beszéljük meg! - suttogta John.
- De most! Vannak még rajtunk kívül hárman akik bizonyítják, hogy igazam van vagy sem! - léptem közelebb hozzá.
- Játszottunk na... - morogta.
- És nekem meg nem szóltatok volna? - fordultam a többiek felé.
- Most van új leosztás! - mondta Liam. - de csak ha tudsz játszani!
- Meg akkor, ha nem mondod el a csajoknak! - mondta North.
- Tőlem aztán azt sem tudják meg, hogy itt voltam. Játszani viszont tudok, de azt hiszem beszállok John mellé.
- Ó igen és van egy feltétel! - vigyorgott Edward.
- És mi az? - kérdeztem.
- Ha John megint veszít. Meg kell kérnie a kezedet! Köztünk csak neki nincsen felesége! - mondta Edward.
- Ó azt akkor nem szabad hagyni! - ráztam meg a fejemet.
- Mi? Nem akarsz hozzám jönni? - fordított maga felé John.
- Soha a büdös életben nem fogom elkövetni ezt a hibát! - mondtam vigyorogva.
- De elfogod! - vette fel mérgesen a lapjait John.
- Mintha már most házasok lennétek! - mondta North.
- Amúgy Jenna, te kitől vagy terhes? - kérdezte Liam. Kérdően néztem rá, majd elmosolyodtam.
- Nem tudom! - sóhajtottam, majd Johnra néztem. Lehervadt az arcáról a mosoly. Kíváncsi volt, hogy bedől-e még egyszer ennek a viccnek.
- Más hülye nem feküdne le vele! - motyogta.
- Mert te többször is voltál olyan hülye! - morogtam.
- Na játszunk már! - mondta Liam.
- Leszek is olyan hülye! - emelte a tétet John.
- Arra nem kéne emelni! - súgtam oda neki.
- Félsz, hogy veszítek? - hajolt közelebb.
- Bevallom nem. Csak az, hogy sok pénzt adsz oda nekik. - motyogtam.
- Van még ott ahonnan ez jött! - vigyorgott.
- Dobd el! - parancsoltam.
- Én játszok! - tartotta a tétet, majd feljött az utolsó lap és mindenki meg mutatta a lapjait. Természetesen Johnnak voltak a legrosszabbak.
- Én mondtam! - morogtam. Vártam míg össze keverik a lapokat majd mikor Johnnak osztottak a lapokat elvettem előle azokat.
- Hű John, az asszony bekeményít. - mondta Steven.
- Talán jobban tudok játszani! - vigyorogtam majd a lapokra néztem. Egy percre sem gondoltam azt, hogy eldobjam-e a lapjaimat, ugyan is két ász volt nálam, ami nagyon jó.
- Na Jenna, emelsz vagy dobod? - kérdezte Liam.
- Legyen All-in! - toltam be a maradék pénzt ami nem volt túl sok. Liam tátott szájjal nézett. A többiek nem tartották a tétet és eldobtál a lapokat., csak Liam tartotta magánál.
- Na miaz Liam? Tartod vagy nyertem? - vigyorogtam.
- All-in! - rakta be az összes eddig megnyert pénzét.
- Ez biztos jó öltet volt? - suttogta John.
- John te egyáltalán tudsz játszani? - kérdeztem fennhangon.
- Eddig mindig veszített. - fordította fel Liam a lapjait. Egy király és egy tizes volt nála. Aki nem tudná ezek nagyon rossz lapok az enyémekhez képest.
- Hát nálam csak ez van! - tettem le az egyik ászt. - na meg ez! - tettem le a másikat.
- És most nyertél? - kérdezte John.
- Kiejtett! - mondta rémültem Liam. - Ilyen még nem volt, hogy behúznak egy All-in-be és kiejtenek!
- Eddig mindig ő vitte a pénzt! - mondta Edward.
- Jó a pókerarcod! - mondta Liam. - John te hülye leszel, ha egy ilyen lehetőséget elszalajtasz! Elkell venned feleségül! - parancsolta.
- Rajta vagyok a szeren! - mosolygott John.
- Szóval játszunk! - húztam maga elé a pénzt!
- Ezt nem mondod el nekik! - állt fel Edward és North.
- Ti hová mentek? - kérdeztem csalódottan. Azt hittem, hogy most majd meg mutathatom, hogy milyen jó vagyok a pókerben.
- Már kilenc és vár ránk a család! - mondták. - majd a srácokra vigyázunk! - mondta Edward.

Lassan léptek ki a házból a vendégek vagyis az ellenfelek. Szinte egymás után. Liam volt az utolsó aki távozott.
- Elvitted az összes kéz pénzemet! - morogta mikor kilépett az ajtón. - azt hittem, hogy gazdagként fogok innen távozni, mert a Jedward mindig mindig pénzt hozott.
- Majd jössz legközelebb és vissza nyered! - mosolyogtam.
- Majd akkor én játszok! - mondta John.
- Na jól van fiatalok. Jó szórakozást! - indult a kocsija felé.
- Nem lesz szórakozás! - motyogtam.
- Szerintem tudja! - csukta be az ajtót John.
- Nekem már... - kezdtem bele, de John maga felé fordított.
- Szeretnék bocsánatot kérni az elmúlt két hét miatt. Sajnálom, hogy nem hívtalak el randizni, de... - csak úgy dőltek belőle a bocsánat kérő mondatok. Nem figyeltem, hogy mit mond! Mindig elvarázsol a zöld csillogó szemeivel, ami most sem volt másként. Csak követtem szeme tekintetét és figyeltem, hogy mit reagál.
- Szóval... figyelsz te rám? - kérdezte.
- Persze és megbocsátok! - mosolyogtam majd tekintetem az ajkaira tévedt. Próbáltam erősen koncentrálni a szemeire, de nem ment. A másik gyengém rajta az az alsó telt ajka.
- Soha nem fogok még egy ilyen hibát elkövetni! - ölelt magához.
- Nem is engedem! - tettem a hátára a kezemet, majd a fejemet a mellkasára hajtottam. Jó érzés volt újra így ölelni.
- Hát akkor takarítsunk! - húzódott el tőlem. Nem akartam újra elengedni ezért vissza húztam magamhoz.
- Ne! - bújtam hozzá. - rá ér! - hunytam le a szememet. Olyan érzés volt mintha egy nagy macit ölelgetnék, amit vissza kell adni a gazdájának. De Johnnak nincsen gazdája.
- Ez az ölelés felül múlhatatlan. - hajtotta a fejét a vállamra. - erre éheztem már rég óta. - suttogta. - egy ilyen ölelésre Tőled!
- Mert ez milyen ölelés? - motyogtam fél álomban.
- Különleges és szeretettel teli. - mondta.
- Akár csak a tiéd! - bújtam még jobban hozzá. Ringatni kezdett, ami szinte álomba kényszerített. - nem akarok haza menni! - sóhajtottam. Olyan csönd volt a lakásban, hogy hallottam ahogyan szakad az eső.
- Nem muszáj! Van itt hely! - mondta.
- De a gyerekek! - mondtam mikor csörögni kezdett a telefonom. Kikaptam a zsebemből és továbbra is John mellkasán pihentetve a fejemet vettem fel a telefont.
- Haló - szóltam bele.
- Mikor jössz? - kérdezte Vanessa.
- Nem tudom! - sóhajtottam miközben beszívtam John erős parfümjét.
- Johnnál vagy?
- Nem!
- Akkor?
- Jó helyen! - motyogtam. - na meg álmosan. Vigyázzatok a gyerekekre! - nyomtam ki a telefont.
- Akkor maradsz? - kérdezte John.
- Azt hiszem ma itthon alszok...

45. rész: Ismét elölről

MEGLEPETÉS!! Már annyira hiányzott az írás... de családi gondok miatt nem tudtam hozni új részt. Amint megírom az új részt hozom nektek! :D Számítsatok még sok-sok részre mert van még ötlet a tarsolyomban. :3
Jó olvasást :D


Lehet nem kéne ilyen sokszor ide járnom. Bár végül is nem olyan rossz mindennap újra és újra orgazmusok sorozatán átesni. Túl sokszor csináljuk egy nap. De nem bánom.
Két hete folyamatosan jövök "takarítani". Szerencsére Edward bedőlt nekem. Tudom, hogy mit gondol erről, de azt mondtam, hogy nem adom többször oda magamat Johnnak és uralkodok magamon.
- Ó, szia! - nyitotta ajtót John. - legközelebb gyere be! Szinte már otthon vagy! - morogta közben végig nézett rajtam.
- De áll egy elég fura kocsi a házad előtt. - léptem beljebb.
- Nekem valami más áll a nadrágomban! - csapta be az ajtót majd elkapta a derekamat és magához rántott. Faldosni kezdte a nyakamat.
- John! - nyomtam el magamat tőle. - nem gondolod, hogy le kéne állnunk? - léptem el előle.
- Miért kéne? - lépett utánam.
- Mert már van egy kicsi hasam és kényelmetlen. - hátráltam.
- Majd behúzod! - lépett közelebb.
- Majd nem indulsz be rám! - léptem hátra majd neki ütköztem a kanapénak.
- Majd nem akarsz leállítani! - motyogta majd magához rántott.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk? - léptem el előle. Paráztam, hogy tényleg valami baja esik a babának.
- Már megint? - jött utánam.
- D ez most másabb lenne. Öt évet kihagytunk. Nem tudjuk, hogy mi történt a másikkal olyan sok idő alatt. - mentem hátra még mindig.
- Igaz, de ez csak sima szex! - egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomott. Leguggolt, majd felrántotta a pólómat. - tényleg van egy kicsi hasad. Puszilta meg az alhasamat.
- És nagyobb lesz! - motyogtam összeszorított szemmel. Próbáltam vissza fojtani a kitörni akaró nyögést.
- Tudom! - puszilta meg feljebb a hasamat.
- Nem érek rá sokáig! - nyögtem beadva a derekamat. A mellemet célozta meg, majd megharapta ezt. Szerencsére a melltartó szivacsa felfogta éles fogait. Hirtelen felállt és a fülemhez hajolt.
- Tudtam, hogy megadod magadat. - puszilta meg a nyakamat, majd áttért az ajkaimra. Lágyan kezdte harapdálni őket, majd lassan tolta át a nyelvét a számba. Harcra hívott amit nem tudtam vissza utasítani. Lágyan haraptam rá nyelvére, mire jobban munkához látott. Halkan kezdtem nyögdécselni.
- Beindultál... - szakadt el tőlem.
- Nem csinálhatnánk valami más helyen? - lihegtem miközben a tökéletes arcát vizsgáltam.
- Kanapé? - nézett maga mögé.
- Nem! - fordítottam vissza a fejét. - az már volt!
- Akkor hol? - hajolt közelebb.
- Egy kényelmes ágy? - simítottam végig az arcát.
- Hát legyen! - markolta meg a fenekemet, majd az ölébe vett és elindult velem felfelé.


Egy héttel később!

Egy nagy szendvics utolsó falatjait ettem, mikor Vanessa idegesen lépett be a kezében Victoriával. Mérgesen járkált fel s alá. Már szédültem, ahogyan néztem mit csinál.
- Nem szédülsz? - kérdeztem.
- Nem! - morogta majd rázni kezdte Victoriát, aki torka szakadtából ordítani kezdett. - hallgass már! - kiáltotta.
- Add ide! - álltam fel majd oda sétáltam hozzá. Kivettem a kezéből és lassan kezdtem ringatni. - meg etetted már? - kérdeztem nyugodtan.
- Igen, de nem szopizott túl sokat! - mondta kétségbe esetten.
- És kínáltad még? - néztem rá. Csak megrázta a fejét. - ilyenkor többször meg kell, azért hisztizik! - mosolyogtam Victoriára, aki elcsendesedett. Venessa közel sétált hozzám, hogy elvegye a babát. - és figyelj, ha bármi van vagy tanácsra van szükséged van csak szólj! - adtam a kezébe Victoriát.
- Köszönöm! - suttogta, majd elment. Úgy döntöttem, hogy pihenni kellene már egy kicsit. Nagyot sóhajtottam majd elindultam a szobám felé ami csak ideiglenesen volt az enyém. Azon gondolkodtam, hogy John mit csinálhat a gyerekekkel, miközben az ő ideiglenes szobájuk előtt sétáltam el. Fura beszélgetésbe csöppentem.
- És apu, összefogtok házasodni?
- Igen össze és boldogok leszünk együtt!
- És mikor?
- Nem sokára.
- És szereted a mamát?
- Tetőtől talpig. Mindennél jobban szeretem! - összeszorult torokkal hallgatóztam.
- És minket szeretsz?
- Igen! Titeket is nagyon szeretlek! - mondta John. Hallattszódott a hangján, hogy elmosolyodott.
- Minket vagy a mamát szereted jobban? - ez biztos Jeremy volt.
- Hát... Azt mondtam, hogy a mamát mindennél jobban szeretem, de titeket még nála is jobban szeretlek. - mondta John. Éreztem, hogy valami kifog belőlem törni és az a sírás. Nem tudtam visszafojtani. Az érzelmek eluralkodtak rajtam. Hallottam ahogyan nyílik az ajtó. Nem akartam, hogy a srácok megint így lássanak. Elég volt nekik az a múltkori. Elfordultam és a kezembe temettem az arcomat. Olyan szépen beszélt a srácokkalés igaz szavakat mondott nekik. Bár a házasodód nem tartam időszerűnek.
- Jól vagy? - fogta meg a vállamat majd magához fordított.
- Igen csak... - zokogtam.
- Csak mi? - vette el a kezeimet az arcomról.
- Nem tudom! - kezdtem még jobban sírni. Kezét a hátamra rakta és magához ölelt, majd simogatni kezdte a hátamat. Fejemet a mellkasába nyomtam és csak sírtam és sírtam. Kijött minden fájdalom, ami az elmúlt években történ. Végre kisírhatom magamat.
- Hallgatóztál, igaz? - suttogta.
- Igen, de teljesen véletlen volt. - motyogtam.
- Minden szó igaz volt és szívből jött. - mondta halkan.
- Tudom! - szipogtam. Kezdtem meg nyugodni, ahogyan hallottam John nyugodt szív verését.
- Nem akarsz egyet randizni? - hajolt el tőle m majd felemelte a fejemet.
- Meg akarsz dönteni? - kérdeztem kislányosan.
- Nem, de hogy is! - rázta meg a fejét. - csak már régen beszélgettünk meg ettünk együtt egy jót. - mosolygott.
- Nem is tudom!
- Nem muszáj pont ma! -mondta.
- Nem tudom, hogy ráérek-e. Esetleg holnap?
- Nekem meg felel! - mosolygott.

Még az nap este!

Izgatottan készültem az első randinkra. Lehet túl korai, bár már jól megérdemeljük egymást. Egy hét szünet jól jött. Hiányzik már a perverzkedése és a kedves szavai, na meg a hülyeséget.
A fürdőszobában álltam a tükör előtt és enyhe sminket vittem fel az arcomra.
- Neked randid lesz? - állt mellém Vanessa.
- Igen! - mosolyogtam miközben a szájfényemet vittem fel.
- És kivel? - kíváncsiskodott.
- Titok! - csavartam vissza a kupakot a szájfényre.
- John az?
- Nem! - igazgattam a hajamat. Leengedve szerettem volna, ahogy az első "randinkon".
- Jó képű?
- Nagyon is! Sőt... hmmm... - morogtam.
- Ismerem? - kérdezte mikor John dudált egyet.
- Lehet! - fordultam felé.
- Vigyázni kéne a gyerekekre?
- Ha megtennéd! - indultam kifelé.
- Mikor jössz? - jött utánam.
- Legkésőbb kilenc! - akasztottam le a kabátomat.
- Aztán vigyázz! - kiabálta.
- Szoktam! - nyitottam az ajtót. - puszi pá! - léptem ki az ajtón, majd mosolyogva indultam a kocsi felé. Kinyitottam az ajtaját majd beszálltam mellé.
- Szia! - mosolygott. - gyönyörű vagy!
- Köszönöm! - mosolyogtam vissza rá.
- Hová menjünk? - kérdezte.
- Egy jó helyre! Ami nem hizlal! - csatoltam be a biztonsági övet.
- Pedig kéne.
- Már felszedtem két és fél kilót. Szóval az már jó és nem kéne több.
- Akkor tudom, hogy hova menjünk! - taposott bele a gázba. - amúgy hogy telt a napod?
- Alapvetően jól! Nagy részt a fiúkkal voltam...
- És ők, hogy vannak?
- Jól, csak kezdik újra hiányolni az apjukat. - sóhajtottam.
- Újra? - kérdezte.
- Igen, már hasonlón. Nem engedelmeskedtek nekem...
- Oh, eltudom képzelni milyen lehetett. - mondta. - amúgy nehéz velük?
- Nem annyira, csak néha rosszak, de melyik gyerek nem?
- Ez természetes. Emlékszek mikor én és Edward voltunk ilyenek...
- És ki azaz Edward? - túrkálok már egy kicsit a lelki világában. Tudom, hogy rosszul esik neki, hogy le ordította Edward a fejét.
- Ő az iker testvérem, akivel egy kicsit most... sóhajtotta.
- Akivel? - akartam, hogy kimondja és halljam a fájdalmát.
- Összevesztem, de majd kibékülünk... morogta.
- Mikor érünk oda? - tereltem a témát.
- ööö... most! - állította le a kocsit. Kinéztem az ablakon és a volt fagyizónál állt meg ahol most étterem van.
- Mi történt a fagyizóval? - fordultam John felé, de már nem volt a kocsiban. Az ajtót nyitotta ki nekem. - nem tudtam, hogy ilyen udvarias vagy!
- Mint mindig! - mosolygott.
- Amúgy mi lett a fagyizóval? - kérdeztem.
- Semmi.
- Akkor hol van?
- Ott van. - mutatott a másik oldalba.
- De nem itt volt? - mutattam az étteremre.
- Nem mindig is ott volt, csak a mellette lévő éttermet zárták be. - indult át az úton.
- Akkor már hülye vagyok. - indultam utána.
- Nem, csak rosszul emlékszel.
- Soha nem volt jó hosszú távon a memóriám. - léptem mellé. - egyáltalán te kivagy?
- John vagyok és egy randin vagyunk.
- Ó tényleg? - léptünk fel a járdára.
Egész este hülyéskedtünk és cikiztük egymást, ki hogy néz ki. Jókat nevettünk egymáson, miközben egy kisebb kehely fagyit ettünk. Sajnos hamar mennünk kellett mert zárták a fagyizót.

Mikor megállt Edwardék háza előtt még csak fél kilenc volt. Nem akartam még elbúcsúzni tőle. Túl jól éreztem magamat vele.
- Hát akkor...
- Még csak fél kilenc van. A srácok kilenckor felszenek és még rá érek!
- Tehát milyen volt az estéd?
- Jó! Nagyon jó! Túlságosan is jó! Tarthatnánk több ilyet is.
- Randizzunk többször?
- Igen, csak fura ezt kimondani!
- Igen mert mindkettőnknek van gyereke.
- Neked van gyereked? Nem is említetted.
- Igen, ikrek! Jeremy és Eathon.
- Az enyémeket is úgy hívják. Milyen véletlen egybe esés. - mosolyogtam, majd egy nagyot ásítottam. - jobb ha megyek. - csatoltam ki a biztonsági övet.
- Majd hívlak!
- Rendben! - nyitottam ki az ajtót, majd hirtelen vissza fordultam és a füléhez hajoltam. - köszönöm az estét. Jó éjt! - adtam az arcára egy puszit kiszálltam és vigyorogva mentem be a házba...