34. rész: Végre szabadon szárnyalhatok

Oh! :D mivel nincs életem... hoztam egy részt! :) két napja folyamatosan fáj a fejem és nem akar elmúlni... szóval ha olyan van benne amit nem értetek azt nézzétek el! :)

jó olvasást! :D

Mindig is féltem a börtöntől. A sok piás, ijesztő, rémisztő és undorító börtöntöltelék. Rettentő volt ott ülni és várni! Várni valami csodára. Várni, hogy újra a bíróság elé állítsanak. Várni a nyomozás végére. Egy hónapja nem láttam a srácokat. Mindent megadnék hogy láthassam őket! Átölelni és soha el nem engedni őket. Jókat játszani, nevetni, mesélni nekik lefekvés előtt, reggelire palacsintát csinálni nekik. Könny csorgatva emlékeztem vissza rájuk.
Csak álltam ott és ismét vártam, hogy milyen ítéletet hoz a bíró. Egy hónap után újra itt állok.
- Szóval magának van két öt éves fia és tizenhárom hetes terhes. - morogta a bíró. Nem volt olyan öreg, mint a többi bíró. - tudja nekem van két unokám. Mindent megadnék, hogy többször láthassam őket. De sok fura ügyön dolgozok! Mint például a magáé. Előre hozattam csak azért, hogy többet tudjak gondolkodni! Én hozom az ítéleteket. Néha rosszul döntök és hibákat követek el. De ki nem? Akár maga. Nem tudta, hogy az a férfi bántani fogja magát! Nem akarok rossz döntést hozni, hisz tény hogy embert ölt, de önvédelemből! Ezért úgy gondolom, hogy maga - állt meg. Lehajtott fejjel hallgattam mit mond. - szabadlábon védekezhet! - mondta. Felkaptam a fejemet. Nem fogtam fel amit mondott. - maga szabad és elmehet! - mosolygott. Az ügyvédemre néztem aki bólintott és elindult felém. Ahogy kiértünk a teremből újság írók hada állt elém. Örömömben sírni kezdtem és minden piócának azt morogtam, hogy nem nyilatkozom. Új ruhába öltöztem át és rendbe szedtem magamat, majd az ügyvéd azt mondta, hogy vár rám valaki kint az elő teremben. Reméltem, hogy a srácok azok ezért szaladni kezdtem kifelé. Lerohantam a lépcsőn és mikor leértem nem láttam senkit. Kijjebb mentem hátha ott van valaki.
- Mami! - hallottam egy elég aranyos hangot mögülem. Megfordultam és az ikrek álltak ott.
- Srácok! - indultam széttárt karokkal feléjük. Ők is rohanni kezdtek felém. Könnyben úszott a szemem. Nem hittem el hogy végre átölelhetem őket.
- Hiányoztál anya! - szipogta a fülembe Eathon.
- Nekem is! - motyogta a fülembe Jeremy.
- Nekem jobban hiányzott! - hajolt el tőlem Eathon.
- Nekem hiányzott jobban! - mondta mérgesen Jeremy.
- Nekem! - lökött rajta egyet Eathon.
- Nem! Nekem! - lökte vissza Jeremy.
- Srácok! - szedtem szét őket. - nekem hiányoztatok a legeslegjobban! - szorítottam magamhoz őket. - annyira e annyira hiányoztatok! - nyomtam a fejemet a válluk közé és tovább sírtam örömömben. Olyan jó érzés volt újra átölelni őket és érezni testük melegét. Ha nem mondanák is rájönnék, hogy John gyerekei. Ugyan olyan szeretet, melegség és boldogság árad belőlük, mint belőle. - menjünk innen! - álltam fel majd letöröltem a könnyeimet, megfogtam a kezüket és lassan kiballagtunk. Augusztus közepe volt és gyönyörűen sütött a nap. Olyan szép volt ez a nap és egyben ronda is. Végre kiszabadultam a bűzből és retekből. Azt hiszem négy napig fogom magamat áztatni a kádban. Teli tömöm magamat finom főtt jó fűszeres kajákkal amit a pocaklakó már hiányolt. Az orvos azt mondta, hogy híznom kell vagy elveszítem a babát, de ott a börtönben képtelenség volt. Mindennap szétfőzött tészta, kukacos alma reggelire és még vacsorát nem is kaptunk. Így hízzak! Pedig most szívesen felszednék pár kilót. A babáért mindent! Főleg úgy, hogy már biztos, hogy Johntól van. Egyszer ezért kiherélem, amiért nem tud védekezni. Vagy egy kicsit is gondolkodni. Tényleg John! Hol van? Miért nincs itt? Rá számítottam a legjobban.
- Fiúk, a papa hol van? - álltam meg a kijárat előtt.
- Nem tudjuk! - motyogták. Lehajtott fejjel nyitottam ki azt a nagy fa ajtót. Arra számítottam, hogy az arcomba nyomnak vagy negyvenezer kamerát és mikrofont, de nem volt az ajtó előtt senki! Ahogy lejjebb mentünk a lépcsőn ott voltak de nem velem foglalkoztak. Ahogy oda néztem rögtön észre vettek és megtámadtak minket. A lépcső aljánál ott állt Gabi és North a kocsival mögöttük. Rohanni kezdtünk feléjük. Nem akartam nyilatkozni az idióta kérdésekre.
- Anyu gyorsak voltunk! - motyogta Eathon mikor oda értünk Gabiékhoz.
- De te vékonyabb vagy mint voltál! - nézett végig rajtam Gabi.
- Csak pár kérdésre! - kiabálták a piócák. - válaszoljon már! - ordították. Mikor megfordultam és azt akartan nekik mondani, hogy önvédelem volt valaki közbekiabált.
- Nyugalom emberek! Nem szenvedett még eleget? És még magukat is el kell neki viselnie? Moderálják már magukat! - kiabálta. Kerestem, hogy ki is kiabál, de nem találtam a tömeg között. - hisz egy tökéletes anya, akinek van két tökéletes gyereke Tőlem! - lépett mellém. - tudom, hogy nincs ilyen szó! De rád csak ez jellemző! - mosolygott. Nem tudtam mit mondani. Elakadt a szavam. Felé fordultam és nézni kezdtem csodálatos arcát, amin letörölhetetlen mosoly ült. Megakartam csókolni vagy csak megölelni és a nyakába ugrani a boldogságtól, de féltem, hogy lefényképeznek minket és az áll majd a holnapi újságok címlapján, hogy John Grimes szerelmes egy gyilkosba! Nem akartam rosszat csinálni, hisz ő mentett meg. Vissza fojtottam az érzéseimet és a mozdulataimat. Úgy éreztem, hogy megállt az idő. Mindenki minket nézett, ahogy nézzük egymást.
- Anyu, puszild már meg! - mondták az ikrek. Elmosolyodtam és elgondolkodtam rajta. Hisz nincs semmi titok abban, hogy szeretjük egymást. John megfogta a kezemet és magához rántott.
- Most te jössz, anyus! - suttogta. Ismét csak mosolyogtam.
- A francba is! - vigyorogtam, majd egy lágy puszit adtam az ajkaira. Nem akartam húzni. Haza akartam menni és ledőlni, aludni, és lustálkodni. Elhajoltam tőle, de nekem esett és nem hagyott elmenekülni. Erőszakos volt, amit mindig is imádtam benne, ezért viszonoztam vad csókját.
- Na gyerünk! - húzott el Gabi Johntól. Vigyorogva ültem be kis buszba. Leghátulra ültetett minket Gabi. A srácok újjongva ültek be és minket kezdtek nézni.
- Forduljatok előre! - szólt rájuk John.
- De szigorú vagy! - suttogtam.
- Mert akarok valamit és nem szeretem, ha közben néznek! - motyogta majd közelebb húzódott. - tudod ez ilyen magánügy! - mondta majd ismét csókolni kezdett. Édes volt, tüzes és eszméletlen magányos. Kezét a hasamra csúsztatta és bele vigyorgott a csókunkba.
- John mondanom kell valamit! - fogtam meg a kezét.
- És miről? - nyomta a homlokát a homlokomnak.
- A babáról - motyogtam. - már biztos, hogy tőled van! - mosolyogtam.
- Ezt már régen tudtam! - vigyorgott. - de ha nem tőlem lenne, akkor elvetetted volna? - kérdezte halkan.
- Hülye vagy! Soha nem csinálnék ilyen hülyeséget, főleg úgy, hogy ha nem tudom, hogy kitől van! - motyogtam. - de valahol éreztem, hogy a tiéd. Vagyis a miénk! - vigyorogtam majd a szemébe néztem.
- Én már akkor tudtam, mikor megcsináltuk! - motyogta majd egy apró puszit adott az ajkaimra.
- Te szemét! - mondtam halkan, majd bele haraptam az alsó ajkába.
- Áú az fájt! - hajolt el tőle. Halk kuncogást halottunk elölről. - nem leskelődünk! - mondta mérgesen John miközben az ajkát fogdosta.
- Ne mérgelődj! - mondtam nyugodtan.
- Mert ha igen? Akkor mit csinálsz? Elfenekelsz, mami? - nézett rám.
- De még mennyire! - mosolyogtam majd az ajkainak estem. Egész úton csatáztunk. Ez hiányzott nekem öt éven keresztül. Az ő idegesítő de mégis nyugtató beszólásai, amit jó tűrni és vissza vágni...

33. rész: Hero

sziasztooook :) köszönöm a komikat és teljesítettem az óhajotokat Owennel kapcsolatban! :D

kíváncsi vagyok mint gondoltok! :P

John szemszöge:

Meglepődtem mikor Owen kivágta az ajtót. Olyan jól elvoltunk és a gonosz mindig a legszebb pillanatokat rontja el. Jeremy és Eathon hirtelen hozzám bújtak. Félhetnek tőle. Láttam ahogyan puszit az arcára majd berángatja Jennát a szobába. Elhajoltam a srácoktól és idegesen kezdtem dobogni a lábammal.
- John nem úgy volt hogy...- hajolt a fülemhez Edward.
- De úgy volt, de látod?! - mutattam a szoba felé majd Jenna kétségbe esett arcát pillantottam meg ahogyan kilépett a nappaliba. Tudtam, hogy baj van és hogy rettegésben tartja őket Owen.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondta kerek szemekkel. Fura érzés járta át a testemet. Az a bizonyos érzés ami Jennát járta át. A rettegés és a félelem. Nem akartam elmenni de muszáj volt. Elkértem a kocsikulcsot csel esetére, majd megmondtam neki, hogy bármi baj van szóljon. Mikor elindultam a kocsihoz visszanéztem az ablakba. Ott állt Owen és engem nézett. Csak rá vigyorogtam. Beültem a kocsiba és mentem egy kört. Megfogattam magamnak, hogy ha egy ujjal is hozzá ér Jennához vagy a fiúkhoz én megölöm Owent. Inkább szenvedek a börtönben, minthogy ők akár meghaljanak.
Tíz perc telhetett el mikor visszamentem. Nem láttam fényt kiszűrődni a házból. Nem akartam bemenni, ezért elaludtam a kocsiban. Korán keltem majd elindultam befelé. Fura érzés volt félig ülve aludni. Hajnali fél öt volt. Megragadtam a kulcsot majd elindultam befelé. Szerencsémre nyitva volt az ajtó. Halkan csuktam be ajtót majd mikor megfordultam Jenna állt mögöttem egy késsel.
- Jézusom John! - engedte le a kést. - a szívbajt hoztad rám! - mondta hangosan. Befogtam a száját. Látszódott rajta a fáradság és ismét a félelem.
- Halkabban! - suttogtam. A kést a kezemhez tette, hogy vegyem el a szájától.
- Miért jöttél? - kérdezte.
- Vissza hoztam a kulcsot! - mondtam halkan.
- És a kocsi?
- A Temzében! - mosolyogtam.
- És hogy a francba jöttél be? - tette le a kést.
- Nyitva volt az ajtó. De minden rendben? - kérdeztém mikor a szoba ajtaját bambulta.
- Persze, miért lenne baj? Úgy ismersz mintha bajban lennék? Nincs baj! - motyogta ijedten.
- Jenna ha bármi van, szólj! - fogtam meg a vállát. - és ne feledd, hogy szeretlek és hogy bármit elmondhatsz! - simítottam végig az arcát. Nagyot sóhajtott majd az oldalához kapott. - bántott? - kérdeztem halkan. Csak egy kicsit bólintott. Elöntött a méreg és a düh. Legszívesebben bemennék a szobába és megfojtanám a párnával azt a szemétládát.
- Minden rendben lesz! - suttogtam majd megakartam ölelni, de közbe lépett az a szerencsétlen.
- Szia John! Hogyhogy itt? - lépett ki a szobából Owen.
- Csak visszahoztam a kocsit! - mosolyogtam rá.
- John már indulni készült! - indult az ajtóhoz Jenna.
- Igen persze! Sietnem kell! - indultam kifelé.
- Meg sem nézed a fiúkat? - léptek az ajtóba. Owen átkarolta Jennát és a bordáit kezdte nyomkodni.
- Nem! Majd hétvégén elviszem őket! Igaz Jenna? Ezt beszéltük tegnap! - mosolyogtam majd azt néztem hogy Jenna milyen arcokat vág. Fájhattak neki azok a borda közé nyúlások.
- Akár most is elvihetnéd őket! - mosolygott kínosan Jenna, de egy értelműen.
- Ha megengeded! - vigyorogtam mint átlagosan.
- Akkor fel ébresztem őket! - húzódott el Owentől Jenna majd elindult befelé.
- Szóval jókat turnéztok mostanság? - támaszkodott az ajtónak Owen. Most azt hiszi, hogy infókat szivárogtatok ki? Főleg neki?
- Most nem! Edward miatt. Hagy babázzon! - húztam ki magamat.
- Ah értem! És hány hónapos a kis drága? - mosolygott. De megfojtanálak!
- Négy hetes! - motyogtam.
- Azaz egy hónapos! - oh nem mondod? Tudsz számolni? Jaj de ügyes vagy! - remélem majd Jenna is akar! - mosolygott. Azt ne reméld te paraszt. - na és a barátnőd? Jó csaj?
- A legjobb! - hazudtam mosolyogva. De honnan tudja, hogy van barátnőm? Aki most messze New Yorkban modellkedik a divathéten - hál' Istennek.
- Na itt is lennénk! - tolta ki az ikreket az ajtón Jenna. - aztán nagyon vigyázz rájuk! - adta át a kabátjukat.
- Ez természetes! De milyen csöndesek vagytok! - emeltem fel őket.
- Most keltek fel! És segítek berakni őket a gyerek ülésbe! - indult a kocsi felé. Utána mentem segíteni a másik oldalról. Leraktam mindkettőjüket majd hagytam, hogy ők üljenek be.
- Aztán jó sokáig legyetek távol! Jól viselkedjetek! - húzta át az övet Eathon ülésén. - bement már? - kérdezte ijedten. Csak bólintottam mikor láttam, hogy nem áll már ott. - ide adod? - mutatott a középen lévő övre. Nem értettem minek az neki. Mikor oda nyújtottam neki közel húzott magához. - vedd úgy, hogy nem bólintottam bent és tegnap nem történt köztünk semmi! - suttogta. Kérdően néztem rá.
- De Jenna, ha bántott akkor miért nem hagyod itt?
- Mert félek, hogy követni fog! Nem akarok úgy élni, hogy bármikor megtalálhat és megölhet! Inkább tűröm az ütéseket! - mondta mérgesen. - vigyázz rájuk! - adott egy puszit Eathon homlokára majd megsimította Jeramy karját. A kezét az arcomra tette.
- Gyere velünk! - motyogtam. Ámulatba estem puha kezeitől.
- Mennék, de nem tehetem! - hajolt közelebb. - ezt életem végéig bánni fogom! - motyogta majd egy csókot lehelt az ajkaimra és kihajolt a kocsiból majd becsapta az ajtaját.

Jenna szemszöge:

Nem akartam bólintani a kérdésére, nem akartam megpuszilni, nem akartam, hogy elmenjen és itt hagyjon ezzel a nyomorulttal. Bőszen integettem nekik a járdáról majd letöröltem azt a fájdalmas könnycseppet. Örültem, hogy végre legalább ők nincsenek veszélyben. Bementem a házba és neki estem Gabi otthagyott disznó óljának.
- Drágám! - kiabálta el magát Owen. - olyan régen szeretkeztünk! - lépett be a konyhába. Közelebb jött hozzám és fogdosni kezdett.
- Owen, nem érek rá! - morogtam.
- Hagyjad! Megvár a mosogatás! - húzott el a mosogatótól.
- Owen most nincs kedvem! - toltam le a kezét a csípőmről.
- Ne merj ellenállni! - rántott vissza magához majd falni kezdte a nyakamat. A hányinger fogott el és nyilallni kezdett az oldalam. Próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Még egyszer megpróbáltam mire magától elengedett.
- Johnnak azonnal neki esnél, igaz? - közelített ismét és én úgy hátráltam amíg neki mentem a pultnak. - te büdös ribanc! - szorította ökölbe a kezét majd egy határozott mozdulattal arcon vágott, mire a földre estem. - most pedig mosogass tovább! - indult kifelé. Sírni kezdtem. Iszonyatosan fájt az oldalam a lélegzet vételeknél. Nagy nehezen felálltam és bezárkóztam a mosdóba. Zokogva mentem a tükörhöz. A bal arc csontomon egy csikarás volt és folyt belőle a vér. Letöröltem majd felhúztam a pólómat. Lila, kék és zöld foltok voltak az oldalamon.
- Te szemét láda! - sziszegtem a fogaim közül.


Mikor kimentem Owen mérgesen várt engem a nappaliban.
- Az enyém leszel! - indult felém.
- Owen várj! - mondtam idegesen. - mondanom kell valamit! - nagyot nyeltem és a szívem gyorsan kalapált. - terhes vagyok! - nyögtem ki.
- Oh igen! Hát ez csodálatos! - indult felém. Arra számítottam, hogy megölel és majd azt hiszi, hogy tőle van. - csak, hogy nem tőlem! Te kurva! - morogta majd nekem esett. Megfogta a nyakamat és a falnak nyomott. - én ismerem azt a szót, hogy óvszer! - erőlködött. Egyre jobban szorította a nyakamat. Nem tudtam levegőt venni. - most pedig megdöglesz! - tette a másik kezét a nyakamra. Erősen szorította. Próbáltam ütlegelni, és csikarni az arcát de nem hatott. Éreztem hogy elfogy a levegőm és hogy már nincs sok hátra. Belülről ordítottam Johnnak, hogy jöjjön ide! Lehunytam a szememet és próbáltam levegőhöz jutni. A lábaim a levegőben lógtak. Néha már kihagyott a szívem. Hirtelen elengedett és a földre estem majd fájdalmasan levegőért kezdtem kapkodni. Kicsiket köhögtem, hogy ne szúrjon az oldalam majd kinyitottam a szememet.
- Jól vagy? - kérdezte. Nem tudtam meg szólalni csak bólogattam. - úgy rám ijesztettél! Végre már nem bánt! - ölelt át.
- Él még? - suttogtam.
- Nem tudom. Nem is érdekel! - hajolt el tőlem. - a srácok biztos helyen vannak! Nem érheti őket semmi! - állított fel, de az oldalamba nyilallt a fájdalom.
- John! - nyögtem majd az oldalamhoz kaptam. Lassan húzta fel rajtam a pólót.
- A rohadék! - morogta majd ismét megpróbált felállítani. Ezennel sikerrel járt. Leültetett a kanapéra és vizsgálni kezdte az arcomat. - miért nem mondtad el hamarabb? - kérdezte. - ha nem jövök akár meg is ölhetett volna...
- Ezért te ölted meg! - motyogtam.
- Az lehet, de megérdemelte! - mosolygott.
- Nézd meg, hogy él-e még! - suttogtam. Felegyenesedett majd megnézte Owent. Azon járt az eszem, hogy mit csinálunk, ha tényleg halott.
- Jenna én... nem akartam! - dadogta.
- Találjunk ki valamit! - morogtam. Félve ült le mellém. Lassan nyertem vissza az eredeti hangomat és normálisan tudtam beszélni. Próbáltam vele meg értetni, hogy nem csinált semmi rosszat, de csak azt mondta, hogy ő embert ölt. Nem jutott semmi értelmes az eszembe. Sokkolt ami történt, igazából még fel sem fogtam mi történt!
- Dobjuk a folyóba! - mondta John. - majd azt mondjuk, hogy veszekedtetek és nagyon megharagudott és elment! - állt fel idegesen. - és öngyilkos lett!
- És a sebeimre majd azt mondjuk, hogy elestem? Vagy bevertem a fejemet! Ennél sokkal jobb és hihetőbb történet kell! - sütöttem le a tekintetemet.
- Na és mégis mi? - idegeskedett. - és ha fel vállalom, hogy én voltam?
- Te nem vagy normális! - álltam fel, majd ránéztem Owen holtestére. - mondjuk azt, hogy önvédelem volt és hogy én voltam! - fordultam John felé. Beszélni akart, de a szavába vágtam. - az önvédelem nem gyilkosság!
- Ez őrültség...
- Menj el és beszélj a többiekkel, hogy már többször is mondtam nekik, hogy rossz vele és sokat veszekedtünk! Győzd meg őket! - indultam felé. - majd azt mondom a rendőrségnek, hogy ellenkeztem és ami a kezembe akadt tárgy azzal leütöttem! Te itt sem voltál! Érted? - kérdeztem majd bólintott egyet. - nem csináltál semmi rosszat. Éppen ellenkezőleg! Megmentettél! - álltam meg előtte. - menj és mond el a többieknek! Én addig hívom a rendőrséget! - indultam a telefonhoz.
- De Jenna! - fogta meg a vállamat.
- Menj már John! - mutattam az ajtóra. - majd még agyalok ezen! - motyogtam majd tárcsáztam a rendőröket. Pár csörgés után fel is vették.
- Halló tessék rendőrség! Miben segíthetünk?
- Jó-jó napot - dadogtam. - azt hiszem megöltem az élettársamat! - néztem Owenre.

32. rész: A végzetem!

Na sziasztok! Tegnap nem hoztam nektek rész mert nem komiztatok, de most eltekintek attól mert ugye karácsony volt/van! :D 

- Nem indultál be? - motyogtam.
- Kicsit sem! - mosolygott majd megfogta a kezemet és a sebváltóra húzta.
- Akkor hová megyünk? - kérdeztem. Már vagy fél órája kocsikázhattunk mikor befordult az utcánkba.
- Haza hoztalak! - állította le a kocsit majd hozzám hajolt és csókolni kezdett. Édes és puha ajkai olyan volt mintha epret nyalogatnék. Csalódottan fordultam el tőle mikor elhúzódott.
- John, megéheztem! - mondtam vágyakozva.
- Akkor menjünk be! - nyitotta az ajtót. Megfogtam a kezét és vissza húztam.
- Nem kajára! - hajoltam közelebb hozzá.
- Aha! - sejtelmesen vigyorgott. - a terhes nők megkívánnak fura dolgokat! - motyogta. - de most menjünk be! - kiszállt a kocsiból majd becsapta az ajtaját és elindult befelé. Csak ültem a kocsiban és arra gondoltam, hogy milyen boldog lennék mellette. Nem kéne rettegésben élnem, félni attól, hogy ha egy rossz szót is szólok pofonnal végződik! Johnnal csak veszekedtünk de élveztem minden egyes sértő mondatát.
- John várj meg! - szálltam ki a kocsiból majd utána siettem.
- Min gondolkodtál? - ölelt át.
- Semmin! - mentem befelé.
- De mégis gondolkodtál valamin! - motyogta. - tudom, hogy milyen arcot vágsz amikor gondolkodsz!
- Na milyet? - kérdeztem mikor levettem a köntösömet majd bambuló fejet vágott.
- Köröl belül ilyesmit! - mosolygott. Beljebb léptünk a nappaliba.
- De sötét van! - tapogatóztam a villany kapcsoló után. Mikor sikerült felkapcsolnom Jeremy és Eathon egy-egy papírlapot fogva álltak a kanapé előtt.
- Üdvözlünk itthon mami! - kiabálták. Könnybe lábadt a szemem, majd oda mentem hozzájuk és megöleltem őket.
- Szeretlek titeket! - szorítottam magamhoz őket. -soha többet nem engedlek el titeket! - szipogtam.
- Anyu rajzoltunk neked! - hajoltak el tőlem, majd megmutatták a kezükben tartott papírlapot. Egy nagy ház volt rajta velünk. Négyünkről. Persze mindenki pálcika ember volt, de nekem egy nagy has volt rajzolva.
- És én pomber maci vagyok? - kérdeztem sértődötten.
- Nem! Ő a kis tesónk! A papa... - akadt meg Jeremy, majd hátra néztem és John őrülten kalapált. Elmosolyodtam majd bementem a konyhába, hogy feltegyem a hűtőre a rajzokat.
- Oh te szentséges ég! Mi történt itt? - néztem a mosogatóba púposodó mosatlan halomra.
- Oh bocs! Nem volt még időm mosogatni, de a kaja mindjárt kész! - motyogta a tűzhely mellől Gabi. - vigyáznál Sophira? - mutatott az étkező asztal felé.
- Elsőnek átöltözök! - indultam kifelé.
- Ha megakarod úszni, hogy ne tépje szét a rajzokat akkor vidd magaddal! - lehajtott fejjel indultam Sophi felé, aki angyalian mosolygott rám.

- Na gyere, anyu nem tud egyszerre két dolgot csinálni! - emeltem fel a székről. Két csikizés között eljutottunk a szobámig. Letettem az ágyra majd ruhát kezdtem keresni. Egy krémszínű selyem ujjatlan felső egy övvel és egy farmer nadrág. Megfésültem a hajamat és lágy sminket raktam magamra. Rá néztem Sophira aki a vörös rúzsommal játszott és szépen kikente magát.
- Jaj te! Mit csináltál? - húztam magamhoz. Meg próbáltam leszedni róla de jött le róla. - anyád engem szétszed! - dörzsöltem az arcát. - hát nincs más választásunk csak így mehetünk ki! - lehajoltam és a lábam közé tettem majd megfogtam mindkét kezét és úgy mentünk ki.
- Na de apuuu! - ugrott Johnra Jeremy. Soha nem láttam még ilyen aktívnak. Mindig is a játék katonákkal játszott. Ha én birkóztam Eathonnel mindig elment. John jó hatással van rá. Eathonnek kisebb a szája és nem szól vissza, Jeremy pedig aktívabb mint valaha is volt. Leakartam tenni Sophit a kanapéra, de húzta a felsőmet, hogy ne tegyem le. John kerek szemekkel nézte végig, ugyan is ki látszódtak a melleim. Jól megcsikiztem Sophit és itt a baba hol a babát játszottunk amit végig nevetett. Igaz majdnem két éves, de nagyon élvezte.
Edward édesen ringatta a kisbabájukat. Vanessa nem volt velünk. Gondoltam, hogy Gabinak segít.
Fejjel lefelé lógatva vittem be a konyhába Sophit.
- Te mit csinálsz a lányommal?  - kérdezte Gabi.
- Csak játszunk! - lóbáltam meg. Hangosan nevetett fel.
- És hogy néz ki? - állította meg Sophit. - ez rúzs? Te ki kented a lányomat? - vette ki a kezemből.
- Jól van már. Nem esett semmi baja! - vágtam oda neki.
- És mi van ha lenyelte volna? Hmm? - emelte fel a hangját. Soha nem láttam még ilyennek.
- Jó igazad van! Sajnálom! - mondtam lehajtott fejjel. Nem bírom ha valaki kiabál velem.
- Igazán oda figyelhetnél miközben sminkeled az arcodat! - morogta. - nem csoda, hogy a fiaid is olyanok.
- Nem akartam rosszat! - mondtam zokogva.
- Gabi, ne viselkedj már így! Jenna jó anya! - mondta John.
- Azt látom! - morogta Gabi.
- Még te mondtad, hogy milyen tisztaság van itt mikor ide jöttünk! Hogy szavaiddal éljek, mintha nem is lennének gyerekei! - mondta John. - ami meg ott van az meg a te munkád! - mutatott a mosogató felé. - úgy hogy neked kéne bocsánatot kérni!
- Oké! Igazad van! Én sajnálom Jenna. Kicsit ideges vagyok! - mondta Gabi. A kezembe nyomta Sophit majd megbízott azzal, hogy vigyázzak rá mintha a sajátom lenne! Megtudtam, hogy Victoriának hívják Edward és Vanessa babáját, megtudtam, hogy Northnak nem az a neve, hanem William North. Csak Gabi rászokott a vezeték nevére. De megengedte, hogy én is úgy hívjam.
Mikor már élveztem a gyereke társaságát és jókat nevettünk egymáson, valaki kivágta az ajtót. Háttal álltam neki, így nem láttam.
- Te szent ég mi van itt? - morogta. Owen volt az és elég dühös. A szívem kétezret vert percenként. Kivert a víz és szaporán kezdtem lélegezni. - szia drágám! - fogta meg a csípőmet majd egy puszit adott az arcomra. - mi folyik itt? - motyogta a fülembe. - beszéljünk! - fogta meg a kezemet majd behúzott a szobába.
- Owen megmagyarázom! - csuktam be az ajtót.
- Mondtam, hogy ne csinálj butaságot! - indult felé. A szívem nem akart lenyugodni. Majdnem kiugrott a helyéről. - küld el őket, majd nyugodtan beszélünk! - tette a kezét a nyakamra.
- De hisz ők...
- Azt mondtam, hogy küld el őket, vagy Eathon...
- Oké! - csaptam le a kezét a nyakamról. Elindultam kifelé közben azon gondolkodtam, hogy hogyan küldjem el őket. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy itt hagyjanak minket. A veszélybe! Mikor kiértem a nappaliba, mindenki árbús szemekkel nézett engem.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondtam fapofával.
- De anyu! - nyávogták az ikrek.
- Jenna ki az fickó? - kérdezte Gabi. Oda sétáltam az ajtóhoz és kinyitottam azt.
- Majd még beszélünk! - mondtam mérgesen. Csak az járt a fejembe, hogy bánthatja az fiaimat, ha nem küldöm el őket.
- Hát jó akkor menjünk! - mondta John, majd elindultak kifelé. Lehajtott fejjel vártam meg míg mindannyian kimennek. - Jenna nincs helyem! - fordult vissza John. Oda dobtam neki az én kocsi kulcsomat. - mondott valamit? - hajolt a fülemhez.
- Nem! De most már menj! - csuktam befelé az ajtót.
- Szólj ha bármi van! - állította meg a kezével az ajtót.
- Majd szólok! Szia! - csuktam be az ajtót. Vissza mentem a szobámba, ahol Owen az ablakból kémlelte, hogy elmennek-e.
- Végre beszélhetünk! - dörmögte. - szóval - fordult felém. - te kórházban voltál három napig, és nem mondtad el. Ráadásul a kis Johnnal kar öltve! - lépkedett felém. - mondtam, hogy ne csinálj hülyeséget, de te nem hallgattál rám, szivi! - tette a kezét ismét a nyakamra.
- Nem tettem semmi rosszat! - mondtam ijedten.
- Kussolj! - szorította meg a nyakamat. - tudom, hogy megcsókoltad! Érzem a nyamvadt szájszagodon a szagát! - morogta, majd el lökött. Szerencsére meg tudtam támaszkodni a kezemen, így négy kézláb álltam. - még egy ilyen és az egyik fiadnak annyi! Érthető voltam? - kérdezte. Nem válaszoltam. Könnyezni kezdett a szemem. Azt hittem, hogy kimegy a szobából de nem. Meg lendítette a lábát és egy jó nagyot rúgott a bordám közé. Próbáltam úgy mozdulni hogy ne a hasamat érje rúgása! - az ilyen ribancok ezt érdemlik! - hajolt a fülemhez majd megfogta a hajamat és hátra rántotta a fejemet. - remélem most már érthető voltam! - tapasztotta a száját a fülemre.
- Igen! - hörögtem.
- Nem hallom! - húzta hátrébb a fejemet.
- Meg értettem! - kiabáltam!
- Jól van szivi! - engedte el a hajamat majd egy puszit adott az arcomra és kiment. Sírásba törtem ki. Alig bírtam levegőt venni. Biztos eltört vagy három bordám. Szúrt a tüdőm és fájt minden egyes mozdulat.Sikerült nagy kínok közepette felállni majd átmentem a srácokhoz. Féltettem őket, hogy azaz idióta bánthatja őket. A játék katonákkal játszottak meg a kocsikkal. Nem akartam, hogy sírni lássanak és szenvedni a fájdalomtól.
- Mami! - nyitotta ki az ajtót Jeremy. - bántott téged? - kérdezte.
- Nem, de hogy is! - erőltetetten mosolyogtam rá.
- Akkor miért kiabált veled? - kérdezte Eathon.
- És miért kellett apuéknak elmenniük mikor ő megjött? - kérdezte Jeremy.
- Figyeljetek! - guggoltam le. - Owen nem rossz bácsi, csak most nincs jó kedve. Nagyon nincs jó kedve! - öleltem magamhoz Jeremyt. A bordám ismét szúródtak. - most pedig tessék aludni! - mondtam. Nagy nehezen felálltam majd kimentem.
- Jól beszélsz, Jenna! De ezt neked köszönhető! - suttogta.
- Csak egyet kérek! - fordultam felé. - őket ne bántsd! Áll rajtam bosszút hisz én tettem rosszat! - mondtam könnyekben úszva. Akkor éreztem úgy, hogy mai napnak még nincs vége! Egyáltalán még el sem kezdődött.

KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS!

Ez egyszer így lesz! Benne lesz a sztoriban de ugye később! :D holnap már folytatom az eredeti sztorit! :)

Még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT! :)

- John nálad vannak az ajándékok? - kérdeztem miközben a kocsiba száltunk befelé.
- Persze! Eltettem őket! Nem felejteném el. - csatolta be a biztonsági övet majd közel hajolt hozzám.
- Nem csókollak meg! - dőltem hátra majd becsuktam a kocsi ajtaját.
- Anya a macim bent maradt! - motyogta Eathon.
- Nincs rá semmi szükség. - mondtam.
- Jenna! - mondta John.
- Két perced van vagy itt hagyunk! - hunytam le a szememet majd egy mély levegőt vettem. A pocaklakó iszonyatosan mozgott és feszítette a hasamat.
- De anya be vagyok szíjazva! - mondta kétségbe esve.
- Akkor mindjárt jövök! - nyitottam ki az ajtót majd elindultam befelé. Igaz alig tudok a hasamtól mozogni, de van egy rendes és kedves férjem aki a kocsiban melegíti a kicsi testét, hogy meg ne fázzon. Ilyenkor úgy tudom sajnálni. Na de hol az a maci? Mindenütt megnéztem. Biztos az ágya alatt van. Lassan ereszkedtem le a térdemre majd benéztem az ágy alá. Ott sem volt. Mérgemben az ágyra csaptam majd lassan álltam fel. Ott volt a párnája mellett. John dudál egyet. Sietteti a nehezen mozgó bálnát. A baba hatalmasakat rúgott a gyomromba. Felkavarodott a gyomrom. Lassan mentem le a lépcsőn. John még egyet dudált. Mélyeket lélegeztem hogy a baba leálljon és megnyugodjon. A macit bedugtam a kabátom alá, hogy megvicceljem vele. Lassan mentem ki és lassan zártam be az ajtót majd kiejtettem a kezemből a kulcsot.
- Oh, a franc! - morogtam majd lehajoltam érte. Alig értem a hasamtól. A baba ismét aktivizálta magát.
- Jenna, siess már! - hajolt ki John az ablakon. Mérgesen néztem rá majd annál is mérgesebben indultam felé. Beszálltam majd becsatoltam a biztonsági övet.
- Maci? - kérdezte Eathon. Mély lélegzeteket véve hunytam le a szememet. - anya! - nyávogta.
- Nincs maci! - motyogtam.
- Na de anya! - mondta.
- Induljunk már! - néztem Johnra. A pocak lakó nem akart leállni. Fáradt voltam és fájt mindenem. Hamar át akartam esni az egész családi vacsorán aztán pihenni. Ezért is nem szeretem már annyira a karácsonyt. Régen nem arról szól, hogy ki mivel ajándékozza meg egymást és mennyire szereti a családját. Mindenki veszekszik mindenkivel. Senki nem gondol a másik érzéseire.
- Jenna - szólított mosolyogva John. - add már neki oda! - tátogta. Csak megráztam a fejemet és a kabátomban kezdtem turkálni.
- Kérem vagy valami? - fogtam meg a macit.
- Anya légy szíves ide adnád a macit? - mondta aranyosan. - kérlek! - motyogta. Hátra nyújtottam neki a macit. Újra behunytam a szememet majd az ablak felé fordítottam a fejemet. Ez első meghitt karácsonyunk együtt. Öten. A Grimes családi házban fogunk vacsorázni a hatalmas családdal. Egész nap veszekedtünk Johnnal. Ő is feszült és én is. Ő nem tudom mi jogon, hisz semmi oka rá. Inkább állna mellettem. Ez a terhesség legnehezebb időszaka a hatodik hónap. Mindenen elsírom magamat. A legkisebb sértő gondolattól is, ahogyan most is. Semmi okom nincs a sírásra. Talán az, hogy John egyáltalán nem törődik velem. Hét év után végre együtt vagyunk és olyan lenne mintha ugyan úgy nem is létezne. Halkan szipogtam, ne hogy a srácok észre vegyék. Ők is ugyan olyanok mint az apjuk. Ha John nincs itthon ugyan úgy követelik. Én már nem is vagyok jó.
- Anyu, Rosalie felébredt! - mondta Jeremy.
- Add oda neki a cumiját! - mondtam. Rosalie a majdnem két éves kislányunk. Ő még talán követel engem. De már nem sokáig. Hamarosan már rászokik az apjára. Mostanság mindig az ő kezében látni.
John lassított. Felkaptam a fejemet. Kicsatolta a gyerekeket majd rám nézett. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy jön a szokásos már megint sírsz szöveg.
- Jenna minden rendben? - tette a kezét a combomra.
- Igen!
- Azt nem hinném! Végig sírtad az egész utat! - tette a kezét az arcomra. - mond mi a baj? - fordította felé a fejemet.
- Csak tudod, terhes vagyok és túl reagálok mindent! - szipogtam.
- Gondolj a gyerekekre és arra, hogy karácsony van a szeretet ünnepe! - mosolygott majd letörölte az arcomon végig gördülő könnycseppet.
- Csókolj meg! - követeltem. Közel hajolt hozzám majd egy apró puszit adott az ajkaimra. - milyen csók volt ez? - csatoltam ki a biztonsági övét majd megragadtam a kabátját és áthúztam a sebváltó felett. Neki estem az ajkainak és szenvedélyesen kezdtem csókolni.
- Imádom mikor ilyen vagy! - morogta a számba. - többször kéne terhesnek lenned! - motyogta. - a következő is lány lesz! - hajolt el tőlem.
- Milyen következő? - fordultam felé. Mosolyogva szállt ki a kocsiból. Mérgesen követtem őt. - John válaszolnál?
- Persze, de mi a kérdés?
- Az hogy milyen következő? - nyitottuk ki a hátsó ajtót.
- A következő szerelem gyerekünk! - csatolta ki Rosaliet az gyerekülésből.
- Még ő sem született meg! - mutattam a hasamra. - de te már a következőt tervezed?
- Egy kész foci csapatot szeretnék! - mosolygott majd elindult befelé. Becsaptam a kocsi ajtaját és elindultam utána.
- Majd ha te kihordod őket! Meg vigyázol rájuk a nap huszonnégy órájában. Sztárkodok én helyetted! Lógathatom legalább helyetted a lábamat. Ülhetek a kanapén és nézhetem a sok értelmetlen műsort a tv-ben! - kiabáltam. Csak ment tovább befelé. Mérgesen lépkedtem utána. Mikor beértem levettem a kabátomat és beléptem a nappaliba. Az egész ház karácsonyi díszekben pompázott.
- Szia Jenna! - üdvözölt Susanna. Átöleltem majd két puszit adtam neki. Leültetett a kanapéra és kikérdezett mindenről, főleg a babáról. Kérdezte, hogy hány unoka várható még, mire azt mondtam hogy én már nem szeretnék több gyereket.
- Pedig John azt mondta, hogy ő még szeretne! - mosolygott.
- John könnyen beszél! - mondtam halkan.
- Ez a baj a férfiakkal! - állt föl. - segítenél nekem a konyhában? Közben beszélgethetünk! - nyújtotta a kezét. Nem fogadtam el miszerint magamtól is feltudok állni. Lassan totyogtam át a konyhába. Ötezer féle sütemény sora között a konyha pulton.
- Megkóstoltam a te sütidet! Ha nem baj. Nagyon finom. - indult a sütő felé. - mondta John, hogy egész nap a sütikkel szerencsétlenkedtél! - mondta.
- Mivel John nem segített ezért húsz dolgot csináltam egyszerre! - ültem le az egyik székre. - miben kell segíteni? - kérdeztem.
- Tálalni! - tette elém a csirkét.
- Ez gyönyörű és finomnak is néz ki! - mondtam tátott szájjal. - de miért nem úgy tálaljuk fel, hogy kirakjuk az étkező asztal közepére és mindenki azt a részét eszi amelyiket szereti?
- Ez eszembe se jutott! - mondta. - nem is gondolkodok.
- Elő fordul! - mondtam.
- Hát akkor nem is kell segítened!  - fordult felém mosolyogva.
- Na de én akarok! - álltam fel.
- Anya! - mondta Rosalie. Rá néztem és aranyosan szaladt felém.
- Óvatosan! - mondtam majd felemeltem. - szia kicsim! - adtam egy nagy cuppanósat az arcára majd leültem a székre és a térdemre ültettem.
- Olyan mint te! - mosolygott Susanna.
- Nem is! - öleltem át Rosaliet. - csak viselkedésre! - csíptem az oldalába majd egy nagyot kacagott.
- Mutatok egy képet! - mondta majd keresgélni kezdett a konyhaszekrényben.
- Ehetünk egy sütit? - kérdeztem. Rosaliet már nem tudtam visszafogni.
- Persze! - mondta. Elvettem az egyik csokis kekszet majd darabokban ettük meg Rosalieval. - itt a kép! Két éves voltál mint ő! - nyújtotta a képet. Kivettem a kezéből majd szemügyre vettem.
- Ő még nem két éves! - nyámmogtam. - de nem hasonlít rám. Én kis duci voltam ő meg csont!
- Az ikertestvéred! - mondta John a fülembe majd egy puszit adott a fejem búbjára.
- Igen én huszonnyolc vagyok ő meg kettő lesz! Mi az a pár év? - néztem Johra.
- Még mindig olyan vagy mintha kettő lennél! - vigyorgott.
- Anya! - mondta Rosalie majd a fülemhez hajolt. - teli! - motyogta. Azaz teli a pelus.
- Azt hiszem van egy kis ajándék számodra! - nyújtottam Johnnak Rosaliet.
- Miért pont én? - lépett hátrébb.
- Kicsim úgy tűnik, hogy az apu megint nem csinálja a dolgát! - öleltem magamhoz Rosaliet majd felálltam. - kicsit se zavarjon, hogy több mint tíz kiló én pedig hat hónapos terhes vagyok! - indultam kifelé.
- Lehetnél kedvesebb! - mondta halkan Susanna Johnnak. Kimentem a kocsihoz a táskáért. Elő kerestem a csomagtartóból egy pelust majd elindultam vele befelé.
- Már rég bilibe kéne pisikélned! - csuktam be az ajtót. - de majd én megtanítalak, mert apu még erre sem képes! - tettem le a kanapéra. Lehúztam a nadrágját majd kicseréltem alatta a pelenkát és vissza mentünk a konyhába. Megálltam az ajtóban, éppen egy veszekedés közepébe csöppentem.
- Na de anyu, tudod milyen! - mondta John.
- Tudom, és nem engedem, hogy így viselkedj vele. Még ha megakarod lepni is. Akkor sem! - mondta dühösen Susanna.
- Jaj, anya! Már megszokhatná, hogy mindig így lepem meg. Mindig feldühítem majd megnyugszik és jól kibékülünk! - mondta örömtelien. Ezen igazán változtathatnál - gondoltam magamban.
- Változtathatnál rajta! - mondta Susanna. - szerintem már elege van belőle. A sok idegeskedés nem tesz jót a babának! - mondta.
- A múltkor is...
- Az ikrek is koraszülöttek lettek, mert idegesítetted Jennát! - mondta Susanna. - és szeretném ha minél előbb meglepnéd mert nem bírom nézni, ahogyan ilyen szomorú! - mondta halkan.
- Oké anyu! - motyogta John.
- Nem hallom!
- Jól van anya! - mondta hangosan és dühösen John. Úgy tettem mintha most mentünk volna oda.
- Zsupsz, ott az apus! - lendítettem John kezébe Rosaliet. - valami inni valót kérhetnék? - léptem Susanna mellé.
- Persze, mit kérsz? - kérdezte kedvesen.
- Egy pohár víz jól esne! - mondtam majd egy méreggel teli pillantást vetettem Johnra.
Lassacskán megérkeztek Edwardék is. Két babával a karjukban. Nem sokkal Rosalie érkezése után bejelentették, hogy Vannessa ismét babát vár és nem is egyet. John erre úgy döntött, hogy neki is kell még egy gyerek. Még fél órát vártunk a vacsorára, közben jókat beszélgettünk hármasban a konyhában. Vanessa, Susanna és én. Jól kibeszéltük a srácokat.
Mikor az étkező asztalnál ültünk fura dolgokra lettem figyelmes. John és Edward össze súgtak közben engem pásztáztak a szemeikkel. Néhány szót el is csíptem.
" nem fér el, dagadt, ma is bőgött, nagy, óriási" és hasonló jellemzők rám. Vanessára néztem aki aranyosan játszadozott az ikreivel majd mindenkin végig néztem. Jókat nevettek és teljesen olyan volt mintha rajtam nevetnének. Kiröhögtek, mintha én lennék a kivétel és a nagy bálna, aki a harmadik terhességen esik át. Nem bírtam tovább ott ülni és eltűrni ezt a feszültséget. Felálltam és kisiettem a nappaliba. Leültem a kanapéra és gondolkodni kezdtem az egész életemen. Hol rontottam el? John mivel akar meglepni? Semmit nem kértem karácsonyra. De egyet igen! Azt, hogy legyen velünk és ezt meg is tette. Csak a kellő szeretetet nem kaptam meg.
- Anyu gyere már! - mondta Jeremy! Felálltam és elindultam a hang forrása felé. Az emeletről jött. Lassan mentem föl a lépcsőn. - anyu! - sikította. Tudtam, hogy csak viccből csinálja. Az egyik szobából jött a hang.
- Jeremy, hol vagy? - nyitottam be a szobába. Az állam leszakadt. Valahol a pincében megfogom találni. Azért nem gondolkodtam ennyit. Szív formába voltak kirakva a mécsesek. A közepén pedig John állt.
- Boldog karácsonyt! - mondta vigyorogva majd előhúzott egy csokor rózsát a háta mögül.
- John ez valami eszméletlen! - léptem át a mécseseket. - mikor csináltad? - kérdeztem.
- Lényegtelen! - nyújtotta át a rózsát. - amúgy akkor amikor anyával voltál a konyhában! - vigyorgott. - elsőnek szeretnék bocsánatot kérni, másodjára meg szeretném ha - emelte fel a fejemet. - lenne még pár gyerekünk! - mondta komolyan. Kérdően néztem rá majd bele szagoltam a rózsába.
- Elsőnek is, többet kell velünk lenned! Másodjára, nem fogsz még egyszer így meglepni. És harmadjára, egyszer végre viselkedhetnél igazi férfiként! - mosolyogtam majd egy apró puszit adtam az ajkaira. - szó sem lehet róla, hogy legyen még pár gyerekünk... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy befejezzem, elindult kefelé. Kérdően néztem utána.
- Gyere! - morogta. Megvontam a vállamat és vigyorogva indultam el utána. A nappaliba ment a többiekhez. Mindenki ott volt. Az idősebb John ölében Jeremy és Eathon ült. Susanna ölében pedig Victoria és Rosalie. Vanessa az egyik kisfiút fogta Edward pedig a másikat.
- Végre! - mondta Edward. - már azt hittük, hogy valami mást csináltok! - kacsintott.

- Azt nem fogjuk! - dörmögte John. - na akkor csináljunk egy családi fotót. - lépett oda a fényképezőgéphez. Csinált pár ezer képet majd szétoszlottunk. Vártam, hogy majd közeledni fog felém John vagy valami egyéb dolgot fog csinálni, de még rám sem nézett. John és Edward a karácsonyfa két oldalára ültek és úgy boldogítottak minket. Forró csokit ivott mindenki. Hangosakat kacarásztunk és sokat beszélgettünk. Arra lettem, figyelmes, hogy John egyszer csak fel áll és kimegy. Kérdően néztek rám a fiúk és mindenki.
- Ne engem kérdezzetek! - álltam fel majd kimentem utána. Pulóverben állt a hóesésben. - John gyere már be! - álltam mögé. Nem csinált semmit. Mellé álltam és átkaroltam.
- Miért nem akarsz több gyereket? - kérdezte gyerekesen.
- Mondtam egy szóval is?
- Az imént... - kezdett bele, de megfogtam az arcát és csücsörítésre késztettem.
- Nem hagytad, hogy befejezzem! - hajoltam közelebb hozzá. - szóval folytatom, hogy csak akkor ha nem viselkedsz így! És nem leszel velem olyan mint például ma! Oda figyelsz rám és törődsz velem! - mondtam. Bólogatni kezdett majd elengedtem az arcát. - csak a baj az, hogy nem tudunk majd sokáig szeretkezni! - hajtottam le a fejemet.
- Figyelj, ha nem akarsz gyereket akkor én nyugodtan elfogadom azt is ha szünetelni akarsz! - mosolygott.
- Miért akarsz ennyire gyereket?
- Mert anyának azaz álma, hogy sok-sok unokával halmozzuk el őt! - mondta. - és sok-sok unokának tudjon karácsonyra sütit sütni...
-... ami nagyon finom! - fejeztem be a mondani valóját.
- Na meg tudjon nekik pulcsit kötni! - mosolygott. - és persze tudjunk jó sokat szeret...
- De ha sok gyerekünk lesz nem lesz időnk ilyenekre! - vágtam a szavába.
- Majd lepasszoljuk a nagyinak! - vigyorgott.

31. rész: A nagy meglepetés!

Így Szent este hoztam nektek egy nagyon HAPPY részt, karácsonyi ajándékként. :)

Jobb adni mint kapni, de én nagyon örülnék, ha sok-sok komit kapnék holnapra! *-*

Jó olvasást és BOLDOG KARÁCSONYT! :)

Három napja hogy kórházban vagyok. Már nem kapok infúziót és ruha is van rajtam. Ez még mindig rejtély, hogy miért nem volt rajtam, de meggyőződésem hogy John művelte. Izgatottan vártam, hogy hazamenjek és láthassam a srácokat. Nagyon hiányoznak három nap után. Kikeltem az ágyból és az ablakhoz sétáltam. Még mindig az intenzíven vagyok pedig már teljesen jól vagyok. Pedig úgy otthon lennék a srácokkal. Owen távol a családomtól. Tökéletes estém lenne ha nem ebben az átkozott kórházban üdülnék. Szomorúan másztam be az ágyba és tárcsáztam John számát. Nem akarta föl venni. Újra és újra megpróbáltam, de semmi. Felkeltem az ágyból és kimentem a folyosóra. Jót tesz egy kis séta. Eszembe jutott az eddigi együtt eltöltött karácsonyok a srácokkal. Majd az, hogy hat éve hagytam ott Johnt, pont itt Londonban. Akkor ugyan így terhes voltam a srácokkal. Csak ők most nincsenek itt. Hat éve hogy ők velem vannak és boldogsággal töltik be az életemet. Nincs nagyobb öröm egy gyerek mosolyánál.
A könnyeimmel árasztottam a nővér pultot mikor megszólított valaki.
- Magának nem a kórteremben kéne pihennie? - kérdezte.
- De, csak egy kicsit nosztalgiáztam! - indultam lehajtott fejjel a szobám felé.
- Tudom milyen érzés, nekem is vannak gyerekeim! - mondta. Csak tovább mentem a folyosón.
- Maga mit keres itt?
- Még is mit? Látogatóba jöttem, maga idióta! - mondta. Hirtelen megálltam ismerős volt az a dühös hang. De nem! Nem lehet ő. Hisz elment. Tovább mentem a szobámba. Megdermedtem mikor beléptem az ajtón.
- MEGLEPETÉS!! - kiabálták. Könnybe lábadt a szemem ismét.
- Mama! - ordították az ikrek majd felém szaladtak. Leguggoltam hozzájuk.
- Oh de hiányoztatok! - öleltem át őket szorosan.
- Mami szeretnénk bocsánatot kérni amiért így viselkedtünk!
- Nincs miért! - szorítottam magamhoz őket.
- Anyu, megfojtasz! - sziszegte Eathon.
- Akkor sem engedlek el! - morogtam mosolyogva. - olyan jó, hogy itt vagytok! - adtam egy-egy puszit az arcukra.
- Azért jöttünk, hogy az ágyhoz láncoljunk! - mondta Vanessa.
- Hogy az Istenbe jöttetek be? - öleltem tovább a srácokat.
- Anyu engedj már el! - tolt el magától Eathon.
- Én voltam! - mondta az ismerős hang mögülem. Elengedtem a srácokat, felálltam és megfordultam.
- Te. Te! Te? - álltam nyitott szájjal.
- Ne aggódj nem fognak letartóztatni! - csukta be a számat majd megölelt. - én is örülök, hogy látlak. De másra számítottam. - hajolt el tőlem.
- Mégis mire? Hogy sikítozni fogok és a nyakadba ugrani? - kérdeztem felháborodva. - csak egy szó nélkül kivonszoltad a feka segged az ajtón! És hagytál egy spanyol levelet amiből csak a mondatvégi írás jeleket értettem! Haragszom rád! - emeltem meg a hangom. Nagy csend lett a szobában.
- Egy, nem feka a seggem. Kettő, gondolhattad volna, hogy elmegyek. Három, nem beszélünk csúnyán a gyerekek előtt! - kulcsolta össze a kezét.
- Hidd el, hogy csúnyább szavak is rájuk ragadt már az oviból! - fordultam a gyerekek felé akik egymást csipkedtek.
- Nekem meg k*rvára hiányoztál! - lökött rajtam egyet.
- Gabi a gyerekek!
- Ki nem sz*rja le? Egy idő után úgy is megtanulják ezeket! Gyere már! - ölelt át.
- Menj már! - löktem el magamtól. - utállak! Miattad vagyok itt! Miattad jöttem össze azzal a majom fejűvel! Miattad lettem terhes, mert ha nem mész el és megzavarsz minket akkor nem estem volna teherbe - emeltem meg a hangomat. Lehajtott fejjel hallgatott. - és nem születik két csodálatosan gyönyörű fiam, akik néha bűn rosszak, de én így szeretem őket. És ezek mellett nem vesztem volna össze Johnnal és nem lennék itt a te tök fejedet bámulva miközben hallgatod a tök felesleges szidalmazásomat! - mondtam nyugodtan majd felemelte a fejét. - köszönök mindent! - mosolyogtam majd magamhoz öleltem.
- Te hülye vagy! - motyogta a vállamba.
- Aja! - motyogta egy kislány. Mindketten lenéztünk.
- Ja milyen feledékeny vagyok! - hajolt le hozzá. - Ő itt a kislányom Sopie. - emelte fel.
- Oh hát te is szaporodtál? - mosolyogtam el.
- Hah. Többször is. Ő a legnagyobb. Majdnem két éves. North, gyere már! - nézett a tömeg közé. Észre sem vettem, hogy mennyien vannak itt.
- Na szóval ő North, a férjem. - mutatott a magas hófehér fiatal emberre. Két gyerek volt a kezében.
- Jenna Andrews. - nyújtottam a kezemet.
- Örvendek. De nem tudok kezet rázni. - mutatta a kezében lévő gyerekekre.
- Megfoghatom? - kérdeztem Gabitól.
- Nem! - mosolygott. Óvatosan vettem ki North kezéből az édesen alvó csöppséget. - ő Noel! Négy napos.
- Négy napos? - néztem végig Gabin. - biztos a tiéd?
- Loptam! - motyogta. - és ő Louis. - mutatott North kezében ugráló fiúra. - tizenegy hónapos. - motyogta.
- Szóval hogy is ismerkedtetek meg? - kérdeztem Northtól közben a kis Noelt ringattam.
- Gabi Spanyolországban szerencsétlenkedett az egyik rendőrrel. - mosolygott. - én hoztam ki az őrsről. Majd kávézgattunk aztán egyre többször randiztunk... - ennyit jegyeztem meg hosszas beszédéből. Elcsodálkoztam azon, hogy John hogy játszik a gyerekekkel és ők hogyan támadják le. Az volt a szerencsém, hogy egyedül voltam a szobában. Vagy a másik beteg szívrohamot kapott volna.
- Na add ide! Etetés van. - vette ki a kezemből Noelt Gabi. Felálltam és elindultam Edward felé megnézni a kisbabájukat.
- Azta de sokan lettünk! - mondta valaki. - meghoztam az eredményeket! - biztos az orvos. A gyomrom felkavarodott és hirtelen szédülni kezdtem. Nem jutottam el Edwardig.
Finom illat. John parfümje. Étvágy gerjesztő. Megdermedtem Edward előtt. Nem tudom miért de valami az ablak felé vitt ki a teraszra. Csörögni kezdett a telefonom. Egy SMS-t kaptam.
" Hétvégén meglátogatlak!" Owen küldte. Mikor megnyitottam az előző üzenetet valaki megölelt hátulról.
- Nagyon, de nagyon szeretlek titeket! - suttogta.
- Menjünk be! - mondtam de a testem nem akart elindulni. Akaratom ellenére fordultam meg mint ha irányítanának. - szeretlek! Szeretlek és szeretlek! - ismételgettem majd megpusziltam az ajkait. - bármit is tettem sajnálom. - betapasztotta a számat a szájával. Ez egy olyan fájdalmas és jól eső csók volt mint ha csípős krémmel kenegetnének izomláz után. Elsőnek rossz és csíp majd enyhül a fájdalom.
Ugyan ezt éreztem. Lágy, szerelmes, vágyakozó és teljesen tökéletes volt. Pont olyan mint egy filmben. Régen mindig is erről álmodtam. Olyan jelenetekre mint a filmekben. Úgy elolvadni mint ott. A szerelmem karjaiban elaludni és felébredni. Érezni őrült szívverését miközben csókolózunk. Tökéles volt mint mindig. Nem tudtunk leállni. Csak úgy csókolóztunk mint egy normális szerelmes pár. De mi sem normálisak és még párok sem vagyunk, csak szerelmesek. De azok viszont nagyon. Mikor elakart hajolni tőlem vissza húztam magamhoz és sokkal lassabban csókoltam. Halkan nyögött egyet majd megadta magát és nem csókolt vissza. Le görnyedt és egy magasságba került velem. Hagyta hogy irányítsak és utánam csinálta azt amit én csináltam. Nem volt jó, hisz sehogy sem volt ritmusos.
- John! - motyogtam az ajkait cincálva, hogy legyen normális. Felegyenesedett és elszakadt tőlem. A homlokomhoz nyomta a homlokát és mélyen a szemembe nézett majd mosolyogni kezdett.
- Régen csókolóztunk így! - mondta halkan. Mindkét kezemet a mellkasára tette és közelebb húzott magához.
- Régen voltunk már így! - motyogtam.
- Régen csókolóztam csak úgy veled! - mosolygott.
- Régen éreztem ezt a melegséget ami belőled árad. És régen fázott ennyire a hátam. - mosolyogtam. Lehúztam le a pulcsiját majd hozzá bújtam. A fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam dübörgő szívverését.
- Még valami paparazzo meglát! - motyogta. Kérdően néztem rá majd eszembe jutott az első találkozásunk.
- De akkor csurom víz voltam. - mondtam. Bebújtatott a pulóvere alá. Szorosan húzott magához majd összehúzta a pulcsiját.
- Most már sziámi ikrek vagyunk! - motyogta. Kezemet a dereka köré fontam és felnéztem rá.
- Hihetetlen hogy mennyire szeretlek! - mondtam. Az állához csúsztattam a kezemet és felém fordítottam a fejét. Kacéran mosolygott majd közel nyomta hozzám a fejét és megpuszilta az orromat.
- Az mennyire hihetetlen, hogy nálad jobban még nem szerettem senkit! - mondta majd behunyta a szemét és egy apró puszit adott az ajkaimra. Egy milliméterre sem szakadt el tőlem. - szeretlek! - mondta majd lágyan csókolni kezdett. Át járta a testemet az a bizonyos szerelmes érzés és persze a boldogságé is. A hasamban újra éreztem a pillangókat repdesni. Tudtam, hogy mit gondol. Ez a különleges bennünk. Olyan mintha egy harmadik ikertestvérük lennék, bár azt nem tudom, hogy Edward mit érez.
Lassan szakadt el tőlem majd apró puszikkal halmozott el.
- Most pedig Miss Andrews haza megyünk! Még ha nem is engednek! - kezdte szét húzni a pulcsit. Hozzá simultam és a kezemet a tarkójára csúsztattam.
- Nem tudnánk nosztalgiázni? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Hátha ezt akarja Miss Andrews! - hajolt a fülemhez. Valamit matatott a hátamnál.
- John mit csinálsz? - kérdeztem. Szét húzta a pulóverét és lehajolt mellém. Átkarolta a combomat és felemelt.
- John tegyél le! - nevettem el magamat.
- Mondtam, hogy haza megyünk! - nyitotta ki az ajtót. - vigyázat veszélyes szállítmány érkezik!
- Azta apu! - mondta Eathon.
- Tegyél már le! - mondtam majd a hátát kezdtem ütögetni és rúgkapálni a lábammal.
- Tényleg veszélyes! - mondta Edward. John a másik ajtón haladt kifelé.
- A fejemre azért vigyázz! - hajtottam le a fejemet mikor kilépett velem az ajtón. - legalább azt mond meg, hogy hová megyünk? - kérdeztem mikor belépett velem a liftbe. Nem válaszolt csak várta, hogy leérjünk a földszintre. - milyen jó hogy válaszolsz! - mondtam unottan. - remélem, hogy mindjárt lehánylak! - lógattam le a kezemet. Elengedett egy pillanatra és előre dőltem. - John ha elengedsz én - morogtam és megérkeztünk a földszintre. Elindult velem majd a lift ajtaja két centire csukódott be az orromtól. Majdnem oda csípte. Gyorsan menetelt kifelé velem. Nem tudom mit akar velem kint csinálni. A cuccaim még fent a szobában. Egy szál köntösben lógtam a vállán.
- John igazán letehetnél. Kezd hányingerem lenni! - ütöttem a hátára. Kilépett velem a kórházból és nagy léptekben indult el át a parkolón. - John azt hiszem hogy - tettem a szám elé a kezemet.
- Nem fogsz hányni! - tett le.
- Na végre! - egyenesedtem ki. - mehetünk is! - indultam a kórház felé, de vissza húzott és benyomott egy kocsi hátsó ülésére. - John hagyom, hogy kihasználj! Elég gyenge vagyok! - motyogtam miközben becsatolta a biztonsági övemet. Mosolyogva ült be a volán mögé, majd elindult. Lassan ment az utcákon. Nem figyeltem, hogy merre megyünk, csak azt tudtam, hogy nem haza felé visz.
- John, elég a meglepetésekből! - nyögtem. Nem csinált semmit, még pislantani, sem pislantott. - John, John, John, John! - ismételgettem a nevét, de még arra sem reagált, majd hülye dolgokat kezdtem neki mondani a terhességemről, hogy lehet nem tartom meg. Főleg ha tőle van. Erre sem reagált, majd bevetettem azt, hogy alszok, de hunyorítva nézem az arcát a vissza pillantóban. Nem nézett rám, még így sem.
- John nagyon szexi vagy, ahogyan vezetsz! - mondtam kéjesen, de erre sem reagált. - rád indultam és kitudja mit csinálnék veled, ha most éppen nem vezetnél. - hajoltam oda hozzá. - például letépném rólad azt a szexi farmer nadrágot és majd össze-vissza csókolgatnám a hasfaladat. Minden egyes kockádat. - morogtam. Nem reagált még erre sem. Elmosolyodtam majd kicsatoltam a biztonsági övemet és simogatni kezdtem a mellkasát, majd egyre lejjebb csúsztattam a kezemet, egészen a nadrágjáig, mikor hirtelen megállt. - tudtam, hogy erre meg adod magad! - mosolyodtam el. Durcásan szállt ki a kocsiból. Elkeseredve dőltem hátra. Gondolhattam volna. Lesütöttem a tekintetem majd az autó aljában lévő lábtörlőt kezdtem bámulni, ami elég feltűnően tiszta volt.
- Most jössz vagy sem? - kérdezte. Nem reagáltam, úgy ahogyan ő az imént. - Jenna ne gyerekeskedj már! - mondta idegesen. Sértődötten néztem rá. Csak elmosolyodott és a kezét nyújtotta. Megadtam magamat majd kiszálltam a kocsiból. Egy sikátorban állt meg. Elég sötét volt és ijesztő.
- John ha megakarsz erőszakolni a kocsiban is megteheted. Nem inkább elsőnek vigyél haza majd a pihe puha ágyikóban nyugodtan nekem eshetsz! ÉS ha akarod még ellen kezet is, hogy valósághű legyen! - hadartam. - milyen hülyeségeket beszélek! Megőrjít a terhesség. - haladtunk az egyik épület felé. - te John, ha véletlenül el hánynám magam az úgysem feltűnő egy ilyen helyen na mindegy! De ha a kocsiban hányom el magam az már gáz, igaz? - kérdeztem. Rá néztem, de csak bambult. - minek is beszélek hozzád? Egy kőoszloppal beszélgetek. De jó! - mondtam ujjongva. - mégis egy köntösben járkálok egy sikátorban egy kőoszloppal! Elég furcsa ez! - motyogtam magam elé. - valaki segítsen! - kiáltottam el magamat. - hé valaki! - fogta be a számat. Leszedtem magamról a kezét majd mérgesen néztem rá. - na végre! Hipnózisba estél vagy mi az? - kérdeztem mikor behúzott egy ajtón és befogta a szememet. - John jobban jársz ha a számat is befogod, vagy sikítok! - fenyegetőztem. Nem tett semmit csak tolt befelé. Nagyot sóhajtottam. - John mondtam már, hogy nem szeretlek? - mondtam mikor elvette a kezét a szeme elől. Egy CD boltban voltunk.
- Jenna, ha nem fogod be a szádat, esküszöm, hogy én sikítok! - mosolygott majd elindult egy asztal felé. - emlékszel? - ült le mögé.
- El tudnám felejteni mikor megláttam azt a hülye unalmas és borzalmasan bunkó fejedet, ami mára már teljesen biztos, hogy ez mind igaz! - indultam felé.
- Igazán kedves vagy! - mondta.
- Ezt már akkor tudtam! - mosolyogtam. - de amúgy még mindig túrod az orrod? - ültem az asztalra.
- Néha! Na de ez mindegy! Csak azért hoztalak ide, hogy el mondjam mennyire, de mennyire beléd estem első látásra. - mondta csillogó szemekkel.
- Na és mennyire?
- Annyira, hogy így még öt év önsanyargatás után is és még így csontiként is szeretlek! - mondta.
- Nem vagyok csonti.
- És még a két csodálatos szerelem gyerekünket is szeretem, de azért téged jobban! És azt is tudom, hogy aki ott a pocidban növekszik ő is az enyém vagyis a miénk, és még azt is hogy lány! - hadarta. Meglepődve néztem rá. - na de gyere! - állt föl majd elindult kifelé. Utána siettem. Beültünk a kocsiba. Ezúttal az anyós ülésre ültetett.

30. rész: Az őrangyal

Sziasztok!

Itt a kövi rész és remélem lesztek olyan aktívok még így aranyvasárnapon is, hogy komiztok úgy mint tegnap! :D

Jó olvasását! :)

Újra és újra elmondta, hogy mennyire szeret, de én nem tudtam mit tenni ellene. Egy sötét alak Jeremyt fojtogatta. Eathon félholtan feküdt a földön és ő azt mondta, hogy megöli őket, ha nem őt választom. Egy kés volt a kezemben és John állt előttem. Hiába mondtam neki, hogy menjen innen nem ment. Arra késztetett hogy tegyem meg vagy végez a fiúkkal. Nem volt más választásom. Megszorítottam a kést és elindultam John felé. Pár centire álltam meg tőle.

Felriadtam álmomból. Már megint ugyan azaz álom két hete. Nem tudok vissza aludni mert félek, hogy ugyan azt álmodom. Felálltam majd felvettem a köntösömet és benéztem a srácokhoz. Édesen szuszogtak és nyugodtan járták az álmok világát. Visszatakartam őket majd egy-egy puszit adtam a homlokukra. Még csak reggel öt óra volt. Csináltam magamnak pirítóst és teát. Leültem enni. Közben azon gondolkodtam, hogy tegnap Steven és Matt hogyan találtak rám. Biztos láttak valamelyik szupermarketben és követtek. Miután ettem a gyomrom kavarogni kezdett. A mosdóba siettem hányni.
Elgyengülten támaszkodtam a mosdókagyló felett.
- Jól vagy? - kérdezte Owen.
- Persze, csak nincs hozzá szokva a gyomrom a sok kajához! - motyogtam.
- Jobbulást drágám! - mondta. Rá mosolyogtam. Öltönyben állt mint egy úriember. Beljebb lépett majd elém állt a nyakkendőjét mutogatva. - bekötnéd? - kérlelte. Bekötöttem neki majd elment. Becsuktam mögötte az ajtót majd a pipere cuccaim között kezdtem keresgélni. A kezembe akadt a nem régen vásárolt terhességi teszt. Hosszas gondolkodás után úgy gondoltam, hogy megcsinálom.
Vártam és vártam. A konyhában álltam és másodpercenkét néztem az órát. Vártam, hogy mikor húzhatom elő a pulcsim zsebébe lapuló tesztet. Nehezen telt el az a tíz perc.
- Na megyek! - mondta Owen.
- Ma is később jössz? - fordultam felé.
- Hát úgy néz ki hogy igen! - motyogott.
- Jó munkát! - mosolyogtam majd vissza fordultam.
- Már egy puszit sem adsz? - mondta. Rá néztem és rám meresztette a boci szemeit. Elindultam felé majd vigyorogva csókoltam meg. Elhajoltam tőle majd elment. Mély levegőt vettem és előhúztam a tesztet.
- Istenem csak add, hogy negatív legyen! - motyogtam. Lassan fordítottam meg. Két vonal volt rajta, miszerint pozitív a teszt és terhes vagyok. Ámultan ültem le a kanapéra a tesztet nézve. Nem lehetek terhes. Ez nem lehet igaz. Biztos rossz. El kell mennem egy orvoshoz. Csak egy kérdés merült fel bennem. De kitől? Ugyan is két emberrel is lefeküdtem. Jobban szeretném, ha Johntól lennék az. De mi van ha Owentől?
- A francba hol lehet? - lépett be Owen az ajtón. Meglepődve néztem rá. - nem láttad a telefonomat? - lépett közelebb.
- A szobában láttam. Ide hozom! - álltam fel hirtelen  Szédülve mentem a szobába majd hármat láttam Owenből visszafelé menet. Oda adtam neki a készüléket majd megint elment. Leültem a kanapéra és mélyeket lélegeztem. Nem akartam neki elmondani, hogy lehet apa lesz. Megölne az is biztos. Főleg akkor, ha Johntól lenne.
Kihívtam a gyerekeket sétálni. Elmentünk a közeli játszótérre. Magammal vittem a terhességi tesztet és egy papírzsebkendőbe csomagolva kidobtam egy kukába útközben, ne hogy Owen rá találjon. Mosolyogva figyeltem az ikreket ahogyan játszottak. Azt hittem káprázik a szemem mikor megláttam, hogy Jeremy egy szőke hajú férfit ölelget. Majd az a férfi nem más volt mint John. Be csalogatott egy faházba. Eszem vesztettem mikor megláttam. Közel hajolt hozzám.
- Szeretnéd igaz? - motyogtam.
- Csakis téged, Szerelmem! - morogta majd majdnem megcsókolt mikor felébredtem. Nyilaló fájdalmat éreztem a fejemben. Fáztam és valaki szorongatta a kezemet.
- Hol vagyok? - hörögtem. A szívem ritmusát hallottam a géptől. Megszorította a kezemet és felém hajolt. Homályosan láttam az arcát. Majd tisztán csodálkozhattam gyönyörű szemeiben.
- Jenna! - nyögte.
- Hogy kerültem ide? Hol vannak a srácok?
- Elájultál a parkban és nem akartál felébredni nehezen tudtam kitapintani a pulzusodat  Azt hittem, hogy elveszíttettelek! - simította végig az arcomat. - a srácok pedig jó helyen vannak! - mosolygott majd felemelte a kezemet és megpuszilta azt.
- Hogy találtál meg? - suttogtam.
- Majd mindent elmesélek. - törölte le a könnyeit.
- Owen ugye nem tudja, hogy itt vagyok? - kérdeztem ijedten.
- Nem! Küldött neked egy SMS-t hogy elutazik egy hónapra vagy mennyire!
- Miss Andrews? - lépett be az orvos.
- Maga? - néztem rá meglepődve.
- Micsoda véletlen! De kezdjük ott, hogy
- Hogy kerül maga ide? - motyogtam.
- Jó, elmondom. Tudom milyen maga! Szóval a feleségem itt kapott állást. Én meg át jöttem mert itt jobb a fizetés. - mondta. - tudja hogy megy ez? - tette a szája mellé a kezét.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte John.
- Ő volt az orvosom Dublinban! - mondtam. - na de mi a bajom?
- Nagyon gyenge a szervezete. Az elmúlt időben mennyit étkezett?
- Keveset! Azt is kihánytam. - néztem Johnra aki bánatos szemekkel mért végig.
- Oh, ez érthető! Ezért ilyen krónikus az állapota. Az utolsó eredmények szerint majdnem hatvan kilogramm volt most meg alig üti meg az ötvenet! - mondta az orvos. - ezért ájult el. A magzat nagyon elszívta az energiáját. Még azt is ami alig volt. - mondta. John felhúzott szemöldökkel nézett rám majd elmosolyodott. - igen, átesett egy ultrahang vizsgálaton is ami teljesen kimutatta az embriót. Olyan nyolc-kilenc hetesnek mondanám. Ha az infúzió lecsepeg és jobban érzi magát tőle haza mehet, de szigorúan híznia kell! Vagy veszélyeztetheti a saját életét is! - mondta majd mondott még valamit és kiment. Nem figyeltem rá, elvesztem John gyönyörű szemeiben. Bánat és szomorúság játszódott le benne és annál nagyobb bűntudat.
- Vigyázok rátok! Ígérem még ha eddig nem is tettem! - motyogta. - most pedig - vigyorgott majd felemelte a takarót. - oh sajnálom! - takarta el a szemét.
- John ezt most úgy csinálod mintha nem láttál volna még meztelenül! - mosolyogtam.
- Ez most más! - motyogta.
- Búj már be! - emeltem fel a takarót. Nagy nehezen mellém feküdt.
- Én leszek az őrangyalod! - ölelt át.
- És ez miért más? - motyogtam. Közelebb bújt hozzám és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Mert mindkettőnknek van párja! - motyogta. Nem válaszoltam. A kezét az alhasamra csúsztatta. - szóval itt növekszik egy baby!
- Reménykedek benne, hogy tőled van! - motyogtam.
- Mi? - nézett rám. - Owent szereted és tőlem akarod a gyereket?
- Ne hogy azt hidd, hogy szeretem! - motyogtam. - szívesen lennék veled minden nap!
- Nem értelek! - támaszkodott mellém. - elküldtél azzal hogy te Owent szereted!
- Fogd be! - tettem a kezemet a szájára. - az nem számít, hogy szeretlek? - hajoltam közelebb hozzá. - szabályokat hágok át miattad! - néztem mélyen a szemébe.
- Milyen szabályokat?
- Majd egyszer megtudod! - tettem a kezemet a mellkasára. - olyan vagy, mint a srácok. Nem is véletlen hogy egyszer Jeremyt Johnnak hívtam!
- Hmm tényleg a fiúk! Úgy örültek nekem. Sikítoztak meg ugrándoztak! - mosolygott.
- De biztonságos helyen vannak? - kérdeztem.
- Igen, de miért félted őket ennyire? - hajolt felém.
- Majd egyszer megérted! - motyogtam majd közelebb húztam és csókolni kezdtem.


John szemszöge:

Olyan nehéz volt látni, hogy csont sovány. És ez mind miattam. Vagyis Owen miatt. Nehéz volt tetetni, hogy nem tudok semmiről, pedig elolvastam az összes SMS-ét amit Owentől kapott. Sejtem már miért küldött és miért döntött így. Az a nem normális megfenyegette. Legalább is ez derül ki az üzenetekből.
" Kb egy hónapig távol leszek. Aztán ne hogy rosszat csinálj!! Mert tudod mi a következménye!"
"Remélem nem követed el azt a hibát mint a múltkor! Későn megyek haza!"
Innen már minden sejthető. Az én hibám volt minden. Nem tudtam mit tenni vonzó, szexis teste ellen. Beindultam rá.
- Sajnálom, Jenna! - hajoltam el tőle.
- Mégis mit? - kérdezte. Megvontam a vállamat.
- Még én sem tudom! - mosolyogtam. - de bármit is tettem ami, nagyon fájt neked vagy még fáj! Nagyon sajnálom! - motyogtam.
- Betudnád fogni? Nem tettél semmi rosszat! Csak így alakult! És váltsunk témát! - mosolygott. Gyönyörű mosolyával a mennyekbe tudna röpíteni.
- Hát akkor mégis mikor csöpög le azaz átkozott infúzió, hogy haza tudjalak vinni? - feküdtem vissza mellé.
- Majd ha már nem lesz benne semmi! - motyogta. - de várjunk csak! Miért nincs rajtam ruha?
- Az orvosok így látták jónak vagy nem tudom, de rossz téged így látni! Csont sovány vagy! - fogtam meg a kezét. - haza viszlek és teli tömlek jó sok kajával! - mondtam mosolyogva. - nem én fogok főzni! Tudod, hogy rémesen főzök. Ja igen és van egy meglepetésem. De ezt csak otthon árulom el! - hadartam.
- Mindig meglepsz valamivel. Ezt már nem bírja a szívem! - mondta majd átölelt.
- Hozatok neked ruhát! - csúsztattam ki a lábamat a takaró alól.
- Ne! Ne menj el! - húzott vissza. Magához szorított mintegy macit és a fülemhez hajolt. - Köszönök mindent! - suttogta majd egy puszit adott a homlokomra.
- Inkább pihenj, várandós anyuka! - mosolyogtam, majd felálltam az ágyról és gondosan betakartam.
- Mesélsz nekem tündér mesét? - mondta kislányosan.
- Nem, mert - mondtam mosolyogva. - aludj! - pusziltam meg a homlokát.
- Ugyan olyan szemét vagy mint voltál! Semmi nem tudna megváltoztatni! - húzta fel magán a paplant. - de én így szeretlek! - mosolygott majd lehunyta a szemét.
- Csak az tudna, ha együtt élnénk! - motyogtam majd kimentem és felhívtam a réges-régi barátnőjét Gabit.

29. rész: I am a big loser!

Végül is azért küldenek a padlóra, hogy utána föl álljunk. És mi van ha nem tudok? Nincs erőm újra felkelni a hideg és fagyos padlóról. De fel kell. És miért? Miért mindig én? Szenvedés az élet? Folyamatosan így kell élnünk amíg meg nem halunk! Az élet teli van kalandokkal. Persze. Eddig kalandokban éltem. Megszülettem, három éves korom után oviba mentem, amit nem szerettem. Utána suliba, amit kimondottan utáltam, vissza akartam menni az oviba játszani, a barátokkal bújócskázni és fogócskázni. Aztán feljebb léptem a ranglétrán. Megszerettem a sulit, majd a tanulást. Gimibe mentem amit szint úgy utáltam mert nem szeretett senki. Kiközösítettek mert az apám meggazdagodott a cégből. Mindenem megvolt. Divatos ruhák, gyönyörű ház, saját laptop, saját szoba, estéik  De azt senki nem tudta, hogy a szüleim megfeledkeztek rólam. Nem foglalkoztak velem és hanyagoltak. Egyik nap már ott tartottunk, hogy köszönés nélkül mentem fel a szobába, majd egész nap sírtam. Anya meg sem kérdezte mi a bajom. Nem érdekelte. Majd egy másik nap egy fel lépésemre mentek ahol útközben "meghaltak". Az volt életem első szakasza, ahol úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Csak tizenhét voltam. Most pedig majdnem tíz évvel később ugyan így érzem magamat. Egyedül vagyok ebben a nagy világban. A fiaim megutáltak, életem szerelmét elküldtem, hogy védjem a fiaimat, az ideiglenes párom Londonban van, aki megfenyegetett.

Miután John becsukta maga után az ajtót fellélegeztem. Nem akartam, hogy úgy menjen el, hogy azt hiszi, hogy nem szeretem. Nincs senki a kastélyban. Átpörgettem az agyamat majd kivágtam az ajtót és utána siettem.
- John! - kiáltottam utána. A bőröndjét húzta maga után és szakadt az eső. Lassan fordult meg és remény teli vigyorral vigyorgott. Pár másodperc alatt bőrig áztam. Oda siettem hozzá a nyakába tettem a kezemet majd csókolni kezdtem. Fájt belülről, szét szakított a bánat, a szerelem még egy halálos fenyegetés ellenére sem szűnt meg. Egy másodpercre sem gondoltam, hogy rossz amit csinálok. Csak egy dolgot nem akartam. Újra elszakadni tőle. Szenvedélyesen csókoltam és minden fájdalmat és érzést el mondtam vele. Mikor leálltam a füléhez hajoltam és válaszoltam amit még bent a fülembe suttogott. "Egyszer úgy is a feleségem leszel!"
- Boldog leszek majd melletted! - suttogtam. Majd elléptem tőle és bementem. Pont olyan tökéles búcsú volt mint egy amerikai romantikus filmben.

Két hete, hogy kisétált az ajtón. Két hete fekszek az ágyamban tehetetlenül. Két hete nem láttam a fiaimat. Két héttel ez előtt mondtam meg a srácoknak, hogy az apjuk soha többé nem jön vissza. Nem akartak reggelizni. Nem akartak szót fogadni. Az apjukat akarták és nem engem. Megutáltak engem, amiért elküldtem Johnt. Már az esti meséket sem hallgatják meg tőlem. Nem én fürdetem őket, mert a papát akarták. A reggeli palacsintáimat sem eszik meg. Az apjukat követelték. Őt akarták minden hová. Engem meg elfelejtettek. Mintha nem is léteznék. Owen két hete még egy SMS-t sem írt, hogy él-e még. Reménykedtem benne, hogy elhalálozott. De sajnos az emlegetett szamár mindig jókor jelenik meg. Szó szerint berontott a szobámba. Megijedve ültem fel az ágyban.
- Pakolj! - mosolygott.
- Mi-mi van? - másztam le az ágyról.
- Megkaptam az állást! Londonba költözünk! -vigyorgott.
- Hű de csodás! - motyogtam.
- Miért vagy ilyen? Olyan fura vagy és vékonyabb mint voltál. - lépett közelebb. Nem válaszoltam. Megfojtana, ha elmondanám , hogy hiányzik John. És nem csak nekem. Elkezdtem összepakolni a ruháimat. Szerencsére maradt ki pár bőrönd a gyerekek cuccainak. Átmentem hozzájuk.
- Szia mama! - rohant felém Jeremy majd megölelt.
- Mondanom kell valamit. - guggoltam le. - el költözünk!
- És hová? A papa is ott lesz? - kérdezte Eathon.
- A papa nem lesz ott! - mondtam.
- Akkor nem megyünk el! - mondta.
- De velem jöttök! - álltam fel majd a szekrényükhöz sétáltam.
- Mi a papát akarjuk!
- Boldogok leszünk mi négyen! - nyitottam ki a szekrényt. - lesz szép házunk kis kerttel
- Hol van a papa?
- Lesz majd kis házi állatunk - dobtam a ruhákat az ágyra. A könnyeim közben potyogtak. - jó nagy játszó terek várnak ránk. Suliba fogtok járni. - soroltam majd hallottam ahogyan csukódik az ajtó. Hátra néztem és már egyikőjük sem volt a szobában. Térdre ereszkedtem és kitört belőlem a sírás. Sokkal rosszabb, hogy nem szeretnek a fiaim, mint az, hogy Owen akár meg is ölhet. Igen, Owen. Ő tehet mindenről. Erőt gyűjtöttem majd felálltam és átmentem a saját szobámba. Ott volt az a rohadék!
- Dögölj meg! Te szemét! - csaptam be magam után az ajtót. - miattad utáltak meg a fiaim! Miattad vagyok napról napra rosszabbul! - kiabáltam. - te rohadék! - rontottam neki. Ökölbe szorítottam a kezemet és majdnem behúztam neki egyet. De kirakta a lábát amibe elbuktam. Megfogta a hajamat és felhúzott.
- Emlékeztetnélek, aranyom, hogy ha nem csalsz meg azzal a nyomszival, akkor nem lenne ez! - megfordított és felém hajolt. - az ilyen ribancok ezt érdemlik! - morogta.
- Rohadj meg! - sziszegtem a fogaim közül.
- Ezer örömmel! - vigyorgott majd egy pofont adott. - velem leszel! Bármi történjen! Ha még egyszer így rontasz rám - állított fel. - szét verem azt a cuki arcod! - simított végig rajta. - tudod nagyon szeretlek, csak kicsit rossz útra tévedtél. - ölelt magához. Remegtem a félelemtől. Nem öleltem vissza. Elakartam tolni magamtól de nem engedett.
- A fiaid bánják amit teszel! - fordított meg. Jeremy az ajtóban állt és minket nézett. - milyen kis cukor falat! Megnézed véresen az arcukat? - suttogta a fülembe. Megráztam a fejemet. - most pedig össze pakolod a fiúk ruháit aztán holnap elmegyünk innen. És boldogok leszünk mi négyen! - motyogta. Elindultam az ajtó felé. Megfogtam Jeremy kezét és elindultunk a szobájuk felé.
- Anya, Owen miért bántott téged? - kérdezte mikor beértünk a szobába.
- Csak játszottunk! - ültem le az ágyra.
- Akkor miért ütött meg? - állt elém.
- Kicsim, Owen nem ütött meg! Csak rosszul láttad! - kezdtem össze hajtogatni a ruháikat.
- Akkor miért sírtál?
- Csak hiányzik a papa! - suttogtam.
- Jeremy, gyere! - lépett be az ajtón Eathon.
- Nem megyek! - motyogta Jeremy.
- Anyu apu ott lesz velünk ahová költözünk? - ült le mellém Eathon.
- Nem! Mert nem lehet ott. - motyogtam. Egész nap ezt szajkózták nekem. Majd másnap is. Mindennap sírva feküdtem le és Johnról álmodtam. Rémeket Róla.

Két hónap telt el. Unalmasan és fájdalmasan. Az ikrek még mindig követelik az apjukat. De hiába mondom el minden egyes nap hogy nem láthatják, mindig követelik. Már elértem azt, hogy hallgatnak rám, és már normálisan reggeliznek, és mindent megcsinálnak amit mondok. Szerencsére csak pont nyári szünetre jöttünk ide és már az iskolába is beiratkoztunk  Saját kertes házunk van, ahol a gyerekek tudnak játszani. Johnt még egyszer sem láttam és titkos de megbízható források szerint itt van egyedül Londonban, mert Edward és Vanessa nem régen lebabáztak. De nem tudok több infót mert nem akarják nyilvánosságra hozni.
Most is az internetet bújom miattuk. Mint minden nap! Semmi értelmes csak az, hogy három hete gyermeke született Edward Grimesnak. Tovább keresgéltem mikor csengettek. Egy cikket töltöttem be ami Johnnak a gyerekeiről szólt, de nem akart tölteni. Felálltam és az ajtóhoz mentem. Negyvenszer nyomta meg a csengőt.
- Jövök már!

- Anyu majd én! - rohant az ajtóhoz Eathon. Mikor kivágta az ajtót nem akartam hinni a szememnek.
- Uram atyám! Steven?
- Nem! Csak Steven! - vigyorgott. Kijjebb léptem hozzá majd megöleltem. - úgy megváltoztál! - hajolt el tőlem majd végig nézett rajtam.
- Gyere már be! - húztam befelé. - hogy-hogy erre jársz? - csaptam be a lábammal az ajtót.
- Köszi! - morogta valaki majd kinyitotta az ajtót. Azonnal megfordultam.
- Ma-matt? - dadogtam.
- Je-jenna? - utánzott. - örülök, hogy látlak! - ölelt át.
- Anyu kik ezek a bácsik? - jött félénken közelebb Eathon.

Matt

- Jaj tényleg! Gyere már! - hajoltam el Mattől. Megfogtam Eathon kezét és leültünk a kanapéra. - ők a régi barátaim. Matt és Steven! - mutattam rájuk.
- Na és téged, hogy hívnak? - guggolt le Matt. Eathon félénken szorongatta a kezemet.
- Mutatkozz már be! - suttogtam a fülébe.
- Eathon Richard Grimes. - mutyogta.
- Eathon? - hajolt közelebb Steven.
- Anyu, éhes vagyok! - szaladt kifelé Jeremy.
- Wow! Kettő van belőlük? - egyenesedett fel Matt.
- Igen ikrek vagyunk! - mondta Jeremy.

Steven

- Egy petéjű ikrek! - ugrott le a kanapéról Eathon majd a konyhába szaladtak.
- Na gyertek! Gondolom éhesek vagytok! - álltam fel.
- Anya, már kopog a szemünk! - kiabálták. Mikor beléptünk már tányérok és kanalak voltak előttük.
- És mit eszünk? - ültek le az asztalhoz.
- Hát ha már így megleptetek így késő délután, nem főztem semmit. Szóval csak vajas kenyeret tudok adni! - mosolyogtam. Kinyitottam a hűtőt majd elővettem azt amit az ebédre készítettem el.
- Ah és abban a kotliban van a vajas kenyér? - kérdezte Steven.
- Igen csak át kell melegíteni! - motyogtam.
Két tál gyümölcsleves után mentek el a srácok tévézni. Mi hárman még beszélgettünk, miközben elmosogattam.
 - Két hónapja laktok itt! És olyan mintha évek óta itt laknátok! Olyan tisztaság van. - nézett körbe Matt.
- Ez elég meglepő! Olyan mintha minden nap takarítanál. Vagy bejáró nőd van? - kérdezte Steven.
- Saját bejáratú! Azaz én vagyok az. - mosolyogtam.
- Két gyerek mellett elég nehéz lehet! - mondta Steven.
- És John mit szól ehhez? Persze mikor láthatjuk az öröm apát? - kérdezte Matt. A torkom összeszorult.
- Teszek fel tea vizet. Aztán mesélek! - álltam fel. Elkészítettem a teát majd leültem és mindent elmeséltem nekik. Azért nem mindent. Többek között azt nem, hogy Owen megfenyegetett és hogy több mint ötnapon át szerelmeskedtem Johnnal titokban. Próbáltam beadni azt a szöveget, hogy én Owent szeretem!

28. rész: Két tűz között

Szerencsétek, hogy írtatok négy komit! És hogy láttam mert ha a délutáni komikat néztem volna nem hoztam volna  ezt a részt. És a kérdéseket chatben tegyétek már fel oldalt! :D és aztán komizzatok! :)Jó olvasást!  ^.^

- Én is segíthetek? - kérdeztem Owentől.
- Ezt nem ilyen díváknak találták ki! - mosolygott.
- Nem fog letörni a körmöm mert nincs! Amúgy is csak a fa hordásra gondoltam. Tudom, hogy a múltkor is mennyit szenvedtél vele! - mosolyogtam. Nem akartam, hogy bármi baja essen Johnnak.
- John te mit gondolsz? - csapott a vállára közben sejtelmesen vigyorgott rám.
- Nem is tudom. Fogjuk be! - mosolygott rám John. Kettőjükön cikázott a szemem. Ugyan olyan kacér mosoly ült az arcukon. Tudtam mire gondoltak. John arra, hogy bosszút áll amiért elküldtem. Owen pedig arra, hogy legszívesebben levágná a baltával John fejét.
Megkértem Petert, hogy vigye el a srácokat az oviba majd hozza is őket haza. Elviselhető "munkás" ruhát vettem fel, amit nyugodtan kiszakíthat a fa. Félénken mentem le a lépcsőn. Már több, mint tíz perce vannak kettesben. Megölöm Owent, ha bármi baja is esett Johnnak. Megpróbálom elfelejteni és Owent szeretni. Boldogan fogunk élni egymást mellett és senkinek semmi baja sem fog esni. Fapofával mentem végig azon a hossz úton a kis házhoz. Hűvös szél fújt. Egy szál pulcsiban hideg volt. Remegve léptem be hozzájuk.
- Oh baby, végre! Már van mit pakolnod! - mosolygott Owen. Ránéztem a köztük magasodó fa halomra. John rám mosolygott  Fehér atléta volt rajta. Le volt izzadva és feszült is rajta. Über brutál szexi volt. Nagyot nyeltem majd elkezdtem hordani a fát. Gyorsan haladtam. Mikor ők pihentek én még hordtam a fát.
- Drágám ezért már fizetni kéne! - mondta Owen. Nem figyeltem rá. Végül is csak a kis ház mellé kellett kivinni. Nem volt fárasztó munka.
- Na mi az? Nem dolgoztok? - léptem be az ajtón. Egy fa tönkön ültek és beszélgettek. Meg se hallottak csak tovább dumáltak.
- Minden reggel jönnek felébreszteni! - mondta John.
- Talán majd engem is megszeretnek. - mondta Owen.
- Biztos is! Ha te szereted őket akkor ők is fognak! - mondta John. Megfogtam a maradék fát majd kivittem. Mikor vissza mentem még mindig beszélgettek. Oda álltam melléjük, és köhintettem egyet. Nem figyeltek. Kivettem Owen kezéből a baltát majd elindultam a fa felé.
- Oh nézd csak a kis méreg zsákot! - mondta Owen.
- Hallottam! - mondtam mikor oda értem a fához. Megemeltem a baltát majd egy nagyot lesújtva mellé csaptam a fának. Hangos nevetésbe törtek ki. Mérgesen néztem rájuk majd újra megpróbáltam. Most szerencsés voltam egy ütésre sikerült.
- Most nevessetek! - fordultam feléjük. - gyertek már! - intettem a fejemmel. Nem mozdultak meg csak tovább beszélgettek. Oda mentem Owenhez majd bokán rúgtam.
- Héj! - morogta. Elfordítottam a fejemet mintha mi sem történt volna. - na jól van, dolgozzunk! - álltak fel. Owen ment előre majd John. Egész közel jött hozzám. Elfordultam mielőtt bármit csinálhatott volna mire megmarkolta a fenekemet. Egy nagyot sóhajtva néztem végig a testén. Leültem oda ahol ők ültek. Már fájt a derekam a sok hajolgatástól. Behunytam a szememet és egy mély levegőt szívtam be. Mire kinyitottam Owen fél meztelenül vágta a fát. Tátva maradt a szám. Igaz, hogy mindent megadnék Johnért, de Owen teste ámulatba ejtő! És nem csak a teste. A tegnapi eset után rettegek tőle, de mielőtt megfélemlített volna. Kedveltem őt. Egy másik énét is megismertem, ami más, mint a saját természete. Nem ilyennek mutatkozott eleinte. Kedves, romantikus, kicsit vicces, jóképű, jó fej és aranyos volt. Azt gondoltam, hogy számíthatok majd rá mindenben és pótolni tudja Johnt. De őt senki nem tudja pótolni, csak ő maga.
Nagyot nyeltem mikor Owen rácsapott az egyik a fára és megfeszültek az izmai. Megráztam a fejemet és Johnra néztem. Nagyot sóhajtott majd rávágott a fára.
- Oh a fracba! - tette le a baltát majd egy mozdulattal letépte magáról a szétszakadt trikót. Ámultam és nyál csorgatva néztem végig. Tökéletes fehér bőre tökéletesen domborodott a tökéletes karján, a tökéletes hátán és mindenhol. Tökéletes szőkés haja tökéletesen volt oldalra fésülve. A fehér herceg szemben a fekete herceggel. Owen csoki barna szeme, sötétbarna haja és barna bőre egy olyan embert takar akit szívesen elviselnék, úgy, hogy esetleg havonta kétszer látom. Talán úgy tűrhető lenne.
John viszont maga a tökéletesség fehér lovon. Ő az akit minden nap elviselnék magam mellett. Ölelgetném, csókolgatnám, szeretgetném. Egy percre sem lennék tőle távol csak ha nagyon muszáj lenne. Lehet ez volt a baj, hogy mindig a nyakán csüngtem. De azért beiktatnánk pár hetet mikor külön vagyunk. Két tökéletes férfi. Tiniként bármit megadtam volna ezért, hogy akár egy pasim is legyen. Mára már untálom az egészet. Csak összekavarnak a pasik. Főleg ők ketten. Ha választanom kéne sem tudnék. Owenben megvan az ami nincs meg Johnban. Főként tisztelet a másik iránt. Johnban sokkal több minden megvan mint Owenben. Tökéletes tökéletesség, humor, fiatalság, kedvesség, határtalan szeretet és őszinte dumálás! Igen! Johnt választanám. Sajnos minden egyes mondat után ott áll az, hogy DE ami mindent megmagyarázna, de én utálom ezt a szót.
DE mivel Owen megfenyegetett, hogy megöli a fiaimat aztán engem ha nem fogadok neki szót, ezért el kell engednem Johnt. Ismét át kell esnem egy hosszas önkínzáson. El kell engednem azt akit a világon legjobban szeretek.
Búsan ültem a vacsoránál. Egész nap csak kettőjük között ingáztam. A két tűz között. Hallgattam ahogyan jókat nevetgélnek ők ketten. John mit sem sejt arról hogy ha nem megy el és tovább fűzi az agyamat akkor baja eshet a fiainknak. És ezt nem hagyhatom. Inkább leszek vele olyan mint egy kutyával, de a fiaimat nem engedem. Semmi pénzért nem adom őket! Senki nem bánthatja őket!
Összevissza puszilgattam Owent mikor elbúcsúzott tőlem. És hogy milyen jó, hogy végre elmegy és nem kell tőle rettegnem. Gondoltam magamban. A fülembe súgta azt, hogy reméli, hogy mire vissza jön az a balf*sz már nem lesz itt. Mire csak azt mondtam, hogy ezért ne aggódjon.
Keresni kezdtem a srácokat. Tudtam, hogy hol kell kezdenem. Ott ahová veszélyes belépnem. A tiltott zóna. Azaz John szobája. Halkan nyitottam be. Arra számítottam, hogy hárman egymás hegyén hátán fognak aludni. Meglepetésemre csak John volt az ágyban. Hason feküdt félmeztelenül. Halkan másztam mellé és a füléhez hajoltam.

- John, nagyon sajnálom amit mondtam reggel! De volt rá okom. Elég nagy amit sajnos nem mondhatok el. Mert még valami butaságot csinálnál és rosszul sülne el! De ezt nem részletezném! Csak, hogy tudd mindennél jobban szeretlek mint bárki mást. Mindenemet oda adnám, hogy te, a srácok és én együtt legyünk akár szegényen egy híd alatt is. De boldog lennék az biztos! Mert melletted az élet olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnik. Azt akartam, hogy boldogok legyünk. De nem lehetünk, egy egyszerű butaság miatt. Szeretlek John! Veled még a kis veszekedések is tűrhetőek. Eltűrném a bunkóságokat, a hisztijeidet. Bár minden tökéletes lenne! - suttogtam. - ott van az a fránya de. Szeretném, ha nem keresnél minket! Ne akarj megtalálni, felejtsd el! Add fel a reményt, hogy mi egyszer boldogok leszünk, mert én is ezt teszem! Az elmúlt két hét csodálatos volt, de sajnos történt valami, ami teljesen megváltoztatott mindent! Ezért is kell elfelejtenünk egymást örökre! - hangsúlyoztam az utolsó szót. - amit nem tudok elégszer mondani ahhoz, hogy elhidd; Szeretlek! - motyogtam. - miután kisétáltam az ajtón nem foglak ismerni. Egy idegen leszel nekem aki csak úgy ide pofátlankodott és tönkre tette a boldog párkapcsolatomat! - mondtam, majd felálltam és a másik oldalára mentem. - legyen csodás életed a barátnőd mellett! - mondtam majd egy fájdalmas és égető csókot adtam az ajkaira. A könnyeim maguktól kezdtek potyogni. Elindultam az ajtó felé, letöröltem a könnyeimet majd egy mély levegőt véve emeltem fel a kezemet, hogy lenyomjam a kilincset.
- Ne menj ki! - hallottam John szomorkás hangját.
- De muszáj! - mondtam. A kezem a kilincs fölött állt meg.
- Ha szeretsz akkor miért mész el? - kérdezte.
- Nem én megyek el! - fordultam meg. - hanem te! - mondtam könnyekben úszva.
- De én nem akarok! - mondta könnyes szemekkel.
- De el kell menned! - kulcsoltam össze a kezeimet.
- És mi van ha nem? - gyerekeskedett.
- John, ne nehezítsd meg a dolgomat! - szipogtam.
- Miért nehezítem meg? Nem értelek Jenna! - tárta szét a karjait.
- Nem egyértelmű, hogy menj el? - mondtam mérgesen. - hagyj minket békén! Feltudod fogni?
- Csak egy okot mondj! Aztán itt sem vagyok. - mondta komoran. Meg akadt a szavam. Nem akartam ki mondani, azt, amit Owen tett velem a múlt éjjel. - na mi az? Talán nem tudsz mondani?
- Fogd be! Semmit nem értesz! Nem is tudnád megérteni. - morogtam. - csak annyit, hogy már egyáltalán nem érzek irántad semmit! - mondtam komolyan. Remélem elhiszi.
- Tudom, hogy hazudsz! - lépett közelebb.
- Nem, John! Ez az igazság! - mondtam. Kerek szemekkel nézett rám.
- Akkor miért mondtad azt, hogy szeretsz?
- Mert ezt érzem, de mást kell tennem!
- Akkor miért nem a szíved után mész? - kérdezte. Az arcán egy könnycsepp gurult végig.
- Mert már kétszer utána mentem! És rosszul döntöttem! Nem fogok egy harmadik esélyt adni, John! Add fel a reményt...
- És ha nem adom fel? Jenna én teljes szívemből szeretlek. Majdnem belehaltam mikor reggel láttalak titeket Owennal. Nem értem ezt a hirtelen döntésedet! Owen mondott valamit? Mond el ha igen és elintézem! - nagyot nyeltem és megráztam a fejemet.
- Nem! Mit mondott volna? Hmm? Hogy kitekeri a nyakamat, ha téged választalak? - mondtam dühösen. Pont ezt mondta. - Ő nem olyan John! Ő szeret engem és hűséges és nem bunkó! - mondtam.
- Hát jó Jenna! Nyertél! De nem fogom engedni a srácokat! Owen mondta, hogy elmondtad neki, hogy én vagyok a fiúk apja. És azt mondta, hogy ha ti ketten összeházasodtok nyugodtan meglátogathatom a fiúkat! - mosolygott.
- És ha én nem engedem? Ha megtiltom, mit csinálsz? - kérdeztem.
- Ha így akarod, hát legyen! De én akkor is szeretni foglak! ÖRÖKRE! - lépett közelebb. Magam elé tettem  a kezemet.
- Holnap el kell menned! - fordultam az ajtó felé. - és ha úgy döntök láthatod a fiúkat! - indítottam újra a kezemet a kilincs felé.
- Legyen csodás életed Owen melletted! - motyogta. A kezem ismét megállt és az eszem azt mondta, hogy ne menjek még ki. Megfordultam és egy lágy égető puszit adtam az ajkaira.
- Nem az én hibám!- motyogtam majd kimentem. Sírva mentem át a szobámba. Becsuktam az ajtót és lefolytam rajta. Ismét megsemmisültem!

27. rész: Amire még álmodban sem gondoltál

Wáá ez olyan jó érzés mikor több komi van, mint négy! ^.^ Nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok érte! :D

itt van egy új rész! Fény derül Owen kilétére!

Jó olvasást! :)

Nem gondoltam, hogy komolyan gondolta azt amit mondott. Nem gondoltam, hogy a hévégén meglátogat minket és átesek életem legrosszabb szeretkezésén. Ami nem is az volt, mert én nem szeretem őt. Szinte erőszak volt. Viccnek szántam azt amit mondott. Próbáltam megtenni azt amire kért, vagyis utasított. De nem ment, egyszerűen nem tudtam kerülni John. Próbáltam, de a srácok mindig minket akartak. Aztán az éjszakákat sem tudtam hanyagolni. El kellett felejtenem azt a borzalmas éjszakát és ebben csak John tudott segíteni. Nem akartam ezt, egyáltalán nem. Összekavarodtam. Lelkileg, érzelmileg és agyilag is.
Ez az éjszaka a végzetem. Két napja nem alszok és csak az jár a mondat jár a fejemben amit Owen mondott.
Tudok mindent! Kerüld el Johnt! Vagy bajok lesznek!
Nem is mondta hanem fenyegetőzött. De mit tud? És honnan? Kivagy te Owen?
Valaki kopogott. Mire felálltam már bejött.
- Szia édesem! - mondta halkan Owen. Közel sétáltam hozzá és egy puszit adtam az ajkaira.
- Hogy-hogy ilyenkor? - suttogtam.
- Kaptam pár hírt! - tette le a táskáját.
- És miket? - kérdeztem mosolyogva. Belül remegtem és féltem tőle.
- Johnról - lépett közelebb. - meg rólad! - fogta meg a karomat. - nem szeretem, ha nem fogadnak szót! - suttogta a fülembe.
- Miről beszélsz? - kérdeztem.
- Arról kicsi lány - morogta majd a falnak nyomott és a kezemet kicsavarva a hátam közepéhez nyomta. - hogy tudom, hogy Johnnal keféltél, drága! Tudok mindent! - fordított meg. A kezét a nyakamra csúsztatta. - ha még egyszer meghallom, hogy John körül ugrálsz - emelt feljebb. - kitekerem a nyakad! Érted? Nem nem is! Elsőnek a kis Jeremydet fogom kicsinálni majd a nagyszájú Eathonödet. A szemed láttára! Szenvedd meg, hogy megcsaltál! - szorította meg a nyakamat. A szemem elé ugrott az a kép amikor apu csinálta ugyan ezt. - ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz John körül ólálkodni! - mondta dühből. Alig kaptam levegőt. A könnyem kicsordult.
- Ígérem! - hörögtem.
- Hogy mondtad? - hajolt közelebb.
- Ígérem! - suttogtam.
- Helyes! - engedett el. Mint egy vízcsepp folytam le a falon a nyakamat fogdosva. Nagyokat köhögtem.
- Ha csak egyszer is - guggolt le hozzám. - a szavamat adom, hogy megteszem! - emelte fel a fejemet.
- Betartom amit mondtál, csak kérlek őket ne bántsd! - mondtam. A könnyeim patakokban folyt végig az arcomon. - bármit megteszek! Csak őket ne! - motyogtam.
- Sssh! - törölte le a könnyeimet. - én szeretlek! Hisz hányszor összevesztetek. Te viszont vele d*gsz. Ő soha nem szeretett téged. Hisz te mondtad, de te mégis őt választottad! Szégyelld magad! És most hagyd abba a sírást. - állt fel. Megtöröltem az arcomat és vesztesen álltam fel. Nem akartam elhinni azt amit mondott. Mégis megtenné?
Valaki megint kopogott. Biztos John az! Owenre néztem, aki a táskájában keresgélt majd kérdően rám nézett. Megfagyott bennem a vér.
- Ez John? - suttogta. Csak bólintottam egyet. Ezen túl már nem fogok neki hazudni. - küld el! - lépett mögém majd a bal kezemet a hátamhoz nyomta és az ajtóhoz vezetett. Féltem és rettegtem tőle. Mikor kinyitottam az ajtót mosolyogni kezdtem.
- Ah, szia! Azt hittem, hogy már elaludtál! Akkor jössz?
- Nem, most nem! - motyogtam. Owen feljebb nyomta a kezemet.
- Na de miért nem? Hisz azt mondtad, hogy jól esne egy kiadós masszázs! - vigyorgott John.
- Most nincs kedvem! - mondtam.
- Tudom, hogy van! - lépett beljebb. Owen beljebb csukta az ajtót.
- John, menj el kérlek!
- Jó kislány! - suttogta Owen az ajtó mögül.
- Jenna minden rendben? - kérdezte John.
- Minden a helyén, de most hagyj magamra!
- Mond, hogy nem akarod többet látni. - motyogta Owen az ajtó mögül. Nem akartam ki mondani. Valami keményet nyomott az oldalamnak.
- Na! - utasított
- Nem akarlak többet itt látni! Ezt abba kell hagynunk! - mondtam. John csak kérdően nézett rám. Jó éjt kívántam neki majd becsukta Owen az ajtót.
- Ügyes vagy! - mosolygott. - majdnem meg húztam! - engedte le a pisztolyt. Megsemmisülve álltam tovább az ajtóban. Nem fogtam fel mi történt. Talán nem is akartam.
- Gyere baby! - karolt át majd az ágy felé húzott. - ha jó kis lány leszel nem bántalak. Ha viszont rossz, akár baja eshet Jeremynek vagy Eathonnek. - fektetett be az ágyba. - álmodj szépeket! - puszilt homlokon majd rám húzta a takarót. - reggel itt találjalak! - suttogta majd elment mellőlem. Végig néztem ahogyan kipakol a táskájából majd átöltözik és befekszik mellém. Felé fordultam. Háttal feküdt nekem. Megböktem, hogy forduljon felém.
- Mond! - fordult meg. Közelebb mentem hozzá.
- Sajnálom! - motyogtam.
- Ennyi nem elég nekem! De ígérem, hogy szeretni foglak! - motyogta majd kezét az arcomra tette. - csak most nagyon haragszom rád! - tette közelebb a fejét majd egy puszit adott az ajkaimra.
- Owen, én szeretlek! - mondtam.
- Sssh! - tette a kezét a számra. - holnap este vissza utazok Londonba. Pihennem kell! - motyogta. Közelebb bújtam hozzá és átöleltem.
- Akkor is szeretlek! - motyogtam.
- Akkor miért d*gtál Johnnal? - szorította meg a kezemet. Nem tudtam válaszolni. - attól, hogy hiányzott meg megutáltad nem kellett volna meg csalnod engem! De most az egyszer megbocsájtok! Nem fog többször előfordulni.
- Nem is fog! De ha most megmutatnád, hogy mennyire szeretsz - húztam végig a kezemet a mellkasán. Próbáltam becsapni a szívemet az eszemmel. Ha gyengének mutatkozom legyőz és irányítani fog. Ha pedig ellenkezek akkor pedig bántani fog. Jobb ha a kettő között maradok. Nem leszek gyenge, nem fog irányítani és nem fogom neki engedni, hogy bántsa a gyerekeket. Talán egyre jobban megszeretem.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezte mikor felém hajolt.
- Persze! - suttogtam.
- Hiányzik a szex? Vagy fogalmazzak úgy, hogy hiányzik John? - mászott felém.
- Owen én nem...
- Hallgass! - csapta meg az arcomat. - most viszont az enyém leszel! - mászott lejjebb majd megszabadított a ruháimtól.

Másnap reggel fapofával mentem le a reggelihez. Owennek már hűlt helye volt az ágyamban. Én érkeztem elsőnek megcsinálni a reggelit. Négy napja a srácok nem is foglalkoznak velem. Csak Johnnal voltak. Owen a "szeretkezésünk" után azt mondta, hogy küldjem el Johnt. Nem érdekli őt, hogy-hogyan csak mire vissza jön Londonból ne lássa meg őt itt.
Valaki át karolt hátulról. Azonnal felismertem mikor megmarkolta a mellemet.
- Mi a baj Jenna? - morogta a hajamba.
- Az, hogy ne érj hozzám! - húzódtam el tőle.
- Azt hittem, hogy viccnek szántad a tegnapit! - lépett mellém. Bárcsak az lenne!
- Pedig nem az! És szeretném, ha békén hagynál minket! - mondtam magam elé közben a zsemléket vágtam fel.
- Jenna ezt nem gondolod komolyan
- De igen! Búcsúzz el a gyerekektől! - kentem meg a zsemléket vajjal.
- Mondj egy okot!
- Neked barátnőd van. Nekem viszont barátom.
- Másik okot! - motyogta. Nem válaszoltam. - te bele szerettél? - fordított maga felé.
- Talán igen! - fordultam vissza. - John minket már nem köt össze semmi! Csak a srácok. - mondtam.
- Ezt nem! Nem foglak csak így itt hagyni titeket. Nem fogok elmenni mert te azt mondtad! És nem hiszem el, hogy bele szerettél! - morogta. Lecsaptam a kést a pultra majd megnéztem hogy figyel-e minket valaki. Mérgesen néztem rá.
- John, ha még életben akarod látni a fiaidat és engem is akkor - néztem be az étkezőbe. Owen nézett minket. - elmész! Eltűnsz és elfelejted ezt a két hetet! Még azt is hogy fiaid vannak! - mondtam dühösen.
- Hallani akarom!
- Mit?
- Hogy szereted Owent.
- John, én Owent szeretem! - mondtam hangosabban majd Owenre néztem csak bólintott egyet majd elment.
- És engem már nem? Hisz azt mondtad, hogy nem tudsz elfelejteni!
- Nem érzek irántad semmit! - fordultam vissza. - Már kétszer átvertél! Harmadjára nem fogom engedni!
- Hát jó! - ment kifelé. Miközben befejeztem a szendvicseket azon gondolkodtam, hogy milyen érzéketlen vagyok. Azt hittem hogy nehezebb lesz őt elküldeni. De még a szívemet sem zavarta meg. Lehet tényleg beleszerettem Owenbe?
Mikor kivittem a szendvicseket John ott ült a megszokott helyen vele szemben Owennel! Nagyot nyeltem majd elindultam. Letettem az ikreknek a tányérokat majd amikor magamnak akartam letenni akkor Owen az ölébe húzott.
- Jó reggelt szépségem! - puszilta meg az arcomat.
- Neked is! - mosolyogtam majd megpusziltam az ajkait.
- Jól aludtál? - simított végig a combomon.
- Lefárasztottál, szóval igen! - haraptam bele a zsemlémbe. - kérsz? - nyámmogtam majd a szájához nyomtam a zsemlét amibe beleharapott.
- Hmm ez finom! - nyámmogta majd a fülemhez hajolt. - nem megmondtam, hogy küld el? - nyomta az oldalamon pihenő kezét a bordáim közé. Iszonyatosan fájt.
- Hidd el, hogy elfog menni! - fogtam meg a kezét.
- Úgy legyen! - puszilta meg az arcomat, majd Johnra néztem aki irigykedve nézett minket. - a fiúk mikor jönnek le? - kérdezte.
- Nem tudom, de addig sem zavarnak! - kezdtem csókolni az ajkait. Gyengéden és szenvedélyesen.
- Te aztán mániás vagy! - motyogta majd ő kezdett csókolni.
- Elnézést fiatalok! - zavart meg minket Peter. Mosolyogva szakadtunk el egymástól. - elkélne egy kis segítség!
- És miben? - kérdeztük egyszerre.
- Ma érkezik pár vendég és amint elnézem az időt nem lesz valami túl fényes éjszakánk! - mondta. - nincs segítségem és csak rád számíthatok Owen! - fogta meg a vállát.
- Szóval miben kell segíteni? - simított végig a hátamon, hogy száljak le róla. Lassan álltam fel.
- Fát kellene hasogatni! - mondta Peter. - ráadásul nem is keveset! - indult kifelé. Owen furán kezdett mosolyogni, majd elindult John felé.
- Na barátom! Vegyük hasznát neked is! - csapott John vállára! - mivel elég jó barátok lettetek Jennával és Jenna a barátnőm ezért olyan mintha családtag lennél! - vigyorgott. - segítesz  nekem fát vágni?
- Persze! - vigyorgott John. Azonnal a tegnap estére gondoltam és arra, hogy bármit csinálhat vele Owen édes kettesben.