Sziasztok :) remélem nem felejtettetek el, és olvassátok akik eddig olvasták :) egyszerűen annyira megszerettem ezt a blogot, hogy nem tudom abbahagyni, de egyszer mindennek vége szakad. Szóval csak azt akarom mondani, hogy valamikor érkezek egy teljesen záró résszel! :)
Újév után volt pár nappal. A srácok nem voltak suliban hanem egésznap engem idegesítettek a hülye videó játékaikkal amit eltiltottam tőlük. De ők játszanak velük mert olyan tutkó. Rosalaie viszont jól el van még magában a barbie-jaival és babájával. John nem tudom hol van mindig elmegy valahová. Biztos Edwardhöz vagy megint pókerezik a többi mihasznával. Én pedig a pihe-puha ágyamban fekszek és félálomban azt tervezem el, hogy holnap mit csináljunk hisz vasárnap lesz és mindenki szabad.
A karácsony maga volt a meglepetés Susanna számára. Nem láttam rajta semmi változást bár lehet az még később jön elő. Jeremy és Eathon is meglepődött hisz a karácsony előtt van a szülinapjuk. Kétszer kaptak ajándékot, de csak most kivételesen.
- Anya! - lökött meg Jeremy. - anya - simította meg a vállamat.
- Mit csináltatok már megint? - motyogtam.
- Hívnak! - mondta ijedten.
- Ki az? - kérdeztem.
- Vani néni - mosolyogta.
- Mondtam már, hogy ne hívjátok így! - ültem fel nagy nehezen majd Eathon átnyújtotta a telefont.
- Szia Vanessa. Mi újság? - kérdeztem álmosan közben azt mutogattam a srácoknak, hogy menjenek kifelé.
- Szia Jenna! - szipogta.
- Minden rendben?
- Nincs!
- Mond el! - feküdtem vissza majd a másik kezemmel simogatni kezdtem gömbölyű hasamat.
- Edward nem foglalkozik velem. - zokogta. - így nem tudom elmondani. Oda mehetek hozzátok? - kérdezte.
- Ennyire durva? - sóhajtottam.
- Durvább! - suttogta.
- Akkor gyere és mond el. - ültem fel ismét majd kimásztam az ágy szélére és felvettem a mamuszomat.
- Oké. Pár perc és ott vagyok. - motyogta.
- Vezess óvatosan! - figyelmeztettem majd kinyomtam a telefont. Felálltam és kimentem a szobából majd átnéztem Rosaliehoz. Szépen játszott a babáival.
- Jön majd Vanessa. Köszönsz neki? - kérdeztem tőle.
- Majd igen mami! - mondta. Általában visszahúzódik, de most nem.
- Akkor lejössz? - kérdeztem.
- Igen. - állt fel. - hozza Viktóriát is? - nézett rám.
- Nem tudom! - fogtam meg a kezét. Olyan mint ha testvérek lennének, csak vele játszik normálisan.
- Kár. - sóhajtotta miközben lefelé mentünk a lépcsőn.
- Felhívjam? Még lehet nem indult el. - mutattam fel a telefont. Csillogó szemekkel bólintott egyet. Megálltam a lépcsőalján majd újra hívtam Vanessát.
- Mond! - szólt bele nyugtalanul.
- Elindultál már?
- Még nem. Miért?
- Hozd Vickyt is! - mosolyogtam Rosaliera.
- Persze, hogy viszem.
- Oké, akkor majd jöttök. - mondtam majd kinyomtam.
- Na hozza? - kérdezte Rosalie.
- Igen. - bólintottam. - gyere igyunk valamit. - húztam a konyha felé. Az ikrek is ott voltak és gumi cukrot ettek a pulton ülve. Az én fehér márvány pultomon! Bár mást is csináltunk már ott Johnnal, de az egyszeri alkalom volt. És persze alaposan letakarítottam utána.
- Tehát mikor oda érsz el kell tőle venni azt a lándzsát. - mondta teli szájjal Jeremy. Mérgesen indultam meg feléjük.
- Értem de... - kezdte Eathon de kikaptam a kezéből a gumi cukrot és megálltam előttük.
- Miért ott ültök? Tudom, hogy menő, de ott szoktam a reggeliteket csinálni - fújtam rájuk mint egy sárkány.
- Máskor nem szólsz! - dünnyögte Jeremy.
- Na fogd be a szádat és szállj le a pultról! - mutogattam.
- Oké anya! - motyogták.
- Meg ne lássam még egyszer, hogy itt ültök! - mondtam hangosabban majd bekaptam egy gumi cukrot.
- Hé az a miénk! - nyúlt a zacskóért Eathon.
- Nem tudjátok ti miből készül ez! - emeltem fel a kezemet. - gondoltatok már arra, hogy hová lesz az a sok csont a húsokból? - indultam a pult másik oldalára.
- Nem anya. - motyogták. Csak felmutattam nekik a gumi cukros zacskót. - anya az nem igaz. - mondta Jeremy.
- Ezt csak azért mondod, hogy ne együnk belőle! - érvelt Eathon.
- A papa is szokta enni!
- Apátok mindent megeszik amit a kezébe adnak! - tettem még egy macit a számba.
- Akkor te miért eszed? - kérdezte Eathon. Megálltam a rágásban majd elvigyorodtam.
- Mert finom! - mondtam kis kányosan. - na jól van nyertetek! - csúsztattam oda nekik a pulton. - aztán megne halljam hogy nyávogtok mert elfogyott! - figyelmeztettem őket. A hűtőhöz sétáltam majd kivettem egy banánt, egy almát és egy kiwit. Vanessa kedvenc turmixa.
- Kérdezd te. - motyogta Eathon.
- Anyu mennyi kis tesónk lesz még? - nyögte ki Jeremy.
- Nem tudom! - csuktam be a hűtő ajtaját. - ha rajtam múlik legfeljebb még egy! De ha apátokon akkor milliárd! - sétáltam a turmixhoz.
- És mikor lesz még? - kérdezte Eathon.
- Még ők sem bújtak ki! - mutattam a hasamra. - ennyire akartok kis testvért?
- Rosalie már olyan nagy. - mondta Jeremy.
- Ti vagytok hozzá nagyok! Majd jön két rossz csont akár csak ti és majd játszatok. - vettem elő egy kést.
- Anya megjöttek Vanessáék! - rohant a konyhába Rosalie.
- Megyek! - fordultam meg mosolyogva. - aztán köszöntök Vanessanak majd felmentek. És nem zaklatjátok a lányokat! Okés? - toltam ki felé az ikreket.
- Igen anya! - motyogták.
- Mert ha meghallok egyszer is valakit sikítani mint a múltkor egész éves büntetés lesz! - magyaráztam.
- De anya - kezdték, de addigra kinyitottam az ajtót.
- Ó hát sziasztok! - mosolyogtam rájuk, de mikor megláttam Vanessa arcát azonnal le hervadt. - gyertek beljebb! - intettem a kezemmel.
Fél órán át hallgattam Vanessa kis előadását, hogy milyen Edward és hogyan bánik vele. Nem értettem miért akadt ki ezen, hisz csak beszélniük kéne egymással a gondokról.
- Négy hónapja nem törődik velem. Mióta megszülettek az ikrek! - zokogta.
- Vanessa. - öleltem magamhoz.
- Ti olyan jól megvagytok! - motyogta a vállamba.
- De hogy is! Nekünk is vannak hibáink de mi megbeszéljük! - mondtam. - szoktatok egyáltalán beszélgetni? - hajoltam el.
- Mostanság nem.
- De hisz Susannáéknál olyan jól megvoltatok!
- Az csak színjáték volt. Látszott rajtunk, hogy valami nincs rendben! - törölte le a könnyeit. - de hol van John? - nézett körül.
- Nem tudom! - vontam meg a vállamat. - de tudod mi benne a jó? Hogy nem is érdekel!
- Megcsal? - kérdezte halkan.
- Nem. Vanessa ne is gondolj ilyenekre. Csak kicsit összekaptunk a múltkor. - indultam a turmixhoz. - már tervezgeti a következő gyerekszobát és arra jutott, hogy egy másik házba kell költöznünk! - bontottam ki a banánt. - mert már nincsen szoba nekik. Mire én azt mondtam, hogy - vágtam fel a banánt. - majd a következő feleségednek és erre megsértődött és nem szól hozzám. - magyaráztam a veszekedéseinket. A több gyereket akarok veszekedést, a turnéjuk veszekedést, az ikrek szobájának színe veszekedést és a többi apró házastársi veszekedést. Csak dőlt belőlem minden szó amíg elkészítettem neki a turmixot.
- Aha. - mondta mikor oda adtam neki a poharat és leültem mellé.
- Sokat veszekszünk, de szeretjük egymást. Néha megtudnám fojtani de néha megölelgetem csak úgy és csókolgatom is meg hát egyéb ágybeli dolgok! - pirultam el. Nem figyelt Vanessa csak bambult a hasam felé. Majd azt vettem észre, hogy a könnyei potyognak. Aztán le esett, hogy azért mert a hasamat bámulta és szeretne még gyereket. Vagy Edward szeretne még.
- Gyerek ügy igaz? - fogtam meg a vállát.
- Nem akartam mondani. - suttogta. - de Edward mániás mint John. És én nem szeretnék úgy kinézni mint egy bálna. Elég volt kétszer! - motyogta. - te viszont olyan szép vagy várandósan. Én meg tényleg egy tehén vagyok! - bámulta továbbra is a hasamat.
- Nem vagyok szép terhesen. Csak csodálatos minden szemnek, hogy egy vagy két élet fejlődik benned. És szerintem is csodálatos. Plusz nem magadnak kell tetszened terhesen hanem Edwardnek. És ha neki tetszel mindenkinek tetszel! - biztattam.
- Jenna én nem is tudom - kapkodta a levegőt.
- Huszonhét vagy. Mond meg Edwardnek, hogy még ráértek! - ütögettem meg a vállát. - És állj a talpadra! Mond meg neki amit érzel.
- Ezt, hogy érted? - nézett rám.
- Hogy érteném? Mindig is engedtél az embereknek. - álltam fel. - kezdjük ott, hogy én azt akarom, hogy vágasd le a hajadat. Te erre mit mondasz?
- Hogy oké. Mert úgy is meguntam már, hogy ilyen hosszú. - mutogatott. Hirtelen rúgott gyomszájon az egyikőjük mire a hasamhoz kaptam.
- Huh, hát nem erre számítottam! Lehetnél kicsit szigorúbb is. - morogtam a fogaim közül.
- Jól vagy?
- Persze csak kaptam egy gyomor boxot! - legyintettem majd kiegyenesedtem. - tehát... új kocsit szeretnék venni! Mit mondasz?
- Hogy ezt mond meg Johnnak. - motyogta.
- Jaj Vanessa. Játszunk olyat, hogy én vagyok Edward és ezen veszekedtek. - támaszkodtam a pultnak. - új kocsit szeretnék.
- Nincs rá pénz! - mondta normális hangnemben. Felvontam a szemöldökömet és kérdően néztem rá. - mert most másra kell! - motyogta.
- Milyen másra?
- Ruhákra és pelenkákra a gyerekeidnek! - mondta. - meg játékokra.
- De nekem kell egy új kocsi! - csaptam egy kicsit a pultra.
- De még a mostani se régi! És még jó! - mondta.
- De nekem más fajta színű kell! Az olyan csúnya. - vágtam fancsali képet.
- Az ezüst szürke miért csúnya? - nézett rám kérdően.
- Mert ezüst! És ha nekem arany kell? - vontam meg a vállamat. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Edward pont ilyen! - mosolygott Vanessa.
- Akkor most elmegyünk - kezdtem bele mire észbe kaptam, hogy John elvitte a kocsit. - vagyis mész. És megbeszéled vele a dolgokat! - motyogtam.
- És te miért nem jössz? Egyedül nem hiszem, hogy menne. - nézett rám ijedten.
- Mert a drága férjem elvitte a kocsinkat. - morogtam.
- Tényleg nem tudod, hogy hová ment? - kérdezte.
- Nem. De most már kezdi fúrni az oldalamat! - kaptam el a telefont a pultról majd őt hívtam. A mellkasom fel le járt a mérgességtől. Vártam és vártam mire felvette.
- Itt a szexi férjed. - szólt bele a telefonba.
- Itt pedig a nagyon mérges feleséged. Merre jársz? - kérdeztem majd Vanessára néztem aki a turmixot szürcsölgette.
- Amit reggel megbeszéltünk!
- Mit beszéltünk reggel? - húztam össze a szemöldökömet.
- Hát tudod. A izét. - motyogta. Nem emlékszem semmire ami reggel történt. Gondolkodtam egy kicsit majd eszembe jutott.
- Jaaa. Ott van melletted mi?
- Igen. - motyogta.
- A párja is. - néztem Vanessára majd elhajoltam a pulttól és kimentem a nappaliba. - figyel John. Ez már komolyan nem normális. Beszélj Edwarddel. Legyen kedvesebb Vanessával. - mondtam halkan.
- Te beszéltél már vele?
- Igen és nagyon ki van. Mondtam neki, hogy álljon a talpára és mondja meg, ha nem tetszik neki valami.
- Ezt Edward is mondta. Akkor mi legyen?
- Gyere haza, én vissza küldöm Vanessát és rabold el a gyerekeket. Had legyenek kettesben. - léptem vissza a konyha ajtóba.
- Ezt vázolom az apjuknak is. Aztán feljelentenek mert nincs elég gyerekünk.
- Szerinted nincs elég!
- Nem bánnám ha tényleg hét lenne. Az olyan sok lenne.
- Jaa kész óvoda! - morogtam. Közben vissza sétáltam Vanessához.
- Tudod, hogy nem erőltetek semmit!
- Csak nem tudod felhúzni azt a szerencsétlen...
- Persze, én nem szedtem a bogyókat.
- De ha használnál akkor most sem lennék terhes.
- Ha szóltál volna felhúztam volna.
- Tudom mit veszek a negyedik házassági évfordulónkra!
- Gumit igaz?
- Annyit, hogy mind a húsz ujjadra is jusson alkalmanként! - morogtam.
- Per szeretkezés? - kérdezte.
- Per amennyiszer elmondtam, hogy vegyél és húzd fel! - emeltem fel a hangomat, majd kinyomtam a telefont.
- Te aztán megadod a módját! - mondta Vanessa.
- Mert igazam van. Te viszont most haza mész és beszélsz Edwarddel! - állítottam fel.
- De így? - állt meg majd végig mutatott magán.
Amilyen gyorsan csak tudtam felvonszoltam a szobámba és adtam rá egy dögös ruhát és kisminkeltem. Én nem ismertem fel a saját unokatestvéremet.
- Aztán Vanessa állj a sarkadra és mond meg neki, mert te is Andrews vagy. - toltam lefelé a lépcsőn.
- De te anyukádtól örökölted a nagyszájúságot.
- Fogd be és legyél vérbeli Andrews! - nyitottam az ajtót. Mikor kitoltam rajta John akkor parkolt le.
- Hát itt a csodabogár! - ment Vanessa a kocsihoz.
- Fogd be. Gyakorolj oda felé menet! - intettem neki. Beszállt a kocsiba majd elhajtott. John vigyorogva szállt ki és lépett a hátsó ajtóhoz.
- Segítenél, gömbi? - nézett rám. Undokan léptem mögé és fogtam meg a kocsi ajtaját. Mélyen szívtam be a téli levegő szúrós illatát és próbáltam megállni, hogy ne fogjam meg John fenekét, miközben behajol a a gyerekekért. Kezemet a hátára raktam majd lefelé csúsztattam. Ördögien elvigyorodtam, majd belemarkoltam feszes fenekébe.
- Anya héj! - bújt ki a kocsiból egy babyvel. - ez intim terület! - vigyorgott. - ő itt Jared. - nyújtotta át a babát.
- Milyen változékony név járás és fogadok, hogy E-vel kezdődik a másikójuk neve. - vettem el tőle Jaredet.
- Ne gúnyolódj! - puszilta meg az ajkaimat. - menj befelé! Nincs rajtad kabát! - tolt befelé majd átment a kocsi másik oldalára. Bementem és leültem Jareddel a kanapéra. Néztem egy ideig majd rájöttem, hogy a mi jövevényeinknek még nincs neve. És arra is, hogy milyen helyes Edward kisfia. Gondolom ő nem sajátítja ki magának a gyerekeit.
- Hideg van! - csukta be az ajtót John majd felém jött. Elvigyorodtam ahogyan a kék táska lógott a vállán és a tetőtől talpig bebugyolált babát hozza. Soha nem láttam így tündökölni. Olyan helyes még így is. De Johnnak mi nem áll jól?
- Perverz gondolatok? - kérdezte mosolyogva.
- Nem! Csak nem láttalak még négy hónapos csecsemővel. Jól áll. - pirultam el.
- Nem soká a sajátunkat foghatom a kezemben. - ült le mellém majd egy puszit adott az arcomra.
- Vetkőztesd le! - mondtam majd Jaredről elkezdtem lefelé húzni a kezes-lábast.
- Őt Evannek hívják! - motyogta miközben vetkőztette.
- Szép név! - mondtam majd lehúztam a sapkáját. - készen is vagyunk! - tartottam a kezemben majd Johnra néztem.
- Olyan gyors vagy! - morogta majd kihúzta Evan kezét.
- Évek kérdése. - vigyorogtam. - teljesen úgy néznek ki mint Edward! - mondtam.
- Ő az apjuk! - dobta oldalra John a kezes-lábast. - majd ők is rám fognak hasonlítani! - nézett a hasamra.
- Már az első kettő is a klónod! - bújtam hozzá majd közösen hátra dőltünk a kanapén.
- Szent a béke? - karolt át.
- Eddig is az volt! Csak szeretek veled veszekedni. Az olyan
- Felszabadító! - fejezte be a mondatomat.
- Komolyan új házat akarsz? - néztem rá.
- Igen. Mert azt mondtuk Edwarddel, hogy egyházban fogunk lakni. Vagy szomszédságban.
- De ez a ház teli van emlékekkel. Meg Rosalie rajzaival a falba vésve. - motyogtam.
- Igen tudom!
- Miért nem újítjuk fel? Átfestjük, másik szobába megy mindenki...
- De akkor eltűnnek a rajzok!
- De tudom, hogy a réteg alatt van. - hunytam le a szememet. - meg átmehetnénk Rosalie szobájába. Az sokkal nagyobb mint a miénk! - morogtam. - és abban még nem jártunk! - mondtam halkan.
- Te csak arra gondolsz? - lökött meg.
- Mert te mire gondolsz folyamatosan? Biztos nem az ebédre. A múltkor is a hátsómat nézted miközben főztem. - néztem rá.
- Mert olyan formás! - mondta kisfiúsan. - és legeltettem a szememet. - hajolt közelebb hozzám majd csókolni kezdett. Lágyan mint mindig és érzékenyen. Imádtam ahogyan csókol. Olyan tökéletes amilyen John. Kezét amely átölel a mellemre rakta és belé markolt. Éreztem, hogy a kezében Evan mocorogni kezd.
- John! - motyogtam.
- Tudom! - emelte a kezét a mellemről de tovább csókolt.
- John, Evan felébredt! - hajoltam el tőle.
- Biztos éhes. - állt fel.
- Hoztál neki?
- Edward a kezembe nyomott egy csomót! - vette el a táskát. - amúgy van egy hírem! - mosolygott.
- Milyen híred? - egyenesedtem ki.
- Levágatom a hajamat! - indult a konyhába.
Érezted már úgy hogy minden rendben van? Minden a helyén, elintéztél mindent, boldog lehetsz a családoddal. Mikor azt hinnéd, hogy semmi nem szakít el tőle, de aztán ő tesz téged tönkre. A szüleid is ellened fordulnak. Született két tündéri gyereked, attól aki tönkre tett. Megváltoztatja az életedet majd elhagy egy hülyeség miatt...
2013. július 23., kedd
2013. június 20., csütörtök
55. rész: Rossz a jóval
Sziasztok megint :D szóval ez a rész két napomba tellett! De úgy írnám még! Lenne még mit írnom... de nem akarok, mert hamarosan jön az új blog és majd abba beleírom!
Tényleg a szavazás... Hát öt ember szavazott eddig! Remélem lesz több is, aki kíváncsi és olvasni fog belőle valamit! :)
A nőgyógyásznál feküdtem az ultrahangnál. Izgultam, hisz most tudom meg a baba nemét. Ez a harmadik ultrahangom, de még mindig izgulok. Tudom, hogy minden rendben, de azért azaz alap izgalom ott van. Főleg, úgy hogy már vagy tíz perce húzogatja az ultrahangot az alhasamon. Nyugodtan tűrtem és néztem, hogy mit néz, mert azért némi tapasztalatom azért van.
- Végeztünk! - vette el az ultrahangot rólam.
- Minden rendben? - kérdeztem miközben letöröltem a hasamról a gélt.
- Mint mindig. - sóhajtott majd visszagurult az asztalához a székkel.
- Csak? - húztam le a pólómat. - tudom, hogy van valami még.
- Az mindig van! - bökött a monitor felé, ami az ultrahang képet mutatta. - két szív hangot hallottam és meg is mutatkoztak. Úgy néz ki fiúk lesznek! - mosolygott. Csak bámultam az orvosra, majd az aszisztensére. Aztán leesett a többes szám és a kettő szívhang.
- Ikrek? - mondtam halkan, majd a hasam felé mutattam.
- Igen ikrek! - vigyorgott. Pislogtam párat, majd felálltam és összeszedtem a cuccaimat. - jól van? - kérdezte az orvos.
- Persze. Igen. Csak tudja, nem magának fog megnőni a hasa a negyvenszeresére, nem maga fog, úgy kinézni mint egy bálna és nem magának lesz öt gyereke. Úristen még kimondani is szörnyű. Mi lesz, majd ha ott fognak körülöttem rohangálni? - morogtam.
- Tudja ez ellen tenni is lehetett volna! - mondta az orvos.
- Ezt mondja meg a tökfejű férjemnek is! - mondtam, majd kikaptam a lapot a kezéből és elindultam kifelé.
Egész úton haza felé azon gondolkodtam, hogy hogyan mondom el Johnnak. Egyszerű kimondani, de még is fura. Már megint. Lassan vezettem az úton, koncentráltam. Szédültem vezetés közben. Szerencsémre pont a házunk előtt jött rám a hányinger. Ahogy csak tudtam beálltam és indultam befelé.
Amikor készen lettem az ebéddel, azon gondolkodtam, hogy most minden milyen rendben van a házban. Köztem és John között. Az egész családban boldogság és békesség van.
- Mikor eszünk drágám? - kérdezte John.
- Mindjárt - szipogtam. - csak hűlnie kell! - motyogtam majd letöröltem a könnyeimet és megfordultam.
- Miért sírsz? - lépett elém.
- Csak mert olyan boldogok vagyunk most. Meg minden jól alakult eddig.
- Eddig? Ezt hogy érted? - tette a kezét a karomra, majd végig simitott rajta.
- Hogy most már valami rossznak kell történnie. Vagy nem tudom, de érted mire célzok? - néztem a szemeibe.
- Aha értem. - sóhajtott. Furán néztem rá, majd ellépett előlem és elindult az ebédlő felé.
Átvittem a leveses tálat az ebédlőbe majd enni kezdett a nagy család. Ami lassacskán hét tagú lesz. Heten leszünk, mint a gonoszok.
Jó ízűen falatoztam a sült húst és a borsót, mikor azt vettem észre, hogy John nem eszik csak lökdösi a borsót. Amikor az mondta, hogy Aha értem nem gondolta komolyan. Vagy már megtörtént a rossz? Vagy történt vele valami!
Vártam amíg a srácok végeznek az ebéddel, majd Johnra néztem.
- Minden rendben? - kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább lökdöste a borsót.
- Mit kérdeztél? - nézett rám.
- Csak nem ettél semmit és mindig isteníted a főztöm most meg egy falatot sem ettél. Van valami baj?
- Nincs semmi baj! - mosolygott rám.
- Tudod bármit elmondhatsz! - biztattam.
- De komolyan nincs semmi! - hajtotta le a fejét.
- Biztos nincs? - kérdeztem ismét.
- Jenna hányszor mondjam még, hogy nincs semmi? - ordította majd levágta a villát, felállt és kiviharzott. Mély levegőt vettem és próbáltam lenyelni az iméntit. Felálltam, majd leszedtem az asztalt. Ahogy a konyhába értem a tányérokkal hallottam ahogyan csapódik a bejárati ajtó. Kinéztem az ablakon és láttam hogy John mérgesen beszáll a kocsiba majd elhajt.
- Menekülj a gondjaid elől John. Úgy, mint régen. Nekem nem kell róla tudni! - morogtam magam elé miközben teli engedtem a mosogatót.
Késő délután volt. Rosalie csendben nézte a szokásos délutáni meséjét. Az ikrek a szobájukban tanultak amikor eszembe ötlött, hogy lehet Edwardhöz ment. Azonnal kaptam az alkalmon és Vanessát tárcsáztam.
- Szia Jenna mi a helyzet? - szólt bele kedvesen.
- Szia, csak szeretnék kérdezni valamit! - álltam fel a kanapétól majd a konyhába sétáltam.
- Nyugodtan!
- John ott van? - kérdeztem halkan.
- Igen már egy jó ideje
- Kb mióta?
- Kb dél óta, de miért kérdezed? Összevesztetek?
- Nem. Csak nem mond el valamit. És idegesít.
- Pont úgy mint Ed. Pár hete elég furán viselkedik.
- Történhetett valami a családjukban. De úgy is kihúzom belőle, majd ha hazajön.
- Sok szerencsét!
- Te is próbálkozhatnál.
- Ó én már kb két hónapja hozzá sem szólok. Vagyis ő énhozzám.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Még nem. Csak...
- Csak mégis! Tudom milyen érzés. Figyelj Vanessa kihúzom belőle, amit csak tudok. Holnap hívlak! - mondtam, majd el köszöntünk és letettem. Nem voltam nyugodt. Egyáltalán nem. De próbáltam és nem ment.
- Anya gyere! - kiabálta Jeremy. Útközben adtam Rosalienak egy puszit, majd fel mentem a srácokhoz.
- Na mi az? Mit nem tudtok már?
- Eathon azt mondta, hogy a négyszer hat az huszonnégy. Szerintem meg huszonhat.
- Nekem van igazam, ugye? - nézett rám Eathon.
- Elméletileg tudjátok a szorzótáblát, nem?
- De igen, csak Jeremy nem! - gúnyolta Eathon. Leültünk, majd elmondattam velük a szorzótáblát. Néha Jeremy nem tudta, néha Eathon kavarodott bele.
- Szóval addig nem fekszetek le aludni, amíg nem tanuljátok meg!
- De anya! - nyafogták.
- Semmi de! Még van időtök szóval tessék hozzá látni! - álltam fel, de megszédültem és az asztalba kapaszkodtam.
- Anya éhes vagyok! - motyogta Rosalie.
- Mindjárt megyek! - mondtam, majd lassan kiegyenesedtem.
- Milyen kaját kérsz Rosalie? - állt fel Jeremy. - van finom vajkrém. Meg szalámi. - indult kifelé.
- Anyu jól vagy? - kérdezte Eathon. - megint apu miatt vagy rosszul?
- Nem. De hogy is. Csak megszédültem. Egész nap rosszul voltam. - ültem vissza.
- Nem igaz anyu! Hallottuk, hogy kiabált veled. - nézett rám.
- A babák miatt vagyok ilyen! Az apád viszont nem kiabált, csak ideges volt egy kicsit. Majd ha haza jön megbeszéljük. - magyaráztam.
- Anya, ha apu megint egy segg fej lesz mi veled megyünk! - fogta meg a kezemet. Tátott szájjal néztem rá.
- Ezt honnan szedted?
- Edward bácsi mondta. És igaza van! - mosolygott.
- Inkább tanuld meg a szorzótáblát pöcskös! - fordítottam el a fejemet. - a majd' kilenc éves fiam kioktat! - néztem rá meglepődve. - a világ békét is megoldanád? - kérdeztem.
- Ha tudnán, hogy mi az még azt is. Anyu érted mindent! Apu sokat mesélt a kapcsolatotokról és arról, hogy hogyan születtünk meg! - magyarázta. - azt is elmondta, hogy sokat veszekedtetek.
- Szóval ezért lóg veletek ilyen sokat?!
- Mi kérdeztünk tőle. Nem mindenre válaszolt. - vigyorgott.
- Mikre nem válaszolt? - kérdeztem meglepődve mire csak vihogott egyet. - meg mondanál valamit? - hajoltam közel hozzá. - te hány éves vagy?
- Drága anyu ahogy te is mondtad már majdnem kilenc! - mondta büszkén, majd egy puszit adott a homlokomra.
- Néha többnek nézlek öcsi! - álltam fel.
- Anyu már nem én vagyok a legkisebb. Ne hívj így! - fordult a füzete felé. Megráztam a fejemet, majd elindultam kifelé. - és anyu! - szólt utánam.
- Mondjad pöcörős!
- Nagyon szeretlek anyu! - mondta fülig érő vigyorral.
- Én is szeretlek te vénség! - mondtam mosolyogva, majd elindultam lefelé. Az élet legnagyobb ajándéka a gyermek. Jobban ismer, mint bárki más és jobban óv, mint én őt. Meg kell őket becsülni hisz öreg korunkra ők vigyáznak majd ránk! És persze ők választják ki az idősek otthonát.
- Rosalie menj készülj elő a pancsizáshoz! Jeremy te meg menj és tanuld a szorzótáblát! - adtam ki a parancsokat. Vissza mentem fel a fürdőszobába és vizet engedtem a kádba. Azon járt az eszem, hogy miért ilyen John. Már megint! Miért kiabált? Nem szokott és ha akar is visszafogja magát. Egész nap jó kedvében volt amíg vigyázott a gyerekekre. Vagy lehet ők csináltak valamit és rajtuk húzta fel magát. De inkább rajtam töltse ki a dühét, mint a gyerekeken! Fogalmam sincs, hogy miért kiabált!
- Anya jól vagy? - kérdezte valamelyik fiú gyerekem. Nem ismertem fel a hangját.
- Persze. - zokogtam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Akkor miért vagy így összekuporodva a kád mellett? - kérdezte Jeremy. - apu miatt igaz?
- Nem. Nem miatta! Csak a hormonok! - álltam fel. - gyere Rosalie! - hívtam oda magamhoz, majd bele emeltem a kádba. - ti pedig velem jöttök! - fordultam az ikrek felé, majd kitoltam őket a fürdőszoba elé. - miért szóltok bele a felnőttek dolgába? Inkább tanuljátok meg felé a szorzótáblát, majd utána beleszólhattok! Nyomás! - mutattam a szobájuk felé.
- Anyu mi csak jót akartunk! - motyogták befelé menet.
Miután meséltem Rosalienak nyolc mesét és betakargattam az ikreket is elindultam lefelé, hogy megvárjam Johnt. Nem kellett sokat várnom, ahogy leértem a harmadik lépcsőfokra nyitódott az ajtó.
- Még is hogy a francba mondjam el neki? - dörmögte alig érthetően maga elé. - hogy? Hogy? Hogy? - csukta be az ajtót. De mit kell elmondanod John? - hogy a francba lehet elmondani egy rákot? Hogy? - fordult meg, majd rám meredt. Ledöbbenten néztem rá. Átfutott az agyamon minden. Nyeltem egyet, majd a konyhába mentem. Bassza meg! Lehet ő a rákos? Vagy Edward és ezért nem szól Vanessához? Vagy Susanna és ezért nem akarta, hogy meglátogassuk? A francba! A szemem könnybe lábadt, a gyomrom egy gombóc volt a torkomban és a végtagjaim remegtek. Minden lehetőség rossz! Nagyon rossz! Csak abban reménykedtem, hogy nem John az! Mert ha elveszítem én belehalok! Tudom, hogy rossz másnak kívánni betegséget, de ez most tényleg komoly. Ha John elmegy én is megyek vele. Nélküle semmi nem ugyan olyan.
Aggódó, félő és ideges gondolataimat egy sóhaj szakította félbe. A mosogató felett álltam és lehunyt szemmel.
- Te vagy beteg John? - kérdeztem halkan. Nem válaszolt. Éreztem, hogy valamit mondani akar csak nem tudja, hogy hogyan! - a francba John! Válaszolj! - fordultam meg. - te vagy rákos? - kérdeztem elcsukló hangon. Ahogy láttam, hogy hogyan csillog a szeme az összegyűlt könnytől, majdnem elsírtam magam.
- Nem! - mondta halkan. A pultnál lévő székekre mutatott, hogy üljünk le. Biztos látta rajtam, hogy remegek. Leültem a széléhez ő pedig mellém.
- Nem én vagyok rákos, drágám. Egyáltalán nem! De sajnálom ami az ebédnél történt. Nem tudom, hogy miért kiabáltam rád! Mostanában nagyon feszült vagyok. Sajnálom! - mondta megbánóan. Nem nézett rám csak a pulton összekulcsolt kezét bámulta.
- De ki a rá... - kezdtem bele.
- Amikor meglátogattuk anyukádat még Dublinban, anyával összekaptunk. Nem mondtam el, hogy miért. De akkor derült ki róla, hogy cisztát találtak a mellében. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, de nem ment el mert azt mondta, hogy biztos félre néztek valamit. Pár napja viszont kiderült, hogy mellrákja van! - mondta elcsukló hangon. Hirtelen nem tudtam mit csinálni és mondani sem. Tátott szájjal néztem magam elé és próbáltam felfogni. - Jenna az anyám megfog halni! - mondta halkan. Az arcomon végig folyt egy könnycsepp, majd amilyen gyorsan csak tudtam oda kaptam a kezéhez és megszorítottam azt. Vele kell lennem. Támaszkodhat rám. Hallottam, hogy zokogni kezd, majd a keze is remegett.
- Gyere! - húztam magamhoz majd szorosan megöleltem. A vállamba fúrta a fejét és ott sírt, mint egy nagy gyerek. - nem tudom mit kell ilyenkor mondani, de én itt vagyok John! Tudod, hogy számíthatsz rám! - suttogtam a fülébe.
- Tudom! - hajolt el tőlem. - de olyan rossz lesz nélküle! - szipogta. - mindig őt hívtam fel, ha valami gond volt köztünk vagy csak beszélni akartam vele!
- Tudom John. Nagyon is tudom milyen rossz! - húztam vissza magamhoz.
- Nem tudhatod! - hajolt el tőlem sértődötten. - mindkét szülőd él! Honnan a francból tudhatnád? - állt fel a székről.
- Tizenhét voltam John! Tizenhét! - álltam fel én is. - mikor "meghaltak" a szüleim. Azt se tudtam mi lesz velem a jövőben! Hogy az utcán fogok élni, vagy nevelőszülőkhöz kerülök és majd a nevelőapám hatszor megerőszakol?! Sírni sem volt időm, John. Mindenki azt mondta, hogy milyen erős vagyok és hogy bírom a szüleim elvesztését! - mondtam neki, de ő háttal állt nekem. - de nagyon nem voltam erős! - hajtottam le a fejemet. - öngyilkos akartam lenni! Többször is. A híd, a csuklóm amit soha nem láttál és ezért ismerem olyan jól London utcáit. Olyan helyen akartam meghalni ahol senki nem ismer, de Frank Andrews lányát ki ne ismerné?! Tizenhét évesen, kis pisisen nem sírtam annyit mint te most! Tudom, hogy rossz, de John te már felnőtt vagy és egy férfi, egy apa és egy férj! Erősnek kell maradnod. Nem szabad összetörnöd! - csak úgy dőltek belőlem a szavak. - csak tudod azt fáj a legjobban, hogy a terhes feleségeden töltöd ki a dühödet! De ha már másra nem vagyok jó akkor nyugodtan használj lábtörlőnek. Csak ne cserélj le ha túl koszos lennék! - mondtam őszintén, majd egy mély levegőt vettem.
- Szükségem van rád! - fordult meg hirtelen. - éppen ezért! Egy hatalmas nagy loser vagyok amiért így beszéltem veled! Ha te nem lennél már régen összetörtem volna, és többet sírnék mint te tizenhét évesen. Nem mondtad soha, hogy megakartad magad ölni!
- Mert gyűlöltem azt a pár hónapot! És szégyelltem magam.
- És azt sem tudom, hogy hogyan bírod ilyen jól! Mikor elmondtam, hogy az apud meghalt sem törtél össze! Hogy csinálod?
- Talán azért mert amikor rossz híreket közölsz mindig terhes vagyok! - néztem rá.
- Tudod mit birok benned annyira? Mibe szerettem bele? - kérdezte. Csak kérdően néztem rá. - hogy olyan nagy a szád! És ami a szíveden az a szádon is. - mondta. - ezért nem tudlak elfelejteni. Nem mintha akarnálak is. De mióta ott a kórházi ágyon elküldtél azóta jobban szeretlek!
- És akkor is sírtál...
- Igen mert szeretlek! És attól félek most is, hogy neked is lehet olyan. - lépett közelebb. - és nem akarlak elveszíteni!
- Engem soha nem fogsz elveszíteni! - mondtam. - és nekem soha nem lesz mellrákom. Legalább is a közel jövőben biztos nem! - mentem közelebb hozzá, majd a nyaka köre tettem a kezemet.
- Ezt ho...
- Tudod mire gondoltam? - hajoltam a füléhez. - hamarosan karácsony és a srácok szülinapja. Elmehetnénk anyukádhoz és ünnepelhetnénk ott!
- Ez nagyon jó ötlet. Anyu biztos örülne neki. De előbb az én drága feleségem betölti a huszonkilencet! - hajolt kicsit távolabb tőlem.
- Tényleg!
- És mit kérsz? Vagy lepjelek meg?
- Mit kérek? Hmm... Egy erős apát, férjet és férfit! Na meg persze két kiságyat. Nem is! Minden baba cuccból kettőt! Ja és kéket! - hadartam az információkat.
- Mi van? Miért kell mindenből... Úrirteen! Ikrek? - kiáltott fel örömében.
- John halkabban! - tettem a kezemet a szájára.
- A héten valami jó hír is! - vigyorgott a kezembe, majd lehajolt.
- John ne már! - tiltakoztam mire felemelt. - megfog fájdulni a derekad a tehén alatt.
- Most, hogy mondod! - engedett el, majd feljebb dobott, hogy kapaszkodjak a nyakába.
- Te hülye vagy! - morogtam.
- Igen ezt már tudom! - mosolygott.
- Ezt akarom én látni!
- Mit?
- Ezt a mosolyt! Én meg ebbe szerettem bele. A kis fiús mosolyodba! És a kis fiús viselkedésedbe. - mondtam mosolyogva majd egy puszit adtam az arcára. - most viszont felvihetsz a szobába.
- Nem! Más terveim vannak! - indult el velem. - elsőnek lezuhanyzunk, majd aztán ágyba bújunk!
- De semmi intimitás! - motyogtam.
- Nem lennék most jó benne! - mondta bánatosan. - de egy jó csók, most jól esne! - mondta, majd megállt a pult mellett és rám nézett. Az a nézés mindent vitt. Látszott a szemein, hogy éhezik valamire. És az a valami én ajkam! Kezemet az arcára raktam és közelebb húztam magamhoz majd egy lágy puszit adtam ajkaira.
- Egy csókot... - nem hagytam, hogy befejezze. Az ajkainak estem és csak tettem a dolgom. Szerettem...
Tényleg a szavazás... Hát öt ember szavazott eddig! Remélem lesz több is, aki kíváncsi és olvasni fog belőle valamit! :)
A nőgyógyásznál feküdtem az ultrahangnál. Izgultam, hisz most tudom meg a baba nemét. Ez a harmadik ultrahangom, de még mindig izgulok. Tudom, hogy minden rendben, de azért azaz alap izgalom ott van. Főleg, úgy hogy már vagy tíz perce húzogatja az ultrahangot az alhasamon. Nyugodtan tűrtem és néztem, hogy mit néz, mert azért némi tapasztalatom azért van.
- Végeztünk! - vette el az ultrahangot rólam.
- Minden rendben? - kérdeztem miközben letöröltem a hasamról a gélt.
- Mint mindig. - sóhajtott majd visszagurult az asztalához a székkel.
- Csak? - húztam le a pólómat. - tudom, hogy van valami még.
- Az mindig van! - bökött a monitor felé, ami az ultrahang képet mutatta. - két szív hangot hallottam és meg is mutatkoztak. Úgy néz ki fiúk lesznek! - mosolygott. Csak bámultam az orvosra, majd az aszisztensére. Aztán leesett a többes szám és a kettő szívhang.
- Ikrek? - mondtam halkan, majd a hasam felé mutattam.
- Igen ikrek! - vigyorgott. Pislogtam párat, majd felálltam és összeszedtem a cuccaimat. - jól van? - kérdezte az orvos.
- Persze. Igen. Csak tudja, nem magának fog megnőni a hasa a negyvenszeresére, nem maga fog, úgy kinézni mint egy bálna és nem magának lesz öt gyereke. Úristen még kimondani is szörnyű. Mi lesz, majd ha ott fognak körülöttem rohangálni? - morogtam.
- Tudja ez ellen tenni is lehetett volna! - mondta az orvos.
- Ezt mondja meg a tökfejű férjemnek is! - mondtam, majd kikaptam a lapot a kezéből és elindultam kifelé.
Egész úton haza felé azon gondolkodtam, hogy hogyan mondom el Johnnak. Egyszerű kimondani, de még is fura. Már megint. Lassan vezettem az úton, koncentráltam. Szédültem vezetés közben. Szerencsémre pont a házunk előtt jött rám a hányinger. Ahogy csak tudtam beálltam és indultam befelé.
Amikor készen lettem az ebéddel, azon gondolkodtam, hogy most minden milyen rendben van a házban. Köztem és John között. Az egész családban boldogság és békesség van.
- Mikor eszünk drágám? - kérdezte John.
- Mindjárt - szipogtam. - csak hűlnie kell! - motyogtam majd letöröltem a könnyeimet és megfordultam.
- Miért sírsz? - lépett elém.
- Csak mert olyan boldogok vagyunk most. Meg minden jól alakult eddig.
- Eddig? Ezt hogy érted? - tette a kezét a karomra, majd végig simitott rajta.
- Hogy most már valami rossznak kell történnie. Vagy nem tudom, de érted mire célzok? - néztem a szemeibe.
- Aha értem. - sóhajtott. Furán néztem rá, majd ellépett előlem és elindult az ebédlő felé.
Átvittem a leveses tálat az ebédlőbe majd enni kezdett a nagy család. Ami lassacskán hét tagú lesz. Heten leszünk, mint a gonoszok.
Jó ízűen falatoztam a sült húst és a borsót, mikor azt vettem észre, hogy John nem eszik csak lökdösi a borsót. Amikor az mondta, hogy Aha értem nem gondolta komolyan. Vagy már megtörtént a rossz? Vagy történt vele valami!
Vártam amíg a srácok végeznek az ebéddel, majd Johnra néztem.
- Minden rendben? - kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább lökdöste a borsót.
- Mit kérdeztél? - nézett rám.
- Csak nem ettél semmit és mindig isteníted a főztöm most meg egy falatot sem ettél. Van valami baj?
- Nincs semmi baj! - mosolygott rám.
- Tudod bármit elmondhatsz! - biztattam.
- De komolyan nincs semmi! - hajtotta le a fejét.
- Biztos nincs? - kérdeztem ismét.
- Jenna hányszor mondjam még, hogy nincs semmi? - ordította majd levágta a villát, felállt és kiviharzott. Mély levegőt vettem és próbáltam lenyelni az iméntit. Felálltam, majd leszedtem az asztalt. Ahogy a konyhába értem a tányérokkal hallottam ahogyan csapódik a bejárati ajtó. Kinéztem az ablakon és láttam hogy John mérgesen beszáll a kocsiba majd elhajt.
- Menekülj a gondjaid elől John. Úgy, mint régen. Nekem nem kell róla tudni! - morogtam magam elé miközben teli engedtem a mosogatót.
Késő délután volt. Rosalie csendben nézte a szokásos délutáni meséjét. Az ikrek a szobájukban tanultak amikor eszembe ötlött, hogy lehet Edwardhöz ment. Azonnal kaptam az alkalmon és Vanessát tárcsáztam.
- Szia Jenna mi a helyzet? - szólt bele kedvesen.
- Szia, csak szeretnék kérdezni valamit! - álltam fel a kanapétól majd a konyhába sétáltam.
- Nyugodtan!
- John ott van? - kérdeztem halkan.
- Igen már egy jó ideje
- Kb mióta?
- Kb dél óta, de miért kérdezed? Összevesztetek?
- Nem. Csak nem mond el valamit. És idegesít.
- Pont úgy mint Ed. Pár hete elég furán viselkedik.
- Történhetett valami a családjukban. De úgy is kihúzom belőle, majd ha hazajön.
- Sok szerencsét!
- Te is próbálkozhatnál.
- Ó én már kb két hónapja hozzá sem szólok. Vagyis ő énhozzám.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Még nem. Csak...
- Csak mégis! Tudom milyen érzés. Figyelj Vanessa kihúzom belőle, amit csak tudok. Holnap hívlak! - mondtam, majd el köszöntünk és letettem. Nem voltam nyugodt. Egyáltalán nem. De próbáltam és nem ment.
- Anya gyere! - kiabálta Jeremy. Útközben adtam Rosalienak egy puszit, majd fel mentem a srácokhoz.
- Na mi az? Mit nem tudtok már?
- Eathon azt mondta, hogy a négyszer hat az huszonnégy. Szerintem meg huszonhat.
- Nekem van igazam, ugye? - nézett rám Eathon.
- Elméletileg tudjátok a szorzótáblát, nem?
- De igen, csak Jeremy nem! - gúnyolta Eathon. Leültünk, majd elmondattam velük a szorzótáblát. Néha Jeremy nem tudta, néha Eathon kavarodott bele.
- Szóval addig nem fekszetek le aludni, amíg nem tanuljátok meg!
- De anya! - nyafogták.
- Semmi de! Még van időtök szóval tessék hozzá látni! - álltam fel, de megszédültem és az asztalba kapaszkodtam.
- Anya éhes vagyok! - motyogta Rosalie.
- Mindjárt megyek! - mondtam, majd lassan kiegyenesedtem.
- Milyen kaját kérsz Rosalie? - állt fel Jeremy. - van finom vajkrém. Meg szalámi. - indult kifelé.
- Anyu jól vagy? - kérdezte Eathon. - megint apu miatt vagy rosszul?
- Nem. De hogy is. Csak megszédültem. Egész nap rosszul voltam. - ültem vissza.
- Nem igaz anyu! Hallottuk, hogy kiabált veled. - nézett rám.
- A babák miatt vagyok ilyen! Az apád viszont nem kiabált, csak ideges volt egy kicsit. Majd ha haza jön megbeszéljük. - magyaráztam.
- Anya, ha apu megint egy segg fej lesz mi veled megyünk! - fogta meg a kezemet. Tátott szájjal néztem rá.
- Ezt honnan szedted?
- Edward bácsi mondta. És igaza van! - mosolygott.
- Inkább tanuld meg a szorzótáblát pöcskös! - fordítottam el a fejemet. - a majd' kilenc éves fiam kioktat! - néztem rá meglepődve. - a világ békét is megoldanád? - kérdeztem.
- Ha tudnán, hogy mi az még azt is. Anyu érted mindent! Apu sokat mesélt a kapcsolatotokról és arról, hogy hogyan születtünk meg! - magyarázta. - azt is elmondta, hogy sokat veszekedtetek.
- Szóval ezért lóg veletek ilyen sokat?!
- Mi kérdeztünk tőle. Nem mindenre válaszolt. - vigyorgott.
- Mikre nem válaszolt? - kérdeztem meglepődve mire csak vihogott egyet. - meg mondanál valamit? - hajoltam közel hozzá. - te hány éves vagy?
- Drága anyu ahogy te is mondtad már majdnem kilenc! - mondta büszkén, majd egy puszit adott a homlokomra.
- Néha többnek nézlek öcsi! - álltam fel.
- Anyu már nem én vagyok a legkisebb. Ne hívj így! - fordult a füzete felé. Megráztam a fejemet, majd elindultam kifelé. - és anyu! - szólt utánam.
- Mondjad pöcörős!
- Nagyon szeretlek anyu! - mondta fülig érő vigyorral.
- Én is szeretlek te vénség! - mondtam mosolyogva, majd elindultam lefelé. Az élet legnagyobb ajándéka a gyermek. Jobban ismer, mint bárki más és jobban óv, mint én őt. Meg kell őket becsülni hisz öreg korunkra ők vigyáznak majd ránk! És persze ők választják ki az idősek otthonát.
- Rosalie menj készülj elő a pancsizáshoz! Jeremy te meg menj és tanuld a szorzótáblát! - adtam ki a parancsokat. Vissza mentem fel a fürdőszobába és vizet engedtem a kádba. Azon járt az eszem, hogy miért ilyen John. Már megint! Miért kiabált? Nem szokott és ha akar is visszafogja magát. Egész nap jó kedvében volt amíg vigyázott a gyerekekre. Vagy lehet ők csináltak valamit és rajtuk húzta fel magát. De inkább rajtam töltse ki a dühét, mint a gyerekeken! Fogalmam sincs, hogy miért kiabált!
- Anya jól vagy? - kérdezte valamelyik fiú gyerekem. Nem ismertem fel a hangját.
- Persze. - zokogtam. Észre sem vettem, hogy sírok.
- Akkor miért vagy így összekuporodva a kád mellett? - kérdezte Jeremy. - apu miatt igaz?
- Nem. Nem miatta! Csak a hormonok! - álltam fel. - gyere Rosalie! - hívtam oda magamhoz, majd bele emeltem a kádba. - ti pedig velem jöttök! - fordultam az ikrek felé, majd kitoltam őket a fürdőszoba elé. - miért szóltok bele a felnőttek dolgába? Inkább tanuljátok meg felé a szorzótáblát, majd utána beleszólhattok! Nyomás! - mutattam a szobájuk felé.
- Anyu mi csak jót akartunk! - motyogták befelé menet.
Miután meséltem Rosalienak nyolc mesét és betakargattam az ikreket is elindultam lefelé, hogy megvárjam Johnt. Nem kellett sokat várnom, ahogy leértem a harmadik lépcsőfokra nyitódott az ajtó.
- Még is hogy a francba mondjam el neki? - dörmögte alig érthetően maga elé. - hogy? Hogy? Hogy? - csukta be az ajtót. De mit kell elmondanod John? - hogy a francba lehet elmondani egy rákot? Hogy? - fordult meg, majd rám meredt. Ledöbbenten néztem rá. Átfutott az agyamon minden. Nyeltem egyet, majd a konyhába mentem. Bassza meg! Lehet ő a rákos? Vagy Edward és ezért nem szól Vanessához? Vagy Susanna és ezért nem akarta, hogy meglátogassuk? A francba! A szemem könnybe lábadt, a gyomrom egy gombóc volt a torkomban és a végtagjaim remegtek. Minden lehetőség rossz! Nagyon rossz! Csak abban reménykedtem, hogy nem John az! Mert ha elveszítem én belehalok! Tudom, hogy rossz másnak kívánni betegséget, de ez most tényleg komoly. Ha John elmegy én is megyek vele. Nélküle semmi nem ugyan olyan.
Aggódó, félő és ideges gondolataimat egy sóhaj szakította félbe. A mosogató felett álltam és lehunyt szemmel.
- Te vagy beteg John? - kérdeztem halkan. Nem válaszolt. Éreztem, hogy valamit mondani akar csak nem tudja, hogy hogyan! - a francba John! Válaszolj! - fordultam meg. - te vagy rákos? - kérdeztem elcsukló hangon. Ahogy láttam, hogy hogyan csillog a szeme az összegyűlt könnytől, majdnem elsírtam magam.
- Nem! - mondta halkan. A pultnál lévő székekre mutatott, hogy üljünk le. Biztos látta rajtam, hogy remegek. Leültem a széléhez ő pedig mellém.
- Nem én vagyok rákos, drágám. Egyáltalán nem! De sajnálom ami az ebédnél történt. Nem tudom, hogy miért kiabáltam rád! Mostanában nagyon feszült vagyok. Sajnálom! - mondta megbánóan. Nem nézett rám csak a pulton összekulcsolt kezét bámulta.
- De ki a rá... - kezdtem bele.
- Amikor meglátogattuk anyukádat még Dublinban, anyával összekaptunk. Nem mondtam el, hogy miért. De akkor derült ki róla, hogy cisztát találtak a mellében. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, de nem ment el mert azt mondta, hogy biztos félre néztek valamit. Pár napja viszont kiderült, hogy mellrákja van! - mondta elcsukló hangon. Hirtelen nem tudtam mit csinálni és mondani sem. Tátott szájjal néztem magam elé és próbáltam felfogni. - Jenna az anyám megfog halni! - mondta halkan. Az arcomon végig folyt egy könnycsepp, majd amilyen gyorsan csak tudtam oda kaptam a kezéhez és megszorítottam azt. Vele kell lennem. Támaszkodhat rám. Hallottam, hogy zokogni kezd, majd a keze is remegett.
- Gyere! - húztam magamhoz majd szorosan megöleltem. A vállamba fúrta a fejét és ott sírt, mint egy nagy gyerek. - nem tudom mit kell ilyenkor mondani, de én itt vagyok John! Tudod, hogy számíthatsz rám! - suttogtam a fülébe.
- Tudom! - hajolt el tőlem. - de olyan rossz lesz nélküle! - szipogta. - mindig őt hívtam fel, ha valami gond volt köztünk vagy csak beszélni akartam vele!
- Tudom John. Nagyon is tudom milyen rossz! - húztam vissza magamhoz.
- Nem tudhatod! - hajolt el tőlem sértődötten. - mindkét szülőd él! Honnan a francból tudhatnád? - állt fel a székről.
- Tizenhét voltam John! Tizenhét! - álltam fel én is. - mikor "meghaltak" a szüleim. Azt se tudtam mi lesz velem a jövőben! Hogy az utcán fogok élni, vagy nevelőszülőkhöz kerülök és majd a nevelőapám hatszor megerőszakol?! Sírni sem volt időm, John. Mindenki azt mondta, hogy milyen erős vagyok és hogy bírom a szüleim elvesztését! - mondtam neki, de ő háttal állt nekem. - de nagyon nem voltam erős! - hajtottam le a fejemet. - öngyilkos akartam lenni! Többször is. A híd, a csuklóm amit soha nem láttál és ezért ismerem olyan jól London utcáit. Olyan helyen akartam meghalni ahol senki nem ismer, de Frank Andrews lányát ki ne ismerné?! Tizenhét évesen, kis pisisen nem sírtam annyit mint te most! Tudom, hogy rossz, de John te már felnőtt vagy és egy férfi, egy apa és egy férj! Erősnek kell maradnod. Nem szabad összetörnöd! - csak úgy dőltek belőlem a szavak. - csak tudod azt fáj a legjobban, hogy a terhes feleségeden töltöd ki a dühödet! De ha már másra nem vagyok jó akkor nyugodtan használj lábtörlőnek. Csak ne cserélj le ha túl koszos lennék! - mondtam őszintén, majd egy mély levegőt vettem.
- Szükségem van rád! - fordult meg hirtelen. - éppen ezért! Egy hatalmas nagy loser vagyok amiért így beszéltem veled! Ha te nem lennél már régen összetörtem volna, és többet sírnék mint te tizenhét évesen. Nem mondtad soha, hogy megakartad magad ölni!
- Mert gyűlöltem azt a pár hónapot! És szégyelltem magam.
- És azt sem tudom, hogy hogyan bírod ilyen jól! Mikor elmondtam, hogy az apud meghalt sem törtél össze! Hogy csinálod?
- Talán azért mert amikor rossz híreket közölsz mindig terhes vagyok! - néztem rá.
- Tudod mit birok benned annyira? Mibe szerettem bele? - kérdezte. Csak kérdően néztem rá. - hogy olyan nagy a szád! És ami a szíveden az a szádon is. - mondta. - ezért nem tudlak elfelejteni. Nem mintha akarnálak is. De mióta ott a kórházi ágyon elküldtél azóta jobban szeretlek!
- És akkor is sírtál...
- Igen mert szeretlek! És attól félek most is, hogy neked is lehet olyan. - lépett közelebb. - és nem akarlak elveszíteni!
- Engem soha nem fogsz elveszíteni! - mondtam. - és nekem soha nem lesz mellrákom. Legalább is a közel jövőben biztos nem! - mentem közelebb hozzá, majd a nyaka köre tettem a kezemet.
- Ezt ho...
- Tudod mire gondoltam? - hajoltam a füléhez. - hamarosan karácsony és a srácok szülinapja. Elmehetnénk anyukádhoz és ünnepelhetnénk ott!
- Ez nagyon jó ötlet. Anyu biztos örülne neki. De előbb az én drága feleségem betölti a huszonkilencet! - hajolt kicsit távolabb tőlem.
- Tényleg!
- És mit kérsz? Vagy lepjelek meg?
- Mit kérek? Hmm... Egy erős apát, férjet és férfit! Na meg persze két kiságyat. Nem is! Minden baba cuccból kettőt! Ja és kéket! - hadartam az információkat.
- Mi van? Miért kell mindenből... Úrirteen! Ikrek? - kiáltott fel örömében.
- John halkabban! - tettem a kezemet a szájára.
- A héten valami jó hír is! - vigyorgott a kezembe, majd lehajolt.
- John ne már! - tiltakoztam mire felemelt. - megfog fájdulni a derekad a tehén alatt.
- Most, hogy mondod! - engedett el, majd feljebb dobott, hogy kapaszkodjak a nyakába.
- Te hülye vagy! - morogtam.
- Igen ezt már tudom! - mosolygott.
- Ezt akarom én látni!
- Mit?
- Ezt a mosolyt! Én meg ebbe szerettem bele. A kis fiús mosolyodba! És a kis fiús viselkedésedbe. - mondtam mosolyogva majd egy puszit adtam az arcára. - most viszont felvihetsz a szobába.
- Nem! Más terveim vannak! - indult el velem. - elsőnek lezuhanyzunk, majd aztán ágyba bújunk!
- De semmi intimitás! - motyogtam.
- Nem lennék most jó benne! - mondta bánatosan. - de egy jó csók, most jól esne! - mondta, majd megállt a pult mellett és rám nézett. Az a nézés mindent vitt. Látszott a szemein, hogy éhezik valamire. És az a valami én ajkam! Kezemet az arcára raktam és közelebb húztam magamhoz majd egy lágy puszit adtam ajkaira.
- Egy csókot... - nem hagytam, hogy befejezze. Az ajkainak estem és csak tettem a dolgom. Szerettem...
2013. június 18., kedd
Alkalmatosság!
Sziasztok! :) Gondolkodtam egy kicsit... SOKAT! Szóval azért írom ide ezt az újdonságot mert, ha hat helyre írom se mindenki fog róla tudni... Itt viszont mindenki megnézi, mert ez a "leghíresebb" blogom! :3
Szóval ott kezdeném, hogy elkezdtem azt az ef o es blogot, amit simán csak What If-nek hívnak, de ez hamarosan törlésre kerül! :)
Ez az egyik hír a másik az, hogy kezdeni kell, valamit magammal, ha már nyári munkát nem kaptam... Olvasni nem akarok, mert kifolyna a szemem... és annyit olvastam már, hogy minden könyvből jött valami ötlet! És azokat szeretném összegyúrni, de még nem állt össze! Persze ez nem egy harmadik éved újból, vagy ennek a blognak a folytatása lenne, hanem teljesen új kitalált történet!
A kérdésem csak az lenne, hogy benne legyenek a srácok vagy sem? Mert ezen agyalok három napja! És tényleg nem tudom... De nagyon hajlok a felé, hogy benne legyenek! :)
Szóval döntsetek ti! Oldalt csinálok egy szavazást és eldönthetitek, hogy mi legyen. :)
A héten valamikor jelentkezek egy résszel IDE!
Újdonságok azok lesznek, hogy nem lesznek képen szereplők. Így sokkal könnyebb lesz elképzelni őket :)
Szóval jó szavazást! És a szavazást pénteken zárom! :)
Peace and Love
Loi
Szóval ott kezdeném, hogy elkezdtem azt az ef o es blogot, amit simán csak What If-nek hívnak, de ez hamarosan törlésre kerül! :)
Ez az egyik hír a másik az, hogy kezdeni kell, valamit magammal, ha már nyári munkát nem kaptam... Olvasni nem akarok, mert kifolyna a szemem... és annyit olvastam már, hogy minden könyvből jött valami ötlet! És azokat szeretném összegyúrni, de még nem állt össze! Persze ez nem egy harmadik éved újból, vagy ennek a blognak a folytatása lenne, hanem teljesen új kitalált történet!
A kérdésem csak az lenne, hogy benne legyenek a srácok vagy sem? Mert ezen agyalok három napja! És tényleg nem tudom... De nagyon hajlok a felé, hogy benne legyenek! :)
Szóval döntsetek ti! Oldalt csinálok egy szavazást és eldönthetitek, hogy mi legyen. :)
A héten valamikor jelentkezek egy résszel IDE!
Újdonságok azok lesznek, hogy nem lesznek képen szereplők. Így sokkal könnyebb lesz elképzelni őket :)
Szóval jó szavazást! És a szavazást pénteken zárom! :)
Peace and Love
Loi
2013. május 4., szombat
54. rész: Hadi rokkantak
HALI srácok :) azt a milyen fura vissza térni ide és írni! :) nem is fura hanem jóóóó :)
Pár héttel azután történt, hogy haza értünk a nászutunkról, ami elég rövidre, de nagyon izgalmasra sikeredett. Szeptember eleje volt és jó idő, de a srácoknak sikerült beleesniük egy megfázásba. Lázasok is voltak és még köhögtek is. Próbáltam Rosaliet távol tartani tőlük, de nem nagyon tudtam. Nem kellene bele esnie egy kemény megfázásba, esetleg egy tüdő gyulladásba. Egész nap a fiúkkal voltam és nekik rohangáltam fel s le a lépcsőn. Biztos lesz egy kicsi - nagy - izomlázam.
Fáradtam vonszoltam magamat a szobánkba egy kiadós zuhany után, majd félig csukott szemmel bújtam be az ágyba. Ahogy magamra húztam a takarót és lehajtottam a fejemet a párnára azonnal elaludtam.
Valami olyasmiről álmodhattam, hogy John egy levelet hagyott az ajtón csüngve. Ez állt benne: hajad mint a reggeli napsugár, tested mint egy jól megérett körte, ajkaid mint a korai harmat cseppjei szemed csillogása drágább mint a rubint, melleid akár a Sahara magas homokbuckái, nyelved érintése olyan mintha selyemmel simogatnának... Ne akard, hogy célozgassak, hogy hogyan várlak odabent... Zárd kulcsra az ajtót miután bejöttél.
Lassan nyitottam be a szobába abban reménykedve, hogy John letámad, vagy ad egy masszázst. Mosolyogva csuktam be az ajtót, majd zártam kulcsra azt.
- Drágám, te vagy az? - kérdezte a szekrényből.
- Nem, a feleséged! - vigyorogtam. - de mire készülsz? - léptem közelebb.
- Állj! - lépett hátra egy fehér köntösben. Kérdően néztem rá, majd elpirultam a gondolattól, hogy mit is művelhetne velem... - készültem ám! - tette az egyik kezét a szekrény ajtajára. - a nászutas büntetésed meg bosszulása! - tette csípőre a másik kezét. - feküdj az ágyra! - utasított. Szótlanul ballagtam, az ágyhoz, majd lefeküdtem rá. Pár másodpercig vártam, majd az ágy végéhez sétált és lassan oldotta ki a köntös övét, majd valami dörmögő hangot hallottam. Aztán rájöttem, hogy ez a valóságban történik, pedig már kezdett izgalmas lenni az álmom. Csukott szemmel fordultam a hátamra a hang forrás felé. Azonnal kipattan a szemem mikor rájöttem, hogy mi ez a borzalmas hang.
- Nem hiszem el! - morogtam. Pár percig feküdtem úgy és tűrtem a hangját. De nem bírtam sokáig. - John! - löktem rajta egyet, de nem mozdult. - JOHN! - löktem még egyet rajta, mire lassan felém fordította a fejét.
- Mi az drágám? - kérdezte álmosan.
- Csak az, hogy nem fordulnál a hátadra, vagy az oldaladra? - suttogtam.
- Miért kéne? - motyogta csukott szemmel.
- Mert iszonyatosan horkolsz John! - nyögtem.
- De ha az oldalamon fekszek, becsípődik a derekam, ha meg a hátamon az meg megfájdul! - motyogta lassan. Mérgesen szívtam be a levegőt, majd fordultam az oldalamra. Most este sem fogok túl sokat aludni - címszóval.
- Ugye nem haragszol? - emelte fel a fejét. gondolkodóan néztem rá.
- Egyáltalán nem! - morogtam.
- Lehet megleszek fázva és be van dugulva egy kicsit az orrom! Előfordul! - húzódott közelebb hozzám, majd a kezét az alhasamra rakta. - aludjatok szépeket! - támaszkodott föl, majd egy homlok puszit adott és vissza feküdt. Kicsit megnyugodva hunytam le a szememet, hogy végre tudok nyugodtan aludni. John keze a hasamon maradt és kicsit kényelmetlen volt úgy feküdni. Leakartam onnan venni, de nem sikerült mert felnyögött.
- Most kommunikálok vele, ne zavarj minket! - morogta. Elmosolyodtam, majd végig simítottam John kezét, mire egy halk nyögés csúszott ki a száján. Lehunytam a szemem és aludni próbáltam. Arra gondolta, hogy mióta Johnnal együtt élünk milyen tökéletes minden. Milyen habos torta, és édesség minden. Senki nem tudná tönkre tenni ezt a csodálatos életünket.
John babrálni kezdett a pólómmal. A kezét alá csúsztatta, majd felfelé kezdett tapogatózni közben végig morgott, majd megmarkolta a mellemet és ott pihentette. Mosolyogni kezdtem, majd újra aludni próbáltam. Lassan és nyugodva merültem el, lassan tértem át alfából bétába, de valami már megint megzavart. Már megint az a dörmögő hang. Szemeim azonnal kipattantak majd John felé fordultam. Nem hiszem el, pedig félig az oldalán fekszik. Nem bírtam tovább, hallgatni ezért lefejtettem magamról John kezét, majd kibújtam a takaró alól, felvettem a köntösömet és lementem a konyhába egy pohár vízért.
Nem tudom mióta ülök itt a konyhában, de azt tudom, hogy mindjárt leragad a szemem. Ez már a harmadik este, hogy nem alszom. Eddig az ágyban tűrtem végig a párnám alatt a medve téli álmát, de már nem bírom. Egyáltalán nem. Próbálkoztam már mindennel, de nem sikerült egyik küldetés sem. Pontosan fél kettő van és negyed egykor feküdtem le. Hát nem csodálatos? Még szerencse, hogy csak megfázása lesz, vagy van. Remélem nem fogja ezt csinálni életünk hátra lévő részében. Vagy ha igen kénytelen leszek füldugóval, vagy az egyik vendégszobában aludni. Vagy esetleg ő fog ott aludni. Sőt biztos is. fogalmam sincs hogy fogom kibírni ha tényleg csak egy megfázás. Talán én fogok aludni addig a vendégszobában. Vagy a nappaliban a kanapén.
Már csak félig volt a poharam vízzel, mire csoszogást hallottam a nappali felől. Nem vettem figyelembe, ki az és mennyire lehet veszélyes, csak bámultam az ajtóra. Meglepődtem, mikor Jeremy jelent meg az ajtóban. Látszatra ő is ugyan így járhatott.
- Jó estét! - motyogtam.
- Szia anyu! - motyogta ő is.
- Nem tudsz aludni? - kérdeztem, mire csak megrázta a fejét.
- Meg szomjas vagyok! - lépett közelebb.
- Csináljak teát? - kérdeztem. Csak megrázta a fejét, elém állt majd átölelt. - vizet kérsz? - simítottam végig a hátát, majd a fejét a mellkasomba nyomta. - kakaót? - kérdeztem. Erre már igent mondott. Elsőnek megvizsgáltam, hogy minden rendben van-e vele. Kezemet a tarkójára csúsztattam, majd a eltoltam magamtól és a homlokára tettem a kezemet. Ellenőrizni, hogy lázas-e. - jól vagy? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Ühüm! - rázta meg a fejét. A másik kezemet tettem a fejére. Úgy éreztem mintha meleg lenne neki. - akkor csinálsz kakaót? - követelőzött.
- Nem fáj a fejed? - toltam hátrébb. Csak rázta a fejét. - elsőnek egy láz mérés, majd aztán kakaó! - álltam fel a székről, majd elindultunk felfelé.
A lázmérő csak 37,4 fokot mutatott, ami nem olyan nagy hőemelkedés, de már kezd. Tíz percenként mértem a lázát. Már untam az ágya mellett a lábamon ülni, és várni. De én nem adtam neki hangot, viszont ő igen.
- Anya kérem a kakaómat! - nyafogta.
- Ha lázas leszel nem fogsz kapni, mert gyógyszert kell bevenned! És tejre nem szabad! - morogtam.
- De anyuu! - nézett rám félig kinyitott szemmel.
- Halkan már mert Eathon alszik! - suttogtam. Akkor hallottam meg, hogy nyöszögni kezd és forgolódni. Lerúgta magáról a takarót, annyira forgolódott. Rossz előérzetem volt, ezért felálltam és oda mentem hozzá.
- Eathon! - szólítottam meg esőnek. A homloka verejtékezett és hisztérikus hangokat adott ki. - Eathon! - mondtam hangosabban, mire abba hagyta a forgolódást. Lassan tettem oda kezemet a homlokára, ami tűz forró volt. A másik kezembe volt a lázmérő. Ahogy csak tudtam, lehúztam Eathon nyakán a pólót és a hóna alá tettem azt. Az a fél perc a végtelenség volt. Soha nem fog csipogni az a franc - gondoltam magamban.
- Anyu mi a baj? - motyogta Eathon.
- Semmi csak megmérem a lázad! - mondtam mit sem sejtve, majd lassan kivettem a lázmérőt, ami 39,8-at mutatott. Amilyen gyorsan csak tudtam lerántottam Eathonről a takarót, és kihúztam az ágyból. - gyerünk! - utasítottam.
- Hova megyünk mami? - állt fel az ágyról, de a lábai nem bírták meg.
- A franc! - morogtam, majd a hóna alá nyúltam és felemeltem. - veszünk egy hűtőfürdőt! - indultam el vele kifelé.Alig bírtam vele be manőverezni a fürdőbe. Régen emeltem már majdnem húsz kilót. Leültettem a wc-re majd vizet kezdtem engedni a fürdőkádba.
- El ne aludj! - néztem lehajtott fejére.
- Nem alszok. - motyogta. A kád lassan telt meg félig meleg vízzel.
- Ez talán lejjebb viszi a lázad, ha meg nem irány az ügyelet! - morogtam talán magamnak talán Eathonnek, aki már lassan aludt a wc-n ülve. - na gyere! - zártam el csapot, majd felé fordultam. Az ölében volt a keze, a feje lehajtva és úgy dülöngélt. Elmosolyodtam majd oda mentem hozzá. Levettem róla a pólót, majd a nadrágot is megpróbáltam, de az nem volt olyan egyszerű. Ezért rajta hagytam. Ismét átkaroltam a hóna alatt és a combjánál, majd beletettem a kádba. Ahogy a vízhez ért a bőre kipattant a szeme.
- Ez süt! - nyávogta.
- Mindjárt lehűtjük, csak bírd ki pár percig! - motyogtam.
Fél órát csücsült a kádban, mire normális hőmérséklete lett. Becsavartam egy törülközőbe, majd újra felemeltem és bevittem a szobájába. Jeremy az ágyon ült és várt. Felcsillant a szeme mikor beléptem.
- Mi a baj anya? - kérdezte halkan.
- Csak magas láza volt. - mentem Eathon ágyához. Lassan tettem le rá, hogy ne ébredjen fel.
- Akkor nem kapok kakaót? - kérdezte Jeremy miközben betakartam Eathont.
- Persze! Mindjárt hozom! - motyogtam majd elindultam kifelé.
Jeremy ahogy megkapta a kakaóját, úgy is aludt el. Elmosolyodtam rajta majd megnéztem Eathont. Édesen szuszogott bebugyolálva és semmi jele nem volt újabb láznak. Fáradtan csoszogtam le a lépcsőn. Nem voltam álmos. Nem is tudtam volna aludni. Le támasztottam a fejemet a konyha pultra majd csak arra emlékeztem, hogy valaki lágyan lökdösi a vállamat.
- Mi az? - nyögtem majd felnéztem. Már világos volt és halk zene szólt.
- Miért itt alszol? - kérdezte John. Lassan egyenesedtem ki, majd néztem rá.
- Hogy miért is? Nézzük: talán azért mert nem bírtam aludni, talán azért mert Eathonnek magas láza volt az éjjel, vagy talán azért mert egy medvével alszok már három napja és három napja nem bírok aludni! Választhatsz! - néztem rá mérgesen.
- Egy medvével? És nem falt fel? - értetlenkedett.
- Csak azt nem értem, hogy miért nem tudsz a hátadon vagy az oldaladon aludni?
- Mert ha a hátamon alszok megfájdul és nagyon rossz azután, ha meg az oldalamon akkor meg becsípődik a derekam. - sajnáltatta magát.
- Akkor számíts rá, hogy az elkövetkezendő pár napban nem fogok melletted aludni! - morogtam, majd felálltam. Pont a mellkasa volt az orrom előtt. - arrébb mész vagy... - néztem fel rá.
- Csak parancsoljon Mrs. Durcáskedvű. - lépett hátrébb kettőt.
- Te is az lennél, ha nem aludtál volna egész éjjel! - néztem a szemébe. Olyan furán nézett ki az egész arca és sápadt is volt, meg csillogtak a szemei. Ráadásul még orrhangon is beszélt. - jól vagy? - léptem elé.
- Igen! Kicsit megfázva de jól. - magyarázta. - de miért kérdezed? - nézett rám kérdően. Nem tudtam megállni, hogy ne anyáskodjak. Végig tapogattam az arcát, ami a megszokottnál egy kicsit melegebb volt, majd a homlokára tettem a kezemet.
- John, te lázas vagy! - mondtam aggódva.
- Nem vagyok én az! Soha nem voltam lázas! - morogta.
- Éppen itt az ideje, hogy az légy! - motyogtam. - forró tea, be az ágyba és C-vitamin! - utasítottam, majd tolni kezdtem kifelé a konyhából.
- Jenna én nem vagyok beteg! - mondta orrhangon.
- Persze, hogy nem! - motyogtam. - csak úgy horkolsz mint egy medve akit a téli álmát alussza! Ki kell gyógyítani, hogy újra a pihe-puha ágyamban aludhassak! - mondtam.
- Én tudom mi segít a megfázáson! - fordult vissza az ajtóból, majd kacéran kezdett vigyorogni.
- Szerintem félúton kidöglenél! - fordultam a teáskanna felé. - menj fel, vegyél egy forró fürdőt, majd búj be az ágyba! Mindjárt viszem a teát! - utasította.
- Hmmm... nem rossz ötlet! - morogta.
- John, ezt komolyan mondtam! Mindenki beteg, nem csoda, hogy te is lebetegedtél! Nyomás! - mutattam kifelé.
- Oké mami! - motyogta lehajtott fejjel, majd kiment a konyhából.
Azt hittem, hogy a reggeli órákban járunk, de már régen délután volt. Gyorsan eltelt a délelőtt. Főleg, úgy, hogy én rohangáltam mindenkinek fel és alá. Plusz még úgy, hogy Rosalie, csak velem maradt meg. Ezért őt hurcolnom kellett, vagyis nem mert jött utánam. Úgy éreztem, hogy ha nem dőlök le pár percre meghalok a fáradságban. Éppen a kanapé felé tartottam, hogy lepihenek és megnyújtóztatom a lábaimat, mikor John kiabált.
- Drágám, hoznál valami édességet a kedves férjednek? - kiabálta.
- Persze! - fordultam el a kanapé felől, majd a konyhába indultam. Pont a pulton volt egy zacskó gumicukor. Felkaptam majd elindultam vissza felé. Nagyokat ásítottam miközben felfelé vonszoltam magamat a lépcsőn. Ennyire fáradt még soha nem voltam. Egyszer sem. Még akkor sem mikor még egyetemre jártam és a zh-kra tanultam és egész éjjel fent voltam. Lehajtott fejjel nyitottam be a szobánkba, majd lassan néztem Johnra, aki a gyerekekkel feküdt egy ágyban.
- Szia anyu! - kuncogott Jeremy John lába mellől.
- Itt a gumicukor! - dobtam oda Johnnak a zacskót, majd elindultam kifelé.
- Nem erre gondoltunk! - morogta John.
- Akkor mire? - fordultam vissza. A tokomba egy csomót éreztem. Mindjárt sírni fogok. - mit hozzak még? Mit? - kérdeztem. - négy napja itt rohangászok nektek fel s alá és még egy köszönömöt sem kapok! Elegem van! - kezdtek folyni a könnyeim.
- Most már egy százas zsepit hozz! - motyogta John. - gyere már ide! Meg sem várod mit akartunk! - mutogatott John az ujjával. Lassan vonszoltam oda magamat az ágyhoz. Ahogy oda értem, John megfogta a kezemet és az ölébe rántott.
- Az édességgel konkrétan rád gondoltam! - törölte le a könnyeimet.
Pár héttel azután történt, hogy haza értünk a nászutunkról, ami elég rövidre, de nagyon izgalmasra sikeredett. Szeptember eleje volt és jó idő, de a srácoknak sikerült beleesniük egy megfázásba. Lázasok is voltak és még köhögtek is. Próbáltam Rosaliet távol tartani tőlük, de nem nagyon tudtam. Nem kellene bele esnie egy kemény megfázásba, esetleg egy tüdő gyulladásba. Egész nap a fiúkkal voltam és nekik rohangáltam fel s le a lépcsőn. Biztos lesz egy kicsi - nagy - izomlázam.
Fáradtam vonszoltam magamat a szobánkba egy kiadós zuhany után, majd félig csukott szemmel bújtam be az ágyba. Ahogy magamra húztam a takarót és lehajtottam a fejemet a párnára azonnal elaludtam.
Valami olyasmiről álmodhattam, hogy John egy levelet hagyott az ajtón csüngve. Ez állt benne: hajad mint a reggeli napsugár, tested mint egy jól megérett körte, ajkaid mint a korai harmat cseppjei szemed csillogása drágább mint a rubint, melleid akár a Sahara magas homokbuckái, nyelved érintése olyan mintha selyemmel simogatnának... Ne akard, hogy célozgassak, hogy hogyan várlak odabent... Zárd kulcsra az ajtót miután bejöttél.
Lassan nyitottam be a szobába abban reménykedve, hogy John letámad, vagy ad egy masszázst. Mosolyogva csuktam be az ajtót, majd zártam kulcsra azt.
- Drágám, te vagy az? - kérdezte a szekrényből.
- Nem, a feleséged! - vigyorogtam. - de mire készülsz? - léptem közelebb.
- Állj! - lépett hátra egy fehér köntösben. Kérdően néztem rá, majd elpirultam a gondolattól, hogy mit is művelhetne velem... - készültem ám! - tette az egyik kezét a szekrény ajtajára. - a nászutas büntetésed meg bosszulása! - tette csípőre a másik kezét. - feküdj az ágyra! - utasított. Szótlanul ballagtam, az ágyhoz, majd lefeküdtem rá. Pár másodpercig vártam, majd az ágy végéhez sétált és lassan oldotta ki a köntös övét, majd valami dörmögő hangot hallottam. Aztán rájöttem, hogy ez a valóságban történik, pedig már kezdett izgalmas lenni az álmom. Csukott szemmel fordultam a hátamra a hang forrás felé. Azonnal kipattan a szemem mikor rájöttem, hogy mi ez a borzalmas hang.
- Nem hiszem el! - morogtam. Pár percig feküdtem úgy és tűrtem a hangját. De nem bírtam sokáig. - John! - löktem rajta egyet, de nem mozdult. - JOHN! - löktem még egyet rajta, mire lassan felém fordította a fejét.
- Mi az drágám? - kérdezte álmosan.
- Csak az, hogy nem fordulnál a hátadra, vagy az oldaladra? - suttogtam.
- Miért kéne? - motyogta csukott szemmel.
- Mert iszonyatosan horkolsz John! - nyögtem.
- De ha az oldalamon fekszek, becsípődik a derekam, ha meg a hátamon az meg megfájdul! - motyogta lassan. Mérgesen szívtam be a levegőt, majd fordultam az oldalamra. Most este sem fogok túl sokat aludni - címszóval.
- Ugye nem haragszol? - emelte fel a fejét. gondolkodóan néztem rá.
- Egyáltalán nem! - morogtam.
- Lehet megleszek fázva és be van dugulva egy kicsit az orrom! Előfordul! - húzódott közelebb hozzám, majd a kezét az alhasamra rakta. - aludjatok szépeket! - támaszkodott föl, majd egy homlok puszit adott és vissza feküdt. Kicsit megnyugodva hunytam le a szememet, hogy végre tudok nyugodtan aludni. John keze a hasamon maradt és kicsit kényelmetlen volt úgy feküdni. Leakartam onnan venni, de nem sikerült mert felnyögött.
- Most kommunikálok vele, ne zavarj minket! - morogta. Elmosolyodtam, majd végig simítottam John kezét, mire egy halk nyögés csúszott ki a száján. Lehunytam a szemem és aludni próbáltam. Arra gondolta, hogy mióta Johnnal együtt élünk milyen tökéletes minden. Milyen habos torta, és édesség minden. Senki nem tudná tönkre tenni ezt a csodálatos életünket.
John babrálni kezdett a pólómmal. A kezét alá csúsztatta, majd felfelé kezdett tapogatózni közben végig morgott, majd megmarkolta a mellemet és ott pihentette. Mosolyogni kezdtem, majd újra aludni próbáltam. Lassan és nyugodva merültem el, lassan tértem át alfából bétába, de valami már megint megzavart. Már megint az a dörmögő hang. Szemeim azonnal kipattantak majd John felé fordultam. Nem hiszem el, pedig félig az oldalán fekszik. Nem bírtam tovább, hallgatni ezért lefejtettem magamról John kezét, majd kibújtam a takaró alól, felvettem a köntösömet és lementem a konyhába egy pohár vízért.
Nem tudom mióta ülök itt a konyhában, de azt tudom, hogy mindjárt leragad a szemem. Ez már a harmadik este, hogy nem alszom. Eddig az ágyban tűrtem végig a párnám alatt a medve téli álmát, de már nem bírom. Egyáltalán nem. Próbálkoztam már mindennel, de nem sikerült egyik küldetés sem. Pontosan fél kettő van és negyed egykor feküdtem le. Hát nem csodálatos? Még szerencse, hogy csak megfázása lesz, vagy van. Remélem nem fogja ezt csinálni életünk hátra lévő részében. Vagy ha igen kénytelen leszek füldugóval, vagy az egyik vendégszobában aludni. Vagy esetleg ő fog ott aludni. Sőt biztos is. fogalmam sincs hogy fogom kibírni ha tényleg csak egy megfázás. Talán én fogok aludni addig a vendégszobában. Vagy a nappaliban a kanapén.
Már csak félig volt a poharam vízzel, mire csoszogást hallottam a nappali felől. Nem vettem figyelembe, ki az és mennyire lehet veszélyes, csak bámultam az ajtóra. Meglepődtem, mikor Jeremy jelent meg az ajtóban. Látszatra ő is ugyan így járhatott.
- Jó estét! - motyogtam.
- Szia anyu! - motyogta ő is.
- Nem tudsz aludni? - kérdeztem, mire csak megrázta a fejét.
- Meg szomjas vagyok! - lépett közelebb.
- Csináljak teát? - kérdeztem. Csak megrázta a fejét, elém állt majd átölelt. - vizet kérsz? - simítottam végig a hátát, majd a fejét a mellkasomba nyomta. - kakaót? - kérdeztem. Erre már igent mondott. Elsőnek megvizsgáltam, hogy minden rendben van-e vele. Kezemet a tarkójára csúsztattam, majd a eltoltam magamtól és a homlokára tettem a kezemet. Ellenőrizni, hogy lázas-e. - jól vagy? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Ühüm! - rázta meg a fejét. A másik kezemet tettem a fejére. Úgy éreztem mintha meleg lenne neki. - akkor csinálsz kakaót? - követelőzött.
- Nem fáj a fejed? - toltam hátrébb. Csak rázta a fejét. - elsőnek egy láz mérés, majd aztán kakaó! - álltam fel a székről, majd elindultunk felfelé.
A lázmérő csak 37,4 fokot mutatott, ami nem olyan nagy hőemelkedés, de már kezd. Tíz percenként mértem a lázát. Már untam az ágya mellett a lábamon ülni, és várni. De én nem adtam neki hangot, viszont ő igen.
- Anya kérem a kakaómat! - nyafogta.
- Ha lázas leszel nem fogsz kapni, mert gyógyszert kell bevenned! És tejre nem szabad! - morogtam.
- De anyuu! - nézett rám félig kinyitott szemmel.
- Halkan már mert Eathon alszik! - suttogtam. Akkor hallottam meg, hogy nyöszögni kezd és forgolódni. Lerúgta magáról a takarót, annyira forgolódott. Rossz előérzetem volt, ezért felálltam és oda mentem hozzá.
- Eathon! - szólítottam meg esőnek. A homloka verejtékezett és hisztérikus hangokat adott ki. - Eathon! - mondtam hangosabban, mire abba hagyta a forgolódást. Lassan tettem oda kezemet a homlokára, ami tűz forró volt. A másik kezembe volt a lázmérő. Ahogy csak tudtam, lehúztam Eathon nyakán a pólót és a hóna alá tettem azt. Az a fél perc a végtelenség volt. Soha nem fog csipogni az a franc - gondoltam magamban.
- Anyu mi a baj? - motyogta Eathon.
- Semmi csak megmérem a lázad! - mondtam mit sem sejtve, majd lassan kivettem a lázmérőt, ami 39,8-at mutatott. Amilyen gyorsan csak tudtam lerántottam Eathonről a takarót, és kihúztam az ágyból. - gyerünk! - utasítottam.
- Hova megyünk mami? - állt fel az ágyról, de a lábai nem bírták meg.
- A franc! - morogtam, majd a hóna alá nyúltam és felemeltem. - veszünk egy hűtőfürdőt! - indultam el vele kifelé.Alig bírtam vele be manőverezni a fürdőbe. Régen emeltem már majdnem húsz kilót. Leültettem a wc-re majd vizet kezdtem engedni a fürdőkádba.
- El ne aludj! - néztem lehajtott fejére.
- Nem alszok. - motyogta. A kád lassan telt meg félig meleg vízzel.
- Ez talán lejjebb viszi a lázad, ha meg nem irány az ügyelet! - morogtam talán magamnak talán Eathonnek, aki már lassan aludt a wc-n ülve. - na gyere! - zártam el csapot, majd felé fordultam. Az ölében volt a keze, a feje lehajtva és úgy dülöngélt. Elmosolyodtam majd oda mentem hozzá. Levettem róla a pólót, majd a nadrágot is megpróbáltam, de az nem volt olyan egyszerű. Ezért rajta hagytam. Ismét átkaroltam a hóna alatt és a combjánál, majd beletettem a kádba. Ahogy a vízhez ért a bőre kipattant a szeme.
- Ez süt! - nyávogta.
- Mindjárt lehűtjük, csak bírd ki pár percig! - motyogtam.
Fél órát csücsült a kádban, mire normális hőmérséklete lett. Becsavartam egy törülközőbe, majd újra felemeltem és bevittem a szobájába. Jeremy az ágyon ült és várt. Felcsillant a szeme mikor beléptem.
- Mi a baj anya? - kérdezte halkan.
- Csak magas láza volt. - mentem Eathon ágyához. Lassan tettem le rá, hogy ne ébredjen fel.
- Akkor nem kapok kakaót? - kérdezte Jeremy miközben betakartam Eathont.
- Persze! Mindjárt hozom! - motyogtam majd elindultam kifelé.
Jeremy ahogy megkapta a kakaóját, úgy is aludt el. Elmosolyodtam rajta majd megnéztem Eathont. Édesen szuszogott bebugyolálva és semmi jele nem volt újabb láznak. Fáradtan csoszogtam le a lépcsőn. Nem voltam álmos. Nem is tudtam volna aludni. Le támasztottam a fejemet a konyha pultra majd csak arra emlékeztem, hogy valaki lágyan lökdösi a vállamat.
- Mi az? - nyögtem majd felnéztem. Már világos volt és halk zene szólt.
- Miért itt alszol? - kérdezte John. Lassan egyenesedtem ki, majd néztem rá.
- Hogy miért is? Nézzük: talán azért mert nem bírtam aludni, talán azért mert Eathonnek magas láza volt az éjjel, vagy talán azért mert egy medvével alszok már három napja és három napja nem bírok aludni! Választhatsz! - néztem rá mérgesen.
- Egy medvével? És nem falt fel? - értetlenkedett.
- Csak azt nem értem, hogy miért nem tudsz a hátadon vagy az oldaladon aludni?
- Mert ha a hátamon alszok megfájdul és nagyon rossz azután, ha meg az oldalamon akkor meg becsípődik a derekam. - sajnáltatta magát.
- Akkor számíts rá, hogy az elkövetkezendő pár napban nem fogok melletted aludni! - morogtam, majd felálltam. Pont a mellkasa volt az orrom előtt. - arrébb mész vagy... - néztem fel rá.
- Csak parancsoljon Mrs. Durcáskedvű. - lépett hátrébb kettőt.
- Te is az lennél, ha nem aludtál volna egész éjjel! - néztem a szemébe. Olyan furán nézett ki az egész arca és sápadt is volt, meg csillogtak a szemei. Ráadásul még orrhangon is beszélt. - jól vagy? - léptem elé.
- Igen! Kicsit megfázva de jól. - magyarázta. - de miért kérdezed? - nézett rám kérdően. Nem tudtam megállni, hogy ne anyáskodjak. Végig tapogattam az arcát, ami a megszokottnál egy kicsit melegebb volt, majd a homlokára tettem a kezemet.
- John, te lázas vagy! - mondtam aggódva.
- Nem vagyok én az! Soha nem voltam lázas! - morogta.
- Éppen itt az ideje, hogy az légy! - motyogtam. - forró tea, be az ágyba és C-vitamin! - utasítottam, majd tolni kezdtem kifelé a konyhából.
- Jenna én nem vagyok beteg! - mondta orrhangon.
- Persze, hogy nem! - motyogtam. - csak úgy horkolsz mint egy medve akit a téli álmát alussza! Ki kell gyógyítani, hogy újra a pihe-puha ágyamban aludhassak! - mondtam.
- Én tudom mi segít a megfázáson! - fordult vissza az ajtóból, majd kacéran kezdett vigyorogni.
- Szerintem félúton kidöglenél! - fordultam a teáskanna felé. - menj fel, vegyél egy forró fürdőt, majd búj be az ágyba! Mindjárt viszem a teát! - utasította.
- Hmmm... nem rossz ötlet! - morogta.
- John, ezt komolyan mondtam! Mindenki beteg, nem csoda, hogy te is lebetegedtél! Nyomás! - mutattam kifelé.
- Oké mami! - motyogta lehajtott fejjel, majd kiment a konyhából.
Azt hittem, hogy a reggeli órákban járunk, de már régen délután volt. Gyorsan eltelt a délelőtt. Főleg, úgy, hogy én rohangáltam mindenkinek fel és alá. Plusz még úgy, hogy Rosalie, csak velem maradt meg. Ezért őt hurcolnom kellett, vagyis nem mert jött utánam. Úgy éreztem, hogy ha nem dőlök le pár percre meghalok a fáradságban. Éppen a kanapé felé tartottam, hogy lepihenek és megnyújtóztatom a lábaimat, mikor John kiabált.
- Drágám, hoznál valami édességet a kedves férjednek? - kiabálta.
- Persze! - fordultam el a kanapé felől, majd a konyhába indultam. Pont a pulton volt egy zacskó gumicukor. Felkaptam majd elindultam vissza felé. Nagyokat ásítottam miközben felfelé vonszoltam magamat a lépcsőn. Ennyire fáradt még soha nem voltam. Egyszer sem. Még akkor sem mikor még egyetemre jártam és a zh-kra tanultam és egész éjjel fent voltam. Lehajtott fejjel nyitottam be a szobánkba, majd lassan néztem Johnra, aki a gyerekekkel feküdt egy ágyban.
- Szia anyu! - kuncogott Jeremy John lába mellől.
- Itt a gumicukor! - dobtam oda Johnnak a zacskót, majd elindultam kifelé.
- Nem erre gondoltunk! - morogta John.
- Akkor mire? - fordultam vissza. A tokomba egy csomót éreztem. Mindjárt sírni fogok. - mit hozzak még? Mit? - kérdeztem. - négy napja itt rohangászok nektek fel s alá és még egy köszönömöt sem kapok! Elegem van! - kezdtek folyni a könnyeim.
- Most már egy százas zsepit hozz! - motyogta John. - gyere már ide! Meg sem várod mit akartunk! - mutogatott John az ujjával. Lassan vonszoltam oda magamat az ágyhoz. Ahogy oda értem, John megfogta a kezemet és az ölébe rántott.
- Az édességgel konkrétan rád gondoltam! - törölte le a könnyeimet.
2013. március 14., csütörtök
53. rész: Honeymoon
Óóóó hát itt az utolsó rész. Mentségemre szóljon, hogy az édes-drága-egyetlen anyukám tényleg játék függő lett és tegnap este tízig nyomta folyamatosan szóval nem tudtam hozni, pedig már tegnap megírtam...
Szóval ennek lehetne az a címe is, hogy Epilógus, DE hozni akarok még ezután részeket arról a bizonyos családi életről :D persze csak, ha akarjátok :) és erről szólt a múltkori szavazás is! :) szóval ez a rész arról szól, amiről amúgy is szól Jenna és John kapcsolata! :)
Jó olvasást és komizást!! :)
Ja és nézzétek a videót: http://www.youtube.com/watch?v=vhKiNf2tA04 aki még nem látta szégyellje magát!!! :)
Unalmas volt a nap. A srácok a szobájukban, Rosalie alszik a láz csillapító kúptól, John pedig koncertezik - mint mindig. Nem értem miért kell minden hónapban menni és találkozni a rajongókkal, akik ugyan azok maradtak és nem változtak semmit?! A múlt hét maga volt a tökéletesség. Csak mi ketten voltunk három napig, amíg a srácok Gabiéknál voltak. Köztudott, hogy az ikrek félnek Gabitól, aki mindig megfélemlíti őket valamivel. A múltkor is le akarta vágni a kezüket amiért nem ették meg a főztjét. Én se ettem volna meg, borzalmas, ahogyan főz. Pont úgy ahogy John.
Szóval az a három nap maga volt a mennyország. És nem csak a szexből állt ki az egész, mint általában szokott. Veszekedtünk is, főztünk is. Megtanítottam a csoda levest megfőzni, ami elsőre nagyon sós lett aztán kezdett egyre finomabb lenni.
- Anyu! - kiabált Jeremy.
- Megyek! - kiáltottam vissza egy magazin mögül. Ledobtam magam mellé azt majd elindultam felfelé. Lassan lépkedtem felfelé a lépcsőn.
- Anyu gyere már! - szaladt elém Eathon kétségbe esetten.
- Jövök már! De azért halkabban! - morogtam.
- Vészhelyzet van! - ragadta meg a kezemet majd elkezdett húzni. Majdnem elestem annyira rángatott magával a szobájuk felé. Mikor behúzott nem volt ott Jeremy, pedig az előbb hallottam a hangját és az ablak tárva nyitva volt.
- Anyu segíts már! - motyogta Jeremy az ablakból. Oda sétáltam majd lenéztem rá. Az ablak párkányba kapaszkodva tartotta magát. Elmosolyodtam ezen. A legtöbb szülő ordítozna és kapkodna, hogy vissza húzza, de én most szórakozni fogok egy kicsit.
- Te mit keresel ott? - támaszkodtam az ablak belső párkányára.
- Meg akartam...
- Mit akartál? - hajoltam kijjebb.
- Át ugrani a fára. - sziszegte a fogai közül.
- És miért? - könyököltem le.
- Mert már unom a szoba fogságot! De nem húznál már fel? - motyogta.
- És miért vagy szobafogságban?
- Mert verekedtünk! Mami húzd már fel! - könyörgött Eathon. Muszáj megtennem, pedig még úgy szórakoznék a saját fiammal.
- De csak akkor, ha megígéritek, hogy jók lesztek és elmondjátok mit mondott a gyerek! - nyújtottam Jeremynek a kezemet.
- Ígérjük! - motyogta Jeremy majd megragadta a kezemet.
- Nem hallom! - húztam fel magamhoz.
- Ígérjük mami! - súgta a fülembe majd át ölelt. - nagyon szépen köszönöm! - adott egy puszit az arcomra majd leugrott az ablakból.
- Most jön az mikor elmondotok mindent! - indultam kifelé.
Pár perc múlva mindketten a kanapén ültek és hallgatva néztek rám.
- Miért nem mondjátok el? - emeltem meg a hangomat. - még akkor sem, ha az egész büntetéseteket felhagyom? - kulcsoltam össze a kezeimet a mellkasomon majd dobolni kezdtem a lábammal. - Jeremy mond már el! - morogtam.
- A papa azt mondta, hogy ne mondjam el.
- Szóval a papa tudja?
- Nem! - nézett rám Eathon.
- Akkor mi az? - mondtam lágyan.
- Apu tényleg nem tudja! - hajtotta le a fejét Eathon, majd Jeremyre nézett.
- Ha nem mondjátok el életetek végéig büntibe lesztek és még sütit sem kaptok...
- De apa azt mondta - kezdte Jeremy.
- De én vagyok az anyátok az ég szerelmére! - mutattam magamra. - és az apátok amúgy sincs itt. Szóval halljam!
- Az a gyerek azt mondta, hogy egy k... vagy. - tört ki Jeremyből.
- Szóval... - motyogtam magam elé.
- Meg azt, hogy kövér vagy! - tette hozzá Eathon.
- Meg azt, hogy nagy a feneked! Nem bírtam hallgatni tovább. És azt mondtam, hogy fogja be a száját, de csak tovább mondta. Azután meg meglöktem. De nem nagyon... - nézett rám Jeremy árbús szemekkel. Könny gyűlt a szememben majd elmosolyodtam. Csak engem védtek meg.
- Na és ki volt az? - kérdeztem halkan. Mindketten kérdően néztek rám. - talán majd nem kell mosogatnotok! - motyogtam. Elnéztem az arcukat. Csodálkozva néztek rám. Mosolyogva ráztam meg a fejemet majd oda guggoltam eléjük és magamhoz szorítottam őket.
- Nagyon sajnáljuk mami! - motyogták a fülembe.
- Olyan büszke vagyok rátok, de mérges is! Nem szabad bántani a másikat! - motyogtam a vállukba.
- Igen, ezért vagyunk büntiben! - motyogta Eathon.
- De ezt a papának ne mondjátok! - suttogtam.
- Igen anya! - mondták egyszerre. - és a büntetés? - hajoltak el tőlem.
- Haverok? - kérdezte Jeremy.
- Nem! - ráztam a fejemet.
- De anya! - nyavajgott.
- Miért is vagytok büntiben? - álltam fel.
- Mert verekedtünk! - motyogták.
- És még?
- Hogy többször ne forduljon elő! - mondták unottan. - de anya már olyan régóta büntiben vagyunk! - tette hozzá Jeremy.
- Öt napja! És még elég kevés telt el a két hónapból! - néztem rájuk mérgesen. - már az is nagy lelkűség, hogy nem kell mosogatnotok! - morogtam majd elindultam az ajtó melletti ablakhoz. - aztán még a szomszédot Mrs. Linget kikészíthetitek! - néztem ki az ablakon. A kínai szomszéd már megint a pázsitunkon járkál és tépkedi a virágaimat amikkel elég sokat szenvedtem mire olyan szépen kinyíltak.
- Mennyire készen? - kérdezte Eathon.
- Nagyon készre! - mosolyogtam majd a tenyeremet tartottam amibe egyesével belecsaptak. Kivonultak az öregasszonyhoz majd kezdődött volna a műsor mire Rosalie halk lépteit hallottam lefelé a lépcsőn.
- Aja! - motyogta álmosan. Lassan fordultam meg majd indultam felé.
- Hát felébredtél! - emeltem fel. - mit álmodtál? - kérdeztem mire csak hozzám bújt. Éreztem, hogy teli van a pelusa. - elsőnek tisztába raklak majd hamizunk valamit! - indultam felfelé a lépcsőn.
***
A forró Florida-i homok, ami késő délután már inkább hűsíti a lábadat. A langyos Óceán, a jó pasik akik nem annyira jók. Mert én már férjnél vagyok. És a gyönyörű kilátás a nyílt tengerre. Imádtam ezt az egészet csak kicsit későn teljesül az egész.
Kéz a kézben sétáltunk végig a Miami tengerpartján. Vártam mikor támadnak le az újságírók, hogy mégis mikor házasodtunk össze. Persze semmit nem tudnak róla. Titokban volt a sok rajongó és sajtó elől. Örültem a nászéjszakának, ami csak beszélgetésből állt, de jó sokat beszélgettünk. Aztán meg vártam a nászutat, de John azt akarta, hogy sokat legyünk együtt a nászúton.- Min töröd a fejedet? - kérdezte. Kérdően néztem rá. - ilyenkor mindig elbambulsz!
- Rajtunk gondolkodtam! - mosolyogtam rá.
- Hogy-hogy rajtunk? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hogy milyen tökéletes most minden. Főleg kettőnk között! - mondtam vigyorogva. Csak egy nagyot sóhajtott majd lesütötte a tekintetét. - mi az? - álltam meg majd magam felé fordítottam.
- Csak két éve, hogy az a rohadék... - harapta el a mondatát.
- Több mint két éve, de az a múlt és azt ne bolygassuk! - morogtam.
- De Jenna én...
- John fogd már fel, hogy nem tettél semmi rosszat! - emeltem meg a hangomat. Láttam a szemében, hogy azt akarja, hogy igazat adjak neki, de nem tudtam megtenni. Elléptem tőle, majd a hotelunk felé vettem az irányt. Nem hiszem el, hogy még mindig itt tart, hogy ő embert ölt. Hogy nem tudja felfogni, hogy semmi rosszat nem tett? És egy ilyen eszetlen pöcs felesége vagyok! Ó csak add meg Uram, hogy a fiaim ne legyenek olyan sügérek mint ő! Mert ha azok lesznek, letagadom őket!
Egészen a liftig puffogtam magamban. Kábé két perc alatt értem be a szállodába. Annyira dühös voltam. Nagyon lassan döcögött lefelé a lift. Azt hittem, hogy soha nem ér le a földszintre az a masina. Mikor végre kinyíltak az ajtajai, besurrantam majd lassan támasztottam neki a lift falának a fejemet. Még én sem értettem miért ilyen nehéz felfogású. Nem vettem észre, hogy még ketten vannak rajtam kívül a liftben. Gyorsan arrébb léptem, majd kihúztam magamat, mintha mi sem történt volna. Az ajtók már majdnem becsukódtak mikor két kéz állította meg azokat. John volt az. Milyen szerencsétlen?! Tényleg az. Főleg, hogy én vagyok a felesé. És főleg úgy hogy még velem mutatkozik és még mellém is áll. Mi van veled Jenna? Nem szoktál ilyenekre gondolni!
A kezeim a testem mellett lógtak tehetetlenül, de hirtelen elrántottam a bal kezemet, mikor John meg akarta azt fogni. Nagyot sóhajtott majd arrébb lépett. A mi szobánk a nyolcadikon van és a lift még csak most jár a harmadikon ahol ki is szállt az a két fiatal srác. Az ajtók becsukódtak majd pár másodperc múlva elindult felfelé a lift. Direkt hangosan sóhajtottam egyet, majd az emelet számát mutató kijelzőjére szegeztem a tekintetemet. Lassan lépte át a hármast és mutatott négyest. Arra lettem figyelmes a halvány fényben, hogy két világító szempár tapad a testemre és járkál fel s alá. Vele szembe fordultam, hogy jobban szemügyre tudjon venni. Szeretek Johnnal ilyen téren játszani, csak most nagyon dühös vagyok és jobban fogom húzni az agyát. Felhúztam egyik szemöldökömet és úgy néztem szeme mozgását. Tekintete a ruhám tetejére irányult, ami a mellemnél ér véget, aztán a szememre majd vissza. Megráztam a fejemet majd a kijelzőre néztem. Még csak ötöt mutatott. Hirtelen tolni kezdett hátra felé. Nem ért hozzám a kezével csak a mellkasával. A lift falának tolt. Elég hideg volt meztelen hátamnak. Kezeit megtámasztotta a liften majd közel hajolt hozzám. Alul bizsergető érzés futott át rajtam és még a gyomromban is megjelentek a pillangók. Te jó ég Jenna huszonkilenc vagy - majdnem - , nem pedig tizennégy! Viselkedj! Tudtam mit akar csinálni, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy ilyen gyorsan bocsátok meg. Pedig elég jól kér bocsánatot. Ezt pedig már régen elfelejtettem. Pedig régen mindig így békültünk ki. Elfordítottam a fejemet mikor megakart csókolni. Elfojtottam a ki törni akaró mosolyt. Összeszorítottam a számat, de hirtelen nyitottam ki hisz John erőszakosan fordította vissza a fejemet. Meglepett ez az erőszakosság, de valahol bent élveztem is. Főleg a libidóm, aki most kezd felébredni téli álmából. Mélyen nézett a szemembe, de nem akartam bele nézni. Féltem, hogy megbabonáz mint mindig! Homlokát a homlokomnak nyomta és mire felfogtam volna, hogy mi történik csókolni kezdett. Olyan csók volt mintha elsőnek csinálná. Nem hagytam magamat! Kicsit ellöktem magamat a faltól, majd kezemet a hajába csúsztattam és szenvedélyesen csókoltam vissza. Hirtelen elkapta a kezemet majd a fejem felé szorította őket. Tetszett ez a kiszolgáltatottság. De főleg az tetszett, hogy csak mi ketten vagyunk egy álló liftben. Álló liftben? Észre sem vettem, hogy megálltunk. Lekötötte a figyelmemet John harcoló nyelve és puha alsó ajka. Mellkasát nekem nyomta majd vissza szorított a falnak. Felemeltem a bal lábamat és a csípőjéhez szorítottam majd közelebb húztam magamhoz az ágyékát, hogy érezhessem azt ami a nadrágjába dudorodik. Bal kezével tartotta mindkét kezemet és a jobbal a combomat kezdte simogatni közben szenvedélyesen csókolóztunk. Nyelve erőszakosan nyomta le az enyémet majd hagyta, hogy irányítsak és újra lenyomott. Keze lassan csúszott be a szoknyám alá be a bugyimhoz. Egyik ujját a csiklómra rakta, majd masszírozni kezdte azt. Az izgalomban véletlenül megharaptam John nyelvét, mire hiper gyorsasággal tépte le rólam a bugyimat. A lift lassan haladt felfelé, mikor John belém csúsztatta az egyik ujját a másik kezét a hátamra tette és kikapcsolta a melltartómat. Lassan csúsztatta az ujját ki és be miközben a mellem közé nyúlt mikor hirtelen megállt a lift és egy csilingelő hang jelezte, hogy a nyolcadikon vagyunk. John gyorsan húzódott ki belőlem és gyorsan rántotta ki a ruhámból a pánt nélküli melltartómat. Amint tudtam elszakadtam tőle és elindultam a szobánk felé. Micsoda liftezés! Szeretek így békülni!
Ahogy beértem a szobába felkapcsoltam a világítást, megálltam az ajtóval szemben és vártam, hogy John előtt letoljam magamról a ruhát. Mikor belépett tátott szájjal nézett végig rajtam, majd bezárta az ajtót és kilépett a cipőjéből.
- Szexi, elragadó, elbűvölő, dögös, szívdöglesztő, nagyon szép és még így meztelenül is csinos! De azt értékelem, hogy nem hordasz a ruha alatt fehérneműt! - lépett közelebb.
- Rajtad még elég sok a ruha! - tettem a kezemet a nyakkendőjére majd magamhoz rántottam. Az ágyhoz vezettem majd lelöktem rá. - hallom rossz fiú voltál! - oldottam ki a nyakkendőjét. - idegesítesz egy hölgyet a hülyeségeddel, majd félállapotban hagyod egy liftben! Aztán még a fehérneműit is ellopod! Nem szép dolog! - motyogtam miközben kigomboltam az ingét. - kezet fel! - utasítottam mire szépen engedelmeskedett. Kihúztam a gallérja alól a nyakkendőjét majd össze kötöztem a két kezét. - ezért bünti jár! - morogtam majd egy puszit adtam az ajkaira.
- Milyen bünti ez mami? - emelte fel a kezét.
- Nem érinthetsz! De ha odáig eljutunk akár betömöm a szádat a zokniddal! - kezdtem puszilgatni a mellkasát. Majd egyre lejjebb és lejjebb haladtam.
Másnap reggel
Olyan fáradtan ébredtem és arra, hogy vakító világosság van persze meg arra, hogy pisilnem kell és hánynom is. Felültem az ágyban és keresni kezdtem valamit amit magamra kaphatok. Legközelebb John tegnapi inge volt. Gyorsan felkaptam, majd a mosdóba siettem. Hirtelen forogni kezdett velem a szoba és émelyegtem is. Magam elé tettem a kezemet, hogy ne menjek neki semminek. Lassan jutottam el a fürdőig. Ahogy beléptem az ajtón azonnal a wc felé fordultam és kiadtam a tegnapi vacsorát - ami pár darab eper volt, amit szex közben ettünk Johnnal.
Mikor az arcomat mostam meg hideg vízzel kezdett összeállni a kép. Émelygés, hányás, szédülés. Elég régen látogatott már meg havi barátom is. Úgy kábé két hónapja.
- Ó rohadj meg John! - morogtam mérgesen majd a pipere cuccaim közt kezdtem keresgélni. Valami éleset amivel jól lehet heréket nyiszálni! Egy fém körömreszelő akadt a kezembe. Ez pont megfelel! Megmarkoltam majd mérgesen indultam a háló felé. John pont akkor állt fel az ágyról és fordult meg.
- Ó, hát jó... reggelt... - mondta. - mi baj? - kérdezte kínosan vigyorogva.
- Most ki foglak herélni! - indultam meg felé.
- De... - indult a másik irányba.
- Nem fogsz te most már senkinek sem! - mondtam mérgesen majd utána léptem.
- Jenna, állj le! - tette maga elé a kezét.
- Miért állnék le? - vontam meg a vállamat.
- Elsőnek azért mert még itt megbotlasz és megvágod magad! Aztán meg azért mert nem tudom mi bajod van! - lépett hátrébb. Felmásztam az ágyra majd felkaptam egy párnát.
- Szerinted miért akarlak ki herélni? - vágtam hozzá a párnát.
- Mert nem védekeztünk tegnap este? - vigyorgott.
- Ó, az már régen mindegy! - léptem le az ágyról.
- Pedig szeded a bogyókat, nem? - kérdezte. Basszus!
- Már megint terhes vagyok John! - kiabáltam majd közelebb léptem hozzá.
- Ez nem csak az én hibám! - állt meg előttem. Már nem fél tőlem.
- Hát kié? - irányítottam a körömreszelőt a bokszeréhez.
- Te is, mert nem szóltál, hogy nem szeded a tablettákat! - ragadta meg a kezemet.
- Kiment a fejemből, hogy szünetelnem kellett! Aztán meg elfelejtettem visszamenni a dokihoz! - sütöttem le a tekintetemet.
- Miért kellett az a szünet? - emelte fel a fejemet.
- Mert ha akarunk még gyereket akkor nem szabad folyton szedni! - motyogtam.
- Akkor ha gyereket akarsz miért baj, hogy most babát várunk? - vette ki a kezemből a körömreszelőt.
- Mert későbbre terveztem! - motyogtam.
- Olyan vagy mint a gyerekek! - vigyorgott. - szégyenlős ha az igazat kell nekik mondani! - puszilta meg a homlokomat. - és ez biztos, hogy terhes vagy?
- Nem szoktam csak úgy hányni, szédülni, émelyegni és nem szokott késni!
- A micsoda?
- Hát tudod a havi... - néztem rá. Kérdően nézett. - jaj John neked nem volt régen biosz órád? - mosolyogtam.
- Nem az a lényeg, hogy mi késik, hanem az, hogy milyen gyorsan változott a kedved. Ja és az, hogy nagyon szexi vagy az ingemben! - húzott magához. - és most ott leszek amikor elsőnek rúg gyomron, mikor megszületik, mikor bepisil és bekakál, mikor hasra fordul, mikor mászni kezd, mikor feláll, mikor elkezd menni, mikor...
- És akkor is mikor Mr. John Grimes befogja a száját és lezuhanyozhatunk! - fogtam össze a száját majd tolni kezdtem a fürdőszoba felé...
 |
| Ezt a képet csak azért mert a történethez illik és van benne némi igazság :) <3 |
2013. március 8., péntek
52. rész: Come home
Sábábúú :) meghoztam :D már csak egy rész választ el a végtől :D remélem ami azután történik is olvasni fogjátok meg az új blogot is :D ( http://what-if-happened.blogspot.hu/ )szóval ide komikat kérnék :D persze a másik hoz is :D remélem egy értelmű a dolog ami történik :) és azért nem raktam képet a ruháról mert nem találtam egy olyat amit én elképeltem és a saját képzeletetekre bízom :D
na jó olvasását :)
- Rosalie gyere ide! - álltam meg a kanapé másik oldalán.
- Nyem! - nyögte sértődötten.
- Gyere ide! Felöltöztetlek majd játszhatsz tovább! - indultam felé. Egy szál pelusban rohangált a kanapé körül előlem.
- Nyem! - nyögte ismét majd a másik irányba rohant.
- Elfogsz esni! - mire kimondtam hatalmasat csattant a parkettán. Sírni kezdett - amennyire csak sírásnak lehet nevezni. Inkább üvöltött mint egy sakál. Gyorsan szaladtam oda hozzá majd felemeltem.
- Semmi baj! - nyugtattam majd a fejét a vállamhoz nyomtam. - szóltam, hogy gyere ide! - ringattam. Még mindig sírt, de ez már egy kisebb hiszti volt. - had nézzem! - próbáltam eltolni magamtól de vissza bújt. - jaj te! - szorítottam magamhoz. Éreztem, hogy már nem úgy veszi a levegőt ahogy sír és lassan megnyugszik. Lassan tettem át a kezemet apró combjához és elfektettem a két kezem között majd a számhoz emeltem a hasát. - ez büntetés, te rosszaság! - morogtam majd rá tapasztottam az ajkaimat a hasára és kifújtam a levegőt. Rosalie hangosan sikítozott és ficánkolt a kezeim között.
- Maga kínozza a lányomat? - morogta az a férfi mögöttem akit már fél éve nem láttam. Meglepődve és mosolyogva fordultam meg. Rosalie szinte kiugrott a kezeim közül és oda rohant hozzá.
- Apaaa! - sikította mikor John felkapta.
- Hallom rossz vagy! - vigyorogta majd megpaskolta a fenekét. Rosalie a nyakába bújt és úgy lógott le róla mint egy maci. John szét csókolgatta a vállát közben közelebb lépett hozzám. Valamit súgott a Rosalie fülébe majd letette.
- Szia anyu! - tárta szét a karjait John. Elmosolyodtam majd a nyakába ugrottam. A lábamat átkulcsoltam a dereka körül.
- Végre! - nyögtem a nyakába majd puszilgatni kezdtem az arcát.
- Rosszabb vagy mint egy gyerek! - húzta el a fejét majd rám vigyorgott.
- Ilyet a gyerekek nem csinálnak! - motyogtam majd egy lágy és hosszú puszit adtam az ajkaira. - nagyon hiányoztál! - morogtam.
- Ti is nekem! - motyogta majd belemarkolt a fenekembe. - hat hónap! - nyomta a homlokát a homlokomnak.
- Szia anya! - dörmögték a srácok. Rájuk néztem és lehajtott fejjel cammogtak befelé majd a szobájuk felé vették az irányt.
- Mi van velük? - kérdeztem halkan Johntól. A konyha felé vitt majd mikor beért letett a pultra.
- Elsőnek is szia. - vigyorgott majd egy puszit adott. - másodjára hiányoztál. Harmadjára gyönyörű vagy!
- Negyedjére elmondanád, hogy miért jöttek így haza a srácok a táborból? Főleg július közepén mikor még javában tart?
- Shh! - tette a kezét az ajkaimra. - egy finom délutáni tea mellett elintézhetjük! - morogta majd elvette a kezét az ajkaimról és megcsókolt. Lágyan, biztosan, szeretet teljesen és a nyelvét sem hagyta ki, jól megdolgoztatott. Megadtam magam és hagytam, hogy irányítson. Kezemet a nyakába raktam és közelebb húztam magamhoz. Lassan fektetett el a pulton majd a nyakamat kezdte puszilgatni...
*Az esküvőn*
Valentin napi bevásárló körútról jöttem vissza. Éppen a leállítottam a kocsit mikor valami fura érzes futott végig a testemen. Megráztam a fejemet majd elemeltem John ajándékát az anyósülésről majd kiszálltam a kocsiból és elindultam befelé. John Valentin napra egy Mickey egeret vett amit majd tudok ölelgetni ha nem lesz itt. Régebben is hasonló ajándékot kaptam tőle - ami eltűnt. Én a párját vettem meg neki. Egy Minnie egeret fogok adni neki. Igaz koppintás, de megteszi!
Halkan nyitottam ki az ajtót. Nagyon ijesztően csend volt az egész házban. Még az ikrek sem dörömböltek és őrjöngenek, mint szokásuk.
- Hahó? - léptem beljebb az előszobában. Korom sötét volt az egész házban.
- Mikor jön már a mami? - nyugtalankodott Jeremy.
- Halkabban már! - dörmögte valaki. A villanykapcsolóért nyúltam. Tapogattam a falat, de nem találtam. Nyugtalanul csaptam a falra mire világos lett. Meglepődve álltam az ajtóban és leszakadt állal. Sokan összegyűltek. Susanna, idősebb John, Kevin, Edward, Vanessa, anya, apa, Cody, Matt, Steven, Gabi, North és persze a gyerekek. Mindenki elegánsan felöltözve. Nem értettem mi folyik itt. Senkinek nincs szülinapja és még évforduló sincs. Sőt nincs is mit megünnepelni. Még jobban leesett az állam mikor John jelent meg fekete öltönyben és oldalra simított hajjal.
- Öltözz át! - utasított apa. Nagyot nyeltem mikor rá jöttem, hogy ez egy menyegző Egy olyan amit akartam. Amit negyvenszer elmondtam Johnnak, hogy szeretnék már a feleség lenni. Gabi hirtelen pattant fel majd megragadta a kezemet és felrángatott a lépcsőn.
Úgy éreztem, hogy órákig készültem vagyis csak a hajam. Már ketten csinálták a kontyot, de én csak azt akartam, hogy simán hulljon a vállamra úgy ahogyan John szereti. De nem mert az úgy nem hivatalos és úgy nem jó! Soha nem értettem miért kell giccsesen kinézni egy esküvőn! Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és boldogak legyünk. Nem kell túl nyálazni és csilli-villizni. Mindig is nagy esküvőről álmodtam, de most már tudom, hogy az a lényeg, hogy együtt legyünk.
- Elég már! - álltam fel hirtelen. - ez az én "esküvőm". Úgy kell lennie, ahogy én akarom! Leengedve lesz és kész! - húztam ki a csatokat a hajamból. - nem is tudtam, hogy mi lesz! Nem készültem rá, hogy férjhez megyek és semmit nem tudtam kiválasztani úgy ahogyan én szerettem volna, még ezt a ruhát sem! - húztam meg magamon a ruhát. - a hajamat szeretném én eldönteni, ha már mást nem tudtam! - könyörögtem nekik. Meglepődve néztek rám, majd elmosolyodtak. Vanessa összekulcsolta a kezeit és megvonta a vállát. Gabi viszont egy kicsit bosszúsan nézett, de engedett.
- Lent várunk, asszony! - tette le az asztalra a csatokat, majd kiviharzott Vanessával karöltve. A tükörrel szembe fordultam és megigazítottam a hajamat. Lágyan omlott a vállamra szőkés tincseim.
- Ma férjhez mész, te vén tojó! - motyogtam magamnak a tükörben. Lesimítottam magamon a ruhát, majd elindultam kifelé. Azt éreztem, hogy valami hiányzik. De mi? Csokor megvan, hajam meg van, ruha rajtam, cipő rajtam, halvány smink. Minden meg van!
- Apa! - suttogtam magamnak. Szinte felszakítottam az ajtót és kiléptem a folyosóra.
- Apa! Gyere már! - kiabáltam. Hallottam, hogy motyognak valamit, de nem hallottam, hogy mit. Aztán azt hallottam, hogy recseg a lépcső és valaki felfelé tart.
- Mi van már te... - lépet fel apa az utolsó lépcsőfokról. - wáúw! - vigyorgott. - nagyon szép vagy lányom! - lépett közelebb. - mi a baj? - lépett még közelebb.
- Hogy kísérj oda Johnhoz! - mosolyogtam. Elsőnek nem esett le neki, majd kis gondolkodás után megfordult és be hajlította a kezét.
- Most viszont oda adlak Johnnak! - mosolygott. Belé karoltam majd elindultunk lefelé. Féltem és remegtek a lábaim. Bár nem tudom mitől rettegtem. Attól, hogy John nemet mond, vagy attól, hogy elrontok valamit és orra esek a ruhámba? Életemben nem voltam esküvőn, de már többször eljátszottam ahogyan oda sétálok a jövendőbelimhez. Az teljesen tökéletes volt! Ne parázz Jenna. Csak annál rosszabb! Nyugtattam magamat magamban.
- Soha nem gondoltam erre! - súgta oda apa nekem a lépcső alján. Csak rá mosolyogtam, majd kihúztam magamat. - akkor ShowTime! - mondta hangosan. Lassan indultunk el a székek között amik a nappali közepén, két oszlopban voltak elrendezve. John elöl állt és elvigyorodott amikor meglátott. Én viszont elpirultam. Nem tudtam leplezni örömömet. Vigyorogtam, mint egy tejbe tök. Ha nem lenne a fejemen a fülem körbe szaladna rajta a szám. Mikor oda vezetett apa, elégedett adott át Johnnak és azt súgta a fülembe, hogy még nem késő elmenni és még itt is mondhatok nemet. Ellépett tőle és valamit John fülébe súgott, mire John elmosolyodott.
Alig bírtam kivárni, hogy az anyakönyv vezető végig mondja a szöveget a házasság előnyeiről és hátrányiról. Arra törekedett, hogy ne mondjunk igent, és hogy a házasság rossz. Csak nagyokat sóhajtoztam amikor ezeket a mondatokat mondta. Forgattam a szemeimet, mire John elmosolyodott, bár ő is vigyorgott mint én.
Lázasan néztem Johnt ahogyan engem néz. Vigyorogtam. Szinte már sírtam a boldogságtól, mikor John kimondta azt, hogy Igen, akarom! A nő kis szüneteket tartott miután megkérdezte. Aztán a gyűrűhúzásnál is. Itt nem a nő húzta az időt, hanem Edward. Nem találta az arany gyűrűket, amiket a zakó zsebébe csúsztatott.
Fel lélegeztem mikor azt mondta a nő, hogy tegyük le a fogadalmakat. Persze ezt is rontotta.
- Elsőnek a férj, mondja utánam! - morogta a nő, majd bele kezdett. - Én John Grimes itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom... - kezdte, de nem tudtam meg állni, hogy ne szóljak bele. Hangosan köszörültem meg torkomat. Mindenki gyanúsan nézett rám.
- Mi a baj? - kérdezte az anyakönyvvezető.
- Nem ez a neve! - súgtam neki oda.
- Most olvassam fel azt a hosszú nevét? - nézett rám kétségbe esetten.
- Még szép! - vigyorogtam elégedetten.
- Én John Paul Henry Daneil Richard Grimes itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom...- mondta még egyszer a nő. John boldogan ismételte utána a szöveget. ...hogy örök barátod, hűséges társad, szerelmed leszek betegségben - egészségben, jóban-rosszban, osztozom örömödben és veled sírok bánatodban. Ígérem Neked, hogy feltétel nélkül szeretlek és szeretni foglak, támogatlak céljaid elérésében, becsüllek és tisztellek, mindörökre. Boldogan ismételtem el utána én is. Erősen néztem John szemébe. Láttam rajta az önbizalmat és boldogságot. Csillogtak a szemei, vagyis ragyogtak. Örült, hogy igent mondtam, és hogy én is boldog vagyok! És boldogok leszünk végre együtt. Vigyorogva írtam alá anyakönyvet az új nevemmel. Jenna Grimes.
- Ezennel házastárssá nyilvánítalak titeket! - mondta unottan a nő. - csókolja meg a menyasszonyt! - mondta Johnnak. Magához húzott és az egyik kezemet a mellkasára tette. Nagyon erősen szorított, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra és úgy is döntött hátra. A többiek úgy éljeneztek és tapsoltak. Mikor elhajolt tőlem kézen fogott és a többiek felé fordult.
- Nos köszönjük nektek, hogy fáradtatok, hogy elgyertek és tudom, hogy gratulálni szeretnétek, de Ő már az enyém és szeretném élvezni őt! - szorongatta meg a kezemet. - nos ha megbocsátotok! - mondta vigyorogva, majd húzni kezdett kifelé. A sor közepén elkezdtünk futni. Szaladni a boldogságba azaz ki a kocsihoz. - csak most jön a nász éjszaka! - vigyorogta majd kacsintott egyet és betuszkolt a kocsiba...
na jó olvasását :)
- Rosalie gyere ide! - álltam meg a kanapé másik oldalán.
- Nyem! - nyögte sértődötten.
- Gyere ide! Felöltöztetlek majd játszhatsz tovább! - indultam felé. Egy szál pelusban rohangált a kanapé körül előlem.
- Nyem! - nyögte ismét majd a másik irányba rohant.
- Elfogsz esni! - mire kimondtam hatalmasat csattant a parkettán. Sírni kezdett - amennyire csak sírásnak lehet nevezni. Inkább üvöltött mint egy sakál. Gyorsan szaladtam oda hozzá majd felemeltem.
- Semmi baj! - nyugtattam majd a fejét a vállamhoz nyomtam. - szóltam, hogy gyere ide! - ringattam. Még mindig sírt, de ez már egy kisebb hiszti volt. - had nézzem! - próbáltam eltolni magamtól de vissza bújt. - jaj te! - szorítottam magamhoz. Éreztem, hogy már nem úgy veszi a levegőt ahogy sír és lassan megnyugszik. Lassan tettem át a kezemet apró combjához és elfektettem a két kezem között majd a számhoz emeltem a hasát. - ez büntetés, te rosszaság! - morogtam majd rá tapasztottam az ajkaimat a hasára és kifújtam a levegőt. Rosalie hangosan sikítozott és ficánkolt a kezeim között.
- Maga kínozza a lányomat? - morogta az a férfi mögöttem akit már fél éve nem láttam. Meglepődve és mosolyogva fordultam meg. Rosalie szinte kiugrott a kezeim közül és oda rohant hozzá.
- Apaaa! - sikította mikor John felkapta.
- Hallom rossz vagy! - vigyorogta majd megpaskolta a fenekét. Rosalie a nyakába bújt és úgy lógott le róla mint egy maci. John szét csókolgatta a vállát közben közelebb lépett hozzám. Valamit súgott a Rosalie fülébe majd letette.
- Szia anyu! - tárta szét a karjait John. Elmosolyodtam majd a nyakába ugrottam. A lábamat átkulcsoltam a dereka körül.
- Végre! - nyögtem a nyakába majd puszilgatni kezdtem az arcát.
- Rosszabb vagy mint egy gyerek! - húzta el a fejét majd rám vigyorgott.
- Ilyet a gyerekek nem csinálnak! - motyogtam majd egy lágy és hosszú puszit adtam az ajkaira. - nagyon hiányoztál! - morogtam.
- Ti is nekem! - motyogta majd belemarkolt a fenekembe. - hat hónap! - nyomta a homlokát a homlokomnak.
- Szia anya! - dörmögték a srácok. Rájuk néztem és lehajtott fejjel cammogtak befelé majd a szobájuk felé vették az irányt.
- Mi van velük? - kérdeztem halkan Johntól. A konyha felé vitt majd mikor beért letett a pultra.
- Elsőnek is szia. - vigyorgott majd egy puszit adott. - másodjára hiányoztál. Harmadjára gyönyörű vagy!
- Negyedjére elmondanád, hogy miért jöttek így haza a srácok a táborból? Főleg július közepén mikor még javában tart?
- Shh! - tette a kezét az ajkaimra. - egy finom délutáni tea mellett elintézhetjük! - morogta majd elvette a kezét az ajkaimról és megcsókolt. Lágyan, biztosan, szeretet teljesen és a nyelvét sem hagyta ki, jól megdolgoztatott. Megadtam magam és hagytam, hogy irányítson. Kezemet a nyakába raktam és közelebb húztam magamhoz. Lassan fektetett el a pulton majd a nyakamat kezdte puszilgatni...
***
*Az esküvőn*
Valentin napi bevásárló körútról jöttem vissza. Éppen a leállítottam a kocsit mikor valami fura érzes futott végig a testemen. Megráztam a fejemet majd elemeltem John ajándékát az anyósülésről majd kiszálltam a kocsiból és elindultam befelé. John Valentin napra egy Mickey egeret vett amit majd tudok ölelgetni ha nem lesz itt. Régebben is hasonló ajándékot kaptam tőle - ami eltűnt. Én a párját vettem meg neki. Egy Minnie egeret fogok adni neki. Igaz koppintás, de megteszi!
Halkan nyitottam ki az ajtót. Nagyon ijesztően csend volt az egész házban. Még az ikrek sem dörömböltek és őrjöngenek, mint szokásuk.
- Hahó? - léptem beljebb az előszobában. Korom sötét volt az egész házban.
- Mikor jön már a mami? - nyugtalankodott Jeremy.
- Halkabban már! - dörmögte valaki. A villanykapcsolóért nyúltam. Tapogattam a falat, de nem találtam. Nyugtalanul csaptam a falra mire világos lett. Meglepődve álltam az ajtóban és leszakadt állal. Sokan összegyűltek. Susanna, idősebb John, Kevin, Edward, Vanessa, anya, apa, Cody, Matt, Steven, Gabi, North és persze a gyerekek. Mindenki elegánsan felöltözve. Nem értettem mi folyik itt. Senkinek nincs szülinapja és még évforduló sincs. Sőt nincs is mit megünnepelni. Még jobban leesett az állam mikor John jelent meg fekete öltönyben és oldalra simított hajjal.
- Öltözz át! - utasított apa. Nagyot nyeltem mikor rá jöttem, hogy ez egy menyegző Egy olyan amit akartam. Amit negyvenszer elmondtam Johnnak, hogy szeretnék már a feleség lenni. Gabi hirtelen pattant fel majd megragadta a kezemet és felrángatott a lépcsőn.
Úgy éreztem, hogy órákig készültem vagyis csak a hajam. Már ketten csinálták a kontyot, de én csak azt akartam, hogy simán hulljon a vállamra úgy ahogyan John szereti. De nem mert az úgy nem hivatalos és úgy nem jó! Soha nem értettem miért kell giccsesen kinézni egy esküvőn! Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és boldogak legyünk. Nem kell túl nyálazni és csilli-villizni. Mindig is nagy esküvőről álmodtam, de most már tudom, hogy az a lényeg, hogy együtt legyünk.
- Elég már! - álltam fel hirtelen. - ez az én "esküvőm". Úgy kell lennie, ahogy én akarom! Leengedve lesz és kész! - húztam ki a csatokat a hajamból. - nem is tudtam, hogy mi lesz! Nem készültem rá, hogy férjhez megyek és semmit nem tudtam kiválasztani úgy ahogyan én szerettem volna, még ezt a ruhát sem! - húztam meg magamon a ruhát. - a hajamat szeretném én eldönteni, ha már mást nem tudtam! - könyörögtem nekik. Meglepődve néztek rám, majd elmosolyodtak. Vanessa összekulcsolta a kezeit és megvonta a vállát. Gabi viszont egy kicsit bosszúsan nézett, de engedett.
- Lent várunk, asszony! - tette le az asztalra a csatokat, majd kiviharzott Vanessával karöltve. A tükörrel szembe fordultam és megigazítottam a hajamat. Lágyan omlott a vállamra szőkés tincseim.
- Ma férjhez mész, te vén tojó! - motyogtam magamnak a tükörben. Lesimítottam magamon a ruhát, majd elindultam kifelé. Azt éreztem, hogy valami hiányzik. De mi? Csokor megvan, hajam meg van, ruha rajtam, cipő rajtam, halvány smink. Minden meg van!
- Apa! - suttogtam magamnak. Szinte felszakítottam az ajtót és kiléptem a folyosóra.
- Apa! Gyere már! - kiabáltam. Hallottam, hogy motyognak valamit, de nem hallottam, hogy mit. Aztán azt hallottam, hogy recseg a lépcső és valaki felfelé tart.
- Mi van már te... - lépet fel apa az utolsó lépcsőfokról. - wáúw! - vigyorgott. - nagyon szép vagy lányom! - lépett közelebb. - mi a baj? - lépett még közelebb.
- Hogy kísérj oda Johnhoz! - mosolyogtam. Elsőnek nem esett le neki, majd kis gondolkodás után megfordult és be hajlította a kezét.
- Most viszont oda adlak Johnnak! - mosolygott. Belé karoltam majd elindultunk lefelé. Féltem és remegtek a lábaim. Bár nem tudom mitől rettegtem. Attól, hogy John nemet mond, vagy attól, hogy elrontok valamit és orra esek a ruhámba? Életemben nem voltam esküvőn, de már többször eljátszottam ahogyan oda sétálok a jövendőbelimhez. Az teljesen tökéletes volt! Ne parázz Jenna. Csak annál rosszabb! Nyugtattam magamat magamban.
- Soha nem gondoltam erre! - súgta oda apa nekem a lépcső alján. Csak rá mosolyogtam, majd kihúztam magamat. - akkor ShowTime! - mondta hangosan. Lassan indultunk el a székek között amik a nappali közepén, két oszlopban voltak elrendezve. John elöl állt és elvigyorodott amikor meglátott. Én viszont elpirultam. Nem tudtam leplezni örömömet. Vigyorogtam, mint egy tejbe tök. Ha nem lenne a fejemen a fülem körbe szaladna rajta a szám. Mikor oda vezetett apa, elégedett adott át Johnnak és azt súgta a fülembe, hogy még nem késő elmenni és még itt is mondhatok nemet. Ellépett tőle és valamit John fülébe súgott, mire John elmosolyodott.
Alig bírtam kivárni, hogy az anyakönyv vezető végig mondja a szöveget a házasság előnyeiről és hátrányiról. Arra törekedett, hogy ne mondjunk igent, és hogy a házasság rossz. Csak nagyokat sóhajtoztam amikor ezeket a mondatokat mondta. Forgattam a szemeimet, mire John elmosolyodott, bár ő is vigyorgott mint én.
Lázasan néztem Johnt ahogyan engem néz. Vigyorogtam. Szinte már sírtam a boldogságtól, mikor John kimondta azt, hogy Igen, akarom! A nő kis szüneteket tartott miután megkérdezte. Aztán a gyűrűhúzásnál is. Itt nem a nő húzta az időt, hanem Edward. Nem találta az arany gyűrűket, amiket a zakó zsebébe csúsztatott.
Fel lélegeztem mikor azt mondta a nő, hogy tegyük le a fogadalmakat. Persze ezt is rontotta.
- Elsőnek a férj, mondja utánam! - morogta a nő, majd bele kezdett. - Én John Grimes itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom... - kezdte, de nem tudtam meg állni, hogy ne szóljak bele. Hangosan köszörültem meg torkomat. Mindenki gyanúsan nézett rám.
- Mi a baj? - kérdezte az anyakönyvvezető.
- Nem ez a neve! - súgtam neki oda.
- Most olvassam fel azt a hosszú nevét? - nézett rám kétségbe esetten.
- Még szép! - vigyorogtam elégedetten.
- Én John Paul Henry Daneil Richard Grimes itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom...- mondta még egyszer a nő. John boldogan ismételte utána a szöveget. ...hogy örök barátod, hűséges társad, szerelmed leszek betegségben - egészségben, jóban-rosszban, osztozom örömödben és veled sírok bánatodban. Ígérem Neked, hogy feltétel nélkül szeretlek és szeretni foglak, támogatlak céljaid elérésében, becsüllek és tisztellek, mindörökre. Boldogan ismételtem el utána én is. Erősen néztem John szemébe. Láttam rajta az önbizalmat és boldogságot. Csillogtak a szemei, vagyis ragyogtak. Örült, hogy igent mondtam, és hogy én is boldog vagyok! És boldogok leszünk végre együtt. Vigyorogva írtam alá anyakönyvet az új nevemmel. Jenna Grimes.
- Ezennel házastárssá nyilvánítalak titeket! - mondta unottan a nő. - csókolja meg a menyasszonyt! - mondta Johnnak. Magához húzott és az egyik kezemet a mellkasára tette. Nagyon erősen szorított, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra és úgy is döntött hátra. A többiek úgy éljeneztek és tapsoltak. Mikor elhajolt tőlem kézen fogott és a többiek felé fordult.
- Nos köszönjük nektek, hogy fáradtatok, hogy elgyertek és tudom, hogy gratulálni szeretnétek, de Ő már az enyém és szeretném élvezni őt! - szorongatta meg a kezemet. - nos ha megbocsátotok! - mondta vigyorogva, majd húzni kezdett kifelé. A sor közepén elkezdtünk futni. Szaladni a boldogságba azaz ki a kocsihoz. - csak most jön a nász éjszaka! - vigyorogta majd kacsintott egyet és betuszkolt a kocsiba...
***
Az a csodálatos este a gyerekek nélkül. Elsőnek a pult, aztán egy romantikus vacsora, aztán a kanapén miután egymást faldosva estünk be az ajtón, aztán a közös zuhanyzás - amit imádtam és úgy felizgatott amikor végig simította a hátamat - , azután pedig egy forró és nagyon romantikus szeretkezés a hálóban. Így volt jó, John haza jövetele. Több mint egy éve vagyunk házasok, de ebből csak pár hónapot tudhatok magamnak. Elsőnek két havonta látogatott haza hozzánk, majd egyre ritkábban. Most volt elsőnek ilyen távol tőlünk és azt hiszem, hogy utoljára is. Mert nem fogom neki engedni, hogy elhanyagoljon minket!
A srácok egy éve járnak suliba. És nagyon tetszik nekik. Majd nem fog! Érzem, hogy jövőre már megfogják utálni és vissza akarnak majd menni az oviba. De ez nem meglepő. Sok barátjuk van ami nagyon jó. De tartok tőle, hogy verekedni is fognak, de főként Jeremy. Eathon megváltozott, csendes lett mint én voltam annak idején. Jeremy viszont kész ördög. Rosszabb gyereket még nem láttam. Rosalie pedig maga az angyal - már amikor. Rossz mint egy gyerek, de melyik nem?! Szeretem őket és ez a legnagyobb dolog amit adatok nekik.
A reggeli pirítóst csináltam a konyhában, mikor végig simítottam a pulton és a tegnap délutáni pillanatokra gondoltam. Kirázott a hideg és át futott rajtam minden egyes pillanat. Elpirultam mikor elém ugrott az a kép mikor lerántotta rólam nadrágot és bugyimat is. Libabőrös lettem a gondolattól is. Ezt akartam és teljesítette, bár kicsit későn. De nem bántam. Ami késik nem múlik!
- Jó reggelt Mrs Grimes. - lépett kócos hajjal a konyhába John. Félmeztelenül volt és ámulatba ejtő felső teste hihetetlen volt. Csorgattam a nyálamat.
- Neked is Mr! - morogtam vigyorogva. Közel sétált hozzám majd egy apró puszit nyomott az ajkaimra és a hűtőhöz indult. Oldalra döntöttem a fejemet és élveztem a műsort amit John feszes feneke nyújtott amikor lehajolt a hűtőben egy narancsléért. - mondtam már, hogy azt a juicet nem a legalsó polcra kéne tenni! - fordultam meg a pirító felé. - vagy megtanulhatnál leguggolni érte! - morogtam miközben megkentem vajjal az egyik kenyeret.
- Vagy megtanulhatnád, hogy azért teszem mindig oda, mert én is szeretném csodálni a hátsódat! - motyogta. - miközben bepucsítasz! - suttogta halkan.
- Amúgy tegnap nem mondtad el, hogy miért jöttek haza a srácok! - fordultam meg ügyet sem vetve arra amit John mondott. A narancslevet szürcsölgette egy pohárból közben engem méregetett. - ne gondolj semmi olyan dologra ami tegnap többször is megtörtént! Kijöttem a rohamodból! Szóval, mond el! Mert ez rám is tartozik! - kulcsoltam össze magam előtt a kezemet közben beleharaptam a pirítósba.
- Üljünk le! - mutatott az ebédlő felé. Felemeltem a tálat amiben a pirítósak voltak majd elindultam utána. Törtem a fejemet azon, hogy mi lehet az oka, hisz még négy napig oda kellett volna lenniük a táborban.
- Szóval? - kérdeztem mikor nyugodtan, de mégis idegesen ültem le az asztalhoz.
- Oké elmondom! - mondta egy kis szünet után. - szóval mikor tegnap landoltunk hívott engem a tábor vezető, mert te nem vetted fel! És volt egy kicsi probléma...
- Melyik? - kérdeztem lesütött tekintettel. Tudtam, hogy valamelyikőjük valami rosszaságot csinált és az viszont nem valami egyszerű gyerekcsíny!
- Jeremy! - motyogta. - de nem olyan vészes... - morogta. - csak meglökte az egyik gyereket! - mondta, mire felemeltem a fejemet. Biztattam, hogy folytassa. - aztán megütötte! A hasába. A srác sírni kezdett! A táborvezető látta. Eathon megvédte Jeremyt. Ezért kirakták mindkettőjüket. - mondta lesütve a szemét. Az agyam el borult és nagyon dühös lettem ami mindjárt robban.
- És ez nem olyan vészes? - emeltem meg a hangomat. - John ez igen is komoly! Nem ok nélkül ütötte meg! Ez nem normális! - kiabáltam.
- Jobb, ha nem tudod miért ütötte meg! - monda halkan. - én sem tudom, de nem is akarom tudni! Csak azt mondta Jeremy, hogy rád mondott valamit! - motyogta. Remegni kezdtek a végtagjaim. Sírni fogok. Még pedig azért mert iszonyat rossz anya vagyok. Megelőztem azt, hogy John így lásson és felálltam majd átsiettem a konyhába. Közben potyogni kezdtek a könnyeim. Miért nem vettem észre Jeremy, hogy ennyire megváltozott? Soha nem bántott senkit még szavakkal sem. Mindig ő volt a félősebb, a bújósabb, és a sírósabb. Nem értem miért lett ilyen! Valami nagyon nagy változáson ment át. De ilyen hamar? beszélnem kell valami orvossal erről. De még nem is az a baj, hogy ilyen lett, hanem az, hogy nem vettem észre, hogy csörög a telefonom! John biztos csak leszidta, de én leordítottam volna a fejét és büntetést adtam volna nekik!
- Elmondod? - ölelt át hátulról John. A kezembe temettem az arcomat és úgy zokogtam.
- Nem vagyok jó anya! - motyogtam, majd még jobban sírni kezdtem.
- Nem! - motyogta a vállamba. - ha rossz anya lennél nem foglalkoznál velük! És régen nem így nézne ki a ház, és nem lennének ilyen szeretni valóak, mint te! - szorított magához.
- De nem foglalkoztam velük, John! - zokogtam.
- Mert nem tudsz egyszerre két helyen lenni! Itthon voltál Rosalie-val és vele foglalkoztál.
- És mi lett volna, ha nem most jössz haza? - emeltem meg a hangomat. - ki ment volna értük? És gondolom te nem kesztyűs kézzel bánsz velük! Kemény szobafogság lesz...
- Van! - javított ki. Hirtelen megálltak a könnyeim és leesett az állam. - tegnap nem hoztam haza őket! Csak a negyedik sarokig!
- De hisz az a több mint egy kilométer... - motyogtam.
- Igen tudom! Büntetés. - mondta. - és nincs TV, laptop, játékok, haverok! Na és persze mosogatni fognak, meg port törölgetni és kivinni a szememet!
- De ezt eddig mind fizettük...
- Most már mind ingyen! És mi addig boldogan elleszünk hármasban! - mondta. Gyengéden dobtam le a kezeit a derekamról és lassan fordultam meg.
- Mi lenne velem nélküled? - fogtam a két kezem közé a fejét.
- És mi lenne velem nélküled? - motyogta. - te tanítottál erre, mikor mindenért megszidtad a srácokat!
- Mindig ellenezted!
- Aztán rá jöttem, hogy ez a nevelés egyik fő ága! A másik pedig a mi viselkedésük! - tette a kezét az arcomra, majd letörölt egy kóbor könnycseppet. Hüvelyk ujjával lehúzta az alsó ajkamat majd végig simított rajta. - ez olyan tökéletes! - morogta majd egy puszit nyomott a homlokomra, majd az orromra, aztán az ajkaim fölé végül az ajkaimra.
- Rendesen reggelizni kéne! - hajoltam el tőle.
- De én másra vagyok éhes! - hajolt közelebb hozzám.
- Én viszont nagyon éhes vagyok! - csúsztattam a kezeimet a mellkasára.
- Azt hiszem én is valami hasonlóból szeretnék reggelizni! - lépett hátrébb, majd magával húzott.
- Ezt megfogom valaha is unni? - morogtam miközben megtámadtam a nyakát.
- Egy tény! Még nem voltunk nászúton, szóval nem hinném, hogy meg fogod unni! - nyögte, mikor elértem a melléhez és nagyokat szívtam rajta.
- És mikor? - lihegtem.
- Két hónap múlva szabad vagyok és csak a tiéd! - morogta. Elértem a hasfalához, ami még mindig kocka volt és feszes, majd letérdeltem.
- Na ezt sem fogom meg unni! - haladtam még lejjebb hasán, egészen a nadrágjáig. Megremegett mikor kioldottam a nadrág zsinórját, ami a csípőjén tartotta.
- Ó te... - zihálta.
- Tudom, hogy akarod! - néztem fel rá és lehunyt szemmel várta a következő lépést. Lehúztam róla a nadrágot egészen a bokájáig. Meglepődtem attól ami előttem ágaskodott. Túl hamar jött!
2013. március 2., szombat
51. rész: Happy life
Sziasztok megint itt egy rész :) kérhetném, hogy komiztok?? mert mindig ugyan azoktól kapok komikat... és hiányol a többieket!! tehát komizzatok! :D oldalt meg a szavazás hú úúú legyen már annyi komim is! :D ja és lesznek részek a további családi évekről ha befejeztem :D na most elárultam magamat! :(
jó olvasást! :)
Lassan és hevesen csókolt. Úgy mint régen. Nyelve lassan csúszott rá az enyémre. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy boldog vagyok, vele, a karjaiban és a szájában. Lágyan haraptam meg felső ajkát majd vigyorogni kezdett.
- Mi az? - hajoltam el tőle majd a boldog arcát kezdtem nézni.
- Csak az, hogy egy éve még azt, sem tudtam, hogy hol vagy! - vigyorgott.
- Egy éve nem gondoltam volna, hogy itt fogok állni veled és a jegyesed leszek! - simítottam végig az arcát.
- Mondanom kell valamit! - motyogta.
- Na és mi az?
- Ne legyél mérges...
- Nem leszek! Mondtam, hogy azt az énemet megöltem.
- Márciusban turnénk lesz! - hunyta le a szemét. Hihetetlen, hogy nem önt el a méreg és nem robbanok fel. Hunyorított majd kinyitotta a szemét.
- Felőlem! Csak... - álltam meg. Ezen vesztünk össze még akkor.
- Csak mi? - fogta meg a kezemet.
- Ne találkozzatok Tarával! - motyogtam majd lehajtottam a fejemet.
- Tara a barátunk! - mondta hangosabban.
- Mi van Tarával? Ja a turné? Nem találkoztok vele. - lépett be Vanessa a konyhába.
- De csak barátok vagyunk Tarával. Miért ne találkozhatnánk vele? - morogta John.
- De találkozni fogunk vele! - robbant Vanessa mellé Edward. - mindenki azt mondja, hogy együtt voltunk Tarával, de mi csak barátok vagyunk!
- Ugyan már mindenki tudja, hogy sokkal több volt köztetek, mint barátság. - lépett be anya.
- Ez nem igaz! - förmedt John anyára.
- Ez... Én... Nem... Ezt Jenna mondta. Bocsi! - dadogta anya.
- Ez igaz? - nézett rám John.
- Jól van már. Mindenki azt mondta na. - hajtottam le a fejemet. - de nekem mindegy, hogy mit csináltok csak ne olyat és ne mondjátok el! - néztem John szemeibe. Csak elmosolyodott majd megfordult és Vanessára nézett.
- Na meg persze, ha megcsalsz elhagylak! - tettem hozzá. - viszem a gyerekeket is! Elmegyek Tomhoz! - fenyegetőztem.
- Az apjukhoz? - vonta föl a szemöldökét John.
- Igen az apjukhoz! - mosolyodtam el. - de hol vannak a srácok? - néztem anyára, aki csak vigyorgott magában. John hirtelen mellém lépett. Mindenki arca megváltozott. Én pedig azt se tudtam, hogy mi történik a konyhámban. Meg akartam kérdezni, hogy mi a fene folyik itt, de addigra valaki megelőzött.
- Héj azért óvatosan! - mondta nevetve egy elég ismerős hang majd belépett Jeremyvel a hátán. Nem hittem el azt akit látok. Ő nem lehet itt! Lehetetlen, hogy ő itt van. Megdermedve figyeltem minden egyes mozdulatát. Csak képzelődök és ő nincs itt. Vagy tényleg itt van? Nem az nem lehet. Ő meghalt!
- Tudom drágám. Ő tényleg itt van! - szorította meg a kezemet John. Lassan és bizonytalanul néztem rá, majd vissza arra a személyre akit már évek óta nem láttam. Erősen megszorítottam John kezét majd elengedtem. Mindenki engem nézett és azt hiszik, hogy bolond vagyok. Anyára néztem, aki úgy vigyorgott mintha tiniként a kedvenc bandája egyik tagjával találkozott volna. Aztán Edwardre néztem aki csak halványan mosolygott. Megráztam a fejemet és az élő halottra néztem. Előttem állt és széttárta a karjait. Nem láttam rajta semmi heget és sérülést sem. Egy régebbi farmer volt rajta és egy fehér póló feszült rajta. Izmos és jóképű, mint mindig.
- Lányom! - vigyorgott. Lassan pislogtam egyet majd felfogtam, hogy tényleg itt van.
- Apa! - indultam meg felé. Két lépéssel azonnal ott voltam a karjaiban. Fejemet a mellkasára hajtottam és lehunytam a szememet, majd belélegeztem a kölnijét. Kezét a hátamra rakta és lágyan simított végig rajta. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Leordítsam a fejét vagy sírjak az örömtől, hogy újra látom?! Inkább nem csináltam semmit. Csak élveztem a biztonságát és tudtam, hogy a családjáért csinálta amit csinált.
- Hol voltál? - kérdeztem motyogva.
- Amerikában! - mondta. Csak morogtam egyet. - Floridában. Miamiban! - motyogta.
- És nem szóltál volna, hogy oda mész? - néztem rá dühösen. Csak elmosolyodott majd magához szorított.
- Mit csináltál a régi lányommal? Hová tetted? - tolt el magától. - megetted?
- Nem! - mosolyogtam. - de ezt miért kérdezed?
- Mert mindig leordibáltad a fejemet, ha valami hülyeséget csináltam. Most meg nyugodt vagy! - csodálkozott.
- A régi önmagamat megöltem! - néztem Johnra aki helyeslően bólogatott.
- És mióta? - karolta át a vállamat.
- Hát úgy kábé húsz perce!
- A francba! Akkor későn jöttem le! - morogta. Kérdően néztem rá. Nem értem miért szeretné, ha leordítanám a fejét. - csak hiányoztál! - rántott magához. - tudod, hogy te mentesz meg mindig! - suttogta majd egy puszit adott a fejem búbjára. Eszembe jutott mikor elmondta nekem miért érek neki olyan sokat. És akkor máshogy láttam miért viselkedik így. Csak óvni akar!
- Három gyerek után nem árt változni! - motyogtam vigyorogva.
- Tényleg gyerekek, nagyon aktívak az ikrek! - hajolt el ismét tőlem. - akár csak az apjuk. - mondta halkan. Elmosolyodtam majd felnéztem rá. Büszkén nézett végig Johnon majd rajtam.
- Jaj apa! - bújtam vissza hozzá. - úgy hiányoztál és annyi kérdésem van! - motyogtam.
- Nekem pedig sok mondani valóm! - szorított magához majd felemelt és megpörgetett.
- Ne már! Apu tegyél le! - visítottam. Csak pörgött és pörgött közben hangosan nevetett. Újra gyereknek éreztem magamat. Legutóbb ötéves voltam mikor ezt csinálta és a balett órám után jött értem. Kis tütüben szaladtam elé. Úgy volt hogy anyu jön értem, de apa pont akkor jött haza egy nagy üzleti útról.
- Tegyél le! - morogtam. - lefoglak hányni. Apu ne már! - visítottam újra mikor úgy éreztem, hogy lerak de erősebben pörgetett meg.
- Nagypapa ezt én is csinálni akarom! - mondta újongva Jeremy mikor lerakott apa.
- Hű de elszédültem! - támaszkodott a pultnak. - régen pörgettelek meg! - nézett rám.
- Huszonegy éve! - morogtam. - illetlen dolog, John! Meg sem kínálnád a vendégeket egy itallal! - meredtem Johnra, aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Jut eszembe. Ti mikor fogtok már összeházasodni? - kérdezte apa.
- Ha Jennán múlik soha! - morogta anya. Észre sem vettem, hogy Vanessa és Edward már nincs itt.
- Anya ne kezd már! Johnnal elsimítottam az ügyet! Szóval szerintem már holnap házasodhatnánk! - néztem Johnra. Köpni nyelni nem tudott. - nekem nem kell nagy esküvő ahhoz, hogy boldog legyek veled! - mosolyogtam majd elindultam felé.
- De én azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy és boldogok vagyunk! - mondta. Azt terveztem, hogy átölelem és egy lágy puszival jutalmazom, de ahogy oda értem kikerültem.
- Ezt majd megbeszéljük négy szem közt. Addig is üljünk le! - néztem apára. - van pár kérdésem! - ültem le a pult másik oldalán. Apa is helyet foglalt, anya elment a srácokhoz, John pedig maradt a helyén.
- Szóval kérdezz! - mondta nyugodtam apa.
- Elsőnek igyunk valamit! - álltam fel majd ki vettem három poharat a szekrényből. John elővette a narancs levet majd töltött mind hármónknak.
- Hosszú lesz! Úgy látom! - ivott egy kortyot apa. Én csak azért kértem inni, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet.
- Kezdjük az elején! - sóhajtottam. - miért pont Miamiba mentél?
- Amerikában tudod nagy az építkezés és belefogtam. Céget nyitottam álnéven. Majd az öt év alatt sikeres lettem. Még nagyobb lett a cég! - mosolygott.
- Tehát ezért mentél oda?
- Azért, hogy eltűnjek! - nézett a szemembe. - bujkáltam pár hónapig itt Londonban, majd az interneten rá találtam erre a lehetőségre.
- Értem. És miért kellett bujkálnod? - kortyoltam bele a narancs lébe. Tudtam a választ de még is tudni akartam az ő válaszát.
- Ezt elmesélem, az elejétől! - mély levegőt vett. - amikor kiakartál békíteni anyáddal akkor nem az egyik haveromnál voltam. Taxival mentél az étteremhez és követtek téged. És én követtem őt. Már akkor gyanús volt nekem mikor egyedül jártál el oda. Mindig láttam az ablakból, hogy ha te elmész utánad megy egy kocsi. Tehát követtem őt és megállt a másik oldalon. Azaz Owen kicsoda volt. Bement a szemközti kávézóba és figyelt titeket. Ezt tárgyaltam meg anyáddal akkor az asztalnál.
- Tehát kifigyelt engem? - kérdeztem meglepve.
- Nem akartam elmondani mert féltettelek! És várandós is voltál.
- Ezért úgy döntöttél, hogy akkor lépsz mikor megindul a szülés! Ezért voltál olyan szűkszavú a kórházban. Most már értem.
- Féltem, hogy kikotyogok valamit és nem akartam, hogy idegeskedj miattam. Elég volt neked akkor John miatt idegeskedned! - motyogta mint egy gyerek.
- És azután mi történt?
- Azután megtámadtam. Tudtam, hogy hol lakik és mit akar! Bosszút állni a szülei miatt. Amit még húszévesen tettem katonaként. Aztán léptem ki onnan mert anyád terhes lett. Ők ketten voltak az utolsó ügyeim!
- És miért kellett tulajdonképen megölnöd őket? - kortyoltam bele ismét a narancslébe.
- Áruló szövetségesek voltak Afganisztánból! Bevándorlók akik britnek adták ki magukat hamis állam polgársággal! - morogta. - nem tudtam, hogy van egy fiuk. És azt sem, hogy bosszút áll! - hajtotta le a fejét. - szóval dulakodtunk és elő rántotta a fegyverét. Volt rajtam mellény! Megvédett a golyótól. Tettetem, hogy meghaltam aztán rejtőzködtem, aztán Miamiba mentem.
- De Owen rám talált. Azután ment Belfastba, hogy oda mentünk. Pár hónappal azután. Tudtam, hogy valami rosszat akar! Miért nem
- Ez nem a te hibád! - vágott a szavamba apa. - nekem akkor ott meg kellett volna ölnöm! Azt hittem, hogy ha rajtam áll bosszút titeket már nem bánthat!
- Szóval tudtad, hogy rám talált? - emeltem meg a hangomat.
- Sejtettem.
- Akkor kellett volna visszajönnöd! Majdnem megölt azaz állat! - szinte már kiabáltam. Csak elmosolyodott.
- De nem ölt meg! - vigyorgott.
- Ha nincs John már régen a föld alatt lennék és két félárva gyereket nevelne együl John! - néztem Johnra, aki csak lágyan mosolygott rám.
- Teszem hozzá a rendőrség is benne volt! Tudták, hogy John ütötte le! - mondta nyugodtan apa. Tátott szájjal néztem rá. - és azt is hogy én "meghaltam"! Ezzel köszönetet mondtak Johnnak, hogy megtette! Ezért nem ül rács mögött a vőlegényed! Persze a te aktád van bent önvédelem szerint! - mosolygott. - jobb, hogy meghalt. Amúgy is rács mögött ülne, ahonnan bármikor kiszabadulna és ismét megtámadna titeket. Meg amúgy is megölt pár ártatlan embert! Nem tudom, hogy téged miért nem ölt meg!
- Mert jobb lenne, ha meghalnék? - néztem rá dühösen.
- Ne érts félre. Nem úgy értettem! Másokat szinte azonnal megölt. Téged viszont...
- Mert gondolom mások ellenkeztek én viszont tűrtem. És gondolom szeretett engem! És azért. - motyogtam. - meg megzsarolt és féltettem a gyerekeimet! - álltam fel. - de ne is beszéljünk erről! Hányingerem lett. - tettem a mosogatóhoz a poharamat majd vizet engedtem bele.
- Most már mindent tudsz? - kérdezte apa. Megfordultam majd rá néztem.
- Még nem! - kortyoltam a vízbe. - mi van anyával? - kérdeztem.
- Mi lenne?
- Kapcsolat? - kortyoltam bele ismét a vízbe.
- Házasok vagyunk! - vigyorgott. Hirtelen félre nyeltem a vizet és köhögni kezdtem. - jól vagy? - kérdezte. Egyértelműen bólogattam.
- Ez meglep! - köhögtem. - anya tudta? - kérdeztem. - persze, hogy tudta. Azért bánt velem kesztyűs kézzel akkor. De nem haragszik?
- Miért haragudna? Azért mert megvédtem a családomat? Elmondtam neki mit fogok csinálni és nem mondott semmit. Nem ellenezte mert tudta, hogy megcsinálom! És láss csodát, bevált! - büszkén vigyorgott.
- John, te ezt tudtad? - kérdeztem.
- Ééén? - mutatott magára. - nem rég tudtam meg! Ártatlan vagyok! Nem tudtam semmit! - emelte fel a kezét.
- Tényleg nem tudott semmit! - erősítette meg apa.
- Amúgy te meddig maradsz? - kérdeztem apától.
- Én tartottalak el hónapokig! Most te jössz! - mosolygott apa. - amúgy zavarunk anyáddal?
- Hát öhn izé - néztem Johnra. - nem, ha tűritek John sikongatását!
- Ó, hogy ti máris... - mutogatott apa.
- Pont ott akar a lánya ahol ül! - gonoszul mosolygott. Apa arcára valami hihetetlen grimasz ült.
- Szerencséd John, hogy a másik oldalon állsz! - morogtam.
- Ó gyerekek! - állt fel apa. - hát jó szórakozást! - morogta.
- Tudod, hogy három napja bújt ki belőlem a csoda! Csak nem fogok neki esni! - emeltem meg a hangomat.
- És azt a csodát még nem fogtam! - kiabálta vissza. Kérdően Johnra néztem.
- Látta már? - kérdeztem halkan. Csak bólintott egyet.
- Ő hozta be a kocsiból. Aztán elbújt a srácokkal! - vigyorgott.
- Szóval ezért vettél olyan sok kaját? Tudtad, hogy itt vannak? - tettem csípőre a kezemet.
- Meglepetés volt és mit mondtam volna? Hé Jenna az apád él és virul! És az anyád is itt van. Na meg anyu is meg Edward meg Vanessa is! - indult felém. - nem tudtam volna elmagyarázni ahogy Frank mondta. - állt elém.
- Most már mindegy! Talán főzni kéne valamit! - tettem a kezemet a mellkasára majd végig simítottam rajta.
- Még valami! - fogta meg a kezeimet. - miért akarsz minél előbb összeházasodni?
- Mert gyűlölöm, ha Ms.Andrewsnak hívnak! - morogtam.
- Én pedig hatalmas nagy esküvőt szeretnék! Ne úgy emlékezzünk rá, hogy voltak vagy négyen! - emelte fel a bal kezemet.
- Akkor mikor házasodunk össze? Vagyis kérdezzem mikor érsz rá? - húztam el a kezemet.
- Ne kezd kérlek! - rántotta fel a kezemet majd egy puszit adott a gyűrűre. - nagyon nagyon de nagyon szeretlek! - húzott magához. Megakart puszilni de elfordítottam a fejemet.
- Haragszol! - morogta a fülembe. - csak tudnám, hogy miért?!
- Elmondtad apámnak a ferde hajlamaimat. Miszerint egy konyha pulton akarom csinálni! Ez szemétség volt! - motyogtam.
- Meggyanúsítottal!
- Nem tudsz főzni és egy konyhában állsz. Ez egy kicsit fura! - toltam el magamat.
- Majd megtanítasz! - húzott vissza.
- Most min veszekszünk? - tettem a kezemet a nyakára.
- Nem tudom! - kezdett tolni hátra felé.
- Szeretlek! - mondtam vigyorogva. A bal lábával lépett előre mire én a jobbal hátra majd fordítva. Így mentünk el a hűtőig. - tudod néha, a falra tudnék tőled mászni! - morogtam.
- Néha tőled meg elszakadnak az ideg szálaim! - nyitotta a hűtőt. Benyomott a hidegbe majd keresgélni kezdett.
- Egyáltalán, tudod mi kell hozzá? - kérdeztem.
- Gondoltam, hogy majd te megmondod! - vigyorgott.
- Az első lépés - húztam közelebb magamhoz majd lágyan csókolni kezdtem. A hátam szinte le fagyott a hűtőben. Magamhoz rántottam és úgy csókoltam. A hűtő egyik polcán támaszkodott meg.
- Tudod, milyen hatással vagy rám! - húzódott el.
- Meg kell tanulnod uralkodni magadon! - fordultam meg csalódottan. Keresni kezdtem a húst és a krumplit.
- Tudod, hogy nem tudok neked! - markolt egyik kezével a fenekembe. - de ezzel várnom kel pár hetet! - nyúlt az államhoz majd a fejét a vállamra rakta, oda fordította a fejemet és lágyan csókolni kezdett. Másik keze továbbra is a fenekemen hevert.
- Héj fiatalok mi lesz a vacsi? - kérdezte anya.
- Meglepi! - motyogtam John szájából.
- Annak nem tudom a receptjét, csak azt akartam kérdezni, hogy kell-e segíteni!
- Jelen pillanatban nem! - motyogta John még mindig az ajkaimra tapadva.
- Rendben csak már kezdünk éhesek lenni! - morogta.
- Vagy csak irigykedtek! - kiabáltam. John elhajolt tőlem, majd kivette a krumplit az alsó fiókból.
- Az eddig nem ott volt! - motyogtam. - mosd meg majd hámozd meg őket és vágd is fel kockákra! - vettem ki a húst.
- Te pidig...
- Felkockázom a húst és kivágom belőle a felesleget! - sétáltam át a pult másik oldalára és tettem a dolgomat.
Félóra múlva már a sütőben rotyogott a borban. Kimentem a nappaliba a többiekhez. Vagyis csak Edwardhöz. A kanapén ült és a Tv-t nézte.
- Na mi a helyzet? - huppantam le mellé.
- Jesszus! - kapott a szívéhez.
- Szólíts csak Jennának!
- Jaj de nagyképűek lettünk! - mordult rám.
- Nem tudom ki is mondja! - motyogtam.
- Egoista!
- Nagyfejű!
- Nagyseggű!
- Barom!
- Hülye!
- Paraszt!
- Nem normális!
- Csita!
- Orángután!
- Meleg! - csúszott ki a számon.
- Mit mondtál? - fordult felém.
- Hogy langyi vagy! - vigyorogtam ördögien.
- Én már házas ember vagyok! Te leszbikus! - nyújtotta ki a nyelvét.
- Jól van te ribanc! - löktem meg a vállát. Csapkodni kezdte a kezemet a kezével. Nem hagyhattam vissza csaptam. Úgy néztünk ki mint két óvodás.
- Héj gyerekek! - mondta apa.
- Le buzizott! - mondta Edward rám mutogatva.
- Te meg azt mondtad, hogy leszbikus vagyok! - csaptam el a kezét. Apa értetlenül nézett ránk.
- Ez már a ti harcotok! - indult felfelé apa a lépcsőn.
- Edward gyere már! - kiabálta John a konyhából.
- Ezt most megúsztad! De még számolunk! - mutogatott a szemétől énrám. Vigyorogva dőltem hátra a kanapén. Milyen jó boldognak lenni! Most már tudom, hogy mit érezhetnek azok az emberek.
- Uh! - ült le mellém Vanessa.
- Mi az? Jól vagy? - kérdeztem. Fal fehér volt és a hasát fogdosta.
- Persze! Csak hánytam! - lihegte.
- Aha! És émelyegsz is? - kérdeztem.
- Minden reggel. Meg szédülök is! - motyogta.
- És hanyadik hét? - utaltam a terhesség tüneteire.
- Tizedik! - mondta bátran. Rá vigyorogtam. Hirtelen a szájához kapott. - ezt még Edward sem tudja! - mondta halkan. - és ráadásul ikrek...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)