18. rész: Telling the truth, Please!

Kis késéssel, de tegnap már hoztam volna nektek, de foglalt volt a gép :/ 

azért remélem kapok megint sok-sok komit! Nem pedig úgy mint a múltkor, hogy párnap után lett meg a négy komi!!!

Holnap hozok részt, ha véleményeztek!

Mikor elmentem otthonról még az ikrek otthon voltak. Most már bizonyára a Londonban vannak. Kis friss levegő mindenkinek jól jön. Úgy tudom, hogy beszélni akarnak Liammel és Louissal.

Már a nyolcadik piros lámpánál állok meg. Az orvos jókat mondott, de az elővigyázatosság kedvéért vért vettek és magzatvíz mintát. Féltem, hogy valamit rosszul fognak csinálni, de még nem is fájt mikor a hasamba szúrtak egy vékony tűt. Több mint három hetet kell várni az eredményre.

- Haló? - szóltam bele a headset-be.

- Szia! - mondta John.

- Oh, szia! Mi újság? - kérdeztem miközben elindultam a kocsival.

- Nem rég landoltunk! Cool volt újra repülni! De mit mondott az orvos?

- Oh, sok mindent! Olyan sokat hogy órákig beszélnénk. De van több jó hírem is!

- Na mondjad már! Megöl a kíváncsiság!

- Az orvos azt mondta, hogy szerinte makkegészségesek. És hogy nem az ötödik hónapban járok! Azaz idióta, vaksi öreg! Átkérettem a kartonjaimat oda. Igaz nem bíztam bennük, de csupa jó dolgot mondott meg mutatott is! - mondtam lelkesedve. Vártam, hogy válaszoljon, de még azt a természetes susogást sem hallottam. - John hallasz? - kérdeztem. Nem jött semmi válasz. Megnyomtam a telefont. Nem világított és nem csinált semmit. Egy újabb piros lámpa. Tökéletesen alkalom, hogy megnézzem a telefonomat. Pár próbálkozás után sikerült bekapcsolni, majd azt írta ki hogy az akku feszültsége alacsony. Dühösen dobtam a telefonomat az anyós ülésre. Pedig reggel vettem le a töltőről. Fantasztikus! Most John azt hiszi, hogy baleseteztem vagy koccantam. Tudom, hiszen érzem, amit érez és látom, amit lát. Különleges, de mégis igaz. Elég időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy ezt érezzem.

Mérgesen csaptam be a kocsiajtót majd a ház bejárati ajtaját. Közben hangosan szitkozódtam. Anya valakivel beszélt telefonon.

- Igen ő... Kicsit ideges... Igen, adom! John az! - tartotta felém a telefont. Kikaptam a kezéből majd leültem a kanapéra.

- Szia!

- Oh, hála istennek! Jól vagy? - kérdezte izgatottan.

- Jól vagyok, csak lemerült az a szerencsétlen, pedig reggel vettem le a töltőről.

- Már kezdtem félni, hogy valami történt! De mit is mondott az orvos?

- Meddig hallottál?

- Addig, hogy azt mondta az orvos. Utána csak a pittyogást.

- Na szóval! Lelkiekben készülj fel! Azt mondta, hogy ő nem lát semmi rendelleneset. Na és még egy csomó hasznos infót. Köztük azt, hogy nem az ötödik hónapban járok, sőt még nem is ikrek! - mondtam komolyan.

- Hogy mi?

- De, hogy is! Ikrek, mert most is dolgoznak. Komolyan mint ha egy hadsereg lenne a hasamba.

- Te kis huncut! De hanyadik hónapban vagyunk akkor?

- Az orvos szerint, már túl a hatodikon! Lassan a hetedikben. És attól a hónaptól bármikor megszülethetnek, mert ugye ikrek és kicsi nekik a hely!

- Szóval karácsonyi ajándékok is lehetnek?

- Hát ha úgy nézzük akkor igen! De remélem, nem akkor jön rájuk, hogy kiakarnak bújni! - nagyot kordult a hasam.

- Pedig életem legszebb karácsonyi ajándéka lenne! - mondta boldogan. Közben bementem a konyhába harapni valamit.
- Teszek valamit az arcom mögé, addig mesélj! - nyitottam ki a hűtőt.

- Miről?

- Hogy hogyan veszítetted el a szüzességedet! - vettem ki a már kész fasírtokat.

- Borzalmas volt! Olyan volt mintha csak a csípőmet mozgattam volna. Na meg a csajnak azok a nyögések! Na ne is beszéljünk róla. - mormogta.

- Oh az enyém is borzalmas volt! - indultam kenyérért. - de nem fogom elmesélni!

- De kár! Na mindegy. Beszéltünk Louissal és ha minden igaz januártól indul a turné! - mondta lelkesedve. Közben leültem az asztalhoz és falatozni kezdtem.

- Akkor nem leszel itt velem, amikor kibújnak? - mondtam teli szájjal.

- Ne beszélj, már teli szájjal nem lehet érteni! Amúgy meg szólsz és én már ott is vagyok. Nem maradhatok le életem első gyerekeinek az érkezéséről! Feltétlenül ott kell lennem, hogy kinyissam az ablakot a gólyának!

- A minek?

- A gólyáknak. Tényleg kettő jön majd.

- A mikulásnak nem nyitottad ki!

- Mert hozzád már nem jár, mert rossz kislány voltál!

- Oh akkor...

- Én jó voltam! Angyali kis fiú!

- Nem is tudom kitől lettem terhes. - nyeltem le az utolsó falatot.

- Én sem! Oh ezer bocsánat, de most mennem kell egyetlen drága, édeske, szexike, dögös leendő feleségem és gyerekeim anyja. Ezer csók neked és a pocaklakóknak! - mormogta.

- Majd hívj! - mondtam mosolyogva.

- Feltétlenül drágám! - mondta majd mély levegőt vett - SZERETLEK! - ordította. Távoltartottam a telefont a fülemtől.

- Imádlak! Ezer csoki. Ja csók! – nevettem, elbúcsúztunk majd letette.

- Oh na végre! - dörmögte anya.

- Most mi a baj? Baj hogy életem szerelmével sokat beszélek? - álltam fel.

- Igen, mert vinném Codyt a barátjaihoz! - vette ki a kezemből a telefont.

- Anya, te érzel még valamit apa iránt? - fogtam meg a hasamat. Látszik rajta, hogy elgondolkodik.

- Igen! Szeretem apádat, de egyszerűen nem tudom megbocsájtani neki azt, amit akkor tett! - mondta elcsukló hangon.

- De ha szereted, akkor miért nem bocsátasz meg neki? Az már a múlt anya! - indultam kifelé.

- Te könnyen mondod!

- Azért nem annyira! - mondtam vissza az ajtóból. Apa akkor jött le az emeletről.

- Hová mész? - kérdeztem.

- El a haverokkal! - vigyorgott.

- Jó, de merre?

- Az egyik kocsmába meccset nézni! - összeráncoltam a szemöldökömet. - nem iszok, hisz vezetek!

- Nem vinnél el az egyik telefonbolthoz? - kérdeztem.

- Útba esik az egyik! Gyere! - karolta át a vállamat majd rám adta a kabátomat. Előre engedett a kocsihoz majd kinyitotta a kocsiajtaját. Megvárta, míg beülök majd becsapta azt. Becsatoltam a biztonsági övet majd apa is beült.

- Nem is gondoltam, hogy ilyen udvarias vagy! - néztem rá.

- Mindig is az voltam. Anyád ezt szerette meg bennem! - indította be a kocsit.

- Tényleg és nem akarsz tőle bocsánatot kérni?

- Már kértem! Mindennap kedvesen köszönök neki, de ő csak elfordítja a fejét. Amikor elmondtam neki Khatyt akkor vagy százszor bocsánatot kértem, de ő semmit sem mondott. Lehet már nem szeret annyira, mint régen! - mondta komoran.

- Oh, apa. Anya szeret! De a kérdés az, hogy te szereted-e? - néztem rá.
- Persze, hogy szeretem! Hűséget, szeretetet, megbecsülést, kitartást fogadtam neki jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben!

- Igen és ebből a hűség rég oda veszett!

- De majdnem el...

- Apa, még házasok voltatok! - mondtam.

- Ja, értem, hogy miért nem bocsájt meg! Ugyan úgy gondolkodtok.

- Hisz a lánya vagyok, és a tiéd is! Ezért állok ki másokért, vagyok harcias, jó a humorom és van hihetetlen nagy fantáziám. Kicsit sem hasonlítok rád! És néztél már Codyra? Ugyan úgy néz ki, mint te! Mintha a kis ikertesódat látnám.

- Tényleg ikrek!

- Ne váltsunk témát! Szóval hogy békülsz ki anyával?

- Nem tudom!

- Túl egyszerű válasz.

- Majd gondolkodom rajta, kismama!

- Helyes válasz.

- Hát én csodálom Johnt! Hogy bírja ki veled azokat a hosszú napokat? Olyan útmutató vagy!

- Útmutató?

- Rá irányítasz arra amit te akarsz!

- Nem! Kiállok másokért, te is kiálltál Khaty mellett. Engem meg abban a szent percben gyűlöltél!

- Jaj ne! Khaty egy másik ügy! És abban a szent percben, amikor elmondtam, hogy van egy húgod...

-  ... feltudtalak volna pofozni! Ismerlek. Megtettem volna!

- Lényeg, hogy John most mekkorát nőtt a szememben! Elviselhetetlen vagy! - parkolt le a bolt elé.

- Köszi apa én is szeretlek, de aztán ne igyál és ne csajozz! - csatoltam ki a biztonsági övet.

- Ki szállnál végre?

- Ilyen hassal nem megy olyan könnyen, kedves nagypapa! - nyitottam ki az ajtót majd nagy nehezen kiszálltam. - viszlát, nagyapó! - csaptam be az ajtót. Pár lépéssel bent voltam az üzletbe.

Tíz percet se gondolkodtam melyik telefont vegyem meg. Egy gyönyörű fekete iPhone-t tulajdonítottam el. Végül is olcsóbb volt. Csak a papírok húzták el az időt. Mikor kiléptem apa még az üzlet előtt áll. Dudált egyet majd oda sétáltam és beültem.

- Úristen, milyen csoda telefont vettél!

- Mindig is erre vágytam! - vettem ki a dobozból a telefont.

- Még jó hogy én maradok a jó régi bevált első simogatós telefonomnál.

- Az se fogja sokáig bírni! - tárcsáztam John számát. Apa közben elindult. A telefon csak csörgött és csörgött.

- Igen? - szólt bele nevetve a telefonba.

- John Grimest keresem!

- Én lennék az.

- Azt hallottam, hogy maga elrabolt egy értékes tárgyat! Igaz ez?

- Milyen tárgyat? - kérdezte ijedt hangon.

- Egy értékeset! - kuncogtam el magamat.

- Jenna ne hülyéskedj már!

- Oh, mert csak neked lehet?

- Igen. - mondta majd halk női hangot hallottam a háttérből.

- Ki van ott? - kíváncsiskodtam.

- Edward és Vanessa! Na meg én. - a hangot már közelebbről hallottam. A Vanessáét felismerném, de nem ő volt az.

- Aha, szóval ki van ott?

- Jenna, ne kezd már megint a féltékenykedést!

- Nem féltékenykedek, csak nem szeretem, ha hazudnak! - mondtam nyugodtan majd kinyomtam a telefont.

- Ez mi volt? - kérdezte apa.

- Ennyire csodálhatod a kedves vejedet! - tettem a kabát zsebembe a telefont.

- Szétverjem?

- Nem, csak beszélni kéne a fejével! De én már nem tudom irányítani. Túlságosan is bele szerettem. - sütöttem le a tekintetemet a hasamon pihenő kezemre. Azt a csodaszép gyűrűt kezdtem nézni majd egész úton azon töprengettem, hogy kié lehetett az a hang.

- Jenna megérkeztünk! - lökött meg apa. Kiszálltam a kocsiból majd lassan indultam befelé. Azon járt az eszem, hogy talán John megcsal! Van egy nője, akinek hatalmas mellei, tökéletes alakja és tökéletes arca van. Nem pedig úgy néz ki mint egy tehén! De ne gondoljak hülyeségekre és ne féltékenykedjek! A telefonom csörgött. John volt az. Nem szóltam bele csak a fülemhez tartottam.

- Jenna ott vagy? - kérdezte aggódva.

- Nem! - vágtam rá mérgesen.

- Most miért vagy ilyen?

- Mert hazudtál! Tudom hogy ott van valaki! - ültem le az ágyra.

- Nincs itt senki! Edward és Vanessa elmentek.

- Oh igen? És az a másik női hang?

- Jenna fejezd már be! Nem csallak meg! Szeretlek titeket! Fel tudod fogni?

- Igen fel, de nem vagyok hülye! Bár lehet, te annak nézel, de én is szeretlek. Természetes, hogy féltékeny vagyok! Legalább valld be, hogy...

- SZERETLEK! Tudod mit jelent ez? És a jegyesem vagy! Nem csak hülyeségből fogunk összeházasodni!

- Pedig már nagyon úgy tűnik! - mormogtam majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon. – jó éjt! - mondtam célozva arra, hogy ma már ne hívjon majd kinyomtam a telefont. Erőt vettem magamon és kimentem a folyosóra. Lassan kezdtem csoszogni a folyosón. Alig birok már lehajolni is, de ilyen ez a huszonhetedik hét.

- Jó reggelt! - suhant el mellettem Vanessa.

- Te nem az ikrekkel vagy Londonban? - dermedtem meg a folyosó közepén.

- Én mondtam nekik, hogy legyenek pár napra ketten! Rájuk fér! - mosolygott. Tátott szájjal álltam. - minden rendben?

- Nincs! - tört ki belőlem a sírás. A szívem szétrepedt. Úgy éreztem magamat, mintha darabokra hullanék szét belülről. Próbáltam elmagyarázni Vanessának, hogy mi is a bajom de csak annyi jött ki a számon, hogy "Hazudott!".