33. rész: Hero

sziasztooook :) köszönöm a komikat és teljesítettem az óhajotokat Owennel kapcsolatban! :D

kíváncsi vagyok mint gondoltok! :P

John szemszöge:

Meglepődtem mikor Owen kivágta az ajtót. Olyan jól elvoltunk és a gonosz mindig a legszebb pillanatokat rontja el. Jeremy és Eathon hirtelen hozzám bújtak. Félhetnek tőle. Láttam ahogyan puszit az arcára majd berángatja Jennát a szobába. Elhajoltam a srácoktól és idegesen kezdtem dobogni a lábammal.
- John nem úgy volt hogy...- hajolt a fülemhez Edward.
- De úgy volt, de látod?! - mutattam a szoba felé majd Jenna kétségbe esett arcát pillantottam meg ahogyan kilépett a nappaliba. Tudtam, hogy baj van és hogy rettegésben tartja őket Owen.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondta kerek szemekkel. Fura érzés járta át a testemet. Az a bizonyos érzés ami Jennát járta át. A rettegés és a félelem. Nem akartam elmenni de muszáj volt. Elkértem a kocsikulcsot csel esetére, majd megmondtam neki, hogy bármi baj van szóljon. Mikor elindultam a kocsihoz visszanéztem az ablakba. Ott állt Owen és engem nézett. Csak rá vigyorogtam. Beültem a kocsiba és mentem egy kört. Megfogattam magamnak, hogy ha egy ujjal is hozzá ér Jennához vagy a fiúkhoz én megölöm Owent. Inkább szenvedek a börtönben, minthogy ők akár meghaljanak.
Tíz perc telhetett el mikor visszamentem. Nem láttam fényt kiszűrődni a házból. Nem akartam bemenni, ezért elaludtam a kocsiban. Korán keltem majd elindultam befelé. Fura érzés volt félig ülve aludni. Hajnali fél öt volt. Megragadtam a kulcsot majd elindultam befelé. Szerencsémre nyitva volt az ajtó. Halkan csuktam be ajtót majd mikor megfordultam Jenna állt mögöttem egy késsel.
- Jézusom John! - engedte le a kést. - a szívbajt hoztad rám! - mondta hangosan. Befogtam a száját. Látszódott rajta a fáradság és ismét a félelem.
- Halkabban! - suttogtam. A kést a kezemhez tette, hogy vegyem el a szájától.
- Miért jöttél? - kérdezte.
- Vissza hoztam a kulcsot! - mondtam halkan.
- És a kocsi?
- A Temzében! - mosolyogtam.
- És hogy a francba jöttél be? - tette le a kést.
- Nyitva volt az ajtó. De minden rendben? - kérdeztém mikor a szoba ajtaját bambulta.
- Persze, miért lenne baj? Úgy ismersz mintha bajban lennék? Nincs baj! - motyogta ijedten.
- Jenna ha bármi van, szólj! - fogtam meg a vállát. - és ne feledd, hogy szeretlek és hogy bármit elmondhatsz! - simítottam végig az arcát. Nagyot sóhajtott majd az oldalához kapott. - bántott? - kérdeztem halkan. Csak egy kicsit bólintott. Elöntött a méreg és a düh. Legszívesebben bemennék a szobába és megfojtanám a párnával azt a szemétládát.
- Minden rendben lesz! - suttogtam majd megakartam ölelni, de közbe lépett az a szerencsétlen.
- Szia John! Hogyhogy itt? - lépett ki a szobából Owen.
- Csak visszahoztam a kocsit! - mosolyogtam rá.
- John már indulni készült! - indult az ajtóhoz Jenna.
- Igen persze! Sietnem kell! - indultam kifelé.
- Meg sem nézed a fiúkat? - léptek az ajtóba. Owen átkarolta Jennát és a bordáit kezdte nyomkodni.
- Nem! Majd hétvégén elviszem őket! Igaz Jenna? Ezt beszéltük tegnap! - mosolyogtam majd azt néztem hogy Jenna milyen arcokat vág. Fájhattak neki azok a borda közé nyúlások.
- Akár most is elvihetnéd őket! - mosolygott kínosan Jenna, de egy értelműen.
- Ha megengeded! - vigyorogtam mint átlagosan.
- Akkor fel ébresztem őket! - húzódott el Owentől Jenna majd elindult befelé.
- Szóval jókat turnéztok mostanság? - támaszkodott az ajtónak Owen. Most azt hiszi, hogy infókat szivárogtatok ki? Főleg neki?
- Most nem! Edward miatt. Hagy babázzon! - húztam ki magamat.
- Ah értem! És hány hónapos a kis drága? - mosolygott. De megfojtanálak!
- Négy hetes! - motyogtam.
- Azaz egy hónapos! - oh nem mondod? Tudsz számolni? Jaj de ügyes vagy! - remélem majd Jenna is akar! - mosolygott. Azt ne reméld te paraszt. - na és a barátnőd? Jó csaj?
- A legjobb! - hazudtam mosolyogva. De honnan tudja, hogy van barátnőm? Aki most messze New Yorkban modellkedik a divathéten - hál' Istennek.
- Na itt is lennénk! - tolta ki az ikreket az ajtón Jenna. - aztán nagyon vigyázz rájuk! - adta át a kabátjukat.
- Ez természetes! De milyen csöndesek vagytok! - emeltem fel őket.
- Most keltek fel! És segítek berakni őket a gyerek ülésbe! - indult a kocsi felé. Utána mentem segíteni a másik oldalról. Leraktam mindkettőjüket majd hagytam, hogy ők üljenek be.
- Aztán jó sokáig legyetek távol! Jól viselkedjetek! - húzta át az övet Eathon ülésén. - bement már? - kérdezte ijedten. Csak bólintottam mikor láttam, hogy nem áll már ott. - ide adod? - mutatott a középen lévő övre. Nem értettem minek az neki. Mikor oda nyújtottam neki közel húzott magához. - vedd úgy, hogy nem bólintottam bent és tegnap nem történt köztünk semmi! - suttogta. Kérdően néztem rá.
- De Jenna, ha bántott akkor miért nem hagyod itt?
- Mert félek, hogy követni fog! Nem akarok úgy élni, hogy bármikor megtalálhat és megölhet! Inkább tűröm az ütéseket! - mondta mérgesen. - vigyázz rájuk! - adott egy puszit Eathon homlokára majd megsimította Jeramy karját. A kezét az arcomra tette.
- Gyere velünk! - motyogtam. Ámulatba estem puha kezeitől.
- Mennék, de nem tehetem! - hajolt közelebb. - ezt életem végéig bánni fogom! - motyogta majd egy csókot lehelt az ajkaimra és kihajolt a kocsiból majd becsapta az ajtaját.

Jenna szemszöge:

Nem akartam bólintani a kérdésére, nem akartam megpuszilni, nem akartam, hogy elmenjen és itt hagyjon ezzel a nyomorulttal. Bőszen integettem nekik a járdáról majd letöröltem azt a fájdalmas könnycseppet. Örültem, hogy végre legalább ők nincsenek veszélyben. Bementem a házba és neki estem Gabi otthagyott disznó óljának.
- Drágám! - kiabálta el magát Owen. - olyan régen szeretkeztünk! - lépett be a konyhába. Közelebb jött hozzám és fogdosni kezdett.
- Owen, nem érek rá! - morogtam.
- Hagyjad! Megvár a mosogatás! - húzott el a mosogatótól.
- Owen most nincs kedvem! - toltam le a kezét a csípőmről.
- Ne merj ellenállni! - rántott vissza magához majd falni kezdte a nyakamat. A hányinger fogott el és nyilallni kezdett az oldalam. Próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Még egyszer megpróbáltam mire magától elengedett.
- Johnnak azonnal neki esnél, igaz? - közelített ismét és én úgy hátráltam amíg neki mentem a pultnak. - te büdös ribanc! - szorította ökölbe a kezét majd egy határozott mozdulattal arcon vágott, mire a földre estem. - most pedig mosogass tovább! - indult kifelé. Sírni kezdtem. Iszonyatosan fájt az oldalam a lélegzet vételeknél. Nagy nehezen felálltam és bezárkóztam a mosdóba. Zokogva mentem a tükörhöz. A bal arc csontomon egy csikarás volt és folyt belőle a vér. Letöröltem majd felhúztam a pólómat. Lila, kék és zöld foltok voltak az oldalamon.
- Te szemét láda! - sziszegtem a fogaim közül.


Mikor kimentem Owen mérgesen várt engem a nappaliban.
- Az enyém leszel! - indult felém.
- Owen várj! - mondtam idegesen. - mondanom kell valamit! - nagyot nyeltem és a szívem gyorsan kalapált. - terhes vagyok! - nyögtem ki.
- Oh igen! Hát ez csodálatos! - indult felém. Arra számítottam, hogy megölel és majd azt hiszi, hogy tőle van. - csak, hogy nem tőlem! Te kurva! - morogta majd nekem esett. Megfogta a nyakamat és a falnak nyomott. - én ismerem azt a szót, hogy óvszer! - erőlködött. Egyre jobban szorította a nyakamat. Nem tudtam levegőt venni. - most pedig megdöglesz! - tette a másik kezét a nyakamra. Erősen szorította. Próbáltam ütlegelni, és csikarni az arcát de nem hatott. Éreztem hogy elfogy a levegőm és hogy már nincs sok hátra. Belülről ordítottam Johnnak, hogy jöjjön ide! Lehunytam a szememet és próbáltam levegőhöz jutni. A lábaim a levegőben lógtak. Néha már kihagyott a szívem. Hirtelen elengedett és a földre estem majd fájdalmasan levegőért kezdtem kapkodni. Kicsiket köhögtem, hogy ne szúrjon az oldalam majd kinyitottam a szememet.
- Jól vagy? - kérdezte. Nem tudtam meg szólalni csak bólogattam. - úgy rám ijesztettél! Végre már nem bánt! - ölelt át.
- Él még? - suttogtam.
- Nem tudom. Nem is érdekel! - hajolt el tőlem. - a srácok biztos helyen vannak! Nem érheti őket semmi! - állított fel, de az oldalamba nyilallt a fájdalom.
- John! - nyögtem majd az oldalamhoz kaptam. Lassan húzta fel rajtam a pólót.
- A rohadék! - morogta majd ismét megpróbált felállítani. Ezennel sikerrel járt. Leültetett a kanapéra és vizsgálni kezdte az arcomat. - miért nem mondtad el hamarabb? - kérdezte. - ha nem jövök akár meg is ölhetett volna...
- Ezért te ölted meg! - motyogtam.
- Az lehet, de megérdemelte! - mosolygott.
- Nézd meg, hogy él-e még! - suttogtam. Felegyenesedett majd megnézte Owent. Azon járt az eszem, hogy mit csinálunk, ha tényleg halott.
- Jenna én... nem akartam! - dadogta.
- Találjunk ki valamit! - morogtam. Félve ült le mellém. Lassan nyertem vissza az eredeti hangomat és normálisan tudtam beszélni. Próbáltam vele meg értetni, hogy nem csinált semmi rosszat, de csak azt mondta, hogy ő embert ölt. Nem jutott semmi értelmes az eszembe. Sokkolt ami történt, igazából még fel sem fogtam mi történt!
- Dobjuk a folyóba! - mondta John. - majd azt mondjuk, hogy veszekedtetek és nagyon megharagudott és elment! - állt fel idegesen. - és öngyilkos lett!
- És a sebeimre majd azt mondjuk, hogy elestem? Vagy bevertem a fejemet! Ennél sokkal jobb és hihetőbb történet kell! - sütöttem le a tekintetemet.
- Na és mégis mi? - idegeskedett. - és ha fel vállalom, hogy én voltam?
- Te nem vagy normális! - álltam fel, majd ránéztem Owen holtestére. - mondjuk azt, hogy önvédelem volt és hogy én voltam! - fordultam John felé. Beszélni akart, de a szavába vágtam. - az önvédelem nem gyilkosság!
- Ez őrültség...
- Menj el és beszélj a többiekkel, hogy már többször is mondtam nekik, hogy rossz vele és sokat veszekedtünk! Győzd meg őket! - indultam felé. - majd azt mondom a rendőrségnek, hogy ellenkeztem és ami a kezembe akadt tárgy azzal leütöttem! Te itt sem voltál! Érted? - kérdeztem majd bólintott egyet. - nem csináltál semmi rosszat. Éppen ellenkezőleg! Megmentettél! - álltam meg előtte. - menj és mond el a többieknek! Én addig hívom a rendőrséget! - indultam a telefonhoz.
- De Jenna! - fogta meg a vállamat.
- Menj már John! - mutattam az ajtóra. - majd még agyalok ezen! - motyogtam majd tárcsáztam a rendőröket. Pár csörgés után fel is vették.
- Halló tessék rendőrség! Miben segíthetünk?
- Jó-jó napot - dadogtam. - azt hiszem megöltem az élettársamat! - néztem Owenre.