5. rész: Csalódások halmozása

óóóóó na végre! Jó a gépem gyerekek! ^^ már tegnap hoztam volna ezt a részt, de szerdán meghalt a gépem. De ma megmentették és újra itt vagyok ő is meg én is :D :$

a következő rész nem tudom mikor várható! de készülőben van! :) remélem tetszik ez a rész.

Jó olvasását! (:

Cody alig bírta abbahagyni a sírást. Magamhoz szorítottam majd meggyőztem róla, hogy minden rendben lesz. Nyugodtam leült John mellé. Felálltam és bementem anyához.
- Ez mi volt? - csuktam be magam mögött az ajtót.
- Mégis mi? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Amit Cody mondott, hogy elváltok!
- Igen! Apád megcsalt! - mondta. Sírása hisztérikussá vált. Aggódni kezdtem. Nem lehet igaz. Apa mindig is szerette anyát és soha nem tett volna ilyet. Idegesen mentem ki a szobából.
- Apa hol vagy? - kiáltottam el magam. Akkor lépett ki a konyhából. Közelebb léptem hozzá.
- Tényleg igaz amit anya mondott, hogy meg csaltad? - kérdeztem halkan ne hogy meghallja a tőlünk pár méterre ülő Cody.
- Nem! Anyád teljesen megőrült! Csak annyit mondtam, hogy szeretnék még egy gyereket! - mondta. Kerek szemekkel néztem rá. - erre ő azt mondta, hogy ő túl öreg már a gyerek vállaláshoz! Én meg azt mondtam, hogy soha nem késő elkezdeni! Erre már nem reagált semmit csak távolabb ment tőlem. Másnap viszont azzal jött, hogy akkor csináljunk egyet mire én azt mondtam, hogy nincs kedvem és Cody is ott volt. Előtte meg ugye nem lehet! És erre ő megvádolt azzal, hogy én megcsalom őt! - hadarta. Belül elmosolyodtam. Mintha két tini veszekedne.
- De ugye nem igaz? - kérdeztem.
- De, hogy is! Nem tudom mi ütött belé! - emelte meg kicsit a hangját.
- Apa, arra még nem gondoltál, hogy esetleg...
- Nem! Nem lehet terhes! Akkor teljesen más, hogy viselkedne! - indult a kanapé felé.
- Honnan tudod, hogy most nem változott meg? - mentem utána.
- Kétlem, mert akkor tudod. - ült le. - ezt inkább nem részletezném! - mondta. Megálltam és tátott szájjal bambultam. Mikor felfogtam, hogy miket is csinálnak mikor anya terhes, megfordultam és átmentem a konyhába. Nem tudom miért képzeli ezt anya apáról. Fel nem tudom fogni. Egy nagy szendvicshez vágtam össze a paradicsomot mikor átölelt hátulról John és a kezét a hasamra csúsztatta.
- Szeretném, ha nem rejtenéd el a hasad! - mormogta a fülembe majd egy puszit adott a hajamba. Elmosolyodtam.
- Bocsi, de nem ismerlek annyira, hogy így ölelgess! - vettem le a kezét a pocakomról, majd elment mögülem.
- A szüleid nagyon haragudhatnak egymásra! - mondta.
- Miért is? - tettem a szendvicsre a paradicsomot.
- Nem hallod? - kérdezte.
- Ott hagytad őket Codyval? - fordultam meg hirtelen  Kirohantam a nappaliba. Apa a kanapén ült anya pedig előtte állt és úgy veszekedtek. Cody pedig a kanapén ült és könnyes szemekkel hallgatta.
- Ennyire felelőtlennek lenni! - mentem oda Codyhoz, majd megfogtam a kezét és átvezettem a konyhába. Csináltam mind a hármónknak szendvicset majd leültünk enni.
- Anyáék tényleg elválnak? - kérdezte Cody.
- De hogy is, csak egy kicsit összevesztek! - mondtam. John furán nézett rám.
- Akkor nem kell majd külön laknunk? - nézett rám reménnyel teli szemmel Cody.
- Nem hinném. A szüleitek nem olyanok! - mondta John. Cody felállt majd újongva ment el játszani.
- Szerintem meg pont olyanok! - haraptam bele a szendvicsembe.
- Szerintem meg, békítsük ki őket! - mosolygott.
- Szerintem meg ez egy jó ötlet! - nyámmogtam.
- Szerintem meg vágjunk bele! - állt fel.
- Szerintem meg még együnk valamit! - kaptam be az utolsó falatot.
- Szerintem meg csinálok neked! - vette el előlem a tálam.
- Köszönöm! - mondtam teli szájjal.
- Addig öltözz át! - utasított. Felálltam majd elindultam kifelé. Apa a tv előtt ült és focit nézett. Legalább nem anyával veszekszik. Felmentem a szobába és egy értelmes ruhát kerestem. Egy se volt jó. Vagy kint volt belőle a hasam és az államig felcsúszott. Vagy szűk volt rám a nadrág vagy túl bő volt rám a pulóver. Nem volt semmi kismama ruhám. Csak bő pulóverek és régi ruhák.
- Jenna, anya! - rohant be Cody a szobámba. Tudtam, hogy miről van szó. Magamra kaptam egy pulcsit és lerohantam a lépcsőn. Anya egy bőröndöt húzott kifelé az ajtón.
- Anya hová mész? - mentem utána.
- Nem fogok együtt élni egy hűtlen tökfilkóval! - húzta a bőröndjét a taxihoz.
- De anya ez...
- Mindegy lányom. Megértem miért hagytad ott Johnt! - tette be a bőröndöt a taxiba majd beszállt  - vigyázz Codyra! - mondta, becsukta a taxi ajtaját majd elhajtottak. Néztem ahogyan eltűnik a távolba. Nem szomorú voltam, hanem dühös.
- Jenna, gyere be! Megfázol! - mondta John. Megfordultam és elindultam befelé. Mérges voltam apára. Hagyta, hogy anya csak így elmenjen! Beléptem a nappaliba, majd apa elé álltam.
- Hogy hagyhattad? - kérdeztem fennhangon. Nem válaszolt csak tovább nézte a tv-t. Próbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet. Apa és a tv közé álltam.
- Ne már nem látom! - hajolt oldalra. Nem álltam arrébb.
- Szerinted érdekel? - tettem a csípőmre a kezemet. Megfordultam és kikapcsoltam a tv-t. - miért engedted elmenni?
- Ő döntött így! - vonta meg a vállát.
- Te meg hagytad, hogy itt hagyjon minket! - emeltem meg a hangom.
- Ne idegeskedj árt a babának! - mondta majd felállt és elindult a szobájába.
- Apa nem lehetsz ilyen! - indultam utána. - van egy három éves gyereketek! Szüksége van egy anyára!
- Van egy lassan huszonegy éves lányom aki megfelelő anyának! - csapta be az ajtót.
- Nem! Anyának ott van anya! Most ment el! - mondtam. Semmit nem hallottam az ajtó mögül.
- Szerintem nem érdekli! - állt az ajtó melle John.
- Szerintem meg fogd be a szádat! - néztem rá mérgesen. - apa, ha szereted anyát utána mész! - kiabáltam. Ismét nem hallottam semmit. - ha nem mész utána soha többé nem szólok hozzád! - mondtam. Kicsapta az ajtót majd kilépett rajta.
- Jobb is, mert ugyan olyan vagy, mint anyád! - vette fel a kabátját.
- Most te is elmész? - fordultam felé. Nem válaszolt csak feltépte a bejárati ajtót és kisietett. Vanessa az ajtóban állt és csodálkozva nézett. Ez nem az én családom. Minden rendben ment idáig. Nem értem őket.
- Mi ez az ordítozás? - jött le Edward a laptopjával. Leültem a kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem. Nem hittem, el hogy egy ilyen kis félre értés így tönkre tesz egy házasságot. Vagy lehet nem mondott igazat apa. Felmentem Cody szobájába. - Szia! - állt fel a legóból épített várából.
- Cody beszélnünk kell! - ültem le az ágyára.
- Hát jó! - állt elém.
- Te mit hallottál anya és apa veszekedéséből? - kérdeztem. Nem gondoltam végig mit is akarok. Leült mellém majd belekezdett.
- Apával elmentünk venni csokit. Anyát egyedül hagytuk a hotelszobában. Nem akart velünk jönni. Vettünk egy halom csokoládét. Mikor vissza értünk anya nem egyedül volt. Egy bácsival volt, aki félmeztelenül volt. Apa azt mondta, hogy menjek ki a folyosóra. - mondta. - aztán a kocsiban még jobban veszekedni kezdtek! - mondta elcsukló hangon.
- Oké, köszönöm! - öleltem át. - minden rendben lesz! - suttogtam majd egy puszit adtam a fejebúbjára.
- Mehetek játszani? - hajolt el tőlem. Bólogattam majd kimentem. Könnyes szemekkel csuktam be az ajtót.
- Minden rendben? - kérdezte John. Íjedtemben ugrottam egyet.
- Ne íjesztgess! - fordultam meg. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Mi a baj? - emelte fel a fejemet. Kezemet a vállára tettem, közelebb léptem hozzá és a füléhez hajoltam.
- Ígérd meg, hogy soha, de soha nem kerülsz még egy férre érthető helyzetbe! - suttogtam a fülébe.
- Ígérem! - mondta. Kezét a hátamra rakta és magához szorított. - elmondod, hogy mi történt? - kérdezte. Homlokomat a vállára raktam és becsuktam a szememet. Erős parfüm illat áradt belőle.
- Cody elmondása szerint, anya megcsalta apát. Vagyis fura helyzetben találta anyát egy férfival. De én ezt nem hiszem el! Anya soha nem tenne ilyet! Túlságosan is szereti apát. De apa szerint anya hiszi azt, hogy ő csalta meg! - motyogtam a vállába. - te ezt érted? - néztem a szemébe. Csak kerek szemekkel nézett. - nem is kell mert én se értem! Hülyék az emberek. Mindent elhisznek első látásra, ahelyett, hogy megkérdeznék a másikat! Én is ilyen voltam! Nem hallgattalak meg csak a saját fejem után mentem! Soha nem fogom elkövetni ugyan ezt a hibát! - mondtam majd a kezeim közé fogtam a fejét. - minden hibádat elfogadom és örökké szeretni foglak! - mondtam majd az ajkaira egy puszit adtam. - ó de hülye vagyok! Egy idegent puszilgatok! - öleltem át.
- Ilyen helyzetben én is az lennék! - suttogta. Ölelése ismét megnyugtatott. Mélyeket lélegeztem közben beszippantottam a parfümjét, amitől ámulatba este. Elő törtek bennem a régi emlékek. Nem akartam újra az ajkainak esni. Ismeretlenek vagyunk egymásnak.
- Mennem kell! - toltam el magamat tőle. Hirtelen megfogta kezemet és vissza rántott magához.
- Tudom, hogy szükséged van rám! - ölelt át. Nem tudtam ellenállni határtalan kedvességének és szeretetének. Átöleltem és csak ölelkeztünk a folyosó közepén. Nem kellettek nyugtató szavak. Elég volt az ölelés is. Pár perc múlva már közösen ültünk a nappaliban és filmet néztünk. Sok sütivel, csokival és még több nassolni valóval. Csúcsformában maratont tartottunk. Imádom azt a filmet, és már kívülről fújom az összes beszólást és baki jelenetet. Cody is csatlakozott majd Vanessa és Edward. John közelebb ült hozzám. Fejemet a vállára hajtottam. Nem emlékszem semmire a filmből. Négyszer aludtam el. Csak anyán és apán járt az eszem. Jobban csalódott voltam most, mint amikor elhagytam Johnt. Nem tudtam mi lesz így és hogy kinek higgyek! Anya csak megvádolta apát. Apa viszont látta anyát egy férfival.
- Nem kéne felmenni? - kérdezte halkan John.
- Nem! Jó itt! - raktam a fejemet mellkasára. Már nem tudom milyen filmet néztek. Csak azon gondolkodtam, hogy anya és apa valaha kifognak-e békülni. Már sötét volt mindenki aludni készült. Nem tartottam velük. Megakartam várni míg apa haza jön és beszélni vele. Biztos elment kiszellőztetni a fejét.
Csak vártam és vártam. Nem voltam álmos, aludtam eleget a filmen. Már majdnem felmentem a szobámba mikor apa beesett az ajtón.
- Hóóó! A hülye ribanca. Azt hiszi ennyivel el van intézve! - motyogta. Felállt majd elindult felém. - miért is nem hagytam ott amikor azt mondta, hogy már nem érez irántam semmit? - mondta miközben neki ment az asztalnak. - hát ez meg mióta van itt? Mindegy! Lényeg, hogy anyád egy haszontalan ribanc. Még főzni sem tud, még hogy az ágyban jó lenne. Az a szerencsém, hogy összehoztunk két gyereket! - ült le mellém. Áradt belőle a pia szag. - bár az se biztos, hogy te az én lányom vagy! - ölelt át. Soha nem féltem tőle. De most rettegek! - pedig én mindent megadtam neki! Annyira hasonlítasz anyádra! - állt fel. Szeméből nem lehetett semmit kiolvasni, de az arcáról mindent. - lehet te vagy az? Egy büdös terhes ribanc vagy! - emelte meg a hangját majd kezét a nyakamra tette és felállított. - ha még egyszer ilyet csinálsz meg öllek! Érted? - szorította meg a nyakamat. Nem kaptam levegőt. Egyre jobban és jobban szorította a nyakamat. A lábam nem érte a földet. Próbáltam lefeszíteni a kezét de nem ment. Túl erős volt én viszont túl gyenge. Az apám egy démon lett. De ez az alkohol hozta ki belőle.
- Apa engedj el! - mondtam rekedt hangon, miközben a kezét csapkodtam.
- Rohadj meg te ribanc! - mondta majd ledobott a kanapéra. Rémültem néztem rá és levegőért kapkodtam. Nem akartam elhinni, hogy ő az én apám. Lehetetlen, hogy ezt váltsa ki belőle az alkohol. Felálltam majd felrohantam a szobámba. Ijedtemben bezártam az ajtót. Féltem, hogy utánam jön. Sírva feküdtem le. Rettegtem a saját apámtól, akiről azt hittem, hogy a légynek sem tudna ártani. Az élet tényleg arról szól, hogy emberekben kell csalódni? Vagy arról hogy kiről mit hiszünk?