15. rész: Utó szülinapi ajándék

Hey ALL! :D meghoztam! reméltem, hogy írtok többen is komit főleg ÉRTELMESET! :"D na mindegy nem töröltem ki :P legalább komiztok! Oldalt szavazzatok! :)

Jó olvasását! :)

Másnap reggel csak ültünk az asztalnál és vártunk arra a kis ribancra. Már kopogott a szemem az éhségtől.

- Meddig kell még várni? - kérdezte Cody. Apa csak az órára nézett majd egy nagyot sóhajtott.

- Ha így haladunk itt fogok megszülni! - simítottam végig a hasamat. - oh, várjunk nem is mert előbb éhen halok!

- Jenna fejezd be! - mormogta anya.

- Jaj jól van már csak nem szoktunk hozzá, hogy órákat kell várni a reggelire! - hajtottam le a fejemet.

- Jó reggelt! - mondta rekedt hangon Khaty.

- Végre ehetünk! - nyúltam a szendvicsért.

- Oh szia! - hajolt Johnhoz Khaty. Csak akkor láttam meg, hogy mi van rajta. A hasáig kivágott felső és ezek mellett még nem volt rajta melltartó. John persze, hogy azt nézte. Azt hittem, hogy felrobbanok. Köhintettem egyet. Véletlenül félre nyeltem a kenyeret, ami számba volt. Fuldokolni kezdtem tőle. Felálltam és a mosogatóhoz sétáltam majd engedtem egy pohár vizet.

- Jól vagy? - simította végig a kezét a hátamon John.

- Nem! - mondtam rekedt hangon. Mérgesen néztem rá.

- Most mi a baj? - kérdezte.

- Az hogy úgy bámultad a melleit, mint ha nem láttál volna még! - mondtam halkan, de mérgesen.

- Azt pedig nem hallottad, hogy mit mondtam neki! - mondta. Kérdően néztem rá. - hogy senki nem kíváncsi azokra! - nézett a melleimre.

- Te vagy én pasim! - mondtam majd megsimítottam az arcát és egy puszit adtam az ajkaira. Visszaültünk majd Khaty a száját fogva rohant el. Nyugodtan falatoztam tovább. Bambultam a falon a foltot, amit a falhoz vágott tojás okozott. Elmosolyodtam rajta. John a lábát az enyémhez érintette. Ránéztem majd húzogatni kezdte a szemöldökét. Még jobban mosolyogni kezdtem. Majd csücsöríteni kezdett. Halkan kezdtem kuncogni.

- Jól vagy? - kérdezte apa Khatytől.

- Persze! - ült le a székre majd recsegő hangot adott ki.

- De illetlen vagy! - mondta apa. Láttam, hogy Cody és John pukkadoznak.

- Nem én voltam! - mondta Khaty majd kivett maga alól egy puki párnát. Nem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Szégyelljétek magatokat! - mondta apa majd elküldött a szobánkba. John és Cody pacsiztak egyet. Vigyorogva néztem végig.

- Ti nem vagytok normálisak! - csuktam be a szobám ajtaját. - apa egy évig fog minket piszkálni.

- Na és? Az a senki megérdemli! - mondta John.

- Igen! Széttépte a macimat! - mondta Cody.

- Oké de... - kezdtem bele. Az ikrek fura érzést nyomtak a hasamra. Táguló érzést éreztem.

- Minden rendben? - kérdezte John.

- I-i-igen! - dadogtam. - de ez olyan fura! - fogtam meg a hasamat.

- De. De mi a baj? - jött közelebb.

- Ez olyan mintha hirtelen növekedne a hasad. Fura, de mégis jó érzés! Fogd meg! - tettem a John kezét a hasamra.

- Hogy mozognak! - mondta.

- Én is! - rohant hozzám Cody majd a hasamra hajtotta a fejét. Alig akartak elengedni már levegőt is alig kaptam.

- Jó elég lesz! - léptem hátrébb.

- De olyan jó! - mondta Cody. John letérdelt majd ugyan úgy ráhajtotta a fejét a hasamra, mint Cody.

Délután volt és a kanapén ültem. A lábamat az asztalra tettem fel. Hátra dőltem és bekapcsoltam a tv-t. Egy tál chipset tettem a hasamra. A tv-ben valami hülyeség ment. Mexikói szappanoperák tömkelege. Ugyan arról szól mind csak másik szereplővel. John leült mellém majd izgatottan kezdte nézni a tv-t és a chipset zabálta.

- Oh, szegény Miguel! - mondta. Hátra hajtottam a fejemet és egy halkat nyögtem. - óh de erotikus! - mondta örömtelien majd egy puszit adott a nyakara.

- Mit akarsz? - hajoltam vissza. Maga mellé nyúlt majd egy adag filcet mutatott fel.

- Rajzolhatok a hasadra? - kérdezte gyerekesen.

- Csak, ha nem alkoholos filc! - tettem magam mellé a chipset.

- Ez ilyen test ceruza vagy mi! - mondta majd felhúzta a pólómat. Közben átkapcsoltam a zene csatornára. John levette a filc kupakját majd lassan érintette hozzá a hasamhoz.

- Ez hideg! - mondtam vékony hangon. Csak mosolygott egyet majd tovább rajzolt. Ránéztem a hasamra. Egy nap volt rajta.

- Ne nézz ide! - fordította el a fejemet. Tovább rajzolt majd a tv-ben Taylor Swift új számát adták. John énekelni kezdte.

- Ezt elénekeltük Edwarddel! - mondta majd rákontrázott. A telefonom csörögni kezdett. John kihalászta a zsebemből majd a fülemhez rakta.

- Igen? - szóltam bele a telefonba.

- Jenna Andrewst keresem. - mondta egy férfihang.

- Én vagyok! - vettem ki John kezéből a telefont.

- A pizzéria adatairól érdeklődnék! - mondta. John csak tovább rajzolt a hasamra. Elvettem a kezét majd felálltam. A szobámba indultam az adatokért. Lediktáltam neki majd azt mondta, hogy ma délután ki is szállítják, és majd alá kell írnom.

- Lefényképezhetem? - lépett be John az ajtóba.

- Kizárt dolog! - indultam kifelé.

- De olyan jól sikerült! - jött utánam. - nem mutatom meg senkinek! Amúgy is nincs még kép a hasadról.

- Jó, hogy mondod! Holnap belépek az ötödik hónapba! - álltam meg. - lefényképezheted! De csak a hasamat. - fordultam felé.

- Jaj de jó! Gyere! - fogta meg a kezemet majd lehúzott a lépcsőn. Megállított a fal mellett majd felhúzta a pólómat.

- Fogd meg a pocidat! - utasított. Mosolyogva csináltam azt, amit mond. Vagy negyven képet csinált a hasamról. - ezt fel kell tennem a laptopra, mielőtt, kitörölnéd! - rohant fel a lépcsőn. Lenéztem a hasamra. Egy kék fiú és egy kék lány pálcika ember volt rá rajzolva plusz jellel meg egy nap. Lehúztam a pólómat majd leültem a kanapéra. Nézni kezdtem a tv-t. Unalmas volt. Kikapcsoltam majd hátradőltem. Khaty falfehéren jött le a nappaliba. Fura volt így látni.

- Jól vagy? - kérdeztem mintha érdekelne.

- Nem annyira! - ült le mellém. - de mit érdekel téged? - legyintett.

- Azért, hogy te bunkó vagy én nem leszek az! - mondtam. Csendben ültünk pár percig.

- Tegnap este óta a rosszul lét kerülget. - hajtotta le a fejét.

- Hánytál is? - hajoltam előre.

- Igen! - mondta zokogva. Tudtam, hogy miről van szó.

- Ismerem ezt az érzés! - mondtam.

- De hogy is!

- Mikor voltál együtt azzal a fiúval? - kérdeztem.

- Ne érdekeljen az téged! - mondta.

- Ez fontos! - tettem a kezemet a hátára.

- Több mint két hónapja! - motyogta. Bólogattam majd magam felé fordítottam.
- Te terhes vagy! - mondtam. Elkerekedett a szeme.

- De azt mondta, hogy van nála gumi! - zokogta. - egy éjszakás kaland! Nagyszerű!

- Az olyanoknak nem szabad hinni! - tettem a kezemet a hátára.

- Te hogy bírtad végig csinálni? - nézett rám.

- Úgy, hogy én huszonegy vagyok és felnőtt. Te viszont még tini! - mondtam.

- És most mégis mit csináljak? - kérdezte.

- Két választásod van! - ültem közelebb hozzá. - vagy megtartod! Vagy elveteted! - torok szorítva mondtam ki az utolsó szót.

- De az abortusz az gyilkosság! - mondta.

- Csak a magzatnak! - mondtam halkan. Nem szeretek erről beszélni.

- Te nem akartad elvetetni? - kérdezte.

- Soha! Azt gondoltam régen, hogy ha véletlen esek majd teherbe akkor nem fogom elvetetni! Mert egy gyermek a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaphatsz! - mondtam. Lehajtotta a fejét majd sírni kezdett. Közelebb ültem hozzá és átöleltem.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - húzódott el tőlem.

- Tudom, hogy min mész keresztül! Én is átestem egy hasonlón! - mondtam.

- Egy lúzer vagyok! Majdnem kibuktattalak és majdnem elestél. Megsirattam Codyt is! Anya már nem úgy viselkedik velem, mint régen. Miért van ez? - kérdezte fen hangon.

- Mert mindenki változik! - mondtam. Rám nézett majd átölelt és sírni kezdett. Hosszas perceken keresztül sírt a vállamon. Együtt éreztem vele. Szenved és azért ilyen bunkó mindenkivel.

Délután három óra volt, mikor hívtak, hogy tizenöt percen belül ott lesz a szállítmány. Sietve mentem le a lépcsőn. Apa és anya a nappaliban beszélgettek! Történelmi pillanat volt.

- Apa elvittem a kocsit! - mentem az ajtó felé.

- Nem viszed sehová! - mondta. Megfordultam majd kérdően néztem rá.

- De miért? - kérdeztem.

- Mert nem!

- Jaj, de apa! Sietek! Hagy vigyem már! - mondtam gyerekesen.

- Nem! Háromszor koccantál és egyszer majdnem baleseteztél! Nem engedhetem, hogy valami kárt tegyél magadban! - mondta.

- Aljas rágalom! - mondtam. - most menjek gyalog? Apa nézz már rám! - mutattam végig magamon. Csak bámult. - terhes vagyok és nem tudok sokat sétálni!

- Nem, viszed sehová a kocsit! - emelte fel a hangját.

- Hát jó megyek gyalog! - csaptam le a szekrényre a kulcsot majd felvontam az államat és elindultam kifelé. Dühösen csapkodtam a lábaimat. El fogok késni és az ajtóban fogják lerakni a díszletet. Ki fogja azt a dög nehéz cuccot bevinni? Majd én? Azt nézhetik!

- Ó szia cica! Van gazdád? - lassított mellettem egy kocsi. Már majdnem oda vágtam neki, hogy van és utálja a patkányokat, mire oda néztem. John volt az. Könyökölt az ablakba és ördögien vigyorgott. - most jössz vagy sem? - állt meg a kocsival. Lassan sétáltam a kocsihoz és sértődötten. Beszálltam majd mérgesen csatoltam be a biztonsági övet. Összekulcsoltam a kezeimet majd dobogni kezdtem a lábammal.

- Miért vagy durcás? - kérdezte, majd gázt adott.

- Te benyaltad magad? - néztem rá mérgesen.

- Nem! Ő mondta, hogy jöjjek utánad! - mondta.

- Szóval, egyedül eszedbe sem jutott volna, hogy utánam gyere? - kérdeztem.

- De, csak nem mertem volna elhozni a kocsit, engedély nélkül!

- Beszari! - motyogtam.

- Te sem merted! - motyogta vissza. - amúgy milyen koccanásokat csináltál? - kérdezte normál hangnemben.

- Neki mentem egyszer a kukának, egyszer meghúztam a szomszéd kocsiját, és egyszer neki mentem a garázs ajtajának. - mondtam. Halkan kezdett kuncogni, majd hangos nevetésbe tört ki. - ez nem vicces! - mondtam dühösen. John nem figyelt az útra. Éppen két gyerek rohant elénk.

- John vigyázz! - kiabáltam. Hirtelen lefékezett.

- Hoppá! - mondta meglepődötten.

- Azért én nem veszélyeztettem az emberi életeket! - mondtam. Csak gúnyosan rám mosolygott majd tovább mentünk. Pár perc alatt ott voltunk. A szállítók épp akkor parkoltak le. Kábé fél óra alatt cuccoltak le. Ledöbbenten álltam be a pizzázóba. Vagyis az étterembe. Szanaszét rakták le a dobozokat. Hiába mondtam, hogy mit hová tegyenek, csak azért is. Ugyan már hisz terhesen is olyan könnyű nehéz dolgokat pakolászni.

- Azt hiszem lesz egy kis dolgunk! - mondtam, mikor John mellém állt.

- De ezek amúgy mik? - bontotta ki az egyik dobozt.

- Azaz új gáztűzhely! Na meg asztalok, székek, a díszlethez pár cucc meg az új pult néhány darabja. - mondtam.

- Hát tényleg lesz pár dolgunk! - lépett közelebb.

- Nem is kevés! És még az engedély sehol sincs! Pedig háromszor hívtam fel őket, de semmi válasz. Na meg az ablak címke sincs még meg! - mondtam.

- Nyugi! - húzott magához.

- De hogy nyugodjak le? Apa semmit nem tesz ez érdekében, és magasról lepottyantja!

- Ne foglakozz vele! Idő, mint a tenger! - mondta. Kezemet a tarkójára csúsztattam.

- Ezt elárulnád, hogyhogy csinálod? - kérdeztem.

- Mit? - mosolygott.

- Hogy így megnyugtatsz és olyan jó melletted, lenni?!

- Nevezném sima szeretetnek! - mondta majd lágyan csókolni kezdett. -  igen! Ezzel kérdezni is akartam valamit! - húzódott el tőlem majd tapogatni kezdte magát. Az alsó ajkamba harapva néztem végig. - hol van már? - kutatta végig a zsebeit. - áh megvan! Na azt akartam mondani, hogy három okom van rá, hogy ezt neked adom. Sorolhatnék ezret is, de ez a három a legfontosabb. - mondta. Az arcára komolyság ült ki.
- Első; semmi értékeset nem kaptál tőlem szülinapodra. Második; hamarosan szülők leszünk. Harmadik; elmondhatatlanul szeretlek! - mondta mélyen a szemembe nézve. Nem tudtam, hogy mosolyogjak vagy sírjak.

- Nem éppen egy romantikus hely, de itt az ideje megkérdeznem. - mondta majd elő vett valamit a zsebéből. Kicsit közelebb lépett majd lassan térdre ereszkedett.

- Leszel a feleségem? - kérdezte majd kinyitotta a kis piros ékszerdobozt. Nem tudtam mit mondani. Köpni, nyelni nem tudtam. Megfagytam és csak álltam ott. Láttam rajta, hogy elbizonytalanodik.

- Az igen az megfelelő válasz? - kérdeztem vissza. Felcsillant a szeme. - igen! - nyújtottam elé a kezemet. Lágyan megfogta majd felhúzta rá a gyűrűt. - ez gyönyörű! - húztam el a kezemet. Egy nagyobb gyémánt volt rajta, kisebbekkel körbe rakva. Elnézelődtem rajta. John felállt majd magához húzott.

- Nem örülsz? - kérdezte. Fapofával néztem rá. Láttam rajta, hogy szomorkás. Nem tudtam tovább állni, mosolyogni kezdtem.

- Egyáltalán nem! - motyogtam majd a kezemet a nyaka köré fontam és csókolni kezdtem…