4. rész: Mindent az elejétől

Jó estét mindenkinek vagy jó reggelt! Ki mikor olvassa! :)

Megírtam még egy részt! De mint mondtam ne szokjatok hozzá! Most szünet van és van időm írni.:)

Olvastam a komikból, hogy többet vártatok Johntól, de így van ez megírva ezt kell szeretni. Ebben a részben többet kaptok Johntól! :)
Remélem kapok most is sok-sok kommentet, véleményt és észre vételt. :D
Jó olvasást! :)

Nem jött semmi válasz. Semmi reakció. Nagyot sóhajtottam majd elfordultam tőle.

- Tudtam! - álltam fel, majd elindultam a lépcső felé.

- Na, mi az dagi nem kell? - kérdezte Edward. Mintha meg se hallottam volna mentem tovább. – ja, értem most már, hogy John miért volt veled olyan bunkó! - mondta. Megdermedtem a lépcső aljánál. Megfordultam majd könnyes szemekkel Edwardre néztem.

- Igazad volt! Te nyertél! Túl nagy beszólás volt ez. Kiütöttél vele! - indultam felfelé. Még hogy tudja miért volt velem bunkó John! Kiismertem őket! Reménykedtem benne, hogy Edward másabb. De nem. Mindketten bunkók.

Leültem az ágyamra és csak sírtam. Már csak abban tudok reménykedni, hogy lesz egy hülye, aki talán elvesz feleségül vagy csak szeretni fog és mellettem lesz. Johnnal nem fogok így kibékülni, soha. Nem akar bocsánatot kérni, és nem akarja elmondani miért volt olyan bunkó. Ezért csak magamat hibáztatom. De nem emlékszek rá, hogy bármi rosszat is csináltam volna. És miért töröm ezen a fejem? Úgysem lesz köztünk már semmi!

- Bejöhetek? - nyitott be John.

- Nem! - mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem akartam senkit sem látni. Egyedül akartam lenni! Azt vettem észre, hogy megmozdul alattam az ágy. Felnéztem. John ült mellettem.

- Te nem tudsz eltűnni az életemből? - mondtam zokogva.

- Már nem! Nem is akartam! Nem is fogok! A közös gyerekünk ott növekszik a hasadban! Nem fogok csak úgy eltűnni!

- Akkor miért néztél át rajtam? Miért viselkedtél úgy? Miért nem hallgattál meg? Mindaddig jól ment az életem, amíg nem jöttél te! - mondtam. Nem válaszolt. - ne válaszolj! Legyél olyan bunkó amilyen voltál! Kár volt elmennem arra a dedikálásra. Bárcsak soha ne ismertelek volna meg! - emeltem meg a hangom, de felesleges volt. Elvékonyult és még jobban sírni kezdtem, de nem a terhességtől. Ez szívből jött. Akárhányszor komolyan beszélek Johnnal dühből jön minden egyes szó. Hogy miért? Mert szeretem, és nem akarom elveszíteni őt.

- Mikor elsőnek megláttak nem hittem a szememnek! Azt gondoltam, hogy most biztos álmodok, és nem szeretnék felébredni! Gyönyörű voltál! Tündököltél! Rossz napom volt. Bal lábbal keltem fel, és te felvidítottál. Ilyet soha senki nem csinált még velem. Még Edward sem. - mondta. Nem néztem rá. - nem hittem az első látásra szerelemben. De most már hiszek! És amikor négy nappal ezelőtt ajtót nyitottál újra fellángolt bennem, azaz érzés. - mondta. Próbáltam nem rá figyelni. Jobban kezdtem sírni. Ez már a terhesség miatt volt.

- Miért bántál úgy velem? - szipogtam. Közelebb ült hozzám és átölelt.

- Egyszer majd megtudod! - suttogta.

- Lefeküdtél valakivel? - húzódtam el tőle.

- Nem! Azt soha nem tudná feldolgozni a lelki ismeretem! - húzott magához. - sokkal jobb dolog miatt viselkedtem úgy! - mondta majd magához szorított. A mellkasára hajtottam a fejemet és sírtam. Hallgattam a szívverését. Nem ritmusos volt, hanem zavaros. Összevissza kalapált. Ahhoz képest, hogy idegesítőek, bunkók és kibírhatatlanok. Elég nyugtató, meleg és szeretettel teli ölelésük van. Amit tanulhattak a rajongóktól az ez volt, vagy talán nem is tanulták, hanem ezt nyújtottál nekik. Már tudom, miért akarnak velük sok képet csinálni.

Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot. John elakart húzódni tőlem, de nem engedtem el.

- Ne menj el! Még ne! - motyogtam majd becsuktam a szememet. Olyan volt mintha egy jó nagy, puha, meleg, és ringató ágyon feküdnék. Nem akartam elengedni őt. Túl nyugodt voltam.

- Gondolkodtál már azon, hogy ezek után lesz-e bármi is köztünk? - kérdezte. Elhúzódtam tőle és kérdően néztem rá.

- Igen lesz köztünk valami! Lesz egy gyerekünk! - simítottam végig a hasamon.

- Még nem is fogtam! - mondta. Megfogtam a kezét és a hasamra tettem. Elsőnek csak pihentette rajta a kezét.

- Ha jó alkalmat fogsz ki, akkor mozog is! - csúsztattam lejjebb a kezét.

- Nekem már ez is élvezet! - mondta mikor egy nagyon minimálisat mozdult meg a hasam. - érezted? - kérdezte.

- Oh, ez még semmi! - mondtam.

- Hanyadik hónapban is vagy? - simogatta a hasamat.

- Negyedik! - mondtam. Az arcát kezdtem nézni és azt találgattam, hogy mit gondolhat, és mit érezhet. Megfogtam a kezét és a pólóm alá tettem.

- Itt jobban lehet érezni! - mondtam. Félénken érintette meg a pocakomat. Régi emlékek ugrottak a szemem elé.

- Szóval, ha negyedik hónapban jársz az még öt hónap a kilenchez és most november eleje van. Akkor úgy márciusban a kezemben tarthatom? - nézett rám.

- Igen! Szép tavaszi napunk lesz! - mosolyogtam. Mélyen a szemembe nézett. Valami felcsillant benne. Nem tudtam mi volt az, de valami féle bánat lehetett. Csak néztünk egymás szemébe. Újra éreztem azt a bizonyos érzést, amit hónapokkal ezelőtt. Elgondolkodtam rajta, hogy miket is csináltunk mi akkor. Szép emlékek sokasága, és azokat újra átakarom élni.

- Éhes vagyok! - mondtam. Célozva arra, hogy ízlelni akarom ajkait.

- Akkor hozok kaját. - hajolt el tőlem, de megfogtam a kezét.

- Nem kaját akarok! - hajoltam közelebb hozzá. - a terhes nők néha megkívánnak fura dolgokat! - tettem a kezemet az arcára.

- Szóval csókolózni akarsz? - motyogta. - de azt csak a szerelmesek csinálják! - sütötte le a tekintetét. - és tudtom szerint te gyűlölsz engem!

- Azt csak úgy mondtam! Amit érzek, az nem számít? - emeltem fel a fejét, majd közelebb húztam magamhoz.

- De számít! - mondta, majd ajkait az ajkaimra tapasztotta. A szívem összevissza kalapált. Kezét az oldalamra csúsztatta és szenvedélyesen kezdett csókolni. Úgy ízleltem az ajkait, mint még soha. Mintha a világ legfinomabb csokiját ehetném. Erre éheztem hónapokon keresztül. Mindent elmondott a csókunk. Haragot, bánatot, olthatatlan vágyat, szenvedélyt, szerelmet. Nem akartam leállni. Őt akartam, csak Őt! Érezni azt, mint régen, és szerelemben úszni a felhők felett, rózsaszín ködben. Nyelve lassan csúszott rá az enyémre, majd simogatni kezdte. Kirázott a hideg, és azonnal viszonozni kezdtem. Vadul, érzékien és akaratosan csókoltam. Nem tudtam leállni. Még tovább akartam menni a csóknál, de megfékeztem magamat. Terhes vagyok, és nem engedhetem meg magamnak. Elhúzódtam tőle, majd az ajkaimat kezdtem simogatni. Lehet épp a babánk gyújtott bennem ekkora vágyat. De a csókban nincs semmi rossz.

- Jenna én szeretném, ha elölről kezdenénk! - lihegte. Csodálkozva néztem rá.

- Mennyire elölről? - hajoltam vissza hozzá.

- Az ismeretlenségtől! - mondta határozottan.

- Nos, kedves idegen, folytathatjuk a csókcsatánkat! - nyomtam le az ágyra majd az ajkainak estem. Hangosan kezdett nevetni.

- Most mi van? - hajoltam el tőle.

- Te vad idegenekkel is szoktál csókolózni?

- Mondtam, hogy a terhes nők fura dolgokat is megkívánnak! - feküdtem mellé.

- Legyen ez az utolsó esténk, hogy ismerjük egymást! - húzott közelebb magához.

- Utállak! - bújtam hozzá.

- Tudom! - puszilta meg az arcomat. - de nem fogsz sokáig! - motyogta.

- Honnan tudod? - néztem rá.

- Mert vágyakozol értem. Csak engem akarsz! - mondta.

- Ez nem így van! - feküdtem vissza.

- Akkor mi volt, azaz előbb? - hajolt felém.

- Egy csók! Csak bosszút álltam, amiért olyan bunkó voltál és átnéztél rajtam. - nyújtottam ki a nyelvemet.

- Szóval tényleg nem szeretsz már? - kérdezte gyerekesen.

- Ha nem szeretnélek, már rég egy másik férfi karjaiban lennék! Csak terhes vagyok és így jön ki rajtam, amit irántad érzek. - tettem a kezemet a tarkójára.

- Bocsánat! - mondta. Bánatos szemekkel nézett rám. - bocsáss, meg amiért úgy bántam veled! De megmagyarázom, és ne gondolj semmi rosszra. - mondta. A mutató ujjamat a szájára raktam.

- Megbocsátok, csak ne bánj még egyszer úgy velem, vagy végleg elhagyunk! Szeress, ölelj és legyél mellettem! - húztam közelebb magamhoz.

- Majd miután megismertelek! - mondta majd egy puszit adott az ajkaimra. - de most sem érzek, máshogy ahogyan eddig. Szeretlek! - mormogta majd felrántotta a pólómat és millió puszival árasztotta el a hasamat. Nagyon csikizett. Halkan kezdtem nevetni. Nagy levegőt vett majd rátapasztotta az ajkait a hasamra és kifújta a levegőt. Nagyon csiklandós vagyok, ezért fennhangon kezdtem nevetni.

- Állj le! - lihegtem mikor újra támadásba lendült, de csak egy puszit adott a hasamra.

- Anyu most nagyon fáradt! Hagyjuk aludni! - adott még egy puszit a hasamra, lehúzta a pólómat majd felállt.

- Nem vagyok fáradt! - ültem fel.

- Most pihend ki magad, amíg tudod! - indult kifelé.

- Viszlát idegen! - mondtam.

- Még csak kilenc óra van! - lépett ki az ajtón, majd elment. Felálltam és mosolyogva bújtam be az ágyba. Nem fogtam fel a mai napot. John teljesen megváltozott. Bár lehet azért amiért megtudta, hogy gyereket várok tőle. Legalább bocsánatot kért. Újra akarja kezdeni és nem tiltakoztam. A baba most a megszokottabbnál is többet mozgott. Alig tudtam tőle elaludni. De mi lesz majd később? Lehunytam a szemem és próbáltam elaludni. Ismét megmozdult alattam az ágy és egy forró kéz csúszott a pólóm alá a hasamra.

- A gyereked nem hagy aludni! Mióta megpuszilgattad nem áll le! - motyogtam. Nem mondott semmit csak hozzám bújt.

- Akkor még felbégászolom! - csúsztatta lejjebb a kezét.

- Majd, ha te kihordod esetleg! - mondtam. Megfogtam a kezét és összefontam ujjainkat.
- Nem soká éjfél! - suttogta a fülembe. - azaz mindjárt idegenek leszünk egymásnak! - fordított a hátamra.

- De az még messzi van! - néztem a szemébe.

- Így igaz! - mondta, majd lágyan csókolni kezdett. Eleinte az alsó ajkamat harapdálta majd áttért a felsőre. Hagytam, hogy kiélje magát és irányítson. Gyengének tetettem magam.

Arra ébredtem, hogy fázok és remegek. Nem volt rajtam takaró. Az oldalamon feküdtem. A hátamra fordultam és Johnt kerestem, de nem volt mellettem. Csak álmodtam volna az egészet? De az nem lehet! Olyan élethű volt. Ha álmodtam is gyönyörű álmom volt. Bár olyan igazi és érzéki volt. Kimásztam az ágyból majd átmentem a fürdőszobába. A wc felé indultam, de megcsúsztam és majdnem elestem. Valamelyikőjük megfürdött. Nem is! Edward újabb csínytevése! Dühösen indultam a nappali felé. A kanapén ültek, és mint szokásuk, a tv-t bámulták.

- Edward, te szoktál gondolkodni egy csöppnyit is? Hogy lehettél olyan felelőtlen, hogy tusolás vagy fürdés után otthagyod a ki pocskolt vizet? Edward, ha nem tudnád, terhes vagyok! Mi lett volna, ha elesek? Hmm? - fakadtam ki.

- Nem én voltam! - mondta ártatlanul. - John szokott úgy fürdeni! Fent van Youtube-on is! Megnézheted. - emelte meg a hangját, majd felállt és átsétált a konyhába.

- Bocsi, nem tudtam az állapotodról! - mondta. Szóval mégsem álmodtam! Legyintettem egyet majd felmentem rendbe tenni magamat. A telefonom csörgése zavart meg a reggeli vitamin adagom bevételét.

- Igen? - szóltam bele. Magán szám volt.

- Szia, még egyszer bocsánatot szeretnék kérni a kisebb tóhoz a fürdőben! - mondta John.

- Bocsi, de honnan is ismerlek? - kérdeztem mosolyogva.

- Oh, de bunkó vagyok! John vagyok...

- Ah, tényleg ti költöztetek ide! Elázott a házatok. Ugye? - kérdeztem. Ha így megkért, hogy kezdjük, elölről hát legyen.

- Igen! Így volt! De nem jönnél le jobban megismerkedni? - kérte.

- Ha szépen megkérsz, talán lemegyek! - nyitottam ki az ajtót.

- Kérlek, szépen gyere le beszélgetni! - mondta gyerekesen.

- Hmm. Nem tudom. Nincs kedvem! - mondtam miközben halkan mentem lefelé a lépcsőn.

- Jaj, de legyen már! Nem lehetsz fáradt a terhességtől, most keltél föl! - mondta.

- Ki mondta, hogy fáradt vagyok? - álltam meg a lépcső aljánál.

- Csak gondoltam, hogy az vagy! - fordult felém mosolyogva.

- Tudsz gondolkodni? - indultam a kanapé felé.

- Van némi eszem! - mondta.

- Maréknyi vagy mazsola? - ültem le a kanapéra. Egymás mellett voltunk, de még mindig a telefonon beszéltünk.

- Maréknyi! Nem olyan kicsi, mint egy mazsola! - emelte el a fülétől a telefont. - üdvözöllek köreimben! - bontotta a vonalat. Letettem az asztalra a telefont és felálltam.

- Jenna Andrews! - nyújtottam a kezemet, megragadta majd felállt. Úgy nézett ki, mint egy úriember. Piros ing, fehér nyakkendővel és fekete zakóval.

- John Paul Henry Daniel Richard Grimes! - rázta meg a kezemet. - örvendek!

- Én még mennyire! - ültem le. Beszélgetni kezdtünk olyan dolgokról, amit már tudtunk egymásról. Eddig azt nem tudtam, hogy Ő és Edward ikrek. Nem voltam róla meggyőződve, de miután tízszer elmondta egymás után leesett, hogy ők ketten ikrek. A terhességemről is szó esett és az apáról. Saját magát lehülyézte, hogy úgy bánt velem és utána még fel sem hívott. Magamat is hibáztattam, amiért szakítottunk, de ő nem tartott annak. Mindketten felfigyeltünk mikor anya kivágta az ajtót és dühösen rontott be a szobájába.

- Itt valami komoly probléma van! - jegyeztem meg halkan. Apa is ugyan úgy lépett be a házba, majd Cody jött utána könnyes szemekkel.

- Anyáék el fognak válni! - rohant felém sírva.