13. rész: How did you know?

Úristeeen! :O nem tudjátok ti, hogy mennyit szenvedtem vele, mire mindent amit kitaláltam benne legyen! :D azta mindenit!! Lényeg, hogy remélem tetszik és komiztok, mint mindig, de van egy hatalmas nagy feltétetem: 4 komi után fogok ezentúl hozni részt, mert tudom, hogy többen olvassátok, mint hárman és három kominál több nem szokott lenni! Szóval tessenek komiz, mert kíváncsi vagyok a véleményekre, ne tessék kedvtelennek lenni és lustának lenni. De most szerintem pár író nevében is beszéltem!!!
Jó olvasást! :)

Egész éjjel beszélgettünk. Minden szóba jött. Világbéke, világvége, Britney Spears, csokik, titkos ügynökök, a banánok, szuperhősök, ikrek. Majd elmondtuk egymásnak, hogy mi nyomja a szívünket. Elmondtam neki, hogy min mentem keresztül a suliban. Mennyien piszkáltak apa sikere miatt. És hogy szinte mindent megkaptam csak egy dolgot nem. Szeretetet! Mikor kimondtam ezt az egy szót John magához szorított. Valami fura járta át John testét. Beleremegett.

Fura volt egyedül felébredni. Péntek reggel van, és huszonegy vagyok. A függönyön beszikrázó nap fénye szinte megvakított. Felálltam majd elhúztam a függönyt. Csodálatos reggel volt. Hétágra sütött nap.

- Oh már felébredtél? - kérdezte csüggedt hangon John. Meg fordultam és az ajtóban állt egy tálcával. - meg akartalak lepni! - közeledett felém.

- Ha erről van szó! - bújtam vissza az ágyba. - gyere be még egyszer! - hunytam le a szememet majd vártam, hogy felébresszen. Mosolyogtam. Csak úgy jött belőlem a boldogság.

- Álomszuszék, kelj fel! - mondta halkan. Felültem, majd nyújtózkodtam egyet. Az ölembe rakta a tálcát és vigyorogni kezdett. Pirítóst hozott. Mogyoró vajjal és jam-mel.

- Jó reggelt szülinapos! - térdelt le az ágy mellé majd rátámaszkodott. Nézte, ahogyan megkenem a pirítóst, majd elkezdem enni. Nem bírtam megállni nevetés nélkül. Soha nem szerettem, ha néznek evés közben.

- Ne bámulj már így! - nyámmogtam.

- Jó, bocsi! Csak várom, hogy mit szólsz majd a következő meglepihez. - mosolygott majd felállt.

- Nem azt mondtam, hogy menj el! - mondtam. Ez csak úgy kicsúszott. Nem gondoltam át, hogy mit is akarok, mondtam. Zavartan mosolyogtam.

- Nem hoztam neked meleg tejcsit! - mosolygott majd elindult kifelé.

- Rakjál bele cukrot is! - mondtam kislányosan.

- Hány teáskanállal? - fordult vissza az ajtóból.

- Kettővel. - folytam lejjebb az ágyon. Meg feszítette a hüvelykujját majd kiment. Pár pirítóst ettem meg, nem voltam éhes! Félre tettem a tálcát majd felálltam és felöltöztem. Erős copfba kötött fel a hajamat. Epres szájfényt raktam az ajkaimra, kevés alapozót és vékonyan húztam ki a szememet. Majd lementem a nappaliba. Anya és apa a kanapén ültek. Ritka pillanat.

- Jó reggelt! - mentem el mellettük.

- Várj már! - mondta apa. Valami baj van vagy valamit csináltam.

- Igen? - fordultam vissza félénken.

- Gyere már ide! - ütögette meg apa a kanapét. Lassan oda sétáltam majd leültem közéjük. - mivel átvetted a pizzéria átalakítását és sokat dolgoztál már rajta. Amúgy meg szülinapod van ma ezért úgy döntöttem, hogy ezt neked adom! - nyújtotta át az ezüst bankkártyáját, ami még anno a cégtől volt.

- De apa ez..

- Nem de, hanem vedd el! Régen adtam már neked bármit is szülinapodra! - soha nem adtál semmit. Javítottam ki magamban.

- Hát köszönöm! - vettem el tőle a hitelkártyát.

- Tőlem meg ezt kapod! - nyújtott át anya egy kis könyvet. - ebben mamád, az én, a Codyé és a te születési adataink vannak. Szeretném, ha te vezetnéd tovább! Nem tervezek több gyereket. - mosolygott. - és itt egy új! - Lassan nyitottam ki a könyvet. Végig lapoztam a generációkat. Mikor elértem magamhoz mosolyogva olvastam el a születési adataimat. 52 centiméter, 3250 gramm, huszonhárom óra negyvenkilenc perc.

- Ilyen későn születtem? Az már majdnem huszadika. - szólaltam fel.

- Ha tudnád mennyit, szenvedtem veled! Nem volt téged olyan könnyű a világra hozni. - mondta anya majd végig, simította a kezét a hátamon. Összecsuktam a kis könyvet majd kinyitottam a frisset. Krémszínű volt. Azaz a semleges nem színe. De azért tetszett. Több gyereket is be lehet írni. Ha lesz több! Megköszöntem majd átmentem az ajándékaimmal a konyhába.

- Te még mindig a meleg tejemet csinálod? - álltam John mellé.

- Azért nem a tiéd! A bociból jött. - mutatott a dobozos tejre.

- Az tudod mikor látott tehenet? - kérdeztem. - szinte soha! - álltam mellé.

- Amúgy mit is terveztél mára? - nyomta a kezembe a bögrét.

- Csöpögős film nézést, délutánra nem tudom, estére egy kis sétát és naplemente nézést! Egyedül, de mivel te egésznap velem akarsz foglalkozni ezért ez így felrobbant. - mutattam a kezemmel.

- Nézzünk ketten csöpögős filmet! - mosolygott. Ahogy belekortyoltam a tejbe úgy köptem vissza azt a bögrébe.

- Biztos vagy benne? - töröltem meg a számat.

- Miért is ne? Nem láttál még pasit romantikus filmet nézni? - kérdezte.

- Pasit már igen. - mondtam. - de téged... - legyintettem. Gonoszan nézett rám.

- Azt hiszed huszonegy vagy és már is beszólhatsz? - kulcsolta össze a kezeit.

- Igen! - mondtam büszkén.

- Hát jól hiszed! - vigyorgott majd elindult kifelé. A gyomromon valami furcsa bizsergető érzés futott át. Belekortyoltam a tejbe hátha elmúlik. Azt hittem, hogy a gyomorsavam rakoncátlankodik ismét, de nem. Nagyon furcsa érzés volt. Letettem a pultra az üres bögrét majd kimentem a nappaliba. Korom sötét volt.

- Csendes pihenő? - kérdeztem. Lehet senki nem volt ott, aki válaszolt volna. Félénken mentem keresztül a nappalin próbáltam emlékezetem szerint kikerülni a bútorokat. Kétszer rúgtam bele a dohányzó asztalba és a kanapéba. Nem törődtem vele. Csak el ne essek! Nem is tudom, mit csinálnék, ha a babáknak valami baja esne. Az arcom egy puha, férfi parfüm illatú pamut pulcsiba fúródott. Nem válaszolt, hiába kérdeztem. Kezemet a mellkasára raktam majd tapogatni, kezdtem a testét felfelé. Mikor elértem az arcát éreztem, ahogyan mosolyra húzódik a szája. A haját céloztam meg. Tudtam, hogy ki Ő. Elsőnek csak tapogattam hosszúkás fürtjeit majd beletúrtam. Hagyta magát. Tudtam, hogy nem szereti, ha a haját piszkálják. Csak jobban kezdtem túrni szőkés tincseit.

- Csináld még! - mondta.

- Ha jobban felérnélek... - motyogtam.

- Lényegtelen! - mondta majd bekapcsolta a tv-t. Fura volt a szememnek, azaz éles fény. Hunyorogva néztem Johnra. Lassan leültem a kanapéra, és simogatni kezdtem a hasamat.

- A többiek hol vannak? - kérdeztem.

- Edward és Vanessa elmentek, anyukád elment shoppingolni, Cody meg apukáddal. - mosolygott. - szóval csak mi ketten vagyunk. - nézett rám majd felhúzta az egyik szemöldökét.
- Fantasztikus! - mosolyogtam majd a tv-re szegeztem a tekintetemet. Nem akarok neki esni. Nem is fogok.

- Mit nézzünk? - kérdezte.

- Ha igaz volna. - vágtam rá.

- Ez a szín tiszta valóság! - mondta. Elmosolyodtam.

- Az a film címe te észlény! - tettem a kezemet a homlokomra.

- Nem értem! - rázta meg a fejét. Kikaptam a kezéből a távirányítót majd kiválasztottam a filmet. Mikor elkezdődött elhelyezkedtem a kanapén, de nem volt jó. Felraktam a lábaimat, majd úgy ültem. Így sem volt jó.

- Sokáig fészkelődsz még? - kérdezte. Nekidőltem a kanapé karfájának majd a lábaimat John ölébe raktam.

- Már nem! - mondtam vigyorogva. Már négyszer láttam ezt a filmet, de nem tudom megunni. Egyszer sem sírtam rajta. Szeretem, hogy ilyen furán lett kitalálva a forgató könyve. "Szelem" csaj. Vagyis a lelke van ott a pasival. Már ez is olyan fura.

Mikor a film végéhez értünk nyújtózkodtam egyet. John a kezét az orrához rakta majd szipogott egyet. Oldalra dőltem, hogy jobban lássam. A szemei könnyben úsztak. Letettem a lábaimat majd közelebb ültem hozzá.

- Még soha nem láttalak így! - tettem a kezemet a vállára. Rám nézett majd hirtelen átölelt.

- Soha, nem akarlak elveszíteni! Soha! - suttogta a fülembe. A szívemet hihetetlen boldogság öntötte el. Átérezte a filmet. A kis cuki. Legszívesebben összevissza csókolgatnám, de nem tehetem.

- Amúgy szép vagy ma! - hajolt el tőlem.

- Ritka pillanat. - mosolyogtam majd felálltam.

- Most hova mész? - kérdezte boci szemekkel.

- Pisilnem kell! - suttogtam majd elindultam a mosdó felé.

- Siess, mert még nincs vége a napnak! - mondta hangosabban.

Pár perc múlva tértem vissza. Már világos volt. Nem láttam Johnt sehol. Leültem a kanapéra és vártam. Már dél is elmúlt. Ilyen jó szülinapom még nem volt. Soha nem kaptam ágyba reggelit. Johnnal még soha nem néztem filmet. Ahogy a mai napra gondoltam az ikrek a hasamban mozgolódni kezdtek.

- Jössz? - indult az ajtó felé. A haja égnek állt.

- Hova? - kérdően néztem rá.

- Sétálni. Meg van még meglepetés a tarsolyomban. - akasztotta le a kabátomat majd közelebb jött hozzám. Csak bámultam rá. - na, gyere már! - mondta. Felálltam majd rám segítette a kabátot.

- Remélem, nem akarsz elrabolni vagy megerőszakolni. - motyogtam.

- Pont ez volt a célom! - mondta, miközben oda hozta nekem a csizmámat. Leültetett majd rám adta. Úgy viselkedik, mintha a gyereke lennék.

- Apu egyedül is menni fog! - húztam el a lábamat. Nem reagált csak megfogta a lábamat és felhúzta a csizmát.

- Komolyan? Akkor húzd fel a cipzárt! - hajolt el a lábamtól. Felraktam a lábamat a kanapéra majd előre hajoltam. Nem sikerült felhúzni. Szerencsétlenkedtem egy ideig. Nem értem el a hasam miatt a cipzárt.

- Nem segítenél? - kérdeztem fennhangon. Elmosolyodott majd felhúzta a cipzárt. Megfogta a másik lábamat majd azon is felhúzta.

- Na gyere! - nyújtatta a kezét. Megragadtam majd felálltam. Majdnem eleset a lendülettől.

Lassan mentünk az utcákon. Közben az élet nagy dolgairól beszéltünk. Például, hogy John mindig is szeretett volna szuperhős lenni. Harry Potterré is szeretett volna válni, de nem lehet, mert az egy film. Britney Spearst szerette volna elvenni feleségül, de megelőzte valaki. Aztán Taylos Swiftet majd Avrilt. Kinevettem, majd megkérdezte, hogy én kit fogadnék el férjül. Nem tudtam válaszolni. Nem jutott eszembe semmi pasi.

- Vin Diesel! - nyögtem ki.

- Fúj az a kigyúrt testű tetű láda? Csupa izom! - fújogta. - semmi érzelem nincs benne. - mondta.

- Akkor Jason Statham. Másik jó pasi és meg tudna védeni. Ja és ő is ki van gyúrva. - mondtam mosolyogva. - mondj egy olyan csajt aki nem énekes!

- Háát mondjuk Tara. - mondta. Kérdően néztem rá.

- Most komolyan az a szottyos?

- Nem szottyos! Tara a barátunk amúgy sem tudnék vele járni. - mondta.

- Akkor mást mondj! Ne sztárt, hírességet! Egy rendes átlag embert. - mondtam. Törte a fejét majd elmosolyodott.

- Jenna Andrews.

- Az meg ki? - kérdeztem. Majd rá jöttem, hogy az én vagyok. - na ez kicsit sem volt szőkés. – mosolyogtam zavaromban.
Beszélgetni és beszélgetni. Régi, idegesítő tanárokról, szokásokról, osztálytársakról és emlékekről. Egész úton egy éteremig. Nem volt puccos, sem előkelő. Egy eldugott kis helyen volt.

- John, ugye nem akarsz ide bevinni? - álltam meg a járdán.

- Enni csak kell! - nyitotta ki az ajtót. Belépett és ott hagyott a járdán. Egyedül. Csak álltam ott és bámultam a kivilágított éttermet.

- Gyere már! - ragadta meg a karomat majd behúzott. Gyönyörű volt belülről. Nem olyan csicsás és nem olyan egybe minden volt ahová Pedro vitt. Szép volt, mint kívülről. Alig voltak a sok asztal között. A pincér az egyik asztalhoz kísért minket. John levette rólam a kabátot majd alám tolta a széket. Nem gondoltam róla, hogy ilyen udvarias. Ő is leült majd kezébe vette az étlapot.

- Mit együnk? - kérdezte.

- Valami könnyűt! - mondtam.

- Majd pont kinézem belőled, hogy egy sima salátát benyomsz! - tette le az étlapot. Felvettem a sajátomat majd lapozgatni kezdtem. Semmi, amire elsőre összefutott volna a nyál számba. Megláttam a bélszínt majd Johnra néztem. Kíváncsi voltam az arcára, amikor kimondom a legdrágább étel nevét.

- Bélszínt sült krumplival! - csuktam össze az étlapot. Közben John arcát néztem. Csak mosolygott és beleegyezett. Itt valamivel olcsóbb volt, de még az is drága. Csöndben vártuk, hogy készen legyen és kihozzák.

- Szép vagy ma! - könyökölt az asztalra.

- Már mondtad!

- Tudom, de ezt nem lehet elégszer elmondani. - mosolygott.

- Jaj ne már! Elpirulok. - mosolyogtam zavartan.

- Olyan szép vagy, mint tavasszal a virágzó fák! - mondta. Éreztem, ahogyan az arcom elvörösödik. Lehajtottam a fejemet majd mosolyogni kezdtem. - olyan, vagy mint egy kis lány!

- Most egy fa vagy egy kis lány vagyok? - néztem rá.

- Egy virágzó kislány! - mondta. Csak nézett engem. Még akkor is, amikor már kihozták az ételt. Végig nézte, ahogyan felvágom a bélszínt majd ízlelgetni, kezdtem. Gyönyörűen volt feltálalva. Néztem, ahogyan néz engem. Lágyan mosolygott.

- Te nem eszel? - nyeltem le a falatot. Lassan neki látott közben engem nézett. Az evésből az lett, hogy végig nevettem az egészet. Nem hagyott enni. Lehajtotta a haját és eljátszott egy spanyol férfit. Majd kitalálta, hogy ő Vin Disel. Levette a zakóját és kinyomta a mellkasát. Alig bírtam megenni az utolsó falatokat.

- Jól lakott hölgyem? - kérdezte mély hangon. Megfogtam a hasamat és hátra dőltem. Bólogattam majd intett a pincérnek. Kifizette a számlát és távoztunk. Azt hittem, hogy hazafelé indulunk, de nem. Hosszasan percekig sétáltunk az utcákon. A lábam már nem bírta. Egyre lassabban lépkedtem. Fáradt voltam és aludni akartam, főleg teli hassal.

- John, hová megyünk? - kérdeztem fáradt hangon. A nap még éppen fent volt. Nem válaszolt csak ment tovább az orra után. Kénytelen voltam utána menni. Lehajtottam a fejemet és azon gondolkodtam, hogy hová vihet. Semmi jó nem jutott az eszembe.

- Megérkeztünk! - mondta. Csodálkozva néztem fel. Egy kis legelő tárult elénk. Kis kerítés volt előttünk. John átlépett rajta majd kérte, hogy én is lépjek át. Nem mertem. Féltem, hogy elesek. Megfogta a csípőmet majd átemelt. Leült a kerítésre majd maga mellé húzott.

- Tehát az én kedvemben jársz? - néztem rá.

- Igen, csak nem akartam, hogy egyedül legyél! - mosolygott. - de nézd már, nem tart olyan sokáig! - mutatott a lenyugvó napra. Csodálatos volt a rózsaszín ég és a kis bárány felhők. Szerencsére tiszta volt az ég. Néztem, ahogyan a nap egyre lejjebb megy. John dumálni kezdett valamiről. Azt hiszem arról, hogy mennyire jó a naplemente. Tehát filozofált nekem, de soha nem voltam belőle nagyon jó. Befogtam a száját, majd próbáltam tovább nézni a naplementét. A kezemet összevissza nyalta, levettem a szájáról a kezemet majd a kabátjába kentem a nyálát.

- Köszönöm! - mondtam.

- Akarsz még? - mutatott a szájára.

- Nem arra gondoltam! - ráztam meg a fejemet. - a mai napra.

- Ja, hát az csak természetes! - mosolygott.

- Nem volt még ilyen különleges napom! - hajtottam a fejemet a vállára. Az ő fejét az enyémre hajtotta. Közösen néztük a naplementét. Hosszas percek teltek el. Az a fura érzés újra a gyomromban elmondhatatlan volt. Soha nem éreztem még idáig.

Az ajtót nyitotta, ki mikor úgy éreztem, hogy szétszakad a derekam. Sokat álltam ma és alig pihentem. John egész úton piszkáltam e miatt. Nem bírtam megemelni a lábamat. Megkönnyebbülve dőltem le a kanapéra.

- El fogsz aludni! A szobádba kéne lefeküdni, nem? - kérdezte John.

- Jó itt! Nem tudok már felmenni. - tettem a fejem alá egy párnát. Közelebb lépett hozzám, majd felemelt. Szokásához híven, felvitt a szobámba. Nem akartam lefeküdni, még aludni, csak pihenni egy kicsit. Leültetett az ágyra és mellém ült. Bambultam kifelé a fejemből. A gyomrom nem akarta abba hagyni a bizsergést. Egyre inkább erősödött. Az a különleges, hogy ez csak John jelenlétében érzem. Fura érzések tömkelege futott át rajtam. Nem tudtam őket hová tenni. Hirtelen Johnra néztem aki engem bámult. Reakciómra közelebb hajolt hozzám és szájon akart puszilni. Elfordítottam a fejemet.

- Ez nem megy így tovább! - mondtam. Felállt majd elindult kifelé. Nem bírtam tovább tartani magamban az érzéseimet. - nem tudod, hogy mennyire összetörted a szívemet aznap! Azt hittem, hogy mindennek vége lesz és hogy mi ketten soha nem leszünk még barátok sem. - mondtam. Megállt majd visszafordult. - nem hittem volna, hogy ez így megváltozik! Egésznap valami fura érzés kavargott bennem, de nem tudtam, hogy mi az! Egyre többször éreztem, mikor közelemben voltál erősebb volt. Most meg szinte teljesen felkavart. De tudom, hogy nem az ikrek azok. Inkább nevezném ezt az érzést pillangóknak! - néztem rá. Közelebb jött majd egy nagyot nyelt.

- Ha azt tudnád, te hogy összetörted a szívemet! Mikor aznap reggel kisétáltál, leültem a kanapéra és vártam, hogy vissza gyere mosolyogva, és hogy azt mond "Csak vicceltem!". De nem jöttél. Csak ültem és lestem kifelé a fejemből. Elgondolkodtam azon, hogy mit tegyek! Felálltam és a konyhába elővettem egy kést. Nem tudtam, hogy mit csinálok. Az eszem végig azt mondta, hogy ne csináljak hülyeséget, de én a szívem után mentem. Már majdnem megvágtam magamat mikor Edward belépett és kirántotta a kezemből a kést. Ha ő nem lenne már rég a túl világon, lennék! Miután felpofozott magamhoz tértem, de valahol valami megszűnt akkor bennem. Másnap koncertünk volt. Nem tudtam kiállni a színpadra eljátszani, hogy milyen jó a kedvem és jó pofizni. A koncert után a fanokkal találkoztunk. Az első fannál feladtam. Nem bírtam őt úgy megölelni, ahogyan régen. Minden lányban téged kerestelek. Félénken rohanta ki a rajongók közül. Aztán beszéltem Edwarddel és megegyeztünk, hogy leállunk pár hónapra. - mondta. A torkom összeszorult. Nem bírtam tovább hallgatni. - igazad volt. Csak miattad volt! - mondta.

- Nem bírom így tovább! - álltam fel.

- Hogy?

- Azt, hogy csak barátok vagyunk. Lesz két közös gyerekünk, és mi itt vagyunk egy lépésnyire egymástól, és mindketten szenvedünk a másik, okozta sebek miatt! - néztem a szemébe. Úgy figyelt, mintha egy előadást nézne. - úgy érzem, hogy a szívem újra egyben van! Vagyis azt érzem, hogy szeretlek! - mondtam. Nem láttam az arcán semmit, de én belülről meg könnyebbültem.

- Szóval mi legyen velünk? - kérdezte. Nem válaszoltam. Lesütöttem a tekintetemet. - az én szívem viszont valahol a szobában van! - emelte fel a fejemet. - egy bűnöző vagy! - kérdően néztem rá. - elloptad a szívemet. - mondta majd mélyen a szemembe nézet. Közelebbről sokkal több mindent lehetett róla leolvasni.

- Akkor? - kérdeztem.

- Szerintem folytassuk! - tette a kezét a csípőmre.

- Mégis mit? - kérdeztem majd kezemet a mellkasára, csúsztattam.

- Ahol abba hagytuk! Mikor még nagyon is jó volt a kapcsolatunk. - mondta halkan majd közelebb húzott magához.

- Tehát, te újra... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy végig mondjam. Egy lágy puszit adott az ajkaimra. A testemet átjárta az a régen érzett, boldog vagyok és halálosan szerelmes érzés. Mosolyogva szakadtam el tőle. Kezemet a tarkójára csúsztattam és mélyen a szemébe nézett. Régen láttam ilyennek a szemeit. Az ikrek egy jó nagyot rúgtak belém.

- Oh, de aktívak! - fogta meg a hasamat.

- Csak jelzik, hogy feküdjek le pihenni, mert már ők is fáradtak! - mosolyogtam. John furán mosolygott, azaz készül valamire. Kezét a hátamra csúsztatta.

- John, bármire készülsz, felejtsd el! - mire kimondtam ismét felkapott és az ágyba fektetett. Nevetve fordultam az oldalamra. Betakart majd mellém feküdt. Arca pár centire volt az enyémtől. Meleg lehelete szinte simogatta az arcomat. Már majdnem elaludtam mikor John felhúzta a felsőmet és kezét a pocakomra, csúsztatta.

- Bármi is történjen én veletek, leszek! - motyogta, majd egy puszit adott a homlokomra.