16. rész: Fogadd el

Igaz nincs meg a négy komi, de kárpótlásért hoztam :D de ezek után csak is négy komi után hozok részt!!!  ha nem írtok én nse írtok! mert egy írónak szüksége van a véleményekre mert ez motivál! :D 

ha nincs komi nincs rész!!! és lezáródott a szavazás! Tehát ez is motivált! és 11 ember szavazott miszerint ennyien olvassátok! Köszönet! :D csak komiknál is ennyien írnátok!!!!! :D

John szemszöge:

Másfél hét telt el. Jenna szó szerint megörült és túlhajtotta magát az étterem miatt. Mérgelődött, idegeskedett és stresszelt, ami nem tesz jót a babáknak. Ha volt egy kis szabad ideje, akkor is aludt. Alig volt velem. Mindig a laptop előtt ült vagy a telefon tapadt a füléhez. Féltettem az ő és a babák egészségét.

Végre kimondhatom, hogy a menyasszonyom. Sokat vártam rá, de ő egy drágakő számomra, amit csak szerelemből kaphatok meg. Úgy érzem ő az igazi számomra és nem lesz másik nő, aki őt kiszoríthatja a szívemből. Talán csak a lányunk, aki majd ugyan úgy fog kinézni, mint Jenna.

Idegesen vártuk az orvost. A lábamat remegtettem. Két órája itt dekkolunk és sehol semmi. Ideges vagyok, mert aggódok értük és izgulok is, mert most láthatom elsőnek a fiaimat.

- Hagyd már abba! - tette a kezét a lábamra.

- Olyan izgatott vagyok! - fogtam meg a kezét.

- Nyugi, majd akkor ess pánikba, ha valami negatívat mond! - mondta. Még jobban ideges lettem.

- És mi van ha valami baj lesz? Vagy rosszhelyre nyúl? - kérdeztem.

- Miért nyúlna rossz helyre? Orvos! Ezt tanulta! - mondta mosolyogva.

- Egyáltalán minek az a vizsgálat? Nem lehetne kihagyni? - kérdeztem ijedten.

- Mert az is hozzám tartozik és azt is meg kell vizsgálni! Vagy valami fertőzést felszedek, és azt majd később átadhatom neked is. Célzok a múltkori akciódra. - mondta.

- És mi lesz ha a babákkal lesz valami?

- Nem lesz semmi! - mondta a fejét rázva.

- És ha... - kezdtem bele majd befogta a számat.

- Ne aggodalmaskodj már! - mondta mosolyogva majd felé fordította a fejemet. - nem lesz semmi baj! - mondta majd egy lágy puszit adott az ajkaimra.

- Hogy vagy ilyen nyugodt? - kérdeztem.

- Elsőnek én is féltem. Aztán már azért jártam, mert tök jó érzés volt látni őket. - mosolygott.

- De úgy izgulok! - fogtam meg a kezét.

- Igen, tudom. Meg látom is! - tette a kezét a lábamra. Közelebb ült majd hozzám bújt. - a neveken még nem gondolkodtunk!

- Majd ha haza mentünk nézünk párat! - pusziltam meg a fejét.

- Mikor jön már? - kérdezte. Nagyokat sóhajtott majd kezével csapkodni kezdte az enyémet. Komolyan mint egy gyerek.

- Ennyire unatkozol?

- Inkább szétütlek, mint hogy idegeskedjek. Árt a babáknak! - fogta meg a hasát. Akkor jött meg az orvos. Mi voltunk az elsők. Alig voltak utánunk. Behívott minket majd engem megállított a függöny előtt. Fura kérdéseket tett fel Jennának az orvos. Főleg a szeretkezéssel kapcsolatban. Mennyi ideig, hányszor és milyen pozícióban csináltuk. Jenna pedig őszintén válaszolt.

Megijedtem mikor az egyik műszer hangját meg halottam csörreni a fém tálcán vagy min. Hallani is rossz volt. Megkönnyebbültem mikor azt mondta, hogy végeztünk és minden rendben idáig. Már csatlakozhatok én is a vizsgálathoz. Jenna egy ágyon feküdt, felhúzott pólóval.

- Izgulsz még? - fogta meg a kezemet.

- Most már még jobban! - mondtam. Leültem mellé és szorongatni kezdtem a kezét.

- Ez fáj! - mondta halkan. Engedtem a szorításból és egy puszit adtam a kezére.
- Na lássuk a pocak lakókat! - ült le az orvos az ultrahanghoz. Valami gélt vagy zselét nyomott a hasára majd a műszerrel szétkente a hasán. Néztem a monitort, de nem láttam semmit.

- Oda nézz! - mutatott Jenna a falon lévő képernyőre.

- És hol vannak? - kérdeztem. Nagy fehérség és feketeség közepette nem láttam őket. Megnyomott valamit majd már kezdtem egy fejet észre venni. Elmosolyodtam. Hihetetlen érzés látni őt.

- Az ott keze! - mutatta egy fehér ponttal. - és az ott a lába. - motyogta. Olyan aranyos volt. Látni lehetett az orrát és a szemét is.

- Az ott pedig a... - mondta kétségbe esett hangon az orvos. Volt ott valami a keze alatt. Nem tudom mi lehetett az.

- Minden rendben? - kérdezte Jenna. Valamit pötyögött és állítgatott a gépen.

- Hallgassuk meg a szívét! - mondta. Jenna nyugodtan feküdt tovább. Én már teljesen felrobbantam belülről. Nem tudom, hogy ilyen nyugodt!

Susogó hangot hallottunk. Jennára néztem, akinek a szeme könnybe lábadt. Vigyorogni kezdtem. Megszorítottam a kezét. A szívemet fura érzés árasztotta el. Az öröm pillanata. Legszívesebben ugrálnék, de ez egy rendelő.

Pár perccel később már Jenna kész volt. Örömtelien vettem el a kabátját és indultam felé.

- Szóval minden rendben? - kérdezte Jenna.

- Nem mondanám. - mondta. Az arcomról lehervadt a mosoly. Mi van?

- Előfordulhat a szív megnagyobbodás! - mondta. Jenna elképedve nézett maga elé. Az örömöt a düh váltotta fel.

- És nagyon komoly? - kérdezte Jenna.

- Az ultrahangból ítélve elég komoly. De holnap átesik egy vizsgálaton. Három hét múlva jön meg a vizsgálat eredménye. Addig még én sem tudok semmi biztosat mondani.

Jenna szemszöge:

Nem akartam elhinni azt amit az orvos mondott. Elképedve mentem ki az épületből. Gyalog indultam el hazafelé. Annyira lesújtott a hír, hogy el is felejtettem, hogy kocsival jöttünk. John húzott vissza. Nem akartam haza menni és elmondani, hogy mit tudtunk meg. Nem szóltunk egymáshoz Johnnal. Azt mondta, hogy őt nagyon lehangolta a hír és hogy nagyon rosszul esett neki. Persze ezt mind úgy mintha nem az én hasamba növekednének és mintha nekem nem esett volna rosszul. Tény és való hogy összevesztünk.

- Bele gondoltál már abba, hogy ha tényleg betegek? - kérdezte John miközben felhajtott a bejáróra.

- Igen bele. És mi van akkor?

- Csak két beteg gyerekkel nehéz! - húzta be a kéziféket.

- John, te nem fogadnád el őket? Ők a gyerekeink. El kell őket fogadnunk úgy ahogy vannak! Nem tudok neki mit tenni, hogy betegek, ha betegek! Nem tehetek ellene semmit. Nem csinálhatom őket vissza! - mondtam fenn hangon majd kiszálltam a kocsiból. Már megint bunkóskodik. Dühösen mentem be a házba. Leültem a kanapéra majd belegondoltam, hogy John miért is ilyen. Talán csak azért mert tényleg rosszul és váratlanuk érte a hír.

- Na mi történt? - kérdezte anya.

- Lehet betegek! - mondtam magam elé. Anya valamiről magyarázni kezdett. Bíztam benne, hogy azaz idióta doktor csak félre nézte. Volt már rá példa. Nem mai csirke már. Lehet már több embert is megrémisztett ezzel.

- Anya nem tudsz egy másik orvost? - fordultam felé.

- A kórházba van már csak. Azok meg olyanok is! - mondta.

- Lehet azaz öreg is már vak és nem lát rendesen! Biztosabb vagyok egy kórházi orvosban. - mondtam. Elém rakott egy cetlit, amin egy telefonszám volt. Megbízott, hogy ő jó, mert oda járt Codyval amikor vele volt terhes.

- Jó napot, Jenna Andrews vagyok. Szeretnék időpontot kérni! - szóltam bele félénken a telefonba. A kezem remegett és kivert a víz.

- Holnap kora reggel van. Ráérek akkor és nyugodtan bejöhet! - válaszolt egy elég udvariasnak tűnő férfihang. - fél nyolc. - mondta.

- Megfelel! - mondtam. Letettem a telefont és felmentem a szobámba. John a bőröndjét pakolta össze felé. Kérdően néztem rá.

- Elmész? - léptem beljebb.

- El, de csak pár napra. - dobta bele a ruháit a bőröndbe.

- És hová? - léptem mellé majd kivettem a bőröndbe gyűrt ruháit.

- Londonba. Liammel beszélni! De te mit csinálsz? - fogta meg a kezemet.

- Egyáltalán minek neked ennyi ruha? És minek gyűröd így a bőröndbe? - kérdeztem.

- Mert át megyek a másik szobába. Lehet miattam betegek. Nem férünk el ezen a kis ágyon! - dobta vissza a ruháit.

- Értem! Szóval kövér vagyok? - léptem hátrébb.

- Nem! Csak...

- Csak mi? Mégis az vagyok? Egy tehén, igaz? Terhes vagyok! - emeltem fel a hangom.

- Figyelj Jenna, igazad van! Egy tehén vagy! - húzta össze a bőröndjét.

- Engem sem fogadsz, nem hogy még az ikreket! Ők már az életem részei, nem fogom őket eldobni, csak azért mert betegek! És küzdeni fogok értük még akkor is ha már tudom, hogy nincs sok hátra nekik. De te elmenekülsz a bajaid elől és nem foglalkozol velük! Ez az ÉLET John! - mondtam kicsit hangosabban. - de tudod mit? Sz*rd is le! Megoldom egyedül! - sétáltam az ajtóhoz majd kinyitottam. - érezd jól magadat a másik szobában! - mutattam kifelé. Dühösen húzta ki a bőröndjét. Villámok cikáztak a szemében.

- Remélem semmi baj nem lesz! - állt meg előttem majd kezét a hasamra rakta és egy puszit akart adni, de elfordítottam a fejemet. Nagyot sóhajtott majd kiment. Becsuktam az ajtót majd átöltöztem.

Mindig töröm a fejemet valamin. Milyen színű legyen az étterem fala, hogyan legyenek elrendezve az asztalok vagy, hogy John miért ilyen? Fél az egésztől vagy lehet nem is akart még gyereket. De akkor miért kérte meg a kezemet? Biztos csak lelki ismeretből. Vagy csak azért mert hogy ne csináljam végig egyedül. Lényegtelen. Biztos nem szeret már annyira, vagy soha nem is szeretett igazán.

- Ez most komoly? - rontott be a konyhába Edward.

- Hallom John elmesélte a halálos világ vége hírt! Nem komoly. Sőt még nem is halálos! - álltam fel a pulttól.

- Nem csak arra értettem! John azt mondta, hogy nem jössz Londonba! - mondta.

- Nem is említette. Meg amúgy sem mennék ilyen hírek után sehová! - fordultam felé.

- Már megint kezdi a bunkóskodást? - kérdezte.

- Nem hinném. Szerintem csak rosszul esett neki a hír! De remélem elfogadja őket úgy is, hogy betegek. - mondtam.

- Beszélek a fejével! Hisz a ti gyereketek. Mi az hogy nem fogadja el őket?

- Miattunk ne vesszetek össze megint! - fogtam meg a hasamat.

- Gyereketek lesz! Szenvednék egy kicsit, hogy nem szól hozzám John, de mindent meg ér, hogy figyeljen rátok! - mondta.

- Te aztán tökéletes családapa leszel! - mosolyogtam. - tényleg mi is van köztetek Vanessával?

- Hát már összemelegedtünk! - vigyorgott. - és hamarosan meg fogom kérni a kezét! Csak nem tudom, hogy hogyan!

- Vidd el egy romantikus helyre! Lepd meg a gyűrűvel. - indultam kifelé. Anya két fiatal lánnyal ült a kanapén és megszámlálhatatlan gyerekek rohangált körülöttük. Anyáék felém fordultak.

- Ő lenne az, Jenna! - mutatott rám. A két lány ugyan úgy néztek ki.

- Jézusom ti ikrek vagytok? - léptem közelebb hozzájuk.

- Nem is a testvérem! - mosolyogtak.

- Ők a húgaim, Samatha és Hanna. - mutatta be őket anya.

- Soha nem is említetted őket. - mondtam.

- Lényegtelen. Nem azért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk! - mondta a bal oldali. - a fiaidról lenne szó! - kérdően néztem anyára.

- Hanna fia szívbeteg! - mutatott anya az egyik gyerekre.

- Úgy voltam, mint te. Terhes voltam vele mikor megmondták, hogy nem sok esélye van a túlélésre. De még is itt van! - mondta mosolyogva.

- Sam lánya pedig oxigén hiányosan született. És látod ugyan olyan, mint a többi gyerek! - mondta anya.

- Ezt most miért nekem mondjátok? Nem én nem fogadom el a gyerekeimet akár betegen is, hanem John! - mondtam.

- Csak erőt akartunk adni! - motyogták. - mindkettőnknek az első gyereke lett beteg és szeretnénk, ha erősek lennétek!

- Én erős vagyok! De egyedül nem tudom meddig fog tartani. - álltam fel.

El akartam felejteni a mai napot. Ezen csak egy zuhanyzás vagy egy alvás segít, de nem tudnék aludni. Rémeket álmodnék. Bezárkóztam a zuhanykabin falai közé. Átadtam magamat a lágy meleg vízsimogató érzésének. Csak álltam ott mint egy kőoszlop. Megfogtam a gyűrűt amivel John megkérte a kezemet. Nézni kezdtem és elgondolkodtam rajta, hogy jó ötlet volt-e igent mondani. Lehet előbb kellett volna ezen gondolkodnom, hogy tényleg szeret-e vagy csak úgy kötelességből kért meg.

- Sajnálom! - ölelt át hátulról.

- John, mit keresel itt? - fordultam meg. Ruhástól állt be hozzám.

- Szeretnék bocsánatot kérni! Egy nagy balfék vagyok és gyűlölöm magamat e miatt. Igazad van! Tényleg elmenekülök, a bajaim elöl. Ti vagytok az életem, a mindenem. Majdnem meghaltam miután mérgesen elküldtél. - mondta könnyes szemekkel. - beszélt velem Edward, vagyis ordibált. Aztán anyukád is beszélt velem az előbb. Majd magamban emésztettem meg az egészet. Igaza van mindkettőjüknek. Egyedül nem fogod tudni végig csinálni!

- Nem fogom feladni! Addig ne gondoljunk semmi rosszra míg meg nem érkezik az eredmény. És holnap elmegyek egy másik orvoshoz! Mert kételkedem abban az öreg fószerban. - mondtam.

- Akkor meg bocsátasz? - húzott közelebb magához.

- Nem fogok olyan könnyen! De mivel szeretlek és csak te tudsz megnyugtatni és felvidítani ezért most - mondtam majd egy puszit adtam az ajkaira. - megengedem, hogy megmosd a hátam...