39. rész: River flows in you

Nos itt van az új rész! :) elég neheze gyűlt össze az komi, de ha szerintem nem ajánlom be azt amit tegnap írtam a csoportba akkor még mindig nem lenne meg a négy komi sem!! Ezért is emelni fogom a komi határt!!! Kevesebb időm lesz írni szóval több időtök lesz kigyűjteni a komit, ami hatra emelkedett! De ezt főleg azoknak köszönhetitek, akik nem komiznak!

A részhez pedig hallgassátok a zenét amit belinkeltem!! :D

Jó olvasását! :)

Nehéz volt repülőre ülni gipszes lábbal. Főleg fekvő gipsszel. Sikeresen eltörtem a sípcsontomat. hét hét gipsz, de előtte egy hét járó gipsz. A babának nem esett semmi baja. Hál' Istennek. Kiderült az ultrahangból, hogy kislányunk lesz. Igaza volt Johnnak! Kiderült, hogy anyának súlyos tüdőgyulladása van. De antibiotikumokkal meg lehet gyógyítani, ami iszonyat drága, ezért oda adtam neki még azt a pénzt vagyis kártyát amit, még apától kaptam. Több ezer font van rajta, ami most jól jön nekik. Két napig voltunk ott mert jönnünk kellett haza, mert a fiúknak kezdődött volna az iskola, de kiderült, hogy még nem járhatnak oda, mert még nincsenek hat évesek. Ideg bajt kaptam és aggodalmaskodtam, hogy mi lesz most, mert már kiiratkoztunk az oviból. John megnyugtatott azzal, hogy majd vissza íratjuk őket. De én nem akartam és ők sem. Ezen jókat veszekedtünk, majd engedtem Johnnak és vissza írattuk őket.
Öt napja nem csináltam itthon semmit. John helyettesít, segít, vigyáz rám és ápol. Mindent elintéz és még főz is! De van egy olyan érzésem, hogy rendeli a kaját. A régebbi rántottájából ki indulva, biztos, hogy rendeli! Kaptam járó gipszet és azt mondták, hogy szépen gyógyul és még hat hetet kell rajta lennie. Nem örültem neki, mert nem mehetek a Johnnal és a srácokkal el sehová. Még alig birok rá állni, de már szépen hozzá szoktam és szépen bicegek a nappali és a konyha között. A három fiam - igen három mert John is úgy viselkedik mint egy gyerek főleg velük - bevásárolni vannak, késő délután. Már kezdett sötétedni és kezdtem aggódni értük. Igaz későn mentek el, de nem kéne későn jönniük! Vártam és vártam rájuk. Nem tudtam mit csinálni. Ide oda csukogattam a tv-t mikor kivágták az ajtót.
- Végre, hogy megérkeztetek! - álltam fel nagy nehezen. Jeremy egy bábut szorongatva rohant el mellettem majd Eathon egy nagy macit fogva jött felém. Vártam, hogy majd John is jön befelé nagy pakkal és segítek neki bevinni a könnyebb cuccokat, de nem jött.
- Eathon, hol a papa? - kérdeztem miközben elvettem tőle a macit.
- Még kint van és azt mondta, hogy nagyon szeret minket meg, hogy ezt adjam át neked! - motyogta majd átnyújtott egy fehér borítékot. Lassan ültem le a kanapéra. Azt gondoltam, hogy valami meglepetést tartogat és ez valami játék lesz és elvezet egy szép romantikus helyre. Lassan bontottam ki a borítékot majd kihúztam belőle egy fehér lapot. Gyönyörű betűkkel volt írva rá.

" Jenna, nem tudom, hogy hol kezdjem amit írni akarok. Talán bele vágok a közepébe. Amit mindig is mondtam és sokat is veszekedtünk e miatt. Próbáltam meg tenni a lehetetlent. Együtt élni a tudattal, amit tettem. Tudom, hogy meg mentettelek ezzel, de nekem ez nem megy. Próbáltam azt tenni amit mondtál. Pozitívan rá gondolni és arra gondolni, hogy ezzel meg mentettem két életet is. Minden este mikor lefekszünk aludni és egy puszit adok az ajkaidra majd csodálni kezdem gyönyörű arcodat, mindig eszembe jut az a kép mikor téged fojtogat az a vadbarom, oda megyek majd leütöm a lámpával. Minden este lejátszódik a fejemben. Újra és újra. Már nem tudok tőle aludni sem. Rém álmok gyötörnek és bűn tudat. Minden reggel úgy kelek ki az ágyból, hogy mit tettem - embert ÖLTEM! Nem tudok így élni, Jenna. Sajnálom, de nekem kell egy kis idő, hogy ezt elfelejtsem és át tudjak lépni rajta. Talán pár hét az egész vagy egy egész élet. Vagy talán el sem fogom felejteni és nem fogok majd rajta átlépni, hisz ezen nem is lehet! Kérlek nevel úgy a gyerekek úgy ahogyan eddig tetted! Soha nem mondtam milyen aranyos és kedves gyerekeket neveltél belőlük. Nagyon jó anya vagy és remélem a lányunkat is ugyan így neveled majd fel. Sajnálom, hogy nem lehetek ott mikor megérkezik! Tudom, hogy egy hülye állat vagyok amiért így döntöttem, de miattatok teszem amit teszek. Ez később kijönne belőlem és valami hülyeséget csinálnék. Ezért meg próbállak elfelejteni téged! Mintha soha nem is léteztél volna. A barátnőmhöz megyek New Yorkba. Remélem te is találsz valakit aki jobban szeret mint én és nem bánt titeket. Legyél jó és vigyáz magatokra!

Millió puszi.

John"

Ahogy ezeket a sorokat olvastam hullani kezdtek a könnyeim. Nem akartam felfogni amit ott látok. Mikor a végére értem ki esett a kezemből a lap és síró görcsöt kaptam. Megint itt hagyott egyedül a gyerekekkel. Szenvedek már megint miatta. Terhes vagyok amit nem tudok egyedül végig csinálni. Régen fel adtam volna az élettel való küzdelmet, de nem tehetem. Szívesen adnám át magamat a végtelen mennyországnak. Szárnyalnék szabadon, lennék fent apával és beszélgetnénk és boldogok lennénk. Bár meghaltam volna ott a műtő asztalon. Miért hoztak egyáltalán vissza? Hogy szenvedjek a szerelemben? Miért mindig én vagyok ilyen szerencsétlen? Más miért boldog a férjével vagy az élettársával? Mindig én iszom meg a szerelem rossz oldalának keserű nedvét! Sokadjára küld padlóra, de mindig felálltam eddig, de most már nem tudok. Ott ragadtam a fagyos padlón. Úgy érzem már soha nem lehet az enyém. Azt hittem, hogy boldogok vagyunk. Összeházasodunk majd és lesz egy szép nagy családunk. Mindig lesz valami oka a szerelemnek, hogy ne lehessünk együtt.
Nem tudtam abba hagyni a sírást. Rángatózni kezdtem és húzni kezdett maga után. Többet és többet sírtam. Soha nem akartam, hogy meglássanak a fiúk sírni, de most nem rejtőztem el. Görcsösen sírtam és alig akartam meg nyugodni. Kijött belőlem az amit Owen tett vele, apa halála, anyáék helyzete és most az, hogy elveszítettem Johnt is. Akár örökre. hogy mondom meg a srácoknak, hogy ismét nincsen apjuk? Hogy fogom én túl élni az egészet? Attól félek, hogy feladja a szervezetem és mindennek vége lesz. De nem adhatom fel mert van két csodálatos fiam akiket minden áron felfogok nevelni és lesz egy tündéri lányom, aki miatt is nem dobhatom el az életemet!
- Jenna - mondta egy lágy hang, majd kezét a hátamon simította végig. Nagyot szippantottam majd megpróbáltam rá nézni. - mi a baj? - kérdezte Edward.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem sírva.
- Eathon hívott! Azt mondta, hogy rosszul vagy és hogy azonnal jöjjek ide! - jött közelebb. - de elmondanád, hogy mi a baj? - kérdezte kedvesen és nyugtatóan.
- Elment! - tört ki belőlem ismét a sírás majd oda nyújtottam neki a levelet. Nem vette el csak átölelt. - mi lesz velünk? - kérdeztem. - mindent John fizetett, nekem meg nincs munkám! - szipogtam.
- Gyertek hozzánk! - simogatta a hátamat.
- De ti egy kisbabával vagytok! - néztem rá. Még mindig sírtam.
- Ugyan már! Jöttök és kész! - állt fel. - gyere pakoljunk össze a srácoknak meg neked! - húzott fel. Csalódottan és ámultan bicegtem fel Edwarddel a lépcsőn. Olyan mintha örökre elvesztettem volna őt. A mindent jelentő világot. Azt hittem, hogy végre csak is az enyém, boldogok lehetünk - együtt. De ez soha nem fog valóra válni. A régi álom az csak álom marad. Bárcsak mindig rajongó maradtam volna. Nem lenne ez az egész és bele törődtem volna abba, hogy Ő soha nem lehet az enyém.
Nem tudtam feldolgozni azt ami történt. Vanessa nem értette, hogy miért ment el. Nem érdekelt igazán semmi. Még a gyerekekkel sem foglalkoztam úgy mint akkor. Szívesebben hallottam volna az ő szájából azokat a szavakat amiket le írt. Hogy mit érezhetett mikor azt leírta és mit tett miközben írta. Egyáltalán mikor írta? Mikor pakolt össze? Egyáltalán össze pakolt? Vitt magával cuccot?
Csak bambultam kifelé a fejemből és úgy ültem a kanapén mint egy fogyatékos, agyilag súlyos beteg, aki oxigén hiányosan született. vártam a pillanatot, hogy John mikor lép be az ajtón és mondja azt, hogy mekkora barom, és hogy mennyire szeret és hogy bocsássak meg neki. De ez nem következett be. Nehezen fogtam fel, hogy ő soha nem jön már vissza. Próbáltam bele nyugodni és elfogadni. Mindig is tartogattam mindenre egy kis reményt. Pont mint most is. Reménykedtem benn, hogy John egy nagy halom csokival vagy édességgel tér vissza. Azt reméltem, hogy csak elhagyott valamit a boltban és azért ment vissza. De ő már nem jön vissza hozzám. Mert megpróbál elfelejteni és élni az életét a barátnőjével.

38. rész: Látogatás

Hát sikerült megírnom! :D négy óra alatt meg csak megírtam :D nem tudom mikor lesz következő rész... Lehet holnap, vagy azután vagy azután... nem tudom mikor jelentkezem megint! :/Jó olvasását meg komizást addig is! :)

Mindig is utáltam, ha rólam volt szó, vagy ha csak a nevemet hallottam. De ma, most, hogy olyan helyen vagyunk ahol sokan vannak és sok rajongó is van. Soha nem hallottam ilyen sokszor a nevemet. Még anyától sem mikor nem mentem le hozzá segíteni. A reptér hatásos dolog arra, -  főleg ismeretlen emberek között - hogy új dolgokat tudj meg magadról, amit eddig még nem is tudtál. Hallgatni a sok kérdést a srácokról, a kapcsolatunkról és hogy mi várható még. Ez még nem is lenne olyan idegesítő, de az, hogy John ezekre őszintén válaszol és nem tagad semmit. Na ez már felettébb idegesítő volt! Főleg az mikor szóba jött szexuális életünk. Nem hagyhattam szó nélkül. Azon a fehér széken ültem már egy jó ideje, ami már szétnyomta a hátsó felemet, úgy döntöttem, hogy felállok és járok egyet. DE ott volt az az idegesítő sipítozó lány tömeg, akik nem akartak ki engedni. Éppen a tegnap előtti akcióját ecsetelte és, hogy ő milyen kanos.
- Ezt mind tudjuk John! Talán, ha azt elmesélnéd mikor nem voltál aktív. Na azt is zabálnák! - álltam fel, majd utat törtem magam előtt. Hallottam ahogyan az esetről kérdezősködnek és John köpni nyelni nem tudott. Persze nem volt igaz amit mondtam, ezért próbált, valami hihetőt mondani. A srácok ott lógtak John nyakán ezért nyugodtam sétálhattam egyet a sorok között. Ahogy egyre jobban távolodtam, egyre jobban éreztem azt, hogy valaki jön utánam. Nem mertem hátra nézni. Úgy gondoltam, hogy hirtelen jobbra fordulok egy újságos felé. Ő is jött utánam! Követett mint egy kiskutya. Gyorsítani kezdtem!
- Anyu hová sietsz? - kérdezte félénken. Hirtelen álltam meg és fordultam meg. Eathon volt az.
- Neked az apuval kéne lenned! - sétáltam oda hozzá.
- De apu nem foglalkozik velem! - mondta szomorúan.
- Mindjárt sorra kerülünk és bemehetünk egy váróterembe ahol nem zaklatnak és sokkal kevesebben vannak! - emeltem fel majd elindultunk vissza a tömegbe.
- Anyu, mikor érünk oda? - kérdezte izgatottan.
- Majd, ha végre helyre áll a rendszer és leszáll a gépünk meg felengednek rá! - motyogtam közeledve a tömeg felé.
- És mikor érünk majd oda? - kérdezte.
- Olyan félóra a repülő út! - mosolyogtam. - és apu észre sem vette, hogy eljöttél? - kérdeztem mérgesen.
- Nem! - motyogta szomorúan.
- Majd akkor a papa kap! - léptem be a tömeg közé. Akkor mondták be, hogy leadhatjuk a csomagjainkat és mehetünk a váróterembe további várakozásra. Mindenki oszlani kezdett John környékéről.Aggodalmasan kezdte keresni Eathont. Dühösen néztem végig Eathonnel a karomban, hogy hogyan keresi őt.
- Ne szórakozz velem! - dörmögte közben forgolódott.
- Mit keresel? - kérdeztem majd letettem Eathon.
- Eathont! - mondta háttal.
- Elhagytad? - morogtam.
- Az előbb még itt volt! - fordult meg majd meglátta, hogy ott áll mellettem. - oh hát megvagy! Legközelebb el ne menj szó nélkül! - emelte fel a hangját.
- Én szóltam, hogy anya után megyek! - mondta ijedten Eathon.
- Nem szóltál! - morogta John.
- Nem szólni kellett volna hanem rájuk ügyelni és tudnád, hogy mit csinálnak! Nem pedig a rajo... - álltam meg majd eszembe jutott, hogy egyszer már veszekedtünk miattuk és nem jól végződött. - mit csináltál volna ha nem kerül elő? - fogtam meg a bőröndömet.
- Nem tudom! Hívtalak volna téged. Úgy is mindig veled van. - morogta.
- John, mi lenne, ha én nem lennék? Nem kéne a rendőrséget hívnod, ha vigyáznál rájuk! A múltkor hamarabb aludtál be mint ők, és jöttek hozzám! Jegyezd meg, hogy mindig első a gyerek! Mindent úgy kell nézni, hogy neki legyen jó! - indultam a sor felé. John ötezerszer mondta el, hogy ez többször ne fog elő fordulni és hogy nagyon sajnálja! Alig kellett várnunk a gépre. Pár perc alatt ott volt. Félénken szálltak fel az ikrek és én is. Ahogy megéreztem azt a jellegzetes repülőgép és kerozin szagot felkavarodott a gyomrom! Mély lélegzeteket véve ültem le a helyemre és félénken csatoltam be az övemet. A fiúk ültek az ablaknál, mi ketten pedig szélen Johnnal. Egész úton szorongattam a kezét. A gyomrom a torkomban volt és úgy éreztem, hogy mindjárt kijön a tartalma.
- Jól vagy? - kérdezte John. Csak bólintottam egyet majd rá néztem. - nem úgy érezem! - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Csak hányingerem van! Nem nekem való ez terhesen! - motyogtam.
- Mindjárt landolunk. - nyugtatott meg. - aztán kiadhatod! - mosolygott.
- Nagyon vicces! Ennyit még nem hánytál mint én az elmúlt időben. - motyogtam.
- Nem is akarok! Láttalak már hányni elég sokszor és nem akarok annyit! - mondta.
- Ne is tudd meg milyen rossz! De kezdek hozzá szokni. - motyogtam. A pilóta azt mondta, hogy kapcsoljuk be az öveket. Rá néztem az ikrekre akik nyugodtam és csöndben ültek. John azt mondta neki, ha nem viselkednek jól akkor megeszi őket a gonosz pilóta és lezuhan a gép. Megijedtek és mozdulatlanul ülték végig az egész utat.

Miután landoltunk és béreltünk egy kocsit egyre jobban izgultam. Az ikrek is egyre jobban várták, hogy láthassák a nagymamájukat. John is nagyon várta én viszont annál jobban izgultam, hogy mi van anyával. Mennyire beteg és hogy menyire rossz náluk a helyzet? Mi van az étteremmel?
Mély levegőt vettem mikor John felhajtott a ház bejárójára. Fura volt minden. Másabb volt a kert is és a ház kinézete is.
- John én izgulok! - indultunk az ajtó felé.
- Hidd el, én is! - mondta halkan majd megfogta a kezemet. A srácok mellettünk kullogtak. Egyszer nyomtam meg a csengőt majd vártam. Izgatott voltam és ideges, de nem tudom miért. Hisz a családomhoz jövök ide. Nem pedig valami idegen emberekhez.
- Igen? - nyitott ajtót egy szőkés-barna hajú kisfiú. - te vagy Jenna, igaz? - mutatott rám.
- Cody engedd már be őket! - kiabálta anya majd megjelent Cody mögött. Piros volt az orra, fehér az arca és vastag sál volt a nyakában. Nagyon rosszul nézett ki!
- Anya! - rohantam felé majd a nyakába ugrottam. Magamhoz szorítottam és erősen öleltem.
- Lányom! - simította végig a hátamat. Percekig álltunk úgy ölelkezve. Eleresztettem pár könnycseppet. - Jenna - lépett volna hátrébb, de nem engedtem. - te már megint terhes vagy? - kérdezte. Elhajoltam tőle és kérdően néztem rá. - ha ti összekerültük annak mindig ez a vége! - mosolygott. - mennyi idős? - nézett a hasamra.
- Majd nem négy hónapos! - lépett közelebb John. - örvendek! - mosolygott majd átölelte anyát.
- Hallom te meg összekaptál anyáddal! Elég csúnyán! - morogta anya a vállába majd John hátrébb lépett tőle.
- Nem az én hibám volt! - mondta lehajtott fejjel John.
- Persze. Ő kezdte a lánykéréssel, nem? - emelt fel a hangját anya. Úgy tettem mintha nem hallottam volna meg.
- Anyu itt vannak az unokáid! Jeremy és Eathon! - toltam oda őket. Anya elsőnek kérdően nézte őket és próbálta felfedezni köztük a különbséget. Félénken léptek oda hozzá. Láttam, hogy Cody nincs velünk kibékülve. Oda mentem hozzá és kikérdeztem mindenről. Nem emlékezett rám és furának tartotta, hogy van egy huszonhat éves nővére, de ő csak kilenc éves. Megtudtam, hogy sok barátja van a suliban és jól viselkednek vele a többiek. Meg védi magát, ha azt kell.
- Jenna, gyere velem! - húzott be anya a szobájába.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Beszélgetni apádról és Owenről. - ült le az ágyára és magával húzott. - szóval, két éve történt mikor apád elment. Azt mondta, hogy majd jön. Elég későn. Vártam rá és vártam. De nem jött. akkor már tudtam, hogy baj van. Mikor elvittelek oda Belfastba apád azt mondta, hogy muszáj ott lenned. Nem mondta el, hogy miért csak azt, hogy a volt cége már megint kavar. Csalódott voltam. Nem szóltam hozzá és akkor ment el és nem jött haza. Próbáltam hívni minden órában, de nem vette fel. Tudtam, hogy baj van! Két nap aggódás és virrasztás után jött a rendőrség és apád régi jó barátja, aki még mindig látogat minket. Elmondott mindent. Azt hittem, hogy egy baleset történt, de az még a közelben sem volt. Dulakodott azzal az Owennal. Majd valahogy egy pisztoly került hozzá és lelőtte. Azért tette mert amikor még apád katona volt lelőtt egy férfit és a felesége ezért lett öngyilkos. A fia pedig nevelő szülőkhöz került. És az a fiú Owen volt. - fogta meg a kezemet. Nem tudtam, hogy most sírjak vagy ordítsak egyet.
- Szóval ezért bántott engem? - fordultam anya felé, aki könnyes szemekkel nézett rám. Csak bólintott egyet. - anya valamit elkel mondanom! - motyogtam. Izgatottan várta, hogy fogok mondani. Elmondtam neki, hogy mit tett John. Hogy megmentett az életemet és én vállaltam fel helyette. Válaszul csak megölelt és az súgta a fülembe, hogy soha többet ne engedjem el Johnt!

Péntek délután három óra volt, mikor úgy döntöttem, hogy felmérem a terepet. A konyhában kezdtem. Nem volt annyira vészes. A nappali sem. Felmentem az emeletre, ami kész katasztrófa volt. Zsákok, egymás hegyén hátán. Belenéztem az egyikbe. Apa cuccai voltak benne. Könnybe lábadt a szemem mikor kivettem az egyik ingét. Olyan illata volt még mindig, mint neki. Gyorsan vissza raktam mielőtt elöntött volna a sírógörcs. Összébb pakoltam a zsákokat a vendég szobában, hogy elférjünk erre a pár napra. Meg emeltem az egyik könnyebb zsákot és úgy döntöttem, hogy leviszem a földszintre, hogy ne kerülgessük a folyosón. Könnyedén vettem minden egyes lépcsőfokot. Már csak pár volt hátra, mikor a lábam megadta magát és kibicsaklott. A zsák kirepült a kezemből és előre buktam. Két lépcső fokot estem le. A lábam nagyon fájt és nyilallt. Négy kézláb támaszkodtam és próbáltam felállni.
- Jenna te mit csinálsz? - jött lefelé a lépcsőn John.
- Elestem! - morogtam majd próbáltam rá nehezedni a lábamra ami nem bírt meg.

37. rész: Bad news

Kicsit csúszva, de már tegnap hoztam volna csak ünnepeltem :D Én hihetetlen boldog vagyok, hogy tegnap volt egy éves az egész történet! *_* :)

Hoztam nektek egy elég furcsa rész, de majd a híreket jobban kifejtem a következő részben! :)

Négy komi után tudjátok mi következik!! :)

Jó olvasását! :)

Mikor nincs jobb dolga az embernek mint ülni a kanapén és nézni a tv-t. Unalmas sorozatok tömkelege. Elegem van. Nincs más dolgom csak unatkozni. Patyolat tiszta a ház. Egy szál pókháló se lóg sehol. Minden edény tiszta. Minden a helyén. Egy darab koszos ruha sincs. Azt hiszem tisztaság mániás lettem. Nem az nem, csak unatkozok. John és a srácok a játszótéren. Nem mentem velük mert akkor nem értem rá. Takarítottam. Mint mindig. Feladva kapcsoltam ki a tv-t és vetettem hátra a fejemet.
- Mi a francot csináljak? - morogtam magamnak. Olyan jó volna ha itt lenne John. Hozzá bújni és vele unatkozni. Másabb lenne vele. Minden másabb vele! Még levegőt venni is. Végre együtt vagyunk sok-sok küzdelem után. Szenvedélyes szerelembe. Végtelen szeretetben és boldogságban. Bárcsak nem ment volna el akkor. Ne küldtem volna el. De rá jöttem most, hogy ő mennyire fontos nekem. Soha nem fogom elengedni őt. Soha és senki nem állhat kettőnk közé.
- Mégis mit csináljak? - nyitottam ki a szememet.
- Nem tudom, de én halott vagyok! - vánszorgott felém John. - megfogok dögleni! - huppant le mellém majd a fejét az ölembe rakta. - végem van! - lihegte.
- Mit csináltatok? - simítottam végig a fejét.
- Szaladgáltunk meg játszottunk.  Egészen hazáig. - zihálta. - már meg ittam egy csomó vizet és még mindig úgy érzem, hogy szomjas vagyok! Legközelebb te rohangálsz majd velük! - motyogta csukott szemmel.
- Majd persze, drágám! Majdnem négy hónapos terhesen fogok neked rohangálni két ötévessel! Azt nézheted! - motyogtam majd megpaskoltam a homlokát.
- Tudom, hogy babát vársz! - fordította el a fejét és egy puszit adott a hasamra. - biztos vagyok benne, hogy kislány! - puszilta meg még egyszer.
- És ha nem?
- Én csináltam! Csak tudom! - nézett rám.
- Bízok benne, hogy kisfiú! - motyogtam.
- Kislány. - mosolygott. - és nekem van igazam. A vitát lezárom! - támaszkodott fel.
- Hova mész? - kérdeztem ijedten. Csak kérdően nézett. - ne menj el! Unatkozok és te most megmentettél. - bújtam hozzá.
- Nincsen takarítani való? - kérdezte gúnyosan.
- Amint látod! - öleltem át. - miért nem megyünk el valahová? - néztem rá.
- Hová?
- Olyan régen voltunk már csak úgy ketten! - motyogtam.
- Akkor tegnap este mi volt? - kérdezte felháborodva.
- Nem úgy gondoltam! Régen beszélgettünk csak úgy egy jó nagyot meg voltunk el csak úgy mint a barátok! Tudod? - néztem rá.
- Ja értem szívem! Megoldjuk. És hova menjünk?
- Mehetnénk anyuékhoz,  vagy Susannékhoz! Úgysem látták még az unokáikat. Apu biztos örülne a fiúknak. Eltudom képzelni az arcát, hogy örülne nekik. És a srácok is jókat tudnának játszani Coyval, meg még ők se látták ugye anyuékat. - néztem Johnra aki kerek szemekkel nézett. - na mit szólsz hozzá? Jól jönne amúgy is egy kis kiruccanás. - mosolyogtam. John érdekesen nézett rám. Olyan valamit nem mondtam el neked arcot vágott. - valami baj van? - kérdeztem mosolyogva.
- Jenna valamit el kell mondanom! - hajtotta le a fejét.
- És mit? - kérdeztem izgatottan. - rossz dolog? - kérdeztem. Nem válaszolt. - John mond már el! - tettem a kezemet a lábára.
- A szüleidről lenne szó és arról a pöcs fejről! Owenról. - a torkom összeszorult ahogy rám nézett.
- Mond el, kérlek. - ültem közelebb hozzá. Nagy levegőt vett majd belekezdett.
- Hol is kezdjem? - sóhajtott. - kezdem az elején. Ott amikor furának tűnt Owen viselkedése! Amikor egy magány nyomozót fogadtam. Aki kiderített pár dolgot. - nézett mélyen a szemembe. Nagyon komolynak tűnt. - kiderítette, hogy Owen nem csak egy átlagos pasi aki segít a birtokon. Hanem egy nem normális pszhiopata. Túlságosan is bele ásta magát a nyomozó. Addig amíg ki nem derült, hogy egy francos maffia tag aki a ti családotokat akarja kicsinálni. Olyan mérges lettem, hogy nem tudtam mit csinálok ezért felhívtam apudat, hogy figyelmeztessem, de anyukád vette fel. - sóhajtotta. Csodálkozva néztem mit mond és tett. - és azt mondta, hogy Frank már régen - csuklott el a hangja.
- Régen mi? John ne itt állj meg! - szorítottam meg a lábát.
- Meghalt! - motyogta. Nem akartam el hinni azt amit mondott. Azt gondoltam, hogy csak viccel, de elég komolynak tűnt. Próbáltam nyugodt maradni, ami sikerült is!
- És anyával mi van? - kérdeztem lehajtott fejjel.
- Azt mondta, hogy jól van! - ölelt át.
- Akkor az már jó! - motyogtam majd elhullajtottam pár könny cseppet.
- Jenna, Franket Owen ölte meg! - húzott közelebb magához.
- Tudtam! - szipogtam. - valahol éreztem, hogy rossz döntés volt vele kikezdeni! - mondtam. - de beszélnem kell anyával! - töröltem le a könnyeimet, majd felálltam.
- Ez jó ötlet? - kérdezte John.
- Nekem most ő tenne a legjobbat! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Csak bólintott egyet és felment a srácokhoz. Tárcsáztam anya számát. Nem nyomtam meg a hívó gombot. Össze állt a kép. Miért tett ki pont ott, miért nem mondhattam el senkinek sem, hogy miért vagyok ott. Azon gondolkodtam, hogy most ordítsam le a fejét vagy köszönjem meg neki azt amit értem tett. Szerencsére nem zuhantam magamba a hír hallatán. Épp ésszel felfogtam mi történt. Tudtam, valahol érezem, hogy miért viselkedik úgy Owen és anya is. Csak nem tudtam össze tenni a képet. Nagy levegőt vettem és megnyomtam a hívó gombot. Csak csörgött és csörgött. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e felhívni, de úgy éreztem, hogy beszélnek kell vele. Magyarázatot akarok és tőle akarom hallani.
- Tessék! - szólt bele egy fiú. Biztos Cody az.
- Szia, Jenna vagyok! - mondtam elmosolyodva.
- Jenna? - kérdezte.
- Te bizonyára Cody vagy. Igaz? - kérdeztem.
- Igen én vagyok az. - motyogta.
- Én a nővéred vagyok Jenna! - mondtam egy nagyot sóhajtva.
- Biztos? - kérdezte. Nem emlékezhet rám. Hogy emlékezne rám, hisz négy éves volt mikor utoljára látott.
- Mindegy! Oda adnád az anyukádnak a telefont? - kérleltem.
- Máris adom! - mondta, majd susogást hallottam. Felálltam a kanapéról és konyhába sétáltam.
- Igen? - szólt bele rekedtesen.
- Anya - csuklott el a hangom.
- Jenna, kicsim. Miért hívsz? - kérdezte.
- Mert hiányzol! És tudni akarok mindent! Elsőnek is azt, hogy, hogy vagy? - támaszkodtam neki a konyhapultnak.
- Nem jól! De Jenna, ti veszélyben vagytok! - mondta aggódva.
- Ahogy te is és mindenki!
- Nem. Én Owenről beszélek!
- Anya Owen már rég a múlté! - motyogtam összeszorult torokkal. - de mi az, hogy nem jól vagy?
- Mi az, hogy rég a múlté?
- Megtámadott és leütöttem és meghalt! De anya én most rólad beszélek! - mondtam könnyedén.
- Beteg vagyok. Nagyon beteg! - mondta. - nincs pénzünk gyógyszerre, Jenna! - zokogta.
- Máris ott vagyunk! - indultam a nappali felé.
- Nem! Nem fogadhatom el a segítségedet! - anyáskodott.
- Anya az anyám vagy és van egy kilenc éves öcsém. Nem hagyhatom, hogy ott halj meg! - indultam felfelé a lépcsőn. - ne erőltesd meg magad és ne csinálj semmit! Holnap érkezünk és majd mi megcsináljuk és persze mindent megbeszélünk! - mondtam anyáskodva.
- Jenna én...
- Pihenj sokat és Codyt készítsd fel a srácokra! - mondtam mosolyogva.
- Nem tudnálak megállítani igaz?
- Tudod, hogy nem! - nyitottam be az fiúk szobájába majd intettem a fejemmel Johnnak, hogy jöjjön ki.
- Akkor várlak! - mondta anya.
- Majd érkezünk és addig is vigyázz magatokra! - mosolyogtam.
- Most mennem kell!
- Majd felhívlak miután landoltunk! - mondtam. John akkor lépett mellém és izgatottan várta mikor teszem le.
- Jók legyetek és vigyázzatok mindenre!
- Mint mindig anya!
- Szia! - mondta rekedt hangon.
- Puszi, szia! - mosolyogtam majd kinyomtam a telefont.
- Na mi az? - kérdezte John.
- Holnap megyünk Dublinba! - jelentettem ki.
- Ah,és miért? - kérdezte búsan.
- Talán baj? - kérdeztem felháborodva.
- Nem, csak volt egy kis össze tűzésem anyával!
- Akkor itt lesz az ideje, hogy kibéküljetek! - indultam a szobába.
- És a srácok?
- Majd te elmondod nekik!
- Miért én?
- Mert te vagy az apjuk!
- Te meg az anyjuk!
- Öt évig nem csináltál...
- Oké! Elmondom nekik! - morogta. Győzedelmesen léptem be a szobába összepakolni egy hétvégére.

Egy éve!

Azta gyerekek! :D én úgy örülök ennek! Ünnepeljünk együtt! Ma egy éve, hogy feltettem ezt az egész történetnek az első részét! :)

Azzal kezdődött az egész, hogy eszembe jutott azaz elvetemült ötlet, hogy mi lenne, ha a csaj fősulira járna és egy dolgozatot írna a Jedwardről?! Minden itt kezdődött. Egy őrült barátnő, egy őrült CD dedikálás és egy másik őrült ötlet, hogy mi lenne ha leírnám John szemszögéből is?! Ez már akkor elszáll ez az ötlet mikor elromlott a laptopom és nem tudtam meg írni a részeket! Áprilisban törtem meg, hogy mi lesz, ha nem bírom tovább írni? De ott volt az én drága telefonom jegyzetei és tudtam folytatni. Neki köszönhetek mindent!! Még most is rajta írom, csak attól félek, hogy mi lesz, ha az is elromlik? Aztán végleg vége lesz mindennek! O.o én meghalok meg gondolom ti is ha nem lesz új rész!!!

Na de tegnap nem tudom ki volt az a bátor (xD), de névtelenül írt, hogy "ez a történet már ott el lett rontva ahol a csaj terhes lett. bocs ez a véleményem" a blogom ELSŐ kritikája! De amúgy mit vársz, ha Jenna és John folyton ágy tornáznak? Na jó én mondom meg nekik, hogy mit csinálnak és tőlem jön az ötlet, de akkor is ez fájt egy kicsit és eszembe juttattál egy hiper szuper ütős ötletet!! Köszönöm komidat! :P

Vissza térve a történethez, nagyon örülök, hogy tetszik a második évad, és hogy sokan várjátok a folytatást. És örülök a komiknak is, de most a 36. résznél tátva maradt a szám!! Két napja fent van és csak 3 komi van alatta ez SZÖRNYŰ! Ilyenkor elbizonytalanodok, hogy nem jól írok és szar az amit csinálok mert senki nem olvassa és komizik hozzá!! Sírni tudnék ilyenkor és jön a lelkismim, hogy mit csináltam rosszul? Vagy senkinek nem tetszik?
De néha azért komiztok és össze gyűlik akár hét komi is!!! Aminek nagyon örülök, hogy írtok, meg hogy tetszik meg ilyenek! De várom a negatív gondolatokat is csak NÉVVEL!!!

Így vissza olvasva, hogy mit írtam tavaly ilyenkor, hát mit is mondjak? Elég fura volt vissza olvasni. Jókat mosolyogtam rajta! :') még azokon is, hogy fejezetekben írtam nem részekben. LOL!
Itt egy kis ízelítő aki nem olvasta az előző évadot:




1. fejezet: Csak akarni kell! (Jenna)


Hosszú barna hullámos haj, zöld szem, kicsit duci, ám takaros. Kedves az emberekkel, nem beképzelt, nem flegma, kicsit csendes és elég bolond. Hát ez lennék én. Jenna Andrewnak hívnak, húsz éves, vagyok. Londonban élek egy panelben a barátnőmmel Gabival. Hosszú fekete haja van és vérbeli Spanyol, de elég furcsa nyelv tudása van. Angolul folyékonyan beszél, de spanyolul viszont nem tudott egy szót sem. Két éve kezdett el, tanulni a spanyolt az óta mindig úgy beszél hozzám és én egy szót sem értek belőle. A szüleim két és féléve meghaltak egy autó balesetben. Egyedüli gyerek vagyok.
Rendezvényszervező, protokoll és ügyintéző szakon vagyok a fősulin. Két éve vagyok itt. Pár hete egy disszertációt adtak fel. Persze már egy egész regényt írtam. Számomra a leghülyébb, legbolondabb és legjobb fejekről írok.
- Jenna! – kiabált Gabi. – nem jössz a dedikálásra? – lépett be a szobámba.
- Milyen dedikálásra? – álltam föl.
- Tudod a los muchachos most, dedikálnak a cd boltban. – mutogatott.
- A kik és mik? És minek menjek én oda? – ültem le az ágyamra.
- Tudod a Jedward, gyere már! – lökdösött.
- Ne már! Komolyan? – pattantam föl. Mint egy tizenhat éves kis rajongó pattogtam a szobában.
- Si, si! De vegyél fel valami el vestidot! – mutatott a szekrényre. Soha nem értettem mit beszél. – úgy is róluk írod a disszertációdat, beszélhetnél velük.
- Te megőrültél? Akkor nem megyek! – ültem vissza. – inkább megbukok, de én nem birok velük beszélni.
- Pedig tudnál velük. – indult kifelé.
- Na jó elmegyek, de én nem beszélek velük! – nyitottam ki a szekrényajtót. Felvettem egy koptatott farmert, egy rózsaszín felsőt, egy szürke bő pulcsit és a piros converse cipőmet. Kiléptem az ajtómon és Gabi már idegesen várt.
- Siess már! Enyém Ed és nem akarom, hogy mások lenyúlják, szóval siess!
- Jól van már készen, vagyok! Indulhatunk? – lóbáltam a kocsi kulcsot.
- Nem kocsival megyünk! Gyalog! Úgy sokkal jobb. – indult az ajtóhoz.
- Ha te mondod! – mentem utána. Egész úton Edward arcát elemezte.
- Olyan kis aranyos, és az a mosoly. Áh elolvadok. – ábrándozott.
- Na hát itt lennénk. – álltam meg a bolt előtt. Minden porcikám bele remegett, hogy láthatom őket. Mikor beléptünk a rajongók tolongottak egymás után. Lökdösődtek és nyomorogtak csak, hogy egy autógrammot kapjanak. Órákig álltunk sorba és mögöttünk nem volt senki.
- Te Gabi. Mi vagyunk az utolsóak! – mondtam háttal.
- Ezt örömmel hallom. – mondta valaki. Megfordultam és az asztalnál álltam ahol ők ültek.
- Már én is untam az ácsorgást. – sütöttem le a tekintetemet.
- Le ne száradjon a lábad babám! – húzta végig a kezét az arcomon Gabi.
- Nem fog mami! – bújtam hozzá, mint egy kis lány. – ha gyorsan le nem ülök. – hadartam.
- Na mi a helyzet? – kérdezte Ed.
- Csak egy autógramm kéne aztán lépünk is. – lökte oda Gabi.
- Sietünk! Ne, hogy leszáradjon a lábad! – kuncogott John. A kezemmel rátámaszkodtam az asztalra. A lábam már alig tartott annyit álltam, és még pisilnem is kellett. Valami hideget éreztem a kezemen. Lenéztem és Edward végig, húzta a filcet a kézfejemen.
- Héj! – rántottam el a kezemet. Elkezdtem lefelé dörzsölni, de nem jött le.
- Háhá nem fog lejönni. Alkoholos. – nevetett Ed.
- Le fog száradni mami? - nyomtam Gabi orra alá a kezemet.
- Legalább nem fogsz dúrkálni az orrodban! – szorított magához.
- John is szokott. – vágta rá Edward.
- De most miért árultál el? – mondtuk egyszerre Johnnal. Nagyot nevettünk majd oda adták az autógrammot.
- Gracias! – mondta Gabi és megfordult!
- Ne nyalizz már! – löktem rajta egyet. – inkább vigyél ki! – ugrottam a hátára.
- Te akartad! – mondta, majd elkezdett forogni utána meg szaladni kifelé. Én végig sikítottam az utat. Mikor kiértünk ledobott magáról. Hazáig a fiúkról beszélgettünk. Beléptem a szobámba és felszúrtam a sokadik autógramm kártyámat a táblára. Ez egy kicsit furcsa „lap” volt. Valami írás volt a hátulján. „Köszönöm a jó kedvet. =) John”.

36. rész: Lazy

Jó estét így betegen! Lassan készült el mert minden sor után fújtam az orromat. Nagyon beteg vagyok szóval  holnap ne számítsatok részre mert csiga lassan tudnám megírni!

Remélem tetszik ez a rész a tegnapi után :)

Jó olvasását! :)

- John hová megyünk? - kérdeztem mikor elrabolt, beültetett egy kocsiba és elmentünk valahová. Pár napig laktunk Gabiéknál aztán Johnnal úgy döntöttünk, hogy ideje házat nézni itt Londonban. Kibékültünk és elég jól sikerült hisz átestünk egy nagyon forró éjszakán még az nap.
- Mindjárt ott leszünk! - motyogta majd megfogta a kezemet.
- Tíz perce is ezt mondtad! - morogtam.
- Be van kötve a szemed honnan tudod?
- Idő érzékem pontosabb mint hinnéd! - mosolyogtam.
- Azt kétlem mert nyolckor indultunk el és tizenöt van. - magyarázta.
- Az már majdnem tíz perc. Néha siet! - motyogtam. - éhesek vagyunk szóval siess. - morogtam.
- Észre sem vetted, hogy megálltam! - állította le a kocsit.
- Levehetem már? - nyúltam a nyakkendőhöz ami a szememet takarta.
- Nem! - fogta le a kezemet. - várj még! - nyitotta az ajtót. Tétlenül vártam, hogy mi lesz a meglepetése de tudtam, hogy egy ház lesz az. - gyere! - fogta meg a kezemet majd kisegített az autóból.
- John ha neki vezetsz egy falnak és betöröm az orromat én - mondtam vigyorogva mikor le vettem rólam a nyek kendőt. A szemem és a szám egyszerre nyíltak ki. - azta mindenit! Ez ez ez - dadogtam.
- Nem tetszik? - kérdezte.
- Aaaa egyáltalán nem! Ez csodálatos! - ámultam.
- Akkor nézd meg belülről! - lóbálta előttem a kulcsot. Megfogtam a kezét és kézen fogva mentünk be. Gyönyörű előszoba tárult elénk.
- Ez belül is gyönyörű! - motyogtam. Megmutatott minden zugot lent a földszinten. Eszméletlen volt minden. Főleg a konyha amibe első látásra beleszerettem. Mikor felvezetett az emeletre meg állított.
- Nos itt sok szoba van! - mosolygott.
- Amikben szeretkezhetünk! - léptem közelebb hozzá majd a kezemet a mellkasára csúsztattam.
- Nem pont erre gondoltam. - mosolygott majd a kezét a csípőmre rakta.
- De gondoltál! - motyogtam.
- Jó bevallom! Azonnal ez jutott az eszembe mikor megvettem a házat. - csúsztatta a kezét a fenekemre.
- Hmm neki kell látnunk amíg a baby nem látszódik. - tettem a kezemet a tarkójára.
- Akkor vágjunk bele! - markolt bele a fenekembe majd az ölébe vett és neki nyomott a falnak.
- Még a konyhában a pulton is csinálhatnánk. - nyögtem miközben a melleimet csókolgatta.
- Te őrült vagy! - harapdálta a nyakamat.
- Azon a fehér márványon! - morogtam. Átjárta a testemet az érzés. Elöntött és ívbe rándult a gerincem. Megint túl korán jött. Egyre hangosabban kezdtem nyögni. A múltkor is egy csóktól élveztem el. A terhesség nagyon fel izgat.
- Úgy hallom megint nem lesz megállás! - morogta a fülembe majd elindult velem az egyik szoba felé.

Két hete lakunk itt és Johnnal igaz nem szeretkeztük végig az összes szobát de azért sokszor csináltuk! Sokat vagyunk együtt a gyerekekkel és "boldogok" vagyunk. A vacsorát csináltam mikor John fogdosni kezdte a már éppen csak látszódó hasamat és puszilgatni kezdte a nyakamat.
- Mikor lesz kész? - kérdezte két puszi között.
- Majd ha megsül! - morogtam.
- Amúgy nem is tudtam, hogy rend mániás vagy! - hajolt el tőlem.
- Nem vagyok, csak szeretem ha - Tiszta a ház mert akkor a lelkünkben is tisztaság van és a fejünkben! - fejezte be a mondatomat.
- Ez így van! - mondtam.
- Jaj azt kihagytam, hogy szex mániás is! - markolt bele a fenekembe.
- Bagoly mondja verébnek. - zártam el a tűz helyet.
- Miattad vagyok ilyen! - húzott magához. - lelőhetetlen és nagyon perverz!
- Amúgy is perverz vagy. Én nem kellek hozzá! - motyogtam miközben a mellkasát simogattam.
- De kellesz a szeretkezéshez! Nagyon is. - puszilta meg a nyakamat és tolni kezdett.
- Használd a kezedet! - morogtam. - na meg a fantáziádat!
- Te akartál a konyha pulton! - döntött hátra rajta.
- De a gyerekek! - nyögtem miközben a melleimet puszilgatta.
- Majd nem engedjük be őket! - morogta és a hasamat kezdte puszilgatni.
- John akkor is! - toltam el a fejét. - meg fáradt is vagyok!
- Mert megint egész nap pakolásztál. - könyökölt a pultra és engem kezdett nézni.
- Egyre jobban elfáradok a terhesség miatt! - hajoltam el a pultról.
- Pedig már belejöttem a kurzusba! - indult lehajtott fejjel kifelé. Elmosolyodtam rajta majd tálakat szedtem elő.
- Srácok, vacsora! - kiabáltam. Le trappoltak az ebédlőbe és szépen megvacsoráztunk. Johnnal egymással szemben ültünk.Kacéran kezdett mosolyogni rám. Levettem a papucsomat és simogatni kezdtem a lábát majd egyre feljebb haladtam egészen a lába közé. Nagyot ugrott mikor megmarkoltam a lábujjaimmal a férfiasságát. Az ikrek felkapták a fejüket. Csak Johnra mosolyogtam, aki megfogta a lábamat és rántott rajta egyet.
- Anyu minden rendben? - kérdezte Jeremy.
- Persze, csak - löktem le a szalvétát. - leesett! - hajoltam le érte majd gonoszan Johnra néztem. Vissza raktam a lábamat a papucsba és szemezni kezdtünk Johnnal.
- Anyu, köszönjük a vacsorát! - kiabálták, majd elszaladtak. Vigyorogni kezdett John amit nem bírtam megállni én is elkezdtem vigyorogni. Néztük egymást majd John felhúzta a szemöldökét. Szóval flörtölni akar, hát legyen John Grimes. Ismerd meg egy másik oldalamat. Válaszul megnyaltam az ajkaimat, amit szemrebbenés nélkül tűrt. Pár gombos felső volt rajtam, amit ha teljesen kigombolok jó belátást nyújt. Lassan kezdtem végre hajtani a műveletet, majd kiengedtem a hajamat és megráztam a fejemet, hogy lágyan omoljon a vállamra szőkés fürtjeim. Szájával csücsöríteni kezdett majd bele harapott az alsó ajkába. Megadta magát, tehát én nyertem. Vigyorogva álltam fel és elkezdtem összeszedni a tányérokat. Mikor hozzá értem végig húztam a kezemet a vállán és a füléhez hajoltam.
- Eszel még? - morogtam a fülébe.
- Valami másból kérnék! - motyogta.
- Mit adhatok? - kérdeztem. Válaszul felállt, kezei közé fogta a fejemet és egy lágy csókot adott az ajkaimra.
- Ezt kérném de sürgősen mert szomjazok! - suttogta.
- Ezzel sajnos nem tudok szolgálni! - indultam a konyha felé. A csípőmet ringatni kezdtem és vártam, hogy mikor támad le. Éppen, hogy letettem a tányérokat a pultra. Átkarolta a csípőmet és húzni kezdett kifelé. - John, ez a szolgáltatás elfogyott! - mondtam vigyorogva.
- Szerinted érdekel? - morogta majd elkezdte falni a nyakamat. Hátra felé húzott és én elindultam előre.
- Nem fogsz megszerezni! - nyögtem mikor egyre jobban szorított magához és egyre jobban nyáladzott.
- Ha így nem akkor - egy hirtelen mozdulattal fel emelt és elindult velem. - majd így! - mondta győzedelmesen.
- Tegyél le! - ütöttem a mellkasára. - sikítok és a srácok azt hiszik majd, hogy valaki megakar ölni! - motyogtam.
- Nem érdekel! - mosolygott mire sikításra nyitottam a számat.- jó! Nyertél! - tett le.
- Végre! - indultam vissza a konyhába, de megálltam és megfordultam. - a francba is! - morogtam majd neki estem. Vadul kezdtem csókolni és simogatni a tarkóját. Bele nevetett a csókba majd az ölébe vett és elindult velem felfelé.

A kép csak illusztráció :)

- Finom ez a fogás! Elég pikáns! - mondta a számba mire beleharaptam az alsó ajkába. Nyelvünk táncot jártak és szenvedélyesen csalogatták egymást. Nem tudtam hova visz, csak tettem a dolgom és csókoltam. Testem megremegett mikor kinyitott egy ajtót. Arra gondoltam, hogy mindjárt ledob az ágyra és nekem esik, de álmaim nem valósultak meg. Letett valahol a földre. Csukva maradt a szemem a sokktól.
- Lazulj egyet! - fordított meg. Kinyitottam a szememet és elállt a lélegzetem. Gyertyákkal volt körbe rakva a kád és sok hab volt benne. Pont ahogy egyszer elképzeltem kettőnket egy ilyenben.
- Ezt mikor csináltad? - kérdeztem tátott szájjal.
-Az előbb! De én már itt sem vagyok! - indult kifelé.
- Egyedül nem lazulok! - fordultam meg majd kislányosan néztem rá. - csak akkor ha te is jössz! - motyogtam.
- Pedig csak neked csináltam! - lépett vissza.
- De ha nem jössz akkor hiába, mert akkor lezuhanyzok és két perc alatt készen vagyok! - kulcsoltam össze a kezemet majd mérgesen néztem rá. - Légyszí! - mondtam kislányosan. - nem halsz bele és elférünk! - mondtam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Olyan biztos mint ahogy itt állok! - mosolyogtam. - de gyere már! - fogtam meg a kezét majd húzni kezdtem a kád felé. Becsapta az ajtót és vetkőzni kezdtünk.
Ő ült mögöttem és a hasamat simogatta közben a lábát fogdostam.
- Ennél jobb már nem is lehetne! - sóhajtottam majd hátra dőltem. - amúgy nagyon szőrös a lábad! - kuncogtam.
- Van még egyéb felfedezésed? - kérdezte.
- Van! Például az, hogy miért ilyen nagy a lábad? Kilód a kádból! - tettem a lábamat a lábára.
- Mert nagy ember nagy lábon él! - tapogatta a hasamat. - neked meg nagyon szőrös a - csúsztatta lejjebb a kezét.
- Fogd be! - vettem el a kezét majd érezni kezdtem, hogy valami szúrja a hátamat. - John a varázsbotod! - suttogtam mosolyogva.
- Már régóta rakoncátlankodik! - csúsztatta a kezét a mellemre.
- Oh te most itt akarsz... - simítottam végig a lábát.
- Még meleg a víz! - markolta meg mindkét mellemet majd lassan megfordultam és az ajkainak estem.

35. rész: Fangirling

Elsőnek is boldog új évet! :D az év első része :) és ha bármi óhaj sóhaj van írjatok chatben! :) sok-sok komit várok :D nagyon sokat! :) Jó olvasást :)

- Gabi ti mióta laktok itt? - elborzadva kérdeztem mikor beléptünk a házba. Az a sok doboz és kacat szanaszét. Borzalom volt.
- Két és fél éve. Miért? - kérdezte.
- Csak öhm... izé - vakartam a tarkómat.
- Tudom! Kupi van. Nincs időm takarítani! - lökte le a kanapén lévő játékokat.
- Meg nem is a takarításról vagy híres! - ültem le.
- Jaj jó már tudom, hogy bejárónőt tartottál láncra verve éheztetve míg... - akadt meg.
- Na? Szórakoztam Owennal? Hű de komoly! Nem voltam sehol meg nem is ismertem senkit a környéken. Még a szomszédok sem jöttek át. Szóval volt időm takarítani! - néztem a dohányzó asztalon sorakozó üdítős dobozokra. - szükségem lesz jó meleg vízre és egy törlőkendőre. - álltam fel.
- Te most takarítani akarsz? - nézett rám.
- Legalább nem unatkozok! - indultam a konyha felé. - segíts már! kiabáltam. - nem én vagyok itthon! - léptem be a konyhába. Ott is olyan kupi volt, mint a nappaliban. Gabi adott mindent ami szükséges a por törléshez és a takarításhoz. Második napja vagyunk itt még plusz négyen, de ezt már nem bírtam tovább. Szeretek tiszta házban lakni. Össze vissza ugráltam miközben takarítottam. Zenére sokkal jobban meg. Pont elkaptam egy jó ritmust. Ringattam a csípőmet és próbáltam énekelni is. Régen hallgattam már zenét. Jól jött a régi és mindig bevált tánc. Szerettem a zene ritmusát ami mindig meg mozgatott, a rímeket ami éneklésre késztetett és a szöveg mondani valóját, ami életre keltette a zenét.
Éppen Gabiék szobájához értem mikor úgy döntöttem, hogy tiltása ellenére is bemegyek miszerint ott nincs mit takarítani. Szétnéztem mielőtt bementem volna. Lassan nyitottam ki az ajtót, majd győzedelmesen léptem be. Igaza volt tényleg nincs mit itt takarítani. Talán ez a ház legtisztább része. Mivel ő elfoglalt a főzéssel ezért  úgy gondoltam ha már ilyen rend van szét rombolom a szobáját. Kinyitottam a ruhás szekrényét és keresgélni kezdtem. Vagyis kutatni. Ez már megszokott ha ismerősnél vagyok de épp új háza van akkor én átforgatok mindent! Alul azt a dobozt találtam meg amire rá volt írva, hogy régi holmik. Azonnal neki estem! Kis macik, könyvek, ruhák, és még egyéb dolgok amiről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. A doboz alján találtam meg egy cd-t. Kikaptam majd letöröltem róla a port. Hirtelen álltam fel és rohantam ki a nappaliba. Gabi nem hallotta a ricsajomat mert üvöltött a zene. Beraktam a cd-t és max hangerőre csavartam fel. Olyan régen hallgattam már őket. Ahogy felcsendült az első szám azonnal elkezdtem rá ugrálni. Úgy mint régen egy rendes rajongó lány aki lelőhetetlen. Pörgök mint a cd. Be szambásztam Gabihoz a konyhába és ordibálni kezdtem a Waterline dalszövegét.
- Jaj Jenna hagyd már abba! - kiáltotta.
- Régen pedig meghaltál volna értük! - löktem rajta egyet.
- Az régen volt!
- Gyere már nosztalgiázzunk! - húztam a nappali felé. Százszor elmondta, hogy nincs kedve és már nem szereti őket. Át váltottam a What's your numer-re és ugrálni kezdtem Gabi előtt, aki a kanapén ülve nézete, hogy mit művelek. Gonoszan nézett majd az ölébe ültem és énekeltem neki tovább. Lelökött magáról majd állva fojtattam tovább nézett engem és csak a fejét csóválta grimaszolva.
- Gabi gyere már! - húztam fel mikor vége lett a számnak. Nem akartam erőlködni ezért hagytam és tovább "táncoltam" mikor elkezdődött a Girl like you. Pörögni kezdtem mikor megláttam, hogy valaki áll az ajtóban.
- Oh szia John! - mosolyogtam zavartan. Csak állt az ajtóban és meglepődve nézett engem. Oda sétáltam a hifihez és leakartam halkítani, de oda lépett mellém és nem engedte.
- Soha nem láttalak még így tombolni! - suttogta a fülembe majd egy puszit adott az a nyakamra és ellépett tőlem. Bementem a szobánkba és összébb pakolni a cuccainkat.
- Anyu, mi ez a zene? - jött be a fülét befogva Eathon.
- Miért? Nem jó? - kérdeztem.
- Nagyon rossz! - állt elém. - ki ez?
- A Jedward! - mosolyogtam.
- Fúj ez a név. - grimaszolt.
- Pedig ezt az apád énekli!
- Hogy ki? A papa sztár? - tátotta a száját.
- Igen! - motyogtam miközben a ruhákat hajtogattam.
- És honnan jött ez a név? - jött közelebb érdeklődve.
- Apád nevéből a J és Edward együtt Jedward! - tettem félre a ruhákat.
- Hű ez nagyon érdekes akkor mi Jeremyvel vagyunk a Jeathon? - nézett csillogó szemekkel. Kérdően néztem rá. Megvonta a vállát és kirohant. Már a Happen in a dark ment amit kénytelen voltam dúdolni, mert az a ritmus eszméletlen. A ruhákat raktam sorba a szekrényben miközben dúdoltam és Johnra gondoltam és az együtt töltött éjszakákra. Milyen tökéletesek voltak, csodásak, és gyönyörűek. És milyen sok ilyen éjszaka vár még ránk. Mosolyogva dúdoltam tovább erre gondolva mikor vége lett a refrénnek két kar fonódott a derekam köré.
- Mikor veled vagyok biztonságban érzem magam, - énekelte a fülembe. - mikor egyedül vagyok nem érzem az egészet, elloptad a szívem, és ez rendben van, - kezdett húzni az ágy felé. -  melegben tartasz, és ezúttal ez nem lehet más, csak szerelem az egyik fajta, bolond lennék elhagyni téged - döntött le az ágyra majd egy lágy puszit adott az ajkaimra. - elmondta Eathon, hogy milyen rosszul éneklünk! - mosolygott. Fura érzés járta át a testemet. Valami nincs rendben. - na meg a Jeathont. Tök cool lenne, ha ők is sztárok lennének majd! - mondta.
- John, ezt a gyönyörű pillanatot most el kellett ezzel rontanod? - mondtam célozva arra, hogy miért ilyen!?
- Nem! - fordította el a fejét.
- John - tettem a kezemet az arcára. - minden rendben? - fordítottam vissza a fejét. Nem nézett a szemembe. Lemászott rólam és leült az ágyra.
- Persze minden rendben! - motyogta.
- Na mond el! - ültem mellé majd átkaroltam. Nem szólt semmit csak bambult. Egyszer már tartottunk itt és ugyan ezt csinálta. Majd végül kibökte, hogy mi bánja aminek nem örültem. - már megint ugyan az? - álltam fel.
- Igen! Nekem kellett volna ott ülnöm nem neked! Sőt ott kellene ülnöm mert én tettem! - nézett rám.
- És ezt nem lehet elfelejteni, John? Miattunk vállaltam fel, a gyerekekért, érted és érte! - fogtam meg a hasamat. - de ha fel vállaltad volna én most valahol a padlón feküdnék amiért hagytam, hogy felvállald! John te meg mentettél minket!
- De embert öltem! - állt fel mérgesen.
- Nem tudnád ezt elfelejteni végre? Már megtörtént és nem lehet vissza csinálni! - emeltem fel a hangomat.
- Épp ez a baj, hogy nem lehet vissza csinálni! - kiabálta. Ijedtemben összerándultam. - és nem tudom elfelejteni, mert ha rád nézek mindig elém ugrik az a kép mikor téged fojtogat!
- Szóval én vagyok a hibás? - kérdeztem.
- Nem! Vagyis részben! - nézett rám.
- Akkor nem szeretsz? - kérdeztem nyugodtan. Csak nézett engem. Az a fura szét hullok darabok érzés járta át ismét a testemet. - tudtam, hogy ezért nem mondtad még mióta kijöttem! - sóhajtottam.
- Mert egyszerűen nem tudom kimondani! - motyogta.
- Akkor mire vársz még? Hagyj itt minket ismét! Már megszoktam, hogy nem vagyunk együtt! - nyitottam a szoba ajtaját. - talán nem is illünk össze!
- Ezt nem így gondolom! - állt elém.
- Mégis hogy? Csak megszokásból puszilgatsz? - kérdeztem mérgesen. - vagy mit érzel irántam? Hmm?
- Most már nem tudom! - indult kifelé. Megvártam míg elmegy majd kimentem a nappaliba. Kivettem a cd-t a hifi-ből és egy nagyot sóhajtva mondtam azt, hogy azok a régi szép idők.
- Hé Jenna gyere már! - kiabált Gabi. Lassan totyogtam be a konyhába. - már megint veszekedtetek? - kérdezte.
- Igen! - ültem le az egyik székre.
- Nem értem miért nem tud rajta átlépni! - morogtam. - miatta vállaltam fel. Olyan mintha én tettem volna. Mindenki elhiszi, csak ő nem tudja fel fogni, hogy nem tett semmi rosszat. És részben engem hibáztat! Fantasztikus! Úgy irigyellek titeket! - néztem Gabira. - boldog házasságban éltek és van három csodálatos gyereketek! - mutogattam. - miért vagyok ilyen szerencsétlen? - borultam az asztalra.
- Nem vagy szerencsétlen, csak most nem sikerül semmi és mi sem élünk boldogan! - ült le mellém. - North az elmúlt pár hónapban alig láttam mert sokat dolgozik és mi is sokat veszekedtünk e miatt. - karolt át.
- A szerelem hülye! - sóhajtottam. - remélem rendben lesz minden! - emeltem fel a fejemet. - és boldogok lehetünk! - motyogtam.
- Én is mert már nagyon látni akarom, hogy turbékoltok! - rángatott meg.

34. rész: Végre szabadon szárnyalhatok

Oh! :D mivel nincs életem... hoztam egy részt! :) két napja folyamatosan fáj a fejem és nem akar elmúlni... szóval ha olyan van benne amit nem értetek azt nézzétek el! :)

jó olvasást! :D

Mindig is féltem a börtöntől. A sok piás, ijesztő, rémisztő és undorító börtöntöltelék. Rettentő volt ott ülni és várni! Várni valami csodára. Várni, hogy újra a bíróság elé állítsanak. Várni a nyomozás végére. Egy hónapja nem láttam a srácokat. Mindent megadnék hogy láthassam őket! Átölelni és soha el nem engedni őket. Jókat játszani, nevetni, mesélni nekik lefekvés előtt, reggelire palacsintát csinálni nekik. Könny csorgatva emlékeztem vissza rájuk.
Csak álltam ott és ismét vártam, hogy milyen ítéletet hoz a bíró. Egy hónap után újra itt állok.
- Szóval magának van két öt éves fia és tizenhárom hetes terhes. - morogta a bíró. Nem volt olyan öreg, mint a többi bíró. - tudja nekem van két unokám. Mindent megadnék, hogy többször láthassam őket. De sok fura ügyön dolgozok! Mint például a magáé. Előre hozattam csak azért, hogy többet tudjak gondolkodni! Én hozom az ítéleteket. Néha rosszul döntök és hibákat követek el. De ki nem? Akár maga. Nem tudta, hogy az a férfi bántani fogja magát! Nem akarok rossz döntést hozni, hisz tény hogy embert ölt, de önvédelemből! Ezért úgy gondolom, hogy maga - állt meg. Lehajtott fejjel hallgattam mit mond. - szabadlábon védekezhet! - mondta. Felkaptam a fejemet. Nem fogtam fel amit mondott. - maga szabad és elmehet! - mosolygott. Az ügyvédemre néztem aki bólintott és elindult felém. Ahogy kiértünk a teremből újság írók hada állt elém. Örömömben sírni kezdtem és minden piócának azt morogtam, hogy nem nyilatkozom. Új ruhába öltöztem át és rendbe szedtem magamat, majd az ügyvéd azt mondta, hogy vár rám valaki kint az elő teremben. Reméltem, hogy a srácok azok ezért szaladni kezdtem kifelé. Lerohantam a lépcsőn és mikor leértem nem láttam senkit. Kijjebb mentem hátha ott van valaki.
- Mami! - hallottam egy elég aranyos hangot mögülem. Megfordultam és az ikrek álltak ott.
- Srácok! - indultam széttárt karokkal feléjük. Ők is rohanni kezdtek felém. Könnyben úszott a szemem. Nem hittem el hogy végre átölelhetem őket.
- Hiányoztál anya! - szipogta a fülembe Eathon.
- Nekem is! - motyogta a fülembe Jeremy.
- Nekem jobban hiányzott! - hajolt el tőlem Eathon.
- Nekem hiányzott jobban! - mondta mérgesen Jeremy.
- Nekem! - lökött rajta egyet Eathon.
- Nem! Nekem! - lökte vissza Jeremy.
- Srácok! - szedtem szét őket. - nekem hiányoztatok a legeslegjobban! - szorítottam magamhoz őket. - annyira e annyira hiányoztatok! - nyomtam a fejemet a válluk közé és tovább sírtam örömömben. Olyan jó érzés volt újra átölelni őket és érezni testük melegét. Ha nem mondanák is rájönnék, hogy John gyerekei. Ugyan olyan szeretet, melegség és boldogság árad belőlük, mint belőle. - menjünk innen! - álltam fel majd letöröltem a könnyeimet, megfogtam a kezüket és lassan kiballagtunk. Augusztus közepe volt és gyönyörűen sütött a nap. Olyan szép volt ez a nap és egyben ronda is. Végre kiszabadultam a bűzből és retekből. Azt hiszem négy napig fogom magamat áztatni a kádban. Teli tömöm magamat finom főtt jó fűszeres kajákkal amit a pocaklakó már hiányolt. Az orvos azt mondta, hogy híznom kell vagy elveszítem a babát, de ott a börtönben képtelenség volt. Mindennap szétfőzött tészta, kukacos alma reggelire és még vacsorát nem is kaptunk. Így hízzak! Pedig most szívesen felszednék pár kilót. A babáért mindent! Főleg úgy, hogy már biztos, hogy Johntól van. Egyszer ezért kiherélem, amiért nem tud védekezni. Vagy egy kicsit is gondolkodni. Tényleg John! Hol van? Miért nincs itt? Rá számítottam a legjobban.
- Fiúk, a papa hol van? - álltam meg a kijárat előtt.
- Nem tudjuk! - motyogták. Lehajtott fejjel nyitottam ki azt a nagy fa ajtót. Arra számítottam, hogy az arcomba nyomnak vagy negyvenezer kamerát és mikrofont, de nem volt az ajtó előtt senki! Ahogy lejjebb mentünk a lépcsőn ott voltak de nem velem foglalkoztak. Ahogy oda néztem rögtön észre vettek és megtámadtak minket. A lépcső aljánál ott állt Gabi és North a kocsival mögöttük. Rohanni kezdtünk feléjük. Nem akartam nyilatkozni az idióta kérdésekre.
- Anyu gyorsak voltunk! - motyogta Eathon mikor oda értünk Gabiékhoz.
- De te vékonyabb vagy mint voltál! - nézett végig rajtam Gabi.
- Csak pár kérdésre! - kiabálták a piócák. - válaszoljon már! - ordították. Mikor megfordultam és azt akartan nekik mondani, hogy önvédelem volt valaki közbekiabált.
- Nyugalom emberek! Nem szenvedett még eleget? És még magukat is el kell neki viselnie? Moderálják már magukat! - kiabálta. Kerestem, hogy ki is kiabál, de nem találtam a tömeg között. - hisz egy tökéletes anya, akinek van két tökéletes gyereke Tőlem! - lépett mellém. - tudom, hogy nincs ilyen szó! De rád csak ez jellemző! - mosolygott. Nem tudtam mit mondani. Elakadt a szavam. Felé fordultam és nézni kezdtem csodálatos arcát, amin letörölhetetlen mosoly ült. Megakartam csókolni vagy csak megölelni és a nyakába ugrani a boldogságtól, de féltem, hogy lefényképeznek minket és az áll majd a holnapi újságok címlapján, hogy John Grimes szerelmes egy gyilkosba! Nem akartam rosszat csinálni, hisz ő mentett meg. Vissza fojtottam az érzéseimet és a mozdulataimat. Úgy éreztem, hogy megállt az idő. Mindenki minket nézett, ahogy nézzük egymást.
- Anyu, puszild már meg! - mondták az ikrek. Elmosolyodtam és elgondolkodtam rajta. Hisz nincs semmi titok abban, hogy szeretjük egymást. John megfogta a kezemet és magához rántott.
- Most te jössz, anyus! - suttogta. Ismét csak mosolyogtam.
- A francba is! - vigyorogtam, majd egy lágy puszit adtam az ajkaira. Nem akartam húzni. Haza akartam menni és ledőlni, aludni, és lustálkodni. Elhajoltam tőle, de nekem esett és nem hagyott elmenekülni. Erőszakos volt, amit mindig is imádtam benne, ezért viszonoztam vad csókját.
- Na gyerünk! - húzott el Gabi Johntól. Vigyorogva ültem be kis buszba. Leghátulra ültetett minket Gabi. A srácok újjongva ültek be és minket kezdtek nézni.
- Forduljatok előre! - szólt rájuk John.
- De szigorú vagy! - suttogtam.
- Mert akarok valamit és nem szeretem, ha közben néznek! - motyogta majd közelebb húzódott. - tudod ez ilyen magánügy! - mondta majd ismét csókolni kezdett. Édes volt, tüzes és eszméletlen magányos. Kezét a hasamra csúsztatta és bele vigyorgott a csókunkba.
- John mondanom kell valamit! - fogtam meg a kezét.
- És miről? - nyomta a homlokát a homlokomnak.
- A babáról - motyogtam. - már biztos, hogy tőled van! - mosolyogtam.
- Ezt már régen tudtam! - vigyorgott. - de ha nem tőlem lenne, akkor elvetetted volna? - kérdezte halkan.
- Hülye vagy! Soha nem csinálnék ilyen hülyeséget, főleg úgy, hogy ha nem tudom, hogy kitől van! - motyogtam. - de valahol éreztem, hogy a tiéd. Vagyis a miénk! - vigyorogtam majd a szemébe néztem.
- Én már akkor tudtam, mikor megcsináltuk! - motyogta majd egy apró puszit adott az ajkaimra.
- Te szemét! - mondtam halkan, majd bele haraptam az alsó ajkába.
- Áú az fájt! - hajolt el tőle. Halk kuncogást halottunk elölről. - nem leskelődünk! - mondta mérgesen John miközben az ajkát fogdosta.
- Ne mérgelődj! - mondtam nyugodtan.
- Mert ha igen? Akkor mit csinálsz? Elfenekelsz, mami? - nézett rám.
- De még mennyire! - mosolyogtam majd az ajkainak estem. Egész úton csatáztunk. Ez hiányzott nekem öt éven keresztül. Az ő idegesítő de mégis nyugtató beszólásai, amit jó tűrni és vissza vágni...

33. rész: Hero

sziasztooook :) köszönöm a komikat és teljesítettem az óhajotokat Owennel kapcsolatban! :D

kíváncsi vagyok mint gondoltok! :P

John szemszöge:

Meglepődtem mikor Owen kivágta az ajtót. Olyan jól elvoltunk és a gonosz mindig a legszebb pillanatokat rontja el. Jeremy és Eathon hirtelen hozzám bújtak. Félhetnek tőle. Láttam ahogyan puszit az arcára majd berángatja Jennát a szobába. Elhajoltam a srácoktól és idegesen kezdtem dobogni a lábammal.
- John nem úgy volt hogy...- hajolt a fülemhez Edward.
- De úgy volt, de látod?! - mutattam a szoba felé majd Jenna kétségbe esett arcát pillantottam meg ahogyan kilépett a nappaliba. Tudtam, hogy baj van és hogy rettegésben tartja őket Owen.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondta kerek szemekkel. Fura érzés járta át a testemet. Az a bizonyos érzés ami Jennát járta át. A rettegés és a félelem. Nem akartam elmenni de muszáj volt. Elkértem a kocsikulcsot csel esetére, majd megmondtam neki, hogy bármi baj van szóljon. Mikor elindultam a kocsihoz visszanéztem az ablakba. Ott állt Owen és engem nézett. Csak rá vigyorogtam. Beültem a kocsiba és mentem egy kört. Megfogattam magamnak, hogy ha egy ujjal is hozzá ér Jennához vagy a fiúkhoz én megölöm Owent. Inkább szenvedek a börtönben, minthogy ők akár meghaljanak.
Tíz perc telhetett el mikor visszamentem. Nem láttam fényt kiszűrődni a házból. Nem akartam bemenni, ezért elaludtam a kocsiban. Korán keltem majd elindultam befelé. Fura érzés volt félig ülve aludni. Hajnali fél öt volt. Megragadtam a kulcsot majd elindultam befelé. Szerencsémre nyitva volt az ajtó. Halkan csuktam be ajtót majd mikor megfordultam Jenna állt mögöttem egy késsel.
- Jézusom John! - engedte le a kést. - a szívbajt hoztad rám! - mondta hangosan. Befogtam a száját. Látszódott rajta a fáradság és ismét a félelem.
- Halkabban! - suttogtam. A kést a kezemhez tette, hogy vegyem el a szájától.
- Miért jöttél? - kérdezte.
- Vissza hoztam a kulcsot! - mondtam halkan.
- És a kocsi?
- A Temzében! - mosolyogtam.
- És hogy a francba jöttél be? - tette le a kést.
- Nyitva volt az ajtó. De minden rendben? - kérdeztém mikor a szoba ajtaját bambulta.
- Persze, miért lenne baj? Úgy ismersz mintha bajban lennék? Nincs baj! - motyogta ijedten.
- Jenna ha bármi van, szólj! - fogtam meg a vállát. - és ne feledd, hogy szeretlek és hogy bármit elmondhatsz! - simítottam végig az arcát. Nagyot sóhajtott majd az oldalához kapott. - bántott? - kérdeztem halkan. Csak egy kicsit bólintott. Elöntött a méreg és a düh. Legszívesebben bemennék a szobába és megfojtanám a párnával azt a szemétládát.
- Minden rendben lesz! - suttogtam majd megakartam ölelni, de közbe lépett az a szerencsétlen.
- Szia John! Hogyhogy itt? - lépett ki a szobából Owen.
- Csak visszahoztam a kocsit! - mosolyogtam rá.
- John már indulni készült! - indult az ajtóhoz Jenna.
- Igen persze! Sietnem kell! - indultam kifelé.
- Meg sem nézed a fiúkat? - léptek az ajtóba. Owen átkarolta Jennát és a bordáit kezdte nyomkodni.
- Nem! Majd hétvégén elviszem őket! Igaz Jenna? Ezt beszéltük tegnap! - mosolyogtam majd azt néztem hogy Jenna milyen arcokat vág. Fájhattak neki azok a borda közé nyúlások.
- Akár most is elvihetnéd őket! - mosolygott kínosan Jenna, de egy értelműen.
- Ha megengeded! - vigyorogtam mint átlagosan.
- Akkor fel ébresztem őket! - húzódott el Owentől Jenna majd elindult befelé.
- Szóval jókat turnéztok mostanság? - támaszkodott az ajtónak Owen. Most azt hiszi, hogy infókat szivárogtatok ki? Főleg neki?
- Most nem! Edward miatt. Hagy babázzon! - húztam ki magamat.
- Ah értem! És hány hónapos a kis drága? - mosolygott. De megfojtanálak!
- Négy hetes! - motyogtam.
- Azaz egy hónapos! - oh nem mondod? Tudsz számolni? Jaj de ügyes vagy! - remélem majd Jenna is akar! - mosolygott. Azt ne reméld te paraszt. - na és a barátnőd? Jó csaj?
- A legjobb! - hazudtam mosolyogva. De honnan tudja, hogy van barátnőm? Aki most messze New Yorkban modellkedik a divathéten - hál' Istennek.
- Na itt is lennénk! - tolta ki az ikreket az ajtón Jenna. - aztán nagyon vigyázz rájuk! - adta át a kabátjukat.
- Ez természetes! De milyen csöndesek vagytok! - emeltem fel őket.
- Most keltek fel! És segítek berakni őket a gyerek ülésbe! - indult a kocsi felé. Utána mentem segíteni a másik oldalról. Leraktam mindkettőjüket majd hagytam, hogy ők üljenek be.
- Aztán jó sokáig legyetek távol! Jól viselkedjetek! - húzta át az övet Eathon ülésén. - bement már? - kérdezte ijedten. Csak bólintottam mikor láttam, hogy nem áll már ott. - ide adod? - mutatott a középen lévő övre. Nem értettem minek az neki. Mikor oda nyújtottam neki közel húzott magához. - vedd úgy, hogy nem bólintottam bent és tegnap nem történt köztünk semmi! - suttogta. Kérdően néztem rá.
- De Jenna, ha bántott akkor miért nem hagyod itt?
- Mert félek, hogy követni fog! Nem akarok úgy élni, hogy bármikor megtalálhat és megölhet! Inkább tűröm az ütéseket! - mondta mérgesen. - vigyázz rájuk! - adott egy puszit Eathon homlokára majd megsimította Jeramy karját. A kezét az arcomra tette.
- Gyere velünk! - motyogtam. Ámulatba estem puha kezeitől.
- Mennék, de nem tehetem! - hajolt közelebb. - ezt életem végéig bánni fogom! - motyogta majd egy csókot lehelt az ajkaimra és kihajolt a kocsiból majd becsapta az ajtaját.

Jenna szemszöge:

Nem akartam bólintani a kérdésére, nem akartam megpuszilni, nem akartam, hogy elmenjen és itt hagyjon ezzel a nyomorulttal. Bőszen integettem nekik a járdáról majd letöröltem azt a fájdalmas könnycseppet. Örültem, hogy végre legalább ők nincsenek veszélyben. Bementem a házba és neki estem Gabi otthagyott disznó óljának.
- Drágám! - kiabálta el magát Owen. - olyan régen szeretkeztünk! - lépett be a konyhába. Közelebb jött hozzám és fogdosni kezdett.
- Owen, nem érek rá! - morogtam.
- Hagyjad! Megvár a mosogatás! - húzott el a mosogatótól.
- Owen most nincs kedvem! - toltam le a kezét a csípőmről.
- Ne merj ellenállni! - rántott vissza magához majd falni kezdte a nyakamat. A hányinger fogott el és nyilallni kezdett az oldalam. Próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Még egyszer megpróbáltam mire magától elengedett.
- Johnnak azonnal neki esnél, igaz? - közelített ismét és én úgy hátráltam amíg neki mentem a pultnak. - te büdös ribanc! - szorította ökölbe a kezét majd egy határozott mozdulattal arcon vágott, mire a földre estem. - most pedig mosogass tovább! - indult kifelé. Sírni kezdtem. Iszonyatosan fájt az oldalam a lélegzet vételeknél. Nagy nehezen felálltam és bezárkóztam a mosdóba. Zokogva mentem a tükörhöz. A bal arc csontomon egy csikarás volt és folyt belőle a vér. Letöröltem majd felhúztam a pólómat. Lila, kék és zöld foltok voltak az oldalamon.
- Te szemét láda! - sziszegtem a fogaim közül.


Mikor kimentem Owen mérgesen várt engem a nappaliban.
- Az enyém leszel! - indult felém.
- Owen várj! - mondtam idegesen. - mondanom kell valamit! - nagyot nyeltem és a szívem gyorsan kalapált. - terhes vagyok! - nyögtem ki.
- Oh igen! Hát ez csodálatos! - indult felém. Arra számítottam, hogy megölel és majd azt hiszi, hogy tőle van. - csak, hogy nem tőlem! Te kurva! - morogta majd nekem esett. Megfogta a nyakamat és a falnak nyomott. - én ismerem azt a szót, hogy óvszer! - erőlködött. Egyre jobban szorította a nyakamat. Nem tudtam levegőt venni. - most pedig megdöglesz! - tette a másik kezét a nyakamra. Erősen szorította. Próbáltam ütlegelni, és csikarni az arcát de nem hatott. Éreztem hogy elfogy a levegőm és hogy már nincs sok hátra. Belülről ordítottam Johnnak, hogy jöjjön ide! Lehunytam a szememet és próbáltam levegőhöz jutni. A lábaim a levegőben lógtak. Néha már kihagyott a szívem. Hirtelen elengedett és a földre estem majd fájdalmasan levegőért kezdtem kapkodni. Kicsiket köhögtem, hogy ne szúrjon az oldalam majd kinyitottam a szememet.
- Jól vagy? - kérdezte. Nem tudtam meg szólalni csak bólogattam. - úgy rám ijesztettél! Végre már nem bánt! - ölelt át.
- Él még? - suttogtam.
- Nem tudom. Nem is érdekel! - hajolt el tőlem. - a srácok biztos helyen vannak! Nem érheti őket semmi! - állított fel, de az oldalamba nyilallt a fájdalom.
- John! - nyögtem majd az oldalamhoz kaptam. Lassan húzta fel rajtam a pólót.
- A rohadék! - morogta majd ismét megpróbált felállítani. Ezennel sikerrel járt. Leültetett a kanapéra és vizsgálni kezdte az arcomat. - miért nem mondtad el hamarabb? - kérdezte. - ha nem jövök akár meg is ölhetett volna...
- Ezért te ölted meg! - motyogtam.
- Az lehet, de megérdemelte! - mosolygott.
- Nézd meg, hogy él-e még! - suttogtam. Felegyenesedett majd megnézte Owent. Azon járt az eszem, hogy mit csinálunk, ha tényleg halott.
- Jenna én... nem akartam! - dadogta.
- Találjunk ki valamit! - morogtam. Félve ült le mellém. Lassan nyertem vissza az eredeti hangomat és normálisan tudtam beszélni. Próbáltam vele meg értetni, hogy nem csinált semmi rosszat, de csak azt mondta, hogy ő embert ölt. Nem jutott semmi értelmes az eszembe. Sokkolt ami történt, igazából még fel sem fogtam mi történt!
- Dobjuk a folyóba! - mondta John. - majd azt mondjuk, hogy veszekedtetek és nagyon megharagudott és elment! - állt fel idegesen. - és öngyilkos lett!
- És a sebeimre majd azt mondjuk, hogy elestem? Vagy bevertem a fejemet! Ennél sokkal jobb és hihetőbb történet kell! - sütöttem le a tekintetemet.
- Na és mégis mi? - idegeskedett. - és ha fel vállalom, hogy én voltam?
- Te nem vagy normális! - álltam fel, majd ránéztem Owen holtestére. - mondjuk azt, hogy önvédelem volt és hogy én voltam! - fordultam John felé. Beszélni akart, de a szavába vágtam. - az önvédelem nem gyilkosság!
- Ez őrültség...
- Menj el és beszélj a többiekkel, hogy már többször is mondtam nekik, hogy rossz vele és sokat veszekedtünk! Győzd meg őket! - indultam felé. - majd azt mondom a rendőrségnek, hogy ellenkeztem és ami a kezembe akadt tárgy azzal leütöttem! Te itt sem voltál! Érted? - kérdeztem majd bólintott egyet. - nem csináltál semmi rosszat. Éppen ellenkezőleg! Megmentettél! - álltam meg előtte. - menj és mond el a többieknek! Én addig hívom a rendőrséget! - indultam a telefonhoz.
- De Jenna! - fogta meg a vállamat.
- Menj már John! - mutattam az ajtóra. - majd még agyalok ezen! - motyogtam majd tárcsáztam a rendőröket. Pár csörgés után fel is vették.
- Halló tessék rendőrség! Miben segíthetünk?
- Jó-jó napot - dadogtam. - azt hiszem megöltem az élettársamat! - néztem Owenre.

32. rész: A végzetem!

Na sziasztok! Tegnap nem hoztam nektek rész mert nem komiztatok, de most eltekintek attól mert ugye karácsony volt/van! :D 

- Nem indultál be? - motyogtam.
- Kicsit sem! - mosolygott majd megfogta a kezemet és a sebváltóra húzta.
- Akkor hová megyünk? - kérdeztem. Már vagy fél órája kocsikázhattunk mikor befordult az utcánkba.
- Haza hoztalak! - állította le a kocsit majd hozzám hajolt és csókolni kezdett. Édes és puha ajkai olyan volt mintha epret nyalogatnék. Csalódottan fordultam el tőle mikor elhúzódott.
- John, megéheztem! - mondtam vágyakozva.
- Akkor menjünk be! - nyitotta az ajtót. Megfogtam a kezét és vissza húztam.
- Nem kajára! - hajoltam közelebb hozzá.
- Aha! - sejtelmesen vigyorgott. - a terhes nők megkívánnak fura dolgokat! - motyogta. - de most menjünk be! - kiszállt a kocsiból majd becsapta az ajtaját és elindult befelé. Csak ültem a kocsiban és arra gondoltam, hogy milyen boldog lennék mellette. Nem kéne rettegésben élnem, félni attól, hogy ha egy rossz szót is szólok pofonnal végződik! Johnnal csak veszekedtünk de élveztem minden egyes sértő mondatát.
- John várj meg! - szálltam ki a kocsiból majd utána siettem.
- Min gondolkodtál? - ölelt át.
- Semmin! - mentem befelé.
- De mégis gondolkodtál valamin! - motyogta. - tudom, hogy milyen arcot vágsz amikor gondolkodsz!
- Na milyet? - kérdeztem mikor levettem a köntösömet majd bambuló fejet vágott.
- Köröl belül ilyesmit! - mosolygott. Beljebb léptünk a nappaliba.
- De sötét van! - tapogatóztam a villany kapcsoló után. Mikor sikerült felkapcsolnom Jeremy és Eathon egy-egy papírlapot fogva álltak a kanapé előtt.
- Üdvözlünk itthon mami! - kiabálták. Könnybe lábadt a szemem, majd oda mentem hozzájuk és megöleltem őket.
- Szeretlek titeket! - szorítottam magamhoz őket. -soha többet nem engedlek el titeket! - szipogtam.
- Anyu rajzoltunk neked! - hajoltak el tőlem, majd megmutatták a kezükben tartott papírlapot. Egy nagy ház volt rajta velünk. Négyünkről. Persze mindenki pálcika ember volt, de nekem egy nagy has volt rajzolva.
- És én pomber maci vagyok? - kérdeztem sértődötten.
- Nem! Ő a kis tesónk! A papa... - akadt meg Jeremy, majd hátra néztem és John őrülten kalapált. Elmosolyodtam majd bementem a konyhába, hogy feltegyem a hűtőre a rajzokat.
- Oh te szentséges ég! Mi történt itt? - néztem a mosogatóba púposodó mosatlan halomra.
- Oh bocs! Nem volt még időm mosogatni, de a kaja mindjárt kész! - motyogta a tűzhely mellől Gabi. - vigyáznál Sophira? - mutatott az étkező asztal felé.
- Elsőnek átöltözök! - indultam kifelé.
- Ha megakarod úszni, hogy ne tépje szét a rajzokat akkor vidd magaddal! - lehajtott fejjel indultam Sophi felé, aki angyalian mosolygott rám.

- Na gyere, anyu nem tud egyszerre két dolgot csinálni! - emeltem fel a székről. Két csikizés között eljutottunk a szobámig. Letettem az ágyra majd ruhát kezdtem keresni. Egy krémszínű selyem ujjatlan felső egy övvel és egy farmer nadrág. Megfésültem a hajamat és lágy sminket raktam magamra. Rá néztem Sophira aki a vörös rúzsommal játszott és szépen kikente magát.
- Jaj te! Mit csináltál? - húztam magamhoz. Meg próbáltam leszedni róla de jött le róla. - anyád engem szétszed! - dörzsöltem az arcát. - hát nincs más választásunk csak így mehetünk ki! - lehajoltam és a lábam közé tettem majd megfogtam mindkét kezét és úgy mentünk ki.
- Na de apuuu! - ugrott Johnra Jeremy. Soha nem láttam még ilyen aktívnak. Mindig is a játék katonákkal játszott. Ha én birkóztam Eathonnel mindig elment. John jó hatással van rá. Eathonnek kisebb a szája és nem szól vissza, Jeremy pedig aktívabb mint valaha is volt. Leakartam tenni Sophit a kanapéra, de húzta a felsőmet, hogy ne tegyem le. John kerek szemekkel nézte végig, ugyan is ki látszódtak a melleim. Jól megcsikiztem Sophit és itt a baba hol a babát játszottunk amit végig nevetett. Igaz majdnem két éves, de nagyon élvezte.
Edward édesen ringatta a kisbabájukat. Vanessa nem volt velünk. Gondoltam, hogy Gabinak segít.
Fejjel lefelé lógatva vittem be a konyhába Sophit.
- Te mit csinálsz a lányommal?  - kérdezte Gabi.
- Csak játszunk! - lóbáltam meg. Hangosan nevetett fel.
- És hogy néz ki? - állította meg Sophit. - ez rúzs? Te ki kented a lányomat? - vette ki a kezemből.
- Jól van már. Nem esett semmi baja! - vágtam oda neki.
- És mi van ha lenyelte volna? Hmm? - emelte fel a hangját. Soha nem láttam még ilyennek.
- Jó igazad van! Sajnálom! - mondtam lehajtott fejjel. Nem bírom ha valaki kiabál velem.
- Igazán oda figyelhetnél miközben sminkeled az arcodat! - morogta. - nem csoda, hogy a fiaid is olyanok.
- Nem akartam rosszat! - mondtam zokogva.
- Gabi, ne viselkedj már így! Jenna jó anya! - mondta John.
- Azt látom! - morogta Gabi.
- Még te mondtad, hogy milyen tisztaság van itt mikor ide jöttünk! Hogy szavaiddal éljek, mintha nem is lennének gyerekei! - mondta John. - ami meg ott van az meg a te munkád! - mutatott a mosogató felé. - úgy hogy neked kéne bocsánatot kérni!
- Oké! Igazad van! Én sajnálom Jenna. Kicsit ideges vagyok! - mondta Gabi. A kezembe nyomta Sophit majd megbízott azzal, hogy vigyázzak rá mintha a sajátom lenne! Megtudtam, hogy Victoriának hívják Edward és Vanessa babáját, megtudtam, hogy Northnak nem az a neve, hanem William North. Csak Gabi rászokott a vezeték nevére. De megengedte, hogy én is úgy hívjam.
Mikor már élveztem a gyereke társaságát és jókat nevettünk egymáson, valaki kivágta az ajtót. Háttal álltam neki, így nem láttam.
- Te szent ég mi van itt? - morogta. Owen volt az és elég dühös. A szívem kétezret vert percenként. Kivert a víz és szaporán kezdtem lélegezni. - szia drágám! - fogta meg a csípőmet majd egy puszit adott az arcomra. - mi folyik itt? - motyogta a fülembe. - beszéljünk! - fogta meg a kezemet majd behúzott a szobába.
- Owen megmagyarázom! - csuktam be az ajtót.
- Mondtam, hogy ne csinálj butaságot! - indult felé. A szívem nem akart lenyugodni. Majdnem kiugrott a helyéről. - küld el őket, majd nyugodtan beszélünk! - tette a kezét a nyakamra.
- De hisz ők...
- Azt mondtam, hogy küld el őket, vagy Eathon...
- Oké! - csaptam le a kezét a nyakamról. Elindultam kifelé közben azon gondolkodtam, hogy hogyan küldjem el őket. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy itt hagyjanak minket. A veszélybe! Mikor kiértem a nappaliba, mindenki árbús szemekkel nézett engem.
- Sajnálom, de el kell mennetek! - mondtam fapofával.
- De anyu! - nyávogták az ikrek.
- Jenna ki az fickó? - kérdezte Gabi. Oda sétáltam az ajtóhoz és kinyitottam azt.
- Majd még beszélünk! - mondtam mérgesen. Csak az járt a fejembe, hogy bánthatja az fiaimat, ha nem küldöm el őket.
- Hát jó akkor menjünk! - mondta John, majd elindultak kifelé. Lehajtott fejjel vártam meg míg mindannyian kimennek. - Jenna nincs helyem! - fordult vissza John. Oda dobtam neki az én kocsi kulcsomat. - mondott valamit? - hajolt a fülemhez.
- Nem! De most már menj! - csuktam befelé az ajtót.
- Szólj ha bármi van! - állította meg a kezével az ajtót.
- Majd szólok! Szia! - csuktam be az ajtót. Vissza mentem a szobámba, ahol Owen az ablakból kémlelte, hogy elmennek-e.
- Végre beszélhetünk! - dörmögte. - szóval - fordult felém. - te kórházban voltál három napig, és nem mondtad el. Ráadásul a kis Johnnal kar öltve! - lépkedett felém. - mondtam, hogy ne csinálj hülyeséget, de te nem hallgattál rám, szivi! - tette a kezét ismét a nyakamra.
- Nem tettem semmi rosszat! - mondtam ijedten.
- Kussolj! - szorította meg a nyakamat. - tudom, hogy megcsókoltad! Érzem a nyamvadt szájszagodon a szagát! - morogta, majd el lökött. Szerencsére meg tudtam támaszkodni a kezemen, így négy kézláb álltam. - még egy ilyen és az egyik fiadnak annyi! Érthető voltam? - kérdezte. Nem válaszoltam. Könnyezni kezdett a szemem. Azt hittem, hogy kimegy a szobából de nem. Meg lendítette a lábát és egy jó nagyot rúgott a bordám közé. Próbáltam úgy mozdulni hogy ne a hasamat érje rúgása! - az ilyen ribancok ezt érdemlik! - hajolt a fülemhez majd megfogta a hajamat és hátra rántotta a fejemet. - remélem most már érthető voltam! - tapasztotta a száját a fülemre.
- Igen! - hörögtem.
- Nem hallom! - húzta hátrébb a fejemet.
- Meg értettem! - kiabáltam!
- Jól van szivi! - engedte el a hajamat majd egy puszit adott az arcomra és kiment. Sírásba törtem ki. Alig bírtam levegőt venni. Biztos eltört vagy három bordám. Szúrt a tüdőm és fájt minden egyes mozdulat.Sikerült nagy kínok közepette felállni majd átmentem a srácokhoz. Féltettem őket, hogy azaz idióta bánthatja őket. A játék katonákkal játszottak meg a kocsikkal. Nem akartam, hogy sírni lássanak és szenvedni a fájdalomtól.
- Mami! - nyitotta ki az ajtót Jeremy. - bántott téged? - kérdezte.
- Nem, de hogy is! - erőltetetten mosolyogtam rá.
- Akkor miért kiabált veled? - kérdezte Eathon.
- És miért kellett apuéknak elmenniük mikor ő megjött? - kérdezte Jeremy.
- Figyeljetek! - guggoltam le. - Owen nem rossz bácsi, csak most nincs jó kedve. Nagyon nincs jó kedve! - öleltem magamhoz Jeremyt. A bordám ismét szúródtak. - most pedig tessék aludni! - mondtam. Nagy nehezen felálltam majd kimentem.
- Jól beszélsz, Jenna! De ezt neked köszönhető! - suttogta.
- Csak egyet kérek! - fordultam felé. - őket ne bántsd! Áll rajtam bosszút hisz én tettem rosszat! - mondtam könnyekben úszva. Akkor éreztem úgy, hogy mai napnak még nincs vége! Egyáltalán még el sem kezdődött.

KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS!

Ez egyszer így lesz! Benne lesz a sztoriban de ugye később! :D holnap már folytatom az eredeti sztorit! :)

Még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT! :)

- John nálad vannak az ajándékok? - kérdeztem miközben a kocsiba száltunk befelé.
- Persze! Eltettem őket! Nem felejteném el. - csatolta be a biztonsági övet majd közel hajolt hozzám.
- Nem csókollak meg! - dőltem hátra majd becsuktam a kocsi ajtaját.
- Anya a macim bent maradt! - motyogta Eathon.
- Nincs rá semmi szükség. - mondtam.
- Jenna! - mondta John.
- Két perced van vagy itt hagyunk! - hunytam le a szememet majd egy mély levegőt vettem. A pocaklakó iszonyatosan mozgott és feszítette a hasamat.
- De anya be vagyok szíjazva! - mondta kétségbe esve.
- Akkor mindjárt jövök! - nyitottam ki az ajtót majd elindultam befelé. Igaz alig tudok a hasamtól mozogni, de van egy rendes és kedves férjem aki a kocsiban melegíti a kicsi testét, hogy meg ne fázzon. Ilyenkor úgy tudom sajnálni. Na de hol az a maci? Mindenütt megnéztem. Biztos az ágya alatt van. Lassan ereszkedtem le a térdemre majd benéztem az ágy alá. Ott sem volt. Mérgemben az ágyra csaptam majd lassan álltam fel. Ott volt a párnája mellett. John dudál egyet. Sietteti a nehezen mozgó bálnát. A baba hatalmasakat rúgott a gyomromba. Felkavarodott a gyomrom. Lassan mentem le a lépcsőn. John még egyet dudált. Mélyeket lélegeztem hogy a baba leálljon és megnyugodjon. A macit bedugtam a kabátom alá, hogy megvicceljem vele. Lassan mentem ki és lassan zártam be az ajtót majd kiejtettem a kezemből a kulcsot.
- Oh, a franc! - morogtam majd lehajoltam érte. Alig értem a hasamtól. A baba ismét aktivizálta magát.
- Jenna, siess már! - hajolt ki John az ablakon. Mérgesen néztem rá majd annál is mérgesebben indultam felé. Beszálltam majd becsatoltam a biztonsági övet.
- Maci? - kérdezte Eathon. Mély lélegzeteket véve hunytam le a szememet. - anya! - nyávogta.
- Nincs maci! - motyogtam.
- Na de anya! - mondta.
- Induljunk már! - néztem Johnra. A pocak lakó nem akart leállni. Fáradt voltam és fájt mindenem. Hamar át akartam esni az egész családi vacsorán aztán pihenni. Ezért is nem szeretem már annyira a karácsonyt. Régen nem arról szól, hogy ki mivel ajándékozza meg egymást és mennyire szereti a családját. Mindenki veszekszik mindenkivel. Senki nem gondol a másik érzéseire.
- Jenna - szólított mosolyogva John. - add már neki oda! - tátogta. Csak megráztam a fejemet és a kabátomban kezdtem turkálni.
- Kérem vagy valami? - fogtam meg a macit.
- Anya légy szíves ide adnád a macit? - mondta aranyosan. - kérlek! - motyogta. Hátra nyújtottam neki a macit. Újra behunytam a szememet majd az ablak felé fordítottam a fejemet. Ez első meghitt karácsonyunk együtt. Öten. A Grimes családi házban fogunk vacsorázni a hatalmas családdal. Egész nap veszekedtünk Johnnal. Ő is feszült és én is. Ő nem tudom mi jogon, hisz semmi oka rá. Inkább állna mellettem. Ez a terhesség legnehezebb időszaka a hatodik hónap. Mindenen elsírom magamat. A legkisebb sértő gondolattól is, ahogyan most is. Semmi okom nincs a sírásra. Talán az, hogy John egyáltalán nem törődik velem. Hét év után végre együtt vagyunk és olyan lenne mintha ugyan úgy nem is létezne. Halkan szipogtam, ne hogy a srácok észre vegyék. Ők is ugyan olyanok mint az apjuk. Ha John nincs itthon ugyan úgy követelik. Én már nem is vagyok jó.
- Anyu, Rosalie felébredt! - mondta Jeremy.
- Add oda neki a cumiját! - mondtam. Rosalie a majdnem két éves kislányunk. Ő még talán követel engem. De már nem sokáig. Hamarosan már rászokik az apjára. Mostanság mindig az ő kezében látni.
John lassított. Felkaptam a fejemet. Kicsatolta a gyerekeket majd rám nézett. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy jön a szokásos már megint sírsz szöveg.
- Jenna minden rendben? - tette a kezét a combomra.
- Igen!
- Azt nem hinném! Végig sírtad az egész utat! - tette a kezét az arcomra. - mond mi a baj? - fordította felé a fejemet.
- Csak tudod, terhes vagyok és túl reagálok mindent! - szipogtam.
- Gondolj a gyerekekre és arra, hogy karácsony van a szeretet ünnepe! - mosolygott majd letörölte az arcomon végig gördülő könnycseppet.
- Csókolj meg! - követeltem. Közel hajolt hozzám majd egy apró puszit adott az ajkaimra. - milyen csók volt ez? - csatoltam ki a biztonsági övét majd megragadtam a kabátját és áthúztam a sebváltó felett. Neki estem az ajkainak és szenvedélyesen kezdtem csókolni.
- Imádom mikor ilyen vagy! - morogta a számba. - többször kéne terhesnek lenned! - motyogta. - a következő is lány lesz! - hajolt el tőlem.
- Milyen következő? - fordultam felé. Mosolyogva szállt ki a kocsiból. Mérgesen követtem őt. - John válaszolnál?
- Persze, de mi a kérdés?
- Az hogy milyen következő? - nyitottuk ki a hátsó ajtót.
- A következő szerelem gyerekünk! - csatolta ki Rosaliet az gyerekülésből.
- Még ő sem született meg! - mutattam a hasamra. - de te már a következőt tervezed?
- Egy kész foci csapatot szeretnék! - mosolygott majd elindult befelé. Becsaptam a kocsi ajtaját és elindultam utána.
- Majd ha te kihordod őket! Meg vigyázol rájuk a nap huszonnégy órájában. Sztárkodok én helyetted! Lógathatom legalább helyetted a lábamat. Ülhetek a kanapén és nézhetem a sok értelmetlen műsort a tv-ben! - kiabáltam. Csak ment tovább befelé. Mérgesen lépkedtem utána. Mikor beértem levettem a kabátomat és beléptem a nappaliba. Az egész ház karácsonyi díszekben pompázott.
- Szia Jenna! - üdvözölt Susanna. Átöleltem majd két puszit adtam neki. Leültetett a kanapéra és kikérdezett mindenről, főleg a babáról. Kérdezte, hogy hány unoka várható még, mire azt mondtam hogy én már nem szeretnék több gyereket.
- Pedig John azt mondta, hogy ő még szeretne! - mosolygott.
- John könnyen beszél! - mondtam halkan.
- Ez a baj a férfiakkal! - állt föl. - segítenél nekem a konyhában? Közben beszélgethetünk! - nyújtotta a kezét. Nem fogadtam el miszerint magamtól is feltudok állni. Lassan totyogtam át a konyhába. Ötezer féle sütemény sora között a konyha pulton.
- Megkóstoltam a te sütidet! Ha nem baj. Nagyon finom. - indult a sütő felé. - mondta John, hogy egész nap a sütikkel szerencsétlenkedtél! - mondta.
- Mivel John nem segített ezért húsz dolgot csináltam egyszerre! - ültem le az egyik székre. - miben kell segíteni? - kérdeztem.
- Tálalni! - tette elém a csirkét.
- Ez gyönyörű és finomnak is néz ki! - mondtam tátott szájjal. - de miért nem úgy tálaljuk fel, hogy kirakjuk az étkező asztal közepére és mindenki azt a részét eszi amelyiket szereti?
- Ez eszembe se jutott! - mondta. - nem is gondolkodok.
- Elő fordul! - mondtam.
- Hát akkor nem is kell segítened!  - fordult felém mosolyogva.
- Na de én akarok! - álltam fel.
- Anya! - mondta Rosalie. Rá néztem és aranyosan szaladt felém.
- Óvatosan! - mondtam majd felemeltem. - szia kicsim! - adtam egy nagy cuppanósat az arcára majd leültem a székre és a térdemre ültettem.
- Olyan mint te! - mosolygott Susanna.
- Nem is! - öleltem át Rosaliet. - csak viselkedésre! - csíptem az oldalába majd egy nagyot kacagott.
- Mutatok egy képet! - mondta majd keresgélni kezdett a konyhaszekrényben.
- Ehetünk egy sütit? - kérdeztem. Rosaliet már nem tudtam visszafogni.
- Persze! - mondta. Elvettem az egyik csokis kekszet majd darabokban ettük meg Rosalieval. - itt a kép! Két éves voltál mint ő! - nyújtotta a képet. Kivettem a kezéből majd szemügyre vettem.
- Ő még nem két éves! - nyámmogtam. - de nem hasonlít rám. Én kis duci voltam ő meg csont!
- Az ikertestvéred! - mondta John a fülembe majd egy puszit adott a fejem búbjára.
- Igen én huszonnyolc vagyok ő meg kettő lesz! Mi az a pár év? - néztem Johra.
- Még mindig olyan vagy mintha kettő lennél! - vigyorgott.
- Anya! - mondta Rosalie majd a fülemhez hajolt. - teli! - motyogta. Azaz teli a pelus.
- Azt hiszem van egy kis ajándék számodra! - nyújtottam Johnnak Rosaliet.
- Miért pont én? - lépett hátrébb.
- Kicsim úgy tűnik, hogy az apu megint nem csinálja a dolgát! - öleltem magamhoz Rosaliet majd felálltam. - kicsit se zavarjon, hogy több mint tíz kiló én pedig hat hónapos terhes vagyok! - indultam kifelé.
- Lehetnél kedvesebb! - mondta halkan Susanna Johnnak. Kimentem a kocsihoz a táskáért. Elő kerestem a csomagtartóból egy pelust majd elindultam vele befelé.
- Már rég bilibe kéne pisikélned! - csuktam be az ajtót. - de majd én megtanítalak, mert apu még erre sem képes! - tettem le a kanapéra. Lehúztam a nadrágját majd kicseréltem alatta a pelenkát és vissza mentünk a konyhába. Megálltam az ajtóban, éppen egy veszekedés közepébe csöppentem.
- Na de anyu, tudod milyen! - mondta John.
- Tudom, és nem engedem, hogy így viselkedj vele. Még ha megakarod lepni is. Akkor sem! - mondta dühösen Susanna.
- Jaj, anya! Már megszokhatná, hogy mindig így lepem meg. Mindig feldühítem majd megnyugszik és jól kibékülünk! - mondta örömtelien. Ezen igazán változtathatnál - gondoltam magamban.
- Változtathatnál rajta! - mondta Susanna. - szerintem már elege van belőle. A sok idegeskedés nem tesz jót a babának! - mondta.
- A múltkor is...
- Az ikrek is koraszülöttek lettek, mert idegesítetted Jennát! - mondta Susanna. - és szeretném ha minél előbb meglepnéd mert nem bírom nézni, ahogyan ilyen szomorú! - mondta halkan.
- Oké anyu! - motyogta John.
- Nem hallom!
- Jól van anya! - mondta hangosan és dühösen John. Úgy tettem mintha most mentünk volna oda.
- Zsupsz, ott az apus! - lendítettem John kezébe Rosaliet. - valami inni valót kérhetnék? - léptem Susanna mellé.
- Persze, mit kérsz? - kérdezte kedvesen.
- Egy pohár víz jól esne! - mondtam majd egy méreggel teli pillantást vetettem Johnra.
Lassacskán megérkeztek Edwardék is. Két babával a karjukban. Nem sokkal Rosalie érkezése után bejelentették, hogy Vannessa ismét babát vár és nem is egyet. John erre úgy döntött, hogy neki is kell még egy gyerek. Még fél órát vártunk a vacsorára, közben jókat beszélgettünk hármasban a konyhában. Vanessa, Susanna és én. Jól kibeszéltük a srácokat.
Mikor az étkező asztalnál ültünk fura dolgokra lettem figyelmes. John és Edward össze súgtak közben engem pásztáztak a szemeikkel. Néhány szót el is csíptem.
" nem fér el, dagadt, ma is bőgött, nagy, óriási" és hasonló jellemzők rám. Vanessára néztem aki aranyosan játszadozott az ikreivel majd mindenkin végig néztem. Jókat nevettek és teljesen olyan volt mintha rajtam nevetnének. Kiröhögtek, mintha én lennék a kivétel és a nagy bálna, aki a harmadik terhességen esik át. Nem bírtam tovább ott ülni és eltűrni ezt a feszültséget. Felálltam és kisiettem a nappaliba. Leültem a kanapéra és gondolkodni kezdtem az egész életemen. Hol rontottam el? John mivel akar meglepni? Semmit nem kértem karácsonyra. De egyet igen! Azt, hogy legyen velünk és ezt meg is tette. Csak a kellő szeretetet nem kaptam meg.
- Anyu gyere már! - mondta Jeremy! Felálltam és elindultam a hang forrása felé. Az emeletről jött. Lassan mentem föl a lépcsőn. - anyu! - sikította. Tudtam, hogy csak viccből csinálja. Az egyik szobából jött a hang.
- Jeremy, hol vagy? - nyitottam be a szobába. Az állam leszakadt. Valahol a pincében megfogom találni. Azért nem gondolkodtam ennyit. Szív formába voltak kirakva a mécsesek. A közepén pedig John állt.
- Boldog karácsonyt! - mondta vigyorogva majd előhúzott egy csokor rózsát a háta mögül.
- John ez valami eszméletlen! - léptem át a mécseseket. - mikor csináltad? - kérdeztem.
- Lényegtelen! - nyújtotta át a rózsát. - amúgy akkor amikor anyával voltál a konyhában! - vigyorgott. - elsőnek szeretnék bocsánatot kérni, másodjára meg szeretném ha - emelte fel a fejemet. - lenne még pár gyerekünk! - mondta komolyan. Kérdően néztem rá majd bele szagoltam a rózsába.
- Elsőnek is, többet kell velünk lenned! Másodjára, nem fogsz még egyszer így meglepni. És harmadjára, egyszer végre viselkedhetnél igazi férfiként! - mosolyogtam majd egy apró puszit adtam az ajkaira. - szó sem lehet róla, hogy legyen még pár gyerekünk... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy befejezzem, elindult kefelé. Kérdően néztem utána.
- Gyere! - morogta. Megvontam a vállamat és vigyorogva indultam el utána. A nappaliba ment a többiekhez. Mindenki ott volt. Az idősebb John ölében Jeremy és Eathon ült. Susanna ölében pedig Victoria és Rosalie. Vanessa az egyik kisfiút fogta Edward pedig a másikat.
- Végre! - mondta Edward. - már azt hittük, hogy valami mást csináltok! - kacsintott.

- Azt nem fogjuk! - dörmögte John. - na akkor csináljunk egy családi fotót. - lépett oda a fényképezőgéphez. Csinált pár ezer képet majd szétoszlottunk. Vártam, hogy majd közeledni fog felém John vagy valami egyéb dolgot fog csinálni, de még rám sem nézett. John és Edward a karácsonyfa két oldalára ültek és úgy boldogítottak minket. Forró csokit ivott mindenki. Hangosakat kacarásztunk és sokat beszélgettünk. Arra lettem, figyelmes, hogy John egyszer csak fel áll és kimegy. Kérdően néztek rám a fiúk és mindenki.
- Ne engem kérdezzetek! - álltam fel majd kimentem utána. Pulóverben állt a hóesésben. - John gyere már be! - álltam mögé. Nem csinált semmit. Mellé álltam és átkaroltam.
- Miért nem akarsz több gyereket? - kérdezte gyerekesen.
- Mondtam egy szóval is?
- Az imént... - kezdett bele, de megfogtam az arcát és csücsörítésre késztettem.
- Nem hagytad, hogy befejezzem! - hajoltam közelebb hozzá. - szóval folytatom, hogy csak akkor ha nem viselkedsz így! És nem leszel velem olyan mint például ma! Oda figyelsz rám és törődsz velem! - mondtam. Bólogatni kezdett majd elengedtem az arcát. - csak a baj az, hogy nem tudunk majd sokáig szeretkezni! - hajtottam le a fejemet.
- Figyelj, ha nem akarsz gyereket akkor én nyugodtan elfogadom azt is ha szünetelni akarsz! - mosolygott.
- Miért akarsz ennyire gyereket?
- Mert anyának azaz álma, hogy sok-sok unokával halmozzuk el őt! - mondta. - és sok-sok unokának tudjon karácsonyra sütit sütni...
-... ami nagyon finom! - fejeztem be a mondani valóját.
- Na meg tudjon nekik pulcsit kötni! - mosolygott. - és persze tudjunk jó sokat szeret...
- De ha sok gyerekünk lesz nem lesz időnk ilyenekre! - vágtam a szavába.
- Majd lepasszoljuk a nagyinak! - vigyorgott.