39. rész: River flows in you

Nos itt van az új rész! :) elég neheze gyűlt össze az komi, de ha szerintem nem ajánlom be azt amit tegnap írtam a csoportba akkor még mindig nem lenne meg a négy komi sem!! Ezért is emelni fogom a komi határt!!! Kevesebb időm lesz írni szóval több időtök lesz kigyűjteni a komit, ami hatra emelkedett! De ezt főleg azoknak köszönhetitek, akik nem komiznak!

A részhez pedig hallgassátok a zenét amit belinkeltem!! :D

Jó olvasását! :)

Nehéz volt repülőre ülni gipszes lábbal. Főleg fekvő gipsszel. Sikeresen eltörtem a sípcsontomat. hét hét gipsz, de előtte egy hét járó gipsz. A babának nem esett semmi baja. Hál' Istennek. Kiderült az ultrahangból, hogy kislányunk lesz. Igaza volt Johnnak! Kiderült, hogy anyának súlyos tüdőgyulladása van. De antibiotikumokkal meg lehet gyógyítani, ami iszonyat drága, ezért oda adtam neki még azt a pénzt vagyis kártyát amit, még apától kaptam. Több ezer font van rajta, ami most jól jön nekik. Két napig voltunk ott mert jönnünk kellett haza, mert a fiúknak kezdődött volna az iskola, de kiderült, hogy még nem járhatnak oda, mert még nincsenek hat évesek. Ideg bajt kaptam és aggodalmaskodtam, hogy mi lesz most, mert már kiiratkoztunk az oviból. John megnyugtatott azzal, hogy majd vissza íratjuk őket. De én nem akartam és ők sem. Ezen jókat veszekedtünk, majd engedtem Johnnak és vissza írattuk őket.
Öt napja nem csináltam itthon semmit. John helyettesít, segít, vigyáz rám és ápol. Mindent elintéz és még főz is! De van egy olyan érzésem, hogy rendeli a kaját. A régebbi rántottájából ki indulva, biztos, hogy rendeli! Kaptam járó gipszet és azt mondták, hogy szépen gyógyul és még hat hetet kell rajta lennie. Nem örültem neki, mert nem mehetek a Johnnal és a srácokkal el sehová. Még alig birok rá állni, de már szépen hozzá szoktam és szépen bicegek a nappali és a konyha között. A három fiam - igen három mert John is úgy viselkedik mint egy gyerek főleg velük - bevásárolni vannak, késő délután. Már kezdett sötétedni és kezdtem aggódni értük. Igaz későn mentek el, de nem kéne későn jönniük! Vártam és vártam rájuk. Nem tudtam mit csinálni. Ide oda csukogattam a tv-t mikor kivágták az ajtót.
- Végre, hogy megérkeztetek! - álltam fel nagy nehezen. Jeremy egy bábut szorongatva rohant el mellettem majd Eathon egy nagy macit fogva jött felém. Vártam, hogy majd John is jön befelé nagy pakkal és segítek neki bevinni a könnyebb cuccokat, de nem jött.
- Eathon, hol a papa? - kérdeztem miközben elvettem tőle a macit.
- Még kint van és azt mondta, hogy nagyon szeret minket meg, hogy ezt adjam át neked! - motyogta majd átnyújtott egy fehér borítékot. Lassan ültem le a kanapéra. Azt gondoltam, hogy valami meglepetést tartogat és ez valami játék lesz és elvezet egy szép romantikus helyre. Lassan bontottam ki a borítékot majd kihúztam belőle egy fehér lapot. Gyönyörű betűkkel volt írva rá.

" Jenna, nem tudom, hogy hol kezdjem amit írni akarok. Talán bele vágok a közepébe. Amit mindig is mondtam és sokat is veszekedtünk e miatt. Próbáltam meg tenni a lehetetlent. Együtt élni a tudattal, amit tettem. Tudom, hogy meg mentettelek ezzel, de nekem ez nem megy. Próbáltam azt tenni amit mondtál. Pozitívan rá gondolni és arra gondolni, hogy ezzel meg mentettem két életet is. Minden este mikor lefekszünk aludni és egy puszit adok az ajkaidra majd csodálni kezdem gyönyörű arcodat, mindig eszembe jut az a kép mikor téged fojtogat az a vadbarom, oda megyek majd leütöm a lámpával. Minden este lejátszódik a fejemben. Újra és újra. Már nem tudok tőle aludni sem. Rém álmok gyötörnek és bűn tudat. Minden reggel úgy kelek ki az ágyból, hogy mit tettem - embert ÖLTEM! Nem tudok így élni, Jenna. Sajnálom, de nekem kell egy kis idő, hogy ezt elfelejtsem és át tudjak lépni rajta. Talán pár hét az egész vagy egy egész élet. Vagy talán el sem fogom felejteni és nem fogok majd rajta átlépni, hisz ezen nem is lehet! Kérlek nevel úgy a gyerekek úgy ahogyan eddig tetted! Soha nem mondtam milyen aranyos és kedves gyerekeket neveltél belőlük. Nagyon jó anya vagy és remélem a lányunkat is ugyan így neveled majd fel. Sajnálom, hogy nem lehetek ott mikor megérkezik! Tudom, hogy egy hülye állat vagyok amiért így döntöttem, de miattatok teszem amit teszek. Ez később kijönne belőlem és valami hülyeséget csinálnék. Ezért meg próbállak elfelejteni téged! Mintha soha nem is léteztél volna. A barátnőmhöz megyek New Yorkba. Remélem te is találsz valakit aki jobban szeret mint én és nem bánt titeket. Legyél jó és vigyáz magatokra!

Millió puszi.

John"

Ahogy ezeket a sorokat olvastam hullani kezdtek a könnyeim. Nem akartam felfogni amit ott látok. Mikor a végére értem ki esett a kezemből a lap és síró görcsöt kaptam. Megint itt hagyott egyedül a gyerekekkel. Szenvedek már megint miatta. Terhes vagyok amit nem tudok egyedül végig csinálni. Régen fel adtam volna az élettel való küzdelmet, de nem tehetem. Szívesen adnám át magamat a végtelen mennyországnak. Szárnyalnék szabadon, lennék fent apával és beszélgetnénk és boldogok lennénk. Bár meghaltam volna ott a műtő asztalon. Miért hoztak egyáltalán vissza? Hogy szenvedjek a szerelemben? Miért mindig én vagyok ilyen szerencsétlen? Más miért boldog a férjével vagy az élettársával? Mindig én iszom meg a szerelem rossz oldalának keserű nedvét! Sokadjára küld padlóra, de mindig felálltam eddig, de most már nem tudok. Ott ragadtam a fagyos padlón. Úgy érzem már soha nem lehet az enyém. Azt hittem, hogy boldogok vagyunk. Összeházasodunk majd és lesz egy szép nagy családunk. Mindig lesz valami oka a szerelemnek, hogy ne lehessünk együtt.
Nem tudtam abba hagyni a sírást. Rángatózni kezdtem és húzni kezdett maga után. Többet és többet sírtam. Soha nem akartam, hogy meglássanak a fiúk sírni, de most nem rejtőztem el. Görcsösen sírtam és alig akartam meg nyugodni. Kijött belőlem az amit Owen tett vele, apa halála, anyáék helyzete és most az, hogy elveszítettem Johnt is. Akár örökre. hogy mondom meg a srácoknak, hogy ismét nincsen apjuk? Hogy fogom én túl élni az egészet? Attól félek, hogy feladja a szervezetem és mindennek vége lesz. De nem adhatom fel mert van két csodálatos fiam akiket minden áron felfogok nevelni és lesz egy tündéri lányom, aki miatt is nem dobhatom el az életemet!
- Jenna - mondta egy lágy hang, majd kezét a hátamon simította végig. Nagyot szippantottam majd megpróbáltam rá nézni. - mi a baj? - kérdezte Edward.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem sírva.
- Eathon hívott! Azt mondta, hogy rosszul vagy és hogy azonnal jöjjek ide! - jött közelebb. - de elmondanád, hogy mi a baj? - kérdezte kedvesen és nyugtatóan.
- Elment! - tört ki belőlem ismét a sírás majd oda nyújtottam neki a levelet. Nem vette el csak átölelt. - mi lesz velünk? - kérdeztem. - mindent John fizetett, nekem meg nincs munkám! - szipogtam.
- Gyertek hozzánk! - simogatta a hátamat.
- De ti egy kisbabával vagytok! - néztem rá. Még mindig sírtam.
- Ugyan már! Jöttök és kész! - állt fel. - gyere pakoljunk össze a srácoknak meg neked! - húzott fel. Csalódottan és ámultan bicegtem fel Edwarddel a lépcsőn. Olyan mintha örökre elvesztettem volna őt. A mindent jelentő világot. Azt hittem, hogy végre csak is az enyém, boldogok lehetünk - együtt. De ez soha nem fog valóra válni. A régi álom az csak álom marad. Bárcsak mindig rajongó maradtam volna. Nem lenne ez az egész és bele törődtem volna abba, hogy Ő soha nem lehet az enyém.
Nem tudtam feldolgozni azt ami történt. Vanessa nem értette, hogy miért ment el. Nem érdekelt igazán semmi. Még a gyerekekkel sem foglalkoztam úgy mint akkor. Szívesebben hallottam volna az ő szájából azokat a szavakat amiket le írt. Hogy mit érezhetett mikor azt leírta és mit tett miközben írta. Egyáltalán mikor írta? Mikor pakolt össze? Egyáltalán össze pakolt? Vitt magával cuccot?
Csak bambultam kifelé a fejemből és úgy ültem a kanapén mint egy fogyatékos, agyilag súlyos beteg, aki oxigén hiányosan született. vártam a pillanatot, hogy John mikor lép be az ajtón és mondja azt, hogy mekkora barom, és hogy mennyire szeret és hogy bocsássak meg neki. De ez nem következett be. Nehezen fogtam fel, hogy ő soha nem jön már vissza. Próbáltam bele nyugodni és elfogadni. Mindig is tartogattam mindenre egy kis reményt. Pont mint most is. Reménykedtem benn, hogy John egy nagy halom csokival vagy édességgel tér vissza. Azt reméltem, hogy csak elhagyott valamit a boltban és azért ment vissza. De ő már nem jön vissza hozzám. Mert megpróbál elfelejteni és élni az életét a barátnőjével.