43. rész: Rules

Ismét nehezen gyűlt ki a hat komi, de most könnyebb volt :)
Még lesz itt izgalom, az garantálom! :D És Ildi az intimitás: pótolva lesz! ;)
És olyan aranyosak vagytok, hogy nem fogjátok elfelejteni a történetet :) élmény írni és olvasni a komikat! :) :*


Végül is megszokható, hogy mindig kamerák lógnak az arcodba. Minden egyes lépésedet és mozdulatodat követik. Csak az egész napomat fényképezték le. Nem nézhettem ki az ablakon sem mert lefényképeztek. Nem csinálhattunk semmi olyat mert hallgatóznak. Pedig már párszor ráindultam Johnra. Tartottam magamat mert nem akartam még megadni magamat olyan könnyen. Várjon a csodára, ami majd idővel megtalálja. Azután a csók után egyszer sem értem hozzá. Kedvesen sem szóltam hozzá. Elrángatott a reptérre miközben iszonyatosan fájt a lábam. Ott ültünk két órán keresztül. Sok fényképet csináltak rólunk. Már untam az egészet. Takargattam az arcomat, hogy hagyjanak már békén de nem hagytak. Alig, hogy felértünk a gépre hagytak minket. Azért még az utolsó lépteinket is lefényképezték.
Gyűlölök repülni és várni. Ülni egy helyben és unatkozni. A turista osztályra vettünk jegyet. Sokkal olcsóbb volt. John mögöttem ült és rugdosta a székemet. Eleinte még elnéztem neki, majd meguntam és hátra fordultam.
- Nem unod még? - kérdeztem mérgesen.
- Nem én voltam! - mutatott a mellette alvó férfira.
- Höh! - fordultam vissza.
- Tudod mindjárt landolunk! - hajolt a fülemhez majd hátra döntötte a székemet. - jó a belátás! - morogta majd egy puszit adott az arcomra.
- Rohadj meg! - motyogtam majd felálltam és elindultam a wc felé.
- Hova mész? - kérdezte.
- Pisilni! - fordultam felé majd intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam. Mikor kinyitottam az ajtót megnéztem, hogy jön-e, de még mindig ült. Beléptem majd becsuktam magam után az ajtót. Nem fordítottam el a zárat. Beszélni akarok vele, de tartok az újság íróktól! Itt is meglapulhatnak. A tükörhöz álltam és megigazítottam a hajamat.
- Jó volt amúgy is! - ölelt át hátulról. Fejét a fejem mellé tette a vállamra. Nézni kezdtem magunkat a tükörben. Tökéletesek voltunk és pont egymáshoz valóak.
- Beszélnünk kéne a kapcsolatunkról! - tettem a kezére a kezemet.
- Szeretlek és te is szeretsz engem. Szerelmesek vagyunk. Majd ha alakul a kapcsolatunk meg megbocsájtasz majd akkor megkérem a kezedet, összeházasodunk és lesz egy gyönyörű családunk! - motyogta.  Elmosolyodott majd puszilgatni kezdte a nyakamat. Lehunytam a szememet majd egy hangosat sóhajtottam. Kezemet a kezére raktam és végig simítottam rajta. Tudtam, hogy mi a szándéka és nem akartam elutasítani.
- Ezt nem kéne - nyögtem. - de olyan jó! - suttogtam majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam.
- Nem akarok még szeretkezni! - motyogtam.
- Akkor szexeljünk! - esett neki az ajkaimnak.
- Ez máris jobb! - morogtam majd ellöktem magamtól és neki estem a nyakának. Lehúztam róla a zakót és elkezdtem kifelé gombolni az ingjét. Közben vadul faltam a legérzékenyebb pontjait a nyakán majd áttértem a mellkasára.
- De vad vagy! - nyögte csukott szemmel. Kérdően néztem rá. - jaj igaz! A hormonok! - motyogta. Elmosolyodtam majd neki estem az ajkainak. Vadul ízlelgettem majd kezemet a hátára csúsztattam és lágyan kezdtem simogatni. Lassan kezdte lehúzni magáról az inget majd tolni kezdett. Neki nyomott a mosdó kagyló pultjának. Halkan nyögtem fel. Kezét a mellemre csúsztatta a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt. Szenvedélyesen csókolt, ami nagyon feltüzelt. A nyakamra tért át. Pont a fülem alatt csókolgatott mikor egy hangosabb nyögés hagyta el a számat.
- Ezt nem ismételhetjük meg! - hörögtem. Kezemet a nadrágjához csúsztattam és kigomboltam azt. - csak azért mert elmentél! - csúsztattam a kezemet a boxerébe. Egy nagyot harapott a nyakamba majd kihúzta a kezemet. Apró puszikkal halmozta el a kulcs csontomat majd a melleimet célozta meg. Halk hörgés hagyta el a számat.
- Bocsáss meg kérlek! - mondta majd a megmarkolta a pólómat és leakarta rólam húzni mikor megszólalt a pilóta.
- Kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be öveiket! - mondta.
- A francba! - morogtam majd eltoltam magamtól Johnt.
- Pont jókor! - gombolta be a nadrágját.
- Egy utolsót! - motyogtam majd felemeltem a fejét és megcsókoltam.
- Nagyon felizgultam! - hajolt a fejem után miközben elhúzódtam tőle.
- Majd csinálunk valamit! - kacsintottam majd kiléptem a wc-ből. Látszólag mérgesen mentem vissza a helyemre. Vissza állítottam az ülésemet és majd bekötöttem magamat.
- Hölgyem, minden rendben? - kérdezte a mellettem ülő férfi. Lehet látszik rajtam, hogy beindultam Johnra.
- Persze minden rendben! - fordultam felé. Elegáns volt. Biztos újságíró. - de tudja, hogy milyen idegesítő egy olyan férfi mellett élni aki megbánt és hazudik? - kérdeztem felháborodottan. - meg az is milyen idegesítő, hogy minden nap kamerák lógnak az arcodba, és minden egyes lépésedet követik? Tudja milyen rossz? - kérdeztem mérgesen. Mosolyogva nézett rám. Nem értettem ezt a reakcióját. Furának tartottam a viselkedését.
- És hanyadik hónapban van?  - kérdezte kedvesen.
- Mi köze hozzá? - kértem számon. - különben is, ki maga?

- Oh, elnézést Robert Downey Jr. vagyok! - nyújtotta a kezét. Le esett állal fogtam meg a kezét. Mosolyogva rázta meg. Nem kaptam észbe. Sokkolva voltam.
- De maga mit keres a turista osztályon?
- Már csak itt volt hely! Na meg olcsóbb is! - mosolygott. - és elárulná, hogy hanyadik hónapban van?
- Nem rég léptem a negyedik hónapba! - mosolyogtam. John akkor ült le a helyére. - honnan tudja, hogy terhes vagyok és nem kövér?
- Magukkal volt tele New Yorkban az összes újság! A párja helyében megbecsülném magát! Maga nagyon gyönyörű! - hajolt közelebb.
- Ő nem a párom! - mosolyogtam.
- De hisz tőle várja a babát, nem?
- Igen, csak elkövetett egy nagy hibát amit egyszerűen nem lehet könnyen megbocsájtani! - döntöttem hátra a fejemet.
- Én is ezerszer elkövettem kis hibákat amik egy idő után nagyok lettek! Bocsásson meg neki! - mondta.
- De én nem a maga felesége vagyok aki mindenért megbocsájt! - dörmögtem magam elé.
- De ha igazán szereti megbocsájt neki! - mondta.
- Ha igazán szeretett volna nem hagyott volna el! - morogtam.
- Szerintem butaságot követ el ezzel!
- Szerintem meg ne szóljon bele! - morogtam. Miért szól bele az életembe? Foglalkozzon a huszonhatezer Globen Globe díjával és ne velem. Unottan ültem tovább és vártam, hogy leszálljunk és negyven kamerát nyomjanak az arcomba. Hányinger kapott el mikor landoltunk. Nem éreztem semmit, csak azt, ha nem megyek a wc-re akkor a még a repülőn dobom ki a taccsot. Gyorsan kapkodtam lefelé a lábaimat a lépcsőn, közben a számat fogtam. Szerencsémre a közelben volt egy kuka. Oda végeztem el a dolgomat. Nem sikerült valami jól ez a landolás. Felkavarodtak bennem a dolgok. Ez most lehet azért volt mert félbeszakítottak minket Johnnal. Vagy az a bolond Robert csinált velem valamit.
Ahogy beléptem a terminálba azonnal megszédültem. Forgott velem minden és mindenki. Nem akartam össze esni ezért próbáltam a körülöttem lévő embereken megtámaszkodni akik negatívan elkerültek engem. Egyre jobban dülöngéltem jobbra balra, mikor úgy éreztem, hogy nem birok tovább menni. Emberi suttogást hallottam még majd teljes képszakadás. Túlságosan is megzavart engem és a babát is az idő eltolódás. Három napot voltam ott. Meg sem tudtam volna szokni az ottani időt. Csak ha többet maradtam volna ott.

Fura szagokra lettem figyelmes. Édes, sós, savanyú. Egyszerre érződött mind a számban majd rájöttem, hogy  éhes vagyok. Kívánom ezeket az ételeket. Főleg azt ami most a levegőben száll.
- Mi lesz a vacsi? - motyogtam félálomban.
- Oh na végre! Azt hittük, hogy már soha sem ébredsz fel! - állt mellém Edward.
- Nem vagyok Csipkerózsika! - ültem fel. - de mi lesz a kaja? Éhes vagyok! - álltam felfelé.
- Mindjárt kész! - állt a kanapé mellé John. Láttam rajtuk, hogy valami nincs rendben.
- Mindjárt kiesik a szemem! - indultam a konyha felé. Gondoltam, hogy beszélni akarnak egymással.
- Anya! - szaladtak felém az ikrek.
- Jaj, óvatosan! - borzoltam meg a hajukat. - nagyon hiányoztatok! - öleltem magamhoz őket. - nem tudjátok mi lesz a kaja? - súgtam oda nekik.
- Sült csirke! - mondta csillogó szemekkel Jeremy.
- És találkoztatok már a papával?
- Nem - kezdte Eathon.
- És nem is fogunk! - vágta be a durcát Jeremy.
- Igazuk van! - fordult felém Vanessa a pulttól.
- Az megeshet! - léptem az ajtóhoz. Gondoltam hallgatózok egy kicsit. Szerencsémre fennhangon beszéltek egymással.
- Tudod te min ment keresztül? - mondta Edward.
- Igen mert elmondta. És nagyon sajnálom. - mondta John.
- Az szinte semmi sem volt! Láttad volna, hogy hogy szenvedett. Teljesen magán kívül volt. Vanessa orvost akart hozzá hívni, de én lebeszéltem róla, mert tudom, hogy erős és megtudja csinálni. John te teljesen nem vagy normális! Tökre teszed azt a csöpp nőt! Nem tehet semmiről, mert te okoztál neki minden fájdalmat. - na ez jogos volt.
- Igen tudom! Megbántam minden egyes hülye idióta mondatomat! Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak vissza csinálhattam volna. De rádöbbentem, hogy már régen mindegy.
- Egészen két rohadt hétig várta, hogy egyszer te lépsz be azon a rohadt ajtón! Minden nap itt ült a kanapén és nézte az ajtót és várt! De te nem jöttél, mert neked már teljesen mindegy! Egyáltalán érdekelnek téged a gyereke? - kérdezte felháborodva Edward.
- Igen! Szeretem őket!
- De ők már nem szeretnek, mert elmentél. Ezért nem maradhatsz! Én még azt is megtiltanám, hogy a közelükbe menj! De sajnos ezt nem én döntöm el!
- De Jenna már megbocsájtott. - hadarta John. Csönd követte John mondatát.
- Jenna gyere! - kiabálta el magát Edward. Próbáltam úgy tenni mintha semmit sem hallottam volna.
- Igen? - léptem ki a nappaliba.
- Tényleg megbocsájtottál Johnnak? - kérdezte Edward. Közben az arcomat nézte. Felhúzott szemöldökkel néztem rájuk. Elsőnek Johnra majd Edwardre.
- Szó sem volt róla! - morogtam. Láttam ahogyan John arca megfagy.
- Nos John, hazug vagy! A bíróság elítélt! Hagyd el a házamat! - fordult össze kulcsolt kezekkel Edward, John felé.
- Nem küldhetsz csak így el! A testvéred vagyok! - értetlenkedett John.
- De igen! - állt fel Edward majd az ajtóhoz sétált. - tudod mióta elsőnek bunkó voltál vele nem érezlek a testvéremnek! - nyitotta az ajtót. - aztán még jobban bunkó voltál vele. Aztán meg egy igazi vadbarom! Nem hittem, hogy képes vagy ilyenekre! Szóval viszlát! - mutatott kifelé.
- A franc! - morogta John majd elindult kifelé. - csak benned bíztam Edward! Mert te mindig a helyes útra térítettél! - mondta majd kiment. Végig néztem ez a szomorú pillanatot.
- Nem leszel megtűrt személy ha ide látogatsz! - csapta be az ajtót. Elcsodálkoztam az egészen. Csak bambultam kifelé a fejemből. Egy testvér képes lenne ilyenre? Na jó egy testvér igen, de egy ikertestvér és pont ők ketten vesznek így össze? Na ezt tartottam régen abszolút lehetetlennek.
- Itt vagy? - állt elém Edward.
- Persze! - ráztam meg a fejemet. Csak egy lágy mosolyt dobott majd elment. Hezitáltam rajta, hogy John után menjek e. Nem sokat gondolkodtam rajta. Szinte utána rohantam. Kicsaptam az ajtót, és ott állt az ajtó előtt. Még mindig.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Csak azt, hogy a gyerekeket látogathatod! - ziháltam.
- De ők utálnak, ahogy mondtátok. - hajtotta le a fejét.
- Mondom a gyerekeket! - fogtam meg a hasamat. - itt is van egy. Ő nem utál! - simítottam végig rajta. Csak elmosolyodott rajta. - na meg engem is! És ha reménytelien vársz, hogy mikor bocsájtok meg, akkor kicsit gondolkodj el rajta, hogy valamit tenned kéne! - mondtam mosolyogva.
- És sokat kell várnom? - kérdezte.
- Igen! - morogtam. - de azért még azt amit a repülőn elkezdtünk azt befejezhetnénk! - mosolyogtam.
- Te ilyen téren nem fogsz változni! - mondta vigyorogva.
- Ez tart minket össze! - kacsintottam.
- Jobb ha mész mert Edward szívinfarktust kap! - fordult el. - szeretlek! - mondta háttal.
- Én is! - suttogtam, hogy ne hallja meg, majd bementem...