41. rész: Hello, NYC

Na itt van és válaszoltam a komikra... De még várom a hat komit! Mert ez kivételes alkalom, hogy most hozok részt!! Nagyon kivételes, mert nem lesz több ilyen! Szóval tessenek komizni... hogy miért hozok részt? azért mert már beakarom fejezni az egész történetet, mert már nagyon húzom az egészet... nem tudok már mit beleírni... xd :D na jó olvasását! :)

Ismét a kanapén ültem és bambultam az ajtót. De most azért, hogy jól döntöttem-e, hogy utána megyek. Meg kell néznem. Látnom kell őt, vagy tényleg bekattanok. A saját szájából kell hallanom.

- Anya - ült mellém Jeremy. - apu már nem jön vissza? - kérdezte.

- szerintem már nem. Vagyis remélem, hogy van rá esély, hogy vissza jön. - motyogtam.

- Remélem nem jön vissza azután amit tett veled! Nem engedem! - bújt hozzám. Meglepődve néztem rá. Nem volt ilyen amióta Johnnal volt.

- De nem szabad ilyet mondani. És nem szabad utálni a papát!

- De csak úgy itt hagyott minket és téged is meg sírarott! – bújt még jobban hozzám. Éreztem ahogyan sírni kezd.

- Figyelj - emeltem fel a fejét. - apu szeret titeket és ha minden jól megy akkor vissza hozom őt. - néztem angyali arcát. - itt maradtok Edwardéknél és az idegeikre mehettek! - adtam egy puszit a homlokára.

- Szeretlek anya! - nyomta az oldalát a mellkasomba.

- Én is nagyon szeretlek! - öleltem át, majd egy puszit adtam a feje búbjára.

- És ehetünk lefekvés előtt csokit? - motyogta.

- Nem! Mert elromlik a fogatok. - suttogtam. Akkor hallottam, hogy csengetnek majd Vanessa rohan kinyit az ajtót.

- Anya és hogyan fogod vissza, hozni a papát? - kérdezte a hátam mögül Eathon.

- Úgy drágám, hogy én segítek neki! - mondta Gabi. Szónélkül és meglepődve álltam fel majd néztem rá. Honnan tudja, hogy New Yorkba készülök? - na mi az? Hihetetlen, hogy tudom, hogy mit akarsz csinálni? Edward elmondott mindent! - hadarta. Nyitva volt a szám. - csukd be a szádat és vedd a kabátodat! - vágta hozzám.

- De hová megyünk?

- Új ruhát venni! Olyan a ruhatárad mint a 80-as évek. Na mozdulj már! - siettetett a kezével. Lassan vettem fel a kabátomat majd indúltam felvenni a cipőmet. - és ne, hogy azt  hidd, hogy új ruhatárat veszek neked, csak simán egy ruhát amiben csövelhetsz New York-ban. - húzott kifelé.

- Te aztán nem változtál semmit! - motyogtam lehajtott fejjel.

- És most miért vagy ilyen? Szomorú mogorva és mindent motyogsz! Nem lehet érteni mit mondasz! - ültünk be a kocsiba.

- Mert elment és itt hagyott egyedül! - ugyancsak motyogva beszéltem.

- Legyél már maga biztosabb! Így hogy fogod vissza hódítani Johnt? - boxolt vállon.

- Sehogy mert nem ez a célom! - néztem rá.

- Edward nekem azt mondta, hogy vegyünk neked valami divatos ruhát meg cipőt na meg persze legyen szexi és kihívó. - mosolygott.

- Az a célom, hogy Ő mondja el azokat a sorokat amiket leírt! Látni akarom az arcát, a szeme csillogását, hogy mit gondol és érez és hogy komolyan gondolja e! - mondtam kicsit hangosabban miközben elindultunk.

- Akkor is valami szexi ruha kell, hogy visszahódítsd! Táncolni akarok az esküvőtökön, minél hamarabb. Szóval Johnnal majd én is beszélni akarok ez ügyben.

- Mi az, hogy te is?

- Hát az izé! Biztos hiányoztam neki és ezért viselkedett úgy ahogy. Na meg ezért estél teherbe mert én nem zavartalak meg titeket! - mosolygott.

- Gabi te őszintén, direkt zavartál meg minket?

- Igen! Mert már hallottam, hogy nyögsz John csókjaiba! Gondoltam, hogy már nem sok hiányzik, hogy beindulj, mert mindig is perverz voltál!

- Azért nem mindig! Általában.

- Igen persze, tudom, hogy pár héttel ezelőtt csak azt csináltátok Johnnal! - vigyorgott.

- És honnan tudod?

- Ennek van egy bizonyos szaga, drágám! Le sem tagadhatnátok magatokat! Tudod az a sejtelmes szag. Az a bizonyos nézés egymásra! Tudom, hisz amikor meghívtál vacsorára pont úgy néztetek egymásra, sőt még úgyabb!

- Ha te mondod! - sóhajtottam.

- Hidd el mert mi is North-al... tudod...

- Igen, szexeltek! Nem vagyunk már tinik, Gabi. Akkor direkt nem mondtuk ki hisz nem mertük a szüleink előtt, de most már mi vagyunk szülők! - mosolyodtam el.

- Na ezt akarom látni! Ezt a mosolyt! Ne legyél letörve egy pasi miatt! - fogta meg a kezemet majd szorított rajta egyet.

- Ő nem csak egy pasi! - motyogtam.

- Öcsém, ha róla van szó azonnal motyogni kezdesz! Hogy van ez?

- Úgy, hogy szerelmes vagyok bele! Ő a mindenem, ha ő nincs én sem létezem. Nincsen éjjel, se nappal, se emberek csak ő! Csak John! Vele minden más, Gabi. Esténként mikor magához ölel és hallani dübörgő szívritmusát és arra elaludni. Reggelente az Ő arcát látni elsőnek, érezni erős spray illatát. Beletúrni a hajába, annak ellenére, hogy utálja, ha hozzá érnek...

- Na jó elég! Te tényleg halálosan belezúgtál...

- Látok esélyt arra, hogy vissza jön hozzánk! - néztem Gabira, aki az utat fürkészte.

- Láttam már ilyet, vagyis hasonlót. Egy filmben. Tökre beleilletek!

- Azért nem vagyunk színészek!

- Hát pedig John jól megjátsza, hogy nem szeret. Pedig látszik rajta, hogy csak téged akar, meg fülig szerelmes beléd, meg a srácokat is szeretni, csak most..

- Össze van zavarodva! - mondtam.

- Meg is érkeztünk volna! - mondta miközben megállt egy ruha bolt előtt. Méreg drága ruhák lehettek itt. H&M ruha bolt, imádtam régen a ruháikat.

- Gabi ezt nem gondoltad - fordultam vissza felé, de már nem volt a kocsiban.

A sokadik ruhát akasztottam vissza a fogasra, gondolva, hogy ez nem jó rám a hasam miatt. Léptem tovább a következő ruha sorra. Az egybe ruhákra. Itt sem találtam semmit. Csak hajtottam tovább mindet, mert nem tetszett vagy nem volt jó méretben. Nagyot sóhajtva kerestem  Gabit a tekintetemmel. A nadrágok között állt és bőszen nézegette őket.

- Gabi nem találtam semmit! - bicegtem oda hozzá.

- Nézz valami vipőt! - mutatott a cipőkhöz.

- Majd nézek, de most pihennék egy kicsit! - ültem le az ott magányoskodó kanapéra.

- Ezeket nézd meg! - dobott mellé, egy halom nadrágot és szoknyát. Nézegetni kezdtem őket, majd félre tettem azokat amik tetszenek és félre dobtam azokat amik nem tetszenek.

- Hozok cipőt! - indult a cupők felé.

- De csak egyet! - mondtam utána.

- Mind kettőt meg kell venünk, ha te nem hordod, majd én! - mondta, majd tovább válogattam a nadrágokat. 

Izgatottan léptem be a London-i reptér termináljába. Vártam és vártam a repülőre. Ismét felülni és több mint két órát repülni, iszonyatos volt. Sokszor voltam a mosdóba. Mielőtt elindultam volna, elmentem orvoshoz aki azt mondta, hogy minden rendben a lábammal és levették a gipszet. Majd átbicegtem egy ultrahangra, ahol azt mondták, hogy elég keveset híztam ami nem annyira jó. De írt fel egy fura gyógyszert, ami elméletileg ét végy gerjesztő.

Sokan megdicsérték az öltözékemet a repülőn. Nehezen szoktam bele az ötórás idő eltolódásba és nehezen találtam meg magamat a sok amerikai között akik teljesen más nyelvet beszélnek mint mi angolok! Negyedjére értettem meg a recepcióssal magamat, mire egy szobát adott, New York egyik szolid hotelében. Tudtam, hogy ez a nap már nem olyan szokásos mint a többi. Úgy döntöttem, hogy nem megyek fel a szobába. Elmegyek várost nézni. Nem volt még lehetőségem ilyen híres helyen járni. Central park a megfelelő hely a nyugalomra és arra, hogy megtaláljam Johnt. A fasor között sétáltam és néztem a mellettem elvonuló görkorcsolyásokat. Mindig is irigyeltem őket, soha nem tudtam görizni.

Az egyik hotdog árushoz sétáltam és kértem egy adagot. Nem tudtam, hogy vissza adni, így azt mondtam, hogy költse amire akarja. Kerekedett a szeme, szóval túl sok dollárt adtam neki azért túl sok mustárt nyomott rá.  Mikor bele haraptam a hotdog-ba, mustár a pólómra cseppent. Dörzsölni kezdtem a szalvétával lefelé mikor valaki nekem jött.

- Á nem kell bocsánatot kérni! Bunkó! – kiabáltam el magamat. Csak tovább ment és vissza sem nézett. Túlságosan is azt hittem, hogy Amerika kedves ország. Nagyot csalódtam! Bunkó mindenki.

- Hé bocsi az előbbiért!  – mondta mögülem. Nem figyeltem rá, csak tovább mentem. Ha ő bunkó én is! Megfogta a karomat és megfordított. – nem vagyok bunkó csak magam alatt vagyok. – mondta. Gyönyörű zöld szemei megvakítottak. Nem bírtam levenni róluk a tekintetemet. Csillogott, ragyogott, gyönyörű volt és csodálatos. A karomat fogta és mindketten megfagytunk egymástól. Süsü volt rajta és sötétbe volt öltözve.

- Én szeretlek! – nyögtem ki. Meg lepődtem magamon, amit mondtam. Gyors voltam és egyértelmű.

- Ezt ne itt beszéljük meg! – karolt belém, majd húzni kezdett kifelé a parkból.

- Furcsa vagy! – motyogtam miközben próbáltam mellette sietni, de a lábam nem bírta. – egy kicsit lassabban, ha lehetne! – kérleltem. Meg változott a hangszínem miután újra láttam őt.

- Próbálj meg sietni! – suttogta. – mert követnek! – morogta. Ijedten néztem hátra. Pár fényképezős ember jött utánunk.

- Mi történt? – kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább húzott. Azt hittem, hogy nem leszek vele ilyen kedves, de sikerült. – és miért húzol a hotelem felé?

- Azaz én hotelem! – morogta.

- Meg az enyém is! És miért ilyen olcsó szállodában vagy?

- Majd elmondok mindent! De siess már! – szorította meg a kezemet.

- Tegnap vették le a gipszemet nem tudok még rendesen járni! – motyogtam, mikor megálltunk az egyik zebránál.

- Én kerülök, de abban a hotelben, a huszonnégyes szoba! Ott találkozunk! – suttogta a fülembe majd eltűnt a tömeg között. Nem tudtam követni őt a tekintetemmel. Félénken mentem át a zebrán, majd be a szállodába…