47. rész : Just give me a reason

Ismét jelentkezem egy új résszel. Remélem tetszik és amit linkeltem hozzá zenét azt ne szó szerint értsétek, csak maga a hangulatot adja meg a résznek. ÉS elsőnek nézzétek végig a klippet majd utána olvassátok el! :D
És lassan itt a sztori vége már csak pár rész várható...
Komikat és komikat és komikat! :)
Jó olvasást! :)

- Itthon? Ezt nem értem! - tátotta a száját John.
- Ez az otthonom, John! Edwardéknél csak "vendégként" vagyunk ott! - magyaráztam.
- Hát akkor gyere - karolta át a vállamat. - aludjunk egyet! - indultunk a lépcsőn felfelé. - látszik rajtad, hogy álmos vagy.
- Csak egy kicsit! - motyogtam.
- Azért már csak fárasztó az ötödik hónap elején! - mondta. - pontosabban a 21. hétben lassan a 22.-ben.
- Így számon tartod? Általában a férfiak nem tudják, hogy mi hányadik hét meg ilyeneket!
- De én nem vagyok átlagos! - nyitotta ki az egykori szobánk ajtaját.
- Ez igaz! - engedett előre. - azt elmondanád, hogy miért vagy ilyen udvarias? - fordultam felé.
- Megváltoztam az öt év alatt! Sőt lassan már hat. Amúgy is udvarias vagyok! - mosolygott büszkén. - de lehetek bunkó is!
- Jaj, csak azt ne! - tiltakoztam. Pár másodpercig kínos csend honolt köztünk.
- Remélem elleszel itt! Ha valami van csak sikíts és máris jövök! - lépett ki az ajtón.
- Hová mész? - léptem utána.
- A vendég szobába! - fordult felém.
- De hogy is! Nagy ez az ágy elférünk rajta! - húztam vissza a szobába.
Miután mindketten lefeküdtük az ágyra csak feküdtünk egymás mellett a hátunkon és éppen csak a vállunk ért össze. Végül is érzem John érzéseit és tudom, hogy mire gondol, de most nem érzek semmit. Ugyan az van az ő fejében mint az enyémben. A nagy semmi.
- Sokat gondolkodtam - kezdte. - a randikon. Pótolnunk kell. Ugyan is nagyon szégyellem magamat amiért nem hívtalak fel...
- Ezért már bocsánatot is kértél. - vágtam a szavába.
- A játékon kívül - folytatta mintha mit sem mondtam volna. - hiányzott valami a szabad délelőttjeimből. Nem tudtam, hogy mi az, de mikor ma megláttalak az ajtóban azonnal tudtam, hogy te vagy az. Hiányzott a kedves mosolyod és hangod. - állt meg egy pillanatra. - én azt hiszem, hogy első látásra beléd szerettem! - mondta komolyan. Nem válaszoltam rá, mert nem tudtam mit mondani, csak mosolyogva néztem tovább a krémszínű  plafont és hallgattam, ahogyan szakad az eső.
- Szóval, turnéztok még? - tereltem a témát.
- Valamikor még akad pár koncert itt-ott, de már nem sok. - sóhajtotta.
- És a rajongók?
- Már ők sem a régiek! Sokan írnak még a mai napig twitteren meg találkozni akarnak velünk, de már nekünk sincs olyan sok szabad időnk mint régen!
- És mikor volt utoljára koncertetek? - hülye kérdések sorozata ömlött ki belőlem.
- Riporter vagy?
- Nem! Csak kíváncsi! - mosolyogtam.
- Tavasszal volt az utolsó. Azelőtt mikor találkoztunk a kastélyban. Edward találta ki, hogy jó lenne egyet pihenni.
- Szóval Edward hibája, hogy újra találkoztunk? - fordultam felé. Akkor vettem észre, hogy könyökölve támasztja a fejét és engem néz.
- Nem, szó nincs erről! Neki köszönhetem hogy megtaláltalak. Sokszor voltam anyukádnál, hogy mondja mag, hogy hol vagy, mert tudtam, hogy ő tudja, de nem mondta meg. Sokszor voltam itt Londonban is a régi lakásodon, és Vanessa volt lakásán is, de ott sem voltál. - mondta.
- Sokszor gondoltam rád az öt év alatt. Sőt, mindig rád gondoltam mert mindenről te jutottál eszembe. Az első két év volt a legnehezebb. Szinte minden este sírtam és magamat hibáztattam. - néztem mélyen a szemébe. Látszódott benne a keserű szomorúság.
- Pedig én voltam a hibás! Én elhittem azt az ártatlan viccedet majd jobban beléd döftem azzal, hogy le ribancoztalak. Sajnálom! Soha nem mondanék ilyet! - tette a kezét az arcomra. és soha nem bántalak, ahogyan ő tette! - simította végig az arcomat. Keze puha volt és szinte égetett az érintése. De élveztem minden egyes másod percét.
- Azt hittem, hogy ő majd segít elfelejteni téged!  hunytam le a szememet.
- Tudom! Ezt már mondtad! - sóhajtotta. - én sem tudtalak téged elfelejteni! Igazuk volt! - húzta végig hüvelyk ujját az arcomon.
- Kiknek? - nyitottam ki a szememet.
- Mindenkinek. Anyának, apának, Kevinnek, Edwardnek, Vanessának, Liamnek. Mindenkinek aki azt mondta, hogy ne engedjelek el és maradjak melletted, mert mi ketten vagyunk egyek!
- Ki egészítjük egymást - folytattam. - ezt nekem is sokan mondták. Edward bár ellenezte, hogy újra együtt legyünk, de nem érdekelt mit mond!
- Ezért vagy most itt. - feküdt mellém. - olyan jó, hogy itt vagy! - suttogta a fülembe.
- Igen, elég furának érzem, hogy nem a srácokkal vagyok! - mondtam.
- Te mondtad, hogy szeretnél kettesben lenni!
- Igen tudom, de hiányoznak! - fordultam az oldalamra.
- Nekem is, de ez az este már csak a miénk! - csúsztatta a kezét az enyémre.
- Úgy érzem, hogy már nem sokáig! - ásítottam.
- Amúgy, milyennek érzed a kapcsolatunkat? - simította végig a kézfejemet.
- Jónak! Akár már holnap ide költözhetek. - motyogtam majd lehunytam a szememet. - persze csak ha akarod!
- Persze, hogy akarom! - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Holnap elmondom a srácoknak. - motyogtam fél álomból. - biztos örülni fognak! - bújtam közelebb Johnhoz.
- Ebben én is biztos vagyok! - tette a másik kezét az oldalamra. - szép álmokat! - suttogta majd éreztem ahogyan egyre melegebb és melegebb lesz John lehelete a homlokomnál és egy puszit ad rá. Talán ettől sikerült elaludnom.

Nagy dörrenésre ébredtem fel és arra, hogy korom sötét van. Még az utca fénye sem világított be. Kipattantam az ágyból és az ablakhoz léptem. Odakint is sötét volt. Bizonyára egy villám okozott áram szünetet. John nem volt az ágyban. Mindig is féltem az ilyen időtől és a sötétben, ahogyan most is. Szinte rohantam az ajtóhoz, hogy kijussak erről a félelmetes helyről és meg találjam Johnt. Ilyenkor tud Ő is egyedül hagyni. Feltéptem az ajtót és ijedten léptem ki rajta.
- Jenna - szólított meg John. Felé fordultam és szinte a nyakába ugrottam. - óvatosan! - tartotta félre a gyertyát.
- Egyedül hagytál! - motyogtam a nyakába.
- Csak gyertyákért mentem! - simította végig a hátamat.
- Akkor is! - motyogtam.
- Menjünk le! - fogta meg a kezemet majd lehámozott magáról. A lábaim még mellette is remegtek. Mikor a leértünk megdermedtem és csodálkozva néztem körbe a nappaliban.
- Ez-ez-ez. Hogy? - néztem a mécsesekre amik egy utat alkottak a konyha felé.
- Tudtam, hogy jönni fogsz ezért miután elaludtál akkor csináltam. - mosolygott majd elindult a konyha felé. - ezért készültem!
- Várj meg! - mentem nagy léptekben utána.
- Hunyd le a szemedet! - állított meg a konyha ajtóban.
- Nem! - gyerekeskedtem.
- Kérlek!
- Nem, mert félek! - motyogtam.
- Nem fog semmi történni! - mondta biztatóan. - bízz bennem!
- De ha neki vezetsz a falnak! - hunytam le a szememet.
- Nem állt szándékomban! - kezdett befelé vezetni a konyhába. Nem tudtam, hogy mire készül és, hogy mi vár rám, de az biztos, hogy kaja van a közelben.
- Kinyithatom már? - kérdeztem izgatottan.
- Mindjárt! - tolt arrébb egy kicsit. - na most! - mondta mögöttem. Lassan és bizonytalanul nyitottam ki a bal majd a jobb szememet. Az ebédlő asztal szépen volt megterítve és két álló gyertya tartó volt rajta.
- Hát ez valami... - mondtam csodálkozva.
- Nem tetszik? - kérdezte szomorúan.
- Még nem fejeztem be a mondatot. - motyogtam. - ez valami gyönyörű!
- Akkor üljünk le! - indult az asztalhoz. Fura nekem az a mai este.
- Te most akarsz enni?- mentem utána.
- Igen!
- Ilyenkor sokat hizlal  - léptem az asztal mellé. John kihúzta nekem a széket, majd megvárta míg leülök és ő is leült a saját székére.
- Pedig még kellene még híznod! A baba érdekében.
- És utána, hogy fogom leadni?
- Tudok egy jó módszert rá! - mosolygott. Tudtam, hogy mire gondol és az nem a futás volt.
- Veled aztán soha többet! - morogtam.
- Miért is? - tett a tányéromra egy combot.

- Két okból is! Az egyik az hogy biztos, hogy teherbe ejtenél,  a másik meg az, hogy az első pár hónapban csak együtt lennénk minden este.
- És az baj lenne? - kérdezte kisfiúsan.
- Ne legyél már olyan mint a fiúk! Ők is mindig vissza kérdeznek!
- Csak az én fiaim! - mosolygott büszkén.
- Na ne mond! - vágtam le egy kisebb szeletet a combból.
- Na de most baj lenne vagy sem?
- Mármint mi? - tettem a számba a csirkét.
- Az, hogy újra gyereket várnál tőlem?!
- Nem annyira, csak az, hogy nem tudnék ellenállni neked és egész nap csak szeretkeznénk és nem a gyerekekkel lennénk! - nyámmogtam.
- Ezért vannak a nagyszülők! - mosolygott. Csak könyökölt az asztalon és engem nézett.
- Majd teljes négy hónapig náluk lennének! Kizárt dolog! - morogtam. - de most is alig tudom megállni magam.
- Már megvolt az utolsó "takarításod"! - mosolygott.
- Attól még rád indulhatok nem? - tettem le a villát. - ez a csirke bűn rossz!
- Még mindig nem tudok olyan jól főzni mint te! - motyogta. - ezért készültem valami mással! - állt fel. Azt hittem, hogy elveszi előlem a csirkét és fagyival vagy valami édesességgel kínál meg. De e helyett valami teljesen más történt. Mellém állt, majd térdre ereszkedett. Nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy mi fog következni.
- Tudom, hogy tudom, hogy mit fogok kérdezni. Ezért nem is húzom az időt! - tartotta maga elé a is fekete ékszerdobozt. - leszel a feleségem? - nézett a szemembe közben kinyitotta a dobozt. Köpni nyelni nem tudtam. Gyönyörű volt a gyűrű és romantikus a hely meg a pillanat is. Hülye lennék ha most elutasítanám.

- Nemet is mondhatsz. Nekem mindegy, de én akkor is veled leszek.
- Nem mondok nekem! Inkább egy igent. - mosolyogtam. - tönkre fogom tenni az életedet! - nyújtottam elé a bal kezemet.
- Már tönkre tetted! - húzta föl mosolyogva a gyűrűt.
- Akkor most megpróbálom helyre tenni! - térdeltem le elé, majd csókolni kezdtem. Kezemet lassan csúsztattam a tarkójára és minden egyes porcikámat hozzá nyomtam. Éreztem ahogyan megremegnek az ajkai. Váratlanul érte a reakcióm. Eluralkodott rajtam a hormon szintem. Éheztem az ajkaira mint egy ragadozó. Régen csókoltam meg ilyen szenvedélyesen. Éreztem, hogy szinte már falom az ajkait, de ezt nem érdekelte se őt se engemet. Nem viszonozta, mert ezt a támadást nem is lehetett. Keze a hátamon járt fel s alá biztatva, hogy ne álljak le, de csalódnom kellett mert elhajolt tőlem.
- Csináljunk egy törvényt magunk között! - mondta ziháltan.
- És mi az? - kérdeztem kíváncsian.
- Hogy a nászéjszakáig nem fogunk szeretkezni! - mondta.
- Ezt kifogjuk bírni? - kérdeztem meglepődve, majd kezemet a mellkasára csúsztattam.
- Biztos, hogy nem, de ha miután megszületett a kislányunk összeházasodhatnánk! - mosolygott.
- Ha-ha-ha! Kizárt! Akkor érdemli a legtöbb törődést a baba. Meg amúgy is fáradtak leszünk én meg úgy fogok kinézni mint egy tehén. Inkább úgy mint most! Lógni fognak a melleim meg... - folytatni akartam a magam szekírozását, de John nem hagyta. Egy lágy puszit adott az ajkaimra.
- Akkor majd várunk egy kicsit! - mosolygott.
- Fáradt vagyok! Aludjunk! - álltam fel. Egy magasságba kerül a hasam és John feje.
- Jó éjt kicsike! - suttogta majd egy puszit adott a hasamra.
- Most éppen nem alszik! Mocorog mint mindig! - mosolyogtam.
- Menj aludni! Majd megyek utánad! - állt fel.
- Majd holnap eltakarítunk, John! - mondtam.
- Honnan tudod, hogy takarítani akartam? - nézett rám kérdően.
- Tudom, hogy mire gondolsz! - mosolyogtam.
- Akkor most mire gondolok? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Ha te azt tudnád! - hajoltam a füléhez. - ilyen perverzségekre nem illik gondolni várandós nő közelében, mert megérzi! - suttogtam kéjesen a fülébe.
- Mert mire gondoltam?
- Az ágaskodó nadrágodra! - néztem lefelé.
- Hoppá! - morogta. - de ezen csak te segíthetsz!
- Majd a nászéjszakánkon. Remélem addig ki bírod! - mosolyogtam, majd elindultam kifelé. - jó éjt, John!
- Vá-várj már! - húzott vissza. - így nem fekhetek le! - fordított meg. Szeretem ilyen téren kínozni.
- De a törvényünk, John! Azt nem szeghetjük meg! - lépte egészen közel hozzá, majd az ajkaimat pár miliméterre tartottam az övéitől.
- A saját törvényeinket megváltoztathatjuk! - morogta.
- De én, vagyis mi, fáradtak vagyunk! - fordultam meg.
- Eddig egyetlen egy szexet sem utasítottál vissza!
- De most igen! - indultam ismét kifelé.
- Egy különleges estét adnék neked! - karolt át hátulról. - tudom, hogy te is akarod! - morogta a fülembe, majd magához szorított.
- Olvasol a gondolataimban? - nyögtem.
- Pont úgy ahogyan te!- kezdte puszilgatni a nyakamat.
- De legyél romantikus és nagyon gyengéd, ahogyan egész éjszaka! - nyögtem.
- Igen is Miss Andrews... - kapott fel a karjaiba majd elindult velem felfelé...

46. rész: Bukta

következő rész nem tudom mikor várható, de lehet a hétvégére összedobok egyet. Ha valami elírás van benne legyetek elnézőek. :D
Ja és a fejlécete ne nézzétek! :D

Egy újabb nap mikor mi hárman együtt tarthatunk egy igazi "csajos" délutánt. Gabi, Vanessa és én. A három házi asszony és fantasztikus anya újra összeülnek pókerezni Titokban ülünk össze, mikor nincs itt John és Edward és a másik két ördög fióka. Boldogítsák az apjukat ilyenkor amikor  pont nyerésre állok.
- Tessék egy drill! - csaptam le a lapjaimat Gabi elé.
- A francba megint te nyertél! - morogta.
- Ilyen a szerencse! - húztam magam elé a zsetonokat.
- Na akkor még egy leosztás! - mondta Gabi.
- Na várj! Vic már éhes! - mondta Vanessa.
- Igen már Nick is kezd! - nézett Gabi a mozgolódó csecsemőre.
- Ó, de jó! - könyököltem az asztalra.
- Ők még követelnek minket! -mondta Gabi.
- Ő is követel még engem! - álltam fel majd a hasamra mutattam. - amúgy Edward hol van? - kérdeztem Vanessától.
- Nem tudom! - motyogta. - biztos jól érzi magát. A múltkor is vigyorogva jött haza.
- Hát ha egy bombázóval hetyeg! - mondta Gabi.
- Edward nem olyan!
- Nem gondoltál még arra, hogy esetleg... elég sokszor nincs itthon! - néztem Vanessára, aki Vickel küszködött.
- Nem mert én nem gondolok ilyenekre, mert Edward nem csalna meg engem soha! - mondta mérgesen.
- Már dühös vagy szóval gondoltál már rá! - mondta Gabi.
- Jó igen... - sóhajtotta.
- De most komolyan mit csinálhatnak Johnnék is? A srácok mindig vigyorogva meg " fú ezt nem szabad elmondani a mamának" jönnek haza. Azt hiszik, hogy nem hallom mit sutyognak. - mondtam.
- Lehet hármasban pókereznek, mint mi. - mosolygott Gabi.
- Nem mert nem tudnak kártyázni! - mondta Vanessa.
- De North tud! Hány napja tűnik el csak úgy Edward?
- Úgy két hete! - mondta Vanessa.
- Igen, körülbelül. John lemondta a randikat. - mondtam, majd a szám elé kaptam a kezemet. Ezt nem kellett volna nekik megtudniuk.
- Szóval te Johnnal randizgatsz? - vigyorgott Vanessa. A fejem egyre vörösebb és vörösebb lett.
- Te ranzigatol Johnnal? - nézett rám Gabi.
- Igen! - motyogtam.
- Na mesélj! - hajolt közelebb. - ugyan olyan jó segge van? Ugyan olyan helyes?
- Szállj le róla, Ő az enyém! Amúgy meg igen olyan kő kemény segge van mint régen. De csak randizgattam mert lemondta a randikat. Mindig Ő hívott el.
- Lehet azt várj, hogy te hívd! - mondta Gabi.
- De lehet tényleg pókereznek. - ültem le.
- Mondom, hogy nem tudnak, meg amúgy is hol játszanának? - mondta háttal Vanessa.
- Nálunk biztos nem mert North soha nem viszi haza a haverjait. - morogta Gabi.
- Akkor John házában! - mondtam tátott szájjal. - elsőnek felhívom, hogy nem-e randiznánk egyet. - vettem elő a telefonomat
- Aztán semmi feltűnő! - mondta Gabi.
- Olyannak ismersz? - tárcsáztam John számát.
- Olyannak hát! - vigyorgott. Megforgattam a szemeimet, majd felálltam és a fülemhez tartottam a telefont. Csöngött vagy harmincat, nem vette fel. Kisétáltam a nappaliba és hívtam egy taxit.
- Hová mész? - lépett ki Vanessa a konyhából.
- Nyomozni! - húztam a cipőmet. - majd, ha sikerrel járok hívlak. - vettem fel a kabátomat. - majd jövök, vagy jövünk! - nyitottam az ajtót.

Egész úton a házig azon reménykedtem, hogy ne csináljon semmi butaságot John. Mármint egy másik nővel. Szét szakadnék belülről és megőrülnék és diliházba kerülnék. Igaz, hogy nem rég óta randizgatunk, de tudok minden egyes lépéséről és múltjáról jelenéről és a jövőéről és szeretem bármi is történjen.
Sok mindenen keresztül mentünk már. Én hagytam el. Ő hagyott el. Új életet kezdtünk, de nem vállt be. Titokban jártunk össze, majd majdnem megöltek e miatt. John meg mentette az életemet és ezért elhagyott, ami mély depresszióba kényszerített. Röviden ennyi a mi kis történetünk, de végül mindig egymás karjaiban kötöttünk ki.
Izgatottan szálltam ki a taxiból. A konyha ablakán fény szűrődött ki ezért úgy gondoltam, hogy besurranok és hallgatózok egy kicsit. Amikor oda értem az ajtóhoz John mondata csengett a fülembe. " Legközelebb gyere be. Szinte már itthon vagy". Halkan céloztam meg  konyhát. Megálltam az ajtó mellett és sunyin néztem be. A csodálatos fehér márványos pultnál ültek - amit mindig is csodáltam, hogy milyen gyönyörű - John pedig a másik oldalon állt. North és Edward is ott volt plusz még két ismeretlen.
- Áh nyeretem! - ordította az egyik.

- Már megint. - dőlt hátra a másik. Ha jól láttam Steven volt az.
- Na én még egy kört aztán megyek, mert Gabi biztos hiányol már! - motyogta North.
- De, hogy hiányol. Ők is pókereznek csak nem zsetonban! - osztotta a lapokat John. - nem mertnek igazi pénzben játszani.
- Ezt most úgy mondod, mintha tudnának. - nevetett fel Edward, majd pacsiztak egyet Johnnal. Ezt meg honnan tudják?
- Honnan tudjátok, hogy játszanak? - kérdezte North. A szívemből szólt.
- Stev mondta! - morogta Edward.
- A múltkor láttam egy kikandikáló Pikk ászt a fiókból. - mondta Steven.
- Fura dolgokat már én is láttam . mondta Edward. - például azt, hogy Jenna rendkívül rendmániás. - motyogta.
- Igen az! Kitakarította a házunkat és még a boxereimet is kivasalta. - mondta North.
- Legalább tiszta lett a házatok. Nem pedig szemét domb maradt. - mondta John.
- De nem az a baj, hogy takarít, hanem hogy hiper gyorsasággal végzett a házunkkal. - tette hozz North.
- Két hete latunk itt, de már a negyedik napon nem láttál egy dobozt sem! - mondta John.
- Ó nekem lenne ilyen feleségem, fizetném, ha takarítana! - mondta az ismeretlen. Nagyon ismerős hangja volt.
- És nem csak a takarításban jó! - mondta John. Jellemző, hogy erről dumálnak.
- Ó apám, te aztán megfogtad az Isten lábát! - mondta. Akkor néztem be amikor nyújtózott egyet. Pont láttam az arcát.
- Aztán nem annyira jó. - mondta szomorúan John. Mi van??
- Mi az, hogy nem jó? - háborodott fel Edward. - hányszor megbocsátott már? Te meg hányszor vágtad át?
- Sokszor, de... - kezdett bele.
- Te átvágtad azt az Isten adta teremtést? - kérdezte Liam.
- Jó inkább játszunk! - mondta Steven. - nekem színem van!
- Nekem nincs semmim! - mondta John.
- Ahogy feleséged sem! - mondta Edward. Hozzá képzeltem egy bizonyos arcot. - nekem sorom van.
- Nekem sincs semmim! - mondta North.
- Ó akkor megint én nyeretem egy pókerrel! - mondta újongva Liam.
- Elnyered az összes pénzemet! - mondta John.
- Játszunk valami nagyobb összegben! - kezdte Edward. - ha John megint veszít...
- Ne már...
- Várj még nincs vége! - mondta ördögien Edward. Mire belekezdett volna megcsörrent a telefonom. Máskor mindig némán van...
- A francba! - morogtam. Előkaptam a telefont majd kinyomtam. Nem akartam előbújni a fal mellől.
- Jenna, bújj elő! - mondta kedvesen Jonh.
- Nem harapunk! - mondták a többiek. - A kezembe temettem az arcomat. Még ezt sem tudom rendesen megcsinálni.
- Gyere már! - rántott el a faltól Liam.
- Te engem ne rángass! - morogtam majd a pultnál ülőkre néztem, akik ijedten néztek vissza. - most mi van?
- Te nyomozol utánam? - kérdezte John
- Nem utánad! Utána! - mutattam Edwardre.
- Utánam? - mutatott magára Edward.
- Igen mert Vanessa nem tudta, hogy hová járkálsz el ilyen sűrűn!
- Legalább most megtudtad, hogy titokban pókerezünk. - mondta Liam.
- És Gabi ideges? - kérdezte félénken North.
- Igen. Azt mondta, hogy ha haza mész megfojt! - hazudtam.
- Jézusom! - pattant fel a székről.
- Ennyire félsz tőle? - mosolyodtam el.
- Már menni akart! - mondta Steven.
- Ha hamarabb haza érsz mint ő, semmit sem fog csinálni. Főleg ha egy kiadós szexet adsz neki. - mondtam. Mindenki elcsendesedett és kérdően nézett rám. - most mi az? Ilyen a terhesség! - mentem közelebb.
- Nagyon jól tudjuk, hogy milyen a terhesség! - mondták kórusban.
- Akkor meg ne nézettek így! - mondtam.
- Ezt ne mond el Vanessának! - kérte Edward.
- Meg Gabinak se! - mondta North.
- Ha már itt tartunk Jennának se! - mosolygott John.
- Tényleg te miért nem tudod felvenni a telefont? Egyáltalán hol vannak a srácok? - kérdeztem idehesen.
- Most jön a hormon zavar! - suttogta a többieknek Liam.
- Csitt legyen! - mutattam az újjammal.
- ÉS azon belül, hogy majd hívlak mit értsek? - folytattam.
- Hívni akartalak, de ezt ne most beszéljük meg! - suttogta John.
- De most! Vannak még rajtunk kívül hárman akik bizonyítják, hogy igazam van vagy sem! - léptem közelebb hozzá.
- Játszottunk na... - morogta.
- És nekem meg nem szóltatok volna? - fordultam a többiek felé.
- Most van új leosztás! - mondta Liam. - de csak ha tudsz játszani!
- Meg akkor, ha nem mondod el a csajoknak! - mondta North.
- Tőlem aztán azt sem tudják meg, hogy itt voltam. Játszani viszont tudok, de azt hiszem beszállok John mellé.
- Ó igen és van egy feltétel! - vigyorgott Edward.
- És mi az? - kérdeztem.
- Ha John megint veszít. Meg kell kérnie a kezedet! Köztünk csak neki nincsen felesége! - mondta Edward.
- Ó azt akkor nem szabad hagyni! - ráztam meg a fejemet.
- Mi? Nem akarsz hozzám jönni? - fordított maga felé John.
- Soha a büdös életben nem fogom elkövetni ezt a hibát! - mondtam vigyorogva.
- De elfogod! - vette fel mérgesen a lapjait John.
- Mintha már most házasok lennétek! - mondta North.
- Amúgy Jenna, te kitől vagy terhes? - kérdezte Liam. Kérdően néztem rá, majd elmosolyodtam.
- Nem tudom! - sóhajtottam, majd Johnra néztem. Lehervadt az arcáról a mosoly. Kíváncsi volt, hogy bedől-e még egyszer ennek a viccnek.
- Más hülye nem feküdne le vele! - motyogta.
- Mert te többször is voltál olyan hülye! - morogtam.
- Na játszunk már! - mondta Liam.
- Leszek is olyan hülye! - emelte a tétet John.
- Arra nem kéne emelni! - súgtam oda neki.
- Félsz, hogy veszítek? - hajolt közelebb.
- Bevallom nem. Csak az, hogy sok pénzt adsz oda nekik. - motyogtam.
- Van még ott ahonnan ez jött! - vigyorgott.
- Dobd el! - parancsoltam.
- Én játszok! - tartotta a tétet, majd feljött az utolsó lap és mindenki meg mutatta a lapjait. Természetesen Johnnak voltak a legrosszabbak.
- Én mondtam! - morogtam. Vártam míg össze keverik a lapokat majd mikor Johnnak osztottak a lapokat elvettem előle azokat.
- Hű John, az asszony bekeményít. - mondta Steven.
- Talán jobban tudok játszani! - vigyorogtam majd a lapokra néztem. Egy percre sem gondoltam azt, hogy eldobjam-e a lapjaimat, ugyan is két ász volt nálam, ami nagyon jó.
- Na Jenna, emelsz vagy dobod? - kérdezte Liam.
- Legyen All-in! - toltam be a maradék pénzt ami nem volt túl sok. Liam tátott szájjal nézett. A többiek nem tartották a tétet és eldobtál a lapokat., csak Liam tartotta magánál.
- Na miaz Liam? Tartod vagy nyertem? - vigyorogtam.
- All-in! - rakta be az összes eddig megnyert pénzét.
- Ez biztos jó öltet volt? - suttogta John.
- John te egyáltalán tudsz játszani? - kérdeztem fennhangon.
- Eddig mindig veszített. - fordította fel Liam a lapjait. Egy király és egy tizes volt nála. Aki nem tudná ezek nagyon rossz lapok az enyémekhez képest.
- Hát nálam csak ez van! - tettem le az egyik ászt. - na meg ez! - tettem le a másikat.
- És most nyertél? - kérdezte John.
- Kiejtett! - mondta rémültem Liam. - Ilyen még nem volt, hogy behúznak egy All-in-be és kiejtenek!
- Eddig mindig ő vitte a pénzt! - mondta Edward.
- Jó a pókerarcod! - mondta Liam. - John te hülye leszel, ha egy ilyen lehetőséget elszalajtasz! Elkell venned feleségül! - parancsolta.
- Rajta vagyok a szeren! - mosolygott John.
- Szóval játszunk! - húztam maga elé a pénzt!
- Ezt nem mondod el nekik! - állt fel Edward és North.
- Ti hová mentek? - kérdeztem csalódottan. Azt hittem, hogy most majd meg mutathatom, hogy milyen jó vagyok a pókerben.
- Már kilenc és vár ránk a család! - mondták. - majd a srácokra vigyázunk! - mondta Edward.

Lassan léptek ki a házból a vendégek vagyis az ellenfelek. Szinte egymás után. Liam volt az utolsó aki távozott.
- Elvitted az összes kéz pénzemet! - morogta mikor kilépett az ajtón. - azt hittem, hogy gazdagként fogok innen távozni, mert a Jedward mindig mindig pénzt hozott.
- Majd jössz legközelebb és vissza nyered! - mosolyogtam.
- Majd akkor én játszok! - mondta John.
- Na jól van fiatalok. Jó szórakozást! - indult a kocsija felé.
- Nem lesz szórakozás! - motyogtam.
- Szerintem tudja! - csukta be az ajtót John.
- Nekem már... - kezdtem bele, de John maga felé fordított.
- Szeretnék bocsánatot kérni az elmúlt két hét miatt. Sajnálom, hogy nem hívtalak el randizni, de... - csak úgy dőltek belőle a bocsánat kérő mondatok. Nem figyeltem, hogy mit mond! Mindig elvarázsol a zöld csillogó szemeivel, ami most sem volt másként. Csak követtem szeme tekintetét és figyeltem, hogy mit reagál.
- Szóval... figyelsz te rám? - kérdezte.
- Persze és megbocsátok! - mosolyogtam majd tekintetem az ajkaira tévedt. Próbáltam erősen koncentrálni a szemeire, de nem ment. A másik gyengém rajta az az alsó telt ajka.
- Soha nem fogok még egy ilyen hibát elkövetni! - ölelt magához.
- Nem is engedem! - tettem a hátára a kezemet, majd a fejemet a mellkasára hajtottam. Jó érzés volt újra így ölelni.
- Hát akkor takarítsunk! - húzódott el tőlem. Nem akartam újra elengedni ezért vissza húztam magamhoz.
- Ne! - bújtam hozzá. - rá ér! - hunytam le a szememet. Olyan érzés volt mintha egy nagy macit ölelgetnék, amit vissza kell adni a gazdájának. De Johnnak nincsen gazdája.
- Ez az ölelés felül múlhatatlan. - hajtotta a fejét a vállamra. - erre éheztem már rég óta. - suttogta. - egy ilyen ölelésre Tőled!
- Mert ez milyen ölelés? - motyogtam fél álomban.
- Különleges és szeretettel teli. - mondta.
- Akár csak a tiéd! - bújtam még jobban hozzá. Ringatni kezdett, ami szinte álomba kényszerített. - nem akarok haza menni! - sóhajtottam. Olyan csönd volt a lakásban, hogy hallottam ahogyan szakad az eső.
- Nem muszáj! Van itt hely! - mondta.
- De a gyerekek! - mondtam mikor csörögni kezdett a telefonom. Kikaptam a zsebemből és továbbra is John mellkasán pihentetve a fejemet vettem fel a telefont.
- Haló - szóltam bele.
- Mikor jössz? - kérdezte Vanessa.
- Nem tudom! - sóhajtottam miközben beszívtam John erős parfümjét.
- Johnnál vagy?
- Nem!
- Akkor?
- Jó helyen! - motyogtam. - na meg álmosan. Vigyázzatok a gyerekekre! - nyomtam ki a telefont.
- Akkor maradsz? - kérdezte John.
- Azt hiszem ma itthon alszok...

45. rész: Ismét elölről

MEGLEPETÉS!! Már annyira hiányzott az írás... de családi gondok miatt nem tudtam hozni új részt. Amint megírom az új részt hozom nektek! :D Számítsatok még sok-sok részre mert van még ötlet a tarsolyomban. :3
Jó olvasást :D


Lehet nem kéne ilyen sokszor ide járnom. Bár végül is nem olyan rossz mindennap újra és újra orgazmusok sorozatán átesni. Túl sokszor csináljuk egy nap. De nem bánom.
Két hete folyamatosan jövök "takarítani". Szerencsére Edward bedőlt nekem. Tudom, hogy mit gondol erről, de azt mondtam, hogy nem adom többször oda magamat Johnnak és uralkodok magamon.
- Ó, szia! - nyitotta ajtót John. - legközelebb gyere be! Szinte már otthon vagy! - morogta közben végig nézett rajtam.
- De áll egy elég fura kocsi a házad előtt. - léptem beljebb.
- Nekem valami más áll a nadrágomban! - csapta be az ajtót majd elkapta a derekamat és magához rántott. Faldosni kezdte a nyakamat.
- John! - nyomtam el magamat tőle. - nem gondolod, hogy le kéne állnunk? - léptem el előle.
- Miért kéne? - lépett utánam.
- Mert már van egy kicsi hasam és kényelmetlen. - hátráltam.
- Majd behúzod! - lépett közelebb.
- Majd nem indulsz be rám! - léptem hátra majd neki ütköztem a kanapénak.
- Majd nem akarsz leállítani! - motyogta majd magához rántott.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk? - léptem el előle. Paráztam, hogy tényleg valami baja esik a babának.
- Már megint? - jött utánam.
- D ez most másabb lenne. Öt évet kihagytunk. Nem tudjuk, hogy mi történt a másikkal olyan sok idő alatt. - mentem hátra még mindig.
- Igaz, de ez csak sima szex! - egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomott. Leguggolt, majd felrántotta a pólómat. - tényleg van egy kicsi hasad. Puszilta meg az alhasamat.
- És nagyobb lesz! - motyogtam összeszorított szemmel. Próbáltam vissza fojtani a kitörni akaró nyögést.
- Tudom! - puszilta meg feljebb a hasamat.
- Nem érek rá sokáig! - nyögtem beadva a derekamat. A mellemet célozta meg, majd megharapta ezt. Szerencsére a melltartó szivacsa felfogta éles fogait. Hirtelen felállt és a fülemhez hajolt.
- Tudtam, hogy megadod magadat. - puszilta meg a nyakamat, majd áttért az ajkaimra. Lágyan kezdte harapdálni őket, majd lassan tolta át a nyelvét a számba. Harcra hívott amit nem tudtam vissza utasítani. Lágyan haraptam rá nyelvére, mire jobban munkához látott. Halkan kezdtem nyögdécselni.
- Beindultál... - szakadt el tőlem.
- Nem csinálhatnánk valami más helyen? - lihegtem miközben a tökéletes arcát vizsgáltam.
- Kanapé? - nézett maga mögé.
- Nem! - fordítottam vissza a fejét. - az már volt!
- Akkor hol? - hajolt közelebb.
- Egy kényelmes ágy? - simítottam végig az arcát.
- Hát legyen! - markolta meg a fenekemet, majd az ölébe vett és elindult velem felfelé.


Egy héttel később!

Egy nagy szendvics utolsó falatjait ettem, mikor Vanessa idegesen lépett be a kezében Victoriával. Mérgesen járkált fel s alá. Már szédültem, ahogyan néztem mit csinál.
- Nem szédülsz? - kérdeztem.
- Nem! - morogta majd rázni kezdte Victoriát, aki torka szakadtából ordítani kezdett. - hallgass már! - kiáltotta.
- Add ide! - álltam fel majd oda sétáltam hozzá. Kivettem a kezéből és lassan kezdtem ringatni. - meg etetted már? - kérdeztem nyugodtan.
- Igen, de nem szopizott túl sokat! - mondta kétségbe esetten.
- És kínáltad még? - néztem rá. Csak megrázta a fejét. - ilyenkor többször meg kell, azért hisztizik! - mosolyogtam Victoriára, aki elcsendesedett. Venessa közel sétált hozzám, hogy elvegye a babát. - és figyelj, ha bármi van vagy tanácsra van szükséged van csak szólj! - adtam a kezébe Victoriát.
- Köszönöm! - suttogta, majd elment. Úgy döntöttem, hogy pihenni kellene már egy kicsit. Nagyot sóhajtottam majd elindultam a szobám felé ami csak ideiglenesen volt az enyém. Azon gondolkodtam, hogy John mit csinálhat a gyerekekkel, miközben az ő ideiglenes szobájuk előtt sétáltam el. Fura beszélgetésbe csöppentem.
- És apu, összefogtok házasodni?
- Igen össze és boldogok leszünk együtt!
- És mikor?
- Nem sokára.
- És szereted a mamát?
- Tetőtől talpig. Mindennél jobban szeretem! - összeszorult torokkal hallgatóztam.
- És minket szeretsz?
- Igen! Titeket is nagyon szeretlek! - mondta John. Hallattszódott a hangján, hogy elmosolyodott.
- Minket vagy a mamát szereted jobban? - ez biztos Jeremy volt.
- Hát... Azt mondtam, hogy a mamát mindennél jobban szeretem, de titeket még nála is jobban szeretlek. - mondta John. Éreztem, hogy valami kifog belőlem törni és az a sírás. Nem tudtam visszafojtani. Az érzelmek eluralkodtak rajtam. Hallottam ahogyan nyílik az ajtó. Nem akartam, hogy a srácok megint így lássanak. Elég volt nekik az a múltkori. Elfordultam és a kezembe temettem az arcomat. Olyan szépen beszélt a srácokkalés igaz szavakat mondott nekik. Bár a házasodód nem tartam időszerűnek.
- Jól vagy? - fogta meg a vállamat majd magához fordított.
- Igen csak... - zokogtam.
- Csak mi? - vette el a kezeimet az arcomról.
- Nem tudom! - kezdtem még jobban sírni. Kezét a hátamra rakta és magához ölelt, majd simogatni kezdte a hátamat. Fejemet a mellkasába nyomtam és csak sírtam és sírtam. Kijött minden fájdalom, ami az elmúlt években történ. Végre kisírhatom magamat.
- Hallgatóztál, igaz? - suttogta.
- Igen, de teljesen véletlen volt. - motyogtam.
- Minden szó igaz volt és szívből jött. - mondta halkan.
- Tudom! - szipogtam. Kezdtem meg nyugodni, ahogyan hallottam John nyugodt szív verését.
- Nem akarsz egyet randizni? - hajolt el tőle m majd felemelte a fejemet.
- Meg akarsz dönteni? - kérdeztem kislányosan.
- Nem, de hogy is! - rázta meg a fejét. - csak már régen beszélgettünk meg ettünk együtt egy jót. - mosolygott.
- Nem is tudom!
- Nem muszáj pont ma! -mondta.
- Nem tudom, hogy ráérek-e. Esetleg holnap?
- Nekem meg felel! - mosolygott.

Még az nap este!

Izgatottan készültem az első randinkra. Lehet túl korai, bár már jól megérdemeljük egymást. Egy hét szünet jól jött. Hiányzik már a perverzkedése és a kedves szavai, na meg a hülyeséget.
A fürdőszobában álltam a tükör előtt és enyhe sminket vittem fel az arcomra.
- Neked randid lesz? - állt mellém Vanessa.
- Igen! - mosolyogtam miközben a szájfényemet vittem fel.
- És kivel? - kíváncsiskodott.
- Titok! - csavartam vissza a kupakot a szájfényre.
- John az?
- Nem! - igazgattam a hajamat. Leengedve szerettem volna, ahogy az első "randinkon".
- Jó képű?
- Nagyon is! Sőt... hmmm... - morogtam.
- Ismerem? - kérdezte mikor John dudált egyet.
- Lehet! - fordultam felé.
- Vigyázni kéne a gyerekekre?
- Ha megtennéd! - indultam kifelé.
- Mikor jössz? - jött utánam.
- Legkésőbb kilenc! - akasztottam le a kabátomat.
- Aztán vigyázz! - kiabálta.
- Szoktam! - nyitottam az ajtót. - puszi pá! - léptem ki az ajtón, majd mosolyogva indultam a kocsi felé. Kinyitottam az ajtaját majd beszálltam mellé.
- Szia! - mosolygott. - gyönyörű vagy!
- Köszönöm! - mosolyogtam vissza rá.
- Hová menjünk? - kérdezte.
- Egy jó helyre! Ami nem hizlal! - csatoltam be a biztonsági övet.
- Pedig kéne.
- Már felszedtem két és fél kilót. Szóval az már jó és nem kéne több.
- Akkor tudom, hogy hova menjünk! - taposott bele a gázba. - amúgy hogy telt a napod?
- Alapvetően jól! Nagy részt a fiúkkal voltam...
- És ők, hogy vannak?
- Jól, csak kezdik újra hiányolni az apjukat. - sóhajtottam.
- Újra? - kérdezte.
- Igen, már hasonlón. Nem engedelmeskedtek nekem...
- Oh, eltudom képzelni milyen lehetett. - mondta. - amúgy nehéz velük?
- Nem annyira, csak néha rosszak, de melyik gyerek nem?
- Ez természetes. Emlékszek mikor én és Edward voltunk ilyenek...
- És ki azaz Edward? - túrkálok már egy kicsit a lelki világában. Tudom, hogy rosszul esik neki, hogy le ordította Edward a fejét.
- Ő az iker testvérem, akivel egy kicsit most... sóhajtotta.
- Akivel? - akartam, hogy kimondja és halljam a fájdalmát.
- Összevesztem, de majd kibékülünk... morogta.
- Mikor érünk oda? - tereltem a témát.
- ööö... most! - állította le a kocsit. Kinéztem az ablakon és a volt fagyizónál állt meg ahol most étterem van.
- Mi történt a fagyizóval? - fordultam John felé, de már nem volt a kocsiban. Az ajtót nyitotta ki nekem. - nem tudtam, hogy ilyen udvarias vagy!
- Mint mindig! - mosolygott.
- Amúgy mi lett a fagyizóval? - kérdeztem.
- Semmi.
- Akkor hol van?
- Ott van. - mutatott a másik oldalba.
- De nem itt volt? - mutattam az étteremre.
- Nem mindig is ott volt, csak a mellette lévő éttermet zárták be. - indult át az úton.
- Akkor már hülye vagyok. - indultam utána.
- Nem, csak rosszul emlékszel.
- Soha nem volt jó hosszú távon a memóriám. - léptem mellé. - egyáltalán te kivagy?
- John vagyok és egy randin vagyunk.
- Ó tényleg? - léptünk fel a járdára.
Egész este hülyéskedtünk és cikiztük egymást, ki hogy néz ki. Jókat nevettünk egymáson, miközben egy kisebb kehely fagyit ettünk. Sajnos hamar mennünk kellett mert zárták a fagyizót.

Mikor megállt Edwardék háza előtt még csak fél kilenc volt. Nem akartam még elbúcsúzni tőle. Túl jól éreztem magamat vele.
- Hát akkor...
- Még csak fél kilenc van. A srácok kilenckor felszenek és még rá érek!
- Tehát milyen volt az estéd?
- Jó! Nagyon jó! Túlságosan is jó! Tarthatnánk több ilyet is.
- Randizzunk többször?
- Igen, csak fura ezt kimondani!
- Igen mert mindkettőnknek van gyereke.
- Neked van gyereked? Nem is említetted.
- Igen, ikrek! Jeremy és Eathon.
- Az enyémeket is úgy hívják. Milyen véletlen egybe esés. - mosolyogtam, majd egy nagyot ásítottam. - jobb ha megyek. - csatoltam ki a biztonsági övet.
- Majd hívlak!
- Rendben! - nyitottam ki az ajtót, majd hirtelen vissza fordultam és a füléhez hajoltam. - köszönöm az estét. Jó éjt! - adtam az arcára egy puszit kiszálltam és vigyorogva mentem be a házba...

44. rész: Locked out of heaven

Eltekintve a komi határtól hoztam nektek részt! :D de azért ott van az is, hogy névtelenül is lehet komizni. :d tegyétek bátran :P
A rész abszolút erős idegzetűeknek :3 na meg nagyon perverzeknek :D aki nem szereti az olyat vagy tartja magát tőle az NE olvassa! mondom még egyszer: NE OLVASSA! :D

- Elmondanád végre, hogy miért rángattál ide? - álltam meg a közös házunk nappalijában. Már régen vissza kellett volna érnem.
- Mindjárt mondom! - jött a konyhából a hang. Úgy döntöttem, hogy leülök a kanapéra. Imádtam azt a kanapét. Fehér bőr huzatos amit aránylag könnyű takarítani.
- Siess már. Mi az amin csak én tudok segíteni? - dőltem hátra. - vinném a kaját a gyerekeknek! Ne szórakozz már! - kiabáltam.
- Nem nagy ügy! De elég kínos! - hallottam ahogy kilép a nappaliba, ezért hátra fordultam. Keze feszülten volt összeszorítva maga előtt.
- Mit rejtegetsz? - kérdeztem félénken.
- Megesett dolog! Már többször is. - sétált a kanapéhoz. - segíts! - állt elém, majd elvette a kezét. Fekete farmer nadrágja nagyon feszült ott. Majdnem lerepült róla a gomb.
- John, mi történt veled? - kérdeztem nevetve.
- A múltra gondoltam és hát - mutatott ágaskodó nadrágjára. Egyszerűen kitört belőlem a nevetés.
- Ez nem vicces! - morogta.
- Bocsi! - nyögtem ki. - szóval a múltra gondoltál és ez lett belőle. Érdekes! - álltam fel.
- Tudod mikor a pulton akartál...
- Shh! - tettem a mutató ujjamat az ajkaira. - tudom mit akartam, akarok, és fogok akarni! - léptem közelebb hozzá. - az viszont a varázs botod és azaz idióta tested! - motyogtam majd a fülemhez hajolt.
- Folytathatnánk amit a repülőn elkezdtünk! - mormogta a fülembe.
- Miért nem használod a kezedet? Nekem menennem kéne. - tettem a kezemet a mellkasára.
- Az nem megy és amúgy is csak pár percről lenne szó! - húzott közelebb magához.
- De a repülőn - tettem a kezemet a pulcsija cipzárjára. - félmeztelenül voltál! - húztam le egyenesen a kezemet, majd letoltam róla a pulcsiját. Nem volt alatta semmi csak a hófehér bőre.
- Tudom, hogy imádod a kockáimat! - csúsztatta a kezét a fenekemre.
- Tudod, hogy imádod a fenekemet! - hajoltam a füléhez.
- Tudom, hogy szeretsz szeretkezni. - tolt lefelé a kanapéra.
- Tudom, hogy szeretsz perverzkedni! - haraptam a fülébe.
- Tudom, hogy tudod az összes érzékeny pontomat. - tette a kezét a pólóm alá.
- Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod, hogy utállak! - motyogtam.
- Tudom, hogy ezt nem gondoltad komolyan! - húzta le rólam a pólót. - de el kell mondanom valamit! - hajolt vissza a fülemhez. - nem feküdtem le Mirandával! Próbáltuk de nem akart engedelmeskedni a botom. - kezdte harapdálni a nyakamat. Egy hangos nyögés csúszott ki a számon.
- Színleltem az orgazmust Owennél! - mondtam kéjesen. Abba hagyta a faldosást majd kérdően nézett.
- És nálam hányszor? - kérdezte mérgesen. A füléhez hajoltam majd széles mosollyal az arcomon oda suttogtam.
- Soha. Te már egy szóval is felizgatsz! - nyaltam végig a fülét, amibe beleremegett. - ezt szereted igaz? - motyogtam majd a számba vettem a fülcimpáját.
- Tudod te a dolgod! - suttogta a fülembe majd elhajolt tőlem. Mélyen a szemembe nézett. Elmosolyodott majd csókolni kezdett. Amennyire lágyan és finoman lehet falta az ajkaimat. Halkan nyögtem bele a csókunkba. Már csak pár lépés választ el a csúcstól. Imádok terhes lenni. Apró puszikat adott az ajkaimra az államra majd a nyakamat célozta meg, utána a melleim felé vette az irányt. Amilyen pici olyan izgató puszikat adott. Egyre kéjesebben nyögtem és hangosabban. John majdnem letépte rólam a melltartót mikor csörögni kezdett a telefonom. Gyorsan halászta ki a zsebemből John a telefont. Megnézte a kijelzőt majd nagyot sóhajtott és át nyújtotta a telefont. Edward volt az.
- Mi az? - kérdeztem ziháltan.
- Hol vagy már? - kérdezte idegesen.
- Ja öhm dugóban vagyok! A belvárosban. - mondtam miközben azt néztem, hogy John mit művel.
- Körülbelül mikor jössz?
- Nem tudom. Olyan félóra múlva. - mondtam. John a hasamat kezdte csókolgatni amitől kirázott a hideg.
- Akkor majd jössz... - mondta Edward. Eltartottam a fülemtől a telefont majd elejtettem azt. Hallottam ahogyan szétesik. Az izgatottság és az a bizonyos érzés nem hagyott. Nem vettem észre, hogy lehúzta rólam a nadrágot és a bugyimat. A testem automatikusan reagál az érintéseire. John a nyelvével kényeztetett oda lent, mikor egy hangos nyögés csúszott ki a számon. Majd egyre többször és többször.
- Oh te szemétláda! - kaptam a jobb kezemmel a kanapé háttámlájába. A légzésem akadozni kezdett és egyre jobban áramlott szét bennem a gyönyör pillanata.
- Ne kínozz! - hörögtem.
- Nem akarlak többször! - motyogta, majd nagy léptekben adott puszit a hasamra, a melleimre majd az ajkaimra.
- Most leszek igazi vadállat! - morogta a fülembe majd belém hatolt. A testem megadta magát és egyszerre kezdtünk mozogni. Hamar elértük a csúcsok csúcsát de nem bírtunk leállni újra érezni akartuk egymást és bizonyítani szerelmünket.
- Nekem már nem kéne itt lennem! - kaptam a hátába mikor újra belém hatolt. Lágyan mozgott felettem. Fáradt voltam és túlságosan is élveztem, hogy nem kell semmit tennem csak feküdnöm. Három hetet bírtam ki érintése nélkül. Túl sok idő volt ez nekem, sőt még neki is. Ez volt a sokadik orgazmusom egyetlen szeretkezés során. Vagyis szexelés során.
Hangosan nyögtem fel. Próbáltam vissza fojtani de nem ment. Ő is hangosan morgott a fülembe majd éreztem ahogyan elélvez. Tovább mozgott bennem mert tudta hogy még nem végeztem.
- Sikíts! - parancsolta. Kéjesen a fülébe nyögtem, hogy nem megy mert túl lassan mozog ezért olyat lökött bennem, hogy egy hangos nyögés csúszott ki a számon, ami már szinte sikítás volt. - na ezt már szeretem! - morogta a fülembe. Újra elvitt oda ahová csak ő tud el juttatni. A hátát kezdtem karmolászni válaszul beleharapott a nyakamba. Összeszorítottam a számat, hogy ne jöjjön ki belőlem a vad állat. Edward nem sejti, hogy mit csinálok és hogy hol vagyok, főleg azt nem hogy kivel. Kitekerné a nyakamat és Johnét is.
- Ezt - hajoltam a füléhez miközben kicsusszant belőlem. - többször is megismételhetnénk! - tapasztottam az ajkaimat a fülére.
- De Edward! - puszilta meg a kulcscsontomat.
- Majd eljövök takarítani - motyogtam.
- Megfog ölni! - puszilt arcon.
- Mosni, mosogatni, port törölgetni. - mondtam kéjesen.
- Nem lehet! - hajolt el tőlem egy nagyot sóhajtva.
- Ezt ki kell használni amíg kicsi a hasam. - toltam felfelé. - szereted ha orgazmusom van, nem? - néztem mélyen a szemébe. - és ha terhes vagyok tudod, hogy több jön egymás után! - ültem fel majd öltözni kezdtem.
- De Edward megfogja tudni! - állt fel.
- Ha te nem mondod el neki akkor nem fogja! - húztam föl a nadrágomat.
- De ikrek vagyunk és tudja hogy mikor élvezkedek! - húzta föl a boxerét.
- Majd kitalálunk valamit! - vettem föl a pólómat.
- Én is szoktam érezni, hogy ők mikor szeretkeznek! - húzta föl a farmerjét. - és mostanság elég sokszor!
- Legalább tudom mivel zsarolni ha rájön! - húztam föl a cipőmet. - mert azt mondta, hogy ők a gyerekek füle hallatára nem fognak.
- Edwardtől minden kitelik! - húzott magára.
- Majd felhívsz, hogy elkéne egy kis segítség a takarításban! - tettem a kezemet a mellkasára.
- A bugyid nem kell? - mutatott a háta mögé.
- Itt hagyom emlékbe! - pusziltam meg a homlokát majd leszálltam róla és elindultam az ajtó felé.
- Akkor majd hívsz! - mondtam.
- És a telefon nem kell? - kérdezte. Megfordultam és vissza mentem érte. Kiakartam venni a kezéből, de elrántotta.
- Ne játszadozz! - kaptam a keze után. Csak mosolyogva emelte fel a kezét. - nagyon vicces, de nem fogok ugrálni érte! - morogtam.
- Hát ha nem akarsz jönni takarítani... - mondta vigyorogva majd egy lágy puszit nyomtam az ajkaira. Próbáltam lehúzni a kezét, de nem engedte. Kezemet a meztelen mellkasára csúsztattam miközben lassan nyaltam végig alsó ajkát. Izgatóan húztam végig a kezemet felsőtestén majd ízlelgetni kezdtem az ajkait. Újra megpróbáltam lehúzni a kezét, de nem bírtam. Túl erős.
- Lemondhatsz az erotikus por törlésemről! Pedig van egy elég szexi rucim is hozzá. - hajoltam el tőle. - Edward nem fogja felvenni a telefont. Vanessa sem. Engem pedig nem tudsz hívni! - indultam ismét az ajtó felé.
- Az neked is fájna! - hallatszódott a hangján hogy vigyorog.
- Neked még hogy fog! - morogtam majd kezemet a kilincsre raktam mikor megfogta a másik kezemet és megfordított. Kihúzta a pólómat és a melltartómba csúsztatta a telefont.
- Itt aztán biztonságban lesz! - markolta meg a mellemet. Meg akart csókolni de elfordítottam a fejemet.
- Majd hívj ha bármire szükséged van! - mondtam majd lenyomtam a kilincset és elléptem előle. Mielőtt kiléptem volna, rá csapott a fenekemre. - majd holnap jövök! - vigyorogtam majd kiléptem az ajtón.
- Jó a segged anyus! - kiabálta utánam. A hátam mögé raktam a kezemet és megmutattam neki a középső ujjamat.

Mikor vissza értem Edwardékhez halkan léptem be az ajtón. Kis pakkal voltam hisz csak csokik voltak nálam. Na meg pár krémes. Na jó rétes is volt nálam. Meg linzer is. Híznom kell. Újra rászoktam a sütikre mióta Johnnal hazajöttünk. Igaz két napja, de annyi sütit megettem már, mint egész életem során.
- Na végre hogy jöttél! - morogta Edward. Jeremy a dohányzó asztalt törölgette Eathon pedig a szekrényt.
- Ti mit csináltok? - tettem le a dobozt az asztalra.
- Jenna, beszélnünk kell! - paskolta meg a kanapét maga mellett. Dühösen ültem le mellé. - elmehettek! - mondta a srácoknak akik fellégezve mentek el.
- Miért fogtad be őket? Miért nem te takarítasz? - morogtam.
- Tudod van egy iker testvérem akinek érzem az érzéseit! És nem régen elég jót érzett! Te pedig később jöttél. Milyen véletlen egybe esés.
- Honnan tudod, hogy nem a kezét használta?
- Mert nem tudja! Ahogy én sem! De ez lényegtelen.
- És miért fogtad be a fiaimat?
- Ez nem ide tartozik! - karolta át a vállamat. - nagyon nagy hülyeséget követsz el ha vissza mész hozzá. Ha ennyiszer elhagyott már akkor megint elfog!
- Kimondta, hogy visszamegyek hozzá? Ez csak spontán szex volt a javából! Ne mond, hogy ti nem szoktatok? - néztem rá kérdően.
- Szóval tényleg nála voltál!
- Igen és megtudtam pár dolgot a nemi életedről! - vigyorodtam el. - többek között azt, hogy a srácok füle hallatára csináljátok. Pedig te nem.
- Ez más.
- Nem hinném!
- Megérdemled, ha megint átver. - állt fel.
- Hagyd békén a fiaimat! - indultam a szobám felé. Hallottam, hogy valaki jön mögöttem. Nem vettem tudomásul. Beléptem a szobámba és az ajtót akartam becsukni mikor Vanessa elém állt.
- Hallottam az előbbi beszélgetéseteket! - lépett be. - a srácokat én is elleneztem, de Edward hajthatatlan. Azt mondtam neki, hogy ne őket büntesse miattatok!
- Nem értem miért szól bele az életembe! Semmi köze hozzá. - ültem le az ágyra. - mindenki csak mondani tudja, de ha ő lenne ugyan ilyen helyzetbe ugyan ezt tenné! - morogtam.
- Már voltunk ilyen helyzetben! - ült le mellém. - két éve mikor összevesztem vele azon, hogy nem foglalkozik már pár hónapja velem. Erre csak azt mondta, hogy minek?
- Ugyan olyanok! - tettem a kezemet a hátára. - pasiból vannak! Azok meg mind egyformák.
- Már megbántam amit mondtam és bocsánatot kértem tőle! - lépett az ajtóba Edward. - szégyellem magam amiatt még ma is. - jött beljebb.
- És nem rohantam vissza hozzá azonnal.
- Pedig akkor már régen házasok voltunk! - lépett Vanessa elé.
- Nem tudok mit tenni. Teljes szívemből szeretem őt! - hajtottam le a fejemet és potyogni kezdtek a könnyeim.
- És ha ő nem szeret viszont? - kérdezte Vanessa.
- De szeret! - tört ki belőlem a sírás. - mondta már csak én nem mondtam neki vissza!
- A között, hogy mondok valamit vagy teszek valamit van különbség! - sóhajtotta Vanessa.
- John már tett valamit, hogy bizonyítsa mennyire szeret? - kérdezte Edward.
- Igen! - szipogtam.
- A szeretkezésen kívül! - tette hozzá.
- Megmentette az életemet! De azt soha nem fogom meg elfelejteni amikor csak úgy elment! - töröltem le a könnyeimet.
- Azt nem is lehet! - mondta Vanessa. Victoria sírni kezdett a másik szobába.
- Majd én megyek! - mondta Edward majd egy puszit adott Vanessa ajkaira és kiment.
- Amúgy milyen terhesen szeretkezni? - kérdezte halkan Vanessa.
- Csodálatos mikor egymás után jönnek az orgazmusok! - mosolyogtam.
- Biztos jó lehet! - sóhajtott.
- Miért ti nem csináltátok úgy?
- Nem mert Edward szerint az fáj a babának! - mondta szomorúan.
- Az elején kell mikor még pár centi az embrió! Amúgy se érezné. Tartsak biológia órát Edwardnek? Kitűnő voltam belőle. Sőt, dicséretes!
- Jó lenne! - morogta.
- Amúgy kikéne békíteni őket!
- Szerinted Edward, megbocsájt neki azok után amit John tett veled? - húzta föl a szemöldökét.
- Igen! Csak a testvére! - motyogtam.
- Úgy se fog!
- Kő-papír-olló! - mondtam majd ökölbe szorítottam a kezemet és elé tartottam. Elsőnek kérdően nézett majd csatlakozott. Kettő menetet nyertem a háromból.
- Akkor hogy csináljuk? - morogta. - úgy mint akkor?
- Nem! - mosolyogtam. - sokkal jobb ötletem támadt! - néztem rá. - ők is szenvedtetnek! Mi is szenvedtessük őket. - vigyorogtam.
- És azt hogy?
- Egészen a szülinapjukig húzzuk az agyukat. Megvárjuk míg  megőrülnek egymás nélkül. És mi sem fogjuk meghallgatni az ő bajaikat! - suttogtam.
- Szenvedjenek! - mosolygott majd a tenyerét tartotta.
- Szenvedjenek! - csaptam a tenyerébe, majd mindkettőnk száján egy ördögi kacaj hagyta el...

43. rész: Rules

Ismét nehezen gyűlt ki a hat komi, de most könnyebb volt :)
Még lesz itt izgalom, az garantálom! :D És Ildi az intimitás: pótolva lesz! ;)
És olyan aranyosak vagytok, hogy nem fogjátok elfelejteni a történetet :) élmény írni és olvasni a komikat! :) :*


Végül is megszokható, hogy mindig kamerák lógnak az arcodba. Minden egyes lépésedet és mozdulatodat követik. Csak az egész napomat fényképezték le. Nem nézhettem ki az ablakon sem mert lefényképeztek. Nem csinálhattunk semmi olyat mert hallgatóznak. Pedig már párszor ráindultam Johnra. Tartottam magamat mert nem akartam még megadni magamat olyan könnyen. Várjon a csodára, ami majd idővel megtalálja. Azután a csók után egyszer sem értem hozzá. Kedvesen sem szóltam hozzá. Elrángatott a reptérre miközben iszonyatosan fájt a lábam. Ott ültünk két órán keresztül. Sok fényképet csináltak rólunk. Már untam az egészet. Takargattam az arcomat, hogy hagyjanak már békén de nem hagytak. Alig, hogy felértünk a gépre hagytak minket. Azért még az utolsó lépteinket is lefényképezték.
Gyűlölök repülni és várni. Ülni egy helyben és unatkozni. A turista osztályra vettünk jegyet. Sokkal olcsóbb volt. John mögöttem ült és rugdosta a székemet. Eleinte még elnéztem neki, majd meguntam és hátra fordultam.
- Nem unod még? - kérdeztem mérgesen.
- Nem én voltam! - mutatott a mellette alvó férfira.
- Höh! - fordultam vissza.
- Tudod mindjárt landolunk! - hajolt a fülemhez majd hátra döntötte a székemet. - jó a belátás! - morogta majd egy puszit adott az arcomra.
- Rohadj meg! - motyogtam majd felálltam és elindultam a wc felé.
- Hova mész? - kérdezte.
- Pisilni! - fordultam felé majd intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam. Mikor kinyitottam az ajtót megnéztem, hogy jön-e, de még mindig ült. Beléptem majd becsuktam magam után az ajtót. Nem fordítottam el a zárat. Beszélni akarok vele, de tartok az újság íróktól! Itt is meglapulhatnak. A tükörhöz álltam és megigazítottam a hajamat.
- Jó volt amúgy is! - ölelt át hátulról. Fejét a fejem mellé tette a vállamra. Nézni kezdtem magunkat a tükörben. Tökéletesek voltunk és pont egymáshoz valóak.
- Beszélnünk kéne a kapcsolatunkról! - tettem a kezére a kezemet.
- Szeretlek és te is szeretsz engem. Szerelmesek vagyunk. Majd ha alakul a kapcsolatunk meg megbocsájtasz majd akkor megkérem a kezedet, összeházasodunk és lesz egy gyönyörű családunk! - motyogta.  Elmosolyodott majd puszilgatni kezdte a nyakamat. Lehunytam a szememet majd egy hangosat sóhajtottam. Kezemet a kezére raktam és végig simítottam rajta. Tudtam, hogy mi a szándéka és nem akartam elutasítani.
- Ezt nem kéne - nyögtem. - de olyan jó! - suttogtam majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam.
- Nem akarok még szeretkezni! - motyogtam.
- Akkor szexeljünk! - esett neki az ajkaimnak.
- Ez máris jobb! - morogtam majd ellöktem magamtól és neki estem a nyakának. Lehúztam róla a zakót és elkezdtem kifelé gombolni az ingjét. Közben vadul faltam a legérzékenyebb pontjait a nyakán majd áttértem a mellkasára.
- De vad vagy! - nyögte csukott szemmel. Kérdően néztem rá. - jaj igaz! A hormonok! - motyogta. Elmosolyodtam majd neki estem az ajkainak. Vadul ízlelgettem majd kezemet a hátára csúsztattam és lágyan kezdtem simogatni. Lassan kezdte lehúzni magáról az inget majd tolni kezdett. Neki nyomott a mosdó kagyló pultjának. Halkan nyögtem fel. Kezét a mellemre csúsztatta a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt. Szenvedélyesen csókolt, ami nagyon feltüzelt. A nyakamra tért át. Pont a fülem alatt csókolgatott mikor egy hangosabb nyögés hagyta el a számat.
- Ezt nem ismételhetjük meg! - hörögtem. Kezemet a nadrágjához csúsztattam és kigomboltam azt. - csak azért mert elmentél! - csúsztattam a kezemet a boxerébe. Egy nagyot harapott a nyakamba majd kihúzta a kezemet. Apró puszikkal halmozta el a kulcs csontomat majd a melleimet célozta meg. Halk hörgés hagyta el a számat.
- Bocsáss meg kérlek! - mondta majd a megmarkolta a pólómat és leakarta rólam húzni mikor megszólalt a pilóta.
- Kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be öveiket! - mondta.
- A francba! - morogtam majd eltoltam magamtól Johnt.
- Pont jókor! - gombolta be a nadrágját.
- Egy utolsót! - motyogtam majd felemeltem a fejét és megcsókoltam.
- Nagyon felizgultam! - hajolt a fejem után miközben elhúzódtam tőle.
- Majd csinálunk valamit! - kacsintottam majd kiléptem a wc-ből. Látszólag mérgesen mentem vissza a helyemre. Vissza állítottam az ülésemet és majd bekötöttem magamat.
- Hölgyem, minden rendben? - kérdezte a mellettem ülő férfi. Lehet látszik rajtam, hogy beindultam Johnra.
- Persze minden rendben! - fordultam felé. Elegáns volt. Biztos újságíró. - de tudja, hogy milyen idegesítő egy olyan férfi mellett élni aki megbánt és hazudik? - kérdeztem felháborodottan. - meg az is milyen idegesítő, hogy minden nap kamerák lógnak az arcodba, és minden egyes lépésedet követik? Tudja milyen rossz? - kérdeztem mérgesen. Mosolyogva nézett rám. Nem értettem ezt a reakcióját. Furának tartottam a viselkedését.
- És hanyadik hónapban van?  - kérdezte kedvesen.
- Mi köze hozzá? - kértem számon. - különben is, ki maga?

- Oh, elnézést Robert Downey Jr. vagyok! - nyújtotta a kezét. Le esett állal fogtam meg a kezét. Mosolyogva rázta meg. Nem kaptam észbe. Sokkolva voltam.
- De maga mit keres a turista osztályon?
- Már csak itt volt hely! Na meg olcsóbb is! - mosolygott. - és elárulná, hogy hanyadik hónapban van?
- Nem rég léptem a negyedik hónapba! - mosolyogtam. John akkor ült le a helyére. - honnan tudja, hogy terhes vagyok és nem kövér?
- Magukkal volt tele New Yorkban az összes újság! A párja helyében megbecsülném magát! Maga nagyon gyönyörű! - hajolt közelebb.
- Ő nem a párom! - mosolyogtam.
- De hisz tőle várja a babát, nem?
- Igen, csak elkövetett egy nagy hibát amit egyszerűen nem lehet könnyen megbocsájtani! - döntöttem hátra a fejemet.
- Én is ezerszer elkövettem kis hibákat amik egy idő után nagyok lettek! Bocsásson meg neki! - mondta.
- De én nem a maga felesége vagyok aki mindenért megbocsájt! - dörmögtem magam elé.
- De ha igazán szereti megbocsájt neki! - mondta.
- Ha igazán szeretett volna nem hagyott volna el! - morogtam.
- Szerintem butaságot követ el ezzel!
- Szerintem meg ne szóljon bele! - morogtam. Miért szól bele az életembe? Foglalkozzon a huszonhatezer Globen Globe díjával és ne velem. Unottan ültem tovább és vártam, hogy leszálljunk és negyven kamerát nyomjanak az arcomba. Hányinger kapott el mikor landoltunk. Nem éreztem semmit, csak azt, ha nem megyek a wc-re akkor a még a repülőn dobom ki a taccsot. Gyorsan kapkodtam lefelé a lábaimat a lépcsőn, közben a számat fogtam. Szerencsémre a közelben volt egy kuka. Oda végeztem el a dolgomat. Nem sikerült valami jól ez a landolás. Felkavarodtak bennem a dolgok. Ez most lehet azért volt mert félbeszakítottak minket Johnnal. Vagy az a bolond Robert csinált velem valamit.
Ahogy beléptem a terminálba azonnal megszédültem. Forgott velem minden és mindenki. Nem akartam össze esni ezért próbáltam a körülöttem lévő embereken megtámaszkodni akik negatívan elkerültek engem. Egyre jobban dülöngéltem jobbra balra, mikor úgy éreztem, hogy nem birok tovább menni. Emberi suttogást hallottam még majd teljes képszakadás. Túlságosan is megzavart engem és a babát is az idő eltolódás. Három napot voltam ott. Meg sem tudtam volna szokni az ottani időt. Csak ha többet maradtam volna ott.

Fura szagokra lettem figyelmes. Édes, sós, savanyú. Egyszerre érződött mind a számban majd rájöttem, hogy  éhes vagyok. Kívánom ezeket az ételeket. Főleg azt ami most a levegőben száll.
- Mi lesz a vacsi? - motyogtam félálomban.
- Oh na végre! Azt hittük, hogy már soha sem ébredsz fel! - állt mellém Edward.
- Nem vagyok Csipkerózsika! - ültem fel. - de mi lesz a kaja? Éhes vagyok! - álltam felfelé.
- Mindjárt kész! - állt a kanapé mellé John. Láttam rajtuk, hogy valami nincs rendben.
- Mindjárt kiesik a szemem! - indultam a konyha felé. Gondoltam, hogy beszélni akarnak egymással.
- Anya! - szaladtak felém az ikrek.
- Jaj, óvatosan! - borzoltam meg a hajukat. - nagyon hiányoztatok! - öleltem magamhoz őket. - nem tudjátok mi lesz a kaja? - súgtam oda nekik.
- Sült csirke! - mondta csillogó szemekkel Jeremy.
- És találkoztatok már a papával?
- Nem - kezdte Eathon.
- És nem is fogunk! - vágta be a durcát Jeremy.
- Igazuk van! - fordult felém Vanessa a pulttól.
- Az megeshet! - léptem az ajtóhoz. Gondoltam hallgatózok egy kicsit. Szerencsémre fennhangon beszéltek egymással.
- Tudod te min ment keresztül? - mondta Edward.
- Igen mert elmondta. És nagyon sajnálom. - mondta John.
- Az szinte semmi sem volt! Láttad volna, hogy hogy szenvedett. Teljesen magán kívül volt. Vanessa orvost akart hozzá hívni, de én lebeszéltem róla, mert tudom, hogy erős és megtudja csinálni. John te teljesen nem vagy normális! Tökre teszed azt a csöpp nőt! Nem tehet semmiről, mert te okoztál neki minden fájdalmat. - na ez jogos volt.
- Igen tudom! Megbántam minden egyes hülye idióta mondatomat! Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak vissza csinálhattam volna. De rádöbbentem, hogy már régen mindegy.
- Egészen két rohadt hétig várta, hogy egyszer te lépsz be azon a rohadt ajtón! Minden nap itt ült a kanapén és nézte az ajtót és várt! De te nem jöttél, mert neked már teljesen mindegy! Egyáltalán érdekelnek téged a gyereke? - kérdezte felháborodva Edward.
- Igen! Szeretem őket!
- De ők már nem szeretnek, mert elmentél. Ezért nem maradhatsz! Én még azt is megtiltanám, hogy a közelükbe menj! De sajnos ezt nem én döntöm el!
- De Jenna már megbocsájtott. - hadarta John. Csönd követte John mondatát.
- Jenna gyere! - kiabálta el magát Edward. Próbáltam úgy tenni mintha semmit sem hallottam volna.
- Igen? - léptem ki a nappaliba.
- Tényleg megbocsájtottál Johnnak? - kérdezte Edward. Közben az arcomat nézte. Felhúzott szemöldökkel néztem rájuk. Elsőnek Johnra majd Edwardre.
- Szó sem volt róla! - morogtam. Láttam ahogyan John arca megfagy.
- Nos John, hazug vagy! A bíróság elítélt! Hagyd el a házamat! - fordult össze kulcsolt kezekkel Edward, John felé.
- Nem küldhetsz csak így el! A testvéred vagyok! - értetlenkedett John.
- De igen! - állt fel Edward majd az ajtóhoz sétált. - tudod mióta elsőnek bunkó voltál vele nem érezlek a testvéremnek! - nyitotta az ajtót. - aztán még jobban bunkó voltál vele. Aztán meg egy igazi vadbarom! Nem hittem, hogy képes vagy ilyenekre! Szóval viszlát! - mutatott kifelé.
- A franc! - morogta John majd elindult kifelé. - csak benned bíztam Edward! Mert te mindig a helyes útra térítettél! - mondta majd kiment. Végig néztem ez a szomorú pillanatot.
- Nem leszel megtűrt személy ha ide látogatsz! - csapta be az ajtót. Elcsodálkoztam az egészen. Csak bambultam kifelé a fejemből. Egy testvér képes lenne ilyenre? Na jó egy testvér igen, de egy ikertestvér és pont ők ketten vesznek így össze? Na ezt tartottam régen abszolút lehetetlennek.
- Itt vagy? - állt elém Edward.
- Persze! - ráztam meg a fejemet. Csak egy lágy mosolyt dobott majd elment. Hezitáltam rajta, hogy John után menjek e. Nem sokat gondolkodtam rajta. Szinte utána rohantam. Kicsaptam az ajtót, és ott állt az ajtó előtt. Még mindig.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Csak azt, hogy a gyerekeket látogathatod! - ziháltam.
- De ők utálnak, ahogy mondtátok. - hajtotta le a fejét.
- Mondom a gyerekeket! - fogtam meg a hasamat. - itt is van egy. Ő nem utál! - simítottam végig rajta. Csak elmosolyodott rajta. - na meg engem is! És ha reménytelien vársz, hogy mikor bocsájtok meg, akkor kicsit gondolkodj el rajta, hogy valamit tenned kéne! - mondtam mosolyogva.
- És sokat kell várnom? - kérdezte.
- Igen! - morogtam. - de azért még azt amit a repülőn elkezdtünk azt befejezhetnénk! - mosolyogtam.
- Te ilyen téren nem fogsz változni! - mondta vigyorogva.
- Ez tart minket össze! - kacsintottam.
- Jobb ha mész mert Edward szívinfarktust kap! - fordult el. - szeretlek! - mondta háttal.
- Én is! - suttogtam, hogy ne hallja meg, majd bementem...

42. rész: Playing lovely

WÁÁÁ meghoztam!!! :D mivel tegnap sokan könyörögtetek, hogy hozzak részt és nem hoztam mert köszönhetitek a NEM KOMIZÓ egyedeknek!!! legközelebb nem fogok részt hozni ezért! :D de most kaptatok egy hosszabb részt, mint a többi :3A szavazás lezárult! :D szóval várjátok sok-sok szeretettel :D el árulok háttér infókat, hogy egyaránt lesz benne Jedward és One derection is! :D de annál több Jedward! :* mert ugye én nem vagyok 1D fan! :D Szóval szeretnék szünetet tartani miután befejeztem ezt a blogot és ne várjátok annyira hamar! :D

KOMIZNI! CSAK HAT UTÁN HOZOK RÉSZT!

Az a bizonyos huszonnégyes szoba. Gondolkodtam rajta, hogy oda menjek-e vagy sem. Féltem tőle, hogy komolyan gondolta a levelet! De John és a komolyság együtt összeférhetetlen. A saját szobámba mentem, ami azzal a szobával szemben volt. Lecseréltem a cipőmet mert már fájt a lábam benne.
Mikor kiléptem az ajtón John akkor ment be a szobájába. Gyorsan léptem utána. Láttam, hogy keres engemet.
- Talán elvesztettél valamit? - csuktam be az ajtót.
- Igen, a szerelmemet! - fordult felém.
- Ó, és az ki? - léptem közelebb hozzá.
- Te! - indult felém.
- Állj! - tettem magam elé a kezemet. - ezt nem értem. Éppen ezért jöttem ide, hogy megkérdezzem. Ott hagytál minket egy csaj miatt, hogy elfelejtsél engem. Akkor miért én vagyok a szerelmed?
- Mert nem tudtalak elfelejteni! Majdnem megnősültem, de gondolom láttad a hírekben, hogy szinte kirohantam a teremből.
- Nem! Nem láttam. Mert nem néztem tv-t az elmúlt két hétben! - kulcsoltam össze a kezeimet.
- És miért? Pedig mindig azt bámultad!
- Úgy mond depressziós voltam. Túl sok volt ez nekem. Apu elvesztése, anyuék helyzete, Owen, majd még te is! Pont akkor hagytál el mikor a legjobban szükségem lett volna rád. Nem volt kire támaszkodnom...
- De ott volt Edward. Ő mindenben segít!
- Igen ha ő nem lenne talán tényleg bedilizek! Tudod min mentem keresztül az elmúlt két hétben? Nem ettem három napig. Vanessa szólt rám, hogy ezzel nem oldok meg semmit. És igaza volt! Nem oldok meg semmit sem azzal ha megölöm magunkat. - tettem a kezemet a hasamra. - pedig szívesen meghalnék.
- Ne mondj ilyet! Sajnálom! - hajtotta le a fejét.
- Hányszor mondtad már ezt? És ezt most komolyan gondolod?
- Igen! És még szeretlek is, de már megbántam amit tettem!
- Azt bánhatod is! Van két gyereked akikért felelőséget kéne vállalnod! De te úgy döntöttél, hogy lelépsz. Gratulálok, John! Egy igazi bunkó vagy. - motyogtam.
- Tudod, hogy én min mentem keresztül az elmúlt két hétben? Újra álmodtam azt amikor fojtogat Owen. De most később értem oda! Akkor mikor már holtan folysz le a falon. Szörnyű volt napról napra újra és újra álmodni. Akkor tudatosult bennem, hogy jó az amit tettem és inkább ebben szenvedek, mint hogy elveszítselek!
- Túl élted volna. Mert én is túl éltem. Olyan volt mintha meghaltál volna. Mintha soha többet nem láthatnálak! - engedtem le a kezeimet. Láttam rajta hogy rosszul esik neki, de nem érdekelt. - a fiúk pedig megutáltak téged! Egyáltalán nem várnak vissza! - motyogtam. - én pedig nem tudom, hogy mit csináljak. Megbocsássak vagy sem? Mert ha megbocsájtok úgy is összeveszünk valamit. Ha viszont nem bocsájtok meg, akkor megőrülök és biztos hogy kórházba kerülök...
- Bocsáss meg és nem leszek többször ilyen vagyis próbálok! - lépett közelebb majd egyik térdét behajlítva térdelt elém.
- Ne kérdezd meg mert tudom mi a célod! Inkább megyek és alszok egyet! - indultam kifelé.
- Tehát megbocsájtasz?
- Nehezen fogok! Amilyen könnyen elmentél olyan nehezen fogok megbocsájtani! - nyitottam az ajtót.
- Még csak hét óra.
- Otthoni idő szerint tíz! Jó éjt! - léptem ki a szobából. - amúgy - fordultam vissza. - miért is vagy ilyen olcsó szállodában? - álltam a folyosó közepén.
- Mindent az álom esküvőre költöttem. Nincs sok pénzem. Ami van, azt meg nem akarom elkölteni. - még mindig térdelt.
- Ah, értem. - mondtam álmosan majd megfordultam és kinyitottam a szobám ajtaját.
- Jenna - mondta fennhangon. Felé fordultam az ajtóból. - szeretlek! - mondta az ajtaját fogva. Félig nyitott szájjal néztem rá ámultam. Túl fáradt voltam hozzá, ezért tetettem hogy nem érdekel. Egy lágy mosolyt dobtam neki majd becsaptam az ajtót. Vigyorogni kezdtem majd lassan kezdtem pörögni az ágy felé.
- Tudtam, hogy még szeret! - motyogtam majd háttal dőltem az ágyra. Ez csodás érzés, de nem fogom magamat csak úgy oda adni és könnyen megbocsájtani. De szeretem és érte csinálom. Na meg a srácokért.

Másnap reggel furán keltem. Egyáltalán nem is reggel volt. Még hajnal egy óra volt. Öt óra idő eltolódást nehéz volt kordában tartani. Szét folytam az ágyon. Otthon már reggel van és a srácok is hamarosan kelnek. Úgy hiányoznak már.
Álmosan keltem ki az ágyból. Egy fehér topp volt rajtam és egy mackó alsó. Az ablakhoz sétáltam és lassan húztam el a függönyt, hogy megcsodáljam New York csodás fényeit. Ahogy kinéztem az ablakon csak fákat láttam, ami Central parkot ékesítette. Igazuk van a napi lapoknak és a különböző újságoknak. Ez a város tényleg nem alszik. Egész éjjel a mentő szirénáit hallottam, a taxisok mérges dudáit, kiabálásokat, a disco zenéit. Borzalmas volt. Alig aludtam valamit. Kopogásra lettem figyelmes, miközben az ablak alatt elsuhanó kocsikat néztem. Tudtam, hogy John az és nem akartam ajtót nyitni neki. Újra kopogott majd megint vártam. Közelebb sétáltam az ajtóhoz és vártam, hogy mikor szól.
- Jenna nyisd már ki! Tudom, hogy fent vagy már! - dörmögte halkan. Nem válaszoltam neki. - tudom, hogy az ajtó mögött kuncogsz rajtam. - suttogta, majd dörömbölni kezdett.
- Hajnalban ébreszti az embert! - nyitottam az ajtót. - mit akarsz? - kérdeztem álmosan, de mérgesen.
- Öltözz fel! - lépett be mellettem a szobába.
- Fel vagyok! - csaptam be az ajtót.
- Ha így akarsz jönni várost nézni, hát nekem jó. - mosolygott.
- Ki mondta, hogy elmegyek veled bárhová is? - indultam az ágyam felé.
- Gondoltam érdekel a város. - nézett körbe a szobában. A bőröndömhöz léptem és széthúztam azt majd valami ruhát kerestem.
- Gondolat olvasó vagy? - morogtam.
- Igen. De csak a te és az Edward gondolataiban tudok. - fordult felém. - most mit csinálsz?
- Ha már ilyen kedves voltál, hogy felkeltél korán és elviszel várost nézni, nem utasíthatom vissza. - motyogtam miközben a ruhát válogattam.
- Hát jó. Tudtam, hogy nem mondasz nemet! - ült le az ágyra.
- Most itt akarsz ülni és nézni miközben öltözök? - kérdeztem ijedten.
- Nem mozdulok egy centit sem! - motyogta maga elé. Megvontam a vállamat és öltözni kezdtem. Mikor a nadrágot húztam fölfelé beakadt az éjjeli szekrénybe.
- Akadj már ki! - rúgtam egyet a lábammal.
- Minden rendben? - fordult hátra.
- Ne leskelődj! - morogtam, majd próbáltam kiszabadítani a nadrágomat.
- Gyere.Már.Ki! - morogtam idegesen majd rángatni kezdtem a nadrágot. Meguntam, előre hajoltam és kiakasztottam.
- Oh micsoda popó! - mondta örömtelien.
- Fogd már be. - morogtam majd felhúztam a nadrágomat. Magamra szuszakoltam a pólót majd John elé álltam.
- Jó vagy sem? - fordultam körbe.
- Dögös! - vigyorgott közben bólogatott.
- Akkor nem jó! - indultam vissza a böröndhöz.
- Vá-vá-várj! - húzott vissza. - jó lesz ez! - nézett végig rajtam.
- Nem akarom, hogy beindulj, aztán tudod...
- Nem állt szándékomban! - fogta meg a kezemet majd húzni kezdett kifelé.
- Kabát vagy pulcsi? Nincs hideg?
- Nem vagyunk már gyerekek! - csukta be az ajtót.
- De bennem növekszik egy! - indultam vissza felé.
- Nincs hideg! - húzott vissza.
- De ha meg fázok Grimes! - léptem mellé.
- Majd vigyázok rád! Mint mindig.
- Ja persze mindig! - motyogtam.
- És hova menjünk?
- Szerinted ismerem a várost?
- Jó na! - morogta majd behúzott a liftbe. - Edwarddel is pont ilyen időben mentünk. Azok a régi szép idők! - sóhajtott.
- Jók is voltak azok! Mikor nem szóltál hozzám két héten keresztül. Oh tényleg bunkó voltál. Akkor is! - támaszkodtam a lift falának.
- Emlékszel mikor elsőnek indultam rád? - suttogta.
- És Gabi megzavart minket! - morogtam.
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte mikor kinyílt a lift ajtaja az elsőn. Nem szállt be senki.
- Hormon zavarok! - motyogtam. Persze nem az volt a bajom.
- Elhiszem. És hogy van a baba? - fordult felém. Unottan álltam a lift falának támaszkodva. Kérdően nézett rám John.
- Jól! - morogtam.
- És erre a zavarokra, nincs gyógyszer?
- De van! Ha nem fekszünk le többször.
- Akkor baby ma este nem alszunk! - indult ki a liftből.
- Nem úgy értettem! - bicegtem utána. - a szeretkezésre gondoltam. - suttogtam.
- Tudom, hogy mire gondolsz! - fogta meg a kezemet. Elrántottam tőle. Nem akartam személyeskedni.
- Mondtam, hogy nem fogok egy hamar megbocsájtani! - morogtam miközben a kiléptünk a szállodából.
- Ezt is tudom! - motyogta. Elmesélte, hogy miket csináltak Edwarddel a Central parkban és hogy hányan jegyezték meg a hajukat és fényképezték le. Felidézett minden egyes cool pillanatot amit közösen csináltak. Majdnem elütötte egy kocsi a zebrán, majnem bele esett a csónakról a Hudzon folyóba, és még hasonló dolgokat mesélt miközben át vágtunk a Central Parkon. Jókat nevettem rajta, de próbáltam nem túl reagálni és úgy tenni mintha még a barátom se lenne. Csodálatos volt a városnak azon részei ahol elsétáltunk. Fél órája sétálhattunk mikor oda értünk a Times Squaerre. Csodálatos látvány volt a nagy kivetített táblák. Fényben úszott az egész utca. Tátott szájjal sétáltam John után. Nem tudtam felfogni, hogy tényleg itt vagyok. Szerintem New York az a hely ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia. Egyszerűen fantasztikus érzés és felfoghatatlan.
- Egy mosolyt! - mondta John az arcomba nyomva a fényképezőjét. Ellenkezhettem volna, de akkor magammal cseszek ki. Meg kell örökíteni az ilyen pillanatokat. Soha nem jártam még Amerikában. De egyszer ez volt az álmom, hogy John Grimessal fogok partizni New Yorkban. Ez az álom is valóra vált. Jókat nevettünk ismét egymáson. Azok az arcok eszméletlenek voltak. John azt a bizonyos Twilight képet akart velem csinálni, de elhúzódtam tőle. Akartam azt a képet, mert nincs még vele ilyen képem. De ezt az örömöt nem adom meg neki, hogy majdnem megcsókoljon és hogy érezze az őrült szívverésemet, ami ha a közelemben vagyok olyan gyorsan ver, hogy szinte áll. Nem adhatom a tudtára, hogy szeretem.
- Hát akkor jó lenne meglátogatni egy éttermet. - sóhajtottam majd a hasamra néztem.
- Éhesek vagytok? - húzott magával. Nem akartam tudni, hogy melyik hülye étterembe visz.

Jókat nevettem ismét rajta. Sőt az egész napot végig nevettem vele. Jó kedvet csinált nekem, ami ritka. Főleg ilyen mély depresszió után. Bár mindig ilyen jó napunk lenne együtt.
Sikerült át élnem New York dugóját, sok káromkodást, tolongást, lopást, sikító mentő szirénákat. Az a tömeg feledhetetlen volt. Nagyon élvezetes volt, ahogyan a magas felhő karcolók között taxiztunk. New York még a sárga taxijairól híres, amik teljen ellepik a várost.
- Jenna, van egy olyan érzésem, hogy címlapon leszel! - suttogta John a fülembe miközben a Times Squaren sétáltunk végig egészen a Wall streetig.
- Miért is? - karoltam bele.
- Mert velem sétálsz karöltve és híres vagyok és pár nappal ezelőtt lett volna az esküvőm egy top modellel, aki szintén híres. - hadarta. - már előre látom a címet. " John Grimes lecserélte menyasszonyát." - mutogatta. - vagy "John Grimes újabb gyönyörű és nagyon szexi barátnője, aki sokkal de sokkal szebb és aranyosabb és szeretni valóbb, mint az előző!" - mondta majd lassítottam a tempón. Elpirultam azon amit mondott. Örültem is neki, hogy ezt gondolja rólam és ezt meg kell hálálnom.
- Hát akkor legyen mit fényképezniük! - álltam meg. Ő is megállt hirtelen. A szél nagyon csípősen fújt. Összerándultam. Ez valami jel volt, hogy ne csináljak semmi butaságot. Főleg ne csókoljam meg. Túl korai még. Oda léptem mellé és lehúztam a pulcsiján a cipzárt majd hozzá bújtam.

- Még, hogy nem kell pulcsi. - morogtam. Forróság áradt a testéből. Szíve eszméletlenül kalapált, ahogyan az első ilyen találkozásunknál.
- Jobb, ha most megyünk! - hajolt el tőlem. A járda széléhez sétált majd leintett egy taxit. Besegített, bemondta a címet majd elindultunk. Még a kocsiban is vacogtam. Megkocogtattam John kezét, aki azonnal rám nézett. Pár miliméter volt köztünk
- Éhes vagyok! - motyogtam.
- Majd ren... - mondta mire az ajkaimat az ajkaira tapasztottam. Egy lágy puszi volt, de még is sokat adtam ezért. Elhajoltam tőle és vártam a reakcióját. Csukva volt a szeme és résnyire nyitva a szája. Elmosolyodtam rajta. Kezemet az arcára csúsztattam, mire kinyitotta a szemét.
- Tudod, szeretlek csak sok volt ez nekem! - motyogtam majd lágyan csókolni kezdtem. Puha ajkai simogatták az enyémet. Dús alsó ajka sokkal puhább volt most mint máskor. Lehet csak ezért mert ennyire fájt, hogy ott hagyott és most jól esett ez a csók. Kezét a hátamra csúsztatta, amitől melegség járta át a testemet.
Egész úton faltuk egymást. A taxis szólt ránk, hogy megérkeztünk, és hogy fizessünk. Elszakadtam Johntól, aki úgy fizette ki a fuvart, hogy végig engem nézett. Kiszálltunk a taxiból és millió fényképező gép fúródott az arcunkba.
- Ő az új kiszemelt?
- Mikor kéred meg a kezét?
- Lesz esküvő?
- A te gyerekedet várja?
- Ilyen hamar átléptél Miriamon? - ordibálták sorba az újság írók. John a kezemet fogta és próbált át törni a tömegen, de nem sikerül neki. A lábam már fájt és fáradt is voltam, a szeme majd le ragadt. Nem bírtam volna tovább talpon maradni. Éreztem ahogyan John-t elönti a méreg. Hirtelen megállt és mag mellé húzott.
- Figyelem! Ő itt az új kiszemeltem. Lehet nem fog egyhamar megbocsájtani azért amiért csak úgy otthagytam őket, de elfogom érni, mert tudom, hogy szeret. És én is szeretem őt. Bármit megtennék érte! Na és persze, hogy az én gyerekemet hordja a szíve alatt. Ki másét? Már amúgy is van kettő akiket nagyon szeretek és nagyon hiányoznak. Elcsesztem a kapcsolatunkat azzal, hogy felakadtam valamin és Jennát hibáztattam. Szeretjük egymást! - kiabálta. Sok fényképet csináltak. Nem tudtam köpni nyelni sem. Ott helybe megtudtam volna enni amiért így kiállt értünk. Kezét a derekamra csúsztatta és húzni kezdett befelé. Ámult voltam és boldog is egyben. Nem tudtam, hogy most mondjak-e valamit vagy, hogy hallgassak. Inkább csak szépen lassan mentem mellette. Megadta magát a lábam. Mondta az orvos, hogy ne erőltessem mert még gyenge, de egész nap sétálgattunk. Alig bírtam ráállni, éppen hogy csak betudtam bicegni a liftbe. Nagyokat pislantottam és majdnem elaludtam állva, ahogyan neki dőltem a lift falának. Éreztem, hogy már nem annyira fázok és biztonságban tudhatom magamat. Biztos, hogy elaludtam és John fog a karjaiban.
- Köszönöm! - fúrtam a fejemet a mellkasába. Éreztem azt az erős jellegzetes John illatot. Csak neki lehet ilyen parfümje.
- Nincs mit! - suttogta. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a folyosón visz, mint egy rongybabát.
- Tudok menni a saját lábamon is! - motyogtam. Éreztem ahogyan lassan engedi le elsőnek a lábaimat majd lassan enged el. A lábam iszonyatosan szúródott, nem bírt meg.
- John azt hiszem, hogy ez tényleg nem megy! - mondtam kétségbe esetten.
- Nem kellett volna elmennünk sétálni! - motyogta majd lassan fel emelt.
- Az én hibám mert mondanom kellett volna, hogy nem szabad megerőltetnem! - motyogtam majd átkaroltam a nyakát.
- Nem, mert az én hibám, mer gondolhattam volna, hogy nem szabad! - morogta.
- Akkor a te hibád meg az enyém is! - mosolyogtam. Elcsodálkoztam arcvonásain. Direkt csinálja az olyan dolgokat mint például a száj nyalás és az ajkaiba harapás! Meghalok, annyira tökéletes és csábító. Egy halk nyögés hagyta el a számat, mire rám nézett és egy mosolyt engedett el. Tovább vizsgáltam az arcát.
- Mi az? - kérdezte.
- Még mindig helyes vagy! - mondtam mosolyogva.
- Te meg mint mindig gyönyörű! - mondta majd megállt egy ajtónál. Rá néztem a számra a huszonhatos volt az. - melyik? - kérdezte.
- Az enyémben nem jól aludtam tegnap! - motyogtam. Elmosolyodott majd benyitott a saját szobájába.
- Itt viszonylag jó a kilátás és az ágy is! - motyogta miközben próbálta becsukni az ajtót.
- Elsőnek tegyél le! - mondta. Hallgatott rám. Letett az ágyra majd becsukta az ajtót. Látszott rajta, hogy izgul, de ne tudom miért. Nem tud mit mondani? Pedig sokat beszélt egész nap. Masszírozni kezdtem a lábamat, hogy múljon a fájdalom. A hasam alig engedte, hogy előre hajoljak. John hirtelen a telefonhoz sétált.
- Most mit csinálsz? - fordultam felé.
- Azt mondta, hogy éhes vagy! Rendelek kaját. - emelte fel a telefon kagylót.
- Nem arra gondoltam! - mosolyogtam majd eldőltem az ágyon.
- Hát mire? - állt felém.
- Most ennyire hülye vagy? Vagy csak tetetted? - motyogtam csukott szemmel.
- Csak tetettem! - suttogta. Éreztem lehelete melegségét és tudtam, hogy mit akar csak nem meri megtenni.
- Mire vársz? - kérdeztem izgatottan majd lassan nyitottam ki a szememet.
- Nagy hibát követtem el! Ez nem megy csak úgy! - mérte végig az arcomat.
- Farkas éhes vagyok és azt mondta, hogy rendelsz kaját! Na és hol van? - kérdeztem miközben lassan emeltem a kezemet az arcához.
- Kicsit késik! - mondta.
- Nem tudok várni! - motyogtam majd kezemet az arcára raktam és közelebb húztam magamhoz majd egy lágy puszit adtam az ajkaira. - ez nagyon édes - mondtam majd egy újabb puszit adtam neki. - és finom is - motyogtam. Éreztem ahogyan lassan a lábaim közé mászik. - és kell nekem - suttogtam majd lassan kezdtem ízlelgetni a felső ajkát.
- Te tényleg nagyon éhes vagy! - motyogta majd viszonozni kezdte a csókot. Szúrt, fájt égetett, de nem érdekelt mert szomjas is voltam egy ilyen szerelmes csókra. Éreztem ahogyan egyre jobban belejövünk és egyre szenvedélyesebben csókolózunk. Kezemet az trikója alá csúsztattam és lassan kezdtem lehúzni róla. Tényleg nagyon lassan húztam le róla. Nagyon álmos voltam és fáradt. John elhajolt tőlem és levette magáról. Nem éreztem volna, hogy újból csókolni kezd. Na ez abszolút ciki. Bealudtam egy kis csóktól és előjátéktól. Ez nem ér!

41. rész: Hello, NYC

Na itt van és válaszoltam a komikra... De még várom a hat komit! Mert ez kivételes alkalom, hogy most hozok részt!! Nagyon kivételes, mert nem lesz több ilyen! Szóval tessenek komizni... hogy miért hozok részt? azért mert már beakarom fejezni az egész történetet, mert már nagyon húzom az egészet... nem tudok már mit beleírni... xd :D na jó olvasását! :)

Ismét a kanapén ültem és bambultam az ajtót. De most azért, hogy jól döntöttem-e, hogy utána megyek. Meg kell néznem. Látnom kell őt, vagy tényleg bekattanok. A saját szájából kell hallanom.

- Anya - ült mellém Jeremy. - apu már nem jön vissza? - kérdezte.

- szerintem már nem. Vagyis remélem, hogy van rá esély, hogy vissza jön. - motyogtam.

- Remélem nem jön vissza azután amit tett veled! Nem engedem! - bújt hozzám. Meglepődve néztem rá. Nem volt ilyen amióta Johnnal volt.

- De nem szabad ilyet mondani. És nem szabad utálni a papát!

- De csak úgy itt hagyott minket és téged is meg sírarott! – bújt még jobban hozzám. Éreztem ahogyan sírni kezd.

- Figyelj - emeltem fel a fejét. - apu szeret titeket és ha minden jól megy akkor vissza hozom őt. - néztem angyali arcát. - itt maradtok Edwardéknél és az idegeikre mehettek! - adtam egy puszit a homlokára.

- Szeretlek anya! - nyomta az oldalát a mellkasomba.

- Én is nagyon szeretlek! - öleltem át, majd egy puszit adtam a feje búbjára.

- És ehetünk lefekvés előtt csokit? - motyogta.

- Nem! Mert elromlik a fogatok. - suttogtam. Akkor hallottam, hogy csengetnek majd Vanessa rohan kinyit az ajtót.

- Anya és hogyan fogod vissza, hozni a papát? - kérdezte a hátam mögül Eathon.

- Úgy drágám, hogy én segítek neki! - mondta Gabi. Szónélkül és meglepődve álltam fel majd néztem rá. Honnan tudja, hogy New Yorkba készülök? - na mi az? Hihetetlen, hogy tudom, hogy mit akarsz csinálni? Edward elmondott mindent! - hadarta. Nyitva volt a szám. - csukd be a szádat és vedd a kabátodat! - vágta hozzám.

- De hová megyünk?

- Új ruhát venni! Olyan a ruhatárad mint a 80-as évek. Na mozdulj már! - siettetett a kezével. Lassan vettem fel a kabátomat majd indúltam felvenni a cipőmet. - és ne, hogy azt  hidd, hogy új ruhatárat veszek neked, csak simán egy ruhát amiben csövelhetsz New York-ban. - húzott kifelé.

- Te aztán nem változtál semmit! - motyogtam lehajtott fejjel.

- És most miért vagy ilyen? Szomorú mogorva és mindent motyogsz! Nem lehet érteni mit mondasz! - ültünk be a kocsiba.

- Mert elment és itt hagyott egyedül! - ugyancsak motyogva beszéltem.

- Legyél már maga biztosabb! Így hogy fogod vissza hódítani Johnt? - boxolt vállon.

- Sehogy mert nem ez a célom! - néztem rá.

- Edward nekem azt mondta, hogy vegyünk neked valami divatos ruhát meg cipőt na meg persze legyen szexi és kihívó. - mosolygott.

- Az a célom, hogy Ő mondja el azokat a sorokat amiket leírt! Látni akarom az arcát, a szeme csillogását, hogy mit gondol és érez és hogy komolyan gondolja e! - mondtam kicsit hangosabban miközben elindultunk.

- Akkor is valami szexi ruha kell, hogy visszahódítsd! Táncolni akarok az esküvőtökön, minél hamarabb. Szóval Johnnal majd én is beszélni akarok ez ügyben.

- Mi az, hogy te is?

- Hát az izé! Biztos hiányoztam neki és ezért viselkedett úgy ahogy. Na meg ezért estél teherbe mert én nem zavartalak meg titeket! - mosolygott.

- Gabi te őszintén, direkt zavartál meg minket?

- Igen! Mert már hallottam, hogy nyögsz John csókjaiba! Gondoltam, hogy már nem sok hiányzik, hogy beindulj, mert mindig is perverz voltál!

- Azért nem mindig! Általában.

- Igen persze, tudom, hogy pár héttel ezelőtt csak azt csináltátok Johnnal! - vigyorgott.

- És honnan tudod?

- Ennek van egy bizonyos szaga, drágám! Le sem tagadhatnátok magatokat! Tudod az a sejtelmes szag. Az a bizonyos nézés egymásra! Tudom, hisz amikor meghívtál vacsorára pont úgy néztetek egymásra, sőt még úgyabb!

- Ha te mondod! - sóhajtottam.

- Hidd el mert mi is North-al... tudod...

- Igen, szexeltek! Nem vagyunk már tinik, Gabi. Akkor direkt nem mondtuk ki hisz nem mertük a szüleink előtt, de most már mi vagyunk szülők! - mosolyodtam el.

- Na ezt akarom látni! Ezt a mosolyt! Ne legyél letörve egy pasi miatt! - fogta meg a kezemet majd szorított rajta egyet.

- Ő nem csak egy pasi! - motyogtam.

- Öcsém, ha róla van szó azonnal motyogni kezdesz! Hogy van ez?

- Úgy, hogy szerelmes vagyok bele! Ő a mindenem, ha ő nincs én sem létezem. Nincsen éjjel, se nappal, se emberek csak ő! Csak John! Vele minden más, Gabi. Esténként mikor magához ölel és hallani dübörgő szívritmusát és arra elaludni. Reggelente az Ő arcát látni elsőnek, érezni erős spray illatát. Beletúrni a hajába, annak ellenére, hogy utálja, ha hozzá érnek...

- Na jó elég! Te tényleg halálosan belezúgtál...

- Látok esélyt arra, hogy vissza jön hozzánk! - néztem Gabira, aki az utat fürkészte.

- Láttam már ilyet, vagyis hasonlót. Egy filmben. Tökre beleilletek!

- Azért nem vagyunk színészek!

- Hát pedig John jól megjátsza, hogy nem szeret. Pedig látszik rajta, hogy csak téged akar, meg fülig szerelmes beléd, meg a srácokat is szeretni, csak most..

- Össze van zavarodva! - mondtam.

- Meg is érkeztünk volna! - mondta miközben megállt egy ruha bolt előtt. Méreg drága ruhák lehettek itt. H&M ruha bolt, imádtam régen a ruháikat.

- Gabi ezt nem gondoltad - fordultam vissza felé, de már nem volt a kocsiban.

A sokadik ruhát akasztottam vissza a fogasra, gondolva, hogy ez nem jó rám a hasam miatt. Léptem tovább a következő ruha sorra. Az egybe ruhákra. Itt sem találtam semmit. Csak hajtottam tovább mindet, mert nem tetszett vagy nem volt jó méretben. Nagyot sóhajtva kerestem  Gabit a tekintetemmel. A nadrágok között állt és bőszen nézegette őket.

- Gabi nem találtam semmit! - bicegtem oda hozzá.

- Nézz valami vipőt! - mutatott a cipőkhöz.

- Majd nézek, de most pihennék egy kicsit! - ültem le az ott magányoskodó kanapéra.

- Ezeket nézd meg! - dobott mellé, egy halom nadrágot és szoknyát. Nézegetni kezdtem őket, majd félre tettem azokat amik tetszenek és félre dobtam azokat amik nem tetszenek.

- Hozok cipőt! - indult a cupők felé.

- De csak egyet! - mondtam utána.

- Mind kettőt meg kell venünk, ha te nem hordod, majd én! - mondta, majd tovább válogattam a nadrágokat. 

Izgatottan léptem be a London-i reptér termináljába. Vártam és vártam a repülőre. Ismét felülni és több mint két órát repülni, iszonyatos volt. Sokszor voltam a mosdóba. Mielőtt elindultam volna, elmentem orvoshoz aki azt mondta, hogy minden rendben a lábammal és levették a gipszet. Majd átbicegtem egy ultrahangra, ahol azt mondták, hogy elég keveset híztam ami nem annyira jó. De írt fel egy fura gyógyszert, ami elméletileg ét végy gerjesztő.

Sokan megdicsérték az öltözékemet a repülőn. Nehezen szoktam bele az ötórás idő eltolódásba és nehezen találtam meg magamat a sok amerikai között akik teljesen más nyelvet beszélnek mint mi angolok! Negyedjére értettem meg a recepcióssal magamat, mire egy szobát adott, New York egyik szolid hotelében. Tudtam, hogy ez a nap már nem olyan szokásos mint a többi. Úgy döntöttem, hogy nem megyek fel a szobába. Elmegyek várost nézni. Nem volt még lehetőségem ilyen híres helyen járni. Central park a megfelelő hely a nyugalomra és arra, hogy megtaláljam Johnt. A fasor között sétáltam és néztem a mellettem elvonuló görkorcsolyásokat. Mindig is irigyeltem őket, soha nem tudtam görizni.

Az egyik hotdog árushoz sétáltam és kértem egy adagot. Nem tudtam, hogy vissza adni, így azt mondtam, hogy költse amire akarja. Kerekedett a szeme, szóval túl sok dollárt adtam neki azért túl sok mustárt nyomott rá.  Mikor bele haraptam a hotdog-ba, mustár a pólómra cseppent. Dörzsölni kezdtem a szalvétával lefelé mikor valaki nekem jött.

- Á nem kell bocsánatot kérni! Bunkó! – kiabáltam el magamat. Csak tovább ment és vissza sem nézett. Túlságosan is azt hittem, hogy Amerika kedves ország. Nagyot csalódtam! Bunkó mindenki.

- Hé bocsi az előbbiért!  – mondta mögülem. Nem figyeltem rá, csak tovább mentem. Ha ő bunkó én is! Megfogta a karomat és megfordított. – nem vagyok bunkó csak magam alatt vagyok. – mondta. Gyönyörű zöld szemei megvakítottak. Nem bírtam levenni róluk a tekintetemet. Csillogott, ragyogott, gyönyörű volt és csodálatos. A karomat fogta és mindketten megfagytunk egymástól. Süsü volt rajta és sötétbe volt öltözve.

- Én szeretlek! – nyögtem ki. Meg lepődtem magamon, amit mondtam. Gyors voltam és egyértelmű.

- Ezt ne itt beszéljük meg! – karolt belém, majd húzni kezdett kifelé a parkból.

- Furcsa vagy! – motyogtam miközben próbáltam mellette sietni, de a lábam nem bírta. – egy kicsit lassabban, ha lehetne! – kérleltem. Meg változott a hangszínem miután újra láttam őt.

- Próbálj meg sietni! – suttogta. – mert követnek! – morogta. Ijedten néztem hátra. Pár fényképezős ember jött utánunk.

- Mi történt? – kérdeztem. Nem válaszolt csak tovább húzott. Azt hittem, hogy nem leszek vele ilyen kedves, de sikerült. – és miért húzol a hotelem felé?

- Azaz én hotelem! – morogta.

- Meg az enyém is! És miért ilyen olcsó szállodában vagy?

- Majd elmondok mindent! De siess már! – szorította meg a kezemet.

- Tegnap vették le a gipszemet nem tudok még rendesen járni! – motyogtam, mikor megálltunk az egyik zebránál.

- Én kerülök, de abban a hotelben, a huszonnégyes szoba! Ott találkozunk! – suttogta a fülembe majd eltűnt a tömeg között. Nem tudtam követni őt a tekintetemmel. Félénken mentem át a zebrán, majd be a szállodába…

40. rész: Lelki válság

Megérkezett a rész, ami más és kicsit másabb lett. :D de ezt van, ha nem tetszik elfogadom, mert nekem sem tetszik... szóval oldalt van szavazás!! A történet a végét járja!! :D De még messze van a vége, számítsatok olyan 50 részre minimum! :D Ha akarjátok elkezdek egy új sztorit amit, mindenki olvashat elölről és lehetnek új olvasóim! :)
Szóval szavazni oldalt! :)
6 komi után következő!!!
Jó olvasást! :)

Ülni ott és bambulni ki a fejemből. Várni mindennap, hogy vissza jön, bocsánatot kér és boldogok leszünk ismét. Nem értettem miért teszem azt amit most teszek. A szívem után megyek pedig nem kéne. Az eszem le blokkolt. Teljesen feladtam mindent. Csak Johnon járt az eszem mindig. Ő az én másik oldalam, akitől még a kritikákat is mosolyogva tűröm, felvidít, mellettem van bármi van velem, megvigasztal és barát akire számíthatok. De ez már mind múlt idő. Mert már ő nincs itt. De a szívemben örökre ott lesz. Vigyázni fogok rá, hogy ne tűnjön el. Bár nem tud mert örökre bevésődött. A mi szerelemünk igazi szerelem volt. Még ha veszekedtünk is, de boldogok voltunk. Főleg az úgy együtt töltött pillanatok.

Már nem tudok sírni. Nincs könnyem, erőm és önbizalmam. Két hete, hogy örökre elment és már nem jön vissza. Nem lehetünk együtt soha többé. Miattam! Az én hibám minden, ha akkor nem hagyom el és végig hallgatom akkor most nem vagyok itt. Egyedül, már megint. Egész életedben ilyen voltál, mit vártál? - súgta egy belső hang. De ő honnan jött? Azt hiszem megőrültem. Össze roskadtam és várok egy csodát, ami már nem lesz soha többé. Rossz azzal a tudattal élni tovább ezt a nyomorult életemet, hogy tudom, hogy New Yorkban szórakozik a barátnőjével és csak le passzolt minket. Edward és Vanessa igazán kedvesek voltak, hogy csak úgy befogadtak minket és segítenek, de én nem tudom, hogy én kivagyok és mit keresek még ezen a világon.

Felfedeztem pár hasonlóságot a srácok és John között. Ezért is próbálom őket kerülni, de Vanessa rám ordított. Azóta magamba roskadva bambulok kifelé a fejemből. Mindennap a kanapén ülök és várom, hogy nyílik az ajtó, majd belép rajta John. Nem alszok rendesen mert mindig azt remélem, hogy John fekszik mellettem mikor felriadok esténként és oda bújhatok mellé, hogy vissza tudjak aludni.

A pocakom egyre nagyobb és nagyobb. Bízom benne, hogy John érte fog visszajönni, ha visszajön. Kitalálhatna neki valami nevet, mert én nem tudok semmit. Nem is néztem még neveket sem. Az ikrek neveit is ő találta ki. Egy igazi pancser vagyok,minden téren. Talán van olyan amiben jó vagyok? Kitűnő érettségim van, majdnem lett egy diplomám és majdnem férjhez mentem amit elcsesztem azzal, hogy kinyitottam a számat. Rossz anya vagyok mert nem foglalkozok a srácokkal és egy semmire való, aki egész nap csak ül a kanapén és az ajtót bámulja. Néha eszek valamit és iszok is, de nem sokat mozgok. Nem híztam semmit, ahogy az orvos ajánlotta. Félek, hogy elveszíthetem életem értelmét, a babát akit életem másik értelmétől van. Talán jobb lenne, ha ő nem növekedni itt a hasamban. Nem lenne, mi kötne Johnhoz az ikreken kívül. Könnyebb lenne minden. Túl vészelni ezt az egészet egyedül és hormonok nélkül. Néha túlságosan is magamba vagyok roskadva. Olyankor csak ülök a kanapén és bambulok ki a fejemből. Szoktam hallani mikor Edward és Vanessa ezt megjegyzi, de úgy teszek mintha nem hallanám. Vanessa azt mondta, hogy talán van rá esély, hogy kijöjjek ebből a depresszióból, de ha nem akkor orvoshoz kell fordulnom, amit nem akarok. Edward pedig azt mondta, hogy ez csak egy átmenet. A sokadik átmenet, amit már nem bírok átvészelni. Orvoshoz viszont nem megyek mert bántana. Minden orvos vágya és álma az, hogy kínozhassa a pácienseit. Nem fogom betenni oda a lábamat! Csak nőgyógyászati vizsgálatokra, amikre muszáj elmenni.
Éppen a kanapén ültem és bambultam a kilincset - hátha lenyomódik - mikor mérges hangok szűrődtek ki a konyha ajtó mögül.
- De megint itt fogja hagyni! - morogta Vanessa.
- De én beszélni fogok Johnnal vagyis ordibálni és vissza jön és mindenki boldog lesz ahogy a múltkor! - vágta vissza Edward.
- Láttad már, hogy milyen szarul néz ki? Még egy ilyen cserben hagyás, ami már John szokásává vált, Jenna meg fog buggyanni! Mi lesz a gyerekekkel? Nem fogom egyedül bírni miközben te turnézol! - mondta fennhangon Vanessa. Úgy döntöttem, hogy közelebb megyek, hogy jobban halljam, miről beszélnek.
- Majd én megoldom, de kell hozzá a te segítséged is! - mondta Edward. Már az ajtóban hallgatóztam. - felhívom Johnt, hogy mi van vele, majd ha hazudik tovább faggatózom, majd megkérdezem, hogy mi van Jennával, és...
- Elkéred a címét! - mormogtam halkan mikor beléptem. Akkor jutott eszembe egy iszonyat rossz ötlet és az, hogy tőle kell hallanom, nem pedig a kéz írására vagyok kíváncsi.
- Hogy mit csinálni? - kérdezte Vanessa. - te oda akarsz menni?
- Látnom kell őt! - álltam az ajtóban, mint egy szobor.
- De, hogy kérjem el? - kérdezte izgatottan Edward.
- Te mindenkinek segítenél? - kérdezte mérgesen Vanessa.
- Rajtuk persze! A vak is látja, hogy egymásnak vannak teremtve és nem egészek egymás nélkül! - mondta mosolyogva Edward, majd lehúzott egy székre.
- Feladom! - indult Vanessa a mosogatóhoz.
- Küldeni akarsz neki valami ajándékot! - morogtam. Nem voltam képes kinyitni a számat.
- Jenna egyél, aztán tervezhetitek a kibékítő mizériát! - tett elém egy tálcát teli szendviccsel.
- Nem vagyok éhes! - mondtam lassan.
- Ez jó ötlet! Biztos megadja! - mosolygott Edward.
- És engem ne kérdezz meg! Az biztos lebuktató kérdés! - álltam fel majd elindultam az ajtó felé.
- És mit akarsz csinálni? - kérdezték egyszerre.
- Oda megyek hozzá! Hallanom kell azt amit leírt. - álltam meg majd megfordultam. - aztán könnyebb lesz elfelejteni őt és nem leszek olyan mint most és elmegyünk innen!
- Nem! Itt maradtok amíg helyre nem áll minden! Tudjuk milyen helyzetben vagytok! - mondta Vanessa.
- Nem maradhatok veletek örökre! - indultam kifelé. - majd lesz valami. - motyogtam vissza a vállam felett.

John szemszöge:


Élvezem az életet Miranda mellett. Nem vagyunk együtt minden nap és ez így jó. Voltunk összeveszve, kibékültünk, boldogok, örömmel teli és szerelmesek. Na ha még nem is szerelmesek, mert én nem tudom neki azt mondani, hogy szeretem. Be meséltem magamnak, hogy teljes szívemből szeretem, de ez nem igaz. Jennán átlépni és elfelejteni, szörnyű volt, de mégis könnyű. Két hét után iszonyatosan hiányoznak a srácok. Nem bírok nélkülük meg lenni. Várom minden reggel az ágyon ugrálásait és azt, hogy várják az esti meséket. Könnyű volt elfelejteni Jennát? A mindent jelentő levegőről? Lehetetlen lesz őt valaha is lefelejteni. Badarságokat beszélek. Nem is csoda, hisz ma van az esküvőm napja. Hiányzik Edward biztató szavai, azaz azok a szavak amik biztosra mondanák, hogy rosszat csinálok és vár rám az igaz szerelem Londonban. De ott van azaz átkozott emlék, ami nem akar ki menni a fejemből. Képtelen vagyok úgy Jenna mellett élni úgy, hogy ezt ott van az emlékeim között. Hozzá kapcsolom ami szörnyű.
Vártam, hogy mikor lép be Miranda a folyosóra a gyönyörű ruhában. Tudja az egész világ, hogy mi egybe kelünk, de nem gondolom, hogy otthon is tudják. Otthon? Hisz nekem már New York az otthonom. Londonban már biztos tudják és már biztos alszanak. Semmi barátom nincs itt csak a Mirandáé. A családom sincs itt és Jenna se.

Miranda Kerr

Imádkoztam Istenhez, hogy érezzem azt a bizonyos fura érzést és kaján vigyor legyen az arcomon, amikor meglátom őt. Vártam, hogy mikor jelenik meg. Bíztam benne, hogy lelépett. Nem játszanám túl, hogy mennyire rossz lehet. Az első géppel repülnék vissza Londonba.
Mikor megjelent ott én nem éreztem azt a bizonyos bizsergető érzést. Gyönyörűen nézett ki, de nem pont úgy mint Jenna. Őt képzeltem  helyébe és fülig érő mosollyal jönne ide hozzám. Gyönyörűbb ruhát venne fel, nem ilyen kivágottat, ahol mindene kilátszódik. Mikor oda ért mellém kirázott a hideg amit egy mosollyal lepleztem. A házasság összekötőhöz fordultam és elöntött a bűn tudat.
- Elnézést de mielőtt mindenbe bele kezdenénk mondanom kell valamit! - fordultam vissza Miranda felé.
- Nemár macikám! Rám ijesztesz! - fordult felém.
- Nem akarok, de muszáj lesz! Azt akarom mondani, hogy én nem szeretlek! - nyeltem egy nagyot majd megkönnyebbülve folytattam. - iszonyat ronda ez a ruha és én mást szeretek! Szerelem nélkül viszont nincs házasság! - mosolyodtam el. - legyen boldog életed valaki más oldalán! - indultam kifelé. Vagyis szaladtam. Boldog voltam és mosolyogtam, hogy végre túl estem rajta.

Két nappal az "esküvő" után fáradtan vittem be azt a pár cuccot az egyik olcsó hotelba. Nincs pénzem, hisz mindent az álom esküvőre költöttem. Így maradt New York egyik legolcsóbb hotele. Itt lakok pár napig amíg összekaparom a pénzt a repülőjegyre. Kértem Edwardtől akinek megmondtam, hogy hol vagyok. Érdekes kérdéseket tett fel, amiket furcsálltam, de hisz ő Edward, mit várjak tőle?
Azt hittem káprázik a szemem, mikor ismerős arcot láttam meg a recepciós pultnál. Annyira hasonlított rá, de nem lehet ő Jenna. Az képtelenség. Megráztam a fejemet és tovább mentem. Lehajtottam a fejemet, hogy ne vegye észre, hogy figyelem. Mikor elment mellettem láttam, hogy biceg és gipszben van a lába. Gömbölyödő hasa is volt, de kalap volt a fején amit Jenna utál. Soha nem szokott kalapot vagy sapkát felvenni.