47. rész : Just give me a reason

Ismét jelentkezem egy új résszel. Remélem tetszik és amit linkeltem hozzá zenét azt ne szó szerint értsétek, csak maga a hangulatot adja meg a résznek. ÉS elsőnek nézzétek végig a klippet majd utána olvassátok el! :D
És lassan itt a sztori vége már csak pár rész várható...
Komikat és komikat és komikat! :)
Jó olvasást! :)

- Itthon? Ezt nem értem! - tátotta a száját John.
- Ez az otthonom, John! Edwardéknél csak "vendégként" vagyunk ott! - magyaráztam.
- Hát akkor gyere - karolta át a vállamat. - aludjunk egyet! - indultunk a lépcsőn felfelé. - látszik rajtad, hogy álmos vagy.
- Csak egy kicsit! - motyogtam.
- Azért már csak fárasztó az ötödik hónap elején! - mondta. - pontosabban a 21. hétben lassan a 22.-ben.
- Így számon tartod? Általában a férfiak nem tudják, hogy mi hányadik hét meg ilyeneket!
- De én nem vagyok átlagos! - nyitotta ki az egykori szobánk ajtaját.
- Ez igaz! - engedett előre. - azt elmondanád, hogy miért vagy ilyen udvarias? - fordultam felé.
- Megváltoztam az öt év alatt! Sőt lassan már hat. Amúgy is udvarias vagyok! - mosolygott büszkén. - de lehetek bunkó is!
- Jaj, csak azt ne! - tiltakoztam. Pár másodpercig kínos csend honolt köztünk.
- Remélem elleszel itt! Ha valami van csak sikíts és máris jövök! - lépett ki az ajtón.
- Hová mész? - léptem utána.
- A vendég szobába! - fordult felém.
- De hogy is! Nagy ez az ágy elférünk rajta! - húztam vissza a szobába.
Miután mindketten lefeküdtük az ágyra csak feküdtünk egymás mellett a hátunkon és éppen csak a vállunk ért össze. Végül is érzem John érzéseit és tudom, hogy mire gondol, de most nem érzek semmit. Ugyan az van az ő fejében mint az enyémben. A nagy semmi.
- Sokat gondolkodtam - kezdte. - a randikon. Pótolnunk kell. Ugyan is nagyon szégyellem magamat amiért nem hívtalak fel...
- Ezért már bocsánatot is kértél. - vágtam a szavába.
- A játékon kívül - folytatta mintha mit sem mondtam volna. - hiányzott valami a szabad délelőttjeimből. Nem tudtam, hogy mi az, de mikor ma megláttalak az ajtóban azonnal tudtam, hogy te vagy az. Hiányzott a kedves mosolyod és hangod. - állt meg egy pillanatra. - én azt hiszem, hogy első látásra beléd szerettem! - mondta komolyan. Nem válaszoltam rá, mert nem tudtam mit mondani, csak mosolyogva néztem tovább a krémszínű  plafont és hallgattam, ahogyan szakad az eső.
- Szóval, turnéztok még? - tereltem a témát.
- Valamikor még akad pár koncert itt-ott, de már nem sok. - sóhajtotta.
- És a rajongók?
- Már ők sem a régiek! Sokan írnak még a mai napig twitteren meg találkozni akarnak velünk, de már nekünk sincs olyan sok szabad időnk mint régen!
- És mikor volt utoljára koncertetek? - hülye kérdések sorozata ömlött ki belőlem.
- Riporter vagy?
- Nem! Csak kíváncsi! - mosolyogtam.
- Tavasszal volt az utolsó. Azelőtt mikor találkoztunk a kastélyban. Edward találta ki, hogy jó lenne egyet pihenni.
- Szóval Edward hibája, hogy újra találkoztunk? - fordultam felé. Akkor vettem észre, hogy könyökölve támasztja a fejét és engem néz.
- Nem, szó nincs erről! Neki köszönhetem hogy megtaláltalak. Sokszor voltam anyukádnál, hogy mondja mag, hogy hol vagy, mert tudtam, hogy ő tudja, de nem mondta meg. Sokszor voltam itt Londonban is a régi lakásodon, és Vanessa volt lakásán is, de ott sem voltál. - mondta.
- Sokszor gondoltam rád az öt év alatt. Sőt, mindig rád gondoltam mert mindenről te jutottál eszembe. Az első két év volt a legnehezebb. Szinte minden este sírtam és magamat hibáztattam. - néztem mélyen a szemébe. Látszódott benne a keserű szomorúság.
- Pedig én voltam a hibás! Én elhittem azt az ártatlan viccedet majd jobban beléd döftem azzal, hogy le ribancoztalak. Sajnálom! Soha nem mondanék ilyet! - tette a kezét az arcomra. és soha nem bántalak, ahogyan ő tette! - simította végig az arcomat. Keze puha volt és szinte égetett az érintése. De élveztem minden egyes másod percét.
- Azt hittem, hogy ő majd segít elfelejteni téged!  hunytam le a szememet.
- Tudom! Ezt már mondtad! - sóhajtotta. - én sem tudtalak téged elfelejteni! Igazuk volt! - húzta végig hüvelyk ujját az arcomon.
- Kiknek? - nyitottam ki a szememet.
- Mindenkinek. Anyának, apának, Kevinnek, Edwardnek, Vanessának, Liamnek. Mindenkinek aki azt mondta, hogy ne engedjelek el és maradjak melletted, mert mi ketten vagyunk egyek!
- Ki egészítjük egymást - folytattam. - ezt nekem is sokan mondták. Edward bár ellenezte, hogy újra együtt legyünk, de nem érdekelt mit mond!
- Ezért vagy most itt. - feküdt mellém. - olyan jó, hogy itt vagy! - suttogta a fülembe.
- Igen, elég furának érzem, hogy nem a srácokkal vagyok! - mondtam.
- Te mondtad, hogy szeretnél kettesben lenni!
- Igen tudom, de hiányoznak! - fordultam az oldalamra.
- Nekem is, de ez az este már csak a miénk! - csúsztatta a kezét az enyémre.
- Úgy érzem, hogy már nem sokáig! - ásítottam.
- Amúgy, milyennek érzed a kapcsolatunkat? - simította végig a kézfejemet.
- Jónak! Akár már holnap ide költözhetek. - motyogtam majd lehunytam a szememet. - persze csak ha akarod!
- Persze, hogy akarom! - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Holnap elmondom a srácoknak. - motyogtam fél álomból. - biztos örülni fognak! - bújtam közelebb Johnhoz.
- Ebben én is biztos vagyok! - tette a másik kezét az oldalamra. - szép álmokat! - suttogta majd éreztem ahogyan egyre melegebb és melegebb lesz John lehelete a homlokomnál és egy puszit ad rá. Talán ettől sikerült elaludnom.

Nagy dörrenésre ébredtem fel és arra, hogy korom sötét van. Még az utca fénye sem világított be. Kipattantam az ágyból és az ablakhoz léptem. Odakint is sötét volt. Bizonyára egy villám okozott áram szünetet. John nem volt az ágyban. Mindig is féltem az ilyen időtől és a sötétben, ahogyan most is. Szinte rohantam az ajtóhoz, hogy kijussak erről a félelmetes helyről és meg találjam Johnt. Ilyenkor tud Ő is egyedül hagyni. Feltéptem az ajtót és ijedten léptem ki rajta.
- Jenna - szólított meg John. Felé fordultam és szinte a nyakába ugrottam. - óvatosan! - tartotta félre a gyertyát.
- Egyedül hagytál! - motyogtam a nyakába.
- Csak gyertyákért mentem! - simította végig a hátamat.
- Akkor is! - motyogtam.
- Menjünk le! - fogta meg a kezemet majd lehámozott magáról. A lábaim még mellette is remegtek. Mikor a leértünk megdermedtem és csodálkozva néztem körbe a nappaliban.
- Ez-ez-ez. Hogy? - néztem a mécsesekre amik egy utat alkottak a konyha felé.
- Tudtam, hogy jönni fogsz ezért miután elaludtál akkor csináltam. - mosolygott majd elindult a konyha felé. - ezért készültem!
- Várj meg! - mentem nagy léptekben utána.
- Hunyd le a szemedet! - állított meg a konyha ajtóban.
- Nem! - gyerekeskedtem.
- Kérlek!
- Nem, mert félek! - motyogtam.
- Nem fog semmi történni! - mondta biztatóan. - bízz bennem!
- De ha neki vezetsz a falnak! - hunytam le a szememet.
- Nem állt szándékomban! - kezdett befelé vezetni a konyhába. Nem tudtam, hogy mire készül és, hogy mi vár rám, de az biztos, hogy kaja van a közelben.
- Kinyithatom már? - kérdeztem izgatottan.
- Mindjárt! - tolt arrébb egy kicsit. - na most! - mondta mögöttem. Lassan és bizonytalanul nyitottam ki a bal majd a jobb szememet. Az ebédlő asztal szépen volt megterítve és két álló gyertya tartó volt rajta.
- Hát ez valami... - mondtam csodálkozva.
- Nem tetszik? - kérdezte szomorúan.
- Még nem fejeztem be a mondatot. - motyogtam. - ez valami gyönyörű!
- Akkor üljünk le! - indult az asztalhoz. Fura nekem az a mai este.
- Te most akarsz enni?- mentem utána.
- Igen!
- Ilyenkor sokat hizlal  - léptem az asztal mellé. John kihúzta nekem a széket, majd megvárta míg leülök és ő is leült a saját székére.
- Pedig még kellene még híznod! A baba érdekében.
- És utána, hogy fogom leadni?
- Tudok egy jó módszert rá! - mosolygott. Tudtam, hogy mire gondol és az nem a futás volt.
- Veled aztán soha többet! - morogtam.
- Miért is? - tett a tányéromra egy combot.

- Két okból is! Az egyik az hogy biztos, hogy teherbe ejtenél,  a másik meg az, hogy az első pár hónapban csak együtt lennénk minden este.
- És az baj lenne? - kérdezte kisfiúsan.
- Ne legyél már olyan mint a fiúk! Ők is mindig vissza kérdeznek!
- Csak az én fiaim! - mosolygott büszkén.
- Na ne mond! - vágtam le egy kisebb szeletet a combból.
- Na de most baj lenne vagy sem?
- Mármint mi? - tettem a számba a csirkét.
- Az, hogy újra gyereket várnál tőlem?!
- Nem annyira, csak az, hogy nem tudnék ellenállni neked és egész nap csak szeretkeznénk és nem a gyerekekkel lennénk! - nyámmogtam.
- Ezért vannak a nagyszülők! - mosolygott. Csak könyökölt az asztalon és engem nézett.
- Majd teljes négy hónapig náluk lennének! Kizárt dolog! - morogtam. - de most is alig tudom megállni magam.
- Már megvolt az utolsó "takarításod"! - mosolygott.
- Attól még rád indulhatok nem? - tettem le a villát. - ez a csirke bűn rossz!
- Még mindig nem tudok olyan jól főzni mint te! - motyogta. - ezért készültem valami mással! - állt fel. Azt hittem, hogy elveszi előlem a csirkét és fagyival vagy valami édesességgel kínál meg. De e helyett valami teljesen más történt. Mellém állt, majd térdre ereszkedett. Nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy mi fog következni.
- Tudom, hogy tudom, hogy mit fogok kérdezni. Ezért nem is húzom az időt! - tartotta maga elé a is fekete ékszerdobozt. - leszel a feleségem? - nézett a szemembe közben kinyitotta a dobozt. Köpni nyelni nem tudtam. Gyönyörű volt a gyűrű és romantikus a hely meg a pillanat is. Hülye lennék ha most elutasítanám.

- Nemet is mondhatsz. Nekem mindegy, de én akkor is veled leszek.
- Nem mondok nekem! Inkább egy igent. - mosolyogtam. - tönkre fogom tenni az életedet! - nyújtottam elé a bal kezemet.
- Már tönkre tetted! - húzta föl mosolyogva a gyűrűt.
- Akkor most megpróbálom helyre tenni! - térdeltem le elé, majd csókolni kezdtem. Kezemet lassan csúsztattam a tarkójára és minden egyes porcikámat hozzá nyomtam. Éreztem ahogyan megremegnek az ajkai. Váratlanul érte a reakcióm. Eluralkodott rajtam a hormon szintem. Éheztem az ajkaira mint egy ragadozó. Régen csókoltam meg ilyen szenvedélyesen. Éreztem, hogy szinte már falom az ajkait, de ezt nem érdekelte se őt se engemet. Nem viszonozta, mert ezt a támadást nem is lehetett. Keze a hátamon járt fel s alá biztatva, hogy ne álljak le, de csalódnom kellett mert elhajolt tőlem.
- Csináljunk egy törvényt magunk között! - mondta ziháltan.
- És mi az? - kérdeztem kíváncsian.
- Hogy a nászéjszakáig nem fogunk szeretkezni! - mondta.
- Ezt kifogjuk bírni? - kérdeztem meglepődve, majd kezemet a mellkasára csúsztattam.
- Biztos, hogy nem, de ha miután megszületett a kislányunk összeházasodhatnánk! - mosolygott.
- Ha-ha-ha! Kizárt! Akkor érdemli a legtöbb törődést a baba. Meg amúgy is fáradtak leszünk én meg úgy fogok kinézni mint egy tehén. Inkább úgy mint most! Lógni fognak a melleim meg... - folytatni akartam a magam szekírozását, de John nem hagyta. Egy lágy puszit adott az ajkaimra.
- Akkor majd várunk egy kicsit! - mosolygott.
- Fáradt vagyok! Aludjunk! - álltam fel. Egy magasságba kerül a hasam és John feje.
- Jó éjt kicsike! - suttogta majd egy puszit adott a hasamra.
- Most éppen nem alszik! Mocorog mint mindig! - mosolyogtam.
- Menj aludni! Majd megyek utánad! - állt fel.
- Majd holnap eltakarítunk, John! - mondtam.
- Honnan tudod, hogy takarítani akartam? - nézett rám kérdően.
- Tudom, hogy mire gondolsz! - mosolyogtam.
- Akkor most mire gondolok? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Ha te azt tudnád! - hajoltam a füléhez. - ilyen perverzségekre nem illik gondolni várandós nő közelében, mert megérzi! - suttogtam kéjesen a fülébe.
- Mert mire gondoltam?
- Az ágaskodó nadrágodra! - néztem lefelé.
- Hoppá! - morogta. - de ezen csak te segíthetsz!
- Majd a nászéjszakánkon. Remélem addig ki bírod! - mosolyogtam, majd elindultam kifelé. - jó éjt, John!
- Vá-várj már! - húzott vissza. - így nem fekhetek le! - fordított meg. Szeretem ilyen téren kínozni.
- De a törvényünk, John! Azt nem szeghetjük meg! - lépte egészen közel hozzá, majd az ajkaimat pár miliméterre tartottam az övéitől.
- A saját törvényeinket megváltoztathatjuk! - morogta.
- De én, vagyis mi, fáradtak vagyunk! - fordultam meg.
- Eddig egyetlen egy szexet sem utasítottál vissza!
- De most igen! - indultam ismét kifelé.
- Egy különleges estét adnék neked! - karolt át hátulról. - tudom, hogy te is akarod! - morogta a fülembe, majd magához szorított.
- Olvasol a gondolataimban? - nyögtem.
- Pont úgy ahogyan te!- kezdte puszilgatni a nyakamat.
- De legyél romantikus és nagyon gyengéd, ahogyan egész éjszaka! - nyögtem.
- Igen is Miss Andrews... - kapott fel a karjaiba majd elindult velem felfelé...