45. rész: Ismét elölről

MEGLEPETÉS!! Már annyira hiányzott az írás... de családi gondok miatt nem tudtam hozni új részt. Amint megírom az új részt hozom nektek! :D Számítsatok még sok-sok részre mert van még ötlet a tarsolyomban. :3
Jó olvasást :D


Lehet nem kéne ilyen sokszor ide járnom. Bár végül is nem olyan rossz mindennap újra és újra orgazmusok sorozatán átesni. Túl sokszor csináljuk egy nap. De nem bánom.
Két hete folyamatosan jövök "takarítani". Szerencsére Edward bedőlt nekem. Tudom, hogy mit gondol erről, de azt mondtam, hogy nem adom többször oda magamat Johnnak és uralkodok magamon.
- Ó, szia! - nyitotta ajtót John. - legközelebb gyere be! Szinte már otthon vagy! - morogta közben végig nézett rajtam.
- De áll egy elég fura kocsi a házad előtt. - léptem beljebb.
- Nekem valami más áll a nadrágomban! - csapta be az ajtót majd elkapta a derekamat és magához rántott. Faldosni kezdte a nyakamat.
- John! - nyomtam el magamat tőle. - nem gondolod, hogy le kéne állnunk? - léptem el előle.
- Miért kéne? - lépett utánam.
- Mert már van egy kicsi hasam és kényelmetlen. - hátráltam.
- Majd behúzod! - lépett közelebb.
- Majd nem indulsz be rám! - léptem hátra majd neki ütköztem a kanapénak.
- Majd nem akarsz leállítani! - motyogta majd magához rántott.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk? - léptem el előle. Paráztam, hogy tényleg valami baja esik a babának.
- Már megint? - jött utánam.
- D ez most másabb lenne. Öt évet kihagytunk. Nem tudjuk, hogy mi történt a másikkal olyan sok idő alatt. - mentem hátra még mindig.
- Igaz, de ez csak sima szex! - egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomott. Leguggolt, majd felrántotta a pólómat. - tényleg van egy kicsi hasad. Puszilta meg az alhasamat.
- És nagyobb lesz! - motyogtam összeszorított szemmel. Próbáltam vissza fojtani a kitörni akaró nyögést.
- Tudom! - puszilta meg feljebb a hasamat.
- Nem érek rá sokáig! - nyögtem beadva a derekamat. A mellemet célozta meg, majd megharapta ezt. Szerencsére a melltartó szivacsa felfogta éles fogait. Hirtelen felállt és a fülemhez hajolt.
- Tudtam, hogy megadod magadat. - puszilta meg a nyakamat, majd áttért az ajkaimra. Lágyan kezdte harapdálni őket, majd lassan tolta át a nyelvét a számba. Harcra hívott amit nem tudtam vissza utasítani. Lágyan haraptam rá nyelvére, mire jobban munkához látott. Halkan kezdtem nyögdécselni.
- Beindultál... - szakadt el tőlem.
- Nem csinálhatnánk valami más helyen? - lihegtem miközben a tökéletes arcát vizsgáltam.
- Kanapé? - nézett maga mögé.
- Nem! - fordítottam vissza a fejét. - az már volt!
- Akkor hol? - hajolt közelebb.
- Egy kényelmes ágy? - simítottam végig az arcát.
- Hát legyen! - markolta meg a fenekemet, majd az ölébe vett és elindult velem felfelé.


Egy héttel később!

Egy nagy szendvics utolsó falatjait ettem, mikor Vanessa idegesen lépett be a kezében Victoriával. Mérgesen járkált fel s alá. Már szédültem, ahogyan néztem mit csinál.
- Nem szédülsz? - kérdeztem.
- Nem! - morogta majd rázni kezdte Victoriát, aki torka szakadtából ordítani kezdett. - hallgass már! - kiáltotta.
- Add ide! - álltam fel majd oda sétáltam hozzá. Kivettem a kezéből és lassan kezdtem ringatni. - meg etetted már? - kérdeztem nyugodtan.
- Igen, de nem szopizott túl sokat! - mondta kétségbe esetten.
- És kínáltad még? - néztem rá. Csak megrázta a fejét. - ilyenkor többször meg kell, azért hisztizik! - mosolyogtam Victoriára, aki elcsendesedett. Venessa közel sétált hozzám, hogy elvegye a babát. - és figyelj, ha bármi van vagy tanácsra van szükséged van csak szólj! - adtam a kezébe Victoriát.
- Köszönöm! - suttogta, majd elment. Úgy döntöttem, hogy pihenni kellene már egy kicsit. Nagyot sóhajtottam majd elindultam a szobám felé ami csak ideiglenesen volt az enyém. Azon gondolkodtam, hogy John mit csinálhat a gyerekekkel, miközben az ő ideiglenes szobájuk előtt sétáltam el. Fura beszélgetésbe csöppentem.
- És apu, összefogtok házasodni?
- Igen össze és boldogok leszünk együtt!
- És mikor?
- Nem sokára.
- És szereted a mamát?
- Tetőtől talpig. Mindennél jobban szeretem! - összeszorult torokkal hallgatóztam.
- És minket szeretsz?
- Igen! Titeket is nagyon szeretlek! - mondta John. Hallattszódott a hangján, hogy elmosolyodott.
- Minket vagy a mamát szereted jobban? - ez biztos Jeremy volt.
- Hát... Azt mondtam, hogy a mamát mindennél jobban szeretem, de titeket még nála is jobban szeretlek. - mondta John. Éreztem, hogy valami kifog belőlem törni és az a sírás. Nem tudtam visszafojtani. Az érzelmek eluralkodtak rajtam. Hallottam ahogyan nyílik az ajtó. Nem akartam, hogy a srácok megint így lássanak. Elég volt nekik az a múltkori. Elfordultam és a kezembe temettem az arcomat. Olyan szépen beszélt a srácokkalés igaz szavakat mondott nekik. Bár a házasodód nem tartam időszerűnek.
- Jól vagy? - fogta meg a vállamat majd magához fordított.
- Igen csak... - zokogtam.
- Csak mi? - vette el a kezeimet az arcomról.
- Nem tudom! - kezdtem még jobban sírni. Kezét a hátamra rakta és magához ölelt, majd simogatni kezdte a hátamat. Fejemet a mellkasába nyomtam és csak sírtam és sírtam. Kijött minden fájdalom, ami az elmúlt években történ. Végre kisírhatom magamat.
- Hallgatóztál, igaz? - suttogta.
- Igen, de teljesen véletlen volt. - motyogtam.
- Minden szó igaz volt és szívből jött. - mondta halkan.
- Tudom! - szipogtam. Kezdtem meg nyugodni, ahogyan hallottam John nyugodt szív verését.
- Nem akarsz egyet randizni? - hajolt el tőle m majd felemelte a fejemet.
- Meg akarsz dönteni? - kérdeztem kislányosan.
- Nem, de hogy is! - rázta meg a fejét. - csak már régen beszélgettünk meg ettünk együtt egy jót. - mosolygott.
- Nem is tudom!
- Nem muszáj pont ma! -mondta.
- Nem tudom, hogy ráérek-e. Esetleg holnap?
- Nekem meg felel! - mosolygott.

Még az nap este!

Izgatottan készültem az első randinkra. Lehet túl korai, bár már jól megérdemeljük egymást. Egy hét szünet jól jött. Hiányzik már a perverzkedése és a kedves szavai, na meg a hülyeséget.
A fürdőszobában álltam a tükör előtt és enyhe sminket vittem fel az arcomra.
- Neked randid lesz? - állt mellém Vanessa.
- Igen! - mosolyogtam miközben a szájfényemet vittem fel.
- És kivel? - kíváncsiskodott.
- Titok! - csavartam vissza a kupakot a szájfényre.
- John az?
- Nem! - igazgattam a hajamat. Leengedve szerettem volna, ahogy az első "randinkon".
- Jó képű?
- Nagyon is! Sőt... hmmm... - morogtam.
- Ismerem? - kérdezte mikor John dudált egyet.
- Lehet! - fordultam felé.
- Vigyázni kéne a gyerekekre?
- Ha megtennéd! - indultam kifelé.
- Mikor jössz? - jött utánam.
- Legkésőbb kilenc! - akasztottam le a kabátomat.
- Aztán vigyázz! - kiabálta.
- Szoktam! - nyitottam az ajtót. - puszi pá! - léptem ki az ajtón, majd mosolyogva indultam a kocsi felé. Kinyitottam az ajtaját majd beszálltam mellé.
- Szia! - mosolygott. - gyönyörű vagy!
- Köszönöm! - mosolyogtam vissza rá.
- Hová menjünk? - kérdezte.
- Egy jó helyre! Ami nem hizlal! - csatoltam be a biztonsági övet.
- Pedig kéne.
- Már felszedtem két és fél kilót. Szóval az már jó és nem kéne több.
- Akkor tudom, hogy hova menjünk! - taposott bele a gázba. - amúgy hogy telt a napod?
- Alapvetően jól! Nagy részt a fiúkkal voltam...
- És ők, hogy vannak?
- Jól, csak kezdik újra hiányolni az apjukat. - sóhajtottam.
- Újra? - kérdezte.
- Igen, már hasonlón. Nem engedelmeskedtek nekem...
- Oh, eltudom képzelni milyen lehetett. - mondta. - amúgy nehéz velük?
- Nem annyira, csak néha rosszak, de melyik gyerek nem?
- Ez természetes. Emlékszek mikor én és Edward voltunk ilyenek...
- És ki azaz Edward? - túrkálok már egy kicsit a lelki világában. Tudom, hogy rosszul esik neki, hogy le ordította Edward a fejét.
- Ő az iker testvérem, akivel egy kicsit most... sóhajtotta.
- Akivel? - akartam, hogy kimondja és halljam a fájdalmát.
- Összevesztem, de majd kibékülünk... morogta.
- Mikor érünk oda? - tereltem a témát.
- ööö... most! - állította le a kocsit. Kinéztem az ablakon és a volt fagyizónál állt meg ahol most étterem van.
- Mi történt a fagyizóval? - fordultam John felé, de már nem volt a kocsiban. Az ajtót nyitotta ki nekem. - nem tudtam, hogy ilyen udvarias vagy!
- Mint mindig! - mosolygott.
- Amúgy mi lett a fagyizóval? - kérdeztem.
- Semmi.
- Akkor hol van?
- Ott van. - mutatott a másik oldalba.
- De nem itt volt? - mutattam az étteremre.
- Nem mindig is ott volt, csak a mellette lévő éttermet zárták be. - indult át az úton.
- Akkor már hülye vagyok. - indultam utána.
- Nem, csak rosszul emlékszel.
- Soha nem volt jó hosszú távon a memóriám. - léptem mellé. - egyáltalán te kivagy?
- John vagyok és egy randin vagyunk.
- Ó tényleg? - léptünk fel a járdára.
Egész este hülyéskedtünk és cikiztük egymást, ki hogy néz ki. Jókat nevettünk egymáson, miközben egy kisebb kehely fagyit ettünk. Sajnos hamar mennünk kellett mert zárták a fagyizót.

Mikor megállt Edwardék háza előtt még csak fél kilenc volt. Nem akartam még elbúcsúzni tőle. Túl jól éreztem magamat vele.
- Hát akkor...
- Még csak fél kilenc van. A srácok kilenckor felszenek és még rá érek!
- Tehát milyen volt az estéd?
- Jó! Nagyon jó! Túlságosan is jó! Tarthatnánk több ilyet is.
- Randizzunk többször?
- Igen, csak fura ezt kimondani!
- Igen mert mindkettőnknek van gyereke.
- Neked van gyereked? Nem is említetted.
- Igen, ikrek! Jeremy és Eathon.
- Az enyémeket is úgy hívják. Milyen véletlen egybe esés. - mosolyogtam, majd egy nagyot ásítottam. - jobb ha megyek. - csatoltam ki a biztonsági övet.
- Majd hívlak!
- Rendben! - nyitottam ki az ajtót, majd hirtelen vissza fordultam és a füléhez hajoltam. - köszönöm az estét. Jó éjt! - adtam az arcára egy puszit kiszálltam és vigyorogva mentem be a házba...