31. rész: A nagy meglepetés!

Így Szent este hoztam nektek egy nagyon HAPPY részt, karácsonyi ajándékként. :)

Jobb adni mint kapni, de én nagyon örülnék, ha sok-sok komit kapnék holnapra! *-*

Jó olvasást és BOLDOG KARÁCSONYT! :)

Három napja hogy kórházban vagyok. Már nem kapok infúziót és ruha is van rajtam. Ez még mindig rejtély, hogy miért nem volt rajtam, de meggyőződésem hogy John művelte. Izgatottan vártam, hogy hazamenjek és láthassam a srácokat. Nagyon hiányoznak három nap után. Kikeltem az ágyból és az ablakhoz sétáltam. Még mindig az intenzíven vagyok pedig már teljesen jól vagyok. Pedig úgy otthon lennék a srácokkal. Owen távol a családomtól. Tökéletes estém lenne ha nem ebben az átkozott kórházban üdülnék. Szomorúan másztam be az ágyba és tárcsáztam John számát. Nem akarta föl venni. Újra és újra megpróbáltam, de semmi. Felkeltem az ágyból és kimentem a folyosóra. Jót tesz egy kis séta. Eszembe jutott az eddigi együtt eltöltött karácsonyok a srácokkal. Majd az, hogy hat éve hagytam ott Johnt, pont itt Londonban. Akkor ugyan így terhes voltam a srácokkal. Csak ők most nincsenek itt. Hat éve hogy ők velem vannak és boldogsággal töltik be az életemet. Nincs nagyobb öröm egy gyerek mosolyánál.
A könnyeimmel árasztottam a nővér pultot mikor megszólított valaki.
- Magának nem a kórteremben kéne pihennie? - kérdezte.
- De, csak egy kicsit nosztalgiáztam! - indultam lehajtott fejjel a szobám felé.
- Tudom milyen érzés, nekem is vannak gyerekeim! - mondta. Csak tovább mentem a folyosón.
- Maga mit keres itt?
- Még is mit? Látogatóba jöttem, maga idióta! - mondta. Hirtelen megálltam ismerős volt az a dühös hang. De nem! Nem lehet ő. Hisz elment. Tovább mentem a szobámba. Megdermedtem mikor beléptem az ajtón.
- MEGLEPETÉS!! - kiabálták. Könnybe lábadt a szemem ismét.
- Mama! - ordították az ikrek majd felém szaladtak. Leguggoltam hozzájuk.
- Oh de hiányoztatok! - öleltem át őket szorosan.
- Mami szeretnénk bocsánatot kérni amiért így viselkedtünk!
- Nincs miért! - szorítottam magamhoz őket.
- Anyu, megfojtasz! - sziszegte Eathon.
- Akkor sem engedlek el! - morogtam mosolyogva. - olyan jó, hogy itt vagytok! - adtam egy-egy puszit az arcukra.
- Azért jöttünk, hogy az ágyhoz láncoljunk! - mondta Vanessa.
- Hogy az Istenbe jöttetek be? - öleltem tovább a srácokat.
- Anyu engedj már el! - tolt el magától Eathon.
- Én voltam! - mondta az ismerős hang mögülem. Elengedtem a srácokat, felálltam és megfordultam.
- Te. Te! Te? - álltam nyitott szájjal.
- Ne aggódj nem fognak letartóztatni! - csukta be a számat majd megölelt. - én is örülök, hogy látlak. De másra számítottam. - hajolt el tőlem.
- Mégis mire? Hogy sikítozni fogok és a nyakadba ugrani? - kérdeztem felháborodva. - csak egy szó nélkül kivonszoltad a feka segged az ajtón! És hagytál egy spanyol levelet amiből csak a mondatvégi írás jeleket értettem! Haragszom rád! - emeltem meg a hangom. Nagy csend lett a szobában.
- Egy, nem feka a seggem. Kettő, gondolhattad volna, hogy elmegyek. Három, nem beszélünk csúnyán a gyerekek előtt! - kulcsolta össze a kezét.
- Hidd el, hogy csúnyább szavak is rájuk ragadt már az oviból! - fordultam a gyerekek felé akik egymást csipkedtek.
- Nekem meg k*rvára hiányoztál! - lökött rajtam egyet.
- Gabi a gyerekek!
- Ki nem sz*rja le? Egy idő után úgy is megtanulják ezeket! Gyere már! - ölelt át.
- Menj már! - löktem el magamtól. - utállak! Miattad vagyok itt! Miattad jöttem össze azzal a majom fejűvel! Miattad lettem terhes, mert ha nem mész el és megzavarsz minket akkor nem estem volna teherbe - emeltem meg a hangomat. Lehajtott fejjel hallgatott. - és nem születik két csodálatosan gyönyörű fiam, akik néha bűn rosszak, de én így szeretem őket. És ezek mellett nem vesztem volna össze Johnnal és nem lennék itt a te tök fejedet bámulva miközben hallgatod a tök felesleges szidalmazásomat! - mondtam nyugodtan majd felemelte a fejét. - köszönök mindent! - mosolyogtam majd magamhoz öleltem.
- Te hülye vagy! - motyogta a vállamba.
- Aja! - motyogta egy kislány. Mindketten lenéztünk.
- Ja milyen feledékeny vagyok! - hajolt le hozzá. - Ő itt a kislányom Sopie. - emelte fel.
- Oh hát te is szaporodtál? - mosolyogtam el.
- Hah. Többször is. Ő a legnagyobb. Majdnem két éves. North, gyere már! - nézett a tömeg közé. Észre sem vettem, hogy mennyien vannak itt.
- Na szóval ő North, a férjem. - mutatott a magas hófehér fiatal emberre. Két gyerek volt a kezében.
- Jenna Andrews. - nyújtottam a kezemet.
- Örvendek. De nem tudok kezet rázni. - mutatta a kezében lévő gyerekekre.
- Megfoghatom? - kérdeztem Gabitól.
- Nem! - mosolygott. Óvatosan vettem ki North kezéből az édesen alvó csöppséget. - ő Noel! Négy napos.
- Négy napos? - néztem végig Gabin. - biztos a tiéd?
- Loptam! - motyogta. - és ő Louis. - mutatott North kezében ugráló fiúra. - tizenegy hónapos. - motyogta.
- Szóval hogy is ismerkedtetek meg? - kérdeztem Northtól közben a kis Noelt ringattam.
- Gabi Spanyolországban szerencsétlenkedett az egyik rendőrrel. - mosolygott. - én hoztam ki az őrsről. Majd kávézgattunk aztán egyre többször randiztunk... - ennyit jegyeztem meg hosszas beszédéből. Elcsodálkoztam azon, hogy John hogy játszik a gyerekekkel és ők hogyan támadják le. Az volt a szerencsém, hogy egyedül voltam a szobában. Vagy a másik beteg szívrohamot kapott volna.
- Na add ide! Etetés van. - vette ki a kezemből Noelt Gabi. Felálltam és elindultam Edward felé megnézni a kisbabájukat.
- Azta de sokan lettünk! - mondta valaki. - meghoztam az eredményeket! - biztos az orvos. A gyomrom felkavarodott és hirtelen szédülni kezdtem. Nem jutottam el Edwardig.
Finom illat. John parfümje. Étvágy gerjesztő. Megdermedtem Edward előtt. Nem tudom miért de valami az ablak felé vitt ki a teraszra. Csörögni kezdett a telefonom. Egy SMS-t kaptam.
" Hétvégén meglátogatlak!" Owen küldte. Mikor megnyitottam az előző üzenetet valaki megölelt hátulról.
- Nagyon, de nagyon szeretlek titeket! - suttogta.
- Menjünk be! - mondtam de a testem nem akart elindulni. Akaratom ellenére fordultam meg mint ha irányítanának. - szeretlek! Szeretlek és szeretlek! - ismételgettem majd megpusziltam az ajkait. - bármit is tettem sajnálom. - betapasztotta a számat a szájával. Ez egy olyan fájdalmas és jól eső csók volt mint ha csípős krémmel kenegetnének izomláz után. Elsőnek rossz és csíp majd enyhül a fájdalom.
Ugyan ezt éreztem. Lágy, szerelmes, vágyakozó és teljesen tökéletes volt. Pont olyan mint egy filmben. Régen mindig is erről álmodtam. Olyan jelenetekre mint a filmekben. Úgy elolvadni mint ott. A szerelmem karjaiban elaludni és felébredni. Érezni őrült szívverését miközben csókolózunk. Tökéles volt mint mindig. Nem tudtunk leállni. Csak úgy csókolóztunk mint egy normális szerelmes pár. De mi sem normálisak és még párok sem vagyunk, csak szerelmesek. De azok viszont nagyon. Mikor elakart hajolni tőlem vissza húztam magamhoz és sokkal lassabban csókoltam. Halkan nyögött egyet majd megadta magát és nem csókolt vissza. Le görnyedt és egy magasságba került velem. Hagyta hogy irányítsak és utánam csinálta azt amit én csináltam. Nem volt jó, hisz sehogy sem volt ritmusos.
- John! - motyogtam az ajkait cincálva, hogy legyen normális. Felegyenesedett és elszakadt tőlem. A homlokomhoz nyomta a homlokát és mélyen a szemembe nézett majd mosolyogni kezdett.
- Régen csókolóztunk így! - mondta halkan. Mindkét kezemet a mellkasára tette és közelebb húzott magához.
- Régen voltunk már így! - motyogtam.
- Régen csókolóztam csak úgy veled! - mosolygott.
- Régen éreztem ezt a melegséget ami belőled árad. És régen fázott ennyire a hátam. - mosolyogtam. Lehúztam le a pulcsiját majd hozzá bújtam. A fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam dübörgő szívverését.
- Még valami paparazzo meglát! - motyogta. Kérdően néztem rá majd eszembe jutott az első találkozásunk.
- De akkor csurom víz voltam. - mondtam. Bebújtatott a pulóvere alá. Szorosan húzott magához majd összehúzta a pulcsiját.
- Most már sziámi ikrek vagyunk! - motyogta. Kezemet a dereka köré fontam és felnéztem rá.
- Hihetetlen hogy mennyire szeretlek! - mondtam. Az állához csúsztattam a kezemet és felém fordítottam a fejét. Kacéran mosolygott majd közel nyomta hozzám a fejét és megpuszilta az orromat.
- Az mennyire hihetetlen, hogy nálad jobban még nem szerettem senkit! - mondta majd behunyta a szemét és egy apró puszit adott az ajkaimra. Egy milliméterre sem szakadt el tőlem. - szeretlek! - mondta majd lágyan csókolni kezdett. Át járta a testemet az a bizonyos szerelmes érzés és persze a boldogságé is. A hasamban újra éreztem a pillangókat repdesni. Tudtam, hogy mit gondol. Ez a különleges bennünk. Olyan mintha egy harmadik ikertestvérük lennék, bár azt nem tudom, hogy Edward mit érez.
Lassan szakadt el tőlem majd apró puszikkal halmozott el.
- Most pedig Miss Andrews haza megyünk! Még ha nem is engednek! - kezdte szét húzni a pulcsit. Hozzá simultam és a kezemet a tarkójára csúsztattam.
- Nem tudnánk nosztalgiázni? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Hátha ezt akarja Miss Andrews! - hajolt a fülemhez. Valamit matatott a hátamnál.
- John mit csinálsz? - kérdeztem. Szét húzta a pulóverét és lehajolt mellém. Átkarolta a combomat és felemelt.
- John tegyél le! - nevettem el magamat.
- Mondtam, hogy haza megyünk! - nyitotta ki az ajtót. - vigyázat veszélyes szállítmány érkezik!
- Azta apu! - mondta Eathon.
- Tegyél már le! - mondtam majd a hátát kezdtem ütögetni és rúgkapálni a lábammal.
- Tényleg veszélyes! - mondta Edward. John a másik ajtón haladt kifelé.
- A fejemre azért vigyázz! - hajtottam le a fejemet mikor kilépett velem az ajtón. - legalább azt mond meg, hogy hová megyünk? - kérdeztem mikor belépett velem a liftbe. Nem válaszolt csak várta, hogy leérjünk a földszintre. - milyen jó hogy válaszolsz! - mondtam unottan. - remélem, hogy mindjárt lehánylak! - lógattam le a kezemet. Elengedett egy pillanatra és előre dőltem. - John ha elengedsz én - morogtam és megérkeztünk a földszintre. Elindult velem majd a lift ajtaja két centire csukódott be az orromtól. Majdnem oda csípte. Gyorsan menetelt kifelé velem. Nem tudom mit akar velem kint csinálni. A cuccaim még fent a szobában. Egy szál köntösben lógtam a vállán.
- John igazán letehetnél. Kezd hányingerem lenni! - ütöttem a hátára. Kilépett velem a kórházból és nagy léptekben indult el át a parkolón. - John azt hiszem hogy - tettem a szám elé a kezemet.
- Nem fogsz hányni! - tett le.
- Na végre! - egyenesedtem ki. - mehetünk is! - indultam a kórház felé, de vissza húzott és benyomott egy kocsi hátsó ülésére. - John hagyom, hogy kihasználj! Elég gyenge vagyok! - motyogtam miközben becsatolta a biztonsági övemet. Mosolyogva ült be a volán mögé, majd elindult. Lassan ment az utcákon. Nem figyeltem, hogy merre megyünk, csak azt tudtam, hogy nem haza felé visz.
- John, elég a meglepetésekből! - nyögtem. Nem csinált semmit, még pislantani, sem pislantott. - John, John, John, John! - ismételgettem a nevét, de még arra sem reagált, majd hülye dolgokat kezdtem neki mondani a terhességemről, hogy lehet nem tartom meg. Főleg ha tőle van. Erre sem reagált, majd bevetettem azt, hogy alszok, de hunyorítva nézem az arcát a vissza pillantóban. Nem nézett rám, még így sem.
- John nagyon szexi vagy, ahogyan vezetsz! - mondtam kéjesen, de erre sem reagált. - rád indultam és kitudja mit csinálnék veled, ha most éppen nem vezetnél. - hajoltam oda hozzá. - például letépném rólad azt a szexi farmer nadrágot és majd össze-vissza csókolgatnám a hasfaladat. Minden egyes kockádat. - morogtam. Nem reagált még erre sem. Elmosolyodtam majd kicsatoltam a biztonsági övemet és simogatni kezdtem a mellkasát, majd egyre lejjebb csúsztattam a kezemet, egészen a nadrágjáig, mikor hirtelen megállt. - tudtam, hogy erre meg adod magad! - mosolyodtam el. Durcásan szállt ki a kocsiból. Elkeseredve dőltem hátra. Gondolhattam volna. Lesütöttem a tekintetem majd az autó aljában lévő lábtörlőt kezdtem bámulni, ami elég feltűnően tiszta volt.
- Most jössz vagy sem? - kérdezte. Nem reagáltam, úgy ahogyan ő az imént. - Jenna ne gyerekeskedj már! - mondta idegesen. Sértődötten néztem rá. Csak elmosolyodott és a kezét nyújtotta. Megadtam magamat majd kiszálltam a kocsiból. Egy sikátorban állt meg. Elég sötét volt és ijesztő.
- John ha megakarsz erőszakolni a kocsiban is megteheted. Nem inkább elsőnek vigyél haza majd a pihe puha ágyikóban nyugodtan nekem eshetsz! ÉS ha akarod még ellen kezet is, hogy valósághű legyen! - hadartam. - milyen hülyeségeket beszélek! Megőrjít a terhesség. - haladtunk az egyik épület felé. - te John, ha véletlenül el hánynám magam az úgysem feltűnő egy ilyen helyen na mindegy! De ha a kocsiban hányom el magam az már gáz, igaz? - kérdeztem. Rá néztem, de csak bambult. - minek is beszélek hozzád? Egy kőoszloppal beszélgetek. De jó! - mondtam ujjongva. - mégis egy köntösben járkálok egy sikátorban egy kőoszloppal! Elég furcsa ez! - motyogtam magam elé. - valaki segítsen! - kiáltottam el magamat. - hé valaki! - fogta be a számat. Leszedtem magamról a kezét majd mérgesen néztem rá. - na végre! Hipnózisba estél vagy mi az? - kérdeztem mikor behúzott egy ajtón és befogta a szememet. - John jobban jársz ha a számat is befogod, vagy sikítok! - fenyegetőztem. Nem tett semmit csak tolt befelé. Nagyot sóhajtottam. - John mondtam már, hogy nem szeretlek? - mondtam mikor elvette a kezét a szeme elől. Egy CD boltban voltunk.
- Jenna, ha nem fogod be a szádat, esküszöm, hogy én sikítok! - mosolygott majd elindult egy asztal felé. - emlékszel? - ült le mögé.
- El tudnám felejteni mikor megláttam azt a hülye unalmas és borzalmasan bunkó fejedet, ami mára már teljesen biztos, hogy ez mind igaz! - indultam felé.
- Igazán kedves vagy! - mondta.
- Ezt már akkor tudtam! - mosolyogtam. - de amúgy még mindig túrod az orrod? - ültem az asztalra.
- Néha! Na de ez mindegy! Csak azért hoztalak ide, hogy el mondjam mennyire, de mennyire beléd estem első látásra. - mondta csillogó szemekkel.
- Na és mennyire?
- Annyira, hogy így még öt év önsanyargatás után is és még így csontiként is szeretlek! - mondta.
- Nem vagyok csonti.
- És még a két csodálatos szerelem gyerekünket is szeretem, de azért téged jobban! És azt is tudom, hogy aki ott a pocidban növekszik ő is az enyém vagyis a miénk, és még azt is hogy lány! - hadarta. Meglepődve néztem rá. - na de gyere! - állt föl majd elindult kifelé. Utána siettem. Beültünk a kocsiba. Ezúttal az anyós ülésre ültetett.

30. rész: Az őrangyal

Sziasztok!

Itt a kövi rész és remélem lesztek olyan aktívok még így aranyvasárnapon is, hogy komiztok úgy mint tegnap! :D

Jó olvasását! :)

Újra és újra elmondta, hogy mennyire szeret, de én nem tudtam mit tenni ellene. Egy sötét alak Jeremyt fojtogatta. Eathon félholtan feküdt a földön és ő azt mondta, hogy megöli őket, ha nem őt választom. Egy kés volt a kezemben és John állt előttem. Hiába mondtam neki, hogy menjen innen nem ment. Arra késztetett hogy tegyem meg vagy végez a fiúkkal. Nem volt más választásom. Megszorítottam a kést és elindultam John felé. Pár centire álltam meg tőle.

Felriadtam álmomból. Már megint ugyan azaz álom két hete. Nem tudok vissza aludni mert félek, hogy ugyan azt álmodom. Felálltam majd felvettem a köntösömet és benéztem a srácokhoz. Édesen szuszogtak és nyugodtan járták az álmok világát. Visszatakartam őket majd egy-egy puszit adtam a homlokukra. Még csak reggel öt óra volt. Csináltam magamnak pirítóst és teát. Leültem enni. Közben azon gondolkodtam, hogy tegnap Steven és Matt hogyan találtak rám. Biztos láttak valamelyik szupermarketben és követtek. Miután ettem a gyomrom kavarogni kezdett. A mosdóba siettem hányni.
Elgyengülten támaszkodtam a mosdókagyló felett.
- Jól vagy? - kérdezte Owen.
- Persze, csak nincs hozzá szokva a gyomrom a sok kajához! - motyogtam.
- Jobbulást drágám! - mondta. Rá mosolyogtam. Öltönyben állt mint egy úriember. Beljebb lépett majd elém állt a nyakkendőjét mutogatva. - bekötnéd? - kérlelte. Bekötöttem neki majd elment. Becsuktam mögötte az ajtót majd a pipere cuccaim között kezdtem keresgélni. A kezembe akadt a nem régen vásárolt terhességi teszt. Hosszas gondolkodás után úgy gondoltam, hogy megcsinálom.
Vártam és vártam. A konyhában álltam és másodpercenkét néztem az órát. Vártam, hogy mikor húzhatom elő a pulcsim zsebébe lapuló tesztet. Nehezen telt el az a tíz perc.
- Na megyek! - mondta Owen.
- Ma is később jössz? - fordultam felé.
- Hát úgy néz ki hogy igen! - motyogott.
- Jó munkát! - mosolyogtam majd vissza fordultam.
- Már egy puszit sem adsz? - mondta. Rá néztem és rám meresztette a boci szemeit. Elindultam felé majd vigyorogva csókoltam meg. Elhajoltam tőle majd elment. Mély levegőt vettem és előhúztam a tesztet.
- Istenem csak add, hogy negatív legyen! - motyogtam. Lassan fordítottam meg. Két vonal volt rajta, miszerint pozitív a teszt és terhes vagyok. Ámultan ültem le a kanapéra a tesztet nézve. Nem lehetek terhes. Ez nem lehet igaz. Biztos rossz. El kell mennem egy orvoshoz. Csak egy kérdés merült fel bennem. De kitől? Ugyan is két emberrel is lefeküdtem. Jobban szeretném, ha Johntól lennék az. De mi van ha Owentől?
- A francba hol lehet? - lépett be Owen az ajtón. Meglepődve néztem rá. - nem láttad a telefonomat? - lépett közelebb.
- A szobában láttam. Ide hozom! - álltam fel hirtelen  Szédülve mentem a szobába majd hármat láttam Owenből visszafelé menet. Oda adtam neki a készüléket majd megint elment. Leültem a kanapéra és mélyeket lélegeztem. Nem akartam neki elmondani, hogy lehet apa lesz. Megölne az is biztos. Főleg akkor, ha Johntól lenne.
Kihívtam a gyerekeket sétálni. Elmentünk a közeli játszótérre. Magammal vittem a terhességi tesztet és egy papírzsebkendőbe csomagolva kidobtam egy kukába útközben, ne hogy Owen rá találjon. Mosolyogva figyeltem az ikreket ahogyan játszottak. Azt hittem káprázik a szemem mikor megláttam, hogy Jeremy egy szőke hajú férfit ölelget. Majd az a férfi nem más volt mint John. Be csalogatott egy faházba. Eszem vesztettem mikor megláttam. Közel hajolt hozzám.
- Szeretnéd igaz? - motyogtam.
- Csakis téged, Szerelmem! - morogta majd majdnem megcsókolt mikor felébredtem. Nyilaló fájdalmat éreztem a fejemben. Fáztam és valaki szorongatta a kezemet.
- Hol vagyok? - hörögtem. A szívem ritmusát hallottam a géptől. Megszorította a kezemet és felém hajolt. Homályosan láttam az arcát. Majd tisztán csodálkozhattam gyönyörű szemeiben.
- Jenna! - nyögte.
- Hogy kerültem ide? Hol vannak a srácok?
- Elájultál a parkban és nem akartál felébredni nehezen tudtam kitapintani a pulzusodat  Azt hittem, hogy elveszíttettelek! - simította végig az arcomat. - a srácok pedig jó helyen vannak! - mosolygott majd felemelte a kezemet és megpuszilta azt.
- Hogy találtál meg? - suttogtam.
- Majd mindent elmesélek. - törölte le a könnyeit.
- Owen ugye nem tudja, hogy itt vagyok? - kérdeztem ijedten.
- Nem! Küldött neked egy SMS-t hogy elutazik egy hónapra vagy mennyire!
- Miss Andrews? - lépett be az orvos.
- Maga? - néztem rá meglepődve.
- Micsoda véletlen! De kezdjük ott, hogy
- Hogy kerül maga ide? - motyogtam.
- Jó, elmondom. Tudom milyen maga! Szóval a feleségem itt kapott állást. Én meg át jöttem mert itt jobb a fizetés. - mondta. - tudja hogy megy ez? - tette a szája mellé a kezét.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte John.
- Ő volt az orvosom Dublinban! - mondtam. - na de mi a bajom?
- Nagyon gyenge a szervezete. Az elmúlt időben mennyit étkezett?
- Keveset! Azt is kihánytam. - néztem Johnra aki bánatos szemekkel mért végig.
- Oh, ez érthető! Ezért ilyen krónikus az állapota. Az utolsó eredmények szerint majdnem hatvan kilogramm volt most meg alig üti meg az ötvenet! - mondta az orvos. - ezért ájult el. A magzat nagyon elszívta az energiáját. Még azt is ami alig volt. - mondta. John felhúzott szemöldökkel nézett rám majd elmosolyodott. - igen, átesett egy ultrahang vizsgálaton is ami teljesen kimutatta az embriót. Olyan nyolc-kilenc hetesnek mondanám. Ha az infúzió lecsepeg és jobban érzi magát tőle haza mehet, de szigorúan híznia kell! Vagy veszélyeztetheti a saját életét is! - mondta majd mondott még valamit és kiment. Nem figyeltem rá, elvesztem John gyönyörű szemeiben. Bánat és szomorúság játszódott le benne és annál nagyobb bűntudat.
- Vigyázok rátok! Ígérem még ha eddig nem is tettem! - motyogta. - most pedig - vigyorgott majd felemelte a takarót. - oh sajnálom! - takarta el a szemét.
- John ezt most úgy csinálod mintha nem láttál volna még meztelenül! - mosolyogtam.
- Ez most más! - motyogta.
- Búj már be! - emeltem fel a takarót. Nagy nehezen mellém feküdt.
- Én leszek az őrangyalod! - ölelt át.
- És ez miért más? - motyogtam. Közelebb bújt hozzám és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Mert mindkettőnknek van párja! - motyogta. Nem válaszoltam. A kezét az alhasamra csúsztatta. - szóval itt növekszik egy baby!
- Reménykedek benne, hogy tőled van! - motyogtam.
- Mi? - nézett rám. - Owent szereted és tőlem akarod a gyereket?
- Ne hogy azt hidd, hogy szeretem! - motyogtam. - szívesen lennék veled minden nap!
- Nem értelek! - támaszkodott mellém. - elküldtél azzal hogy te Owent szereted!
- Fogd be! - tettem a kezemet a szájára. - az nem számít, hogy szeretlek? - hajoltam közelebb hozzá. - szabályokat hágok át miattad! - néztem mélyen a szemébe.
- Milyen szabályokat?
- Majd egyszer megtudod! - tettem a kezemet a mellkasára. - olyan vagy, mint a srácok. Nem is véletlen hogy egyszer Jeremyt Johnnak hívtam!
- Hmm tényleg a fiúk! Úgy örültek nekem. Sikítoztak meg ugrándoztak! - mosolygott.
- De biztonságos helyen vannak? - kérdeztem.
- Igen, de miért félted őket ennyire? - hajolt felém.
- Majd egyszer megérted! - motyogtam majd közelebb húztam és csókolni kezdtem.


John szemszöge:

Olyan nehéz volt látni, hogy csont sovány. És ez mind miattam. Vagyis Owen miatt. Nehéz volt tetetni, hogy nem tudok semmiről, pedig elolvastam az összes SMS-ét amit Owentől kapott. Sejtem már miért küldött és miért döntött így. Az a nem normális megfenyegette. Legalább is ez derül ki az üzenetekből.
" Kb egy hónapig távol leszek. Aztán ne hogy rosszat csinálj!! Mert tudod mi a következménye!"
"Remélem nem követed el azt a hibát mint a múltkor! Későn megyek haza!"
Innen már minden sejthető. Az én hibám volt minden. Nem tudtam mit tenni vonzó, szexis teste ellen. Beindultam rá.
- Sajnálom, Jenna! - hajoltam el tőle.
- Mégis mit? - kérdezte. Megvontam a vállamat.
- Még én sem tudom! - mosolyogtam. - de bármit is tettem ami, nagyon fájt neked vagy még fáj! Nagyon sajnálom! - motyogtam.
- Betudnád fogni? Nem tettél semmi rosszat! Csak így alakult! És váltsunk témát! - mosolygott. Gyönyörű mosolyával a mennyekbe tudna röpíteni.
- Hát akkor mégis mikor csöpög le azaz átkozott infúzió, hogy haza tudjalak vinni? - feküdtem vissza mellé.
- Majd ha már nem lesz benne semmi! - motyogta. - de várjunk csak! Miért nincs rajtam ruha?
- Az orvosok így látták jónak vagy nem tudom, de rossz téged így látni! Csont sovány vagy! - fogtam meg a kezét. - haza viszlek és teli tömlek jó sok kajával! - mondtam mosolyogva. - nem én fogok főzni! Tudod, hogy rémesen főzök. Ja igen és van egy meglepetésem. De ezt csak otthon árulom el! - hadartam.
- Mindig meglepsz valamivel. Ezt már nem bírja a szívem! - mondta majd átölelt.
- Hozatok neked ruhát! - csúsztattam ki a lábamat a takaró alól.
- Ne! Ne menj el! - húzott vissza. Magához szorított mintegy macit és a fülemhez hajolt. - Köszönök mindent! - suttogta majd egy puszit adott a homlokomra.
- Inkább pihenj, várandós anyuka! - mosolyogtam, majd felálltam az ágyról és gondosan betakartam.
- Mesélsz nekem tündér mesét? - mondta kislányosan.
- Nem, mert - mondtam mosolyogva. - aludj! - pusziltam meg a homlokát.
- Ugyan olyan szemét vagy mint voltál! Semmi nem tudna megváltoztatni! - húzta fel magán a paplant. - de én így szeretlek! - mosolygott majd lehunyta a szemét.
- Csak az tudna, ha együtt élnénk! - motyogtam majd kimentem és felhívtam a réges-régi barátnőjét Gabit.

29. rész: I am a big loser!

Végül is azért küldenek a padlóra, hogy utána föl álljunk. És mi van ha nem tudok? Nincs erőm újra felkelni a hideg és fagyos padlóról. De fel kell. És miért? Miért mindig én? Szenvedés az élet? Folyamatosan így kell élnünk amíg meg nem halunk! Az élet teli van kalandokkal. Persze. Eddig kalandokban éltem. Megszülettem, három éves korom után oviba mentem, amit nem szerettem. Utána suliba, amit kimondottan utáltam, vissza akartam menni az oviba játszani, a barátokkal bújócskázni és fogócskázni. Aztán feljebb léptem a ranglétrán. Megszerettem a sulit, majd a tanulást. Gimibe mentem amit szint úgy utáltam mert nem szeretett senki. Kiközösítettek mert az apám meggazdagodott a cégből. Mindenem megvolt. Divatos ruhák, gyönyörű ház, saját laptop, saját szoba, estéik  De azt senki nem tudta, hogy a szüleim megfeledkeztek rólam. Nem foglalkoztak velem és hanyagoltak. Egyik nap már ott tartottunk, hogy köszönés nélkül mentem fel a szobába, majd egész nap sírtam. Anya meg sem kérdezte mi a bajom. Nem érdekelte. Majd egy másik nap egy fel lépésemre mentek ahol útközben "meghaltak". Az volt életem első szakasza, ahol úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Csak tizenhét voltam. Most pedig majdnem tíz évvel később ugyan így érzem magamat. Egyedül vagyok ebben a nagy világban. A fiaim megutáltak, életem szerelmét elküldtem, hogy védjem a fiaimat, az ideiglenes párom Londonban van, aki megfenyegetett.

Miután John becsukta maga után az ajtót fellélegeztem. Nem akartam, hogy úgy menjen el, hogy azt hiszi, hogy nem szeretem. Nincs senki a kastélyban. Átpörgettem az agyamat majd kivágtam az ajtót és utána siettem.
- John! - kiáltottam utána. A bőröndjét húzta maga után és szakadt az eső. Lassan fordult meg és remény teli vigyorral vigyorgott. Pár másodperc alatt bőrig áztam. Oda siettem hozzá a nyakába tettem a kezemet majd csókolni kezdtem. Fájt belülről, szét szakított a bánat, a szerelem még egy halálos fenyegetés ellenére sem szűnt meg. Egy másodpercre sem gondoltam, hogy rossz amit csinálok. Csak egy dolgot nem akartam. Újra elszakadni tőle. Szenvedélyesen csókoltam és minden fájdalmat és érzést el mondtam vele. Mikor leálltam a füléhez hajoltam és válaszoltam amit még bent a fülembe suttogott. "Egyszer úgy is a feleségem leszel!"
- Boldog leszek majd melletted! - suttogtam. Majd elléptem tőle és bementem. Pont olyan tökéles búcsú volt mint egy amerikai romantikus filmben.

Két hete, hogy kisétált az ajtón. Két hete fekszek az ágyamban tehetetlenül. Két hete nem láttam a fiaimat. Két héttel ez előtt mondtam meg a srácoknak, hogy az apjuk soha többé nem jön vissza. Nem akartak reggelizni. Nem akartak szót fogadni. Az apjukat akarták és nem engem. Megutáltak engem, amiért elküldtem Johnt. Már az esti meséket sem hallgatják meg tőlem. Nem én fürdetem őket, mert a papát akarták. A reggeli palacsintáimat sem eszik meg. Az apjukat követelték. Őt akarták minden hová. Engem meg elfelejtettek. Mintha nem is léteznék. Owen két hete még egy SMS-t sem írt, hogy él-e még. Reménykedtem benne, hogy elhalálozott. De sajnos az emlegetett szamár mindig jókor jelenik meg. Szó szerint berontott a szobámba. Megijedve ültem fel az ágyban.
- Pakolj! - mosolygott.
- Mi-mi van? - másztam le az ágyról.
- Megkaptam az állást! Londonba költözünk! -vigyorgott.
- Hű de csodás! - motyogtam.
- Miért vagy ilyen? Olyan fura vagy és vékonyabb mint voltál. - lépett közelebb. Nem válaszoltam. Megfojtana, ha elmondanám , hogy hiányzik John. És nem csak nekem. Elkezdtem összepakolni a ruháimat. Szerencsére maradt ki pár bőrönd a gyerekek cuccainak. Átmentem hozzájuk.
- Szia mama! - rohant felém Jeremy majd megölelt.
- Mondanom kell valamit. - guggoltam le. - el költözünk!
- És hová? A papa is ott lesz? - kérdezte Eathon.
- A papa nem lesz ott! - mondtam.
- Akkor nem megyünk el! - mondta.
- De velem jöttök! - álltam fel majd a szekrényükhöz sétáltam.
- Mi a papát akarjuk!
- Boldogok leszünk mi négyen! - nyitottam ki a szekrényt. - lesz szép házunk kis kerttel
- Hol van a papa?
- Lesz majd kis házi állatunk - dobtam a ruhákat az ágyra. A könnyeim közben potyogtak. - jó nagy játszó terek várnak ránk. Suliba fogtok járni. - soroltam majd hallottam ahogyan csukódik az ajtó. Hátra néztem és már egyikőjük sem volt a szobában. Térdre ereszkedtem és kitört belőlem a sírás. Sokkal rosszabb, hogy nem szeretnek a fiaim, mint az, hogy Owen akár meg is ölhet. Igen, Owen. Ő tehet mindenről. Erőt gyűjtöttem majd felálltam és átmentem a saját szobámba. Ott volt az a rohadék!
- Dögölj meg! Te szemét! - csaptam be magam után az ajtót. - miattad utáltak meg a fiaim! Miattad vagyok napról napra rosszabbul! - kiabáltam. - te rohadék! - rontottam neki. Ökölbe szorítottam a kezemet és majdnem behúztam neki egyet. De kirakta a lábát amibe elbuktam. Megfogta a hajamat és felhúzott.
- Emlékeztetnélek, aranyom, hogy ha nem csalsz meg azzal a nyomszival, akkor nem lenne ez! - megfordított és felém hajolt. - az ilyen ribancok ezt érdemlik! - morogta.
- Rohadj meg! - sziszegtem a fogaim közül.
- Ezer örömmel! - vigyorgott majd egy pofont adott. - velem leszel! Bármi történjen! Ha még egyszer így rontasz rám - állított fel. - szét verem azt a cuki arcod! - simított végig rajta. - tudod nagyon szeretlek, csak kicsit rossz útra tévedtél. - ölelt magához. Remegtem a félelemtől. Nem öleltem vissza. Elakartam tolni magamtól de nem engedett.
- A fiaid bánják amit teszel! - fordított meg. Jeremy az ajtóban állt és minket nézett. - milyen kis cukor falat! Megnézed véresen az arcukat? - suttogta a fülembe. Megráztam a fejemet. - most pedig össze pakolod a fiúk ruháit aztán holnap elmegyünk innen. És boldogok leszünk mi négyen! - motyogta. Elindultam az ajtó felé. Megfogtam Jeremy kezét és elindultunk a szobájuk felé.
- Anya, Owen miért bántott téged? - kérdezte mikor beértünk a szobába.
- Csak játszottunk! - ültem le az ágyra.
- Akkor miért ütött meg? - állt elém.
- Kicsim, Owen nem ütött meg! Csak rosszul láttad! - kezdtem össze hajtogatni a ruháikat.
- Akkor miért sírtál?
- Csak hiányzik a papa! - suttogtam.
- Jeremy, gyere! - lépett be az ajtón Eathon.
- Nem megyek! - motyogta Jeremy.
- Anyu apu ott lesz velünk ahová költözünk? - ült le mellém Eathon.
- Nem! Mert nem lehet ott. - motyogtam. Egész nap ezt szajkózták nekem. Majd másnap is. Mindennap sírva feküdtem le és Johnról álmodtam. Rémeket Róla.

Két hónap telt el. Unalmasan és fájdalmasan. Az ikrek még mindig követelik az apjukat. De hiába mondom el minden egyes nap hogy nem láthatják, mindig követelik. Már elértem azt, hogy hallgatnak rám, és már normálisan reggeliznek, és mindent megcsinálnak amit mondok. Szerencsére csak pont nyári szünetre jöttünk ide és már az iskolába is beiratkoztunk  Saját kertes házunk van, ahol a gyerekek tudnak játszani. Johnt még egyszer sem láttam és titkos de megbízható források szerint itt van egyedül Londonban, mert Edward és Vanessa nem régen lebabáztak. De nem tudok több infót mert nem akarják nyilvánosságra hozni.
Most is az internetet bújom miattuk. Mint minden nap! Semmi értelmes csak az, hogy három hete gyermeke született Edward Grimesnak. Tovább keresgéltem mikor csengettek. Egy cikket töltöttem be ami Johnnak a gyerekeiről szólt, de nem akart tölteni. Felálltam és az ajtóhoz mentem. Negyvenszer nyomta meg a csengőt.
- Jövök már!

- Anyu majd én! - rohant az ajtóhoz Eathon. Mikor kivágta az ajtót nem akartam hinni a szememnek.
- Uram atyám! Steven?
- Nem! Csak Steven! - vigyorgott. Kijjebb léptem hozzá majd megöleltem. - úgy megváltoztál! - hajolt el tőlem majd végig nézett rajtam.
- Gyere már be! - húztam befelé. - hogy-hogy erre jársz? - csaptam be a lábammal az ajtót.
- Köszi! - morogta valaki majd kinyitotta az ajtót. Azonnal megfordultam.
- Ma-matt? - dadogtam.
- Je-jenna? - utánzott. - örülök, hogy látlak! - ölelt át.
- Anyu kik ezek a bácsik? - jött félénken közelebb Eathon.

Matt

- Jaj tényleg! Gyere már! - hajoltam el Mattől. Megfogtam Eathon kezét és leültünk a kanapéra. - ők a régi barátaim. Matt és Steven! - mutattam rájuk.
- Na és téged, hogy hívnak? - guggolt le Matt. Eathon félénken szorongatta a kezemet.
- Mutatkozz már be! - suttogtam a fülébe.
- Eathon Richard Grimes. - mutyogta.
- Eathon? - hajolt közelebb Steven.
- Anyu, éhes vagyok! - szaladt kifelé Jeremy.
- Wow! Kettő van belőlük? - egyenesedett fel Matt.
- Igen ikrek vagyunk! - mondta Jeremy.

Steven

- Egy petéjű ikrek! - ugrott le a kanapéról Eathon majd a konyhába szaladtak.
- Na gyertek! Gondolom éhesek vagytok! - álltam fel.
- Anya, már kopog a szemünk! - kiabálták. Mikor beléptünk már tányérok és kanalak voltak előttük.
- És mit eszünk? - ültek le az asztalhoz.
- Hát ha már így megleptetek így késő délután, nem főztem semmit. Szóval csak vajas kenyeret tudok adni! - mosolyogtam. Kinyitottam a hűtőt majd elővettem azt amit az ebédre készítettem el.
- Ah és abban a kotliban van a vajas kenyér? - kérdezte Steven.
- Igen csak át kell melegíteni! - motyogtam.
Két tál gyümölcsleves után mentek el a srácok tévézni. Mi hárman még beszélgettünk, miközben elmosogattam.
 - Két hónapja laktok itt! És olyan mintha évek óta itt laknátok! Olyan tisztaság van. - nézett körbe Matt.
- Ez elég meglepő! Olyan mintha minden nap takarítanál. Vagy bejáró nőd van? - kérdezte Steven.
- Saját bejáratú! Azaz én vagyok az. - mosolyogtam.
- Két gyerek mellett elég nehéz lehet! - mondta Steven.
- És John mit szól ehhez? Persze mikor láthatjuk az öröm apát? - kérdezte Matt. A torkom összeszorult.
- Teszek fel tea vizet. Aztán mesélek! - álltam fel. Elkészítettem a teát majd leültem és mindent elmeséltem nekik. Azért nem mindent. Többek között azt nem, hogy Owen megfenyegetett és hogy több mint ötnapon át szerelmeskedtem Johnnal titokban. Próbáltam beadni azt a szöveget, hogy én Owent szeretem!

28. rész: Két tűz között

Szerencsétek, hogy írtatok négy komit! És hogy láttam mert ha a délutáni komikat néztem volna nem hoztam volna  ezt a részt. És a kérdéseket chatben tegyétek már fel oldalt! :D és aztán komizzatok! :)Jó olvasást!  ^.^

- Én is segíthetek? - kérdeztem Owentől.
- Ezt nem ilyen díváknak találták ki! - mosolygott.
- Nem fog letörni a körmöm mert nincs! Amúgy is csak a fa hordásra gondoltam. Tudom, hogy a múltkor is mennyit szenvedtél vele! - mosolyogtam. Nem akartam, hogy bármi baja essen Johnnak.
- John te mit gondolsz? - csapott a vállára közben sejtelmesen vigyorgott rám.
- Nem is tudom. Fogjuk be! - mosolygott rám John. Kettőjükön cikázott a szemem. Ugyan olyan kacér mosoly ült az arcukon. Tudtam mire gondoltak. John arra, hogy bosszút áll amiért elküldtem. Owen pedig arra, hogy legszívesebben levágná a baltával John fejét.
Megkértem Petert, hogy vigye el a srácokat az oviba majd hozza is őket haza. Elviselhető "munkás" ruhát vettem fel, amit nyugodtan kiszakíthat a fa. Félénken mentem le a lépcsőn. Már több, mint tíz perce vannak kettesben. Megölöm Owent, ha bármi baja is esett Johnnak. Megpróbálom elfelejteni és Owent szeretni. Boldogan fogunk élni egymást mellett és senkinek semmi baja sem fog esni. Fapofával mentem végig azon a hossz úton a kis házhoz. Hűvös szél fújt. Egy szál pulcsiban hideg volt. Remegve léptem be hozzájuk.
- Oh baby, végre! Már van mit pakolnod! - mosolygott Owen. Ránéztem a köztük magasodó fa halomra. John rám mosolygott  Fehér atléta volt rajta. Le volt izzadva és feszült is rajta. Über brutál szexi volt. Nagyot nyeltem majd elkezdtem hordani a fát. Gyorsan haladtam. Mikor ők pihentek én még hordtam a fát.
- Drágám ezért már fizetni kéne! - mondta Owen. Nem figyeltem rá. Végül is csak a kis ház mellé kellett kivinni. Nem volt fárasztó munka.
- Na mi az? Nem dolgoztok? - léptem be az ajtón. Egy fa tönkön ültek és beszélgettek. Meg se hallottak csak tovább dumáltak.
- Minden reggel jönnek felébreszteni! - mondta John.
- Talán majd engem is megszeretnek. - mondta Owen.
- Biztos is! Ha te szereted őket akkor ők is fognak! - mondta John. Megfogtam a maradék fát majd kivittem. Mikor vissza mentem még mindig beszélgettek. Oda álltam melléjük, és köhintettem egyet. Nem figyeltek. Kivettem Owen kezéből a baltát majd elindultam a fa felé.
- Oh nézd csak a kis méreg zsákot! - mondta Owen.
- Hallottam! - mondtam mikor oda értem a fához. Megemeltem a baltát majd egy nagyot lesújtva mellé csaptam a fának. Hangos nevetésbe törtek ki. Mérgesen néztem rájuk majd újra megpróbáltam. Most szerencsés voltam egy ütésre sikerült.
- Most nevessetek! - fordultam feléjük. - gyertek már! - intettem a fejemmel. Nem mozdultak meg csak tovább beszélgettek. Oda mentem Owenhez majd bokán rúgtam.
- Héj! - morogta. Elfordítottam a fejemet mintha mi sem történt volna. - na jól van, dolgozzunk! - álltak fel. Owen ment előre majd John. Egész közel jött hozzám. Elfordultam mielőtt bármit csinálhatott volna mire megmarkolta a fenekemet. Egy nagyot sóhajtva néztem végig a testén. Leültem oda ahol ők ültek. Már fájt a derekam a sok hajolgatástól. Behunytam a szememet és egy mély levegőt szívtam be. Mire kinyitottam Owen fél meztelenül vágta a fát. Tátva maradt a szám. Igaz, hogy mindent megadnék Johnért, de Owen teste ámulatba ejtő! És nem csak a teste. A tegnapi eset után rettegek tőle, de mielőtt megfélemlített volna. Kedveltem őt. Egy másik énét is megismertem, ami más, mint a saját természete. Nem ilyennek mutatkozott eleinte. Kedves, romantikus, kicsit vicces, jóképű, jó fej és aranyos volt. Azt gondoltam, hogy számíthatok majd rá mindenben és pótolni tudja Johnt. De őt senki nem tudja pótolni, csak ő maga.
Nagyot nyeltem mikor Owen rácsapott az egyik a fára és megfeszültek az izmai. Megráztam a fejemet és Johnra néztem. Nagyot sóhajtott majd rávágott a fára.
- Oh a fracba! - tette le a baltát majd egy mozdulattal letépte magáról a szétszakadt trikót. Ámultam és nyál csorgatva néztem végig. Tökéletes fehér bőre tökéletesen domborodott a tökéletes karján, a tökéletes hátán és mindenhol. Tökéletes szőkés haja tökéletesen volt oldalra fésülve. A fehér herceg szemben a fekete herceggel. Owen csoki barna szeme, sötétbarna haja és barna bőre egy olyan embert takar akit szívesen elviselnék, úgy, hogy esetleg havonta kétszer látom. Talán úgy tűrhető lenne.
John viszont maga a tökéletesség fehér lovon. Ő az akit minden nap elviselnék magam mellett. Ölelgetném, csókolgatnám, szeretgetném. Egy percre sem lennék tőle távol csak ha nagyon muszáj lenne. Lehet ez volt a baj, hogy mindig a nyakán csüngtem. De azért beiktatnánk pár hetet mikor külön vagyunk. Két tökéletes férfi. Tiniként bármit megadtam volna ezért, hogy akár egy pasim is legyen. Mára már untálom az egészet. Csak összekavarnak a pasik. Főleg ők ketten. Ha választanom kéne sem tudnék. Owenben megvan az ami nincs meg Johnban. Főként tisztelet a másik iránt. Johnban sokkal több minden megvan mint Owenben. Tökéletes tökéletesség, humor, fiatalság, kedvesség, határtalan szeretet és őszinte dumálás! Igen! Johnt választanám. Sajnos minden egyes mondat után ott áll az, hogy DE ami mindent megmagyarázna, de én utálom ezt a szót.
DE mivel Owen megfenyegetett, hogy megöli a fiaimat aztán engem ha nem fogadok neki szót, ezért el kell engednem Johnt. Ismét át kell esnem egy hosszas önkínzáson. El kell engednem azt akit a világon legjobban szeretek.
Búsan ültem a vacsoránál. Egész nap csak kettőjük között ingáztam. A két tűz között. Hallgattam ahogyan jókat nevetgélnek ők ketten. John mit sem sejt arról hogy ha nem megy el és tovább fűzi az agyamat akkor baja eshet a fiainknak. És ezt nem hagyhatom. Inkább leszek vele olyan mint egy kutyával, de a fiaimat nem engedem. Semmi pénzért nem adom őket! Senki nem bánthatja őket!
Összevissza puszilgattam Owent mikor elbúcsúzott tőlem. És hogy milyen jó, hogy végre elmegy és nem kell tőle rettegnem. Gondoltam magamban. A fülembe súgta azt, hogy reméli, hogy mire vissza jön az a balf*sz már nem lesz itt. Mire csak azt mondtam, hogy ezért ne aggódjon.
Keresni kezdtem a srácokat. Tudtam, hogy hol kell kezdenem. Ott ahová veszélyes belépnem. A tiltott zóna. Azaz John szobája. Halkan nyitottam be. Arra számítottam, hogy hárman egymás hegyén hátán fognak aludni. Meglepetésemre csak John volt az ágyban. Hason feküdt félmeztelenül. Halkan másztam mellé és a füléhez hajoltam.

- John, nagyon sajnálom amit mondtam reggel! De volt rá okom. Elég nagy amit sajnos nem mondhatok el. Mert még valami butaságot csinálnál és rosszul sülne el! De ezt nem részletezném! Csak, hogy tudd mindennél jobban szeretlek mint bárki mást. Mindenemet oda adnám, hogy te, a srácok és én együtt legyünk akár szegényen egy híd alatt is. De boldog lennék az biztos! Mert melletted az élet olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnik. Azt akartam, hogy boldogok legyünk. De nem lehetünk, egy egyszerű butaság miatt. Szeretlek John! Veled még a kis veszekedések is tűrhetőek. Eltűrném a bunkóságokat, a hisztijeidet. Bár minden tökéletes lenne! - suttogtam. - ott van az a fránya de. Szeretném, ha nem keresnél minket! Ne akarj megtalálni, felejtsd el! Add fel a reményt, hogy mi egyszer boldogok leszünk, mert én is ezt teszem! Az elmúlt két hét csodálatos volt, de sajnos történt valami, ami teljesen megváltoztatott mindent! Ezért is kell elfelejtenünk egymást örökre! - hangsúlyoztam az utolsó szót. - amit nem tudok elégszer mondani ahhoz, hogy elhidd; Szeretlek! - motyogtam. - miután kisétáltam az ajtón nem foglak ismerni. Egy idegen leszel nekem aki csak úgy ide pofátlankodott és tönkre tette a boldog párkapcsolatomat! - mondtam, majd felálltam és a másik oldalára mentem. - legyen csodás életed a barátnőd mellett! - mondtam majd egy fájdalmas és égető csókot adtam az ajkaira. A könnyeim maguktól kezdtek potyogni. Elindultam az ajtó felé, letöröltem a könnyeimet majd egy mély levegőt véve emeltem fel a kezemet, hogy lenyomjam a kilincset.
- Ne menj ki! - hallottam John szomorkás hangját.
- De muszáj! - mondtam. A kezem a kilincs fölött állt meg.
- Ha szeretsz akkor miért mész el? - kérdezte.
- Nem én megyek el! - fordultam meg. - hanem te! - mondtam könnyekben úszva.
- De én nem akarok! - mondta könnyes szemekkel.
- De el kell menned! - kulcsoltam össze a kezeimet.
- És mi van ha nem? - gyerekeskedett.
- John, ne nehezítsd meg a dolgomat! - szipogtam.
- Miért nehezítem meg? Nem értelek Jenna! - tárta szét a karjait.
- Nem egyértelmű, hogy menj el? - mondtam mérgesen. - hagyj minket békén! Feltudod fogni?
- Csak egy okot mondj! Aztán itt sem vagyok. - mondta komoran. Meg akadt a szavam. Nem akartam ki mondani, azt, amit Owen tett velem a múlt éjjel. - na mi az? Talán nem tudsz mondani?
- Fogd be! Semmit nem értesz! Nem is tudnád megérteni. - morogtam. - csak annyit, hogy már egyáltalán nem érzek irántad semmit! - mondtam komolyan. Remélem elhiszi.
- Tudom, hogy hazudsz! - lépett közelebb.
- Nem, John! Ez az igazság! - mondtam. Kerek szemekkel nézett rám.
- Akkor miért mondtad azt, hogy szeretsz?
- Mert ezt érzem, de mást kell tennem!
- Akkor miért nem a szíved után mész? - kérdezte. Az arcán egy könnycsepp gurult végig.
- Mert már kétszer utána mentem! És rosszul döntöttem! Nem fogok egy harmadik esélyt adni, John! Add fel a reményt...
- És ha nem adom fel? Jenna én teljes szívemből szeretlek. Majdnem belehaltam mikor reggel láttalak titeket Owennal. Nem értem ezt a hirtelen döntésedet! Owen mondott valamit? Mond el ha igen és elintézem! - nagyot nyeltem és megráztam a fejemet.
- Nem! Mit mondott volna? Hmm? Hogy kitekeri a nyakamat, ha téged választalak? - mondtam dühösen. Pont ezt mondta. - Ő nem olyan John! Ő szeret engem és hűséges és nem bunkó! - mondtam.
- Hát jó Jenna! Nyertél! De nem fogom engedni a srácokat! Owen mondta, hogy elmondtad neki, hogy én vagyok a fiúk apja. És azt mondta, hogy ha ti ketten összeházasodtok nyugodtan meglátogathatom a fiúkat! - mosolygott.
- És ha én nem engedem? Ha megtiltom, mit csinálsz? - kérdeztem.
- Ha így akarod, hát legyen! De én akkor is szeretni foglak! ÖRÖKRE! - lépett közelebb. Magam elé tettem  a kezemet.
- Holnap el kell menned! - fordultam az ajtó felé. - és ha úgy döntök láthatod a fiúkat! - indítottam újra a kezemet a kilincs felé.
- Legyen csodás életed Owen melletted! - motyogta. A kezem ismét megállt és az eszem azt mondta, hogy ne menjek még ki. Megfordultam és egy lágy égető puszit adtam az ajkaira.
- Nem az én hibám!- motyogtam majd kimentem. Sírva mentem át a szobámba. Becsuktam az ajtót és lefolytam rajta. Ismét megsemmisültem!

27. rész: Amire még álmodban sem gondoltál

Wáá ez olyan jó érzés mikor több komi van, mint négy! ^.^ Nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok érte! :D

itt van egy új rész! Fény derül Owen kilétére!

Jó olvasást! :)

Nem gondoltam, hogy komolyan gondolta azt amit mondott. Nem gondoltam, hogy a hévégén meglátogat minket és átesek életem legrosszabb szeretkezésén. Ami nem is az volt, mert én nem szeretem őt. Szinte erőszak volt. Viccnek szántam azt amit mondott. Próbáltam megtenni azt amire kért, vagyis utasított. De nem ment, egyszerűen nem tudtam kerülni John. Próbáltam, de a srácok mindig minket akartak. Aztán az éjszakákat sem tudtam hanyagolni. El kellett felejtenem azt a borzalmas éjszakát és ebben csak John tudott segíteni. Nem akartam ezt, egyáltalán nem. Összekavarodtam. Lelkileg, érzelmileg és agyilag is.
Ez az éjszaka a végzetem. Két napja nem alszok és csak az jár a mondat jár a fejemben amit Owen mondott.
Tudok mindent! Kerüld el Johnt! Vagy bajok lesznek!
Nem is mondta hanem fenyegetőzött. De mit tud? És honnan? Kivagy te Owen?
Valaki kopogott. Mire felálltam már bejött.
- Szia édesem! - mondta halkan Owen. Közel sétáltam hozzá és egy puszit adtam az ajkaira.
- Hogy-hogy ilyenkor? - suttogtam.
- Kaptam pár hírt! - tette le a táskáját.
- És miket? - kérdeztem mosolyogva. Belül remegtem és féltem tőle.
- Johnról - lépett közelebb. - meg rólad! - fogta meg a karomat. - nem szeretem, ha nem fogadnak szót! - suttogta a fülembe.
- Miről beszélsz? - kérdeztem.
- Arról kicsi lány - morogta majd a falnak nyomott és a kezemet kicsavarva a hátam közepéhez nyomta. - hogy tudom, hogy Johnnal keféltél, drága! Tudok mindent! - fordított meg. A kezét a nyakamra csúsztatta. - ha még egyszer meghallom, hogy John körül ugrálsz - emelt feljebb. - kitekerem a nyakad! Érted? Nem nem is! Elsőnek a kis Jeremydet fogom kicsinálni majd a nagyszájú Eathonödet. A szemed láttára! Szenvedd meg, hogy megcsaltál! - szorította meg a nyakamat. A szemem elé ugrott az a kép amikor apu csinálta ugyan ezt. - ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz John körül ólálkodni! - mondta dühből. Alig kaptam levegőt. A könnyem kicsordult.
- Ígérem! - hörögtem.
- Hogy mondtad? - hajolt közelebb.
- Ígérem! - suttogtam.
- Helyes! - engedett el. Mint egy vízcsepp folytam le a falon a nyakamat fogdosva. Nagyokat köhögtem.
- Ha csak egyszer is - guggolt le hozzám. - a szavamat adom, hogy megteszem! - emelte fel a fejemet.
- Betartom amit mondtál, csak kérlek őket ne bántsd! - mondtam. A könnyeim patakokban folyt végig az arcomon. - bármit megteszek! Csak őket ne! - motyogtam.
- Sssh! - törölte le a könnyeimet. - én szeretlek! Hisz hányszor összevesztetek. Te viszont vele d*gsz. Ő soha nem szeretett téged. Hisz te mondtad, de te mégis őt választottad! Szégyelld magad! És most hagyd abba a sírást. - állt fel. Megtöröltem az arcomat és vesztesen álltam fel. Nem akartam elhinni azt amit mondott. Mégis megtenné?
Valaki megint kopogott. Biztos John az! Owenre néztem, aki a táskájában keresgélt majd kérdően rám nézett. Megfagyott bennem a vér.
- Ez John? - suttogta. Csak bólintottam egyet. Ezen túl már nem fogok neki hazudni. - küld el! - lépett mögém majd a bal kezemet a hátamhoz nyomta és az ajtóhoz vezetett. Féltem és rettegtem tőle. Mikor kinyitottam az ajtót mosolyogni kezdtem.
- Ah, szia! Azt hittem, hogy már elaludtál! Akkor jössz?
- Nem, most nem! - motyogtam. Owen feljebb nyomta a kezemet.
- Na de miért nem? Hisz azt mondtad, hogy jól esne egy kiadós masszázs! - vigyorgott John.
- Most nincs kedvem! - mondtam.
- Tudom, hogy van! - lépett beljebb. Owen beljebb csukta az ajtót.
- John, menj el kérlek!
- Jó kislány! - suttogta Owen az ajtó mögül.
- Jenna minden rendben? - kérdezte John.
- Minden a helyén, de most hagyj magamra!
- Mond, hogy nem akarod többet látni. - motyogta Owen az ajtó mögül. Nem akartam ki mondani. Valami keményet nyomott az oldalamnak.
- Na! - utasított
- Nem akarlak többet itt látni! Ezt abba kell hagynunk! - mondtam. John csak kérdően nézett rám. Jó éjt kívántam neki majd becsukta Owen az ajtót.
- Ügyes vagy! - mosolygott. - majdnem meg húztam! - engedte le a pisztolyt. Megsemmisülve álltam tovább az ajtóban. Nem fogtam fel mi történt. Talán nem is akartam.
- Gyere baby! - karolt át majd az ágy felé húzott. - ha jó kis lány leszel nem bántalak. Ha viszont rossz, akár baja eshet Jeremynek vagy Eathonnek. - fektetett be az ágyba. - álmodj szépeket! - puszilt homlokon majd rám húzta a takarót. - reggel itt találjalak! - suttogta majd elment mellőlem. Végig néztem ahogyan kipakol a táskájából majd átöltözik és befekszik mellém. Felé fordultam. Háttal feküdt nekem. Megböktem, hogy forduljon felém.
- Mond! - fordult meg. Közelebb mentem hozzá.
- Sajnálom! - motyogtam.
- Ennyi nem elég nekem! De ígérem, hogy szeretni foglak! - motyogta majd kezét az arcomra tette. - csak most nagyon haragszom rád! - tette közelebb a fejét majd egy puszit adott az ajkaimra.
- Owen, én szeretlek! - mondtam.
- Sssh! - tette a kezét a számra. - holnap este vissza utazok Londonba. Pihennem kell! - motyogta. Közelebb bújtam hozzá és átöleltem.
- Akkor is szeretlek! - motyogtam.
- Akkor miért d*gtál Johnnal? - szorította meg a kezemet. Nem tudtam válaszolni. - attól, hogy hiányzott meg megutáltad nem kellett volna meg csalnod engem! De most az egyszer megbocsájtok! Nem fog többször előfordulni.
- Nem is fog! De ha most megmutatnád, hogy mennyire szeretsz - húztam végig a kezemet a mellkasán. Próbáltam becsapni a szívemet az eszemmel. Ha gyengének mutatkozom legyőz és irányítani fog. Ha pedig ellenkezek akkor pedig bántani fog. Jobb ha a kettő között maradok. Nem leszek gyenge, nem fog irányítani és nem fogom neki engedni, hogy bántsa a gyerekeket. Talán egyre jobban megszeretem.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezte mikor felém hajolt.
- Persze! - suttogtam.
- Hiányzik a szex? Vagy fogalmazzak úgy, hogy hiányzik John? - mászott felém.
- Owen én nem...
- Hallgass! - csapta meg az arcomat. - most viszont az enyém leszel! - mászott lejjebb majd megszabadított a ruháimtól.

Másnap reggel fapofával mentem le a reggelihez. Owennek már hűlt helye volt az ágyamban. Én érkeztem elsőnek megcsinálni a reggelit. Négy napja a srácok nem is foglalkoznak velem. Csak Johnnal voltak. Owen a "szeretkezésünk" után azt mondta, hogy küldjem el Johnt. Nem érdekli őt, hogy-hogyan csak mire vissza jön Londonból ne lássa meg őt itt.
Valaki át karolt hátulról. Azonnal felismertem mikor megmarkolta a mellemet.
- Mi a baj Jenna? - morogta a hajamba.
- Az, hogy ne érj hozzám! - húzódtam el tőle.
- Azt hittem, hogy viccnek szántad a tegnapit! - lépett mellém. Bárcsak az lenne!
- Pedig nem az! És szeretném, ha békén hagynál minket! - mondtam magam elé közben a zsemléket vágtam fel.
- Jenna ezt nem gondolod komolyan
- De igen! Búcsúzz el a gyerekektől! - kentem meg a zsemléket vajjal.
- Mondj egy okot!
- Neked barátnőd van. Nekem viszont barátom.
- Másik okot! - motyogta. Nem válaszoltam. - te bele szerettél? - fordított maga felé.
- Talán igen! - fordultam vissza. - John minket már nem köt össze semmi! Csak a srácok. - mondtam.
- Ezt nem! Nem foglak csak így itt hagyni titeket. Nem fogok elmenni mert te azt mondtad! És nem hiszem el, hogy bele szerettél! - morogta. Lecsaptam a kést a pultra majd megnéztem hogy figyel-e minket valaki. Mérgesen néztem rá.
- John, ha még életben akarod látni a fiaidat és engem is akkor - néztem be az étkezőbe. Owen nézett minket. - elmész! Eltűnsz és elfelejted ezt a két hetet! Még azt is hogy fiaid vannak! - mondtam dühösen.
- Hallani akarom!
- Mit?
- Hogy szereted Owent.
- John, én Owent szeretem! - mondtam hangosabban majd Owenre néztem csak bólintott egyet majd elment.
- És engem már nem? Hisz azt mondtad, hogy nem tudsz elfelejteni!
- Nem érzek irántad semmit! - fordultam vissza. - Már kétszer átvertél! Harmadjára nem fogom engedni!
- Hát jó! - ment kifelé. Miközben befejeztem a szendvicseket azon gondolkodtam, hogy milyen érzéketlen vagyok. Azt hittem hogy nehezebb lesz őt elküldeni. De még a szívemet sem zavarta meg. Lehet tényleg beleszerettem Owenbe?
Mikor kivittem a szendvicseket John ott ült a megszokott helyen vele szemben Owennel! Nagyot nyeltem majd elindultam. Letettem az ikreknek a tányérokat majd amikor magamnak akartam letenni akkor Owen az ölébe húzott.
- Jó reggelt szépségem! - puszilta meg az arcomat.
- Neked is! - mosolyogtam majd megpusziltam az ajkait.
- Jól aludtál? - simított végig a combomon.
- Lefárasztottál, szóval igen! - haraptam bele a zsemlémbe. - kérsz? - nyámmogtam majd a szájához nyomtam a zsemlét amibe beleharapott.
- Hmm ez finom! - nyámmogta majd a fülemhez hajolt. - nem megmondtam, hogy küld el? - nyomta az oldalamon pihenő kezét a bordáim közé. Iszonyatosan fájt.
- Hidd el, hogy elfog menni! - fogtam meg a kezét.
- Úgy legyen! - puszilta meg az arcomat, majd Johnra néztem aki irigykedve nézett minket. - a fiúk mikor jönnek le? - kérdezte.
- Nem tudom, de addig sem zavarnak! - kezdtem csókolni az ajkait. Gyengéden és szenvedélyesen.
- Te aztán mániás vagy! - motyogta majd ő kezdett csókolni.
- Elnézést fiatalok! - zavart meg minket Peter. Mosolyogva szakadtunk el egymástól. - elkélne egy kis segítség!
- És miben? - kérdeztük egyszerre.
- Ma érkezik pár vendég és amint elnézem az időt nem lesz valami túl fényes éjszakánk! - mondta. - nincs segítségem és csak rád számíthatok Owen! - fogta meg a vállát.
- Szóval miben kell segíteni? - simított végig a hátamon, hogy száljak le róla. Lassan álltam fel.
- Fát kellene hasogatni! - mondta Peter. - ráadásul nem is keveset! - indult kifelé. Owen furán kezdett mosolyogni, majd elindult John felé.
- Na barátom! Vegyük hasznát neked is! - csapott John vállára! - mivel elég jó barátok lettetek Jennával és Jenna a barátnőm ezért olyan mintha családtag lennél! - vigyorgott. - segítesz  nekem fát vágni?
- Persze! - vigyorgott John. Azonnal a tegnap estére gondoltam és arra, hogy bármit csinálhat vele Owen édes kettesben.

26. rész: Más helyzetben

És nem lett valami nagy szám, de ez olyan felnőtteknek való szóval az olvassa aki szereti az ilyen nagykorúaknak való témát! :D nem történik benne szinte semmi. Végül is csak az eleje a fontos! és a vége! :D következő rész ha minden jól megy holnap várható, de ha nem holnap akkor csütörtökön! :D

Jó olvasást! :)

Megint rászoktam a könyvolvasásra. A negyedik kis regényt olvastam. Az srácok Johnnal vannak. Már lassan három napja. Folyton a nyakában lógnak. Pihenni jött ide, de egy percet sem pihent még. Tőlem sem, és a srácoktól sem. Este kilenc volt és a könyvtárban olvastam. Az utolsó lapnál jártam mikor kinyílt az ajtó és pohárcsörgést hallottam.

- Szia, anyus! - morogta John. Két pohár és egy üveg bor volt a kezében.

- Johnny mit akarsz azzal? - csuktam össze a könyvet.

- Bocs, rászoktam. Miattad! Anyus. - ült le a kandalló elé. - gyere már! - gyújtotta be a tüzet.

- John, de ugye nem akarsz berúgni? - másztam oda hozzá.

- De hogy is! Csak már régen csúszott le pár korty! - piszkálta meg a tüzet. Jókat beszélgettünk főként a gyerekekről. Elmeséltem neki milyen nehéz volt rájuk vigyázni egyedül miután megtanultak járni. Miután megtanultak felmászni az ágyra. Pelenkában rohangáltak el miközben felöltöztettem őket. Az arcomba köpték a főzeléket és hasonló gyerek csínyek.

- Kérsz még? - emelte fel az öveget.

- Nem! Már ez az egy pohár is megártott! - vigyorogtam. Éreztem, ahogyan szét tágulnak az ereim. A szívem nyugodtan vert.

- Hát akkor - emelte fel az öveget. - kettőnkre! - mondta vigyorogva inni kezdte a bort az üvegből.

- John, ez már sok lesz! - hajtottam le az égnek ágaskodó üveget.

- Jó anyagból soha sem elég! - vigyorgott. - főleg belőled nem! - morogta bódultan.

- Jobb lenne át menni a szobába! - másztam oda hozzá.

- Szexi vagy! - fordított a hátamra.

- Mondanál valami újat? - motyogtam.

- Rakni való vagy! - mondta majd neki esett az ajkaimnak. Vadul faldosta őket, közben a mellemet markolászta. - itt és most? - mondta a csókunkba majd benyúlt a pólóm alá és úgy kezdte masszírozni a mellemet. Egy halkat nyögtem. - ezt szereted igaz? - morogta majd felállt és magával húzott. Nem tudtam mit csinálok, de tetszett. Misztikus volt és titkos. Nyilvánosan surrantunk át a szobámba. Szenvedélyesen csókolóztunk a folyosón majd szó szerint beestünk az ajtómon.

- Ó de tüzes vagy! - mondta miközben levettem róla a pólót. Végig csókolgattam az egész felső testét. Nagyokat szívtam a nyakán majd a fülét kezdtem harapdálni.

- Oh, kicsi lány! - morogta majd átfordultunk és felállt. Térdre segített majd elém állt. Pont a lényeg dudorodott előttem.

- Szeretném, ha bekapnád! - suttogta majd lehúzta a sliccét. Óvatosan kaptam be férfiasságát majd lassan kezdtem mozgatni a fejemet. Halkan kezdett nyögni, majd lökdösni kezdte a csípőjét. Teljesen beindult. Lehúztam róla a nadrágot majd felegyenesedtem hozzá és vetkőzni kezdtem.

- Hű de erotikus! - morogta. Mikor a nadrágomhoz értem lassan toltam le magamról azt közben bepucsítottam. Mögém sétált és végig simított a fenekemet.

- Formás popó! Te kanca! - tépte le rólam a bugyimat majd az ágyra dobott. Hason feküdtem és szapora volt légzésem. Sok volt az a bor. De hisz csak egy pohárral ittam. Széjjel nyitotta a lábamat majd az ujjával kezdett kielégíteni. Egyre hangosabban és hangosabban nyögtem.

- Azért ne élvezz még el husi! - csapott a fenekemre. Felnyögtem majd megfordított. Leszedte rólam a melltartót majd maga mögé dobta. Puszilgatni kezdte a mellemet közben a combomat simogatta.

- Ne húzd az agyamat! - motyogtam majd a hátára csaptam.

- Te vadállat! Te szexelni való! - morogta majd eszeveszettül csókolni kezdett. Durván csókolt de még is élvezetesen. Érezni akartam már de nagyon. Húzni akartam az agyát. Már majdnem belém hatolt mikor megragadtam a férfiasságát és fel le kezdtem mozgatni a kezemet. Hangosan felnevetett.

- Hát ha már ennyire belejöttél! - mondta majd elcsapta a kezemet a csípője köré fontam a lábaimat majd belém hatolt. Egy hangosat nyögtem. Ezt is durván csinálta de jól. A kezem a hátát markolászta, lábaim a csípőjét fonta körbe. Nem tudtam mit csinálok. Az alkohol eluralkodott rajtam.

- Nem tudnád gyorsabban? - nyomtam a csípőmet a csípőjének.

- Szét fogsz szakadni! - nyögte majd gyorsan kezdett mozogni. Leállíthatatlan volt. Nem akart megállni. Igaza volt. Tényleg szétszakít az orgazmusom. Hangosan nyögtem. Próbálta elfojtani a hangomat a szájával, de nem sikerült neki.

- Halkan baby! Még meghallanak. - harapdálta a fülemet közben lassan mozgatta a csípőjét. A fejemet az ágyba nyomtam. Megfeszült a gerincen. Szétáramlott bennem valami. Éreztem, ahogyan megfeszül felettem és egy nagyot nyög majd rám hullik.

- Ennek itt még nincs vége! - fordult le rólam majd magára húzott. - irányíthatsz! - csúsztatta a kezét a csípőmre.

- Akarod igaz? - hajoltam közelebb hozzá.

- Igaz! - morogta. A füléhez hajoltam és harapdálni kezdtem azt. - ne húzd az agyam! - morogta majd végig simított a hátamon majd megmarkolta a mellemet.

- Pont ez volt a célom! - motyogtam majd puszilgatni kezdtem a mellkasát.

- Auh! - morogta. Lassan felegyenesedtem majd magamba engedtem őt. Halkan nyögtem fel.

Egyre gyorsabban mozogtam rajta. Hátra vetette a fejét és egy hangos ordítás közepette belém élvezett. Kérdően nézett rám mikor tovább mozogtam rajta.

- Oh de bírod! - vigyorgott. Összekulcsolta a tarkóján a kezét és engemet bámult. Ismét megfeszült a gerincem. Hátra hajtottam a fejemet és nyögni kezdtem. Éreztem, ahogyan ismét szétáramlik bennem az érzés. Megfeszült az összes izmom. Lassabban mozogtam rajta majd rá hullottam. A szívem gyorsan kalapált. Mély lélegzetekkel próbáltam vissza térni a rendes lélegzetvételbe.

- Folytassuk! - morogta. Lefordultam róla majd felállt és elsétált. Elnyomva feküdtem az ágyon. Nem tudtam utána menni. Túlfáradt voltam és sok volt a bor.

Másnap reggel meztelenül ébredtem az ágyamban. John mellettem feküdt hason. Szint úgy meztelenül. Felültem majd lezuhanyoztam. Számítottam valami fejfájásra, de még hányingerem sem volt. Emlékszek mindenre, amit csináltunk és nem bántam meg. Bár attól tartok, hogy valaki meglátott, amíg átsuhantunk a folyosón. Mikor visszamentem John még aludt. Édesen szuszogott. Csöndben öltöztem fel. Reméltem, hogy fel fog rám ébredni. De még meg sem mozdult. Leengedve hagytam a hajamat. Kék póló és fehér rövidnadrág volt rajtam. Mellé másztam majd megpusziltam az ajkait.

- John - simítottam meg a hátát. - John! - löktem rajta egyet majd nyögött egyet.

- Mondjad szerelmem! - motyogta.

- Már hatóra múlt. A srácok mindjárt ébreszteni fognak! - hajoltam közel hozzá.

- Áh tényleg a srácok. - ült fel. - gyere csak - mutatta az ujjával. Közel másztam hozzá. - mit csináltunk tegnap este? - kérdezte halkan.

- Ó ha te azt tudnád! - vigyorogtam. - de amíg mesélek öltözz! - másztam le az ágyról.

- Nagyon durva volt? Mert nem emlékszem semmire! - fogta a fejét.

- Ahhoz képest, hogy szinte egész éjjel fent voltunk. Nem durva. - igazítottam meg az ágyat. - olyan szavakkal illettél, ami elég furán hangzott a te szádból.

- Akkor bocsánat! - mondta meglepődve.

- Nem olyan durva amint te azt gondolnád! - vettem fel a földről a letépett bugyimat.

- Akkor milyen? - kérdezte.

- A rakni való vagy, tüzes vagy és az hogy szeretnéd ha bekapnám volt a tető pont! - fordultam felé háttal állt nekem.

- És megtetted? - fordult meg hírtelen.

- John, bennem is volt pia! Leitattál! - mosolyogtam.

- Oh, nem kellett volna! - mosolygott kínosan.

- Nem baj! Amúgy is szoktam borozgatni. De nem ennyit. - indultam felé. - de miért is szoktál rá az alkoholra?

- Mert elküldtél és magányos voltam meg szomorú. Kellett valaki, aki felvidít! - vette fel a pólóját.

- És az alkohol jó barátod lett? - álltam elé. Csörögni kezdett a telefonja.

- Ez kié? - kérdezte.

- A tiéd! Engem nem keres senki! - morogtam. Leültem az ágyra majd vártam. Láttam ahogyan idegesen beszél valakivel.

- Oké. Majd hívlak... Nekem is hiányzol... Én is szeretlek! - mondta. Mérgesen néztem rá mikor rám nézett. - most mi van?

- Kit szeretsz te? - álltam fel.

- A barátnőmet! - vigyorgott.

- És nem akartad elmondani? Én meg elmondtam neked Owent! Te mikor akartad?

- Én őt nem szeretem! - mondta mosolyogva.

- De nem akartad el mondani? - indultam felé.

- Nem! - kulcsolta össze a kezét.

- Lefeküdtél vele?

- Igen. Akkor voltam igazán berúgva! Nem tudtam mit csinálok és hogy kivel. - mondta.

- Igazán szégyellhetnéd magad! - mondtam.

- Nincs mi miatt! - lépett közelebb hozzám.

- Pff! Így mutatsz példát a gyerekeidnek! De te megcsaltad azt a csajt velem!

- Ezt most úgy mondod, mintha te nem csaltad volna meg Owent! - morogta.

- De én nem hazudtam neki azt, hogy szeretem! - emeltem meg a hangom.

- Ez a különbség a nők és a férfiak között! - vigyorgott. Nem bírtam tovább magamban tartani a mérget. Felemeltem a kezemet majd arcon csaptam.

- Szóval engem is csak kihasználtál? - léptem tőle hátrébb.

- Nem mert téged szeretlek! Veled még a kis veszekedések is tűrhetőek. - simogatta az arcát.

- Ah persze!

- Most is itt vagyok és eltűrlek! - büszkén vigyorgott. Ismét ütésre emeltem a kezemet, de megragadta azt majd magához rántott. - az előbb is akkorát ütöttél! Még mindig bizsereg! - suttogta. Kihúztam a kezemet a kezéből majd ismét az arcához emeltem a kezemet. Összeszorította a szemét felkészülve az ütés fájdalmára. De csak simán az arcára raktam a kezemet és közel húztam magamhoz.

- Kapd be! - motyogtam.

- Mindjárt - mondta majd csókolni kezdett és áttolta a nyelvét a számba. Közben a hátamat simogatta és megtalálta a melltartóm csatját amit egy mozdulattal kikapcsolt. - a mester! - mondta. Elléptem tőle majd megpróbáltam bekapcsolni, de nem sikerült.

- Oh, te rohadék! - mondtam. Egy hirtelen mozdulattal ismét egy pofont adtam neki. - menj ki a szobámból! - löktem el magamtól. Bezárkóztam a fürdőbe majd nagy nehezen becsatoltam a melltartómat.

A.W.A.R.D.

A blog első díja! Köszönöm, neked Barnei :D aranyos vagy (xD) :P 

Nem tudom, honnan indult de engem nagyon felizgatott! :)

Szabályok:
-Írj magadról 11 dolgot
-Válaszolj 11 kérdésre
-Írj 11 kérdést
-Küldd tovább a díjat!

Magamról:

1. 17 múltam :)
2. Agyilag nem érem el a 8 évet ^.^
3. Van két nővérem :/
4. Van egy 1 éves unokahúgom, aki bűn rossz! :P (mint én *-*)
5. Teljesen normális vagyok, csak más mint a többiek. :P
6. Általában csendes vagyok, de barátok között nagy a szám! :DD
7. Szerencse számom a 3-as :D
8. Utálom a békákat, de egyszer meg kell csókolnom egyet, hogy herceggé váljon :P xD
9. Szeretnék Londonban élni, vagy környékén.*q*
10. Legnagyobb álmom, hogy találkozzak a Jedwarddel! :D Óriási álom! :D
11. A zene az életem! Ha nincs zene megáll az élet.

Válaszok:

1. Van olyan ember akinek a kinézetét szívesen magadra öltenéd? - Hát van pár! De erről régen lemondtam, mert a mikulás nem létezik! És nincs két ugyan olyan ember csak a JEDWARD ;)
2. Mutattad már az írásodat olyannak aki nem úgy szemlélné meg mint rajongó stb? - NEM! De nem is akarom olyannak aki nem ismer xD :D aki megtalálja az olvassa :D
3. Amit jelenleg írsz, az hanyadik blogod? - a negyedik, de ez egy befejezett blognak a folytatása. Szóval ha úgy nézzük a harmadik.
4. Milyen zenéket szeretsz/szoktál hallgatni? - mindent hallgatok. De főként a pörgős zenéket.És ami jó :D
5. Milyen gyakran hallgatsz lassú, romantikus számokat? - All day, all night!
6. Öszönzött valaki az írásban vagy ez csak  így jött? - Igen sok minden! Mások írásai, könyvek és saját fantázia :$
7. Van olyan srác (akár sztár akár nem) akit csak így tudsz jellemezni: ASDJGKTLFL? - John és Edward Grimest és utánuk viszont Vin Diesel, Jason Stathem, Bruce Willis és hasonló akció hősök! *-*
8.  Ha van barátod tudja hogy írsz/ ha lenne barátod megmutatnád neki? - Nincs barátom, és nem tudja, hogy írok! :P Ha lenne, akkor pedig csak akkor mutatnám meg neki, ha már régóta tartós a kapcsolat, hogy utána ne tudjon "kinevetni" és utána még mindig a blogomra járni! :D
9. Mi ad ihletet a részekhez? - Film nézés, könyv olvasás, egy mondat bárkitől vagy egy szó! :D
10. A főszereplő és közted van valami kapcsolat/közös vonás stb? - úgy kb nincsen. szerintem legalább is! :D
11. Mit szeretsz látni a kommentekben? (ösztönöznek a folytatásra, csak megdícsérik... stb.)  - MINDENT! mert a komik indítanak, be, hogy folytassam a sztorit! :D

Kérdéseim: 

1. Miért kezdtél el írni?
2. Írtál már egyszerre több blogot?
3. Miért pont az adott sztárról írsz?
4. Hányszor hallgatsz naponta zenét?
5. Milyen stílusú zenéket hallgatsz?
6. Magadról írod a főszereplőt, vagy kitalált személy?
7. Motiválnak a komik/megjegyzések vagy nem?
8. Mit vársz egy komiban?
9. A blog írással van célod?
10. Szereted a romantikus történeteket vagy más stílus jön be?
11. Meg mutatnád annak a sztárnak a blogodat akiről írsz?

Akiknek küldöm:

Dean Evy

VauLau

Jade Pen

25. rész: Anyai ösztön

Háát hol is kezdjem! :D egész nap ezt írtam :P egy szót se tanultam ezért hoztam hamarabb, szóval most megyek tanulni xD :D várom a komikat! :DJó olvasást! :)

- Mi az, hogy régóta nincs itt? - förmedtem rá Johnra.

- Mióta bejöttünk

- És nem szóltál volna? - emeltem fel a hangom. Elindultam az étkező felé. - Jeremy, hol vagy? - léptem be az ajtón. Nem láttam sehol. Benéztem az asztal alá is. Ott sem volt.

- Eathon, hol szoktatok játszani? - guggoltam le hozzá. Félénken nézett rám. - bár hol is nem harapom le a fejed. Csak kérlek, mond el! - mondtam mosolyogva.

- A toronyba - mondta lehajtott fejjel.

- Százszor elmondtam, hogy ott ne játszatok! - álltam fel.

- Bocsánat mama! - motyogta.

- Nincs baj! - indultam a torony felé. Utálom azt a helyet. Régóta nincs felújítva a lépcsője és elég veszélyes főleg az ikreknek. Nem lassan mennek lefelé a lépcsőn hanem trappolnak mint a lovak. Mindig elmondom nekik, hogy lassan mert ebből baj is lehet. De mintha a falnak beszélnék.

- Jeremy hol vagy? - nyitottam be a torony lépcsőházába. - Jeremy, gyere le! Nem kapsz sütit! - kiabáltam. Vártam pár másodpercet hátha lejön, de nem jött. Elindultam a szobák felé.

- Jeremy? - kiabáltam el magamat a lépcső tetején. - gyere elő! Hallod? - kiabáltam. Benéztem minden szobába. Még oda is ahol vendégek voltak. Az ágyak alá is benéztem, de sehol nem volt.

- Nem láttátok Jeremyt? - nyitottam be Edwardékhez.

- Nem. Hova lett? - morogta Edward.

- Nem tudom! - mentem kifelé. Mindenkit végig kérdeztem. De senki sem látta.

- Akkor biztos kint van! - nyitottam ki az ajtót. Nagy vihar volt oda kint. Süvített a szél, dörgött villámlott és szakadt az eső.

- Ne menj ki, Jenna! - húzott vissza John.

- De mi van ha kint van? - indultam újra kifelé.

- Biztos nincs kint! Akkor bejött volna! - jött közelebb Owen.

- Akkor hol van? Még csak öt éves, hogy lenne annyi esze, hogy ha baj van akkor bejön? - emeltem meg a hangomat.

- Mindenhol megnézted? - kérdezte Owen.

- Még a szekrényekben is! - mondtam remegve. Egyre jobban féltem. Féltem, hogy kint van ebben a nagy viharban.

- Nézd meg még egyszer! - morogta Owen majd elment.

- Biztos, hogy kint van! - vettem fel a kabátomat.

- Jenna nagyon veszélyes ki menni! - mondta John. Mintha meg sem hallottam volna nyitottam ki újra az ajtót. - Jenna, ne menj ki! - húzott vissza John.

- John te ezt nem értheted! - rántottam ki kezemet a kezéből.

- De értem…

- Jeremy még nagyon kicsi volt, négy hónapos mikor megfázott. Tüdőgyulladást kapott, amivel bekerültünk a kórházba. Azt mondta az orvos, hogy nem sok esélye van a túlélésre, mert még nagyon gyenge egy ilyen erős betegséghez. Át szenvedtem vele több mint három hetet a kórházban, azzal a tudattal, hogy akár el is veszíthetem! De ő erős volt és kibírta. Minden egyes kis mozdulatára felébredtem! - kezdtek potyogni a könnyeim. - azóta, ha megbetegszik, akkor nagyon beteg! Nem hagyhatom kint! Bele halnék ha elveszíteném! - néztem John szemébe. Bólintott egyet majd elindultam kifelé. A szél egyszerűen tombolt. Régóta nem volt ilyen vihar. Mintha rám haragudna az időjárás, hogy egy kellemes délelőttöt eltöltöttem a családommal. Owen meg egyszerűen féltékeny Johnra. Nem is tudja, hogy ő a gyerekek apja. Nem tudom mi ütött belé.

- Jeremy! - ordítottam. Kocogni kezdtem a fák közé. Elsőnek a saját helyemre mentem, de ott sem volt. Biztos ott van amit már egyszer bebarangoltunk, de az olyan sok hely. Hova nem akartam menni? Hová nem volt idő menni? Hová akart ő menni?

- Jeremy? - kiáltottam el magamat. Úgy éreztem, hogy feladom és vissza megyek, de valami azt suggalotta, hogy még keresnem kell. Bejártam minden egyes helyet ahol már jártunk, de sehol semmi. A hangom már rekedt volt a sok kiabálástól.

- Jeremy gyere elő! - kiabáltam az erdő közepén lévő tisztáson. Megláttam egy kis házat. Nem láttam volna, hogy lenne ott bárki is ezért vissza fordultam. Biztos nem ment be oda! Valami azt mondta, hogy menjek oda, ezért oda siettem.  Ahogy benyitottam az ajtó nagyot nyikorgott. Minden lom ott volt. Nem láttam semmit és senkit.

- Jeremy itt vagy? - kérdeztem. Ez a hely az utolsó reményem. Ha nincs itt akkor a birtokon kívül van és az bárhol lehet. Nem hallottam semmit. Túl zsúfolt volt a hely ahhoz hogy ott legyen. Feladva indultam vissza. Nem igaz hogy ilyen felelőtlen vagyok! Hogy nem vettem észre, hogy nincs ott velem? Pedig mindig észre veszem! John teljesen elvette az eszemet.

Lassan sétáltam azon a hosszas úton. Futva négy öt perc. Gyalog akár húsz is. Nem tűnhetett csak úgy el! Lehetetlen. Újra futni kezdtem a kastély felé. Két perc alatt oda értem. Benyitottam majd a könnyeimet törölgetve vettem le a kabátomat. Elragadott az a tudat, hogy egyáltalán nem vagyok jó anya. Nem mesélek nekik az apjukról, nem figyelek rájuk, nem játszok velük. Egy pancser vagyok! Egy nagy lúzer.

- Mama! - mondta. Oda kaptam a fejemet.

- Jeremy! - guggoltam le hozzá. - hol voltál? - öleltem át.

- Egy kis faházban! - motyogta a vállamba.

- Miért nem szóltál hova mész? Soha többet ne csinálj ilyet! Érted? - hajoltam el tőle. - az én engedélyem nélkül sehová! Megértetted? - fogtam meg a vállát majd egy kicsit megrángattam.

- Értem mami! - kezdett el sírni.

- Jaj, sajnálom, de úgy megijesztettél! - szorítottam magamhoz. - soha, soha többet ne csinálj ilyet! Oké?

- Igen anya! - motyogta.

- De miért mentél oda? - hajoltam el tőle. Nem válaszolt. - kérlek válaszolj!

- Azt mondta, hogy apu ott vár rám és oda mentem! - mondta lehajtott fejjel.

- Ki mondott ilyet? - kérdeztem. Felnézett majd a lépcső felé mutatott. Lassan fordultam meg. Owen állt a lépcső aljánál. Hisz ez lehetetlen! Ő biztos nem mondana ilyet!

- Ki talált rád? - fordultam Jeremy felé.

- John! - mondta.

- Oh istenem! - szorítottam magamhoz. - na menjünk fel. Vegyünk egy forró fürdőt! - emeltem fel majd elindultam vele felfelé.

- Anyu - hajolt a fülemhez - én nagyon szeretlek! - motyogta majd egy puszit adott az arcomra.

- Én is nagyon szeretlek te kis majom! - tettem a számat a nyakához majd mély levegőt vettem és kifújtam a levegőt.

- Anyu nee - nyomta el magát tőlem nevetve.

- Ezért még kapsz! - csíptem az oldalába.

- Hagyd abba! - nevetett. Végig csikiztem egészen a szobájáig. Mikor benyitottam ledobtam az ágyra, de húzott magával. Így én is az ágyon landoltam.

- Ó te kis rosszcsont! - mondtam majd elkezdtem csikizni. Felhúztam a pólóját majd hasára tapasztottam az ajkaimat és kifújtam a levegőt. Hangosan nevetett.

- Hagyd abba! - fordult a hasára.

- Majd kapsz még! - egyenesedtem fel. Akkor láttam meg hogy John és Eathon a szobában játszanak.

- Szóval gyerünk fürdeni! - nyitottam az ajtót.

- Jaj anya ne már! Olyan jól játszunk! - nyávogta Eathon.

- Majd játszatok holnap! Aludni kell! - mondtam. - gyerünk! - mutattam kifelé.

- De anyu! - morogták.

- Szólok Vinsetnek!

- Ezt csak úgy mondod! - mondod Eathon.

- Hát jó! - hajoltam ki az ajtón. – Vinset… Van itt, pár ördögfióka!... Hogy mindjárt jön?... Nagyszerű!... – mondtam magamban. - hallottátok? Mindjárt jön. - mosolyogtam. Két percbe sem tellett mire elő keresték a pizsit és elindultak a fürdő felé. John felé fordultam, aki a kocsik között feküdt az oldalán közben az egyik kocsit tologatta és még hangot is adott hozzá.

- Köszönöm! - mondtam. Nem figyelt. - köszönöm, hogy megtaláltad Jeremyt. - mondtam kicsit hangosabban.

- Ugyan semmiség! - állt fel. - majd meghálálod. - jött felém.

- Ezt nem lehet meghálálni! - mondtam.

- De igen! - morogta a fülembe. - és nem csak arra gondoltam! - suttogta.

- Akkor sem tudom meghálálni! Ez nagyon becsületes. - öleltem át.

- Majd többször meghálálod!

- Szemét! - csaptam a mellkasára. - na de most megyek megfürdetni őket!

- Vettem neked valamit! - mondta.

- Hmm és mit? - húztam végig a kezemet a mellkasán.

- Vagyis rendeltem! De majd éjszaka oda adom! - húzta meg a pólóm nyakát majd benézett alá.

- Kíváncsiskodó! - löktem el magamtól majd elindultam a fürdőbe. Már egymást ütlegelték.

- Na itt vagyok! - mondtam majd megnyitottam a csapot. - tessék vetkőzni!

- Anyu az apu hol van? - kérdezte Jeremy.

- Majd ha szépen megfürödtetek és fogat mostatok elmondom! - nyúltam bele a vízbe. Lassan telt meg a kád majd szépen kezdtek el együtt fürödni. Közben vizi csatát vívtak. A kád fele tartalma a fürdőszoban volt.

- Na szóval - kezdtem bele fogmosás közben. - apu az a - álltam meg. - elsőnek is nem szólíthatjátok úgy, hogy apu senki előtt. Másodjára próbáljatok rendesen viselkedni. Harmadjára pedig, ha elmondjátok  bárkinek is soha többé nem találkozhattok vele. Ígéritek?

- Ígérjük anyu! – mondták.

- Az apukátok nem más, mint John! - mondtam halkan.

- Akkor apu itt van? - kiáltotta Jeremy.

- Halkan! Ez egy olyan titok amit csak mi négyen tudhatunk! - tettem a pohárba a fogkefémet.

- Akkor apu itt van? - kérdezte halkan Jeremy.

- Igen itt! És jó lenne, ha bemennétek hozzá amíg lezuhanyozok! - toltam ki őket az ajtón. Láttam ahogyan bekopognak hozzá majd bemennek. Gyorsan dobtam le magamról a ruhákat majd két perc alatt lezuhanyoztam. Törülközőben mentem át a szobámba. Felvettem a fekete piros hálóingemet, ami alá nem vettem fel melltartót csak alá a piros hozzáillő tangámat. Átmentem hozzájuk köntösben. Láttam, hogy a fiúk John mellkasán alszanak ér John is alszik. Lassan mentem oda hozzájuk majd el akartam emelni Eathont mikor mindhárman felugrottak.

- Jézusom! - léptem hátra.

- Megijedtél mi? - kérdezte John nevetve.

- Áh nem! - másztam közéjük.

- Anyu, apu most már itt fog lakni? - kérdezte Eathon.

- Hát ezt ne tőlem kérdezd! - néztem Johnra.

- Nem maradok! - motyogta.

- Ááá! Miért? - kérdezték az ikrek.

- Mert apu sztár és nem maradhat! - simítottam végig Eathon fejét.

- És össze fogtok házasodni? - kérdezte Jeremy.

- Anyu? - nézett rám John.

- Nem tudom!

- És lesz kis testvérünk? - kérdezte Eathon.

- Egyszer igen! - mondtam.

- És anyu, hogy lesz a baba? - kérdezte ismét Eathon.

- Háát. Apu? – néztem Johnra. Mérgesen nézett rám.

- Van két szerelmes pár akik nagyon-nagyon szeretik egymást és egy este szerelmeskednek és a lány pocakjában kezd fejlődni egy kis baba. – ecsetelte. – aztán anyu hasából kibújik.

- Hú akkor majd Vanessa néni hasából is kifog bújni? – kérdezte Jeremy.

- Igen!

- És mi is így születtünk? – kérdezte Eathon. John rám nézett. Nagyot sóhajtottam, majd bele kezdtem.

- Nem éppen így! Az eleje így volt, csak a vége nem. Amikor valami baj történik akkor az orvosok segítenek kivenni a babát. És nálatok baj volt, így az orvosok vettek ki titeket a hasamból. – mondtam. Közben végig John szemébe néztem.

- Én akarok kis tesót! – mondta Jeremy.

- Én is akarok! – motyogta Eathon.

- Akkor most szerelmeskedni fogtok? – támaszkodott fel Jeremy John mellől és rám nézett.

- Hát az nem úgy megy! – mosolyogtam.

- Anyu, és Owen akkor nekünk ki? – kérdezte Eathon.

- Nektek senkitek! – motyogtam. Még beszélgettünk róla majd az ikrek lassan beszéd közben elaludtak. Át vittük őket a szobájukba majd ott estünk egymásnak. Meg markolta a fenekemet majd elakart velem kifelé indulni mikor eltoltam magamat tőle és leugrottam róla. Kinéztem majd kitoltam a szobából és elindultam utána. Owen akkor lépett be a szobámba, bementem hozzá.

- Te mit csinálsz itt? – csuktam be a szobám ajtaját.

- Téged kerestelek! – indult felém.

- A fiúkat fektettem le! – motyogtam.

- Holnap utazok! – ölelt át.

- De kár! – hajtottam a fejemet a vállára. Nagyon is sajnálom, hogy végre elmész.

- Hiányozni fogsz! – motyogta. – nagyon szeretlek. – mondta majd csókolni kezdett. Csípett a csókja. Égetett és mart. Jobban vágytam John csókjára. – miután visszajöttem az enyém leszel! – markolta meg a mellemet. Kirázott a hideg.

- Ezt hogy érted? – hajoltam el tőle.

- Nem egyértelmű? – húzta szét a köntösömet.

- Oh értem! – mosolyogtam. – és miért mondtad azt Jeremynek, hogy az apja a kisfaházban várja?

- Én nem mondtam neki ilyet! – húzódott el tőlem. – gyerek, még nem tudja mit beszél! – lépett az ajtóhoz. – holnap korán kelek. Nem akarlak felébreszteni ezért most búcsúzok! – mondta majd egy forró csókot adott és kiment. Fellélegezve vártam pár percet, majd elindultam Johnhoz. Már aludt, de nem hagytam. Levettem a köntöst és felé másztam.

- John drágám! – térdeltem terpeszbe az ágyon.

- Mi az anyu? – fordult felém. A számba vettem a mutató ujjamat és mosolyogni kezdtem. – óó de szexi! – mondta majd kitakarózott.

- Csak neked! – suttogtam majd felé másztam és kezembe vettem az irányítást. – köszönöm, hogy megtaláltad Jeremyt! – ültem rá a csípőjére.

- Ez egy apa feladat! – döntött le magáról, majd levette a pólóját.

- Nem tudnék egyszer én irányítani? – húztam közelebb magamhoz.

- Szeretnéd mi? – vigyorgott. A kezemet a mellkasára csúsztattam majd átfordultunk.

- Igen, szeretném! – vigyorogtam majd felegyenesedtem. – holnap elutazik Owen! – húztam végig a mutatóujjamat a mellkasán. – azt mondta, hogy az övé leszek miután vissza jön, de én nem akarok. – suttogtam.

- Mond azt neki, hogy fura lenne ennyi idő után, és hogy kell még neked idő! – mondta majd lehúzta a vállamról a hálóing pántját.

- De két hétig távol lesz! – mosolyogtam. – csak a tiéd leszek két teljes hétig! – mondtam.

- Akkor essünk neki a kistesó gyártásnak! – mondta majd a másik vállamról is lehúzta a pántot, majd bele markolt a mellembe…

24. rész: Secret Location

Friss és forró. Ropog mint a hó a talpunk alatt, ami nincsen! :'( esett ez a hülye eső!! :@ wáá de utálom!Na jó olvasást! Köszönöm a komikat, és hogy izgatottam várjátok, meg izgultok, hogy mik lesznek a következmények! Meg fogom csavarni a szálakat számítsatok rám :D

Ledöbbentem mikor felültem az ágyon. A tegnapi blúzom volt rajtam és a nadrágom, de nem volt rajtam melltartó és bugyi. Elgondolkodtam, hogy mit is csináltam tegnap. Majd eszembe jutott hogy tegnap érkezett két csodálatos vendégünk és az egyikkel szerelmeskedtem. Tökéletes estém volt a tökéletes férfival.

Halkan nyitottam be a szobájába. Még aludt. Keresni kezdtem a bugyimat közben belerúgtam az asztalba.

- Ó, a francba! - morogtam. Iszonyatosan fájt a láb újam. Körbe-körbeugráltam a szobában közben fogtam a lábamat.

- Ah, te mit keresel itt? - ásította John.

- Az önbizalmamat! - nyögtem. - áh de fáj.

- Mit csináltál? - ült fel.

- Semmit! - indultam az ágy felé majd négy kéz láb másztam rá. - itt hagytam a melltartómat és a bugyimat! - másztam felé.

- Nem tudom, hol van! Nincs rajtad? - fogta meg a mellemet.

- Nincs! Esetleg rajtad? - húztam le róla a takarót.

- Jó lenne minden nap így felébredni! - csúsztatta a kezét az oldalamra.

- Hol van a bugyim? - hajoltam közelebb hozzá.

- És az nincs rajtad? - markolt a fenekembe.

- Az sincs! Talán rajtad van?

- Igen, rajtam van egy pink bugyi! - morogta.

- Szóval láttad?! - ültem rá a csípőjére.

- Nem találtam a sötétben a boxeremet! - mosolygott. - de amúgy megmentettem neked. - nyúlt a párnája alá majd előhúzta - féltem, hogy megtalálja valamelyik segéd! - nyújtotta fel a bugyimat.

- Valahogy nem tudtalak elképzelni benne! - kaptam ki a kezéből. - és hol a párja? - pusziltam meg az ajkait.

- Az sajnos - nyúlt a másik párna alá. - elszakadt! - nyújtotta az egyik felét majd a másikat.

- Jössz egy melltartóval! - egyenesedtem fel.

- Majd kötök neked egyet! - ült fel majd magához húzott. - mennyi az idő?

- Olyan fél hat körül. - próbáltam összetenni a melltartómat, hogy hátha meg lehet e még menteni.

- Miért keltél ilyen korán?

- Mert öhm itt hagytam pár cuccot és felakartalak kelteni. - motyogtam majd szájon pusziltam. - tudom, hogy reggel vagy felpörögve! - mondtam az ajkát harapdálva.

- Szóval te - motyogta, de nem hagytam, hogy beszéljen. Letámadtam az ajkait, majd lenyomtam őt az ágyra. Mindig ő irányít és most szeretném én diktálni a tempót. A nyelvemet lassan húztam végig az alsó ajkán majd betoltam a szájába. Halkan nyögött fel majd lassan kezdte simogatni az oldalamat. Éreztem, ahogyan leakar dönteni magáról de nem engedtem magamat.

- Én irányítok Johnny! - kezdtem puszilgatni a nyakát.

- Ezt nem hagyhatom! - fordultunk át. - nem vagyok Johnny! - morogta majd szenvedélyesen kezdett csókolni. A kezemet a fejem felé szorította majd a nyakamat kezdte puszilgatni. - Jenna anyus! - mondta. Egy hangos sikoly hagyta el a számat. Olyan jól csinálta, hogy akár egy érintésétől elélveznék.

- Nem anyus! - fordultunk ismét át, majd folytattam a csókot. A blúzomat kezdte kifelé gombolni majd markolászta a mellemet. Lassan eltoltam a kezét majd levettem a blúzt.

- Nem úszod meg! - motyogtam majd elkezdtem lefelé haladni egészen a nadrágjáig.

- Ne legyél rossz kislány! - nyögte tudtam, hogy akarja. Lassan húztam le a csípőjéről a nadrágot. Vigyorogva néztem rá. A takarót markolászta és összeszorított szemmel várta, hogy mit fogok csinálni. Nagyot sóhajtottam majd kacagni kezdtem. Felmásztam hozzá majd végig húztam az ajkán a mutatóujjamat.

- Huncut vagy! - mondta majd csókolni kezdett. Szenvedélyesen, szerelmesen, vadul. Nem bírtunk leállni a csókolózással. Majd valaki kopogott.

- Ez Edward! - lökött le magáról. Leestem az ágyról, majd mellém lökte a ruháimat. Próbáltam csendben hasalni a földön és fülelni.

- Áh de jó, már nem alszol! - lépett be Edward. Láttam a lábát az ágy alól. - Vanessa mindjárt megérkezik. Gondoltam elmehetnénk egyet kocogni! Öltözz!

- De olyan korán van!

- Jaj, ne izélj már! Gyere!

- Hát jó, de adj pár percet!

- Én is most keltem fel! Még a csipa a szemembe. Siess! - mondta majd kiment. Miközben beszéltek felvettem a blúzomat. Felálltam és megigazítottam magamat.

- Hát akkor jó futást! - indultam kifelé.

- Várj! - ugrott elém. - ezt ugye folytatjuk? - kérdezte. Végig mértem. A nadrágja már kezdett dudorodni.

- Hülye vagy? - emeltem meg a hangom majd közelebb léptem hozzá. - majd este, kedves Mr. Grimes! - simítottam végig az arcán majd elindultam az ajtó felé.

- Várjál! Kinézek. - lépett az ajtóhoz. Kinézett majd jó reggelt kívánt valakinek. Mögé léptem és tapogatni kezdtem a csípőjét. - mehetsz! - lépett el előlem. Köszönés nélkül mentem ki a szobájából.

A sokadik körömet futottam a birtokon. Testhez simuló top volt rajtam és egy térdig érő nadrág.Szeretek futni, ezért is vagyok ilyen fitt. Mindennap futok négy-öt kört, de hétvégén akár tízet is lefutok. A srácok ilyenkor tízig is alszanak. Hétköznap pedig korai kelés hisz óvoda van.

Két idiótát láttam magam előtt kocogni. A jobb oldalinak elég jó feneke volt. Oda siettem hozzájuk.

- Jó reggelt Grimesék. - mondtam vidáman. Nem válaszoltak. - akkor szebb reggelt! - motyogtam majd megelőztem őket.

- Jó reggelt! - morogták. - milyen gyorsak vagyunk! - mondta Edward.

- Csak én! - kiáltottam.

- Ezt vegyük egy kihívásnak? - kérdezte Edward.

- Hát ha már ilyen lassúak vagytok! Kövessetek. - gyorsítottam be. Nem arra mentem amerre szoktam. Az én titkos helyem felé fordultam. Ami néhány akadályba ütközik. Hallottam a lábuk dobogását a pázsiton. A dombon felfelé mentem mikor Edward utánam kiabált.

- Ez már túlfárasztó. - lihegte.

- Ha elfáradtál visszafordulhatsz! - motyogtam majd átléptem egy kisebb kőből készült kerítést. Tovább szaladtam a fák között majd betértem egy tisztásra. Láttam ahogyan pár méterre még a fák között szaladtak felfelé. Nem tudom miért mutatom meg nekik ezt a helyet. Talán még úgy is megbocsájtottam Johnnak, hogy nem mondtam neki semmit. Főleg a tegnapi után.

- Hát üdvözöllek titeket a titkos helyemen! - indultam a tisztás széléhez ahol egy fakerítés húzódott. - innen be lehet látni az egész birtokot!

- Hűű - álltak mellém.

- Ott van a kastély és előtte az elő kert majd a bejáró. - mutattam a kezemmel. - aztán ha követitek az utat akkor lehet látni, hogy jön-e valaki! - mutattam a kapura.
- Ezek szerint most jön valami kocsi! - mutatta John.

- Ez ő lesz! Ez ő lesz! - ugrándozott Edward.

- Mégis ki? - kérdeztem.

- Vanessa! - kiabálta majd elindult visszafelé.

- Négy éve házasok! - mondta John.

- Hű - kulcsoltam össze a kezeimet. - mi is lehetnénk! - hajtottam le a fejemet.

- Oh, drágám ne aggódj, majd leszünk! - ölelt át hátulról.

- Ez biztos? - fordultam meg.

- Egyszer tán csak sikerül! - motyogta majd a homlokomra adott egy puszit.

- Miért szeretlek ennyire? - csúsztattam a kezemet a mellkasára.

- Mert ellenállhatatlan vagyok! - motyogta.

- Én konkrétan arra gondoltam, hogy teljesen belédzúgtam. Szeretem minden egyes porcikádat! - néztem a szemébe.

- Na meg a vonzerőm! - vigyorgott.

- Na meg azaz idióta fejed. - mondtam. A kezemet a nadrágjába csúsztattam. - na meg ez a kis izé! - motyogtam majd megmarkoltam a férfiasságát.

- Milyen kis? - hajolt el tőlem. Csak kislányosan rá mosolyogtam. - az a kis egyre keményebb lesz, baby. Engedd el! - húzta ki a kezemet a gatyájából.

- Nem akarsz megszeretgetni? - bújtam hozzá.

- Itt? Igaz, hogy iszonyat szexi vagy és elég kívánatos, de elég kényelmet lenne itt nem? - mutatott a földre. Megvontam a vállamat majd elkezdtem puszilgatni az ajkát. – ezek szerint nem! - rántott magához majd beleharapott az alsó ajkamba.

- Áh te hülye! - löktem el magamtól majd megfogtam a számat. Fájt, zsibbadt és még vérzett is.

- Na és én ehhez mit szóljak? - húzta fel hátul a pólóját majd megfordult. Össze volt karmolászva. Feljebb húztam a pólóját majd meg pusziltam a sebet.

- Így már jobb? - kérdeztem. Nem legesen rázta a fejét majd megpusziltam még egyszer. - és most?

- Még mindig nem! - nyávogta. Sok kis apró puszit adtam rá.

- Olyan vagy mint a gyerekek! Éhezel egy puszimra is. - kapaszkodtam a nyakába.

- Még mindig éget, de le kéne mennünk! - mutatott a kastély elé. Ott volt mindenki. Elsőnek Owent szúrtam ki.

- Ja, kéne! - nyögtem.  Leszálltam a nyakából majd elindultam visszafelé. Nehéz lesz ezt titokban tartani. Főleg úgy, hogy John egyszerűen még jobban bedobta magát a szívembe.

Mikor leértem kocogni kezdtem a kastély felé. Hogy a francba fogom ezt megcsinálni? Owen szemébe nézni, megpuszilni, majd John elé állni?

Bementem a kastélyba majd motyogást hallottam az étkezőből. Azonnal oda mentem. Vanessát láttam hátulról és Edwardöt.

- Jó reggelt! - indultam a konyhába elő készíteni a srácok reggelijét.

- Szia Jenna. Jenna? - hallottam Vanessa kétségbe esett hangját.

- Igen így hívnak! - fordultam vissza majd megláttam gömbölyödő hasát. - aaaa - mentem oda hozzá.

- Na hát igen ez is megtörtént! - mosolygott.

- Hányadik hónap? - ültem le mellé.

- Hetedik. - mosolygott.

- És lány vagy fiú?

- Nem tudjuk! - mondta Edward.

- Akkor majd kitapintom! - nyúltam Vanessa hasa felé. - persze csak ha megfoghatom! - állítottam meg a kezemet. Bólintott majd lassan értem hozzá. Iszonyatosan mozgolódott a pocaklakó.

- Oh istenem! - mosolyodtam el.

- Na és fiú lány? - kérdezte Edward. John akkor lépett be.

- Hát fogalmam sincs. De egy biztos! Hiperaktív lesz. - hajoltam el tőle.

- Ezt hogy érted?

- Az én hasam is egésznap hullámzott. És most látod a srácokat? - kérdeztem.

- Tényleg hol vannak? - kérdezte Vanessa.

- Hatalmas ez a kastély! Nem tudom! - mosolyogtam majd felálltam. - amúgy fent alszanak! Remélem! - indultam ismét a konyha felé. Frissen szeretem elkészíteni nekik a palacsintát. Mindig különböző figurákat rajzolok rá nekik a kakaóporral. Két műanyag tállal indultam az ebédlőbe.

- Anyaa! - szaladt felém Eathon a kék macijával. Rosszat álmodhatott.

- Mi történt? - tettem le a tálakat majd leguggoltam Eathonhöz.

- Azt álmodtam, hogy egy csúnya szörny elrabolt téged és nem jöttél vissza és egyedül maradtunk Jeremyvel. - mondta sírva. Megöleltem majd ringatni kezdtem.

- Ez csak egy csúnya álom volt! - mondtam. Alig akarta abbahagyni a sírást. Egy puszit adtam a feje búbjára nyugtatás képpen. - jó már? - megrázta a fejét majd még egy puszit adtam a homlokára. - és most?

- Egy kicsit! - motyogta a vállamba.

- Majd ha megeszed a reggelit feltöltődsz energiával és kikészítheted Vinsetet! - ültettem fel a székre. Jeremy már félig megette a palacsintát. Egy puszit adtam a fejére majd elindultam a saját reggelimért.

Mikor leültem Owen csatlakozott hozzánk.

- Jenna beszélnünk kell! - ült le mellém.

- Na és miről? - kaptam be palacsintát.

- Elsőnek is, szia - puszilta meg az ajkaimat. – másodjára meg hol voltál reggel? – kérdezte.

- Aaa mikor? – tettem le a villát.

- Úgy kábé nyolckor!

- Kocogtam az új vendégekkel! – vettem újra a kezembe a villát. Zavarban voltam. Johnra pillantottam, aki féltékenyen nézett minket.

- És miért pont az új vendégekkel? – hajolt közelebb.

- Mert ismerem őket régről! – tettem be a számba palacsintát. – de ugye nem vagy féltékeny?
- Nem, csak felakartalak ébreszteni! – mondta.

- És mit akartál mondani?

- Van két hírem! – hajtotta le a fejét.

- Kezd a rosszal! – hajoltam még közelebb hozzá.

- Két hétig távol leszek – motyogta.

- És mi a jó? – emeltem fel a fejét.

- Hogy lehet munkát kapok Londonban! – nézett a szemembe.

- De, hisz ez nagyszerű! – mondtam fen hangon. – de miért leszel távol két hétig? – mondtam hangosan.

- Mert ilyen állás interjú lesz és van vagy négy lépcső foka! – mondta le konyuló szájjal.

- De aztán valami jó munkát szerezz! – mosolyogtam. – de iszonyatosan hiányozni fogsz! – nyomtam a homlokomat a homlokának.

- Te is nekem! – motyogta majd egy puszit adott az ajkaimra, felállt és elment. Ezt utálom benne. John még négy órán keresztül puszilgatna. Ő meg csak egy puszi és kész. Nem csodálom, hogy még szűz!

Egész nap játszottunk. Bújócskát, kalózosat, banditásat, fociztunk is. És ezt mind négyesben plusz Edwarddel. Olyan aranyosak voltak amikor a négy iker játszottak egymással Vanessa közben a padon ült és nagyokat nevetett rajtuk. Nem volt csendes pihenő, mert az még fárasztóbb - John szerint. Másrészt meg azért mert most megint gyerekek vagyunk és éljük ki magunkat. – Edward szerint. Két és fél órán keresztül játszottunk kit a kertben, míg el nem kezdett esni az eső. Berohantunk a kastélyba majd meséket kezdtünk nézni. Verdákat, Kung Fu Panda 1-2-t és a Jégkorszak 4-et. Elszundítottam a mese est elején. Majd a végén ébresztett fel John. Eathon még elemében volt. Nézte a mese végén kiírt hangokat és ugráló figurákat.

- Na ideje aludni! – álltam fel.

- De anyuuu! – szaladt hozzám Eathon.

- Nincs de! Mondtam már! Mindjárt lecsukódik a szemetek. – fogtam meg Eathon kezét. – Jeremy hol van?

- Nem tudom! – ásított.

- Hol van Jeremy? – fordultam John felé.

- Nem tudom, de már régóta nincs itt!