10. rész: You are so sexy!

Ahw sziasztok! :D megírtam itt van kész van, friss és várom a véleményeket, észre vételeket, és főleg a véleményeket! De arra nagyon! :) ez egy kicsit fura rész lett, de remélem tetszik! Három komi után következő rész! :D

Jó olvasást! :D

- Tehát kibeszélt az etióp? - kérdeztem. Az ágyamon ültünk török ülésben.
- Igen és én azt hittem, hogy rendes. - mondta.
- Beszéljek vele? - kérdeztem.
- Nem kell! Majd megoldódik! - mondta durcásan majd hátra dőlt. - de mi van veled és Johnnal?
- Barátok vagyunk! - mondtam mosolyogva.
- Persze, Edward elmondta, hogy látott titeket a múltkor. John neki passzírozott a falnak! - ült fel. - ne tagadd!
- Az más volt! Nem az amire gondolsz. - mosolyogtam.
- Hát mi? - ült közelebb. - tudni akarom!
- Jó elmondom. Volt már olthatatlan vágyad, Edward iránt, hogy megcsókold? - kérdeztem.
- Volt már, és most is van!
- Na John is azt érezte! Sőt volt olyan este mikor itt aludt! És akkor szenvedélyesen csókolóztunk. - mondtam teljes átéléssel.
- Ó szóval van rá esély, hogy kibéküljetek? - emelte fel a hangját.
- Van, de nem csak rajtam múlik! - mondtam. Ajtó csapódást hallottunk majd sietős lépteket.
- Ezek ők! - ijedt meg Vanessa. - nem akarom őt látni! - mondta gyerekesen. Felálltam majd az ajtóhoz mentem. Edward az öklét emelve állt az ajtómban.
- Te mit akarsz? - mondtam álmos hangon.
- Vanessa hol van? - kérdezte mérgesen.
- Mi van vele?
- Biztos, hogy itt van! - fogta meg a kezemet majd megszorította.
- Ez fáj! - húztam el a kezemet de nem engedte el.
- Beszélni akarok vele! - lökött arrébb.
- Edward te nem vagy normális! - mondta John. - nem látod, hogy terhes? El is eshetett volna! - lépett mellém.
- Jól vagyok! - mondtam.
- Úgy is felfogta volna a hurkái! - mondta Edward.
- Hogy mit mondtál? - kérdezte John.
- Azt hogy az esést felfogta volna a hurkái. - mondta tagolva Edward. Csak mosolyogtam az egészen.
- Mondtam már, hogy ne adj rá jelzőket! - emelte meg a hangját John.
- Most ha egyszer igazam van! Igaz dagi? - nézett rám Edward.
- Hogy lehetsz ilyen érzéketlen? - kiabálta John. Összerándultam hirtelen. - NE sértegesd a gyerekeim anyját! - ordibálta. Soha nem láttam még ilyennek. Főleg Edwarddel nem. Csodálkozva néztem rá. Edward is ugyan így tett majd elment a szobájába. Kérdően néztem Johnra.
- Most mi van? - kérdezte. Válaszként megráztam a fejemet majd ő is bement a szobájába. Edward után mentem. Bekopogtam az ajtón majd benyitottam.
- Hagyj békén! - motyogta.
- Nem foglak! - csuktam be az ajtót. Az ágyon ült és le volt hajtva a feje.
- Mit akarsz? Egy pancser vagyok, majdnem fellöktelek! John meg leordibált. Tiszta szégyen vagyok! - mondta. Leültem mellé majd csöndben maradtam.
- Talán jobb is, hogy így jártam! Egyedül maradtam. - motyogta.
- Nem vagy egyedül! - löktem rajta egyet. - én nem haragszom! - mondtam mosolyogva. Kérdően nézett rám. - megértem miért viselkedsz így!
- De hogy érted! - legyintett majd elfordította a fejét. - tudom, hogy nem kellett volna olyanokat mondanom, de azt nem hallottam amit utána mondtam! Hogy én így is elfogadom őt! - motyogta majd rám nézett. - és hogy mennyire szeretem, és hogy megakarom kérni a kezét. - mondta lelkesedve.
- Ezt nevezem! És miért nem kérsz tőle bocsánatot? - Mert hülye vagyok! - hajtotta le a fejét.
- Nem hülye vagy - paskoltam meg a hátát majd felálltam. - csak fülig szerelmes! - indultam az ajtó felé. Vártam, hogy visszahívjon hogy adjak pár tanácsot. Van némi tapasztalatom.
- Jenna várj! - mondta. - adnál pár tippet? - kérte. Megfordultam majd vissza ültem mellé.
Miután elterveztünk mindent át mentem a szobámba. Vanessa az ágyon feküdt lehangolva.
- Te, hogy bírod ki, hogy ne támad le Johnt? Csak pár lépésnyire van! - fordult a hasára és mindkét kezével a fejét támasztotta.
- Öhm hát nem tudom! - indultam az íróasztalom felé.
- Hát ez az  Nektek ki kell békülnötök! Hisz közös gyereketek lesz! - mondta. Felült majd úgy folytatta. - lenne egy szép nagy házatok, teli gyerekekkel. Legalább is én így képzellek el titeket. Főleg, hogy nem tudtok magatokon uralkodni. Mindig csak szexelnétek. - mondta.
- Na jó! Elég lesz! Nem tudod te, hogy mi a jó. - vettem el a laptopomat az asztalról. - de amúgy is miért nem békülsz ki Edwarddel? - fordultam felé.
- Mert Edward egy pöcs! - összekulcsolta a kezeit majd elfordult.
- Na látod már, hogy miért nem rohanok vissza Johnhoz. Még mindig darabokban a szívem, de már kezd összeállni! Te viszont egy kisebb beszólásért sértődtél meg. Mi lett volna, ha én be durcáztam volna John beszólásain? Nem lennék terhes! És sajnálnám! Mert a világ legszebb dolga. - mondtam.
- De Edward már amúgy is furán viselkedett! Szóval nem bántam meg, hogy otthagytam! - mormogta.
- Van egy ismerősöm! Olyan jól néz ki. Ha nem lennék terhes rá moccannék  Megadtam neki a számod! Majd hívni fog! - ültem le az ágyra. Felraktam a lábamat majd hátra dőltem a falnak. Csak furán nézett. Persze az a srác Edward. - sőt azt hiszem azt mondta, hogy érted jön! Szóval öltözz! - toltam meg a lábammal Vanessát.
- De...
- Semmi de! Mutasd meg Edwardnek, hogy kit veszített el! - vigyorogtam. Török ülésbe ültem, ölembe vettem a laptopot. Lassan felnyitottam majd bekapcsoltam. Néztem, ahogyan Vanessa szenved. Vicces volt ahogyan minden ruháját kidobálja a bőröndből. Én is így szoktam?
- Mindjárt jön az új hódolód  - vigyorogtam. A laptop lassan betöltött majd rákapcsolódtam az internetre. Nem szántam többet a ma délutánra. November tizenötödike. Még négy nap és huszonegy leszek. Milyen szép kor. Csodálatos. Főleg, hogy senki nem fog velem törődni! Megnéztem a facebookomat. Semmi érdek feszítő. Benézek pár réges-régi Jedwardös csoportba. Utolsó bejegyzések augusztusban voltak, és azok is szomorú smileyk, hülye videók és siránkozós kiírások. Nem értettem mi lehet ez. Átnéztem twitterre a @planetjedwardre. Utolsó tweet augusztus öt. "Sajnáljuk, de nem fogunk tovább sztárok lenni! Rendes emberek leszünk, mint bárki más. Peace and Love. J&E." Tátott szájjal olvastam el. Vanessa már nem volt a szobában. Felálltam és John szobáját vettem célba a laptoppal. Majdnem betörtem az ajtaját. De nem jött semmi hang. Benyitottam és az ágyán feküdt. A telefonját nyomkodta.
- Ez mi? - mentem közelebb hozzá. Tény és nem tagadom, hogy hatalmas nagy JedHead voltam. Sőt még vagyok is mert imádom a számaikat meg őket is.
- Hagyjál! - fordult a hátára.
- Nem hagylak! - másztam fel az ágyra majd ráültem és tovább olvasgattam a tweetjeiket.
"Ez így nehéz. Te voltál az életem!" "Szeretnélek újra ölelni..."
- Tehát miattam volt az egész? - kezdtem ugrálni rajta.
- Nem csak! Amúgy is meguntam már a pióca rajongókat. - motyogta. - nem szálnál le rólam?
- Hülyék vagytok! Tudjátok, hány ember szívét és álmát zúztátok porrá? - kérdeztem és tovább ugráltam rajta.
- Pontosan több mint hétszázezer rajongóét! Meguntam, érted? Hajtottunk egy csomót és hova jutottunk? A béka segge alól a gólya gyomrába! És szállj már le rólam! - nyögte. Leálltam az ugrálással majd összecsuktam a laptopot és letettem az ágy melletti asztalra.
- Tudom, hogy mennyit hajtottatok, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adni! És tudom, hogy miattam adtad fel! Nem bírtad se lelkiekben se az eszeddel felfogni, hogy mi is történt! - mondtam. - tudom, hogy mi ez. Én is átmentem rajta! - másztam le róla! Az oldalamra feküdtem és könyökölve támasztottam a fejemet. Lassan nézett rám.
- Mondtam már, hogy megőrjítesz  Egy szavaddal, egy pillantásoddal! Mindennel. Hülye voltam, hogy úgy bántam veled. Sajnálom! - mondta. Csak simán néztem rá.
- Ezt már mondtad! Amúgy, hogy sikerült a randi? - tereltem a témát. Nem akarom összezavarni saját magunkat.
- Ah, jól átvertél azzal, hogy szinglik a barátnőid! - mosolygott.
- Nem hagyhattam ki! - nevettem.
- Na és a te randid?
- Arról inkább nem nyilatkoznék! - fordultam a hátamra. - unalmas volt! Ennyi a lényeg.
- Haha. Gondoltam hogy uncsi lesz! De akkor is a kis Matikéd vitte a pálmát! - nevetett. - láttad volna azt az önelégült arcodat!
- Legalább én csókolóztam valaki mással! Nem úgy mint te. - ültem fel. - lehet, hogy te is meleg vagy! - motyogtam.
- Akkor meg magyaráznád őket? - karolt át hátulról a hasamnál.
- Vannak véletlenek! - mondtam. A fejét a vállamra tette és nézni kezdett. Nem bírtam megállni, hogy ne szemezzek vele egy másodpercre is. Kicsit távolabb húzta a fejét. Gyönyörűen csillogtak a szemei. Bánat és öröm egyszerre játszódott le benne.
- Akkor ez is egy véletlen! - suttogta majd ajkait az ajkamra tapasztotta. Ez tart több, mint egy hete bennem. Az ő jelenléte. Nem érzem magamat egyedül. Magabiztos vagyok és rám talált a régi énem.
- Ez nem megy! - húzódtam el tőle.
- Bocsi! - hajolt el. Felálltam majd elindultam kifelé. Félúton megálltam és megfordultam.
- Véletlenek tényleg vannak! - mondtam. - mint az is, hogy miért ordibáltál rá Edwardre?
- Titeket védtelek! És mondtam már neki, hogy ne sértegessen a kinézetteddel!
- Engem nem zavar. Sőt igaza van! Tényleg dagi vagyok. Hét kilót híztam. Érted? Meg amúgy is a testvéremmel nem beszélek így! - mondtam.
- Szóval a pártját fogod? - lépett elém.
- Igen! - mondtam határozottan.
- Akkor menj és ápolgasd a kicsike lelkét. Mindenki azt csinálta és csinálja is. Mindig is ő volt az angyal! - mondta. Megvontam a vállamat majd megfordultam és elindultam kifelé. John rá csapott a fenekemre. Felháborodottan néztem rá majd megmutattam neki a középső ujjamat. Kiléptem a szobából majd lementem a nappaliba. Anya és a szomszéd pletykás nénivel beszélgetett. Aki szerint én egy szokásos TINI lány vagyok, aki csak jól akarta érezni magát, de rosszul sült el a dolog.
- Jó estét Ivy néni! Hogy van mint mindig? - kérdeztem mikor melléjük értem.
- Jól vagyok, kedveském! - mondta.
- És a kedves férje most nem bámulja a szomszéd lányt? - ültem le.
- Jenna fogd már vissza magad! - mondta anya.
- Ha már úgy is pletykáltok csak gondoltam én is csatlakozom! - emeltem fel a kezemet  védekezés kép.
- Aranyoskám tudod te, hogy az én férjem harcolt a második világháborúban? - kérdezte. Nem válaszoltam csak felálltam és átmentem a konyhába. Elvettem a gyümölcsös tálat majd vissza mentem a szobámba. Kerestem a laptopomat  de nem találtam. Majd rájöttem, hogy John szobájában hagytam. A gyümölcsös tállal indultam el a szobájába. Volt azon minden. Narancs, banán, szőlő, alma, kiwi és minden más. Bekopogtam majd félmeztelenül nyitott ajtót.
- Csak így? - léptem be.
- Te már megint itt vagy? - csukta be az ajtót.
- Csak itt hagytam valamit! - néztem az asztalra, de nem volt ott a laptopom.
- Az már az én tulajdonom! - büszkélkedett.
- Mit csináltál vele? - fordultam felé. Szemem azonnal a kockáira tévedt.
- Kidobtam az ablakon. - mondta. Igazán nem is figyeltem, hogy mit mond. Csak a testét néztem. Sokkal jobban elbűvölt az ő hófehér bőre mint Pedro kigyúrt teste. - szóval te a testemet bámulod? - lépett el előlem.
- Nem, fúj! Hol a laptopom? - fordultam felé.
- Már mondtam, hogy kidobtam! - lépett a szekrényéhez. - de úgy látom más kötött le! - fordult ismét felém, majd a kockáira mutatott.
- Tudod mit? - vettem ki az egyik narancsot a tálból, majd hozzá vágtam. - ez kötött le a leginkább! - mondtam majd leültem az ágyára. - szóval, hol van a laptopom?
- Ez fájt! - lépett elém és a mellkasát fogdosta.
- Hol a laptopom? - haraptam bele az egyik almába.
- Addig itt maradsz? - jött felém.
- Itt foglak boldogítani! - lóbáltam a lábaimat.
- Akkor nem mondom el! - ült le mellém. - mi van még a tarsolyodban? - vette ki a kezemből a tálat. Kérdően néztem rá.
- Ez az enyém! - mondtam, majd kikaptam a kezéből a tálat. - amúgy miért nem mentek vissza a rajongókhoz? - dobtam be a számba egy szőlőt. - sok lányt tennétek boldoggá!
- Tudom, de én csak egyet szeretnék! - mosolygott. Felállt majd elkezdte lefelé tolni a nadrágját.
- Erre nem vagyok kíváncsi! - takartam el a szememet.
- Jaj, bocsi, de zuhanyozni készültem! - lépett ki a nadrágjából. - de ez már nem tetszik? - mutatott végig magán. Megráztam a fejemet és felálltam. De letámadnám! Istenem!
- Tudom, hogy direkt csinálod! - mondtam. Most sikerült a szemébe néznem. - de még mindig nincs meg a laptopom! Fontos dolgok vannak rajta!
- Én honnan tudnám? Te hánytad el! - fordult meg majd kiment a szobából. Megvártam míg becsukja az ajtót, majd elkezdtem keresni a laptopomat. Átforgattam az ágyneműt, a szekrényt, az üres bőröndöket  de nem találtam. Hova tette? Körbe néztem a szobán. Felnéztem a szekrény tetejére. Pechemre oda tette. Olyan alacsony vagyok, hogy nem értem el.
- Te mit csináltál? - lépet be John egy szál törülközőbe. Nem bírtam tovább türtőztetni magam. Azok a kockák, a bicepszei, a kócos haja, tökéletes arca, ámulatba ejtő volt. A hormonjaim túlságosan is az egekben voltak. Dühösen indultam felé, majd magamhoz rántottam és csókolni kezdtem. Kezemet a nyakára csúsztattam és húzni kezdtem az ágy felé.
- Jenna mit csinálsz? - mondta a csókunkba. Csak tovább toltam az ágy felé.
- Ne akard tudni! - mondtam, majd a kezemet a mellkasára csúsztattam. A terhes nők tényleg hamarabb indulnak be.
- De ez nem - motyogta. - ahw mindegy! - mondta, majd lehúzta rólam a pólót.
- Tudtam, hogy megadod magad! - mondtam, majd lelöktem az ágyra. Letoltam a nadrágomat, majd rávetettem magamat.
Hosszú idő után furcsa érzés volt újra érezni az érintését, izgató puszijait, szeretettel teli ölelését. Nem tudtam magamon uralkodni. Újra és újra érezni akartam őt...

- Azt ugye tudod, hogy ezt senki nem tudhatja meg? És nem ismételhetjük meg egy ideig? - kérdezte lihegve.
- Miért is?
- Legyen ez a mi kettőnk titka! - mondta majd megpuszilta az arcomat.
- Négyőnk titka! - hajtottam a fejemet a vállára.
- Most mondanám, hogy szeretlek, de nem is ismerlek! - mondta.
- Él még az a randi ajánlat? - könyököltem a feje mellé.
- Talán! - könyökölt ő is fel.
- Tehát igen! - mosolyogtam, majd egy puszit adtam az ajkaira.

9.rész: Mikor minden a feje tetejére áll

Ahogy ígértem itt a kilencedik! :) aztán komizni! Részt nem tudom mikor hozok, de nem ígérek most semmit! (talán szerdán, de nem biztos!!) lényeg az, hogy most megtudjátok mi történt Jenna mama és Jenna papa között! :D

Jó olvasást! :)

Újra hétfő van. Korán keltem, mint minden átlagos hétköznapon. Csak nem a pizzériába indultam, ugyan is volt valaki olyan kedves és felgyújtotta. A rendőrök csak annyit mondtak, hogy szándékos volt. Apa elkeseredve ült a kanapén, egész hétvégén. Nem tudtam, hogy mit tegyek, hogy vidámabb legyen. Anyával fasírtban vannak és most még a pizzéria is. Megértem miért olyan. A fojtogatásról annyit, hogy ő nem emlékszik rá, én viszont nem mondtam senkinek! Jobb így mindkettőnknek.

A nagy családi ebédnél ültünk. Végül is az ikrek is valamilyen szinten családtagok. Végig néztem az asztalnál ülőkön. Mindenki szomorkás fejet vágott. Főleg anya és apa. Nem szólnak egymáshoz. Még csak egymásra sem néznek. Komolyan, mint két tini szerelmes.

- Akkor mi lesz a pizzériával? - törtem meg a síri csendet.

- Nem tudom! Amúgy is alig ment. Lehet köszönetet kéne mondani annak, aki felgyújtotta. - mondta apa.

- Miért is kéne? Sokan szerették azt a helyet! Újjá kéne építeni. De nem pizzázóvá! - mondtam. - kiadtál egy csomó pénz azért, hogy megépítsd! Nem hagyhatjuk, hogy csak úgy elússzon! - könyököltem az asztalra majd a fejemet a kezemre támasztottam és vártam apa reakcióját.

- Ha akarod! Azt csinálsz amit akarsz! - legyintett. Tehát feladta és átadta az irányítást. Ezzel megadta a kezdőlépést, hogy újra összehozzam őt és anyát.

- Hű már most vannak ötleteim! - dörzsöltem össze a tenyeremet.

- Remélem valami jobb ötletet, valósítasz, meg mint én! - mondta apa. Anya akkor hozta ki a főételt. Letette középre majd leült.

- Hű de guszta! - nyúltam a kanálélt. Rizses hús, de imádom. Mindenki furán nézett rám.

- Most mi van? Éhes vagyok és még plusz két ember helyett, kell ennem! - mondtam miközben egy nagy kanál rizsát tettem a tányéromra.

- Azért hagyhattál volna nekünk is! - mondta Edward.

- Félted tőlem, csonti? - kérdeztem gúnyosan.

- Nem, csak féltem a kereszt fiaimat, hogy ducik lesznek! - mondta Edward.

- Még van a konyhában! - csapott szét kettőnk között anya.

- Megnyugodtál, etióp? - kérdeztem teli szájjal.

- Persze, hogy meg, pomber maci! - mondta Edward.

- Nem hagynátok abba? - kérdezte apa. Ránéztem majd Edwardre. Nem, mert megszólalni.

- Nem, neander völgyi! - mondtam. Tényleg úgy nézett ki mint egy ősember! Régen borotválkozott.

- Hű de vicces! - mondta apa.

- Vagy Homosapiens. Az okosabb volt! - mondtam nevetve. - vagy egy majom! - kuncogtam. Nem bírtam abba hagyni a találgatást. - vagy egy csimpánz! - köptem ki a számban lévő rizsát majd nevetni, kezdtem. Alig bírtam abba hagyni.

- Jó elég lesz! Felfogtam! Meg borotválkozom! - mondta fenn hangon.

- Jó bocsi. - vettem mély levegőt. - csita! - tettem hozzá. Látszott rajta, hogy nem nagyon csípi, de én jót nevettem a saját hülyeségemen.

- Anya elmegyünk majd nézni valami babaruhát? - kérdeztem a nevetésemből vissza térve.

- Velem? Nem Johnnal kéne menned? Amúgy is túl korai még és balszerencsés! - mondta.

- Egy, nem megyek Johnnal, mert férfi és gondolom nem született még gyereke, neked viszont már van két csodálatos gyereked. Legalább is egy biztos! - mutattam magamra. - kettő azt mondtam, hogy nézni nem azt, hogy venni. Meg amúgy is van pár kérdésem. - mondtam.

- Ez igaz, nem értek a babás cuccokhoz! - mondta John.

- Na látod! Nem úszod meg, hogy el gyere velem! - nyámmogtam. Beleegyezett majd nagy nehezen befejeztük az ebédet. Jól lakottan ültem le a kanapéra. Apa a fotelból nézte a foci meccset, már megint. Elfeküdtem a kanapén.

- Kijátszik? - tettem a fejem alá az egyik párnát.

- A Barcelona és Real Madrid! - mondta ökölbe szorított kézzel.

- Jó altató lesz! - mondtam ásítva majd az oldalamra fordultam. Azon gondolkodtam, hogy mi legyen a pizzázóból. Egy étterem? Egy kávézó? Egy pékség? Egy bár? Fúj az nem. Utálom az alkoholt! Egy szép, olcsó, romantikus étterem. Milyen jól hangzik!

Két meleg kéz zavart meg a csukott szemmel gondolkodásomat.

- Nem alszok! - motyogtam miközben felemelt.

- Már majdnem horkoltál! - mondta John.

- Miért kell mindig hősködnöd? - kulcsoltam át a kezemet a nyakán.

- Mondtam már hogy szeretek romantikus lenni! És valahogy meg kell hódítanom! - suttogta. Közben elindult felfelé a lépcsőn.

- Most miért suttogsz? - suttogtam.

- Mert nem akarlak teljesen felébreszteni! - mondta.

- Már felébresztettél! - mondtam.

- Akkor nyugodtan beszélgethetünk! - ment a szobám felé.

- Miről? - kezdtem lóbálni a lábamat.

- Például a randidról? - mondta.

- Nem akarok róla beszélni! - motyogtam, majd a fejemet a vállára hajtottam.

- Akkor - lépett be a szobámba majd letett és becsukta az ajtót. - milyen volt megcsókolni egy meleget? - kérdezte. Kerek szemekkel néztem rá majd vigyorogni, kezdtem.

- Edward elmondta igaz? - kérdeztem kínosan.

- Nem! Egyáltalán nem! Rájöttem magamtól. - mondta.

- Persze elhiszem! - ültem le az ágyra. - amúgy jó volt! Persze csak én dolgoztam. - mosolyogtam.

- Amúgy hoztam neked valamit! - indult kifelé. Első ajándékom tőle. Izgatottan vártam. Vajon mi lehet az? Biztos megint egy nagy halom csoki. Nem férne belém. Túl sokat ettem.

- Na itt vagyok! - lépett be hátra tett kézzel.

- És mit hoztál? - kérdeztem kíváncsian.

- Hát öhm nem is tudom, hogy mondjam. - nézett lefelé. - mindketten szinglik vagyunk és szeretném, ha randiznál velem! - mondta gyerekesen majd belepirult és egy szál rózsát nyújtott felém. Elmosolyodtam, felálltam és elvettem tőle a rózsát.

- Talán egyszer! - mondtam.

- Most ez komoly? Én itt romantizálok, te meg elintézed annyival, hogy majd egyszer? Köszi! - emelte fel a hangját.

- Jó már nem fogok a héten ráérni! Sok elintézni valóm van! - szagoltam bele a rózsába. Gyönyörű volt és erős illata.

- Akkor add vissza a rózsát! - kapott a kezem felé de elfordultam.

- Ezt nem kapod vissza! - mondtam.

- Akkor randizz velem!

- Rámenős vagy! - fordultam felé.

- Nem, csak szeretem meg kapni azt, ami megtetszik. - mondta majd mosolyogni kezdett.

- Szóval tetszik a tehén? - mutattam a hasamra.

- Igen. Szeretem azt a két magzatot. - jött közelebb felém.

- Állj! - tettem magam elé kezemet. Csak tovább jött egészen a tenyeremig. Kezemet a szívéhez tette.

- Érzed? - suttogta. Szíve össze visszakalapált. - csak miattad, ver így!

- Szóval egy szívritmus összezavaró vagyok? - kérdeztem majd a szemébe néztem.

- Mondhatni! - mosolygott. - és a rózsát nem csak azért hoztam, hogy randizz velem. Hanem azért is, hogy megbocsáss, amiért nem mondtam el, hogy anyukád anyánál van. De megkért, hogy ne mondjam el...

- John, gyere! Anyu már vár minket! - kiabálta Edward.

- Mennem kell! És gondold meg magad a randival kapcsolatban! - kacsintott majd kiment. Azt hiszi, hogy elmegyek randizni vele? Nem lenne rossz ötlet. Sőt egyszer tényleg el fogok vele menni, de nem mostanság. Mint rendes emberek között elsőnek megismerkedünk majd utána, jöhet a lámur.

De anya miért nem akart velem beszélni? Valami még van azon a fura helyzeteken kívül!

- Jenna, gyere. Beszélnünk kell veletek! - állt be az ajtóba anya. Közösen lementünk az étkezőbe. Hiába kérdezgettem, csak annyit mondott, hogy várjak. Apa Codyt a hátán hozta le.

- Mivel az ikrek és Vanessa elmentek. Így nyugodtan beszélgethetünk a családi problémáinkról! - mondta apa. Még mindig szőrös volt.

- Hát igazán megmagyarázhatnátok, hogy mi is történt! - mondtam.

- Azt akarjuk! - ült le anya az egyik székre. Majd mellé apa.

- Pár évvel ezelőtt anyátokkal olyan helyzetben voltunk, hogy majdnem elváltunk! - kezdte apa.

- Térjünk a lényegre! - mondta anya. - apátok tizenhat évvel ezelőtt megcsalt és született egy gyereke! - mondta arcrebbenés nélkül. Kerek szemekkel néztem apára. Nem tudtam felfogni.

- Hogy mit csináltál? - kérdeztem.

- Anyátokkal akkor veszekedtünk mindenen. És félévig nem foglalkoztunk egymással. Hiányzott a tudod mi Jenna? Akkor volt új titkárnőm, aki olyan bombázó volt és hát megtörtént. De nem tudtam, hogy teherbe esett! - magyarázkodott.

- És ezt akkor tudtam meg! Ott a hotelban. - mondta anya. - tehát van egy tizenhat éves testvéretek!

- Úú de jó! - mondta sikítozva Cody. Nem tudtam mit mondani. Fel sem fogtam. Nem bírtam apára nézni. Lesütöttem a tekintetemet.

- Jenna, vélemény? - kérdezte apa. Elképedve néztem rá.

- Fiú, lány? - nyögtem ki.

- Lány és Khatynek hívják! - mondta.

- És a drága anyucijának most jutottál az eszébe? - kérdeztem.

- Jenna, ne legyél már negatív!

- Tizenhat éven keresztül nem voltál neki! Most meg hírtelen fontos lettél neki? - fakadtam ki. Soha nem mondtam ki azt, amit gondolok, de a terhesség teljesen felkavart.

- Oh, azt még nem is tudod, hogy a hétvégén meglátogat minket! - mondta anya. Nem bírtam tovább nézni apa elégedett arcát. Lassan kitoltam a lábammal a széket majd felálltam és felmentem a szobámba. Azon járt az eszem, hogy ha újra összejövök Johnnal, akkor talán ő is megteszi ezt majd? Vagy örök hűséget fogad? A férfik mind egy formák. Csak azért válogatunk köztük, hogy talán akad-e egy kivétel.

- Bejöhetek? - dugta be a fejét apa. Elfordultam az ablakból majd bólogattam.

- Persze! - ültem le az ágyra.

- Ugye nem haragszol? - jött közelebb.
- Egy kicsit! - mondtam.

- Remélem, nem gondolod azt, hogy egy hűtlen tetűláda vagyok! Ötéves voltál, és nem tudtam mit tenni. Anyádnak nem mondtam el csak a hotelban! - ült le mellém. - azért nem mondtam igazat, mert tudtam, hogy haragudnál rám és nem akartam. Te vagy a másik nő, aki életben tart! És tudtam, hogy anyád gyűlöl e miatt, és nem akartalak téged is elveszíteni! - ölelt át.

- Miért tartalak életben? Valami rosszat csináltál?

- A cég teljesen szétroncsolta az idegrendszeremet! Voltak nagy konfliktusok, nagy kapások, amit ha anyád nincs rég csődbe ment, volna a cég! Mindent elintézett helyettem. És ha te nem vagy nem kapunk egy komoly fenyegetést és nem tűnünk el és nincsen Cody! - mondta. - és ha nem születik meg Cody akkor szétunom a fejemet és nem ujjul meg a kapcsolatunk anyáddal! És ha ez nem következett volna be azóta már alkoholista, lennék. - monda. - köszönöm, hogy itt vagy nekem! - szorított magához majd egy puszit adott a homlokomra. Szétszúrta a fejemet a borostája.

- Áú ez fájt! - dörzsöltem meg a homlokomat.

- Az ősember még nem borotválkozott! - húzta végig az állán a kezét.

- Itt az ideje! - álltam fel majd kifelé mutattam. Nagy nehezen felállt majd átment a fürdőbe. Láttam rajta, hogy semmi kedve és ereje hozzá. Felkente a habot majd a borotvát majdnem végig húzta rajta de még a bőréhez sem ért. Bementem anya szobájába elővettem egy olyan képet, ami nem rég készült négyünkről és teljesen szőrtelen az arca.

Mögé álltam és a képet a szeme elé nyomtam.

- Szereted még anyát? - kérdeztem.

- Persze!

- És vissza akarod hódítani? - lóbáltam előtte a képet.

- Igen! - mondta hangosabban.

- Ezt az apát akarom látni élőben! - raktam a tükörhöz a képet majd kimentem. Vanessa idegesen ment el előttem be a szobájába. Utána mentem.

- Mi történt? - álltam be az ajtóba.

- Nálad fogok aludni! - dobta bele a ruháit a bőröndbe, majd összehúzta és elindult felém.

- De mi történt?

- Edward lealázott a szülei előtt! Ha tudnátok, hogy horkol és milyeneket szokott belém rúgni! - húzta dühösen maga után a bőröndjét. - ezt ráadásul mind a hátam mögött! Éppen a mosdóban voltam mikor vissza értem pont erről beszéltek, vagyis rólam...

8. rész: A világ legunalmasabb randija

Úúúú na hatalmas nagy sorry mindenkinek! :$ Sajnálom, hogy nem hoztam részt, de nem tegnap előtt fejeztem be :/ egész héten ezt írtam... és egész héten alig aludtam, és ha aludtam is hülyeséget álmodtam. O.o Szóval nagyon rossz hetem volt! Remélem kárpótollak titeket azzal, hogy holnap hozok még egy részt?! :D

DE csak 3 komi után!! :D de hogy is nem cseszek ki veletek! Tehát, ha megvan 8 komi akkor hozom a 9.-et! :P xD na jól van most nem szabok komi határt, de azért várom a véleményeket! :D

Jó olvasást! :)

Lázasan készülődtem a randira. Mármint nem annyira csak, hogy John féltékeny legyen. Látszatra nem viselte meg annyira de tudtam, hogy belülről széttépi. Éppen a hajamat csináltam mikor kaptam egy SMS-t.

- Aztán szexis ruhát vegyél fel! Legalább ennyi ki jár NEKEM!

Elsőnek azt hittem, hogy Pedro az, de ő nem tudja a számomat. Nem néztem meg a feladót. Letettem a telefonomat az asztalra és tovább csináltam a hajamat. Nem akart megállni. Oldalról kezdtem fonni. Majd alakulni kezdett. Nem érdekelt, hogyhogy nézek ki vele. Ruhát kezdtem keresni. Vanessával tegnap vettünk pár ruhát. De mindegyikben úgy nézek ki, mint egy bálna. Nagyot sóhajtva ültem le az ágyamra egy szál melltartóban. Nem tudtam, mit vegyek fel.

- Segítsek? - állt be az ajtóba John. Rá kell szoknom, hogy becsukom az ajtómat.

- Nem tudsz kopogni? - takartam el magamat.

- Sarkig nyitva van az ajtód! - vigyorgott.

- Menj ki? - álltam fel és az ajtóhoz sétáltam.

- Csak így elküldesz? - nézet boci szemekkel.

- Amint látod, melltartóban vagyok, és nem szeretem mutogatni magamat! - csuktam befelé az ajtót.

- Ezt most úgy mondod, mintha nem láttalak volna még így! - állította meg a lábával az ajtót, majd belépet. - ezekből az egyiket? - mutatott az ágyamon lévő két felsőre. Vizsgálni kezdte őket. Közben felvettem egy felsőt.

- Edward! - kiabálta el magát. Nagyot sóhajtottam majd leültem ki sminkelni magamat. Nem tudom miről beszéltek, de nagyon sutyogtak, majd a szekrényemben kezdtek dúrkálni. Már alig várom, hogy újra visszarakjam a ruháimat!

- Jenna van egy csomó cool ruhád! Miért nem tudsz közülük választani? - kérdezte Edward.

- Melyikről is van szó? - fordultam meg. Furán néztem Edwardre. Az én fodros toppom volt rajta. Úgy feszült rajta, hogy majdnem szétszakadt.

- Az összesről! - dobta ki az egyik felsőmet John majd megfordult. Az egyik kismama felsőm volt rajta.

- Azt tegnap vettem! - motyogtam közben Johnra, mutattam.

- Azt gondoltuk, hogy ezt kéne felvenned! - dobta felém az egyik fekete felsőmet John. Persze a felsőm a fejemen landolt. Lekaptam a fejemről a felsőt majd kérdően, néztem rájuk.

- Most komolyan ezt vegyem fel? - álltam fel majd a tükörhöz sétáltam.

- A fekete ápol és eltakar! - léptek mögém mind ketten. Magamhoz mértem majd elgondolkodtam, azon, hogy igazuk van. Kicsit hurkás vagyok, és az ikrek is gyorsan növekszenek a hasamban.

- Kifelé! - toltam ki őket az ajtón. Remélem Johnt szét, eszi az irigység és a féltékenység. Bár nem hittem, hogy segíteni fog a ruhaválasztásban.

Izgatottan álltam meg Pedro lakása előtt. Elgondolkodtam rajta, hogy jó-e az, amit csinálok. Lehet Pedro komolyan, gondolja. De játszunk, nem vagyok bunkó csak terhes és kihasználom. Próbáltam mosolyogni és jókedvű lenni, de nem ment. Ma lesz az a délután, amikor semmihez nem lesz kedvem.

Bekopogtam majd vártam. Mosolyogva nyitott ajtót és félmeztelenül. Alig bírtam levenni a szememet kigyúrt felsőtestéről. 

- Szia, gyere be. Azonnal mehetünk, csak felkapok egy pólót! - mondta majd elvonult. Beléptem majd vártam. Vártam és vártam. Többet készülődik, mint egy nő. Nem bírtam tovább állni, ezért leültem a kanapéra. A dohányzó asztalon egy családi fénykép volt. Nem tudtam, kik vannak a képen. A gyomrom hirtelen fájni kezdett. Inkább égett. Forrt és nagyon fura érzés volt.

- Mehetünk is! - mondta. Öltönyben volt. Mire készül? Megkéri a kezem? Minek ennyire kiöltözni?

Csak sétáltunk és sétáltunk, közben nyomta az értetlen szöveget. Néha mosolyogtam, és néha közbe mondtam egy igent. Olyan unalmas volt és természetes. Akkor adtam fel az egészet, mikor felhozta a hülye favicceit. Unottan mentem mellette egészen addig a puccos éttermig. Mit ne mondjak? Ahhoz képest, hogy idióta, olasz, jól főz, kigyúrt és untató. Elhozott egy puccos étterembe, ami egyáltalán nem vett le a lábamról. Nem vagyok egy elkényeztetett liba, aki csak a méreg drága ételeket eszi meg. Szánalmas!

- Na hogy érzed magad? - kérdezte miközben vártuk az előételt.

- Egészen jól! - mosolyogtam. Valamiről beszélt. Nem figyeltem. Gondolom azt ecsetelte, hogy hány csajt hódított már az ágyába. Más és más hülye gondolatok jutottak a fejembe. Például, hogy a sarokban ülő húszon éves, barbi baba kinézetű csajon mi a természetes? Talán a haja, de kétlem, hogy ilyen szőke lenne.

Találgatásomat a pincér szakította meg. 

- Köszönjük! - mondta Pedro. - jó étvágyat!

- Köszi! - motyogtam. Ahogy rá néztem a tányéron lévő tésztára azonnal elment az étvágyam.

- Nem ízlik? - kérdezte.

- Nem vagyok túl éhes! - mondtam. Csak megvonta a vállát és enni kezdett. Kedves és udvarias. Igazán érdekli, hogy miért nem vagyok éhes. Esetleg valami nem tetszik vagy valamim, fáj. Ugyan már csak várandós vagyok! Mit számít az? Talán a gyomorsavam szétégeti a gyomromat, és inkább nem látnám viszont ezt a tésztát félig megemésztve a padlón landolni.

- Milyen főételt rendeljünk? - mondta az étlap mögül. Nem vagyok túl éhes, de ha már elhozott egy ilyen puccos étterembe, akkor rendeljünk valami olcsót. Kezembe vettem az étlapot és kis keresgélés után kiválasztottam a legdrágább főételt.

- Egy jól átsütött bélszínt! - csaptam le az asztalra az étlapot. Kerek szemekkel nézett rám. Kicsit sem drága. Ugyan már, nem is fogom megenni. Kíváncsi vagyok akkor milyen arcot, vág majd. Miközben vártunk és Pedro újra a szüleiről dumált elmentem a mosdóba. Nem is a wc-re mentem csak pár percig távol akartam lenni Pedrotól. Elővettem a telefonomat. Ma már ezredjére rezeg. "Tíz új üzenete van!" Elképedve néztem a képernyőt. Sorra olvastam el őket.

- Jól nézel ki! ;)

- Szeretem a pocidat. ^^

- Nem is mondtam, hogy ma egész jól nézel ki!

- Remélem Pedro már kikészített!

- Ajánlom Pedronak, hogy rendesen bánjon veled!

- Szerintem Pedro meleg, úgyhogy semmi esélyed nála.

- De nálam lenne! :P

- Mondtam már, hogy szeretek romantikus lenni? Szeretem, ha tökéletes valami!

- Mikor jössz haza? Unatkozom! Este 8-kor lesz randim, addig mit csináljak?

- Megöl az unalom! Edward is unatkozik!

Mosolyogva olvastam végig az üzeneteket. Tényleg nagyon unatkozhatnak. Én is ugyan így vagyok. Pedro untat és lehet tényleg meleg!

- Tíz perc és otthon vagyok! :*

Mikor elküldtem, akkor jöttem rá, hogy mit csináltam. Nem tudom miért, de jobban szeretnék velük lenni, mint Pedroval. Visszamentem hozzá és mosolyogva ültem le.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva. Csak bólogattam. Már kihozták a bélszínt. Olyan furán volt feltálalva. Nem volt gusztusom még megkóstolni sem! Már megint rezgett a telefonom. Sunyiba vettem elő.

- Siess, mert Edward ülve alszik a kanapén és horkol! És nyitva van a szája.

Halkan kezdtem kuncogni. Majd Pedrora néztem, csak jól falatozott.

- Van tejszínhab! Nyomd bele a szájába. :D

Elküldtem majd nézni, kezdtem, hogy Pedro, hogy eszik. Elég vicces volt, ahogyan a szájával csücsörített. Annyira unatkoztam, már majdnem elaludtam. Látványosan ásítottam egyet. Nem vette észre. Majd úgy tettem mintha csörögne a telefonom.

- Szia apa... igen... Codyval?... már is megyek! - mondtam. Belülről szétröhögtem magamat. Így kilehet játszani? Többször is ki fogom használni!

- Pedro, nagyon sajnálom, de most mennem kell! Majd beszélünk még! - álltam fel. - szia! - indultam mosolyogva kifelé. Hihetetlen, hogy ilyen pancser. Leintettem egy taxit és bemondtam a címet. Egész úton mosolyogtam. Miért csinálja ezt velem? Csak tíz SMS-t írt és ennek örülök annyira? Szép emlékek kötnek hozzá. Főleg négy és fél hónapja. Annyira örülök, hogy újra kezdtük, és hogy itt van velem. Könnyebben fogok fel mindent és már nem sírok mindenen. Nem hisztizek és kevesebbet is eszek. Jó hatással volt rám. Nem gondoltam volna. Még háromszor rezgett a telefonom.

- Hozzál WC papírt! Épp most fogyott el.

- Legyen dugó és késsél, John hagy szenvedjen!

- Légy szíves, ha hazajössz, intézd el Edwardöt!

A testvéri szeretet náluk is megnyilvánul. Már alig várom, hogy hazamenjek és szétcsapjak köztük. Biztos romokban áll a ház főleg, hogy egyedül vannak otthon.

Mikor haza értem John a ház előtt állt. Nem tudtam mire vélni. Fura volt, hogy ott állt.

- Edward él még? - mentem el mellette. Nem válaszolt még csak rám sem nézett. Visszasétáltam hozzá és meglöktem.

- Nincs annyira hideg, hogy megfagyj! - álltam elé. Nem nézett rám. Biztos Edwarddel találtak ki valami hülyeséget. Már megint. Bementem levettem a kabátomat majd beléptem a nappaliba. Edward a tv-t nézte.

- Na végre! Már úgy vártalak! - ugrott fel. - szeretnék bocsánatot kérni, amiért ledagiztalak! Nem gondoltam komolyan. Viccből mondtam! - mondta gyerekesen. Boci szemekkel nézett.

- Valahol mélyen ezt reméltem! - mosolyogtam. Széttárta a karját és megölelt. Egyre szorosabban és szorosabban.

- Vigyázz a bébikre! - húzódtam el tőle.

- Oh, jaj tényleg! - lépett hátrébb. - megfoghatom? - kérdezte. Bólogattam majd mindkét kezét a hasamra tette. Körbetapogatta közben kajánul vigyorgott.

- Neveken nem gondolkodtatok még? - kérdezte.

- Még nem! De még ráérünk. - mondtam. - amúgy John, miért szobrozik oda kint?

- Jaj, elfelejtettem neki szólni! - vette le a kezét a hasamról. - de ráér! - mosolygott majd visszatette a kezét a pocakomra.

- Miben fogadtatok?

- Semmiben, csak ő mondta, hogy amíg haza nem jössz, és nem bocsátasz meg addig ott fog állni! - mondta. - amúgy elmondta miért viselkedett úgy! - nézett a szemembe. Most kíváncsivá tett! De van egy olyan érzésem, hogy nem fogja elmondani.

- Jó dolog! És ne haragudj Johnra. De nagyon komoly dolog! Nem fogom elárulni! - mondta vigyorogva majd elindult kifelé. Azonnal a leglehetetlenebb dologra gondoltam, hogy talán meg akarta kérni a kezem. De ezt valahol lehetetlen! Nem voltunk olyan régóta együtt. Biztos nem ez volt a célja.

- Pocakos! - mondta egy elég régen hallott hang. Megfordultam és Matt állt mögöttem széttárt karokkal. Az én meleg barátom! De régen láttam már. Azaz négy hónapja.

- Te, te, itt? - álltam tátott szájjal.

- Jól örülsz nekem! - jött felém. Leültünk kettesben beszélgetni. John és Edward elmentek az anyukájukhoz. John jól átvert azzal, hogy randija lesz. Matt egy üzleti úton van a hétvégére. Rátalált az igaz szerelem Steven jegyében és az én közreműködésemmel. Megkérdezte, hogyhogy állok Johnnal, tudja-e hogy terhes vagyok, és hogyhogy fogadta? Nem volt megelégedve azzal, hogy újra kezdtük. Szerinte össze fogunk zavarodni, és ezt csak úgy nem lehet, hisz terhes vagyok és blablabla...

Az ikrek hazajöttek és sunyiban felmentek a szobájukba. Valamit terveznek, vagy valamit csináltak! Átmentünk a konyhába csinálni valami kaját. John egyre többet settenkedett a hátunk mögött.

- Matt megkérhetlek valamire? - léptem közelebb hozzá.

- Mire? - fordult felém.

- Megcsókolhatlak? - kérdeztem. Elsőnek furán nézett.

- Össze akarod zavarni Johnt? - suttogta. John pont akkor jött be.

- Még szép! - mosolyogtam. Magamhoz rántottam majd lassan csókolni kezdtem. Úgy fordultunk, hogy lássam Johnt. Egy almát evett. Hümmögni kezdtem, majd ránk nézett. Csak vigyorgott és vigyorgott. Nem tudtam mire vélni. Vadul kezdtem falni Matt ajkait. John csak vigyorgott, húzogatta a szemöldökét és büszkén tűrte. Bár tudná, hogy csak azért teszem, hogy féltékeny legyen, és hogy a tudtára adjam, hogy bárkit felszedhetek. Mikor kiment fellélegezve szakadtam el Mattől.

- Nem csodálom, hogy John megszegte a fogadalmát! - mondta mosolyogva. - de ettől még mindig a fiúkat szeretem! - mondta majd a telefonját, nézte meg. - oh csajszi, nekem mennem kell! Vigyázz a bébikre. Majd dumcsizunk még! - mondta majd megpuszilta a homlokomat és elment.

Magányosan ültem le megenni a bögrés levest. Azon gondolkodtam, hogy John mit gondolhatott. Lehet semmit, és elfogadta, hogy kapós vagyok. Gondolkodásomat a csengő zavarta meg. Felálltam és az ajtóhoz siettem.

- Anya? - álltam megdöbbenve az ajtóban.

- Sajnálom! - mondta könnyes szemekkel. Bementünk majd leültünk beszélgetni.

- Miért mentél el? Cody teljesen megőrült! Engem piszkált...

- Tudom, de apád egy fura helyzetben talált a masszőr fiúval. Rám indult a srác. Nem bírtam leállítani. Csak azt hajtotta, hogy milyen szexi vagyok. Már majdnem sikerül lekoptatni mire apád és Cody beléptek. - mondta. Hangosan felnevettem! - ez nem vicces!

- De az! - kuncogtam. - de miért mondtad, hogy apa csalt meg?

- Mert úgy volt! Láttam egy nővel csókolózni! - mondta.

- Lehet csak fura helyzetben voltak, ahogy te! - mosolyogtam. - de hol voltál eddig?

- Az anyukájuknál! - mutatott a lépcsőn leslattyogó Johnra. Elképedve néztem rá. Szóval ezért viselkedett olyan furán. A konyhába ment. Utána mentem anyát otthagyva.

- Miért nem mondtad el? - álltam meg a konyha közepén.

- Mit? - értetlenkedett.

- Mégis mit? Azt hogy anya az anyukátoknál volt? Miért nem mondtad el? Ezek után, hogy bízzak benned? Egyáltalán van még olyan, dolog, amiről nem szabad tudnom? Vagy mindent el fogunk mondani egymásnak? Hogy bízzak-e ezek után benned!? - mondtam majd elindultam kifelé. Anya a kanapén ült két rendőrrel. Piros és kék fények szűrődtek be az ablakon. Súlyos eset lehet. Remélem minden rendben, van apával és Codyval.

7. rész: Come on baby light my fire

Sziasztok! :) Itt a hetedik rész. Remélem tetszik. Tegnap miután felraktam a hatodik részt unalmamban megírtam. :P Csak úgy áradt belőlem. Következő részt nem tudom mikor hozom! :/ 

Jó kifogás, hogy töriből tz-t írunk majd és eddig egy szót sem tanultam és mindig az utolsó pillanatba jut eszembe, de most próbálok egész héten tanulni rá. Szóval na hari, ha nem hozok részt egy ideig... :/

De mentségemre szóljon, hogy következő rész elég pikáns lesz! És pácolódnia kell még! :)

Jó olvasást! :)
3 komi után hozom az új részt! ^^

Végül is anyával nem sikerült beszélnem. Már nem is érdekel annyira, hogy mi az igazság. Pedroval ismét jól kijövünk egymással. Annyira, hogy most is nálunk van és kettesben beszélgetünk. John pedig irigykedve néz minket. De szeretem húzni az agyát. Amúgy is szingli vagyok, semmi beleszólása.
- Megfoghatom? - kérdezte Pedro a hasamra mutatva. Bólogattam. Közelebb ült hozzám és kezét a pocakomra rakta.
- Hű hogy mozgolódik! - mondta mosolyogva. Látszott rajta, hogy akar még valamit. - nem randiznál velem? - kérdezte miközben a hasamat simogatta. Johnra pillantottam, csak irkált tovább a laptopján.
- Egy randi? Hát nem is tudom! - mondtam fennhangon.
- Péntek délután ráérek! - mondta mosolyogva.
- Hogy péntek? Csodálatos! Én is ráérek. - mondtam hangosan. A szemem sarkából láttam, hogy John minket néz.
- Egy vacsora és egy séta! Négykor nálam! - húzódott el tőlem. Elbúcsúzott majd elment. Vigyorogva mentem fel a lépcsőn.
- Mi ez a vigyorgás? - lépett elém Edward és Vanessa.
- Randim lesz pénteken! - mondtam büszkén. Csak furán néztek rám. - ki gondolta volna, hogy terhesen is kapós vagyok? - mentem tovább a szobámba. Persze nem gondoltam komolyan ezt a randit. Johnt szeretem, csak szeretném ha komolyan venne engem. Mikor beléptem a szobámba ott feküdt az ágyamon és gabonapelyhet majszolt.
- Mit keresel itt? - álltam meg az ajtóban.
- Itt találom meg csak az igazi nyugalmat! - lóbálta a lelógó lábát. Megforgattam a szememet és a tükörhöz fordultam. Eltelt egy hét. Mekkorát nőhetett? Felhúztam a felsőmet és simogatni kezdtem a pocakomat.
- Igent mondtál neki? - motyogta John a fülembe. Észre sem vettem hogy felállt.
- Igen, miért? - fordultam oldalra.
- Mert újra kezdtük, nem? - karolt át hátulról.
- Végül is igen, de amúgy is szabad ember vagyok. Nem? - tettem a kezét a hasamra. Szeretem, ha ő fogdossa.
- Azok vagyunk mind ketten! De az én gyerekeim növekszenek a pocakodban. - mormogta a fülembe, közben a jobb kezét a nadrágomba csúsztatta, a jobb kezével a mellemet célozta meg. Majd puszilgatni kezdte a nyakamat. Már majdnem élveztem az egészét és majdnem megfordultam, hogy letámadjam de ellépett mögülem és kiment.
- Ó, te rohadék! - mondtam. Lehúztam a felsőmet és háttal dőltem le az ágyra. Miért is csinálod ezt velem John? Játszani akarsz? Azt megkapod! Felfogsz robbanni. Szét fog enni az irigység! Ha te így játszol velem és azzal hogy így feltüzelsz egyetlen érintéseddel én is kijátszom, hogy féltékeny legyél és neked is legyenek szexuális vágyaid! Mint ahogy most nekem van. Beindított. Anya mesélt arról, hogy a várandós nők néha nagyon szeretnének szeretkezni. Sőt szinte többször is és hogy többször van orgazmusuk. De leállíthatatlan ez az érzés. Vágyakozni az érintéséért, izgató puszijaiért, csókjaiért, öleléséért. Nagyot sóhajtottam és felültem. John az ajtóban állt és az alsó ajkába harapva mért végig. Flegmán néztem rá. Nem akartam hozzászólni. Inkább egy szó nélkül letámadnám, de alig ismerem még.
- Min gondolkodtál? - kérdezte.
- Honnan tudod, hogy gondolkodtam? - álltam fel majd elindultam felé.
- Csak sejtettem! - mosolygott. - akkor miről ábrándoztál? - nézett a szemembe mikor elé álltam. Szemében látszott, hogy most az a John, aki nem tud rólam semmit.
- Az exemről! - támaszkodtam neki az ajtófélfának.
- És mit? - kérdezte.
- Azt nem akarod tudni! - mondtam mosolyogva.
- Perverziót tartalmaz? - kérdezte elégedett mosollyal az arcán. Ilyenkor úgy arcon tudnám törölni.
- Muszáj neked ilyen sokat kérdezősködni? - indultam a lépcső felé. Nem mondott semmit. Olyan mint egy gyerek. Megragadta a kezemet és a falnak nyomott.
- Valld be, hogy feltüzeltelek! - mondta miközben a szemembe nézett.
- Egyáltalán nem! - mondtam. Pedig igen és nagyon felizgattál.
- Skizofrén leszek! - lépett hátrébb tőlem. - de csak miattad! - mondta majd lement a lépcsőn. Tehát játszol velem! Ezt még úgy vissza kapod!
- Ezt most végig néztem! - lépett mellém Edward.
- Ne, hogy azt hidd, hogy újra együtt vagyunk! - mondtam.
- Azt hiszem, amit látok! - mosolygott. - de ha nem vagytok együtt akkor mi volt az előbbi?
- Újra kezdtük, az ismeretlenségtől! - mondtam.
- Háhá! - hajolt előre a nevetéstől. Kérdően néztem rá. - John arra nem lesz képes! - mondta. - nem hinném, hogy szereti a dagikat! - mondta nevetve majd ő is lement a lépcsőn. Tátott szájjal álltam a folyosó közepén. Meg győződés alapján beléptem a fürdőbe. Előhúztam a mérleget. Nem akartam rá állni. Biztos kiakadna alattam. Erőt vettem magamon és ráálltam. Becsuktam a szememet majd hirtelen le néztem. Egy héttel ezelőtt álltam rá akkor sokkal kevesebb volt. Megint híztam öt kilót. Már úgy nézek  mint egy disznó. Már látszódnak a hurkáim. Amit nem az ikrek formálnak meg. Zokogva rohantam vissza a szobámba. Nem lehetek ilyen. Kevesebbet kell ennem. Hogy fogok én kinézni szülés után? Mint egy jól megtermett bálna. Vagy, mint egy tehén.
- Mi a baj? - kérdezte John. Már megint itt van.
- Kövér vagyok! - mondtam.
- Ki mondta? - ült le mellém.
- Az lényegtelen! De igaza van! - szipogtam.
- De hogy van! Csinos vagy és szép! Meg persze nem kövér vagy hanem terhes! - mondta majd átkarolt.
- Hazudsz! Mert kövér vagyok. Megint híztam! - vettem le a kezét a vállamról.
- Igen kövér vagy, csúnya és hájas! Úgy nézel ki, mint egy jól meghizlalt röfi, aki arra vár, hogy megöljék és finom kajákat csináljanak belőle! - mondta.
- Tudtam! - kezdtem el még jobban sírni. - de te legalább őszinte vagy! - temettem az arcomat a tenyerembe.
- De nem vagy még túl felhizlalt  - bökött oldalba. Nem néztem rá. - hoztam csokit! - nyomta az orrom alá. Felnéztem és kiakartam venni a kezéből de elrántotta előlem. - addig nem kapsz míg ki nem mondod azt hangosan, hogy nem vagyok kövér!
- Nem vagy kövér! - mondtam.
- Nem, én. Te! - nevetett.
- Most hazudjak magamnak?
- Hidd el, hogy jobb lesz! Mond ki! - utasított.
- Nem vagyok kövér! - motyogtam.
- Hogy mit mondtál? - hajolt közelebb.
- Nem vagyok kövér! - mondtam hangosabban.
- Még mindig nem hallom! - rázta meg a fejét majd kibontotta az egyik csokit majd beleharapott.
- Nem. Vagyok. Kövér! - mondtam hangosabban.
- Hangosan! - mondta nyámmogva.
- Nem vagyok kövér! - kiabáltam. Olyan megkönnyebbülés volt kikiáltani. Már nem sírtam és teljesen megnyugodtam.
- Jobb már?
- Sokkal! - hajoltam közelebb hozzá. Ajkunk majdnem összeért, majd letörtem egy csíkot a csokiból. Csodálkozva nézett rám. Erre nem számítottál? Még több ilyenre számíthatsz. Tökfejű.
- Én mondtam, hogy jobb lesz! - vigyorgott.
- Utálom, ha ezt mondják, hogy én megmondtam! - haraptam bele a csokiba.
- Van még itt! - vette el maga mellől a csokikat. Kerek szemekkel néztem a csokorra. - sőt! - emelt fel egy szatyor édességet majd kiborította a tartalmát az ágyra. Soha nem voltam édesszájú. De most már...

- Egész életemben nem ettem ennyi édességet! - mondtam miközben egy újabb gumi cukros csomagot nyitottam ki.
- Szülinapunkkor szoktunk ennyit enni Edwarddel! - mondta miközben a szájába dobott egy pez cukrot.
- Tényleg mikor is van a szülinapotok? - nyújtottam ki a lábamat.
- Október tizenhat! - mondta mosolyogva.
- Nemzeti gyásznap! Megjegyzem ezt a napot. Hisz csak ekkor kell feketébe öltöznöm! - dobtam a számba egy gumicukrot.
- Igazán kedves vagy! - mondta. - a te szülinapod mikor is van?
- November tizenkilenc. - mondtam vigyorogva.
- Az nem soká itt van! Mit fogsz csinálni? - kérdezte miközben egy csokit majszolt befelé.
- Talán a tortámat fogom enni egész nap. Vagy talán megnézek egy romantikus filmet. Vagy megnézem a dublini naplementét. Nem tudom! - dőltem hátra a cukrok közé.
- Ezt mind magányosan? - feküdt mellém.
- Már hozzá szoktam, hogy senki nem foglalkozik velem, és hogy éppen annyit mondanak, hogy boldog szülinapot! - haraptam bele az egyik csokiba.
- Mindig ezeket csinálod?
- Londoni naplementét láttam nyolcvanszor, de a dublinit még nem és romantikus filmet meg már régen láttam. Szóval nem mindig! - néztem rá. Könyökölt és a fejét a kezén támasztotta.
- Soha nem volt még szülinapi bulid? - csámcsogta.
- Pizsi partim már volt. Egyszer! Anyáék mindig burokban neveltek. Soha nem mentem bulizni. Soha nem volt egy rossz jegyem sem. Soha nem voltam berúgva. Jó kis lány voltam. És mégis ezt kapom. Azaz semmit. Éppen egy tortát és jól van! - mondtam keservesen. - és a szüleim külön. Az anyámat nem érem el. Az apám maga alatt. Az öcsém az öcsém. Fel sem fogja mi történt. - dobtam el a csokit. - miért nem olyan édes az élet, mint egy szelet sütemény? - fordultam az oldalamra.
- Már megint ennél? - mosolygott.
- Most komolyan! - mondtam. - példának te és én. Miért mentünk szét? Miért nem élünk együtt? - kérdeztem.
- Most is itt vagyok veled és együtt élünk egy hete! - mosolygott. Még mindig nem vesz komolyan. De igaza van.
- Tehát pénteken randizok! - feküdtem vissza.
- Szóval nem kellek? - hajolt felém.
- De! Csak... - tettem a kezemet az arcára. - szeretem ha szét esz az irigység! - mosolyogtam. - és amúgy is szingli vagyok, ha nem tudnád! - paskoltam meg az arcát.
- Igazad van! Be kell csajoznom! - feküdt mellém. - csak nem ismerek semmi jó csajt! - sóhajtotta.
- Ott van Tanya vagy Caroll! Mind ketten szinglik! - mondtam. Tudtam, hogy mindkettőjüknek van pasija.
- De olyan kell, akit nem ismersz! Én sem ismerem Pedrot. - motyogta.
- Szóval megakarsz őrjíteni? - támaszkodtam fel.
- Szeretnélek! - ördögien mosolygott.
- Csak, hogy nem fogok féltékeny lenni! Meg ígértem. - hajoltam felé.
- Engem is nehéz lesz azzá tenni! - mosolygott.
- Hidd el, hogy sikerülni fog! - ültem a csípőjére.

- Majd meglátjuk! - vigyorgott. Nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Akaratosan tépkedtem az ajkait. Szenvedélyesen és vadul csókoltam. Úgy ahogyan ő felizgatott az érintésével. Keze elindult felfelé az oldalamon. Megfogtam őket és a takaróba nyomtam azokat. Nem fogsz felizgatni. Most én jövök! Vadabbnál is vadabbul csókoltam. Nem fogtam vissza magamat, sem a nyelvemet. Ő nem viszonozta, de nem bántam. Hagyta magát, vagyis megadta magát. Szinte semmi érzelem nem jött ki belőlem. Csak úgy csináltam mintha kötelező lenne. Apró puszikat adtam a nyakára közben halkan nyögdécseltem. Majd a füle alá tévedtem. Tudtam, hogy erre begerjed! Halk nyögés csúszott ki a száján. Szóval kész van odalent is! Elmosolyodtam majd a fülére tapasztottam az ajkaimat.
- Valld be, hogy feltüzeltelek! - mondtam majd lefordultam róla és mosolyogva kimentem a szobából. Szenvedj John! Élvezd a vonzerőmet! De te legalább eleget tudsz tenni szexuális vágyaidnak. Ezért is hagytam magára. Játsszon magával, de ne velem.

6. rész: Baby, you are my Everything

Igaz nincs meg az 5 komment, de hoztam nektek egy új részt! :D Remélem ez alatt már meg lesz az 3 komi mert akkor tényleg ritkábban fogok részt hozni! De ha lesznek komik sűrűbben fogok hozni! :)
Olvastam a komikból, hogy mindenkit sikerült JÓL összezavarnom, de nem soká kiderül, hogy kicsalt meg kit! :)
Jó olvasást! ^^

Mindenki azt mondta, hogy nagyon megviselt engem, hogy anya elhagyott minket. Pedig nem annyira. Megértem anyát is és apát is. Anya lehet azért ment el mert apa úgy bánt vele mint velem. Megütötte vagy megfenyegette. Nem akartam bemenni a pizzériába és elmondani, hogy mi történt. A nyakam kezdett belilulni és alig tudtam nyelni.
Már a reggelit csináltam mikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Jenna azonnal gyere be a pizzériába  Káosz van! Csak ketten vagyunk! Siess! - mondta Tanya majd lecsapta a telefont. Felmentem Edwardhöz és Vanessához majd lerángattam őket a nappaliba. Apa még aludt és Cody is. John pedig a nappaliban laptopozott.
- Miért kellet felkelni? - ásította Edward.
- Nincs bent senki a pizzériában és ma lesznek a legtöbben főleg este! - mondtam. - szükségem van rátok!
- De én nem tudok tésztát gyúrni! - mondta Edward.
- Pincérkedni kell vagy a pénztárba beállni. - mondtam.

Mióta John és Edward áll a pénztár mögött egyre többen térnek be. Óránként váltjuk egymást. Én csak felveszem a rendeléseket. Sál volt a nyakamon. Mindenkinek azt mondtam, hogy fáj a torkom és nem kérdezősködtek. Azt hittem, hogy anya benéz majd, de nem. Helyette az egyik vendég lepett meg. Éppen Carollal veszekedett.
- De hol van az egyik tulaj? Beszélni akarok vele! - mondta fennhangon. Kiléptem a pult mögül és oda mentem hozzá.
- Itt vagyok! Mi a probléma? - álltam mellé.
- Maguk egyáltalán tudják, hogy mi van ebben a pizzában vagy csak a pult mögül parancsolgatnak? - mérgesen nézett rám.
- Mi nem ízlik benne? - kérdeztem.
- Semmi nem ízlik rajta. Ezt mosléknak hívják! - dobott egyet a pizza szeleten. Mindenki minket nézett.
- Ha akarja uram saját kezűleg készítem el magának! - emeltem el előle könnyes szemekkel a pizzát.
- Jaj, ne sírjon már kedves! Inkább csináljon egy rendes pizzát! - mondta. Nem bírtam tovább. Túl sok volt ez nekem. Sírva indultam vissza a pult mögé. Félúton jártam mikor John elindult felém, kikapta a kezemből a tányért és oda ment ahhoz a kedves vendéghez. Megfordultam és néztem mit lép John.
- Na már kész is? - kérdezte a vendég.
- Persze kész van! Nem mondták még magának, hogy bánjon rendesen a nőkkel? - kérdezte John. A vendég csak bámult.
- Én rendes voltam! Ők kínálnak hetek óta moslékot a vendégeknek! - hőbörgött a vendég.
- A kutyáknak nem ilyen jó kaját adunk! Bár magának úri kaja kell! Hát megkapja! - mondta John majd a fejére borította a pizzát a vendégnek. - ha valami nem tetszik be sem kell jönni! - mondta John majd megfordult és büszkén elindult visszafelé.
- Köszönöm! - mondtam halkan mikor mellém ért. Kacsintott egyet majd vissza állt a pénztár mögé. Nem gondoltam, hogy így elfogja intézni.

Már délután kettő volt. Nem bírtam nyitva tartani a szemem a fáradtságtól. Csak ültem a pult mögött és bambultam. Próbáltam nézni az embereket és azon gondolkodni, hogy milyen lehet a boldog ember?! Folyamatosan mosolyog, vicces, jó humora van és mindene megvan? Vagy egyáltalán létezik boldog ember? És ha igen, hogy néz ki? Volt már szomorú? Csalódott már emberekben? Az élet teli van kérdésekkel és azt hinné az ember, hogy mindent tud. De nem. Van olyan dolog amiről nem is fogunk tudni vagy nem is akarunk. Más azon gondolkodik, hogy milyen ruhát vegyen fel. Vagy hogy melyik sokadik tanfolyamot végezze el. Vagy milyen pizzát rendeljen. Ezek mind apró dolgok. De mi van azokkal akik azon gondolkodnak, hogy mi van a hold másik oldalán, miért éppen nyugatról keletre forog a föld, miért éppen úgy néznek ki az emberek ahogy kinéznek, miért vannak rákos betegek? Ezek már mind nagy dolgok. De miért is gondolkodok ezen? Az élet igazságtalan és mindenkivel kicseszik. Aki nem lop, csal, hazudik, azok mind bűnhődnek valamiért. Nem értem miért gondolok ilyenekre. A terhesség teljesen összekavart. Miért nem azon gondolkodom, hogy-hogy fogok újra össze jönni Johnnal? Vagy hogy Cody jól van-e apával? Vagy hogy mi van anyával? Tényleg anya!
Előkaptam a telefonomat és próbáltam hívni, de csak csörgött, csörgött és csörgött. Ötödjére hívtam mikor meguntam. Feladva "dobtam" a telefont az asztalra.
- Fáradtnak tűnsz! - ült le mellém Vanessa egy szelet pizzával.
- Nem, inkább éhesnek! - néztem nyál csorgatva a pizzáját.
- Nem kéne annyit enned! - harapott bele a pizzába.
- Terhes vagyok! Nem tehetek róla! - néztem tovább a pizzáját.
- Ne nézz már így! - fordult el. Csak tovább néztem. - na jó, tiéd lehet! - adta oda a pizzát. Boldogan haraptam be. Olyan tökéletes volt. Nem létezik olyan hogy tökéletes de ez még is az volt.
- Ezt ki csinálta? - kérdeztem teli szájjal.
- Az a Pedro, vagy ki! - mondta. Hirtelen felálltam és a konyhába siettem. Mit keres ő itt?
- Pedro? - álltam meg a sütő mellett. Mikor megfordult nem hittem a szememnek. Utoljára két hónapja láttam. Itt dolgozott már mielőtt én ide jöttem. Olaszországból jött és nagyon jól tud főzni. Nagyon jó barátságba lettünk. Flörtölt is velem és randizni is akart, de elküldtem. Aztán bocsánatot kértem tőle, majd összebarátkoztunk.
- Ohó, elég! - mondta miközben erősen megöleltem. Mindent elmondtam neki Johnról és mindig meghallgatott.
- Nagyon hiányoztál! - mondtam.
- Te még mennyire nekem! - adott egy puszit az arcomra.
- Az új pizzád nagyon jó lett! - kacsintottam.
- Nem az művem! Csak a tésztát csináltam. Na jó besegédkeztem egy kicsit! - mondta.
- Akkor ki csinálta? - kérdeztem.
- Az exed! - mutatott az asztalnál ügyködő Johnra.
- John Paul Henry Daniel Richard Grimes, te főzni is tudsz? - léptem vele szembe.
- Nem nevezném főzésnek! - mosolygott.
- Nem úgy volt, hogy sza...
- Majd mindent elmondok! - motyogtam.

John szemszöge:

Irigykedve néztem ahogy jókat nevetgélnek Pedroval. De mit is tehetnék nincsen köztünk semmi kapcsolat. Még barátok sem vagyunk. Remélem hamarosan alakulni fog köztünk valami. Akár milyen féltékeny is vagyok tudom, hogy engem szeret és rám vágyik. Újra élesztette bennem azt a régi vágyat iránta, ami már majdnem elmúlt. Azt hittem, hogy soha nem kapom vissza őt, de most itt van és csak az enyém. Mosolyogva álltam vissza a pénztár mögé. Már alig volt a pizzériában valaki. Jenna elment mert fáradt volt. Terhesen is gyönyörű. Nem értem miért mondják rá, hogy dagi. Szerintem olyan amilyen volt csak van egy kis pocakja amiben növekszik szerelmünk gyümölcse. Hihetetlen érzés.
- John lassan zárunk! Elmehettek! - mondta Tanya. Kedves egy lány és aranyos is. Főként, hogy utálja Pedrot.
Mikor haza értem Frank és Cody játszottak a legókkal. Vanessa és Edward nem jöttek el velem.
- Minden rendben ment? - kérdezte Frank.
- Minden simán! - dobtam le magamat a kanapéra.
- John figyelj! - ez már rosszul kezdődik! Leült mellém és átkarolt!!
- Tegnap elmentem egy kocsmába. Megviselt, hogy Amanda itt hagyott minket. És kicsit többet ittam a kelleténél! - mondta halkan. - teszem fel életemben nem rúgtam még be.
- Igen, és? - kérdeztem. Nem akartam hallani, hogy hányszor hányta magát össze.
- Csak azt akarom kérdezni, hogy csináltam-e valami rosszat vagy valami mást? Például Jennával, mert alig emlékszek valamire csak arra, hogy beszélgettem vele! Nem említett semmit? - kérdezte.
- Nem mondott semmit! - mondtam.
- Oh, most meg nyugtattál! Ezek szerint csak álmodtam, hogy megfojtogattam! - mondta. Nagy kő eshetett le a szívéről. Bár nem mondott Jenna semmit, hogy mit beszélgettek. Lehet még is igaz volt.
- De azért rá kérdeznél? Nem akarok egy fojtogató apa lenni akitől rettegni kell! - nézett rám. Bólogattam majd elment Codyval játszani. Ha egy újjal is hozzáért Jennához és valami baja lesz a babánknak én biztos, hogy behúzok neki egyet! Azt garantálom!
Jennán járt az eszem mikor újabb dalszöveg ötletem támadt. Végül is mióta újra láttam őt, már három dalszöveget írtam meg. De azt mondta, hogy haza jön mert fáradt és nincs itthon. Ez fura, de ne gondoljunk semmi rosszra.
Elővettem a laptopot és gépelni kezdtem befelé a dalszöveget. Csak úgy áradtak belőlem a szebbnél szebb gondolatok. Szerelmes, sírós, elhanyagolós, újra együtt és minden más ami akár Jennával kapcsolatos akár a szerelemmel.
- John, figyelsz? - hajtotta le a laptopot Jenna.
- Most már igen! - motyogtam gyerekesen.
- Úgy gondoltam, hogy el kell mondanom neked, akár milyen kapcsolat is van köztünk! - mondta komolyan. - voltam ultrahangon! - mondta. Remélem nincs semmi baj.
- Valami baj van a babával? - kérdeztem aggódva.
- Nincs semmi baj a babákkal! - mondta.
- Oh, most úgy megnyugodtam! - mosolyogtam. - babákkal? - néztem rá kérdően.
- Igen, és ráadásul két gazfickó növekszik a hasamban! - mosolygott.
- Két fiú? - kérdeztem. Belül majd szét robbantam az örömtől ami lassan kitörik.
- Igen, most már tudom miért olyan leállíthatatlan! - mosolygott.
- Juj, ez nagyon jó! Gratulálok! - veregettem meg a hátát. Letettem magam mellé a laptopot és felpattantam.
- Edward? - kiabáltam. Nem tudtam, hogy itthon vannak-e már.
- Mi van? - jött fentről a hang. Vigyorogva szaladtam fel a lépcsőn. Éppen a szobájából jött kifelé. Nagy lendülettel rohantam felé.
- Jaj ne! - mondta. Elakart ugrani előlem, de addigra magamhoz szorítottam és megpörgettem.
- Tegyél már le! - mondta.
- Ikrek! Hallod? Ikrek! - kiabáltam vigyorogva. Körülbelül belül is ez játszódott le bennem.
- És fiú vagy lány? - kérdezte, mikor letettem.
- Fiúk! - vigyorogtam még mindig.
- Újabb két remek mű! - vigyorgott. - és ez azt jelenti, hogy J&E kell, hogy legyen a nevük!
- Ez nem csak tőlem fögg! - mondtam még mindig mosolyogva. - de eltudod ezt hinni?
- Persze! Élő példa mi ketten! És remélem én is csinálok majd ikreket! - mosolygott. Azonnal elment a kedvem Edwardtől. Csak Jenna érdekelt. Lesiettem a lépcsőn és konyhába mentem. Gondoltam, hogy ott lesz. Beléptem és az asztalnál ült. Vigyorogva ültem le vele szemben. Csak néztem őt és azon járt az eszem, hogy mikre fogom a fiaimat megtanítani.
- Min vigyorogsz? - kérdezte.
- Csak most tudtam meg egy nagyon jó hírt! - mondtam. Csak bólintott egyet majd tovább kanalazta befelé a levest. Nem akartam elrontani azzal ezt az örömöt, hogy felhozom a tegnap estét. De muszáj tudnom.
- Jenna tegnap mit beszéltél az apáddal? - kérdeztem félénken.
- Semmit, mert be volt rúgva! - fogta meg a tálat majd felállt és a mosogatóhoz sétált. Utána mentem.
- És nem bántott? Vagy fojtogatott? - kérdeztem. Fura érzés kerülgetett.
- Apa? De hogy is! - fordult meg. Megnyugodtam lélegeztem fel. - miért kérdezed?
- Csak mert beszéltem vele és mondta, hogy ivott és furát álmodott. Azt hitte, hogy megtörtént, de ezek szerint tényleg álom volt. - mondtam közben gömbölyödő hasát néztem. Elmondhatatlanul örültem annak, hogy ikrek és hogy fiúk.
- Ne nézd már a dagi hasamat! - fordult meg.
- Nem dagadt! - léptem mögé. - szerintem dögös vagy így is! - suttogtam a fülébe. A kezemet a hasára akartam csúsztatni, de addig ellépett előlem és elindult kifelé. Mosolyogva néztem formás fenekét. Elindultam utána és magamhoz akartam rántani mielőtt kilép az ajtón, de megcsörrent a telefonom. Elkeseredve vettem elő. Anya hívott.
- Mi a helyzet? - köszöntem átlagosan.
- John, Jenna ott van a közelben? - kérdezte.
- Igen, pontosabban a kanapén ül! - dőltem neki az ajtó félfának. - miért?
- Akkor maradj teljesen nyugodt és figyelj! - mondta. Persze próbáltam nem rosszra gondolni.
- Figyelek!
- Amanda nálunk van és nem akar beszélni Jennával. És azt mondja, hogy ha bármi árom megakarja őt keresni beszéld le róla! - mondta. Kezdtem aggódni.
- Ennyire komoly? - indultam a kanapé felé.
- Nem! Csak Amanda egy kicsit túl reagálta. De ez csak egy félre értés! - mondta. Beszélgetni kezdtünk. Elmondtam neki életem legjobb hírét. Végül is örült neki meg nem is. Azt gondolta, hogy nem leszek olyan felelőtlen, hogy nem védekezünk. De egy olyan lánynak mint Jenna nem lehet ellen állni. Szexi, dögös, ártatlan, vad, gyengéd, erotikus, romantikus, érzéki. Minden megvan benne ami egy nőben kell. Sőt még több is. És ez kell nekem.

5. rész: Csalódások halmozása

óóóóó na végre! Jó a gépem gyerekek! ^^ már tegnap hoztam volna ezt a részt, de szerdán meghalt a gépem. De ma megmentették és újra itt vagyok ő is meg én is :D :$

a következő rész nem tudom mikor várható! de készülőben van! :) remélem tetszik ez a rész.

Jó olvasását! (:

Cody alig bírta abbahagyni a sírást. Magamhoz szorítottam majd meggyőztem róla, hogy minden rendben lesz. Nyugodtam leült John mellé. Felálltam és bementem anyához.
- Ez mi volt? - csuktam be magam mögött az ajtót.
- Mégis mi? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Amit Cody mondott, hogy elváltok!
- Igen! Apád megcsalt! - mondta. Sírása hisztérikussá vált. Aggódni kezdtem. Nem lehet igaz. Apa mindig is szerette anyát és soha nem tett volna ilyet. Idegesen mentem ki a szobából.
- Apa hol vagy? - kiáltottam el magam. Akkor lépett ki a konyhából. Közelebb léptem hozzá.
- Tényleg igaz amit anya mondott, hogy meg csaltad? - kérdeztem halkan ne hogy meghallja a tőlünk pár méterre ülő Cody.
- Nem! Anyád teljesen megőrült! Csak annyit mondtam, hogy szeretnék még egy gyereket! - mondta. Kerek szemekkel néztem rá. - erre ő azt mondta, hogy ő túl öreg már a gyerek vállaláshoz! Én meg azt mondtam, hogy soha nem késő elkezdeni! Erre már nem reagált semmit csak távolabb ment tőlem. Másnap viszont azzal jött, hogy akkor csináljunk egyet mire én azt mondtam, hogy nincs kedvem és Cody is ott volt. Előtte meg ugye nem lehet! És erre ő megvádolt azzal, hogy én megcsalom őt! - hadarta. Belül elmosolyodtam. Mintha két tini veszekedne.
- De ugye nem igaz? - kérdeztem.
- De, hogy is! Nem tudom mi ütött belé! - emelte meg kicsit a hangját.
- Apa, arra még nem gondoltál, hogy esetleg...
- Nem! Nem lehet terhes! Akkor teljesen más, hogy viselkedne! - indult a kanapé felé.
- Honnan tudod, hogy most nem változott meg? - mentem utána.
- Kétlem, mert akkor tudod. - ült le. - ezt inkább nem részletezném! - mondta. Megálltam és tátott szájjal bambultam. Mikor felfogtam, hogy miket is csinálnak mikor anya terhes, megfordultam és átmentem a konyhába. Nem tudom miért képzeli ezt anya apáról. Fel nem tudom fogni. Egy nagy szendvicshez vágtam össze a paradicsomot mikor átölelt hátulról John és a kezét a hasamra csúsztatta.
- Szeretném, ha nem rejtenéd el a hasad! - mormogta a fülembe majd egy puszit adott a hajamba. Elmosolyodtam.
- Bocsi, de nem ismerlek annyira, hogy így ölelgess! - vettem le a kezét a pocakomról, majd elment mögülem.
- A szüleid nagyon haragudhatnak egymásra! - mondta.
- Miért is? - tettem a szendvicsre a paradicsomot.
- Nem hallod? - kérdezte.
- Ott hagytad őket Codyval? - fordultam meg hirtelen  Kirohantam a nappaliba. Apa a kanapén ült anya pedig előtte állt és úgy veszekedtek. Cody pedig a kanapén ült és könnyes szemekkel hallgatta.
- Ennyire felelőtlennek lenni! - mentem oda Codyhoz, majd megfogtam a kezét és átvezettem a konyhába. Csináltam mind a hármónknak szendvicset majd leültünk enni.
- Anyáék tényleg elválnak? - kérdezte Cody.
- De hogy is, csak egy kicsit összevesztek! - mondtam. John furán nézett rám.
- Akkor nem kell majd külön laknunk? - nézett rám reménnyel teli szemmel Cody.
- Nem hinném. A szüleitek nem olyanok! - mondta John. Cody felállt majd újongva ment el játszani.
- Szerintem meg pont olyanok! - haraptam bele a szendvicsembe.
- Szerintem meg, békítsük ki őket! - mosolygott.
- Szerintem meg ez egy jó ötlet! - nyámmogtam.
- Szerintem meg vágjunk bele! - állt fel.
- Szerintem meg még együnk valamit! - kaptam be az utolsó falatot.
- Szerintem meg csinálok neked! - vette el előlem a tálam.
- Köszönöm! - mondtam teli szájjal.
- Addig öltözz át! - utasított. Felálltam majd elindultam kifelé. Apa a tv előtt ült és focit nézett. Legalább nem anyával veszekszik. Felmentem a szobába és egy értelmes ruhát kerestem. Egy se volt jó. Vagy kint volt belőle a hasam és az államig felcsúszott. Vagy szűk volt rám a nadrág vagy túl bő volt rám a pulóver. Nem volt semmi kismama ruhám. Csak bő pulóverek és régi ruhák.
- Jenna, anya! - rohant be Cody a szobámba. Tudtam, hogy miről van szó. Magamra kaptam egy pulcsit és lerohantam a lépcsőn. Anya egy bőröndöt húzott kifelé az ajtón.
- Anya hová mész? - mentem utána.
- Nem fogok együtt élni egy hűtlen tökfilkóval! - húzta a bőröndjét a taxihoz.
- De anya ez...
- Mindegy lányom. Megértem miért hagytad ott Johnt! - tette be a bőröndöt a taxiba majd beszállt  - vigyázz Codyra! - mondta, becsukta a taxi ajtaját majd elhajtottak. Néztem ahogyan eltűnik a távolba. Nem szomorú voltam, hanem dühös.
- Jenna, gyere be! Megfázol! - mondta John. Megfordultam és elindultam befelé. Mérges voltam apára. Hagyta, hogy anya csak így elmenjen! Beléptem a nappaliba, majd apa elé álltam.
- Hogy hagyhattad? - kérdeztem fennhangon. Nem válaszolt csak tovább nézte a tv-t. Próbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet. Apa és a tv közé álltam.
- Ne már nem látom! - hajolt oldalra. Nem álltam arrébb.
- Szerinted érdekel? - tettem a csípőmre a kezemet. Megfordultam és kikapcsoltam a tv-t. - miért engedted elmenni?
- Ő döntött így! - vonta meg a vállát.
- Te meg hagytad, hogy itt hagyjon minket! - emeltem meg a hangom.
- Ne idegeskedj árt a babának! - mondta majd felállt és elindult a szobájába.
- Apa nem lehetsz ilyen! - indultam utána. - van egy három éves gyereketek! Szüksége van egy anyára!
- Van egy lassan huszonegy éves lányom aki megfelelő anyának! - csapta be az ajtót.
- Nem! Anyának ott van anya! Most ment el! - mondtam. Semmit nem hallottam az ajtó mögül.
- Szerintem nem érdekli! - állt az ajtó melle John.
- Szerintem meg fogd be a szádat! - néztem rá mérgesen. - apa, ha szereted anyát utána mész! - kiabáltam. Ismét nem hallottam semmit. - ha nem mész utána soha többé nem szólok hozzád! - mondtam. Kicsapta az ajtót majd kilépett rajta.
- Jobb is, mert ugyan olyan vagy, mint anyád! - vette fel a kabátját.
- Most te is elmész? - fordultam felé. Nem válaszolt csak feltépte a bejárati ajtót és kisietett. Vanessa az ajtóban állt és csodálkozva nézett. Ez nem az én családom. Minden rendben ment idáig. Nem értem őket.
- Mi ez az ordítozás? - jött le Edward a laptopjával. Leültem a kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem. Nem hittem, el hogy egy ilyen kis félre értés így tönkre tesz egy házasságot. Vagy lehet nem mondott igazat apa. Felmentem Cody szobájába. - Szia! - állt fel a legóból épített várából.
- Cody beszélnünk kell! - ültem le az ágyára.
- Hát jó! - állt elém.
- Te mit hallottál anya és apa veszekedéséből? - kérdeztem. Nem gondoltam végig mit is akarok. Leült mellém majd belekezdett.
- Apával elmentünk venni csokit. Anyát egyedül hagytuk a hotelszobában. Nem akart velünk jönni. Vettünk egy halom csokoládét. Mikor vissza értünk anya nem egyedül volt. Egy bácsival volt, aki félmeztelenül volt. Apa azt mondta, hogy menjek ki a folyosóra. - mondta. - aztán a kocsiban még jobban veszekedni kezdtek! - mondta elcsukló hangon.
- Oké, köszönöm! - öleltem át. - minden rendben lesz! - suttogtam majd egy puszit adtam a fejebúbjára.
- Mehetek játszani? - hajolt el tőlem. Bólogattam majd kimentem. Könnyes szemekkel csuktam be az ajtót.
- Minden rendben? - kérdezte John. Íjedtemben ugrottam egyet.
- Ne íjesztgess! - fordultam meg. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Mi a baj? - emelte fel a fejemet. Kezemet a vállára tettem, közelebb léptem hozzá és a füléhez hajoltam.
- Ígérd meg, hogy soha, de soha nem kerülsz még egy férre érthető helyzetbe! - suttogtam a fülébe.
- Ígérem! - mondta. Kezét a hátamra rakta és magához szorított. - elmondod, hogy mi történt? - kérdezte. Homlokomat a vállára raktam és becsuktam a szememet. Erős parfüm illat áradt belőle.
- Cody elmondása szerint, anya megcsalta apát. Vagyis fura helyzetben találta anyát egy férfival. De én ezt nem hiszem el! Anya soha nem tenne ilyet! Túlságosan is szereti apát. De apa szerint anya hiszi azt, hogy ő csalta meg! - motyogtam a vállába. - te ezt érted? - néztem a szemébe. Csak kerek szemekkel nézett. - nem is kell mert én se értem! Hülyék az emberek. Mindent elhisznek első látásra, ahelyett, hogy megkérdeznék a másikat! Én is ilyen voltam! Nem hallgattalak meg csak a saját fejem után mentem! Soha nem fogom elkövetni ugyan ezt a hibát! - mondtam majd a kezeim közé fogtam a fejét. - minden hibádat elfogadom és örökké szeretni foglak! - mondtam majd az ajkaira egy puszit adtam. - ó de hülye vagyok! Egy idegent puszilgatok! - öleltem át.
- Ilyen helyzetben én is az lennék! - suttogta. Ölelése ismét megnyugtatott. Mélyeket lélegeztem közben beszippantottam a parfümjét, amitől ámulatba este. Elő törtek bennem a régi emlékek. Nem akartam újra az ajkainak esni. Ismeretlenek vagyunk egymásnak.
- Mennem kell! - toltam el magamat tőle. Hirtelen megfogta kezemet és vissza rántott magához.
- Tudom, hogy szükséged van rám! - ölelt át. Nem tudtam ellenállni határtalan kedvességének és szeretetének. Átöleltem és csak ölelkeztünk a folyosó közepén. Nem kellettek nyugtató szavak. Elég volt az ölelés is. Pár perc múlva már közösen ültünk a nappaliban és filmet néztünk. Sok sütivel, csokival és még több nassolni valóval. Csúcsformában maratont tartottunk. Imádom azt a filmet, és már kívülről fújom az összes beszólást és baki jelenetet. Cody is csatlakozott majd Vanessa és Edward. John közelebb ült hozzám. Fejemet a vállára hajtottam. Nem emlékszem semmire a filmből. Négyszer aludtam el. Csak anyán és apán járt az eszem. Jobban csalódott voltam most, mint amikor elhagytam Johnt. Nem tudtam mi lesz így és hogy kinek higgyek! Anya csak megvádolta apát. Apa viszont látta anyát egy férfival.
- Nem kéne felmenni? - kérdezte halkan John.
- Nem! Jó itt! - raktam a fejemet mellkasára. Már nem tudom milyen filmet néztek. Csak azon gondolkodtam, hogy anya és apa valaha kifognak-e békülni. Már sötét volt mindenki aludni készült. Nem tartottam velük. Megakartam várni míg apa haza jön és beszélni vele. Biztos elment kiszellőztetni a fejét.
Csak vártam és vártam. Nem voltam álmos, aludtam eleget a filmen. Már majdnem felmentem a szobámba mikor apa beesett az ajtón.
- Hóóó! A hülye ribanca. Azt hiszi ennyivel el van intézve! - motyogta. Felállt majd elindult felém. - miért is nem hagytam ott amikor azt mondta, hogy már nem érez irántam semmit? - mondta miközben neki ment az asztalnak. - hát ez meg mióta van itt? Mindegy! Lényeg, hogy anyád egy haszontalan ribanc. Még főzni sem tud, még hogy az ágyban jó lenne. Az a szerencsém, hogy összehoztunk két gyereket! - ült le mellém. Áradt belőle a pia szag. - bár az se biztos, hogy te az én lányom vagy! - ölelt át. Soha nem féltem tőle. De most rettegek! - pedig én mindent megadtam neki! Annyira hasonlítasz anyádra! - állt fel. Szeméből nem lehetett semmit kiolvasni, de az arcáról mindent. - lehet te vagy az? Egy büdös terhes ribanc vagy! - emelte meg a hangját majd kezét a nyakamra tette és felállított. - ha még egyszer ilyet csinálsz meg öllek! Érted? - szorította meg a nyakamat. Nem kaptam levegőt. Egyre jobban és jobban szorította a nyakamat. A lábam nem érte a földet. Próbáltam lefeszíteni a kezét de nem ment. Túl erős volt én viszont túl gyenge. Az apám egy démon lett. De ez az alkohol hozta ki belőle.
- Apa engedj el! - mondtam rekedt hangon, miközben a kezét csapkodtam.
- Rohadj meg te ribanc! - mondta majd ledobott a kanapéra. Rémültem néztem rá és levegőért kapkodtam. Nem akartam elhinni, hogy ő az én apám. Lehetetlen, hogy ezt váltsa ki belőle az alkohol. Felálltam majd felrohantam a szobámba. Ijedtemben bezártam az ajtót. Féltem, hogy utánam jön. Sírva feküdtem le. Rettegtem a saját apámtól, akiről azt hittem, hogy a légynek sem tudna ártani. Az élet tényleg arról szól, hogy emberekben kell csalódni? Vagy arról hogy kiről mit hiszünk?

4. rész: Mindent az elejétől

Jó estét mindenkinek vagy jó reggelt! Ki mikor olvassa! :)

Megírtam még egy részt! De mint mondtam ne szokjatok hozzá! Most szünet van és van időm írni.:)

Olvastam a komikból, hogy többet vártatok Johntól, de így van ez megírva ezt kell szeretni. Ebben a részben többet kaptok Johntól! :)
Remélem kapok most is sok-sok kommentet, véleményt és észre vételt. :D
Jó olvasást! :)

Nem jött semmi válasz. Semmi reakció. Nagyot sóhajtottam majd elfordultam tőle.

- Tudtam! - álltam fel, majd elindultam a lépcső felé.

- Na, mi az dagi nem kell? - kérdezte Edward. Mintha meg se hallottam volna mentem tovább. – ja, értem most már, hogy John miért volt veled olyan bunkó! - mondta. Megdermedtem a lépcső aljánál. Megfordultam majd könnyes szemekkel Edwardre néztem.

- Igazad volt! Te nyertél! Túl nagy beszólás volt ez. Kiütöttél vele! - indultam felfelé. Még hogy tudja miért volt velem bunkó John! Kiismertem őket! Reménykedtem benne, hogy Edward másabb. De nem. Mindketten bunkók.

Leültem az ágyamra és csak sírtam. Már csak abban tudok reménykedni, hogy lesz egy hülye, aki talán elvesz feleségül vagy csak szeretni fog és mellettem lesz. Johnnal nem fogok így kibékülni, soha. Nem akar bocsánatot kérni, és nem akarja elmondani miért volt olyan bunkó. Ezért csak magamat hibáztatom. De nem emlékszek rá, hogy bármi rosszat is csináltam volna. És miért töröm ezen a fejem? Úgysem lesz köztünk már semmi!

- Bejöhetek? - nyitott be John.

- Nem! - mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem akartam senkit sem látni. Egyedül akartam lenni! Azt vettem észre, hogy megmozdul alattam az ágy. Felnéztem. John ült mellettem.

- Te nem tudsz eltűnni az életemből? - mondtam zokogva.

- Már nem! Nem is akartam! Nem is fogok! A közös gyerekünk ott növekszik a hasadban! Nem fogok csak úgy eltűnni!

- Akkor miért néztél át rajtam? Miért viselkedtél úgy? Miért nem hallgattál meg? Mindaddig jól ment az életem, amíg nem jöttél te! - mondtam. Nem válaszolt. - ne válaszolj! Legyél olyan bunkó amilyen voltál! Kár volt elmennem arra a dedikálásra. Bárcsak soha ne ismertelek volna meg! - emeltem meg a hangom, de felesleges volt. Elvékonyult és még jobban sírni kezdtem, de nem a terhességtől. Ez szívből jött. Akárhányszor komolyan beszélek Johnnal dühből jön minden egyes szó. Hogy miért? Mert szeretem, és nem akarom elveszíteni őt.

- Mikor elsőnek megláttak nem hittem a szememnek! Azt gondoltam, hogy most biztos álmodok, és nem szeretnék felébredni! Gyönyörű voltál! Tündököltél! Rossz napom volt. Bal lábbal keltem fel, és te felvidítottál. Ilyet soha senki nem csinált még velem. Még Edward sem. - mondta. Nem néztem rá. - nem hittem az első látásra szerelemben. De most már hiszek! És amikor négy nappal ezelőtt ajtót nyitottál újra fellángolt bennem, azaz érzés. - mondta. Próbáltam nem rá figyelni. Jobban kezdtem sírni. Ez már a terhesség miatt volt.

- Miért bántál úgy velem? - szipogtam. Közelebb ült hozzám és átölelt.

- Egyszer majd megtudod! - suttogta.

- Lefeküdtél valakivel? - húzódtam el tőle.

- Nem! Azt soha nem tudná feldolgozni a lelki ismeretem! - húzott magához. - sokkal jobb dolog miatt viselkedtem úgy! - mondta majd magához szorított. A mellkasára hajtottam a fejemet és sírtam. Hallgattam a szívverését. Nem ritmusos volt, hanem zavaros. Összevissza kalapált. Ahhoz képest, hogy idegesítőek, bunkók és kibírhatatlanok. Elég nyugtató, meleg és szeretettel teli ölelésük van. Amit tanulhattak a rajongóktól az ez volt, vagy talán nem is tanulták, hanem ezt nyújtottál nekik. Már tudom, miért akarnak velük sok képet csinálni.

Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot. John elakart húzódni tőlem, de nem engedtem el.

- Ne menj el! Még ne! - motyogtam majd becsuktam a szememet. Olyan volt mintha egy jó nagy, puha, meleg, és ringató ágyon feküdnék. Nem akartam elengedni őt. Túl nyugodt voltam.

- Gondolkodtál már azon, hogy ezek után lesz-e bármi is köztünk? - kérdezte. Elhúzódtam tőle és kérdően néztem rá.

- Igen lesz köztünk valami! Lesz egy gyerekünk! - simítottam végig a hasamon.

- Még nem is fogtam! - mondta. Megfogtam a kezét és a hasamra tettem. Elsőnek csak pihentette rajta a kezét.

- Ha jó alkalmat fogsz ki, akkor mozog is! - csúsztattam lejjebb a kezét.

- Nekem már ez is élvezet! - mondta mikor egy nagyon minimálisat mozdult meg a hasam. - érezted? - kérdezte.

- Oh, ez még semmi! - mondtam.

- Hanyadik hónapban is vagy? - simogatta a hasamat.

- Negyedik! - mondtam. Az arcát kezdtem nézni és azt találgattam, hogy mit gondolhat, és mit érezhet. Megfogtam a kezét és a pólóm alá tettem.

- Itt jobban lehet érezni! - mondtam. Félénken érintette meg a pocakomat. Régi emlékek ugrottak a szemem elé.

- Szóval, ha negyedik hónapban jársz az még öt hónap a kilenchez és most november eleje van. Akkor úgy márciusban a kezemben tarthatom? - nézett rám.

- Igen! Szép tavaszi napunk lesz! - mosolyogtam. Mélyen a szemembe nézett. Valami felcsillant benne. Nem tudtam mi volt az, de valami féle bánat lehetett. Csak néztünk egymás szemébe. Újra éreztem azt a bizonyos érzést, amit hónapokkal ezelőtt. Elgondolkodtam rajta, hogy miket is csináltunk mi akkor. Szép emlékek sokasága, és azokat újra átakarom élni.

- Éhes vagyok! - mondtam. Célozva arra, hogy ízlelni akarom ajkait.

- Akkor hozok kaját. - hajolt el tőlem, de megfogtam a kezét.

- Nem kaját akarok! - hajoltam közelebb hozzá. - a terhes nők néha megkívánnak fura dolgokat! - tettem a kezemet az arcára.

- Szóval csókolózni akarsz? - motyogta. - de azt csak a szerelmesek csinálják! - sütötte le a tekintetét. - és tudtom szerint te gyűlölsz engem!

- Azt csak úgy mondtam! Amit érzek, az nem számít? - emeltem fel a fejét, majd közelebb húztam magamhoz.

- De számít! - mondta, majd ajkait az ajkaimra tapasztotta. A szívem összevissza kalapált. Kezét az oldalamra csúsztatta és szenvedélyesen kezdett csókolni. Úgy ízleltem az ajkait, mint még soha. Mintha a világ legfinomabb csokiját ehetném. Erre éheztem hónapokon keresztül. Mindent elmondott a csókunk. Haragot, bánatot, olthatatlan vágyat, szenvedélyt, szerelmet. Nem akartam leállni. Őt akartam, csak Őt! Érezni azt, mint régen, és szerelemben úszni a felhők felett, rózsaszín ködben. Nyelve lassan csúszott rá az enyémre, majd simogatni kezdte. Kirázott a hideg, és azonnal viszonozni kezdtem. Vadul, érzékien és akaratosan csókoltam. Nem tudtam leállni. Még tovább akartam menni a csóknál, de megfékeztem magamat. Terhes vagyok, és nem engedhetem meg magamnak. Elhúzódtam tőle, majd az ajkaimat kezdtem simogatni. Lehet épp a babánk gyújtott bennem ekkora vágyat. De a csókban nincs semmi rossz.

- Jenna én szeretném, ha elölről kezdenénk! - lihegte. Csodálkozva néztem rá.

- Mennyire elölről? - hajoltam vissza hozzá.

- Az ismeretlenségtől! - mondta határozottan.

- Nos, kedves idegen, folytathatjuk a csókcsatánkat! - nyomtam le az ágyra majd az ajkainak estem. Hangosan kezdett nevetni.

- Most mi van? - hajoltam el tőle.

- Te vad idegenekkel is szoktál csókolózni?

- Mondtam, hogy a terhes nők fura dolgokat is megkívánnak! - feküdtem mellé.

- Legyen ez az utolsó esténk, hogy ismerjük egymást! - húzott közelebb magához.

- Utállak! - bújtam hozzá.

- Tudom! - puszilta meg az arcomat. - de nem fogsz sokáig! - motyogta.

- Honnan tudod? - néztem rá.

- Mert vágyakozol értem. Csak engem akarsz! - mondta.

- Ez nem így van! - feküdtem vissza.

- Akkor mi volt, azaz előbb? - hajolt felém.

- Egy csók! Csak bosszút álltam, amiért olyan bunkó voltál és átnéztél rajtam. - nyújtottam ki a nyelvemet.

- Szóval tényleg nem szeretsz már? - kérdezte gyerekesen.

- Ha nem szeretnélek, már rég egy másik férfi karjaiban lennék! Csak terhes vagyok és így jön ki rajtam, amit irántad érzek. - tettem a kezemet a tarkójára.

- Bocsánat! - mondta. Bánatos szemekkel nézett rám. - bocsáss, meg amiért úgy bántam veled! De megmagyarázom, és ne gondolj semmi rosszra. - mondta. A mutató ujjamat a szájára raktam.

- Megbocsátok, csak ne bánj még egyszer úgy velem, vagy végleg elhagyunk! Szeress, ölelj és legyél mellettem! - húztam közelebb magamhoz.

- Majd miután megismertelek! - mondta majd egy puszit adott az ajkaimra. - de most sem érzek, máshogy ahogyan eddig. Szeretlek! - mormogta majd felrántotta a pólómat és millió puszival árasztotta el a hasamat. Nagyon csikizett. Halkan kezdtem nevetni. Nagy levegőt vett majd rátapasztotta az ajkait a hasamra és kifújta a levegőt. Nagyon csiklandós vagyok, ezért fennhangon kezdtem nevetni.

- Állj le! - lihegtem mikor újra támadásba lendült, de csak egy puszit adott a hasamra.

- Anyu most nagyon fáradt! Hagyjuk aludni! - adott még egy puszit a hasamra, lehúzta a pólómat majd felállt.

- Nem vagyok fáradt! - ültem fel.

- Most pihend ki magad, amíg tudod! - indult kifelé.

- Viszlát idegen! - mondtam.

- Még csak kilenc óra van! - lépett ki az ajtón, majd elment. Felálltam és mosolyogva bújtam be az ágyba. Nem fogtam fel a mai napot. John teljesen megváltozott. Bár lehet azért amiért megtudta, hogy gyereket várok tőle. Legalább bocsánatot kért. Újra akarja kezdeni és nem tiltakoztam. A baba most a megszokottabbnál is többet mozgott. Alig tudtam tőle elaludni. De mi lesz majd később? Lehunytam a szemem és próbáltam elaludni. Ismét megmozdult alattam az ágy és egy forró kéz csúszott a pólóm alá a hasamra.

- A gyereked nem hagy aludni! Mióta megpuszilgattad nem áll le! - motyogtam. Nem mondott semmit csak hozzám bújt.

- Akkor még felbégászolom! - csúsztatta lejjebb a kezét.

- Majd, ha te kihordod esetleg! - mondtam. Megfogtam a kezét és összefontam ujjainkat.
- Nem soká éjfél! - suttogta a fülembe. - azaz mindjárt idegenek leszünk egymásnak! - fordított a hátamra.

- De az még messzi van! - néztem a szemébe.

- Így igaz! - mondta, majd lágyan csókolni kezdett. Eleinte az alsó ajkamat harapdálta majd áttért a felsőre. Hagytam, hogy kiélje magát és irányítson. Gyengének tetettem magam.

Arra ébredtem, hogy fázok és remegek. Nem volt rajtam takaró. Az oldalamon feküdtem. A hátamra fordultam és Johnt kerestem, de nem volt mellettem. Csak álmodtam volna az egészet? De az nem lehet! Olyan élethű volt. Ha álmodtam is gyönyörű álmom volt. Bár olyan igazi és érzéki volt. Kimásztam az ágyból majd átmentem a fürdőszobába. A wc felé indultam, de megcsúsztam és majdnem elestem. Valamelyikőjük megfürdött. Nem is! Edward újabb csínytevése! Dühösen indultam a nappali felé. A kanapén ültek, és mint szokásuk, a tv-t bámulták.

- Edward, te szoktál gondolkodni egy csöppnyit is? Hogy lehettél olyan felelőtlen, hogy tusolás vagy fürdés után otthagyod a ki pocskolt vizet? Edward, ha nem tudnád, terhes vagyok! Mi lett volna, ha elesek? Hmm? - fakadtam ki.

- Nem én voltam! - mondta ártatlanul. - John szokott úgy fürdeni! Fent van Youtube-on is! Megnézheted. - emelte meg a hangját, majd felállt és átsétált a konyhába.

- Bocsi, nem tudtam az állapotodról! - mondta. Szóval mégsem álmodtam! Legyintettem egyet majd felmentem rendbe tenni magamat. A telefonom csörgése zavart meg a reggeli vitamin adagom bevételét.

- Igen? - szóltam bele. Magán szám volt.

- Szia, még egyszer bocsánatot szeretnék kérni a kisebb tóhoz a fürdőben! - mondta John.

- Bocsi, de honnan is ismerlek? - kérdeztem mosolyogva.

- Oh, de bunkó vagyok! John vagyok...

- Ah, tényleg ti költöztetek ide! Elázott a házatok. Ugye? - kérdeztem. Ha így megkért, hogy kezdjük, elölről hát legyen.

- Igen! Így volt! De nem jönnél le jobban megismerkedni? - kérte.

- Ha szépen megkérsz, talán lemegyek! - nyitottam ki az ajtót.

- Kérlek, szépen gyere le beszélgetni! - mondta gyerekesen.

- Hmm. Nem tudom. Nincs kedvem! - mondtam miközben halkan mentem lefelé a lépcsőn.

- Jaj, de legyen már! Nem lehetsz fáradt a terhességtől, most keltél föl! - mondta.

- Ki mondta, hogy fáradt vagyok? - álltam meg a lépcső aljánál.

- Csak gondoltam, hogy az vagy! - fordult felém mosolyogva.

- Tudsz gondolkodni? - indultam a kanapé felé.

- Van némi eszem! - mondta.

- Maréknyi vagy mazsola? - ültem le a kanapéra. Egymás mellett voltunk, de még mindig a telefonon beszéltünk.

- Maréknyi! Nem olyan kicsi, mint egy mazsola! - emelte el a fülétől a telefont. - üdvözöllek köreimben! - bontotta a vonalat. Letettem az asztalra a telefont és felálltam.

- Jenna Andrews! - nyújtottam a kezemet, megragadta majd felállt. Úgy nézett ki, mint egy úriember. Piros ing, fehér nyakkendővel és fekete zakóval.

- John Paul Henry Daniel Richard Grimes! - rázta meg a kezemet. - örvendek!

- Én még mennyire! - ültem le. Beszélgetni kezdtünk olyan dolgokról, amit már tudtunk egymásról. Eddig azt nem tudtam, hogy Ő és Edward ikrek. Nem voltam róla meggyőződve, de miután tízszer elmondta egymás után leesett, hogy ők ketten ikrek. A terhességemről is szó esett és az apáról. Saját magát lehülyézte, hogy úgy bánt velem és utána még fel sem hívott. Magamat is hibáztattam, amiért szakítottunk, de ő nem tartott annak. Mindketten felfigyeltünk mikor anya kivágta az ajtót és dühösen rontott be a szobájába.

- Itt valami komoly probléma van! - jegyeztem meg halkan. Apa is ugyan úgy lépett be a házba, majd Cody jött utána könnyes szemekkel.

- Anyáék el fognak válni! - rohant felém sírva.