23. rész: Trying not to love you

Ő az újszülött! :D remélem tetszik és írtok megint sok-sok komit! :) több mint kétszáz komim van! ez új rekord és mindjárt átlépjük a kétezres oldal megjelenítést!  *-* KÖSZÖNÖM NEKTEK! :)
JÓ OLVASÁST! :)

"'Cause trying not to love you, only goes so far

Trying not to need you, is tearing me apart

Can't see the silver lining, from down here on the floor

And I just keep on trying, but I don't know what for

'Cause trying not to love you

Only makes me love you more..."

Ott álltam, mint egy szobor. A szám résnyire nyitva volt, a szemem csak kerekedett és kerekedett, a kezem tehetetlenül lógott magam mellett, a lábam a földbe gyökeredzett és a szívem eszeveszetlenül kalapált. Majdnem kiugrott a mellkasomból. A mi? Hogy érzem a szívverésemet? Ez lehetetlen. Nem lehet igaz. Ismét megőrjített. A szívem azt diktálta, hogy menjek és csókoljam meg, de az eszem mást mondott. Ő is csak állt és nézett. Nem változott semmit. Olyan helyes amilyen volt. Tökéletes, mint mindig.

- Anya! - húzta meg a kezemet Jeremy. Egy nagyot pislantottam majd Jeremyre néztem. - éhes vagyok! - mondta majd húzni kezdett az ebédlő felé. Nem bírtam levenni a tekintetemet Róla.

Előttem volt a pirítós. Nem bírtam belőle enni. Csak néztem magam elé. Miért van itt? Ide jött hogy lásson engem és a fiait? Összekavarjon, és újra belézúgjak? Miért gondolok rá mindig haraggal? Csak a düh jön ki belőlem, ha látom. Fülig szerelmes vagyok belé, de ez már képtelenség. Elérted célodat John. Már mehetsz is! Szívesen látnám mindennap. Szívesen ébrednék a reggeli puszijára. Szívesen ölelném újra, bújnék hozzá, csókolnám. Mindennap szívesen mondanám, hogy szeretlek. Szívesen érezném újra az érintésért. - mondaná a szívem.

- Anyu mi a baj? - kérdezte Jeremy.

- Semmi, kicsim! Semmi. - álltam fel az asztaltól majd elindultam felfelé. A könnyeim csak úgy folytak lefelé az arcomon. Bezárkóztam a szobámba és sírtam. Miatta vagyok itt. Miatta haltam meg majdnem. Miatta szakadok szét belülről. A szívem továbbra is őrülten kalapált. Újra érzem azt, amit ő tett tönkre.

Utáld Jenna, Ő csak játszani használ téged. Ha kétszer bunkó volt harmadjára is az lesz.

Még fáradtabban mentem le a vacsorához. Megint nem ettem semmit. A fejem majd szétszakadt. Az srácok pedig dobolni kezdtek a tányérokon. Nem bírtam tovább.

- Viselkedjetek már! Az Istenért. - csaptam az asztalra. A kanalak és a poharak megcsörrentek. Mindenki rám nézett. John is kerek szemekkel nézett. A tányéromon nem volt semmi. Felálltam és felsiettem a szobámba.

Mi van veled Jenna? A saját gyerekeiddel ordibálsz? Soha nem fordult még ilyen elő. Kihozta belőlem a démont. Megőrjít. Csak összezavar. Azt hittem, hogy könnyű lesz elfelejteni őt. Próbálni nem rá gondolni és nem szeretni, olyan mintha nem vennék levegőt. Megfulladok, ha nem láthatom. Már az eszemet is bekebelezte.

De, hogy szólítsam meg? Mit mondjak neki? Ez olyan mikor arra a dedikálásra mentünk Gabival. Nem tudtam mit mondani. Meg sem mertem mukkanni. Ha Gabi nincs nem jöttem volna össze Johnnal és nem lenne két tündéri kisfiam. Tőle.

Meaghan szólt, hogy a srácok elaludtak a kanapén és hogy vigyem fel őket. Egésznap nem foglalkoztam velük. Pedig mindig játszunk valamit. Nem szeretném, ha így látnának. Letöröltem a könnyeimet majd lementem hozzájuk. Eathon, Jeremy vállára hajtotta a fejét. Jeremy, pedig Eathon fejére hajtotta a fejét. Mosolyogva léptem oda hozzájuk. Mindig mosolyt csalnak az arcomra. Lassan választottam szét őket, majd megfogtam Jeremyt és lassan felemeltem.
- Hova megyünk? - motyogta Jeremy.

- Felmegyünk aludni! - suttogtam.

- És apu hol van? - motyogta.

- Apu nincs itt velünk. - csuklott el a hangom.

- De ő... - hajtotta a fejét a mellkasomra.

- De ő mi? - döntöttem előre, de mélyen aludt. John elmondta neki? Senki nem tudja, hogy ő az apa. Csak Edward és John.

Lassan lefektettem Jeremyt az ágyba majd elindultam Eathon ért. Kellett nekem hotel kastélyba költözni. De anya miért itt rakott ki? Miért kell titkolózni? Mintha én nem azt csinálnám.

Eathon mélyen aludt. Nem vette észre, hogy felvetten és hogy elvettem mellőle Jeremyt. Lassan mentem fel a lépcsőn, hogy fel ne ébredjen. Mikor kicsi volt néha felébredt és nehezen aludt vissza. Mai napig is ha felébred fél óra múlva alszik vissza és néha még Jeremyt is felébreszti. Aztán ketten jönnek hozzám és hárman alszunk vissza. Óvatosan fektettem le Eathont. Betakartam majd egy-egy puszit adtam a homlokukra és lehajtott fejjel mentem ki.

Francba mi van, hogyha valaki elmondta hogy John az apjuk? Mi van ha kiderül minden? Ki fognak rakni és csövezni fogunk a belvárosban. Gyönyörű.

Még pár lépésnyire volt a szobám mikor neki mentem valakinek. Csak a mellkasát láttam. Kék pulcsi volt rajta.

- Nem látsz? - dünnyögtem.

- Te jöttél nekem! - mondta. Felnéztem rá. John volt az.

- Miért vagy itt? - nyögtem ki akaratom ellenére.

- Pihenni! - mondta. Elcsodálkoztam az arcán, a szemén, az ajkain, huncut mosoly jelent meg az arcán. Csak álltunk egymás előtt és néztük egymást. Vigyorogni kezdett. Biztos eszébe jutott valami emlék.

- Miért nem élünk tökéletes életet? - kérdeztem.

- Mert nincs olyan szó, hogy tökéletes. Te mondtad! Így nem is tudunk úgy élni.

- Akkor miért nem élünk együtt, vagyunk házasok? Hmm? Nem akartam így élni! - motyogtam. - még mindig szeretlek! Egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. - léptem közelebb hozzá.

- Este rólad álmodtam. - motyogta. - a gyerekek meg egyszerűen gyönyörűek. Nem tudom, hogy tudsz köztük különbséget tenni. Eddig azt vettem észre, hogy Jeremy csendesebb, Eathon meg bátrabb és nagy a szája. - mondta. Rá néztem. Úgy vigyorgott mint még soha. - úgy örülök, hogy láthattam őket. - mondta. Mélyen a szemébe néztem és választ kerestem arra, hogy ő szeret-e még engem. Nem találtam megfelelő választ. Fura gondolatok jártak a fejemben és tagadhatatlan szenvedély. Beleharaptam az alsó ajkamba és úgy méregettem az arcát. Felhúzta az egyik szemöldökét és kérdően nézett.

- Majd meg őrülök érted! - motyogtam majd letámadtam. Vadul kezdtem ízlelgetni az ajkait. Kezeim a tarkóját simogatták. Viszonzásul magához szorított és áttolta a számba a nyelvét. Harcot vívtuk. Erősen kezdtem harapdálni az alsó ajkát mire megfordultunk és neki lökött a falnak. Lelöktem az asztalon lévő vázát. De nem zavard csak tovább csókoltam Johnt. Ki voltam tikkadva egy ilyen igazi csókra. Nyelvünk a macska egér játékot játszották. Megfogta a kezemet majd a falnak szorított és csípőjét hozzám nyomta. Megadva magamat nyögtem csókunkba. Éreztem, ahogyan egyre jobban kíván engem. Elengedte a kezemet majd a blúzom alá nyúlt. Lecsúszott az ajkaimról majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Közben a blúzomat gombolta kifelé.

- Öt éve! - mormogta. Ellöktem magamat a faltól majd tolni kezdtem a folyosón. Közben szenvedélyesen csókolóztunk. Kezét az oldalamra rakta majd hátra felé kezdte csúsztatni. Bele markolt a fenekembe, majd az ölébe vett és elindult velem a szobája felé. Lágyan kezdtem csókolni és lágyan harapdáltam az ajkait. Kezei a fenekemet markolászták. Istenem köszönöm, hogy Ő itt van. Megmentett saját magamtól. Megörültem volna és kitéptem volna az összes hajamat. Erőt ad nekem John.

Ledobott az ágyra majd felém mászott. Megcsókolt majd lefelé haladt.

- Várj egy kicsit! - egyenesedett fel majd levette a pulcsiját. - öt éve voltunk így együtt. - nyögte majd lehúzta rólam a nadrágomat. Magamra húztam majd forrón csókolni kezdtem. Kezemet a mellkasára tettem majd átfordultunk.

- Több mint öt éve! Pontosan május huszonkilencedike! - vettem le magamról a blúzomat majd a nyakát kezdtem csókolgatni.

- Ma van huszonkilencedike és péntek! - nyögte. - nem változtál semmit. Ugyan olyan vad vagy és kívánatos! – mondta, majd kicsatolta a melltartómat. – olyan gyönyörű vagy! – suttogta. Beleharaptam a nyakába. Utáltam, ha ilyenkor beszél.

- Mondtam már, hogy fo… - hajoltam el tőle, de egy hírtelen mozdulattal átfordultunk.

- Hülye voltam - támadta meg a melleimet. – de a tested egyszerűen – morogta. – olyan sovány vagy! – puszilgatta a hasamat. Fura volt, hogy újra érezhetem az izgató puszijait. – jézusom, ez a heg! – egyenesedett fel majd lassan végig húzta rajta az ujját. – itt vették ki őket? – nézett rám boci szemekkel. Megfogtam a kezét és közel húztam magamhoz.

- Most jöhetne az a rész amikor nem jártatod a kicsi szádat és együtt lehetünk? – néztem mélyen a szemébe.

- Nem, mert szeretem amikor húzhatom az agyadat! – mosolygott majd megcsókolt és gyorsabbra vette a tempót. Levette a boxerét majd rólam húzta le a bugyimat és felém mászott.

- Ez gyors volt! – mosolyogtam.

- Most már jöhet az a rész mikor még jobban felhúzlak! – motyogta majd lágyan csókolni kezdett közben összekulcsolta az ujjainkat és befészkelte magát a lábaim közé. Szinte magától nyíltak szét a lábaim és magától fogadta be a testem Johnt. Halkan nyögtem mikor belém hatolt. Több mint öv éve nem szeretkeztem és ez olyan furcsa érzés, mintha újra elveszíteném a szüzességemet.
Lassan mozgatta a csípőjét, közben halkan nyögtünk egymás szájába. Fura volt, hogy Owennel vagyok együtt, de Johnnal szeretkezem, hisz őt szeretem. Benne meg van az ami Owenben nincs meg. Hihetetlen nagy szeretet, önbizalom, önimádat, és erős vonzerő. Szenvedély, amit Owen nem éreztet. Tökéletesség, amit Owen nem lát meg magában. És tagadhatatlan szerelem, amit Owen nem ad meg nekem.

Éreztem, ahogyan egyre forrósodik körülöttünk a levegő. Úgy mint régen. A kezemet a hátára csúsztattam és karmolászni kezdtem. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj neki. Nem fájhatott neki annyira, mint nekem az első két év. Testünk-lelkünk együtt mozgott. Újra.

Mikor a fülemet kezdte harapdálni, éreztem, ahogyan alul megfeszülök, majd szétáramlik a véremben az érzés majd az egész testemet körbe járja.

 -Ó te jó Isten! – nyögtem majd belenyomtam a fejemet az ágyba és belemarkoltam az alattunk gyűrődő takaróba. Egy hangos nyögés kíséretében élveztem el. Vártam, hogy mikro jön utánam, de még mindig csak erőseket lökött bennem. Annyira jól csinálta, pedig csak mozgott felettem, hogy újra a csúcsra vitt. Úgy éreztem, nincs még megállás mikor bennem ment el majd lefordult rólam és mellém feküdt.

- Hű! – ziháltam.

- Hűű! – morogta.

- Ez nagyon hű! – mondtam majd közelebb bújtam hozzá.

- Ez hiányzott nekem! – fogta meg a kezemet.

- Lehet ez tartott össze minket! – motyogtam. – de ezt senki nem tudhatja meg! – támaszkodtam fel.

- De hisz miért? Szeretjük egymást! Nem? – tette a kezét az arcomra.

- John, valamit el kell mondanom! – ültem fel, majd keresni kezdtem a blúzomat.

- Na és mit? – mászott mögém majd átölelt.

- Próbáltam átlépni rajtad és azt hittem, hogy sikerült, de nagyon nehéz. – hajtottam le a fejemet. – megismerkedtem egy férfival, akiről azt hittem, hogy majd segít elfelejteni téged és boldogan élhetünk négyesben, de nem sikerült. A srácok tegnap este rólad motyogtak az ágyban és én meg kihallgattam őket. Azt hitték, hogy nem létezel. Nem meséltem nekik rólad ezért elszégyelltem magam. Majd ma sor került rád! Aztán megjelentél! – mondtam magam elé. Rá néztem és csak bambult.
- Szóval te mag csaltad azt az Owent? – kérdezte.

- Ez nem megcsalás! Úgy érzem, hogy téged csaltalak meg vele! Mert téged szeretlek! – tettem a kezemet az arcára. – és nem is feküdtem még le vele, pedig nem is egyszer utaltam rá. - hajoltam a füléhet. – ő még szűz! – suttogtam a fülébe.

- Rossz kislány vagy! – mondta majd magához húzott és hátra dőlt az ágyon. – szeretlek! – mondta halkan majd egy apró puszit lehelt az ajkaimra. Ráültem a csípőjére majd végig mértem meztelen felső testét. Sokkal jobban izmosabb volt és pasisabb.

- Hű ezek aztán sokkal nagyobbak, mint voltak. – húztam végig a mutatóujjamat a mellén.

- Rám is hatott a terhességed! – fogta meg a kezemet majd lehúzott hozzá. – két hétig fogunk maradni. Több ilyen estét is beiktathatnánk! – morogta a fülembe. A homlokomat a homlokának nyomtam.

- Hát te vén csődör, nem tudok neked nemet mondani! – mondtam majd egy puszit adtam az ajkaira. – de most el kell húznom innen! – másztam le róla.

- Miért nem maradsz? – jött utánam.

- Mert mindjárt lecsukódik a szemem és a srácok reggel ébreszteni fognak! – vettem fel a blúzomat.

- Mit csináltál az este, hogy álmos vagy? – ölelt át.

- Te lebegtél a szemem előtt! És nem tudtam aludni, de engedj el! – toltam le magamról a kezét.

- Én viszont édesen aludtam. Rólad álmodtam! – motyogta.

- Inkább öltözz fel, mert gondolom nem így akarsz reggel lejönni reggelizni. – mutattam végig meztelen testén.

- Miért, nem tetszenék? – mutatott magára.

- Nekem tetszenél, de a kastély lakóinak nem biztos. Bár van azaz öreg zsémbes öregasszony talán neki! – húztam fel a nadrágomat.

- Hmm… Hány éves? – közelített felém.

- Talán huszonhat.

- És ha jól tudom, akkor hosszú haj van és van két tündéri kis ördög fiókája, igaz? – ölelt át.

- Nem ördögök! – toltam el magamtól majd elindultam az ajtó felé. – holnap este ugyan itt? – fordultam vissza.

- Azt hiszem nem fogok rá érni, hisz pihenni jöttem! – vette fel a földről a boxerét.

- Itt munka van fiatalember! – léptem ki az ajtón.

- Majd megdolgozlak én! – kacsintott. Gyorsan vissza mentem majd egy hosszú csókot adtam neki.

- Jó éjt! – haraptam bele az alsó ajkába.

- Szép álmokat! – motyogta majd egy homlok puszit adott. Kiléptem az ajtón, majd halkan csuktam be magam mögött. Benéztem a fiúkhoz és aranyosan szuszogtam és az álmok világát járták, mint én!

22 rész: Magic dreams

Elszomorít a komi hiány! Tudom, mindig ezzel jövök, de olyan rossz, hogy nem írtok mert kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy milyen. Mert ahogy oldalt is említettem nem magamnak írok!
Jó olvasását! :)

Nem bírtam aludni. Forgolódtam. Ha behunytam a szemem John arca jelent meg előttem. Ha az oldalra fordultam olyan volt mintha átölelne. Ha a hátamon feküdtem felettem volt. Olyan mint egy szellem. Lebeg a szemem előtt. A hasamra fordultam és belenyomtam a fejemet a párnákba.

- Hagyj békén! - mormogtam. Nem akart eltűnni a szemem elöl. Mindig ott volt. Meguntam és felálltam. Felvettem a köntösömet és a szekrényemben kezdtem turkálni. Régi ruhák felpróbálása jó időtöltés. Legalább nem lebeg előttem John. Hajnal kettő volt. Az ékszereim között keresgéltem az összeállításomhoz. Karkötők, fülbevalók, gyűrűk és nyakláncok. Válogattam köztük majd kezembe akadt az a nyaklánc amit John adott. "Benned minden meg van!" csengett újra ez a mondat a fülembe. Persze minden megvan bennem. Csodálatos tökéletes életem van tőled messze!

- Rohadék! - mondtam majd legörnyedtem az egyik székre. Eddig hol voltál? Miért nem jelentél meg? Hmm? - gondoltam magamban. Miért pont most? Már majdnem boldog voltam. De ilyenkor jut eszébe mindenkinek, amikor nem kéne.

- A francba! - álltam fel. Az ablakhoz sétáltam és nézni kezdtem a holdat. Olyan szépen világított. Tündökölt, egyszerűen csodálatos volt. Hihetetlen, hogy van másik oldala. Nem látjuk, de el hisszük, hogy van. Ebbe belegondolva fordultam meg. Talán sikerült kiverni a fejemből Johnt és talán tudok aludni, de nem. Ahogy megfordultam John állt az ajtóban.

- Te hogy? - kérdeztem halkan.

- A nyaklánc minket jelképez. Miért nem hordod? - húzta ki magát.

- Te nem lehetsz itt! Ez képtelenség!

- Gyönyörű vagy! - indult felém. Nem akartam, hogy megöleljen vagy, hogy csak hozzám érjen. Elléptem előle.

- Nem vagy igazi! - motyogtam.

- Szeretlek! Miért menekülsz el előlem? Hisz házasok vagyunk! - fordult felém.

- Áh tényleg?

- Miért bánsz velem így? Szeretlek. Hűséget, boldogságot és családot ígértem neked Isten színe előtt. Emlékszel? - emelte fel a hangját. Nem értettem, hogy került ide.

- Ha házasok vagyunk, hol van a jegygyűrűm? Miért nem tudnak a gyerekek rólad semmit? - nem válaszolt csak állt. - ugyan az vagy aki voltál! - legyintettem majd elindultam az ágy felé. Bebújtam a takaró alá és sírni kezdtem. Még mindig szeretem. Nem, nem! Jenna, nem! Na higgy neki! Csak a képzeled szüleménye. De a képzeletem szüleménye elég helyes és még mindig szívdöglesztő.

- Mássz már ki a takaród alól! - szólt rám. Lassan előbújtam. Ott feküdt mellettem és angyalian mosolygott.

- Sajnálom! - szipogtam.

- Semmi baj! Nem haragszom, baby! - tette a kezét az arcomra. Keze meleg volt és bársonyos. Valamennyire megnyugodtam.

- Tudom, hogy nem lehetsz itt! Csak ideképzellek. Bárcsak örökre itt maradnál velem! - fordultam az oldalamra.

- Ha akarsz! - vigyorgott. Tudom milyen mosoly volt az. A képzeletem már játszadozni is akar Johnnal. Igaz, hogy régen voltam már férfival, de már lényegtelen. Felém mászott és közel hajolt hozzám.

- Imádlak! - mormogta majd meg akart csókolni, de eltűnt. Örültem neki meg nem is. Hosszú idő után újra láthattam. De, hogy került ide? Nem tudom, és soha nem fogom megtudni. De egy biztos, még mindig érzek valamit iránta. Sőt még mindig szeretem, hiába tagadom. Csak magamat akartam ezzel becsapni. És sikerült is Owent nézve. Hisz ő már százszor mondta azt, hogy szeretlek, de én még azt se tudtam ki mondani, hogy én is. Egyszer sem. Mert fájna kimondani.

- Olyan aranyos vagy mikor gondolkodsz! - mosolygott John. Már megint itt van? - sajnálom amit akkor mondtam és tettem. Nem akartalak megbántani! Csak nagyon szeretlek! - motyogta. A képzeletem ezt akarja, hogy megbocsássak neki még így kilométeres távolságból is? Úgysem fogok neki, mert ha másodjára is bunkó volt, harmadjára is az lesz. De bánja a fene, ő csak egy csúnya ideképzelt alak.

- Mindennél jobban szeretlek John! Soha nem foglak elfelejteni! - mondtam. Bebújt mellém majd simogatni kezdte a hajamat. Mindig is szerette a hajamat piszkálni. Sokszor meg is dicsérte.

John szemszöge:

Öt év telt el! Milyen hosszú idő. Két új album, több mint negyven új országban jártunk. Sok rajongóval találkoztunk. Szétszedtek minket és nekik köszönhetően egyre híresebbek lettünk. Már több mint tízmillió követőnk van twitteren. Hihetetlen, hogy ezt is elértük.

Tavasz utolsó hetében járunk és még nem szüneteltünk a turnén. A holdat nézve gondolkodtam azon, hogy hova is mehetnénk kiruccanni. Gyönyörű volt a hold. Soha nem láttam még ilyennek. Olyan szép, mint Jenna.

- Aludjunk már! - dobott a hátamnak egy párnát.

- Jól van apus! - indultam az ágy felé a párnával.

- Te beszélsz! - motyogta. Megfogtam a párnát és az arcába nyomtam.

- Csak te nem szúrtad el! - engedtem el a párnát majd bebújtam a saját ágyamba. - amúgy fiú lesz vagy lány? - kérdeztem.

- Az titok! - mormogta. - aludjunk már! - nyávogta.

- Jól van, hisztis!

- Te is eltitkoltál tőlem sok mindent! - fordult felém.

- Például mit? Azt hogy miért voltam bunkó Jennával? Vagy hogy miért hagytam ott? Ő küldött el! Én csak azt tettem amit mondott. Vagy ezerszer voltam Amandánál, hogy mondja el, hogy hol van vagy csak egy képet mutasson a fiaimról, de még neki sem volt róluk képe! Elcsesztem Edward! És bánom amit tettem, de nem csak én vagyok a hibás! Vagy mit titkoltam el? Hmm? Azt hogy még mindig szeretem? Hogy bármit megadnék, ha láthatnám az ötéves fiaimat akár egy percre is? Vagy elérném Jennát? Már mindegy Edward! - mondtam a szemébe. Kerek szemekkel nézett. - jó éjt! - motyogtam majd megfordultam és letöröltem a kicsorduló könnyemet. Mély álomba zuhantam.

Jenna az ablakban állt. Gyönyörű volt. Megláttam az asztalán a nyakláncot, amit tőlem kapott. Mikor megfordult nem hittem a szememnek. Hogy lehet ilyen gyönyörű?

- A nyaklánc minket jelképez. Miért nem hordod? - kérdeztem.

- Te nem lehetsz itt ez képtelenség!

- Gyönyörű vagy! - indultam felé. Megakartam csókolni, de el lépett előlem.

- Nem vagy igazi! - motyogta.

- Szeretlek! Miért menekülsz el előlem? Hisz házasok vagyunk! - fordultam felé. Hihetetlen, hogy így viselkedik. Öt éve házasok vagyunk.

- Áh tényleg?

- Miért bánsz velem így? Szeretlek. Hűséget, boldogságot és családot ígértem neked Isten színe előtt. Emlékszel? - kérdeztem. Elbambult.

- Ha házasok vagyunk, hol van a jegygyűrűm? Miért nem tudnak a gyerekek rólad semmit? - nem válaszoltam. Hülye kérdésre hülye válasz jött volna ki a számon. - ugyan az vagy aki voltál! - indult az ágya felé. Nem értettem ezt a viselkedést. Bebújt a takaró alá és sírni kezdett, mint egy kis lány. Mellé feküdtem és vártam mikor bújik ki.

- Mássz már ki a takaró alól! - mosolyogtam. Lassan lehúzta magáról a takarót és rám nézett.

- Sajnálom! - szipogta.

- Semmi baj! Nem haragszom, baby! - mondtam mosolyogva majd a kezemet az arcára tettem. Puha volt és bársonyos és gyönyörű.

- Tudom, hogy nem lehetsz itt! Csak ideképzellek. Bárcsak örökre itt maradnál velem! - mondta.

- Ha akarsz! - vigyorogtam. Gyönyörű volt, ahogyan az oldalán feküdt és egyben szexi is. Azonnal beindultam tőle.

- Imádlak! - mormogtam majd felé másztam és közel hajoltam hozzá.

Felriadtam az éjszaka közepén. Ó, de kár, hogy álom volt. Pedig milyen gyönyörű még így is. Ahogy visszaaludtam újra elő jött az álmom.

- Olyan aranyos vagy mikor gondolkodsz! - mosolyogtam. Akartam még élvezni őt! - sajnálom amit akkor mondtam és tettem. Nem akartalak megbántani! Csak nagyon szeretlek! - mondtam megbánóan. Olyan aranyosan gondolkodott. Gyönyörű zöld szemei vannak. Teli van szomorúsággal.

- Mindennél jobban szeretlek John! Soha nem foglak elfelejteni! - mondta. Gyönyörű szőke haját kezdtem simogatni. Mindig is csodáltam a haját. Sima, dús és puha.

Másnap reggel csodálatosan ébredtem az álmom után. Még ott is gyönyörű! De most, hogy nézhet ki? Sokat változhatott a fiúk érkezése óta. Bár ha felszedett pár kilót sem zavar. Mert gyönyörű. Bárcsak az enyémek lennének. Szorongatnám, szeretném, ölelgetném, megtanítanám a srácokat minden különleges dologra.

- Kelj már felfelé! - húzta le rólam Edward a takarót. Mióta Vanessa kisbabát vár, lelőhetetlen. Hamarabb felkel, óvatosan bánik mindennel és mindenre jobban oda figyel. Még Vanessára is. Nem akaszkodik rá, mint én Jennára. Nem sértődik meg a hormonzavarairain, mint én. Nem veszekszik vele, mint én Jennával. És mindent megbeszélnek, nem úgy mint mi. Nem akarja úgy elcseszni mint én. És nem is cseszte el. Négy éve házasok Vanessával. Még csak most kezdtek bele a családtervezésbe. Vanessa már héthónapos terhes. És még terveznek gyerekeket.

- Edward nem gondolod, hogy el kéne menni valahová? - ültem fel majd nyújtózkodtam egyet.

- De gondoltam! Mindjárt itt a kocsi! Pakolj! - vágta hozzám a pulcsimat.

- És mégis hová?

- Belfast!

Jenna szemszöge:

Fáradtan totyogtam le a lépcsőn. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Csak Johnra gondoltam. Miért pont most kezdett el lebegni a szemem előtt? Miért fájnak azok a mozdulatok, amiket ő csinált velem? Fura emlékek újjá élése szívfakasztó.

- Jó reggelt Jenna! - suhant el mellettem Peter.

- Jó reggelt! - mormogtam.

- Látom fáradt vagy! Főzök csoda teát! - mondta örömtelien. Leültem a társalgóban lévő kanapéra. Vártam mikor hozza azt a bizonyos teát. Mindig azt iszok reggeli ébresztőként mielőtt felkelteném az ikreket.

- Meghoztam! - mondta Peter majd a kezembe nyomott egy csésze teát. Megköszöntem majd elment.

Vajon most mit csinálhat? Hol lehet? Ő is hiányol engem? Vagy már túllépett rajtam és másik nőnél próbálkozik? Edwarddel lehet? Tényleg Edward, mi történt velük öt év alatt? Összeházasodtak már Vanessával? Van már gyerekük? Vagy ha nem házasodtak össze, akkor ki az új kiszemelt? Hogy megy nekik a sztár élet?

- Anya! Anya! - szaladtak felém az ikrek.

- Lassan! - tettem le a csészét. Nekem rohantak majd szorosan kezdtek ölelni.

- Jeremy kérdezd meg! - motyogta Eathon.

- Kérdezd meg te! - motyogta Jeremy.

- Miért nem kérdezitek együtt? - hajoltam el tőlük.

- Hol van apu? - nyögte ki Jeremy.

- Gyertek! - ültettem fel őket magam mellé majd átkaroltam őket. - szóval az apukátok, nem tudom hol van, de létezik. Csak nem velünk van.

- És miért nincs itt velünk? - bújt hozzám Eathon.

- Nagyon-nagyon régen összevesztünk! És elhagyott minket. - mondtam elcsukló hangon.

- És hogy néz ki? - kérdezte Jeremy. - és kedves?

- Persze, hogy kedves! Helyes, magas, gyönyörű zöld szemei vannak. Olyan, mint nektek. Szőke haja, mint nektek. Ugyan úgy néz ki mint ti! Csak nagyba! - nyeltem egy nagyot. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz!

- És látni fogjuk valaha? – kérdezték. Azt akartam mondani, hogy arról szó sem lehet, de ezt még sem mondhatom nekik.

- Egyszer igen. Sőt ha akarjátok többször is! – mosolyogtam. Nehezemre esett ki mondani.

- Juhúú! Én már most látni akarom! – ugrott fel Eathon.

- És apu hős? – kérdezte mosolyogva Jeremy.

- Persze, hogy egy hős! Sok embernek segített és engem is megmentett már! – mondtam. Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Anyu mi a baj? – kérdezte Jeremy.

- Semmi, csak egy kicsit nehéz róla beszélni! – töröltem le a könnyeimet.

- És szereted a papát? – kérdezte Eathon.

- Persze, hogy szeretem. Még ilyen hosszú idő után is! – mondtam mosolyogva.

- Gyerünk mindenki emelje fel a fenekét! A vendégek pár órán belül itt lesznek! – kiabálta Gladys. Felálltam majd át öltöztettem a srácokat és közösen rendbe tettük a két szobát közben banditásat játszottunk. Kifáradtan estem be a szobámba, hogy üdén és frissen fogadjam a vendégeket. Furcsa szokás, hogy minden kastély lakónak ott kell lennie, amikor új vendég érkezik.
- Gyerünk! Már bejöttek a kapun! Igyekezni! – ordította el magát Vinset. Gyorsan felkaptam a fehér blúzomat majd elindultam kifelé. A lépcsőn lefelé  gomboltam be a blúzomat. Szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam. Motyogást hallottam a lépcső aljától, de még volt pár lépcsőfok. Mikor leértem elállt a lélegzetem. Csak néztem, tökéletes arcát és gyönyörű szemeit. Nem hittem el amit láttam. Most vagy megint a képzeletem játszik velem, vagy mélyen alszok, és ilyen hülyeséget álmodok!

21. rész: New dreams, new people, new me

Na hát megérkezett! :) új desingn, új hely, új élet! Kíváncsi vagyok mit gondoltok Jenna helyzetéről és hogy ezek után mi fog történni! :)



ÖT ÉVVEL KÉSŐBB!

A csodálatos belfasti kastély rejtelmeit fedezték fel a fiaim. Kint a kertben olvastam egy könyvet a nyíló virágok között. Öt év alatt rászoktam.
Miért is vagyok itt? Miután az orvosok azt mondták, hogy haza mehetünk anya jött értem. Bepakolta az összes cuccomat egy bőröndbe és több mint két óra kocsikázás után itt rakott ki. Magyarázatként, azzal hogy apa cége megint kavar. Csendben maradtam, ahogy mondta. Nem említettem senkinek semmit.

Befogadtak és saját gyerekükként bántak Jeremyvel és Eatonnel.

Peter Carrington a kastély tulajdonosa. Goromba és önfejű az öreg, de tudom, hogy nagyszíve van. Tudom, mert esténként sütit szokott adni a srácoknak. A feleségéről nem is beszélve. Meaghan Carrington.

Mindennap sütit süt a srácoknak, amit Peter később betud nekik csempészni. Már többször szóltam a srácoknak, hogy ne egyenek este, mert dagik lesznek, de mintha a falnak beszélnék. Nem bánom, hogy sütit csinálnak nekik, mert tudom, hogy szeretetből csinálják. Sajnos az öregházaspárnak nem született gyermekük. Egy volt nekik, ő négyhónaposam bölcsőhalálban halt meg. Meaghan és Peter szinte megörültek a kisbaba elvesztésében így nem is próbálkoztak.

Vinset Althorp a kastély inasa. Olyan pletykás, gonosz és morcos vénembert még nem láttam. A fejemet merném rá tenni, hogy utálja a srácokat és engem is.

Gladys Greco a cseléd fő. Ő irányit mindent. Még Vinsentet is. A kertészetet, a főzést, a mosást, a takarítást és a pletykákat. A kert is azért néz ki úgy, ahogy. Arra fordít a legkevesebb időt. Kiadja a feladatot a többi cselédnek, és ha nem végzik, el jól a munkájukat leszidja őket. Biztos vagyok benne, hogy addig Vinsenttel hetyeg. Jól elvoltak a múltkor is a kamrában.

Owen Barlow. Ő foglalkozik az állatokkal a közeli farmon. Jól bírja, nem mondom. Több mint ötven bárány, hat ló és még száz és száz egyéb házi állat. Nehéz lehet köztük eligazodni. Mr. Carrington őt bízta meg, de még néha besegít az öreg. Sötétbarna haj, gesztenyebarna szemek, széles vállak, erős test, helyes arc. Tökéletesnek mondanám. Elsőnek csak bámult mikor idejöttem. Majd egyre többet beszélgettünk. Végül összebarátkoztunk. Vicces, kedves, együtt érző és még sorolhatnám a jobbnál jobb dolgokat róla. Elfogadta a gyerekeket és sajátként szereti őket. Már a harmadik "randin" úgy éreztem, hogy ő több nekem, mint barát. Szerelmes leveleket kaptam, kővel dobálta az ablakomat és romantikus sétákra vitt, amiknek a végén egyre közelebb és közelebb került hozzám. Elsőnek, csak megölelt. Aztán megfogta a kezemet, majd arcon puszilt. Később már szájra puszival búcsúzott. Ma már a csóknál tartunk. Úgy érzem sikerült teljesen elfelejteni Johnt. Már csak annyi köt hozzá, hogy ő a srácok apja.

- Szia, drágám! - vette ki a kezemből a könyvet majd a kezembe tolt egy bögre teát és leült mellém.

- Köszönöm! - mosolyogtam majd egy puszit adtam az arcára.

- Ez már hanyadik? - forgatta a könyvet.

- Sokadik és add vissza mert már csak pár lap van hátra. - vettem ki a kezéből a könyvet.

- Nem mondtad, hogy ennyire szeretsz olvasni! - ölelt át.

- Nem szeretek, csak rászoktam. - mosolyogtam. Sikoltozást hallottunk a kastély felöl.

- Na ez biztos Vincet! - álltam fel. Felhúztam Owent majd elindultunk befelé.

- Gondolom a srácok csináltak valamit! - sóhajtottam.

- Anyaaa! - szaladt felém Jeremy.

- Mi történt? - kérdeztem. Tudtam hogy Vinsentet készítették ki.

- Vinset elkapta Eathont! - lihegte.

- Gyere, mentsük meg! - kaptam fel Jeremyt majd berohantam vele. Láttam, ahogyan Vincet lökdösi Eathont.

- Te ördögfióka! - lökte Vinset elém Eathont.

- Maga mit lökdösi a fiamat? - fogtam meg Eathont.

- Mert egy kis átokfajzatok! - mormogta.

- Tudja ki az átok fajzat? - tettem le Jeremyt. - maga! Hogy bánhat így két ötévessel?

- Az én apám szíjjal vert engem, ha valami rosszat csináltam! - mondta.

- Tudja - fogtam meg a fiúk kezét. - a különbség az, hogy nekik nincs apjuk! - indultunk felfelé a lépcsőn. Bekísértem őket a szobájukba csendes pihenőre.

- Anyu, én nem vagyok fáradt! - ugrott fel az ágyra Eathon.

- De igen! Alvás! - nyomtam le az ágyra.

- Anyu én sem vagyok álmos! - motyogta fél álomból Jeremy.

- De muszáj aludni!

- De mi nem akarunk! - ugrott át Eathon, Jeremy ágyára.

- Hát oké! - indultam kifelé. - ha nem akartok aludni, nyugodtan szólok Vinsentnek! - nyitottam ki az ajtót. Hallottam, ahogyan a takaró susogott. Rájuk néztem és mindketten "aludtak". Visszaléptem hozzájuk majd egy-egy puszit adtam a homlokukra.

- Szép álmokat! - suttogtam majd halkan kimentem. Próbáltam minél halkabban becsukni az ajtót.

- Csini, anyuka! - motyogta mögöttem Owen. Úgy megijedtem, hogy becsaptam az ajtót.

- Jézusom, Owen! A szívbajt hozod rám!

- Bocsánat nem akartalak megijeszteni! - mondta megbánóan.

- Semmi baj, csak kicsit halkabban, mert most aludtak el! - léptem közelebb hozzá.

- Akkor legyünk csendben! - suttogta majd lágyan csókolni kezdett. Kezemet a vállára tettem majd tolni kezdtem a fal felé. Elsőnek a felső ajkát ízlelgettem majd a szájába toltam a nyelvemet, amire ráharapott. Elhúzódtam tőle majd kérdően néztem rá.

- Félsz a nyelvemtől? - suttogtam.

- Nem. Csak kicsit furcsa ez nekem. - mondta.

- Öhm, - kezdtem bele a mondandómba, de elgondolkodtam a kérdésemen. Biztos nem szűz már. Vagy mégis? Áh, de harmincöt éves. - Owen, te voltál már nővel? - kérdeztem.

- Még nem volt rá lehetőségem! - mondta majd ellépett előlem és elment. Besiettem a szobámba és halkan kezdtem kuncogni. Hogy lehet az, hogy még nem volt nővel? Képtelenség. Helyes, izmos, barna hajú, gesztenye barna szeme, meg olyan titokzatos, hogy azt képtelenség megfejteni, és más mint a többi férfi.

Kuncogásom már ördögi nevetés volt.

- Jó napot! - nyitott be a szobámba Sally.

Sally Rowland a kastély egyik segédje. Ő is Gladys irányítása alatt áll. Sajnálom szegény lányt, hisz még húsz éves sincs. Visszahúzódó, csendes, érzékeny és törékeny egy lélek.

- Mondtam már, hogy tegezz! - mondtam a könnyeimet törölgetve.

- Csak a huzatért és a lepedőért jöttem! - lépett közelebb az ágyhoz.

- De hiszen nem régen lett kimosva! Maradhat még. - fordultam a hasamra.

- De kiadta Gladys a munkát...

- Majd Gladyst elintézem! Gyere már ide! - paskoltam meg az ágyat. Féléken ült le. - félsz tőlem?

- Nem. Maga idősebb, mint én és gyerekei is vannak. - motyogta az orra alatt.

- És attól, hogy anya vagyok, nem kell magázni. Szólíts Jennának! - ültem fel.

- Hát rendben assz... Jenna. - motyogta.

- Sally, nem rég végeztél a gimiben igaz? - kérdeztem. Válaszul csak bólintott egyet. - és miért nem egy egyetemen vagy?

- Nincs rá pénzem. Négyéves voltam mikor elhagyott az apám, az anyám pedig két éve meghalt. Nincsen senkim. Az egyik ismerősömnél laktam egy évig amíg befejeztem a gimit. Most meg ide kerültem! - mondta könnybe lábadt szemekkel.

- Ezt miért nem mondtad? - ültem közelebb hozzá majd átöleltem.

- Nem akartam, hogy ezért sajnáljanak! - motyogta.

- Ez nem sajnálat. - hajoltam el tőle.

- Ha most megbocsátasz, nekem mennem kell! - állt fel.

- Remélem, még beszélünk! - mondtam mosolyogva.

- Én is! - nyitotta az ajtót.

- Szia Sally!

- Szia Jenna! - mondta vissza az ajtóból majd kiment. Mosolyogva dőltem hátra. Azon gondolkodtam, hogy most milyen boldog életem van. Sokkal jobb, mint akkor.

- Jenna! - kiabálta Gladys. Felugrottam majd az ajtóhoz siettem.

- Az istenért Gladys! Halkabban! - léptem ki a folyosóra.

- Takaríts ki két szobát! De gyorsan! - emelte fel a hangját majd sarkon fordult és elment.

- Ó te úristen mi lesz itt! - fogta a fejét Meaghan.

- Mi az asszonyom? - léptem oda hozzá.

- Zsúfolt lesz a kastély hétvégen! - indult lefelé a lépcsőn.

- Melyik szobát takarítsam ki? - szaladtam utána.

- Azt a kettőt, ami a ti szárnyatokon van! - mondta lefelé menet.

Felfogtam a hajamat majd neki láttam a munkának. Új huzatot húztam a takarókra és a párnákra. Élveztem ezt a munkát. Legalább kiveszem a részemet és nem unatkozom. Letöröltem a szekrényeket és friss virágokat tettem az asztalra. Ugyan így a másik szobában. Az utolját jártam mikor rám szólt Gladys hogy segítsek a konyhán. Lesiettem, majd lent fel küldtek. Aztán úgy mászkáltam a lépcsőn fel s le mintha gyors futó lennék. Mikor a srácokat üldöztem lefelé a vacsorához az ebédlő előtt Owen elkapott és felemelt. A szívem hírtelen megfeszült. Belenyilallt a fájdalom a mellkasomba.

- Hmm drágám! - morogta majd elkezdett pörögni. A fájdalom alább hagyott. Lehet azért fájt annyira mert váratlanul ért?!

- Tegyél le! - vigyorogtam mire belém csípett egyet. Feldobott a vállára és elindult velem az étkező felé.

- Owen, tegyél le! - ütöttem a hátát, de feleslegesen. Megadtam magam és úgy lógtam a vállán mint egy rongy baba. Mikor beért velem letett a székre és leült mellém.

Már több mint fél órája ülnek a kádban és egymást fröcskölik és engem is. Háromszor szóltam nekik hogy ideje lenne kiszállni, de szerintük még meleg a víz. Meguntam és a kád mellé álltam egy törülközővel.

- Na kifelé pöcörősök!

- Ne már anyaaa! - mondták kórusban. - még pár percet!

- Majd polipok lesztek! Vagy szólok Vinsentnek, vagy nem kaptok holnap sütit, nincs tv és még a játékaitokat is elveszem! - fenyegetőztem.

- De...

- Nincs de! Kifelé! - mondtam egy kicsit hangosabban. Mindketten egyszerre indultak meg kifelé. Megtörültem az összes porcikájukat, felöltöztettem őket majd közösen fogat mostunk és elindultunk kifelé. Három mesét meséltem nekik mire elaludtak. Fáradtan indultam a fürdő felé.

- Mama engem is elaltatsz? - jött felém Owen.

- Majd később! - motyogtam. Magához rántott majd lágyan csókolni kezdett.

- Hmm mentolos! - mondta a számba. A szívem újra szúrni kezdett. Nem bírtam a fájdalmat. Főleg ott aminek a működését még mindig nem érzem.

- Ezt folytathatjuk tíz perc múlva is! - hajoltam el tőle.

- Rendben! - mondta. Gyorsan végeztem a tusolással majd egy szál törülközőben mentem be Owenhez. Úgy éreztem, hogy itt az ideje megszentségteleníteni a kisfiút. Mikor beléptem korom sötét volt.

- Alszol? - léptem az ágya mellé. Nem jött semmi válasz. Nem takarózott be. Félmeztelenül feküdt az ágyon. Kockás hasa, izmos karja, mell izma és napsütötte barna bőre egyszerűen maga volt a mennyország. Halkan kimentem majd átnéztem a srácokhoz. Motyogtak. Azt hittem, hogy álmukban beszélnek, de nem.

- Szerinted apu létezik? - kérdezte Jeremy.

- Anya még nem mesélt róla. Szerintem nem. De már a mikulásról mesélt és tudom, hogy létezik. - motyogta Eathon.

- Szerinted Owen a papánk?

- Nem létezik apukánk! - mondta Eathon. Halkan becsuktam az ajtót majd bementem a szobámba. Sírni kezdtem. Elszégyelltem magam, amiatt amiért nem meséltem még nekik az apukájukról. Rossz anya vagyok! Aztán amiatt sírtam, hogy milyen hamar átléptem rajta. Pedig nem lett volna szabad...

20. rész: Új életek

Megérkezett :) Kicsit furcsa rész, de szerintem érthető belőle minden! Várom a gondolataitokat!

Jó olvasást! :)

Rabszolga az, amikor dolgoztatom és helyettem végeztetem el vele a munkámat. Nem pedig az, hogy ő hoz-visz mindent helyettem önszántából. Komolyan elegem van már belőle, hogy két hete csak a saját szobámban mászkálok. Friss levegőt se tudok szívni mert ha kikelek az ágyból az már baj. Az ablakot sem tudom kinyitni mert: Megfázol! Most pihend ki magad! Nem szabad semmit erőltetni. Az orvos is megmondta.

Eleinte még élveztem, de már unom. A saját szobám rabja lettem John által. Nem is tudom ezek után, hogyhogy fognak megszületni az ikrek. Azt sem tudom, hogy John hova mászkál el nap mint nap. Nem merek semmire gondolni. Vagy az étteremben segédkezik vagy egy bombázóhoz mászkál. Állj már le Jenna! Hova gondolsz?

Éppen a nyuszis mamuszomat húztam felfelé mikor John egy tálcával állított be.

- Hova mész? - kérdezte. Becsukta az ajtót és letette a tálcát az asztalra.

- Pisilni! - indultam az ajtó felé. Megfogta a kezemet és visszahúzott. Már megint kezdi. - John ezt egyedül is el tudom intézni! - erőltetve mosolyogtam rá.

- Ha tehetném azt is megcsinálnám helyetted! - engedte el a kezemet majd a kilincsért nyúltam. Mond ki, semmi nem lesz belőle.

- Tudod, - fordultam meg. - kis helyet adhatnál nekem! - mosolyogtam.

- Miről beszélsz? - vonta fel a szemöldökét.

- Arról, hogy két hete itt poshadok a szobámban! - szorítottam össze a lábamat. - úgy érzem, hogy megfulladok. De ezt mindjárt folytatom! - szaladtam ki a szobából át a mosdóba. Gyorsan végeztem majd visszamentem hozzá.

- Miért is fulladsz meg?

- Mert úgy viselkedsz, velem mintha beteg lennék, de csak terhes vagyok! - mondtam. - még a nappaliba se engedsz le! Sőt még wc-re sem!

- Én mondtam, hogy a rabszolgád leszek!

- Hah, te fogságban tartasz engem! Követtem el bármit is? Rossz voltam?

- Nem! De lehet azért betegek a gyerekeink! - emelte fel a hangját.

- Szóval te engem hibáztatsz? - tettem csípőre a kezemet.

- Túl megerőltetted magadat az elmúlt pár hétben.

- Oh, igen John. Igazad van. Sokat sírtam és idegeskedtem, de csak miattad! Mindig volt valami bunkóságod.

- Mintha neked nem lett volna!

- Én terhes vagyok! A hormonjaim az egekben. Túlreagálok mindent. Sírok egy rossz szó miatt is...

- Hát ez a baj! Szerinted nekem nem estek rosszul azok a sértő szavak?

- Sértő szavak. Lényegtelen! Inkább beszéljünk arról milyen nevet adtál a fiainknak!? Hallottam a múltkor. Edwarddel azt beszéltétek!

- Jeremy és Emil.

- Emil? Milyen név ez? Hogy fogják becézni szegényt? Emily? Vagy mi? Látszik, hogy nem gondolkodsz, John! - mondtam.

- Akkor mondj te egyet. Ha tudsz gondolkodni! - mondta gúnyosan.

- Eaton! Tessék, te eszes! - mondtam dühösen.

- Na és még arra gondoltam, hogy az én nevemből egyet meg Edward nevéből is. És így lenne Jeremy Patrick Grimes és Eaton Richard Grimes! Na?

- Még jó, hogy nem adsz nekik vagy húsz nevet!

- Most szekírozod anyáékat? - mondta kicsit hangosabban.

- Nem! Csak titeket nézve nem vagytok normálisak.

- Ah, Jenna! Te sem vagy normális. Most is pityeregsz! - mondta. Tátott szájjal néztem rá.
- John te szeretsz engem? - kérdeztem ezt a fájdalmas, de még is egyszerű kérdést.

- Miért ne szeretnélek? Hülye kérdés volt! És te szeretsz engem? - elgondolkodtam a válaszon.

- Már nem tudom! Engem hibáztatsz a gyerekeink betegségért, mindennap elmész valahová, bunkóskodsz, nélkülem döntesz és még csomó kis dolog! Elegem van, John!

- Tudod nekem is! Ez az örökös vádaskodás, féltékenység! Kimerített. Na de várjunk csak. Vanessa szülinapján ott ölelgetted azt a tetvet. A drága Tomot!

- Miattad voltam olyan. Ha nem bánsz velem úgy akkor nem ölelgettem volna. - mondtam. Alul a hasamban feszítő érzést éreztem.

- Öhn, egyáltalán a gyerekek az enyémek? - kérdezte. John, ezt te sem gondoltad komolyan!

- Nem! - mondtam komolytalanul. Vagy veszi a lapot vagy nem.

- Tudhattam volna! Csak a pénzem kellett, igaz? Ki akartál használni. Elhittem minden kedves ártatlan szavad! - csodálkozva néztem őt. Közelebb lépett hozzám majd felemelte a kezét.

- Üss meg, John! Legyen benned ennyi bátorság, hogy megütsz egy terhes nőt! - provokáltam.

- Tudtam, hogy egy nagy ribanc vagy! Ki tudja kivel feküdtél össze! - mormogta majd elhúzta a kezét. - átvertél. Vérig aláztál. Elhitetted, hogy az én gyerekeim. Annyira beleéltem magamat, hogy vettem nektek egy házat. De mindhiába költöttem rátok több ezer fontot. Gyönyörű kék kis szoba, két kis ággyal, amit saját kezűleg raktam össze. Pelenkázó asztal, etető székek, baba kocsik, cumis üvegek, pelenkák, kis baba ruhák és még sorolhatnám. Te voltál mindig féltékeny rám és most kiderül, hogy megcsaltál és ráadásul gyereked is lesz tőle! - kiabálta.

- Tudhattam volna, hogy ilyen vagy! - mondtam könnyes szemekkel. Megfogtam a gyűrűt és lehúztam az ujjamról. - tudod mit? Találok tőled egy sokkal jobbat! - vágtam hozzá a gyűrűt. A feszítő érzés egyre erősödött. Ökölbe szorítottam a kezemet a fájdalomtól.

- Legyél boldog Tommal, te hülye liba! - mondta majd elindult kifelé. Úgy éreztem, hogy megszűnik bennem valami. A hasam feszített és éreztem, hogy valami végig folyik a lábamon. Még pont elértem John kezét.

- John várj! - húztam vissza, de ellökte a kezemet.

- Soha nem fogok megbocsájtani! - rohant kifelé. Az ajtófélfába kapaszkodtam és sírni kezdtem. A szívem darabokra tört. Megszűnt dobogni. A fájdalom a hasamban iszonyatos volt.

- Anya! - mondtam vékony hangon. Elindultam kifelé. Szédültem a fájdalomtól. A fal mellett vánszorogtam közben anyának kiabáltam. Úgy éreztem, hogy szétszakadok odalent.

- Jézusom Jenna! Te tiszta vér vagy! - ahogy anya kimondta összeestem.

Semmire nem emlékszem. Csak motyogást hallottam, de nem emlékszem miről beszéltek. Nem voltam eszméletemnél. Éreztem, ahogyan egyre könnyebb leszek, és már szinte szállok. Nincs semmi gondom, nem érzem, hogy már élnék, vagy hogy már meghaltam-e. Halvány rózsaszín ég, fehér bárány felhők. Ismeretlen terepen vagyok.

- Meghaltam? - kérdeztem magamtól.

- Nem, aranyom. Még élsz! - mondta a nagyi. - nézd csak! - mutatott lefelé. Mellé álltam majd megláttam magamat a műtőasztalon felvágott hassal.
- Hogy kerültem oda?

- Kicsim, vissza kell menned! Boldog élet vár rád! Csak lásd át a dolgokat!

- De hol van ő? - néztem ki a folyosóra és Johnt kerestem.

- Látod, szereted még őt. Hiába mondasz mást!

- Tudom, de ő megváltozott. Már nem az a John akit megismertem. - mondtam. Tovább nézelődtem az élők sorát. Láttam, ahogyan kivesznek belőlem egy kis törékeny testet.

- Egyszer rád fog találni az igaz szerelem! Még, ha Johnban is. Bízz benne! - mondta majd valahogy a saját testemben ébredtem. Nem értettem semmit. Körbe néztem. Több cső is kilógott belőlem. Vért kaptam és egy infúziót. A pulzusomat is mérték. Felakartam ülni, de nem tudtam. Keresni kezdtem a nővérhívót. Pár másodperc múlva hárman rontottak be az ajtón.

- Hol vannak? - hörögtem. - egészségesek?

- Maradjon nyugodt! - mondta az orvos.

- De jól vannak? Mindenük megvan?

- Igen jól vannak! - mondta a nővér.

- Ezt csak azért mondja, hogy megnyugodjak! - mormogtam. - látnom kell őket! - ültem fel, de az orvos visszanyomott.

- Hölgyem, jól vannak a fiai! Egészségesek és az inkubátorban vannak a kora szülés miatt. Csak nevet kell nekik adni! - mosolyogta az orvos. Megnyugodva lazultam el az ágyon. - de térjünk át magára. Hogy érzi magát?

- Jól! Gyengén, de jól! - motyogtam.

- Ez természetes!

- Mikor láthatom őket? - kérdeztem.

- Miután lefolyt a vér és még kap egy infúziót! Majd utána.

- Addig nem bírom ki! - motyogtam.

- Legyen kitartó, mint a műtétnél. Már az is csoda, hogy itt beszélgetünk! - mosolygott.

- Meddig voltam távol?

- Csak öt percre! De már az is sok. Örülök, hogy nem károsodott az agya! Sok vért veszített ezért kap majd még egy infúziót!

- Az agyam már amúgy is káros! - mosolyogtam.

- Még viccelődik. Ezt már szeretem. Amúgy van pár látogatója, beküldjem őket? - kérdezte. Bólintottam majd kilépett. Vártam, hogy mikor jönnek be. De csak apa jött be. Beszélgettünk pár szót. Elmondta, hogy ő hozott be és hogy anya otthon van Codyval. Azt mondták neki, hogy egy vizsgálatra hozott be apa. Minden jót kívánt majd kiment. Vártam még látogatókat, de nem jött be senki. Bámulni kezdtem kifelé az ablakon. Vártam, hogy John bejön bocsánatot kérni. De még apa meg sem említette, hogy látta volna. Hallottam ahogyan nyílik az ajtó. Oda kaptam a tekintetemet. Edward volt az.

- Szia! - mondtam fáradt hangon.

- Szia. Hogy vagy? - kérdezte fapofával.

- Te nem ezért jöttél! Mond, mit akarsz!?

- Hallottam, amikor veszekedtetek, ahogyan John azt mondja, hogy nem az ő gyereke! Ez igaz? - kérdezte.

- Talán, nem tudom már kivel feküdtem össze! - motyogtam.

- Jenna ne hülyéskedj már! Igaz vagy sem? - emelte fel a hangját.

- Mit számít az? Téged meg amúgy is mit érdekel?

- Mert ha az övé akkor megverem és soha többé nem szólok hozzá, hogy úgy bánt veled! Ha meg nem az övé, akkor engem és Vanessát örökre elfelejthetsz. - lépett mellém.

- Edward, kinézed belőlem, hogy mással is lefeküdtem?

- Nem! De van, azaz apasági teszt!

- Tehát nem hiszel nekem! –sóhajtottam. - hát legyen! - vontam meg a vállamat. - ja és Edward gyere! - hívtam közelebb az ujjammal. Felém hajolt majd megfogtam az ingjét és magamhoz rántottam. - ha egyetlen egy szóval is megbántod Vanessát és elhagyod, vagy ő hagy el egy kisebb beszólásodért! Én kicsinállak! Na meg persze Johnt, ne hagyd egyedül! Még valami hülyeséget csinálna, amit a hírekből tudnék meg és azt nem bírná elviselni a szívem! - mondtam a fülébe. Elengedtem majd ijedten nézett rám. Bólintott egyet majd kiment. Ismét vártam a következő látogatót, de nem jött senki.

Unalmamban azon gondolkodtam, hogy miért pont én? Ártottam bármit is a világnak? Megbántottam valakit? Vagy mit tettem, hogy mindig nekem kell szenvednem? Mikor lehunytam a szememet John tökéletes arca villant a szemem elém, amint megkéri a kezemet. Azonnal kinyitottam a szememet. Akkor értettem meg mindent, ami velem történt. Ez a szerelem. Másért meghalni, együtt sírni, együtt nevetni, veszekedni, kibékülni, megismerkedni, újra kezdeni, lenyelni dolgokat amik zavarnak, megörülni a másikért. Minden miatta volt. Halálosan beleszerettem, de nem érdekeltem Őt. Megismertem a sötét oldalát. Úgy éreztem, hogy képtelen vagyok elengedni őt. De muszáj lesz!

Az infúzió lassan csöpögött. Megkönnyebbültem mikor azt mondta az orvos, hogy már megnézhetem őket. Tolószékbe ültettek az infúziómmal és áttoltak az újszülött osztályra. Izgatott voltam. Most láthatom őket elsőnek egy nap után. Vártam, hogy betoljanak hozzájuk. Hosszú folyosón mentünk végig, ami babasírástól volt hangos. Mikor betoltak egy kisebb helységbe, ami tele volt inkubátorral felkaptam a fejemet.

- Hát itt lennénk! - mondta a nővér. Segített felállni majd rámutatott az egyik inkubátorra. Oda csoszogtam majd könnybe lábadt a szemem, ahogy megláttam azt a két tündéri törékeny kis testet.

- Me-meg foghatom? - dadogtam.

- Persze, de sajnos nem veheti ki őket! Csak simogatni és érinteni! - mondta a nővér. Remegett a kezem mikor benyúltam hozzájuk. Óvatosan simítottam végig az egyik törpe arcát majd a másikat.

- Hát én lennék az a mama! - mondtam pityeregve. Kicsit megmozdultak és egy halkat nyögtek. Végig simítottam a hátukat. Olyan kis törékenyek voltak, hogy alig mertem hozzájuk nyúlni.

- Látom megnyugodott! - lépett mellén az orvos.

- Már a látvány is nyugtató volt, de az érintés... - szipogtam mosolyogva.

- Őt vettük ki elsőnek! - mutatott a jobb oldalira. - öt meg két perccel később.

- Kicsi Jeremy. - simítottam végig az első érkezetten.

- Hogy egy név? Felírjuk. - mondta az orvos majd levette a cédulát az inkubátor széléről. Más név nem cseng a fülemben csak az, amit John mondott.

- Jeremy Patrick Grimes! - mondtam az orvosnak közben a baba arcát simogattam. - és Eaton Richard Grimes! - tettem rá a másik kezemet.

- Meg is van! - tette vissza a papírt.

- Kérhetek valamit? - fordultam az orvoshoz. - John Grimest ne engedjék be hozzájuk! Még ha az apjának is mondja magát. - mondtam könnyes szemekkel.

Akkor döntöttem úgy, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben nélküle. Megtiltom neki, hogy lássa őket akár egy pillanatra is. Lealázott, jelzőket mondott, megsértett és megszüntette a szívemet. Már nem érzem dobogni és semmilyen érzés nincs bennem. Csak a saját gyerekeimet szeretem. Óvni fogom főleg Johntól.

A szobám unalmas volt és túl fehér. Néztem, ahogyan az infúzió lecsepeg. Majd azt a csipogó gépet kezdtem nézni ami a pulzusomat mérte. Űr volt a szívem helyén. Csak a gépről tudtam, hogy mikor dobban a szívem. Lassú és nyugodt volt. Az orvos behozta az apasági teszt eredményét. Mi szerint 99,98%-ban John az apa. Edward délután jött be meglátogatni. Megölelgetett és bocsánatot kért, amiért megvádolt. Megígérte, hogy leordibálja John fejét, de mellette lesz. Kérdezősködött a babákról, de nem mondtam neki túl sokat. Tudtam, hogy úgy is elmondja neki. Bármi hülyeséget mondtam Johnról neki, két perc múlva visszahallottam. Össz-vissz fél órát volt bent. Aludni készültem. Fáradt voltam, boldog és szomorú is egyben. Már majdnem elaludtam mikor szipogó hangra lettem figyelmes. Ránéztem, majd a gép gyorsan kezdett pittyegni. Nem hittem a szememnek.

- Te mit keresel itt? - ültem fel az ágyon.

- Sajnálom! - szipogta.

- Hányszor mondtad ezt!? De komolyan is gondoltad, vajon? - kérdeztem. Láttam, hogy beszélni akar, de nem hagytam. - nem, John. Nem! Hol voltál mikor halott voltam? Miért hagytál el? Vissza akartalak húzni mikor éreztem, hogy nincs sok hátra és belehalok a fájdalomba, de te ellöktél magadtól. Hagytad, hogy szenvedjek! Tudom, hogy a pokolra kívántál, mert azt mondtam, hogy nem a te gyerekeid, de te hányszor hazudtál nekem? Egy ártalmatlan viccnek szántam. - mondtam nyugodtan. Látszott rajta, hogy nem bírja. - hányszor mondtuk azt, hogy szeretjük egymást, de nem gondoltuk komolyan. Hányszor mondtad azt hogy mellettem leszel bármi történjen? Hol voltál tegnap? Öt percre távol voltam! Fentről láttám, ahogyan operálnak, és ott fekszek mozdulatlanul. Te meg sehol sem voltál! Vártad, hogy mikor döglik meg az a hülye ribanc, igaz? - mondtam. Láttam ahogyan remeg és hullnak a könnyei. - láttad a teszt eredményét? Szinte száz százalékban a te gyerekeid! Ennyire bíztál bennem. Nem gondoltam, hogy bedőlsz annak, hogy lefeküdtem mássál. Nem lennék képes erre, John! Még ha kényszerítenek, se lennék rá! De ahogy mondtad, nem a te gyerekeid, és nem is lesznek a tieid! Nem fogod látni, ahogy felállnak, elindulnak, kimondják az első szavukat, hírtelen felnőnek! Csak a vezetéknevetek ugyan az. Semmi más nem fog rád emlékeztetni! Karácsonyi ajándékként megkapták azt a nevet amit te találtál ki, csak neked! - mondtam fenn hangon. - és most menj! Nem akarlak többet látni! - mondtam majd visszafeküdtem. Ezt akartam neki csak mondani. Semmi mást. Dühösen ment ki. Mosolyogva hunytam le a szememet majd az ikreim csodálatos pofijukat visszaidézve mély álomba szenderültem.

19. rész: Dupla "randi"

Köszönöm a komikat! ^-^ itt van nektek a kövi rész! :D ha többet komiztok próbálok többször hozni részt :) mert lesz időm írni főleg téli szünetben majd. :)

ezért kaptok majd egy szavazást is!

Jó Olvasását! :) 

Jól el voltam egyedül. Legalább tudok gondolkodni azon, hogy hogyan békítsem ki anyát és apát. A hely már megvan, csak hogyan vigyem el őket oda!? Ez a nagy probléma. Jobban kiakaszt ez, mint az hogy már négy napja, sőt hat napja nem szólok Johnhoz. Nem vettem fel a telefont csak az SMS-eket olvastam el, mi csak arról szólt, hogy nem volt ott semmi nő, csak képzelődtem. Még az nem is fájna annyira, hogy nevetgélt egy nővel, de még az, hogy hülyének néz az már felülmúlhatatlan. Mert ha bevallaná, hogy tényleg egy nővel volt, akivel csak jót nevetett akkor még el is nézném és elfelejteném az egészet, de így lehetetlen.

Az eszembe ötlött egy nagyon jó kifogás, hogyan csalogassam el őket az étterembe. Nem szép dolog hallgatózni, de pont a fülembe ment, mikor lefelé mentem a lépcsőn.

- Jenna nem olyan! Meg fog bocsátani és elveszem feleségül majd boldogan élünk, míg meg nem halunk! - hallottam John ábrándozó hangját. Megtorpantam a lépcső közepénél. Úgy hallgatóztam, mint egy kisgyerek.

- És ha nem bocsát meg? Lehet, örökre megharagszik úgy, mint a múltkor! Igaz bunkó voltál vele, de alig akart kibékülni veled! - mondta Edward.

- Figyelj hugi, gyerekünk lesz. Tudod kicsi én és kicsi te. Már a nevük is megvan. Ahogy mondtad J&E. Hagyomány! Meg fog bocsájtani! - mondta örömtelien John. Hogy mi van?

- Ha te mondod! - mondta Edward. Visszaléptem pár lépcsőfokot majd nagy lendülettel elindultam lefelé.

- John a segítségedet kérném! - mondtam még a lépcsőn. Edward már nem volt ott.

- Miben? - kérdezte.

- Anyát és apát kibékíteni! - mondtam halkan, majd leültem mellé. - csak anyának kéne azt mondani, hogy segíteni kell nekem kipakolni az étteremben, mert ugye én nem szólok hozzád és nem is fogadtam el a segítségedet!

- És miért is nem szólsz hozzám? - kérdően nézett.

- Köszönöm a segítséget! - álltam fel majd a szobámba akartam fel menni, de megfogta a karomat.

- Jenna várj! Sajnálom! De miért vagy ilyen? - szorította meg a kezemet.

- Elsőnek, ez fáj! - rántottam el a kezemet. - másodszor meg hazudtál és hülyének nézel! - indultam felfelé. Mondott valamit, de nem figyeltem. Mi az hogy megvan a gyerekek neve? Magától eldöntötte az én beleegyezésem nélkül? Gyönyörű!

Hallottam, hogy apa Codyval van. Hallani Cody sikító hangját.

- Apa gyere már! - kopogtam be a szobába. Pár másodperc múlva kijött majd megmondtam neki, hogy az aláírására lenne szükségem az étterembe. Oda küldtem majd hívtam magamnak egy taxit. Vártam pár percet mire mind ketten elmennek. Mikor megérkezett a taxi bepattantam majd a rövidebb utat választva bemondtam a címet. Két perc alatt ott voltunk. Kifizettem majd örömtelien mentem be az éttermet. Megkértem Tanyát, hogy csináljon valami finomat a pasijával, aki főszakács egy híres étterembe. Finom illatok szálltak a levegőben.

- Hmm de finom illata van! - indultam a konyha felé. Meglepetésemre hárman voltak bent. - anyuék? - nyúltam bele az egyik köretbe.

- Amanda elment venni pár dolgot, Frank pedig nem tudom! - mondta John. Mintha nem is ismernénk egymást. Előhalásztam a telefonomat majd apa számát tárcsáztam.

- Szia kicsim, mindjárt ott vagyok! - mondta. - nagy dugó van a belvárosban!

- Miért arra mentél?

- Egyik barátomnak intéztem el egy dolgot! Pár perc és ott leszek. Szia! - hadarta majd lecsapta a telefont. Kisétáltam az egyik asztalhoz majd lehúztam róla a nylont. Gyönyörű fenyő asztal két fekete bőr huzatos székkel. Pont két személyre. Bementem Tanyához az abroszért, de John elvitte és még a gyertyákat is. De hová vitte? Dühösen szlalomoztam az asztalok között őt keresve mikor megbotlottam az egyik kitolt székben. Majdnem orra estem mikor megfogta a kezemet: - óvatosan! - segített fel majd leültetett a székre. - jól vagy? - térdelt le elém.

- Miattam ne idegeskedj! - mormogtam. Megforgatta a kézfejemet majd megfogdosta a hasamat.

- Minden rendben! - mondta majd a kezét tovább pihentette a hasamon.

- Mondtam, hogy felesleges miatt aggódni! - löktem le a kezét a pocakomról.

- Bocs, hogy aggódok a gyerekeinkért!

- Jókor kezded el! Vagyis igaz, az elmúlt pár napban nagyon foglalkoztál velünk. Ideje elkezdened! - kulcsoltam össze az újaimat a hasamon.

- Te nem szóltál hozzám!

- Engem hibáztatsz, azért mert hazudtál? És még hülyének is nézel! Köszönöm, igazán bízhatok benned! - néztem az ablakra. Apa akkor szállt ki a kocsiból. Megfogtam John fejét és benyomtam az asztal alá. Gyorsan felálltam majd arrébb sétáltam.

- Halihó! - lépett be apa az ajtón.

- Végre! - mondtam fellélegezve.

- Hű, ezt mind te tervezted? - nézett körbe. Egy nagyot koppant John feje amibe bele remegett az asztal. Apa rögtön oda nézett. - de azaz asztal miért van megterítve?

- Csak úgy! - vontam meg a vállamat.

- Nincs is semmi papír, igaz? - mosolygott. Csak lesütöttem a tekintetemet. - ismerlek! Te tervezel valamit! - lépett közelebb.

- Nem bírom tovább nézni, ahogy ős ellenségek vagytok egymásnak! - mondtam majd felvázoltam neki a tervet.

Első randi, első találkozás mintha nem is ismernék egymást. Elölről az egészet. Pont úgy ahogy én és John kezdtük újra a kapcsolatunkat. Éppen apa haját igazgattam mikor azt ecsetelte, hogy milyen jól berendeztem az éttermet és foglalkozhatnék ezzel.

- Egy zakó kéne! - léptem hátrébb. John akkor lépett ki a konyhából. Pont egy fekete zakót viselt. Oda mentem hozzá majd megkértem, hogy vegye le.

- Ohó. Ha ezt akarod! - kacéran vigyorgott majd lassan vette le magáról. Elém nyújtotta kikaptam a kezéből és apához sétáltam.

- Remélem jó rád! - nyomtam a kezébe. Felszuszakolta magára majd megigazítottam rajta. Úgy nézett ki, mint egy úriember.

John szemszöge:

Úgy sajnálom, hogy nem mondtam neki igazat a női hangról, aki nem más volt, mint Tara. Régen találkoztunk már vele és régen hülyültünk együtt. Amint megérkezett Amanda azonnal megváltozott a hangulat az étteremben. Fagyos volt minden. Tanya és a barátja elmentek. Négyen maradtunk. Két pár akik nem szólnak egymáshoz. Egyhangú család. Jenna próbálta oldani a hangulatot halk zenével. Néztem, ahogyan Amanda és Frank lassan beszélgetni kezdenek. Látszott rajtuk az együtt eltöltött idő, szerelem, érzelmek és meg nem szűnő rajongás egymásért. Jenna háttal állt nekem, bámulta az étterem előtt elvonuló kocsikat. Nem tudtam nézni ahogyan magányosan ott áll. Kiléptem a pult mögül és oda sétáltam hozzá.

- Csinos vagy! - fogtam meg a csípőjét majd teljesen hozzá simultam.

- Miért kell így élnünk? Lehetnénk boldogok is. Én meg kiakadok egy olyan dolgon, ami talán nem is igaz. Ha meg igaz nem tudok mit tenni. Mert már megtörtént...

- Sajnálom, hogy hazudtam! Tényleg volt ott egy nő. Tara volt az. Épp a múltat idéztük fel mikor hívtál. Nagyon sajnálom! - mondtam majd a fejemet a fejére tettem.

- Pancserság! Nem akarom hogy elmenj megint! Hiányoztál és ezért képzeltem hülyeségeket. Én sajnálom! Hibás vagyok én is. - mondta maga elé.

- Leszel a feleségem? - kérdeztem.

- Már igent mondtam! - nevetett. Megfogtam a kezét, megfordítottam és letérdeltem. Lehúztam a gyűrűt az ujjáról majd mélyen a szemébe néztem.

- Jenna Andrews, leszel a feleségem? - kérdeztem ismét. Vártam a válaszát. Angyalian mosolygott.

- Ezer örömmel! - mosolygott. Megfeszítette az ujjait majd lassan felhúztam rá újra a gyűrűt. Felálltam majd magamhoz húztam. Kezét végig simította az arcomon.

- Leendő Mrs. Grimes egy táncra? - fogtam meg a kezét.

- Előbb egy... - mondta majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. Olyan jól esett mintha hőségben leöntenének vízzel. Kivoltam szomjazva az ajkaira.

- És még egy! - motyogtam majd egy hosszú puszit adtam az ajkaira közben húzni kezdtem a tér közepére. Szabad hely volt kialakítva a tánchoz.

- Egy dolgot eddig nem tudtál rólam! - kezdtem kínosan majd a füléhez hajoltam. - nem tudok táncolni! - tettem a kezemet a hátára.

- Régen táncoltam már! Szóval olyan mintha nem tudnék! - mosolygott. Az egyik kezemet a csípőjére rakta majd lejjebb csúsztatta a másikat. - lassúzzunk! - kulcsolta át a kezét a nyakamon majd lassan lépkedni kezdtünk.

- Szeretem ezeket a béküléseket! - motyogtam.

- Várj! - nézett rám. - tudtad, hogy terhes vagyok? - kérdezte.

- Aszta, komoly? - álltam meg.

- Azt hitted, hogy jól laktam, mi? - vigyorgott.

- Nem vagy normális! - hajtottam a fejemet a vállára majd újra lépkedni kezdtünk. - volt már olyan érzésed, hogy bármikor elveszítheted azt, amire egész életedben vártál?

- Volt! Elég sokszor! Főleg irántad. - motyogta. - de ezek után nem követsz el ilyen hibákat! Mert ha mégis esküszöm, hogy minket, soha de a büdös életben sem fogsz látni, azt garantálom. Ne nézz többször hülyének. Nem szeretem, ha hazudnak! Szeress mindig! - mondta. Teljesen megrémített. Már másodjára mondja ezt. És el is hiszem neki!

- Nem fogok! Ígérem! Óvni foglak titeket! - mondtam majd a szemébe néztem. - azt garantálom! - mosolyogtam majd a homlokomat a homlokának nyomtam. Egy lágy puszit adtam az orrára. Annyira élveztem a táncot és a szeme csillogását, hogy nem akartam hazamenni. Hallottam, ahogyan meg kordul a hasa.

- Menjünk? - kérdeztem. Megrázta a fejét majd a Frankék asztala felé húzott. Szó szerint féltem Franktől. Ma már egyszer leordibálta a fejemet Jenna miatt. Jobb nem a szeme elé kerülni.

- Na mi van ős tojók? A fiatalok így nyomják! - mondta Jenna majd egy lágy puszit adott.

- Mi majd máshogy nyomjuk! - mondta Frank.

- Inkább mi megyünk! - fogta meg a kezemet Jenna majd elindultunk kifelé. - azért hagyjátok egyben az éttermet! - kiabálta.

- Hé Rómeó! - mondta Frank. Elengedtem Jenna kezét és megfordultam majd hozzám dobta a kocsi kulcsot. - aztán óvatosan! - mosolygott. Jenna belém karolt majd kimentünk.

Pár perc alatt otthon voltunk. A ház égőktől világított. Tudtam, hogy Vanessa és Edward ki fogják díszíteni. Én ajánlottam nekik unatkozás helyett.

- Ez aztán gyönyörű! De honnan volt ennyi égőnk? - állt a járda közepén Jenna.

- Szerintem a szomszéd házakról lopták! Látod, hogy alig van rajtuk.

- Akkor már értem miért viselkedik úgy Vilson bácsi! - mosolygott. Hideg szél csapta meg a hátamat. Jennához sétáltam és átöleltem. Mondtam neki, menjünk be, de nem akart. Azt mondta, hogy várjunk. Nézni kezdtem a házat majd arra gondoltam, hogy mi lenne ha lenne egy sajátunk. Úgy is mindjárt karácsony! Gyönyörű ajándék lenne, főleg úgy hogy nem soká érkeznek az ikrek és még semmit sem vettünk nekik a kis cipőkön kívül.

- Na látod! Érdemes várni! - mondta majd az útra mutatott. Havazni kezdett.

- Hideg van! - mondtam, majd rázkódni kezdtem.

- Azért ne rázz már szét! - mormogta. - vegyél fel kabátot! - mondta majd elindult az út felé. Megfogtam a karját és visszahúztam. Vele akartam lenni. Bepótolni azt, amit hat napon át elcsesztem.

- Jenna, mondtam vár rád valami meglepetés a szobádban? - húztam befelé.

- Valami kaja? - csillant fel a szeme. Elmosolyodtam majd tovább húztam befelé.

- Csinálok neked valami finomat, csak gyere be! - mondtam vigyorogva. Egészen a szobáig húztam majd a szeme elé fogtam a kezemet és benyitottam. Lassan elemeltem majd elálltam előle és felcsuktam a villanyt.

- Ez... ez... ez... ez! - állt meg a szoba közepénél. – John, ezt mikor csináltad? Egésznap szinte itt voltam.

- Ez nem igaz! Ettél ma egy csomót. - léptem mögé. 

- Ez így igaz, de hát voltam bent többször is és francia ágy? Nem értem! - fordult meg.

- Megszenvedtem vele! Vagyis megszenvedtünk. Apud segített. Közben beszélgettünk. - mondtam.

- Szóval ezért voltál olyan visszahúzódó? De hidd el én is félek aputól! Félt engem szóval bánj velem rendesen! - mosolyogta majd az ágy felé húzott. - már elférünk! - feküdt be ruhástól az ágyba.

- A szolgád leszek! - mondtam majd befeküdtem mellé. – egy rabszolga akit kihasználhatsz!

18. rész: Telling the truth, Please!

Kis késéssel, de tegnap már hoztam volna nektek, de foglalt volt a gép :/ 

azért remélem kapok megint sok-sok komit! Nem pedig úgy mint a múltkor, hogy párnap után lett meg a négy komi!!!

Holnap hozok részt, ha véleményeztek!

Mikor elmentem otthonról még az ikrek otthon voltak. Most már bizonyára a Londonban vannak. Kis friss levegő mindenkinek jól jön. Úgy tudom, hogy beszélni akarnak Liammel és Louissal.

Már a nyolcadik piros lámpánál állok meg. Az orvos jókat mondott, de az elővigyázatosság kedvéért vért vettek és magzatvíz mintát. Féltem, hogy valamit rosszul fognak csinálni, de még nem is fájt mikor a hasamba szúrtak egy vékony tűt. Több mint három hetet kell várni az eredményre.

- Haló? - szóltam bele a headset-be.

- Szia! - mondta John.

- Oh, szia! Mi újság? - kérdeztem miközben elindultam a kocsival.

- Nem rég landoltunk! Cool volt újra repülni! De mit mondott az orvos?

- Oh, sok mindent! Olyan sokat hogy órákig beszélnénk. De van több jó hírem is!

- Na mondjad már! Megöl a kíváncsiság!

- Az orvos azt mondta, hogy szerinte makkegészségesek. És hogy nem az ötödik hónapban járok! Azaz idióta, vaksi öreg! Átkérettem a kartonjaimat oda. Igaz nem bíztam bennük, de csupa jó dolgot mondott meg mutatott is! - mondtam lelkesedve. Vártam, hogy válaszoljon, de még azt a természetes susogást sem hallottam. - John hallasz? - kérdeztem. Nem jött semmi válasz. Megnyomtam a telefont. Nem világított és nem csinált semmit. Egy újabb piros lámpa. Tökéletesen alkalom, hogy megnézzem a telefonomat. Pár próbálkozás után sikerült bekapcsolni, majd azt írta ki hogy az akku feszültsége alacsony. Dühösen dobtam a telefonomat az anyós ülésre. Pedig reggel vettem le a töltőről. Fantasztikus! Most John azt hiszi, hogy baleseteztem vagy koccantam. Tudom, hiszen érzem, amit érez és látom, amit lát. Különleges, de mégis igaz. Elég időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy ezt érezzem.

Mérgesen csaptam be a kocsiajtót majd a ház bejárati ajtaját. Közben hangosan szitkozódtam. Anya valakivel beszélt telefonon.

- Igen ő... Kicsit ideges... Igen, adom! John az! - tartotta felém a telefont. Kikaptam a kezéből majd leültem a kanapéra.

- Szia!

- Oh, hála istennek! Jól vagy? - kérdezte izgatottan.

- Jól vagyok, csak lemerült az a szerencsétlen, pedig reggel vettem le a töltőről.

- Már kezdtem félni, hogy valami történt! De mit is mondott az orvos?

- Meddig hallottál?

- Addig, hogy azt mondta az orvos. Utána csak a pittyogást.

- Na szóval! Lelkiekben készülj fel! Azt mondta, hogy ő nem lát semmi rendelleneset. Na és még egy csomó hasznos infót. Köztük azt, hogy nem az ötödik hónapban járok, sőt még nem is ikrek! - mondtam komolyan.

- Hogy mi?

- De, hogy is! Ikrek, mert most is dolgoznak. Komolyan mint ha egy hadsereg lenne a hasamba.

- Te kis huncut! De hanyadik hónapban vagyunk akkor?

- Az orvos szerint, már túl a hatodikon! Lassan a hetedikben. És attól a hónaptól bármikor megszülethetnek, mert ugye ikrek és kicsi nekik a hely!

- Szóval karácsonyi ajándékok is lehetnek?

- Hát ha úgy nézzük akkor igen! De remélem, nem akkor jön rájuk, hogy kiakarnak bújni! - nagyot kordult a hasam.

- Pedig életem legszebb karácsonyi ajándéka lenne! - mondta boldogan. Közben bementem a konyhába harapni valamit.
- Teszek valamit az arcom mögé, addig mesélj! - nyitottam ki a hűtőt.

- Miről?

- Hogy hogyan veszítetted el a szüzességedet! - vettem ki a már kész fasírtokat.

- Borzalmas volt! Olyan volt mintha csak a csípőmet mozgattam volna. Na meg a csajnak azok a nyögések! Na ne is beszéljünk róla. - mormogta.

- Oh az enyém is borzalmas volt! - indultam kenyérért. - de nem fogom elmesélni!

- De kár! Na mindegy. Beszéltünk Louissal és ha minden igaz januártól indul a turné! - mondta lelkesedve. Közben leültem az asztalhoz és falatozni kezdtem.

- Akkor nem leszel itt velem, amikor kibújnak? - mondtam teli szájjal.

- Ne beszélj, már teli szájjal nem lehet érteni! Amúgy meg szólsz és én már ott is vagyok. Nem maradhatok le életem első gyerekeinek az érkezéséről! Feltétlenül ott kell lennem, hogy kinyissam az ablakot a gólyának!

- A minek?

- A gólyáknak. Tényleg kettő jön majd.

- A mikulásnak nem nyitottad ki!

- Mert hozzád már nem jár, mert rossz kislány voltál!

- Oh akkor...

- Én jó voltam! Angyali kis fiú!

- Nem is tudom kitől lettem terhes. - nyeltem le az utolsó falatot.

- Én sem! Oh ezer bocsánat, de most mennem kell egyetlen drága, édeske, szexike, dögös leendő feleségem és gyerekeim anyja. Ezer csók neked és a pocaklakóknak! - mormogta.

- Majd hívj! - mondtam mosolyogva.

- Feltétlenül drágám! - mondta majd mély levegőt vett - SZERETLEK! - ordította. Távoltartottam a telefont a fülemtől.

- Imádlak! Ezer csoki. Ja csók! – nevettem, elbúcsúztunk majd letette.

- Oh na végre! - dörmögte anya.

- Most mi a baj? Baj hogy életem szerelmével sokat beszélek? - álltam fel.

- Igen, mert vinném Codyt a barátjaihoz! - vette ki a kezemből a telefont.

- Anya, te érzel még valamit apa iránt? - fogtam meg a hasamat. Látszik rajta, hogy elgondolkodik.

- Igen! Szeretem apádat, de egyszerűen nem tudom megbocsájtani neki azt, amit akkor tett! - mondta elcsukló hangon.

- De ha szereted, akkor miért nem bocsátasz meg neki? Az már a múlt anya! - indultam kifelé.

- Te könnyen mondod!

- Azért nem annyira! - mondtam vissza az ajtóból. Apa akkor jött le az emeletről.

- Hová mész? - kérdeztem.

- El a haverokkal! - vigyorgott.

- Jó, de merre?

- Az egyik kocsmába meccset nézni! - összeráncoltam a szemöldökömet. - nem iszok, hisz vezetek!

- Nem vinnél el az egyik telefonbolthoz? - kérdeztem.

- Útba esik az egyik! Gyere! - karolta át a vállamat majd rám adta a kabátomat. Előre engedett a kocsihoz majd kinyitotta a kocsiajtaját. Megvárta, míg beülök majd becsapta azt. Becsatoltam a biztonsági övet majd apa is beült.

- Nem is gondoltam, hogy ilyen udvarias vagy! - néztem rá.

- Mindig is az voltam. Anyád ezt szerette meg bennem! - indította be a kocsit.

- Tényleg és nem akarsz tőle bocsánatot kérni?

- Már kértem! Mindennap kedvesen köszönök neki, de ő csak elfordítja a fejét. Amikor elmondtam neki Khatyt akkor vagy százszor bocsánatot kértem, de ő semmit sem mondott. Lehet már nem szeret annyira, mint régen! - mondta komoran.

- Oh, apa. Anya szeret! De a kérdés az, hogy te szereted-e? - néztem rá.
- Persze, hogy szeretem! Hűséget, szeretetet, megbecsülést, kitartást fogadtam neki jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben!

- Igen és ebből a hűség rég oda veszett!

- De majdnem el...

- Apa, még házasok voltatok! - mondtam.

- Ja, értem, hogy miért nem bocsájt meg! Ugyan úgy gondolkodtok.

- Hisz a lánya vagyok, és a tiéd is! Ezért állok ki másokért, vagyok harcias, jó a humorom és van hihetetlen nagy fantáziám. Kicsit sem hasonlítok rád! És néztél már Codyra? Ugyan úgy néz ki, mint te! Mintha a kis ikertesódat látnám.

- Tényleg ikrek!

- Ne váltsunk témát! Szóval hogy békülsz ki anyával?

- Nem tudom!

- Túl egyszerű válasz.

- Majd gondolkodom rajta, kismama!

- Helyes válasz.

- Hát én csodálom Johnt! Hogy bírja ki veled azokat a hosszú napokat? Olyan útmutató vagy!

- Útmutató?

- Rá irányítasz arra amit te akarsz!

- Nem! Kiállok másokért, te is kiálltál Khaty mellett. Engem meg abban a szent percben gyűlöltél!

- Jaj ne! Khaty egy másik ügy! És abban a szent percben, amikor elmondtam, hogy van egy húgod...

-  ... feltudtalak volna pofozni! Ismerlek. Megtettem volna!

- Lényeg, hogy John most mekkorát nőtt a szememben! Elviselhetetlen vagy! - parkolt le a bolt elé.

- Köszi apa én is szeretlek, de aztán ne igyál és ne csajozz! - csatoltam ki a biztonsági övet.

- Ki szállnál végre?

- Ilyen hassal nem megy olyan könnyen, kedves nagypapa! - nyitottam ki az ajtót majd nagy nehezen kiszálltam. - viszlát, nagyapó! - csaptam be az ajtót. Pár lépéssel bent voltam az üzletbe.

Tíz percet se gondolkodtam melyik telefont vegyem meg. Egy gyönyörű fekete iPhone-t tulajdonítottam el. Végül is olcsóbb volt. Csak a papírok húzták el az időt. Mikor kiléptem apa még az üzlet előtt áll. Dudált egyet majd oda sétáltam és beültem.

- Úristen, milyen csoda telefont vettél!

- Mindig is erre vágytam! - vettem ki a dobozból a telefont.

- Még jó hogy én maradok a jó régi bevált első simogatós telefonomnál.

- Az se fogja sokáig bírni! - tárcsáztam John számát. Apa közben elindult. A telefon csak csörgött és csörgött.

- Igen? - szólt bele nevetve a telefonba.

- John Grimest keresem!

- Én lennék az.

- Azt hallottam, hogy maga elrabolt egy értékes tárgyat! Igaz ez?

- Milyen tárgyat? - kérdezte ijedt hangon.

- Egy értékeset! - kuncogtam el magamat.

- Jenna ne hülyéskedj már!

- Oh, mert csak neked lehet?

- Igen. - mondta majd halk női hangot hallottam a háttérből.

- Ki van ott? - kíváncsiskodtam.

- Edward és Vanessa! Na meg én. - a hangot már közelebbről hallottam. A Vanessáét felismerném, de nem ő volt az.

- Aha, szóval ki van ott?

- Jenna, ne kezd már megint a féltékenykedést!

- Nem féltékenykedek, csak nem szeretem, ha hazudnak! - mondtam nyugodtan majd kinyomtam a telefont.

- Ez mi volt? - kérdezte apa.

- Ennyire csodálhatod a kedves vejedet! - tettem a kabát zsebembe a telefont.

- Szétverjem?

- Nem, csak beszélni kéne a fejével! De én már nem tudom irányítani. Túlságosan is bele szerettem. - sütöttem le a tekintetemet a hasamon pihenő kezemre. Azt a csodaszép gyűrűt kezdtem nézni majd egész úton azon töprengettem, hogy kié lehetett az a hang.

- Jenna megérkeztünk! - lökött meg apa. Kiszálltam a kocsiból majd lassan indultam befelé. Azon járt az eszem, hogy talán John megcsal! Van egy nője, akinek hatalmas mellei, tökéletes alakja és tökéletes arca van. Nem pedig úgy néz ki mint egy tehén! De ne gondoljak hülyeségekre és ne féltékenykedjek! A telefonom csörgött. John volt az. Nem szóltam bele csak a fülemhez tartottam.

- Jenna ott vagy? - kérdezte aggódva.

- Nem! - vágtam rá mérgesen.

- Most miért vagy ilyen?

- Mert hazudtál! Tudom hogy ott van valaki! - ültem le az ágyra.

- Nincs itt senki! Edward és Vanessa elmentek.

- Oh igen? És az a másik női hang?

- Jenna fejezd már be! Nem csallak meg! Szeretlek titeket! Fel tudod fogni?

- Igen fel, de nem vagyok hülye! Bár lehet, te annak nézel, de én is szeretlek. Természetes, hogy féltékeny vagyok! Legalább valld be, hogy...

- SZERETLEK! Tudod mit jelent ez? És a jegyesem vagy! Nem csak hülyeségből fogunk összeházasodni!

- Pedig már nagyon úgy tűnik! - mormogtam majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon. – jó éjt! - mondtam célozva arra, hogy ma már ne hívjon majd kinyomtam a telefont. Erőt vettem magamon és kimentem a folyosóra. Lassan kezdtem csoszogni a folyosón. Alig birok már lehajolni is, de ilyen ez a huszonhetedik hét.

- Jó reggelt! - suhant el mellettem Vanessa.

- Te nem az ikrekkel vagy Londonban? - dermedtem meg a folyosó közepén.

- Én mondtam nekik, hogy legyenek pár napra ketten! Rájuk fér! - mosolygott. Tátott szájjal álltam. - minden rendben?

- Nincs! - tört ki belőlem a sírás. A szívem szétrepedt. Úgy éreztem magamat, mintha darabokra hullanék szét belülről. Próbáltam elmagyarázni Vanessának, hogy mi is a bajom de csak annyi jött ki a számon, hogy "Hazudott!".

17. rész: My own idiot

A tizenhetedik december első része! :) több mint négy komit kaptam! JUHÉÉ :D Nagyon happy vagyok! :P végre kapok vissza jelzéseket, bár több lenne :)

minimum négy komi után hozok részt! :)

Jó olvasást :)

Késő délután volt mikor csengettek. Senki nem igyekezett az ajtóhoz, így hát én indultam ajtót nyitni. Fáradtan csoszogtam oda a kis folyosón. Nagyokat rúgtak a hasam falába az ikrek. Lágyan végig simítottam a pocakomon és alább hagytak. Éhesek és ma elég sokat stresszeltem miattuk.

- Oh, hát szia! - mondta Susanna mikor kinyitottam az ajtót.

- Susanna? John? Kevin? Ti mit kerestek itt? - kérdeztem. Elképzeltem magamat, hogy milyen arcot vághattam.

- Látogatóba jöttünk! - mosolygott Susanna. Egyenként megöleltek majd beljebb léptek. Félénken jöttek utánam a nappaliba.

- Anya! - ugrott fel Edward a kanapéról. Megölelte Susannát majd kezet fogott az apjával és Kevinnel is.

- Jól hallottam? - rohant lefelé John a lépcsőn. Nagyot nyeltem az érzelmes találkozás során majd elindultam a konyha felé.

- Hé Jenna - mondta Kevin. Megálltam majd fordultam. - hozzád jöttünk! Nem ehhez a két szerencsétlenhez! - mondta vigyorogva majd John gyomrába könyökölt aki előre görnyedt.

- Eszek valamit aztán beszélgethetünk! - mondtam mosolyogva.

- Hoztam neked sütit! Hallom rá szoktál. - mondta mosolyogva Susanna majd egy szatyrot nyújtott. Közelebb léptem majd elvettem tőle. - ez ilyen amerikai csokis keksz! Meg van még ott fánk is. - mondta mosolyogva. Belenéztem a szatyorba majd kérdően néztem Susannára.

- Csak ennyi? - kérdeztem elkeseredve.

- Ah. Megnyugodtam azt hittem, hogy nem szereted a sütiket. - mosolyogva kapott a szívéhez.

- Én nem is szeretem, de ők igen! - fogtam meg a hasamat.

- Gondoltuk, hogy nem lesz elég! - mondta az idősebbik John majd egy ugyan olyan szatyrot nyújtott át. Kikaptam a kezéből majd boldogan indultam a konyha irányába. Anya már csinált nekem pár szendvicset. Leültem majd falatozni kezdtem.

- Kik jöttek? - kérdezte.

- A leendő anyósom, apósom és sógorom. - nyámmogtam.

- Szóval nálunk van a Grimes család? - fordult meg. Egyértelműen bólogattam majd eltoltam a tányért. Magam elé raktam a sütiket. Egyenként kóstoltam végig őket. Mindegyik finom volt, főleg a fánk, a csokis keksz, a krémes és a mézes kalács.

- Azta, anya! Ennek a receptjét el kell kérned! - motyogtam a kekszbe beleharapva.

- Hogy ennek a receptjét? - rakott elém egy tál ugyan olyat. Csodálkozva néztem rá majd a sütire.

- Ezt mikor sütötted? - vettel el egyet az anya sütijéből.

- Reggel. Épp hogy megmentettem neked ezt a pár darabot. - mondta. Beleharaptam majd csodálkozva vettem észre hogy ugyan olyan.

- Na milyen? - kérdezte.

- Ugyan olyan! - motyogtam. Felálltam majd kimentem a nappaliba.

- Minket meg sem kínálnál a sütivel? - fordult hátra John.

- Miféle sütivel? - kérdeztem.

- Megetted mindet? - kérdezte meglepődve.

- Áh, dehogy is! Akad még pár darab morzsa! - mondtam mosolyogva.

- Ízlett? - kérdezte Susanna.

- Isteni volt! - fogtam meg a hasamat.

- A francba! - lépett be apa az ajtón. Csoki felém kezdett rohanni. Kevin füttyentett egyet mielőtt rám ugrott volna. Majd még egyet. A kutya automatikusan lefeküdt és hátra vágta magát.

- Ezt meg hogy? - kérdezte apa.
- Én tanítottam! - lépett Csokihoz Kevin.

- Akkor ezért nem engedelmeskedett! - mormogta apa. Kevin mutatott pár trükköt majd apa ismét elvitte a kutyát sétálni.

- Jenna, te nem akarsz leülni? - kérdezte Susanna.

- Nem! - mosolyogtam.

- Most pihend ki magad! - mondta. - ne tudd meg milyen nehéz két gyerekkel! - biccentette meg John fejét.

- Oh, már tudom, hogy milyenek! - mondtam. Felmentem bevenni a gyógyszereimet. Cody szobájából hangos kacaj hallatszódott ki. Benyitottam és a kiskutyával játszott.

- Jenna! - szólított meg valaki. Megfordultam és meglepődve vettem észre anya aggodalmas arcát.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Csak akarnak mutatni valami videót és szeretnék előtte mondani valamit! - mondta. Behúztam Cody szobaajtaját majd közelebb léptem hozzá. - sok kérdés felmerülhet majd benned a videó során. Köztük az, hogy miért nem emlékszel! Nem is emlékezhetsz, hisz kicsi voltál. Csak azt akarom, hogy miért is voltunk akkor Dublinba. - mély levegőt vett. - anyuék elítéltek és szó szerint kidobtak minket. Ugyan is tizenhét éves voltam amikor megszülettél. - mondta. Könnyes szemekkel nézett rám. Csak néztem őt.

- És ezért? - kérdeztem.

- Ezért költöztünk a Grimes házba. Susanna nagyon kedves volt. - zokogta. Átöleltem és a füléhez hajoltam.

- Semmi baj! - suttogtam. Megveregettem a vállát majd miután megnyugodott lementünk megnézni azt a bizonyos videót.

- A minap, pakolásztam a régesrégi kazetták között és megtaláltam az 1995 című remekművet! - mosolygott Susanna. Betették a lejátszóba. Izgatottan vártam, hogy mi is történt akkor.

- Jaj ne! - mormogták. John a fotelban ült, Edward a kanapé szélén, mellette Susanna és az öregebbik John. A videó sok dolgot elárult. Nagyokat nevettünk John és Edward verekedésén és birkózásán. Bicikliesések és torta dobálás. Meglepődtem mikor a kicsi én és kicsi John kézen fogva sétáltunk el a távolba. Anyáék sutyogtak valamit. Johnra néztem aki engem bámult. Csodálkozva néztem tovább a videót. Kicsi John átadott valamit a kicsi énnek, majd kicsi én megnézte az ajándékot. Elmosolyodott majd szájon puszilta kicsi Johnt, aki nyakig elvörösödött.

- Már akkor bimbódzott köztetek valami! - mondta anya. Rá néztem Johnra, aki csak bámult engem, vagy csak elbambult.

- Nem csoda hogy Jenna várandós! - mondta Susanna. John szemébe összegyűlt a könny. Tudtam mire gondol.

- Ezért is házasodnak majd össze! - mondta Edward. John hirtelen felállt majd kirohant a házból. Utána mentem. A ház előtt állt, háttal nekem. Mellé álltam és magam felé fordítottam. Könnyes volt az arca. Soha nem láttam még így!

- Sajnálom, de nagyon-nagyon szeretlek! - mondta.

- Ezt sajnálni kell? - kérdeztem. Lehajtotta a fejét majd megrázta azt.

- Oh John! - mondtam majd megöleltem. Fejét a vállamra rakta.

- Azóta szeretlek! Soha nem szerettem ennyire még egyetlen lányt sem. - motyogta. Elemeltem a fejét majd a szemébe néztem.

- Lesz egy lány akit még jobban szeretni fogsz mint engem! A lányunkat! - mondtam. Elmosolyodott.

- Szóval te szeretnél még gyereket? - kérdezte.

- Nem szeretnék, hanem akarok! - mondtam majd a kezeim közé fogtam a fejét. - egy idióta vagy! - mondtam mosolyogva majd megöleltem. - az én idiótám!

- Nélküled már régen megörültem volna!

- Így is egy őrült vagy! - mondtam. Elhajolt tőlem majd mélyen a szemembe nézett.
- Sajnálom a … - kezdett bele de egy lágy puszit adtam az ajkaira.
- Ne sajnáld! Mindenkinek vannak hibái! – mondtam mosolyogva.

- Szeretlek! – mondta majd szájon puszilt. – vigyázni fogok rád! – suttogta majd csókolni kezdett. Kezét a csípőmre csúsztatta. Elhajolt tőlem, majd a hónom alá nyúlt, megfogta a combomat és felemelt.

- Óvatosan! – mondtam vigyorogva majd egy puszit adtam az arcára. – szeretlek! – motyogtam a fülébe majd elindult befelé. Lágy puszikkal halmoztam el az ajkát. Szorosan megöletem, a fejemet a nyakához raktam és boldogan vigyorogtam.

Ilyen boldog még nem voltam, mióta élek. Csak egy dolog tud elszomorítani, hogy lehet a gyerekeim betegek, de igazából nem érdekelt, mert még úgy is az enyémek. Szeretni és védeni fogom őket még akkor is, ha a világ legrosszabb dolgát fogják csinálni. John viszont egy angyal számukra, aki – még ha kisem mondja – szereti őket még így is. Elfogadom a hibáit és megbocsátok neki, ha valami hülyeséget mond rám. Kiáll mellettem és én is kiállok mellette. Soha nem akarok őt elveszítni! Mellette úgy érzem, magam mintha semmi gondom-bajom nem lenne. Egyszerűen csak boldog vagyok, ha mellette lehetek.

- Veletek leszek, bármi történjen! – mondta majd lerakott az ágyra. Egy lágy puszit adott majd elindult az ajtó felé.

- Ne menj el! – ültem fel.

- De holnap megyünk Londonba és még van pár cuccom, amit el kell tennem! – fordult felém.

- Rá ér, nem? – álltam fel.

- Bár van egy kis időm! – lépett vissza. – rád mindig lesz! Rátok! Bocsi! – indult felém. Magához ölelt majd lágyan csókolni kezdett. Kezemet a nyakára raktam és beleharaptam az alsó ajkába. Bele nevetett a csókunkba.

- Szóval ki is akciózott a múltkor? – motyogta a számba.

- Egyértelműen te! – mondtam majd újra csókolni kezdtem.

- Anyuék nem sokáig maradnak! – hajolt el tőlem.

- Lemehetünk, de csak akkor, ha ezt folytatjuk! – mondtam majd egy puszit adtam az ajkaira. Kézen fogva mentünk le hozzájuk. Sokat beszélgettünk. Köztük a kis kori szokásainkról. Susanna elmesélte John első kinyögött szavát. Miután Edward utánozta őt és így tanultak egymástól. Majd szóba jött az én kiskori élményeim. Lenyelt gomb, beszorult újjak a kiságy aljába, megkínzott macskák és még mi egymás.

- Szóval ezért nincsen macskátok? – kérdezte John.

- Igazság szerint azt hittük, hogy szereti őket, mert mindig mondta, hogy matyka de ezek szerint kínozni szerette volna őket! – mondta mosolyogva anya.

- De én szeretem az állatokat, ezért is mondtam igent Johnnak! – vigyorogtam.

- Párszor már megkínzott! – suttogta.

- Végig sírtad az egészet! – mondtam. – na meg azok a fura hangok! – legyintettem.

- Ja, hogy azok a hangok?! Beszélhetnék a te fura sikolyaidról is! – mondta mosolyogva.

- Jó, jó fiatalok, nem vagyunk kíváncsiak a takaró alatti képességitekről. – mondta Susanna.

- Feletti! – mondtuk egyszerre Johnnal. Egymásra néztünk majd elmosolyodtunk.

- Na jól van! Nekem ez már túl sok. – állt fel a kanapétól Susanna. – jók legyetek! – mondta majd ismét egyesével végig ölelt mindenkit, majd amikor hozzám elért a hosszasan kezdett ölelni. – vigyázz Johnra! Ne hogy valami butaságot csináljon! – suttogta majd mosolyogva elhajolt tőle. Bólintottam egyet majd elindultak kifelé. Ez a rövid idő is sok mindent elárult ameddig itt voltak. Legalább jobban megismerhettem a gyerekeim nagyszüleit.

- Jaj, de kár, hogy elmentek! – jöttek vissza az ajtóból John és Edward.

- Lesz még rá lehetőség, hogy találkozzatok! – mondtam. – John gyere már! – indultam a lépcső felé. Utánam jött egészen a szobámig.

- Mi az, édes? – rántott magához.

- Csak szeretném, ha néznénk pár nevet! – mondtam, majd behúztam őt a szobámba…