49.rész: 9. hónap vége

Ó Istenem adj erőt és bírjam ki végig, hogy már csak 4 vagy 5 rész van hátra és bírjam ki, hogy megírom és addig nem kezdek bele a 3. évadba. Apropó 3. évad! Lizee76 komija megnyugtatás képen elölről kezdem az egész kapcsolatukat és TELJESEN már lesz, mint az eddigi sztorik. Szerintem ilyet még senki nem írt Jedwardösbe. :) remélem az is tetszeni fog majd nektek fő szereplők ugyan azok maradnak :) ide nem tudom mikor érkezik új rész de igyekszem minél hamarabb hozni :D amúgy is már tegnap hoztam volna, de anya függő facebookozó lett :/
Tehát jó olvasását és komizást! :)

John szemszöge:

Hamarabb érkezett Jenna Valentínnapi ajándéka. Pedig nem mára vártam. A csomag szállító hitetlenkedett mikor vagy negyven helyen alá kellett írnom. Nekem pont jól jött. Régen osztottam már autogrammot. A negyedik lapnál jártam mikor halk ordításra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy rosszul hallok és tovább foglalkoztam a papírokkal.

- John! - ordította kétségbe esetten Jenna. Tudtam, hogy valami baj van. Ott hagytam a kiszállító fiút, majd felszaladtam a baba szobába. Jenna a kiságy szélét markolászta és a hasát fogta.

- Mi a baj? - léptem oda hozzá.

- Jön! - nézett rám kétségbe esetten.

- Biztos? - tettem át a kezét a vállamon.

- Január harmincadikára vagyok kiírva vele és a kilencedik hónap végén járok! - morogta. Lassan battyogtunk ki, majd felhívtam Edwardöt, hogy vigyázzon a srácokra.

Az egész úton végig szidott, amiért nem tudok védekezni, és hogy le kéne' száradnia a micsodámnak. Aggódva vezettem az alig fogalmas úton. Nem tudom miért, de féltem, hogy valami baj lesz amiért ilyen későn érünk be.

- Ki heréllek érted? A saját két kezemmel! - ordította.

- Rendben mindjárt beérünk! - nyugtattam.

- Több gyereket nem fogsz csinálni. - morogta. - legalább is... én nem... fogom... kihordani... - sziszegte a fogai közül.

- Azt majd meglátjuk! - mosolyodtam el.

-Te rohadék! Te akarsz még gyereket? Nem fogsz kapni te pöcs! - sziszegte.

- Nyugodj le, kicsim! -tettem a kezemet a combjára.

- Nem neked fáj és engem ne fogdoss. - dobta le mérgesen a kezemet magáról. - a franc! - mondta majd egy hangosabbat ordított. - mikor érünk már be? - kiabálta.

- Mindjárt! - fordultam be a kórházhoz.

- Megöllek, megöllek, megöllek! - ismételgette mérgesen. Ahogy leállítottam a kocsit magától akart kiszállni. Gyorsan és kapkodva segítettem neki, majd az ágyra fektettem ami a bejáratnál várt. A nővérek próbálták nyugtatni, de nem sikerült nekik. A kezemet szorította amíg a szülőszoba elé nem értünk. El akartam engedni a kezét, mert paráztam már a klórszagtól, de visszahúzott.

- Te csináltad és azt mondtad szeretnél bent lenni! Nem fogsz itt hagyni, te szemét! - húzott befelé. 

- De én... - dadogtam.

- Ezt vegye fel! - nyomott a kezembe egy kék köpenyt a nővér. Nem tudtam mit tenni. Utálom a kórházakat és azt a tömény klórszagot. Hányingerem lett. De tartozok neki ennyivel, hogy ott leszek mellette és ezt meg is ígértem, hogy ott leszek mellett. Felkaptam a köpenyt, majd oda sétáltam hozzá.

- Hogy vagy? - kérdeztem izgatottan. Az újával mutatta, hogy hajoljak közelebb hozzá. Nagyot nyeltem, majd oda hajoltam hozzá. Megragadta a köpenyt a mellkasomon, majd közelebb rántott magához.

- Emlékeztess, hogy öljelek meg ezután! - morogta. - maga meg mit csinál ott? - emelte fel a fejét és a lába közt matató orvosra nézett.

- Hány percenként jönnek a fájások? - kérdezte az orvos.

- Azt hiszi, hogy majd az időt nézem? - morogta Jenna.

- Elég sűrűn. - válaszoltam helyette.

- Úgy kábé...

- 4-5 percenként. - mondtam. Valakinek észnél kell lennie. Jenna most mérges a fájások miatt és nem nagyon reagál csak döhöng.

- Valaki, fényt! - kiabálta az orvos. Jenna hirtelen kapta el a kezemet majd mély levegőt szívott be ahogyan a nővér ajánlotta.

Sokat ordítozott és kiabált. Számomra teljesen más volt, mint amire számítottam. Azt kiabálta egész végig, hogy nem fog velem szeretkezni soha többet és azt, hogy megfog ölni. Az orvos negyvenszer elmondta, hogy akkor nyomjon, ha jön a fájás. Erősen szorította a kezemet. Szerintem eltörte pár ujjamat, de ez lényegtelen hisz a lányom most lát napvilágot. Megkönnyebbültem mikor az orvos azt mondta, hogy látja a fejét. Jenna ekkor rám nézett, majd azt ordította, hogy gyűlöl. Kérdően néztem rá majd alá támasztottam a kezének és biztatni kezdtem, hogy már nem sok van hátra.

Fellélegeztem és Jenna is elengedte a kezemet és gyöngyöző homlokkal dőlt hátra, mikor fülsüketítő sírás töltötte be a szobát.

- Gratulálunk, egészséges kislányuk született! - vigyorogta az orvos. - köldökzsínort apuka? - kérdezte. Elsőnek Jennára pillantottam, aki elgyengülve feküdt az ágyon. Az orvoshoz léptem és remegő kezekkel vágtam át a zsinórt.

Fura érzés volt a kezemben tartani és érezni apró szíve kalapálását. A szemem megtelt könnyel és elpotyogtattam párat is belőlük.

- Üdv, a világon Rosalie! - suttogtam neki.

- Add ide! - utasított fáradt hangon Jenna. Mosolyogva fektettem mellkasára a lányunkat.

- Szia! - suttogta Jenna, majd  lágyan simította meg Rosalie arcát.

Jenna szemszöge:

Mikor észhez tértem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Majd eszembe jutott, hogy megindult a szülés és meg is született a lányunk, akinek még a nevét sem tudom. Résnyire nyitottam ki a szememet, majd hallottam, hogy valaki van a szobában.

- Hol van? - motyogtam.

- Ó, hát szia! - lépett az ágyam mellé John.

- Hol van? - ismételtem meg a kérdést, majd megpróbáltam feljebb ülni.

- Majd, mindjárt behozzák! - vigyorgott.

- És mi a neve? - kérdeztem.

- Majd, ha behozzák elárulom!

- John ne játssz velem! Áruld már el! - motyogtam.

- A-a! - mosolygott. - nem akarom elmondani, mert szeretném neked bemutatni!

- Ez akkor sem igazságos! - mondtam durcásan.

- Amúgy annyira büszke vagyok rád! - támaszkodott az ágynak. - én nem tudom, hogy-hogy bírtad ki! Az fájt nekem ahogyan szorítottad a kezemet. - mutatta fel a jobb kezét, majd elgondolkodtam azon, hogy miket mondtam neki miközben vajúdtam.

- Sajnálom! - motyogtam közben a szemébe néztem. - nem gondoltam komolyan azokat amit mondtam!

- Ugyan már! Megérdemeltem és nem gondoltam én sem komolyan! - mosolygott. - ennél is jobban csodállak és hősnőnek tartalak! - motyogta. Elmosolyodtam ezen a kijelentésen - gyere! - mutattam az ujjammal, hogy jöjjön közelebb.

- A-a! A legutóbb mikor odahajoltam majdnem megfojtottál és azt mondtad, hogy emlékeztesselek, hogy ölj meg! - húzódott hátra.

- De most mások a szándékaim! - motyogtam vigyorogva, mire csak megrázta a fejét. - pedig az ajkaidat és a nyelvedet akartam megdolgoztatni egy kicsit!

- Ó, hát erről van szó? - hajolt közelebb majd megfogtam a nyakkendőjét és oda húztam magamhoz. Lágyan kezdtem csókolni és köszönet képen. Ajkai puhák voltak mint mindig és alsó ajka életem legfinomabb John csókját ízlelhettem. Lassan toltam be a szájába a nyelvemet majd harcolni kezdtem vele.

- Jó reggelt Mrs.Grimes! - nyitott be egy fiatal nővér.Azonnal elszakadtam Johntól és elmosolyodtam amiért Mrs.Grimesnak hívott.

- Még nem a feleségem! - mosolygott kedvesen John.

- Az első etetésre hoztam! - tolta be a kiskocsit majd becsukta az ajtót. Felkaptam a fejemet. Másodjára láthatom őt. Olyan fura, hogy már nincs a hasamba és nem ott mozog hanem ön állóan. John oda sétált a kiskocsihoz, majd, majd kivette belőle a babát.

- Óvatosan a fejével! - figyelmeztettem.

- Nem tudod, te hogy hányszor vigyáztam Victóriára. - vigyorgott. - van tapasztalatom. - nézett a lányunkra. Idegesít, hogy nem tudom mi a neve. - szóval Jenna, ő itt a Rosalie Grimes. A lányod. - lépett az ágyam mellé, majd a kezembe nyújtotta Rosaliet.

-Szia, kicsikém! - tartottam alá a fejének, mire nyöszörögni kezdett. - szóval Rosalie! - vigyorogtam Johnra. Tényleg szép név és rá illik. Sötét haj, ráncos haj, öt-öt ujj mindkét kezén és lábán. - megvan mindened! - pusziltam meg az arcát.

- Hölgyem! - lépett az ágy másik oldalára a nővér. - vegye elő emlőjét és lágyan vegye két ujja közé a bimbóját majd nyomja meg! - lassan néztem a nővérre, aki fapofát vágva nézet rám. Ugyan úgy néztem vissza rá.

- Hölgyem, - kezdtem nyugodtan. - van már két fiam. Tudom, hogy kell megszoptatni egy új szülöttet! - mondtam arc rebbenés nélkül.

- Rendben asszonyom, akkor én magukra hagyom önöket. - lépett el az ágy mellől. - ha bármi szükség van rám csak szóljanak! Bár nem hinném hogy lenne! - mondta flegmán, majd kiment. John a szája elé tette a kezét és halkan kezdett kuncogni.

- Már vártam, hogy mikor robbansz! - nevetett. - háromszor küldtem el, hogy még alszol, de még Rosalie is békésen aludt, mikor idehozta!

- Kezdők! - morogtam majd Rosaliere néztem. - most pedig fordult el Apus! - mondtam Johnnak.

- Most miért? Láttam már a cicidet! - vigyorgott. - vagyis az emlődet! - tört ki belőle a fogyatékos nevetése, mire Rosalie sírni kezdett.

- Halkabban már és fordulj! - utasítottam. Rosalie lassan kezdett szopizni. Mindent úgy csináltam még hogyan anya elmagyarázta. Két kézbe fogni és segíteni neki a tartásban! Alap szabály volt! Anya mindig segített míg velem volt akkor. Eszembe juttatta mikor segített is. Hálás is vagyok érte. És fel kell majd hívnom őt.

- Amúgy hol vannak a srácok? - kérdeztem Johntól miközben Rosaliet néztem.

- Kint! - motyogta.

- Komolyan itt vannak? - néztem rá. Engem nézett és vigyorogni kezdett. Biztos elkalandoztak a gondolatai.

- Igen, szóljak nekik? - biccentett az ajtó felé.

- Majd ha végeztünk! - néztem Rosaliera.

- Értem Anyjuk! - hajolt közelebb. - annyira büszke vagyok rád! - adott egy puszit a homlokomra.

- Tudod, hogy szeretlek! - néztem rá.

- Igen tudom! - mosolygott. - és én is szeretlek! - suttogta majd lágyan csókolni kezdett. Éreztem ahogyan Rosalie elfordul tőlem.

- Meg kéne' büfiztetni! - motyogtam John fülébe.

- Gyakorlott vagyok benne! - adott még egy puszit, majd kivette a kezemből a lányunkat, a vállára fektette és járkálni kezdett vele.