1. rész: Nem kívánatos személy

Sziasztok! Itt a második évad első része. Remélem sokan olvassátok majd, és komizni is fogtok! :D megpróbálom mindenkinek érthetően leírni, hogy mi is történik és remélem, hogy sokan szeretni fogjátok! :D

Jó olvasást! :)

Már három és fél hónapja, hogy Dublinban élek a szüleimmel. Más szemében szégyen, de szerintem természetes. Örülök, hogy az apám nyitott egy pizzériát és szinte minden nap ott vagyok. Társaságban vagyok és mindig új emberekkel találkozok. Anyával váltjuk egymást a pizzériában. Néha én állok be, ha ő vigyáz Codyra. Máskor meg fordítva. A terhesség nem akadály. Felszedtem pár kilót, és kétszer akkorák lettek a melleim. A hasam már kezd gömbölyödni. A negyedik hónap a legnehezebb idáig. Sokat eszek és olyanokat is megkívánok, amit eddig nem is szerettem. Néha csak úgy elsírom magam a semmin. Ok nélkül kiabálok apára vagy anyára, akik fél vállról veszik az egészet és nem szólnak vissza.

A Pizzériába készültem miközben a szobámban lévő álló tükör előtt simogattam a hasamat. Szemből nem látszik, de oldalról már kezd. Az hájas hasamat kezdtem fogdosni mikor csengettek. Felkaptam a kötött pulcsimat majd elindultam lefelé. Folytonosan a csengőt nyomta.

- Hogy a szemedet is így nyomják! - léptem le az utolsó lépcsőfokról. Felkaptam a táskámat és a kocsi kulcsot majd kinyitottam az ajtót.

- Tessék! - álltam az ajtóba. Tátott szájjal néztem arra a két ecset hajúra.

- Szia! - üdvözölt Edward. - azért jöttünk, mert egy kis kár történt a lakásunkkal. Két hónapig senki nem nézett rá a házunkra és csőtörés volt! Anyukáddal már beszéltünk és azt mondta lakhatunk itt, amíg nem csinálják meg. - hadarta Edward. Arrébb álltam az ajtóból és beengedtem őket.

- A házat hagyjátok egyben! - csuktam be az ajtót majd elindultam a kocsi felé. Beültem, becsatoltam a biztonsági övet majd majdnem beindítottam az autót mikor felfogtam, hogy mi történt az elmúlt egy percben.

- Ez nem lehet igaz! - hajtottam a fejemet a kormányra. Kibírtam három és fél hónapot nélküle és most meg megint egy fedél alatt kell lennem vele. És ebben az a fura, hogy anya beszélt velük, aki a világból is kiátkozta Johnt. Most meg idehívja. Hihetetlen! Egy áruló anyám van.

Beindítottam a kocsit és öt perc alatt ott voltam a pizzériában. Dühösen nyitottam be a vendéglőbe. Minden szempár rám szegeződött.

- Mi ez a nagy sietség? - kérdezte apa a pult mögül.

- Anya hol van? - álltam idegesen elé.

- Hátul! De minden rendben? - kérdezte. Nagy léptekben indultam hátra a raktárba.

- Ezt, hogy gondoltad? - csaptam ki a raktár ajtaját.

- Gondoltam, hogy kiakadsz! - mondta a dobozok közül.

- Anya, ő tönkre tette az életemet! Megcsalt! Átvert! Már majdnem elfelejtettem őt vagyis majdnem átléptem rajta, de Te, aki kiátkoztad a bőréből is oda hívod hozzánk! - kiabáltam.

- Majd egyszer megérted! Nagy az esély rá, hogy kibéküljetek! - lépett ki a polc mögül mosolyogva. - és négy hónapos terhes vagy! Csak kell egy apa! - lépett közelebb.

- Soha! Ha lesz, apja a gyerekemnek abban biztos lehetsz, hogy nem John lesz az! Soha nem fogom megbocsájtani neki azt, amit tett! - indultam kifelé. - SOHA! - kiabáltam vissza az ajtóból. Nem fogom megadni neki újra azt az örömöt, hogy megint átverjen, hazudjon és kihasználjon. Jól kezdődik a novemberem, és ha így haladunk nagyon boldog karácsonyom lesz. Ugyan is nem fogják egyhamar elhagyni a házat, ha anyán múlik. Edward nem zavar, de a bunkó bátyja annál inkább. Gondoskodni fogok arról, hogy rosszul érezze magát. Anya újra össze akar minket hozni, de minek? Nem foglalkozott velem, elhanyagolt, átnézett rajtam, bunkó volt és megcsalt. Nem fogom újra elviselni őt a közelemben. Érezze magát rosszul!

- Jenna, este mit csinálsz? - jött utánam anya.

- Próbálom távol tartani magamtól John! - kötöttem a derekamra a kötényt.

- Ne legyél már negatív! - tette a kezét a vállamra. - menj haza és pihenj. Túlfeszült vagy!

- De most én vagyok a soros! Inkább menj haza te. Túl sokat gondolkodsz helyettem! - álltam be a pénztárhoz.

- Ez most lényegtelen. Apáddal...

- Jó, oké felfogtam. Vigyázzak Codyra! - vettem le magamról a kötényt. - jó szórakozást! - csaptam le a pultra azt a gyenge anyagot majd elindultam kifelé.

- Vigyázz magadra! - kiabálta utánam. Csak hátra intettem neki majd kileptem a pizzériából. Kikapcsoltam a riasztót a kocsiból majd mérgesen beültem. Egész úton hazafelé anyán dühöngtem. Miért akar újra összehozni Johnnal? Jobban gyűlölöm őt, mint az iskolában a matek témazárókat! Kiszálltam a kocsiból majd nagy léptekben mentem befelé. Mikor benyitottam elkerekedett a szemem. Szanaszét voltak a cipők, a ruhák, a kabátok, chipses zacskók voltak a földön. Becsaptam az ajtót, majd beljebb léptem.

- Ó szia! - fordult hátra a kanapén Edward.

- Ez mi? - rúgtam bele az egyik chipses zacskóba.

- Egy zacskó? - fordult hátra John.

- A bőröndökben volt. Gyorsan összedobáltuk, ami nagyon fontos volt. - mondta Edward.

- Aha, és a szemetet is közéjük sorolnád? Takarítsátok el! - indultam felfelé a lépcsőn.

- Oké mami! - mondta vékony hangon John.

- Téged kéne kidobni! - mondtam magam elé. Bementem a szobámba majd átöltöztem. Már is nagynak képzeli magát! Azt hiszi menő a dumájával? Ugyan olyan bunkó, mint volt.

- Jenna - lépett be a szobámba Cody.

- Mi az öcsi? - borzoltam össze a haját.

- Na! - lökte el a kezemet.

- Miért jöttél? - ültem le az ágyra.

- Nem úgy volt, hogy nem akarod soha többé látni Johnt? - állt elém.

- Ez nem rajtam múlt! De ha segítenél kikészíteni őt, akkor vennék neked valami jó nagyot! Hatalmasat! - zsaroltam meg őt.

- És hogy csináljuk majd? - mosolyodott el.

- Például elviszed a ruháit, a fésűit, rohangálsz körülötte, meg teljesen átlagosan, ahogy velem szoktad! - karoltam át. - akkor társam? - tartottam a tenyeremet, majd belecsapott. Gonoszan mosolyogtam. Imádni fogom az egészet. Cody kiment majd utána mentem. Bő pulcsi volt rajtam és mackó nadrág. Más már nem nagyon jön rám.

- Áááá! - sikított Cody. Sietve rohantam le a lépcsőn. A nappali nem változott semmit. Ugyan úgy ültek a kanapén. Összekulcsoltam a kezeimet majd köhintettem egyet.

- Máris pakolunk! - állt fel John. Nem kell kedveskedni, bunkó leszel így is úgy is.

- Amúgy azt sem tudjuk, hogy hol fogunk aludni! - állt John mellé Edward.
- Kint van elég hely! - indultam a konyha felé. Farkas éhes vagyok! - amúgy - fordultam vissza az ajtóból. - ha a szeméttelepből nappalit varázsoltok, talán megmutatom a szobátokat. - préseltem ki a számon a többes számot, majd beléptem a konyhába. Összeszorult a torkom, a szememben összegyűltek a könnyek majd sírni kezdtem. Már hiányoltam. Éhes vagyok és életem szerelme háromlépésnyire van tőlem. Próbálom elfelejteni, de nem megy. Túlságosan is beékelte magát a szívembe és az eszembe.

A reggeli palacsintát vettem elő. Meglocsoltam egy kis jammel. Azaz a fél üveggel majd a könnyeimmel küszködve ültem le az asztalhoz és enni kezdtem.

- Mi a baj? - ült le mellém Edward.

- Semmi! - néztem rá.

- Akkor miért sírsz? - fogta meg a vállamat.

- Mert nem sírhatok csak úgy? - álltam fel.

- Jó, jó! Ne harapd le a fejem. Nem mondtam semmi rosszat!

- Jó, bocsi csak... - akadtam el és jobban sírni kezdtem. Nem tudtam abba hagyni.

- Tudom mi a baj! - állt föl majd megölelt. Olyan jól esett, azaz ölelés. Szeretetből jött és az a melegség, ami áradt belőle elmondhatatlan.

- Tudom, hogy John bunkó volt! - szorított még jobban magához. Belenyomtam a fejemet a mellkasába és sírtam. Visszaemlékeztem azokra a pillanatokra, amikor John ölelt így.

- Jobb már? - suttogta.

- Egy kicsit! - néztem rá majd átöleltem és a füléhez hajoltam. - köszönöm! - suttogtam majd elléptem tőle.

- Jenna te nem vagy? - kérdezte.

- Mi? - néztem rá.

- Terhes? - mutatott a hasam felé.

- De hogy is! - emeltem el a tálat az asztalról.

- Biztos? - fogta meg a karomat.

- Tudnék róla! - indultam a mosogató felé.

- De ha mégis, nekem elmondhatod. Nem mondom el Johnnak! - jött utánam.

- Ha úgy döntök, hogy az leszek, majd elmondom! - tettem a tálat a mosogatóba.

- Ha nem vagy az, akkor miért hordasz bő ruhákat? - kérdezte. Rosszabb, mint Cody.

- Edward neked nincs dolgod a nappaliban? - fordultam felé.

- Nem szeretek takarítani! - dobálta az almát. - majd John! - mosolygott.

- De segíthetnél neki!

- És fiú vagy lány? - nézett rám.

- Edward, menj és takaríts! - indultam kifelé. Ráhagytam. Csak féltem, hogy kitalálja és elmondja Johnnak. Vagy segít neki is kitalálni.

- Úgy is tudom, hogy az vagy! - dúdolta a fülemben miközben megelőzött és kilépett előttem. Most vagy csak azért mondja, hogy bevalljam, vagy azért mert tényleg tudja. Mikor kiléptem már minden a helyén volt. Cody és John valamiről beszélgettek.

- Na és hol van a szobánk? - nézett rám John.

- Ühüm. Eltakarítottuk a szeméthalmot! - harapott bele Edward az almába majd húzogatni kezdte a szemöldökét.

- Jól van, gyertek! - indultam a lépcső felé.

- Nézek tévét! - kiabálta Cody.

- Nem!

- De azt mondtad, hogy csinálhatok...

- Nem mondtam, hogy csinálhatsz bármit is. Azt mondtam, hogy veszek! - nevettem gúnyosan.

- Mindegy, már... - kezdett bele Cody, de John köhögött egyet. Szóval szövetkeznek? Fantasztikus. Már egy áruló öcsém is van.

- Ne stíröld már! - mondta Edward miközben felfelé haladtunk a lépcsőn.
- Nem a legjobb szoba, de sokkal jobb, mint az ázott házatok! - mentem a folyosó vége felé.

- Milyen sok szobátok van! - csodálkozott Edward.

- Néha anya úgy dönt, hogy jótékonykodik és befogad pár csövest. Szóval, kell a hely! - álltam meg az egyik szoba előtt. - most is elszállásolunk kettőt! - tettem a kezemet a kilincsre.

- És félni kell tőlük? - kérdezte Edward.

- Azok mi vagyunk te lúzer! - nevetett John. Edward csak kérdően nézett.

- Az ágyat nem tudjátok leszakítani. Remélem, az újságpapír megfelel. Nem találtunk kartonpapírt! Lett volna, ha szóltok, hogy jöttök! - nyitottam ki az ajtót.

- Aztaaa! - mondták elképedve majd beljebb léptek. John pár centire ment el tőlem. Nem néztem rá. Próbáltam nem a fenekére nézni, de ilyen vagyok, vonzzák a szememet a férfi hátsók.

- Jók a kartonpapírok! - ugrottak az ágyra.

- Úgy látom rám már nincsen szükségetek! - léptem ki az ajtóból.

- Nem láttad a macimat? - jött velem szembe Cody.

- Melyiket? - mentem tovább.

- Azt a kicsit, aminek nincsen füle! - rohant utánam.

- A szobádban talán? - indultam lefelé a lépcsőn, mikor csengettek. - mi ez átjáró ház? - lépkedtem lefelé. Kinyitottam az ajtót, majd lefagytam.