52. rész: Come home

Sábábúú :) meghoztam :D már csak egy rész választ el a végtől :D remélem ami azután történik is olvasni fogjátok meg az új blogot is :D ( http://what-if-happened.blogspot.hu/ )szóval ide komikat kérnék :D persze a másik hoz is :D remélem egy értelmű a dolog ami történik :) és azért nem raktam képet a ruháról mert nem találtam egy olyat amit én elképeltem és a saját képzeletetekre bízom :D
na jó olvasását :)


- Rosalie gyere ide! - álltam meg a kanapé másik oldalán.
- Nyem! - nyögte sértődötten.
- Gyere ide! Felöltöztetlek majd játszhatsz tovább! - indultam felé. Egy szál pelusban rohangált a kanapé körül előlem.
- Nyem! - nyögte ismét majd a másik irányba rohant.
- Elfogsz esni! - mire kimondtam hatalmasat csattant a parkettán. Sírni kezdett - amennyire csak sírásnak lehet nevezni. Inkább üvöltött mint egy sakál. Gyorsan szaladtam oda hozzá majd felemeltem.
- Semmi baj! - nyugtattam majd a fejét a vállamhoz nyomtam. - szóltam, hogy gyere ide! - ringattam. Még mindig sírt, de ez már egy kisebb hiszti volt. - had nézzem! - próbáltam eltolni magamtól de vissza bújt. - jaj te! - szorítottam magamhoz. Éreztem, hogy már nem úgy veszi a levegőt ahogy sír és lassan megnyugszik. Lassan tettem át a kezemet apró combjához és elfektettem a két kezem között majd a számhoz emeltem a hasát. - ez büntetés, te rosszaság! - morogtam majd rá tapasztottam az ajkaimat a hasára és kifújtam a levegőt. Rosalie hangosan sikítozott és ficánkolt a kezeim között.
- Maga kínozza a lányomat? - morogta az a férfi mögöttem akit már fél éve nem láttam. Meglepődve és mosolyogva fordultam meg. Rosalie szinte kiugrott a kezeim közül és oda rohant hozzá.
- Apaaa! - sikította mikor John felkapta.
- Hallom rossz vagy! - vigyorogta majd megpaskolta a fenekét. Rosalie a nyakába bújt és úgy lógott le róla mint egy maci. John szét csókolgatta a vállát közben közelebb lépett hozzám. Valamit súgott a Rosalie fülébe majd letette.
- Szia anyu! - tárta szét a karjait John. Elmosolyodtam majd a nyakába ugrottam. A lábamat átkulcsoltam a dereka körül.
- Végre! - nyögtem a nyakába majd puszilgatni kezdtem az arcát.
- Rosszabb vagy mint egy gyerek! - húzta el a fejét majd rám vigyorgott.
- Ilyet a gyerekek nem csinálnak! - motyogtam majd egy lágy és hosszú puszit adtam az ajkaira. - nagyon hiányoztál! - morogtam.
- Ti is nekem! - motyogta majd belemarkolt a fenekembe. - hat hónap! - nyomta a homlokát a homlokomnak.
- Szia anya! - dörmögték a srácok. Rájuk néztem és lehajtott fejjel cammogtak befelé majd a szobájuk felé vették az irányt.
- Mi van velük? - kérdeztem halkan Johntól. A konyha felé vitt majd mikor beért letett a pultra.
- Elsőnek is szia. - vigyorgott majd egy puszit adott. - másodjára hiányoztál. Harmadjára gyönyörű vagy!
- Negyedjére elmondanád, hogy miért jöttek így haza a srácok a táborból? Főleg július közepén mikor még javában tart?
- Shh! - tette a kezét az ajkaimra. - egy finom délutáni tea mellett elintézhetjük! - morogta majd elvette a kezét az ajkaimról és megcsókolt. Lágyan, biztosan, szeretet teljesen és a nyelvét sem hagyta ki, jól megdolgoztatott. Megadtam magam és hagytam, hogy irányítson. Kezemet a nyakába raktam és közelebb húztam magamhoz. Lassan fektetett el a pulton majd a nyakamat kezdte puszilgatni...

***

*Az esküvőn*

Valentin napi bevásárló körútról jöttem vissza. Éppen a leállítottam a kocsit mikor valami fura érzes futott végig a testemen. Megráztam a fejemet majd elemeltem John ajándékát az anyósülésről majd kiszálltam a kocsiból és elindultam befelé. John Valentin napra egy Mickey egeret vett amit majd tudok ölelgetni ha nem lesz itt. Régebben is hasonló ajándékot kaptam tőle - ami eltűnt. Én a párját vettem meg neki. Egy Minnie egeret fogok adni neki. Igaz koppintás, de megteszi!
Halkan nyitottam ki az ajtót. Nagyon ijesztően csend volt az egész házban. Még az ikrek sem dörömböltek és őrjöngenek, mint szokásuk.
- Hahó? - léptem beljebb az előszobában. Korom sötét volt az egész házban.
- Mikor jön már a mami? - nyugtalankodott Jeremy.
- Halkabban már! - dörmögte valaki. A villanykapcsolóért nyúltam. Tapogattam a falat, de nem találtam. Nyugtalanul csaptam a falra mire világos lett. Meglepődve álltam az ajtóban és leszakadt állal. Sokan összegyűltek. Susanna, idősebb John, Kevin, Edward, Vanessa, anya, apa, Cody, Matt, Steven, Gabi, North és persze a gyerekek. Mindenki elegánsan felöltözve. Nem értettem mi folyik itt. Senkinek nincs szülinapja és még évforduló sincs. Sőt nincs is mit megünnepelni. Még jobban leesett az állam mikor John jelent meg fekete öltönyben és oldalra simított hajjal.
- Öltözz át! - utasított apa. Nagyot nyeltem mikor rá jöttem, hogy ez egy menyegző  Egy olyan amit akartam. Amit negyvenszer elmondtam Johnnak, hogy szeretnék már a feleség lenni. Gabi hirtelen pattant fel majd megragadta a kezemet és felrángatott a lépcsőn.

Úgy éreztem, hogy órákig készültem vagyis csak a hajam. Már ketten csinálták a kontyot, de én csak azt akartam, hogy simán hulljon a vállamra úgy ahogyan John szereti. De nem mert az úgy nem hivatalos és úgy nem jó! Soha nem értettem miért kell giccsesen kinézni egy esküvőn! Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és boldogak legyünk. Nem kell túl nyálazni és csilli-villizni. Mindig is nagy esküvőről álmodtam, de most már tudom, hogy az a lényeg, hogy együtt legyünk.
- Elég már! - álltam fel hirtelen. - ez az én "esküvőm". Úgy kell lennie, ahogy én akarom! Leengedve lesz és kész! - húztam ki a csatokat a hajamból. - nem is tudtam, hogy mi lesz! Nem készültem rá, hogy férjhez megyek és semmit nem tudtam kiválasztani úgy ahogyan én szerettem volna, még ezt a ruhát sem! - húztam meg magamon a ruhát. - a hajamat szeretném én eldönteni, ha már mást nem tudtam! - könyörögtem nekik. Meglepődve néztek rám, majd elmosolyodtak. Vanessa összekulcsolta a kezeit és megvonta a vállát. Gabi viszont egy kicsit bosszúsan nézett, de engedett.
- Lent várunk, asszony! - tette le az asztalra a csatokat, majd kiviharzott Vanessával karöltve. A tükörrel szembe fordultam és megigazítottam a hajamat. Lágyan omlott a vállamra szőkés tincseim.
- Ma férjhez mész, te vén tojó! - motyogtam magamnak a tükörben. Lesimítottam magamon a ruhát, majd elindultam kifelé. Azt éreztem, hogy valami hiányzik. De mi? Csokor megvan, hajam meg van, ruha rajtam, cipő rajtam, halvány smink. Minden meg van!
- Apa! - suttogtam magamnak. Szinte felszakítottam az ajtót és kiléptem a folyosóra.
- Apa! Gyere már! - kiabáltam. Hallottam, hogy motyognak valamit, de nem hallottam, hogy mit. Aztán azt hallottam, hogy recseg a lépcső és valaki felfelé tart.
- Mi van már te... - lépet fel apa az utolsó lépcsőfokról. - wáúw! - vigyorgott. - nagyon szép vagy lányom! - lépett közelebb. - mi a baj? - lépett még közelebb.
- Hogy kísérj oda Johnhoz! - mosolyogtam. Elsőnek nem esett le neki, majd kis gondolkodás után megfordult és be hajlította a kezét.
- Most viszont oda adlak Johnnak! - mosolygott. Belé karoltam majd elindultunk lefelé. Féltem és remegtek a lábaim. Bár nem tudom mitől rettegtem. Attól, hogy John nemet mond, vagy attól, hogy elrontok valamit és orra esek a ruhámba? Életemben nem voltam esküvőn, de már többször eljátszottam ahogyan oda sétálok a jövendőbelimhez. Az teljesen tökéletes volt! Ne parázz Jenna. Csak annál rosszabb! Nyugtattam magamat magamban.
- Soha nem gondoltam erre! - súgta oda apa nekem a lépcső alján. Csak rá mosolyogtam, majd kihúztam magamat. - akkor ShowTime! - mondta hangosan. Lassan indultunk el a székek között amik a nappali közepén, két oszlopban voltak elrendezve. John elöl állt és elvigyorodott amikor meglátott. Én viszont elpirultam. Nem tudtam leplezni örömömet. Vigyorogtam, mint egy tejbe tök. Ha nem lenne a fejemen a fülem körbe szaladna rajta a szám. Mikor oda vezetett apa, elégedett adott át Johnnak és azt súgta a fülembe, hogy még nem késő elmenni és még itt is mondhatok nemet. Ellépett tőle és valamit John fülébe súgott, mire John elmosolyodott.
Alig bírtam kivárni, hogy az anyakönyv vezető végig mondja a szöveget a házasság előnyeiről és hátrányiról. Arra törekedett, hogy ne mondjunk igent, és hogy a házasság rossz. Csak nagyokat sóhajtoztam amikor ezeket a mondatokat mondta. Forgattam a szemeimet, mire John elmosolyodott, bár ő is vigyorgott mint én.
Lázasan néztem Johnt ahogyan engem néz. Vigyorogtam. Szinte már sírtam a boldogságtól, mikor John kimondta azt, hogy Igen, akarom! A nő kis szüneteket tartott miután megkérdezte. Aztán a gyűrűhúzásnál is. Itt nem a nő húzta az időt, hanem Edward. Nem találta az arany gyűrűket, amiket a zakó zsebébe csúsztatott.
Fel lélegeztem mikor azt mondta a nő, hogy tegyük le a fogadalmakat. Persze ezt is rontotta.
- Elsőnek a férj, mondja utánam! - morogta a nő, majd bele kezdett. - Én John Grimes itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom... - kezdte, de nem tudtam meg állni, hogy ne szóljak bele. Hangosan köszörültem meg torkomat. Mindenki gyanúsan nézett rám.
- Mi a baj? - kérdezte az anyakönyvvezető.
- Nem ez a neve! - súgtam neki oda.
- Most olvassam fel azt a hosszú nevét? - nézett rám kétségbe esetten.
- Még szép! - vigyorogtam elégedetten.
- Én John Paul Henry Daneil Richard Grimes  itt családjaink és barátaink színe előtt ünnepélyesen fogadom...- mondta még egyszer a nő. John boldogan ismételte utána a szöveget. ...hogy örök barátod, hűséges társad, szerelmed leszek betegségben - egészségben, jóban-rosszban, osztozom örömödben és veled sírok bánatodban. Ígérem Neked, hogy feltétel nélkül szeretlek és szeretni foglak, támogatlak céljaid elérésében, becsüllek és tisztellek, mindörökre. Boldogan ismételtem el utána én is. Erősen néztem John szemébe. Láttam rajta az önbizalmat és boldogságot. Csillogtak a szemei, vagyis ragyogtak. Örült, hogy igent mondtam, és hogy én is boldog vagyok! És boldogok leszünk végre együtt. Vigyorogva írtam alá anyakönyvet az új nevemmel. Jenna Grimes.
- Ezennel házastárssá nyilvánítalak titeket! - mondta unottan a nő. - csókolja meg a menyasszonyt! - mondta Johnnak. Magához húzott és az egyik kezemet a mellkasára tette. Nagyon erősen szorított, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra és úgy is döntött hátra. A többiek úgy éljeneztek és tapsoltak. Mikor elhajolt tőlem kézen fogott és a többiek felé fordult.
- Nos köszönjük nektek, hogy fáradtatok, hogy elgyertek és tudom, hogy gratulálni szeretnétek, de Ő már az enyém és szeretném élvezni őt! - szorongatta meg a kezemet. - nos ha megbocsátotok! - mondta vigyorogva, majd húzni kezdett kifelé. A sor közepén elkezdtünk futni. Szaladni a boldogságba azaz ki a kocsihoz. - csak most jön a nász éjszaka! - vigyorogta majd kacsintott egyet és betuszkolt a kocsiba...

***

Az a csodálatos este a gyerekek nélkül. Elsőnek a pult, aztán egy romantikus vacsora, aztán a kanapén miután egymást faldosva estünk be az ajtón, aztán a közös zuhanyzás - amit imádtam és úgy felizgatott amikor végig simította a hátamat - , azután pedig egy forró és nagyon romantikus szeretkezés a hálóban. Így volt jó, John haza jövetele. Több mint egy éve vagyunk házasok, de ebből csak pár hónapot tudhatok magamnak. Elsőnek két havonta látogatott haza hozzánk, majd egyre ritkábban. Most volt elsőnek ilyen távol tőlünk és azt hiszem, hogy utoljára is. Mert nem fogom neki engedni, hogy elhanyagoljon minket!

A srácok egy éve járnak suliba. És nagyon tetszik nekik. Majd nem fog! Érzem, hogy jövőre már megfogják utálni és vissza akarnak majd menni az oviba. De ez nem meglepő. Sok barátjuk van ami nagyon jó. De tartok tőle, hogy verekedni is fognak, de főként Jeremy. Eathon megváltozott, csendes lett mint én voltam annak idején. Jeremy viszont kész ördög. Rosszabb gyereket még nem láttam. Rosalie pedig maga az angyal - már amikor. Rossz mint egy gyerek, de melyik nem?! Szeretem őket és ez a legnagyobb dolog amit adatok nekik.

A reggeli pirítóst csináltam a konyhában, mikor végig simítottam a pulton és a tegnap délutáni pillanatokra gondoltam. Kirázott a hideg és át futott rajtam minden egyes pillanat. Elpirultam mikor elém ugrott az a kép mikor lerántotta rólam nadrágot és bugyimat is. Libabőrös lettem a gondolattól is. Ezt akartam és teljesítette, bár kicsit későn. De nem bántam. Ami késik nem múlik!

- Jó reggelt Mrs Grimes. - lépett kócos hajjal a konyhába John. Félmeztelenül volt és ámulatba ejtő felső teste hihetetlen volt. Csorgattam a nyálamat.

- Neked is Mr! - morogtam vigyorogva. Közel sétált hozzám majd egy apró puszit nyomott az ajkaimra és a hűtőhöz indult. Oldalra döntöttem a fejemet és élveztem a műsort amit John feszes feneke nyújtott amikor lehajolt a hűtőben egy narancsléért. - mondtam már, hogy azt a juicet nem a legalsó polcra kéne tenni! - fordultam meg a pirító felé. - vagy megtanulhatnál leguggolni érte! - morogtam miközben megkentem vajjal az egyik kenyeret.

- Vagy megtanulhatnád, hogy azért teszem mindig oda, mert én is szeretném csodálni a hátsódat! - motyogta. - miközben bepucsítasz! - suttogta halkan.

- Amúgy tegnap nem mondtad el, hogy miért jöttek haza a srácok! - fordultam meg ügyet sem vetve arra amit John mondott. A narancslevet szürcsölgette egy pohárból közben engem méregetett. - ne gondolj semmi olyan dologra ami tegnap többször is megtörtént! Kijöttem a rohamodból! Szóval, mond el! Mert ez rám is tartozik! - kulcsoltam össze magam előtt a kezemet közben beleharaptam a pirítósba.

- Üljünk le! - mutatott az ebédlő felé. Felemeltem a tálat amiben a pirítósak voltak majd elindultam utána. Törtem a fejemet azon, hogy mi lehet az oka, hisz még négy napig oda kellett volna lenniük a táborban.

- Szóval? - kérdeztem mikor nyugodtan, de mégis idegesen ültem le az asztalhoz.

- Oké elmondom! - mondta egy kis szünet után. - szóval mikor tegnap landoltunk hívott engem a tábor vezető, mert te nem vetted fel! És volt egy kicsi probléma...

- Melyik? - kérdeztem lesütött tekintettel. Tudtam, hogy valamelyikőjük valami rosszaságot csinált és az viszont nem valami egyszerű  gyerekcsíny!

- Jeremy! - motyogta. - de nem olyan vészes... - morogta. - csak meglökte az egyik gyereket! - mondta, mire felemeltem a fejemet. Biztattam, hogy folytassa. - aztán megütötte! A hasába. A srác sírni kezdett! A táborvezető látta. Eathon megvédte Jeremyt. Ezért kirakták mindkettőjüket. - mondta lesütve a szemét. Az agyam el borult és nagyon  dühös lettem ami mindjárt robban.

- És ez nem olyan vészes? - emeltem meg a hangomat. - John ez igen is komoly! Nem ok nélkül ütötte meg! Ez nem normális! - kiabáltam.

- Jobb, ha nem tudod miért ütötte meg! - monda halkan. - én sem tudom, de nem is akarom tudni! Csak azt mondta Jeremy, hogy rád mondott valamit! - motyogta. Remegni kezdtek a végtagjaim. Sírni fogok. Még pedig azért mert iszonyat rossz anya vagyok. Megelőztem azt, hogy John így lásson és felálltam majd átsiettem a konyhába. Közben potyogni kezdtek a könnyeim. Miért nem vettem észre Jeremy, hogy ennyire megváltozott? Soha nem bántott senkit még szavakkal sem. Mindig ő volt a félősebb, a bújósabb, és a sírósabb. Nem értem miért lett ilyen! Valami nagyon nagy változáson ment át. De ilyen hamar? beszélnem kell valami orvossal erről. De még nem is az a baj, hogy ilyen lett, hanem az, hogy nem vettem észre, hogy csörög a telefonom! John biztos csak leszidta, de én leordítottam volna a fejét és büntetést adtam volna nekik!

- Elmondod? - ölelt át hátulról John. A kezembe temettem az arcomat és úgy zokogtam.

- Nem vagyok jó anya! - motyogtam, majd még jobban sírni kezdtem.

- Nem! - motyogta a vállamba. - ha rossz anya lennél nem foglalkoznál velük! És régen nem így nézne ki a ház, és nem lennének ilyen szeretni valóak, mint te! - szorított magához.

- De nem foglalkoztam velük, John! - zokogtam.

- Mert nem tudsz egyszerre két helyen lenni! Itthon voltál Rosalie-val és vele foglalkoztál.

- És mi lett volna, ha nem most jössz haza? - emeltem meg a hangomat. - ki ment volna értük? És gondolom te nem kesztyűs kézzel bánsz velük! Kemény szobafogság lesz...

- Van! - javított ki. Hirtelen megálltak a könnyeim és leesett az állam. - tegnap nem hoztam haza őket! Csak a negyedik sarokig!

- De hisz az a több mint egy kilométer... - motyogtam.

- Igen tudom! Büntetés. - mondta. - és nincs TV, laptop, játékok, haverok! Na és persze mosogatni fognak, meg port törölgetni és kivinni a szememet!

- De ezt eddig mind fizettük...

- Most már mind ingyen! És mi addig boldogan elleszünk hármasban! - mondta. Gyengéden dobtam le a kezeit a derekamról és lassan fordultam meg.

- Mi lenne velem nélküled? - fogtam a két kezem közé a fejét.

- És mi lenne velem nélküled? - motyogta. - te tanítottál erre, mikor mindenért megszidtad a srácokat!

- Mindig ellenezted!

- Aztán rá jöttem, hogy ez a nevelés egyik fő ága! A másik pedig a mi viselkedésük! - tette a kezét az arcomra, majd letörölt egy kóbor könnycseppet. Hüvelyk ujjával lehúzta az alsó ajkamat majd végig simított rajta. - ez olyan tökéletes! - morogta majd egy puszit nyomott a homlokomra, majd az orromra, aztán az ajkaim fölé végül az ajkaimra.

- Rendesen reggelizni kéne! - hajoltam el tőle.

- De én másra vagyok éhes! - hajolt közelebb hozzám.

- Én viszont nagyon éhes vagyok! - csúsztattam a kezeimet a mellkasára.

- Azt hiszem én is valami hasonlóból szeretnék reggelizni! - lépett hátrébb, majd magával húzott.

- Ezt megfogom valaha is unni? - morogtam miközben megtámadtam a nyakát.

- Egy tény! Még nem voltunk nászúton, szóval nem hinném, hogy meg fogod unni! - nyögte, mikor elértem a melléhez és nagyokat szívtam rajta.

- És mikor? - lihegtem.

- Két hónap múlva szabad vagyok és csak a tiéd! - morogta. Elértem a hasfalához, ami még mindig kocka volt és feszes, majd letérdeltem.

- Na ezt sem fogom meg unni! - haladtam még lejjebb hasán, egészen a nadrágjáig. Megremegett mikor kioldottam a nadrág zsinórját, ami a csípőjén tartotta.

- Ó te... - zihálta.

- Tudom, hogy akarod! - néztem fel rá és lehunyt szemmel várta a következő lépést. Lehúztam róla a nadrágot egészen a bokájáig. Meglepődtem attól ami előttem ágaskodott. Túl hamar jött!