51. rész: Happy life

Sziasztok megint itt egy rész :) kérhetném, hogy komiztok?? mert mindig ugyan azoktól kapok komikat... és hiányol a többieket!! tehát komizzatok! :D oldalt meg a szavazás hú úúú legyen már annyi komim is! :D ja és lesznek részek a további családi évekről ha befejeztem :D na most elárultam magamat! :(
jó olvasást! :)

Lassan és hevesen csókolt. Úgy mint régen. Nyelve lassan csúszott rá az enyémre. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy boldog vagyok, vele, a karjaiban és a szájában. Lágyan haraptam meg felső ajkát majd vigyorogni kezdett.
- Mi az? - hajoltam el tőle majd a boldog arcát kezdtem nézni.
- Csak az, hogy egy éve még azt, sem tudtam, hogy hol vagy! - vigyorgott.
- Egy éve nem gondoltam volna, hogy itt fogok állni veled és a jegyesed leszek! - simítottam végig az arcát.
- Mondanom kell valamit! - motyogta.
- Na és mi az?
- Ne legyél mérges...
- Nem leszek! Mondtam, hogy azt az énemet megöltem.
- Márciusban turnénk lesz! - hunyta le a szemét. Hihetetlen, hogy nem önt el a méreg és nem robbanok fel. Hunyorított majd kinyitotta a szemét.
- Felőlem! Csak... - álltam meg. Ezen vesztünk össze még akkor.
- Csak mi? - fogta meg a kezemet.
- Ne találkozzatok Tarával! - motyogtam majd lehajtottam a fejemet.
- Tara a barátunk! - mondta hangosabban.
- Mi van Tarával? Ja a turné? Nem találkoztok vele. - lépett be Vanessa a konyhába.
- De csak barátok vagyunk Tarával. Miért ne találkozhatnánk vele? - morogta John.
- De találkozni fogunk vele! - robbant Vanessa mellé Edward. - mindenki azt mondja, hogy együtt voltunk Tarával, de mi csak barátok vagyunk!
- Ugyan már mindenki tudja, hogy sokkal több volt köztetek, mint barátság. - lépett be anya.
- Ez nem igaz! - förmedt John anyára.
- Ez... Én... Nem... Ezt Jenna mondta. Bocsi! - dadogta anya.
- Ez igaz? - nézett rám John.
- Jól van már. Mindenki azt mondta na. - hajtottam le a fejemet. - de nekem mindegy, hogy mit csináltok csak ne olyat és ne mondjátok el! - néztem John szemeibe. Csak elmosolyodott majd megfordult és Vanessára nézett.
- Na meg persze, ha megcsalsz elhagylak! - tettem hozzá. - viszem a gyerekeket is! Elmegyek Tomhoz! - fenyegetőztem.
- Az apjukhoz? - vonta föl a szemöldökét John.
- Igen az apjukhoz! - mosolyodtam el. - de hol vannak a srácok? - néztem anyára, aki csak vigyorgott magában. John hirtelen mellém lépett. Mindenki arca megváltozott. Én pedig azt se tudtam, hogy mi történik a konyhámban. Meg akartam kérdezni, hogy mi a fene folyik itt, de addigra valaki megelőzött.
- Héj azért óvatosan! - mondta nevetve egy elég ismerős hang majd belépett Jeremyvel a hátán. Nem hittem el azt akit látok. Ő nem lehet itt! Lehetetlen, hogy ő itt van. Megdermedve figyeltem minden egyes mozdulatát. Csak képzelődök és ő nincs itt. Vagy tényleg itt van? Nem az nem lehet. Ő meghalt!
- Tudom drágám. Ő tényleg itt van! - szorította meg a kezemet John. Lassan és bizonytalanul néztem rá, majd vissza arra a személyre akit már évek óta nem láttam. Erősen megszorítottam John kezét majd elengedtem. Mindenki engem nézett és azt hiszik, hogy bolond vagyok. Anyára néztem, aki úgy vigyorgott mintha tiniként a kedvenc bandája egyik tagjával találkozott volna. Aztán Edwardre néztem aki csak halványan mosolygott. Megráztam a fejemet és az élő halottra néztem. Előttem állt és széttárta a karjait. Nem láttam rajta semmi heget és sérülést sem. Egy régebbi farmer volt rajta és egy fehér póló feszült rajta. Izmos és jóképű, mint mindig.
- Lányom! - vigyorgott. Lassan pislogtam egyet majd felfogtam, hogy tényleg itt van.
- Apa! - indultam meg felé. Két lépéssel azonnal ott voltam a karjaiban. Fejemet a mellkasára hajtottam és lehunytam a szememet, majd belélegeztem a kölnijét. Kezét a hátamra rakta és lágyan simított végig rajta. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Leordítsam a fejét vagy sírjak az örömtől, hogy újra látom?! Inkább nem csináltam semmit. Csak élveztem a biztonságát és tudtam, hogy a családjáért csinálta amit csinált.
- Hol voltál? - kérdeztem motyogva.
- Amerikában! - mondta. Csak morogtam egyet. - Floridában. Miamiban! - motyogta.
- És nem szóltál volna, hogy oda mész? - néztem rá dühösen. Csak elmosolyodott majd magához szorított.
- Mit csináltál a régi lányommal? Hová tetted? - tolt el magától. - megetted?
- Nem! - mosolyogtam. - de ezt miért kérdezed?
- Mert mindig leordibáltad a fejemet, ha valami hülyeséget csináltam. Most meg nyugodt vagy! - csodálkozott.
- A régi önmagamat megöltem! - néztem Johnra aki helyeslően bólogatott.
- És mióta? - karolta át a vállamat.
- Hát úgy kábé húsz perce!
- A francba! Akkor későn jöttem le! - morogta. Kérdően néztem rá. Nem értem miért szeretné, ha leordítanám a fejét. - csak hiányoztál! - rántott magához. - tudod, hogy te mentesz meg mindig! - suttogta majd egy puszit adott a fejem búbjára. Eszembe jutott mikor elmondta nekem miért érek neki olyan sokat. És akkor máshogy láttam miért viselkedik így. Csak óvni akar!
- Három gyerek után nem árt változni! - motyogtam vigyorogva.
- Tényleg gyerekek, nagyon aktívak az ikrek! - hajolt el ismét tőlem. - akár csak az apjuk. - mondta halkan. Elmosolyodtam majd felnéztem rá. Büszkén nézett végig Johnon majd rajtam.
- Jaj apa! - bújtam vissza hozzá. - úgy hiányoztál és annyi kérdésem van! - motyogtam.
- Nekem pedig sok mondani valóm! - szorított magához majd felemelt és megpörgetett.
- Ne már! Apu tegyél le! - visítottam. Csak pörgött és pörgött közben hangosan nevetett. Újra gyereknek éreztem magamat. Legutóbb ötéves voltam mikor ezt csinálta és a balett órám után jött értem. Kis tütüben szaladtam elé. Úgy volt hogy anyu jön értem, de apa pont akkor jött haza egy nagy üzleti útról.
- Tegyél le! - morogtam. - lefoglak hányni. Apu ne már! - visítottam újra mikor úgy éreztem, hogy lerak de erősebben pörgetett meg.
- Nagypapa ezt én is csinálni akarom! - mondta újongva Jeremy mikor lerakott apa.
- Hű de elszédültem! - támaszkodott a pultnak. - régen pörgettelek meg! - nézett rám.
- Huszonegy éve! - morogtam. - illetlen dolog, John! Meg sem kínálnád a vendégeket egy itallal! - meredtem Johnra, aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Jut eszembe. Ti mikor fogtok már összeházasodni? - kérdezte apa.
- Ha Jennán múlik soha! - morogta anya. Észre sem vettem, hogy Vanessa és Edward már nincs itt.
- Anya ne kezd már! Johnnal elsimítottam az ügyet! Szóval szerintem már holnap házasodhatnánk! - néztem Johnra. Köpni nyelni nem tudott. - nekem nem kell nagy esküvő ahhoz, hogy boldog legyek veled! - mosolyogtam majd elindultam felé.
- De én azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy és boldogok vagyunk! - mondta. Azt terveztem, hogy átölelem és egy lágy puszival jutalmazom, de ahogy oda értem kikerültem.
- Ezt majd megbeszéljük négy szem közt. Addig is üljünk le! - néztem apára. - van pár kérdésem! - ültem le a pult másik oldalán. Apa is helyet foglalt, anya elment a srácokhoz, John pedig maradt a helyén.
- Szóval kérdezz! - mondta nyugodtam apa.
- Elsőnek igyunk valamit! - álltam fel majd ki vettem három poharat a szekrényből. John elővette a narancs levet majd töltött mind hármónknak.
- Hosszú lesz! Úgy látom! - ivott egy kortyot apa. Én csak azért kértem inni, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet.
- Kezdjük az elején! - sóhajtottam. - miért pont Miamiba mentél?
- Amerikában tudod nagy az építkezés és belefogtam. Céget nyitottam álnéven. Majd az öt év alatt sikeres lettem. Még nagyobb lett a cég! - mosolygott.
- Tehát ezért mentél oda?
- Azért, hogy eltűnjek! - nézett a szemembe. - bujkáltam pár hónapig itt Londonban, majd az interneten rá találtam erre a lehetőségre.
- Értem. És miért kellett bujkálnod? - kortyoltam bele a narancs lébe. Tudtam a választ de még is tudni akartam az ő válaszát.
- Ezt elmesélem, az elejétől! - mély levegőt vett. - amikor kiakartál békíteni anyáddal akkor nem az egyik haveromnál voltam. Taxival mentél az étteremhez és követtek téged. És én követtem őt. Már akkor gyanús volt nekem mikor egyedül jártál el oda. Mindig láttam az ablakból, hogy ha te elmész utánad megy egy kocsi. Tehát követtem őt és megállt a másik oldalon. Azaz Owen kicsoda volt. Bement a szemközti kávézóba és figyelt titeket. Ezt tárgyaltam meg anyáddal akkor az asztalnál.
- Tehát kifigyelt engem? - kérdeztem meglepve.
- Nem akartam elmondani mert féltettelek! És várandós is voltál.
- Ezért úgy döntöttél, hogy akkor lépsz mikor megindul a szülés! Ezért voltál olyan szűkszavú a kórházban. Most már értem.
- Féltem, hogy kikotyogok valamit és nem akartam, hogy idegeskedj miattam. Elég volt neked akkor John miatt idegeskedned! - motyogta mint egy gyerek.
- És azután mi történt?
- Azután megtámadtam. Tudtam, hogy hol lakik és mit akar! Bosszút állni a szülei miatt. Amit még húszévesen tettem katonaként. Aztán léptem ki onnan mert anyád terhes lett. Ők ketten voltak az utolsó ügyeim!
- És miért kellett tulajdonképen megölnöd őket? - kortyoltam bele ismét a narancslébe.
- Áruló szövetségesek voltak Afganisztánból! Bevándorlók akik britnek adták ki magukat hamis állam polgársággal! - morogta. - nem tudtam, hogy van egy fiuk. És azt sem, hogy bosszút áll! - hajtotta le a fejét. - szóval dulakodtunk és elő rántotta a fegyverét. Volt rajtam mellény! Megvédett a golyótól. Tettetem, hogy meghaltam aztán rejtőzködtem, aztán Miamiba mentem.
- De Owen rám talált. Azután ment Belfastba, hogy oda mentünk. Pár hónappal azután. Tudtam, hogy valami rosszat akar! Miért nem
- Ez nem a te hibád! - vágott a szavamba apa. - nekem akkor ott meg kellett volna ölnöm! Azt hittem, hogy ha rajtam áll bosszút titeket már nem bánthat!
- Szóval tudtad, hogy rám talált? - emeltem meg a hangomat.
- Sejtettem.
- Akkor kellett volna visszajönnöd! Majdnem megölt azaz állat! - szinte már kiabáltam. Csak elmosolyodott.
- De nem ölt meg! - vigyorgott.
- Ha nincs John már régen a föld alatt lennék és két félárva gyereket nevelne együl John! - néztem Johnra, aki csak lágyan mosolygott rám.
- Teszem hozzá a rendőrség is benne volt! Tudták, hogy John ütötte le! - mondta nyugodtan apa. Tátott szájjal néztem rá. - és azt is hogy én "meghaltam"! Ezzel köszönetet mondtak Johnnak, hogy megtette! Ezért nem ül rács mögött a vőlegényed! Persze a te aktád van bent önvédelem szerint! - mosolygott. - jobb, hogy meghalt. Amúgy is rács mögött ülne, ahonnan bármikor kiszabadulna és ismét megtámadna titeket. Meg amúgy is megölt pár ártatlan embert! Nem tudom, hogy téged miért nem ölt meg!
- Mert jobb lenne, ha meghalnék? - néztem rá dühösen.
- Ne érts félre. Nem úgy értettem! Másokat szinte azonnal megölt. Téged viszont...
- Mert gondolom mások ellenkeztek én viszont tűrtem. És gondolom szeretett engem! És azért. - motyogtam. - meg megzsarolt és féltettem a gyerekeimet! - álltam fel. - de ne is beszéljünk erről! Hányingerem lett. - tettem a mosogatóhoz a poharamat majd vizet engedtem bele.
- Most már mindent tudsz? - kérdezte apa. Megfordultam majd rá néztem.
- Még nem! - kortyoltam a vízbe. - mi van anyával? - kérdeztem.
- Mi lenne?
- Kapcsolat? - kortyoltam bele ismét a vízbe.
- Házasok vagyunk! - vigyorgott. Hirtelen félre nyeltem a vizet és köhögni kezdtem. - jól vagy? - kérdezte. Egyértelműen bólogattam.
- Ez meglep! - köhögtem. - anya tudta? - kérdeztem. - persze, hogy tudta. Azért bánt velem kesztyűs kézzel akkor. De nem haragszik?
- Miért haragudna? Azért mert megvédtem a családomat? Elmondtam neki mit fogok csinálni és nem mondott semmit. Nem ellenezte mert tudta, hogy megcsinálom! És láss csodát, bevált! -  büszkén vigyorgott.
- John, te ezt tudtad? - kérdeztem.
- Ééén? - mutatott magára. - nem rég tudtam meg! Ártatlan vagyok! Nem tudtam semmit! - emelte fel a kezét.
- Tényleg nem tudott semmit! - erősítette meg apa.
- Amúgy te meddig maradsz? - kérdeztem apától.
- Én tartottalak el hónapokig! Most te jössz! - mosolygott apa. - amúgy zavarunk anyáddal?
- Hát öhn izé - néztem Johnra. - nem, ha tűritek John sikongatását!
- Ó, hogy ti máris... - mutogatott apa.
- Pont ott akar a lánya ahol ül! - gonoszul mosolygott. Apa arcára valami hihetetlen grimasz ült.
- Szerencséd John, hogy a másik oldalon állsz! - morogtam.
- Ó gyerekek! - állt fel apa. - hát jó szórakozást! - morogta.
- Tudod, hogy három napja bújt ki belőlem a csoda! Csak nem fogok neki esni! - emeltem meg a hangomat.
- És azt a csodát még nem fogtam! - kiabálta vissza. Kérdően Johnra néztem.
- Látta már? - kérdeztem halkan. Csak bólintott egyet.
- Ő hozta be a kocsiból. Aztán elbújt a srácokkal! - vigyorgott.
- Szóval ezért vettél olyan sok kaját? Tudtad, hogy itt vannak? - tettem csípőre a kezemet.
- Meglepetés volt és mit mondtam volna? Hé Jenna az apád él és virul! És az anyád is itt van. Na meg anyu is meg Edward meg Vanessa is! - indult felém. - nem tudtam volna elmagyarázni ahogy Frank mondta. - állt elém.
- Most már mindegy! Talán főzni kéne valamit! - tettem a kezemet a mellkasára majd végig simítottam rajta.
- Még valami! - fogta meg a kezeimet. - miért akarsz minél előbb összeházasodni?
- Mert gyűlölöm, ha Ms.Andrewsnak hívnak! - morogtam.
- Én pedig hatalmas nagy esküvőt szeretnék! Ne úgy emlékezzünk rá, hogy voltak vagy négyen! - emelte fel a bal kezemet.
- Akkor mikor házasodunk össze? Vagyis kérdezzem mikor érsz rá? - húztam el a kezemet.
- Ne kezd kérlek! - rántotta fel a kezemet majd egy puszit adott a gyűrűre. - nagyon nagyon de nagyon szeretlek! - húzott magához. Megakart puszilni de elfordítottam a fejemet.
- Haragszol! - morogta a fülembe. - csak tudnám, hogy miért?!
- Elmondtad apámnak a ferde hajlamaimat. Miszerint egy konyha pulton akarom csinálni! Ez szemétség volt! - motyogtam.
- Meggyanúsítottal!
- Nem tudsz főzni és egy konyhában állsz. Ez egy kicsit fura! - toltam el magamat.
- Majd megtanítasz! - húzott vissza.
- Most min veszekszünk? - tettem a kezemet a nyakára.
- Nem tudom! - kezdett tolni hátra felé.
- Szeretlek! - mondtam vigyorogva. A bal lábával lépett előre mire én a jobbal hátra majd fordítva. Így mentünk el a hűtőig. - tudod néha, a falra tudnék tőled mászni! - morogtam.
- Néha tőled meg elszakadnak az ideg szálaim! - nyitotta a hűtőt. Benyomott a hidegbe majd keresgélni kezdett.
- Egyáltalán, tudod mi kell hozzá? - kérdeztem.
- Gondoltam, hogy majd te megmondod! - vigyorgott.
- Az első lépés - húztam közelebb magamhoz majd lágyan csókolni kezdtem. A hátam szinte le fagyott a hűtőben. Magamhoz rántottam és úgy csókoltam. A hűtő egyik polcán támaszkodott meg.
- Tudod, milyen hatással vagy rám! - húzódott el.
- Meg kell tanulnod uralkodni magadon! - fordultam meg csalódottan. Keresni kezdtem a húst és a krumplit.
- Tudod, hogy nem tudok neked! - markolt egyik kezével a fenekembe. - de ezzel várnom kel pár hetet! - nyúlt az államhoz majd a fejét a vállamra rakta, oda fordította a fejemet és lágyan csókolni kezdett. Másik keze továbbra is a fenekemen hevert.
- Héj fiatalok mi lesz a vacsi? - kérdezte anya.
- Meglepi! - motyogtam John szájából.
- Annak nem tudom a receptjét, csak azt akartam kérdezni, hogy kell-e segíteni!
- Jelen pillanatban nem! - motyogta John még mindig az ajkaimra tapadva.
- Rendben csak már kezdünk éhesek lenni! - morogta.
- Vagy csak irigykedtek! - kiabáltam. John elhajolt tőlem, majd kivette a krumplit az alsó fiókból.
- Az eddig nem ott volt! - motyogtam. - mosd meg majd hámozd meg őket és vágd is fel kockákra! - vettem ki a húst.
- Te pidig...
- Felkockázom a húst és kivágom belőle a felesleget! - sétáltam át a pult másik oldalára és tettem a dolgomat.
Félóra múlva már a sütőben rotyogott a borban. Kimentem a nappaliba a többiekhez. Vagyis csak Edwardhöz. A kanapén ült és a Tv-t nézte.
- Na mi a helyzet? - huppantam le mellé.
- Jesszus! - kapott a szívéhez.
- Szólíts csak Jennának!
- Jaj de nagyképűek lettünk! - mordult rám.
- Nem tudom ki is mondja! - motyogtam.
- Egoista!
- Nagyfejű!
- Nagyseggű!
- Barom!
- Hülye!
- Paraszt!
- Nem normális!
- Csita!
- Orángután!
- Meleg! - csúszott ki a számon.
- Mit mondtál? - fordult felém.
- Hogy langyi vagy! - vigyorogtam ördögien.
- Én már házas ember vagyok! Te leszbikus! - nyújtotta ki a nyelvét.
- Jól van te ribanc! - löktem meg a vállát. Csapkodni kezdte a kezemet a kezével. Nem hagyhattam vissza csaptam. Úgy néztünk ki mint két óvodás.
- Héj gyerekek! - mondta apa.
- Le buzizott! - mondta Edward rám mutogatva.
- Te meg azt mondtad, hogy leszbikus vagyok! - csaptam el a kezét. Apa értetlenül nézett ránk.
- Ez már a ti harcotok! - indult felfelé apa a lépcsőn.
- Edward gyere már! - kiabálta John a konyhából.
- Ezt most megúsztad! De még számolunk! - mutogatott a szemétől énrám. Vigyorogva dőltem hátra a kanapén. Milyen jó boldognak lenni! Most már tudom, hogy mit érezhetnek azok az emberek.
- Uh! - ült le mellém Vanessa.
- Mi az? Jól vagy? - kérdeztem. Fal fehér volt és a hasát fogdosta.
- Persze! Csak hánytam! - lihegte.
- Aha! És émelyegsz is? - kérdeztem.
- Minden reggel. Meg szédülök is! - motyogta.
- És hanyadik hét? - utaltam a terhesség tüneteire.
- Tizedik! - mondta bátran. Rá vigyorogtam. Hirtelen a szájához kapott. - ezt még Edward sem tudja! - mondta halkan. - és ráadásul ikrek...